Mickey webnaplója

Vannak olyan fogós kérdések, amelyekre becsületesen meg kell vallanunk, hogy nem ismerjük a választ. Ilyen feltétlenül a földi lét két vége. A születés csodája és az elmúlás mibenléte. Mindkettő előtt megilletődve állunk, mert a tudásunk csődöt mond, csupán hitünk révén hatolhatunk beléjük. Az ilyen kérdések összességét szoktuk végső kérdéseknek mondani.
De vannak másféle kérdések, olyanok, amelyeket csaknem sosem teszünk fel önmagunknak.
Á. unoka apró gyerekként rácsodálkozott a közelükben található helységnévre: Jánossomorja. Ugye, milyen érdekes, ugye? – kérdezte. János és somorja.
Egészen hasonló a népdalszövegben előforduló „szili kút szanyi kút szentandrási sobri kút”. Direkt nem tettem közéjük vesszőket. Ki gondolná, hogy ezek létező településnevek, méghozzá egy környék nevei. Amikor énekeltem, legfeljebb odáig terjedt a fantáziám, hogy rácsodálkozzam: milyen is lehet a szentandrási sobri kút? A csoda gondolta, hogy ezek falunevek: Szil Szany, Mosonszentandrás, Sobor. A sobri kút kapcsán még beugorhat Sóbri Jóska neve, aki helyesen Sob(o)ri.
Mondok még egyszerűbbet: Jó napot! Gondolunk-e arra, hogy mit beszélünk? Valóban azt szeretnénk, hogy akit köszöntünk, annak jó legyen a napja? Vagy él talán bennünk, hogy e köszönés teljesebb formája, amiből rövidült így szólt: Isten adjon jó napot!
Mondok mást.
Gyerekkorom utcaneveit idézem. Mi a Fűrész utcában laktunk, az Ilosvai utca mellett. Egyik irányban a Czobor u. következett, majd a Szatmár u. Másik irányban a Kerékgyártó, a Gervai, a Gyarmat utca és a Telepes utca. Tovább menve a Csömöri út, Bosnyák tér. De kimondásuk alkalmával nem gondoltam arra, hogy Ilosvai költő volt, Szatmár egy megye része, a kerékgyártó hintókhoz készít kerekeket, miegymást. A gyarmat leigázott földrajzi terület neve, a telepes pedig az, aki betelepült, Csömör egy közeli település, a bosnyák meg a bunyevácok népe.
Hogy mennyire nem gondoljuk végig ezeket, arra jó példa az Erzsébet királyné útja és az azt keresztező Nagy Lajos király útja. Nemegyszer hallottam, hogy valaki Nagy Lajos királyné útjáról beszél.
Most Óbudán lakunk. Aquincumban. Ez hangzása alapján latin név, de valójában korábbi, kelta elnevezés. Itt a Nánási útról Hajdúnánás ugorhatna be, a Monostori útról pedig egy kolostor képe jelenhetne meg lelki szemeink előtt, de egy fenét.
Búcsúzóul elmondom, hogy a Lőpormalom utcában lakunk. A közeli patak vizét hasznosítva valóban működött valaha lőpormalom a környéken. De ez sem tudatosul. Viszont érkezett már levél elírt címünkre, ugyanis a borítékon ez állt: Lőpormentes utca, illetve egy másikon: Lőportár utca. 

Tegnap a templomból hazafelé betértünk a helyi patikába, ahová megérkezett virtuális „felhőben” a szokásos negyedévi gyógyszerkiváltási lehetőség.
Nincs papírrecept,
nincs ezekkel való ötféle manuális tennivaló.
Leolvasás alul felül, PC-be vitel, a
gyógyszer kódjának beolvasása,
pénztári munka,
receptek aláírása. 
Ami a számítógépben van, azt adja ki a patikus, és arról ír számlát. Mindez elég rutinosan történik. Ott hagytunk ötvenezer forintot, telepakoltuk nagy bevásárló szatyrunkat, majd hazafelé vettük az irányt. Még ki se szálltunk a kocsiból, amikor kapjuk a hírt, elhunyt az éjjel Emil. Kicsit volt nálam fiatalabb, és barátságunk immár hatvankét évre tekintett vissza.  
Tudtuk, hogy halálos beteg. De akkor is.
Már csak egy ugyanilyen régre menő baráti kapcsolatom maradt, Laci.
Nagy az űr, mert bár az életállapotunk, viszonyaink lazítottak is kapcsolatunk szorosságán, kölcsönös megbecsülésünk mindvégig megmaradt. Sokan gyászolják őt, és friss a seb.
Tegnapelőtt idéztem meg Bud Spencert, aki hosszú élete végén érdeklődéssel fordult a másvilág felé nyitásban, azt hangsúlyozva, hogy vágyik megismerni a végtelen szeretetet és lehetőségeket. Ő új kalandokban gondolkodott. Utolsó szava ez volt családtagjaihoz: Köszönöm.
Odaát nincs pártpolitika,
nincs hatalmasra nyílt olló a szegények és gazdagok között,
nincs mélyszegénység,
nincs migráns-kérdés,
nincs gyógyszer,
nincs kezelés,
nincs fájdalom,
nincs könny,
nincs értetlenség,
mindezek nincsenek, és nem is hiányoznak.
Van viszont béke,
szem nem látta, fül nem hallotta, értelem fel nem fogta ajándékok azoknak, akik odakerülnek. 
Emil most ezt megtette.
Többé nem lesz beteg,
nem fárad el,
álmos se lesz,
minden kellemetlenségtől egyszer s mindenkorra megszabadult, és remélem,
módja adódik arra, hogy segítse az ittmaradottakat.
Kívánom, hogy így legyen.       

Frontok váltják egymást.
Feszültségek vesznek körül, ha úgy tetszik forradalmi a hangulat. A tévében békésen vitatkozók politikai műsora, Balázs Géza Indiát járja, Péter kórházban, Emil otthon - súlyos betegek. Amikor meglátogattuk, kortárs barátai, két tábort alkottunk: Súlyos, halálos betegek és halálosan egészségeseknek látszók.
Ha ez még nem volna elég, felheccelt migránsok szállták meg a déli határt Kelebiánál. Velük farkasszemet néznek a határra vezényelt rendőrök.
Folyik a huzavona, az alkudozás.
- Adj, király, katonát!
- Nem adok.
- Akkor szakítok!
- Szakíts, ha bírsz!
Köztük a határkerítés, a szakításra ingerlő. A támadók látszólag vagy ténylegesen sátorba vonultak aludni, az őrség pedig – ha egymást leváltva is – a szükséges létszámban őrködik.
Folyik hát a taktikázás.
Látszólag itt támadnak, de nagyon hosszú a határszakasz. Az egész hosszában történhet csoportos invázió. Egyelőre tán farkasszemet néznek védők és támadók. A tévériporterek is lesben állnak, hogy le ne maradjanak semmiről.
Megoldás?
Többünk javaslata: az ima. (Az ellent kösse meg kezed, népünket hogy ne rontsa meg.)
Nyugat pedig ez ügyben mintha meghasonlott volna. Nem küld buszokat a migránsoknak, hogy átvonuljanak szervezetten nyugati célpontjuk felé. A magyarokat se támogatja, hogy legyenek képesek ellenállni a betolakodóknak.  
Hatalmas kontrasztok között éljük meg napjainkat:
- Immanens és transzcendens, ideig tartó élet a földön való átsuhanásunk, és örök élet.
- Generációk életkülönbségei: távozók és az életük felfelé ívelésének részesei. (Hét végén hármas családi évfordulót ünneplünk.)
- Határnál villongás. Nemzeti határok védői, és a betörés legalizálását jogtalanul követelők.
- Harcos fiatal követelők, és békésen alvó gyermekek, akiket ez alkalommal előre tolt helyőrségnek magukkal hoztak.
- Az EU-ba lépés előtt álló Szerbia, akinek volna dolga a betolakodókkal szemben, és az őket támogató Mo., amelyik kitartóan akadályozza a tömegek nyomulását.
- Törvényességet követelő határőrség és a jogot semmibe vevő felpiszkált tömeg.
- Felbujtók a háttérben, és a titkosszolgálat munkatársai szintúgy.
- Támadás! – folyik már mióta ellenünk. - Imához!!! – javasolom rendületlenül.
Még eszembe jut Bródy szövege: Virágok közt veled lenni, de szép volna, kedvesem...   
Lehet, hogy nem is kell folytatnom.
Orrom előtt meg változatlanul Pio atya biztatása kinyomtatva: Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.
És egy másik kép felirattal: Jézusom, bízom benned!
Egy harmadik pedig 56-ra emlékeztet: F. Starowieyski grafikája: Síró galamb.
  PS.: Helyreigazítás. A reggeli híradó közleménye arról tudósít, hogy a szerb hatóságok eltávolították a több száz fős illegális migráns csoportot a magyar határról. Hála Istennek és a szomszédoknak is.                 
PS.2. Emil barátom éjjel elhunyt. Isten nyugosztalja!

Komolyzene és könnyű zene él egymás mellett. Szerencsés esetben nem fojtogatják egymást, hanem találkoznak, máskor meg elválnak útjaik. Mindkét zenefélét szeretem, ha az jó. Ugyanígy szeretem a komoly szövegeket is és a könnyed szövegeket is. Szerencsés esetben a sokszínűséget szolgálják, és feltételezik egymást, mint a fény és az árnyék.
Komoly szöveggel indítok. Bud Spencer nyilatkozza:
Istent nehéz szavakkal megfogalmazni. Tudom, hogy létezik, s szeretném tudni, hogy milyen lesz a közelében élni a lelkemnek… katolikus vagyok, és ez adja meg nekem a bizonyosságot, hogy valami történik velünk a halálunk után. Most 85 vagyok., …az idő gyilkosan rohan.  Én egy röpke pillanat alatt megöregedtem, és észre sem vettem. Igazából nem is öregedtem meg, inkább csak hajdani más korból való vagyok… Ha félsz a haláltól, csak neked lesz rosszabb. Én azt mondom, hogy rá se ránts, mert úgysem fogod megúszni. Én kíváncsi vagyok, hogy mi történik a halál után. Nagyon érdekel, hogy mi van a túloldalon. Biztos vagyok benne, hogy egy újabb kaland következik.
És most könnyű szövegekre váltok, abszurdok-ra.
 Olvasom: Mi van akkor, ha felbérelek két magánnyomozót, hogy kövessék egymást.
***
Sándor György: Egyenlő pálya, egyenlő esélyek. Mi van, fiacskám, neked három lábad van?
***
Apám legénykorában bevonult a folyamőrséghez. A tisztje szobája mögötti zsákszobát kapta hálóhelyül. A tiszt viszont megtiltotta neki, hogy keresztülmenjen az ő szobáján. Apámnak meg nem voltak szárnyai. Valahogy mégis megoldhatta. Nemde?
***
Két ember megy a sivatagban. A hátsó meg elöl… De hát… Hacsaknem… hacsaknem egymásnak háttal vonulnak. Aki előrefelé lép, az a mögötte lévőhöz képest hátsó… És mégis elöl megy. A másik követi hátrafelé közlekedve. Hú, ez meredek.
***
Karinthy álmodta: Álmomban két macska voltam, és játszottam egymással.
Karinthy fia, Ferenc (Cini) gondolta a csupán egy pártra való szavazási lehetőség idején egy voksolás alkalmával: Na, és hogy állunk (Mármint a Hazafias Népfront)? (Ugye, hogy milyen abszurd volt a szoc. rendszer?)
***
Ahol a sereg kezdődik, az ész véget ér, vallottuk 1970-ben sorkatonaként. Avagy mit kell tenni, ha kapom a parancsot: Fél tagnak OSZOLJ! Ehhez tudni illik, hogy a seregben egy tag az két katona. Fél tag legfeljebb akkor tud oszolni, ha aknára lép.
***
Weöres Sándor egysorosa: Csukott kulcs. Ez csaknem abszurd. Avagy mivel nyitom ki az autót, ha az indítókulcsot elfeledtem kihúzni érkezéskor, és rázártam az ajtót a bennmaradt kulcsra?
***
Az egyetlenegy, az semmi, mert ha egyetlen, azaz egy nélküli az egy, akkor nem marad semmi.
***
A Chuck Norris-viccek mind abszurdok, csakúgy, mint filmbeli teljesítményei. A talán legújabb abszurdja:
Chuck Norris elkapta a koronavírust...és megfertőzte!
***
Van még sok ilyen.
Majd holnap nem folytatom.   


 

Olvasmányaimból szemezgetek
- A Regnumban a 60-as években ismert volt a svájci magyar jezsuita, Boros László írói munkássága. Az emberben felénk hajló Isten c. kötetéből emel ki néhány mondatot a Szolgálat egyik 1985-ös cikke, ezt igézem meg: Mindannyian álarcot hordunk… életünk nagymértékben azzal telik, hogy „kitérünk”. Pedig az ember élete mégiscsak törekvés a végtelen felé… Az élethazugság az Istennel szembeni kettősségünkből ered,… Az ilyen ember nem képes elviselni magát, „sminkre” van szüksége, hogy megőrizhesse valódi énjét. Vele szemben áll a becsületesség, az igazlelkűség, amely alapjában véve alázatosság, de ennek a szónak igen rossz híre van; valami sunyi csúszó-mászó lelkületet vélnek mögötte, pedig aki becsületes, az az ember se többnek, s kevesebbnek nem akar látszani, mint amilyen. Aki nem igazlelkű, az szívesen játssza meg a bírót, szívesen pálcát tör mások felett. Ezzel is saját kiválóságát akarja kiemelni. [Ma önfényezésnek szoktuk nevezni.]  Jézus azt kívánja, hogy Isten töltse be életünket, embertársainkhoz viszonyunk áttetsző és kristálytiszta legyen. Mind a hallgatásunk, mind szókimondásunk őszinte szeretetből fakadjon, és ne a kényelem és gyávaság diktálja ítéleteinket.
E szavak fél évszázad óta sem vesztettek érvényükből.
- De Latinovits is jól ír saját életéről. Tőle idézek (ő meg Petőfitől): „»Talán az élet munkáinkért ne fog fizetni semmivel«, mégis úgy mehetünk el az életből, hogy tettünk egy kis morzsát az emberi munka, gondolat, testvériség hatalmas gúlává jegecesedett hegyére. Ha mindenki aktivizálva magát, nem a közömbösségre, lekönyöklésre adja magát, ha jobban gondol arra, hogy környezetének agitátor-apostola lehet; ha kevéssé bizalmatlanok és értetlenek lennénk, azon igyekeznénk, hogy minél több tisztafejű ember legyen ezen a világhon, akkor sokkal könnyebb lenne minden a szürke hétköznapokon.”
Persze, törekedni kell a JÓ szolgálatára. De mégse ennek örüljetek, tanítja a Mester, hanem annak, hogy nevetek fel van írva a mennyben. Ennek a kettősségét megérteni se könnyű, de annál fontosabb.
- Az egyháznak nem arra van szüksége, hogy vitatkozzon a világgal, hanem hogy tanúsítsa, lehet szentül élni. A pápa egész élete, tevékenysége arra szolgált, hogy megtanítsa és bemutassa a „gyönyörű szeretetet” – tanítja Szent II. János Pál.
- „Ne feledkezzetek meg a simogatás orvosságáról, ez nagyon fontos! Egy simogatás, egy mosoly sokat jelent a betegnek. Egyszerű gesztus, de fölemeli őt, hogy ne érezze egyedül magát, közel hozza a gyógyulást, személynek és nem számnak érzi magát. Ezt ne feledjétek!” – üzeni Ferenc pápa. Én meg bőven egyet értek vele, ha jól sejtem, tegnap írtam az érintés pótolhatatlan fontos mivoltáról.
- Még ide citálom Martha szavait a Nem félünk a farkas c. Albee-drámából. Ő ugye azt mondta férjének: - George, ne mondj ma már több igazságot.
S George nem mondott.
Én se.

Az érintés jelentőségéről, fontosságáról, az ember egészségére, lelkére pozitívan ható mivoltáról egy alkalommal már írtam, s írásom sokszorozódott a Talita nevű portál jóvoltából.
Ma mégis, még egyszer írok róla, mert nagyon fontosnak tartom.
Korábban azt taglaltam, hogy az ember fejlődése szempontjából nem mindegy, hogy hány érintés és milyen minőségű érintés éri testét. A természetes emberi kapcsolatok kellő számú érintés nélkül elsorvadnak, ki sem tudnak alakulni. Az érintés emberségünk kifejlődésének alapvető eszköze.
Az érintés lehet gyógyító érintés is.
2000 éve Jézus sokakat meggyógyított érintéssel, kézrátétellel, kézfogással. Sokaknak elég volt megragadni ruhaszegélyét erős hittel, reménnyel s megtörtént az azonnal tünetmentességük. Most azért foglalkoztat ez a fajta érintés, mert a mai perikópa a vérfolyásos asszonyról szól, aki megérintette Jézus ruháját. Jézus azonnal észrevette, hogy mi történt. Rákérdezett: „Ki érintette meg a ruhámat?” S a nő bevallotta, hogy ő volt. „Érezte, hogy azonnal meggyógyult betegségéből”. Sok hasonló esetről számolnak be az evangéliumok. Az Apostolok cselekedeteiben folytatódnak a gyógyító érintések. Péter, amerre jár, betegek érintik ruháját, hogy gyógyuljanak.
Többször felmerült bennem, hogy megfogalmazzam: Hisszük, hogy a misében Krisztus valóban megjelenik a konszekrált ostyában. Hisszük, mert ő hiteles volt, és kinyilatkoztatta, hogy vegyük és együk, mert ez az ő teste.
Hisszük és vesszük.
Felfoghatatlan gazdagság a miénk.
Amióta kézből áldozunk, kezünkbe vesszük a testét. Titokzatos módon, de mégis csak megérintjük őt. Ugyanolyan valóságosan, sőt még valóságosabban, mint a beteg nő, aki csak a ruháját érintette.  
Mit érintjük?
Vesszük és esszük, mert így hagyta meg végrendeletileg, azaz testamentumban. Ez az újtestamentum közepe, lényege: A Vele való egyesülés, ami végül is behatolás a transzcendensbe, kilépés a három dimenzióból, és belépés a ki tudja, hány dimenzióba.
Érdemes ezt tudatosítani magukban, mert ismétlem: végtelen nagy gazdagság a miénk.                 

Medjugorje: február 2.
„Az én akaratomból is és a Mennyei Atya iránti határtalan szeretetemből és a belé vetett teljes bizalmam által volt testem az Istenember kelyhe...  ti az igazság hordozói legyetek,… saját akaratotokból és Fiam iránti szeretetből terjesszétek az Ő igéit – az üdvösség igéit … Erőt az Eucharisztiában fogtok találni, aki testével táplál és vérével erősít titeket. …Szeretetet merítsetek abból, ahogy a feszületre néztek, mert csak a keresztben van üdvösség...
Kommentár: Az utolsó mondatára vetítem a fájdalmas olvasó titkait, hogy láttassam azt a feszültséget, ami  egyszerre igaz. Üdvöz légy, Mária, áldottabb vagy te minden asszonynál, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus, aki gyötrődött az Olajfák-hegyén, akit majdnem halálra ostoroztak, akinek a fejébe tövisből font koronát húztak, akit leköpdöstek, aki leroskadt a kereszt súlya alatt, akit keresztre feszítettek.  Hogy is van ez? Legáldottabb, aki együtt szenved a tökéletesség, bűntelenség, végtelen szeretet áldozatával... csak a keresztben van üdvösség. Van min gondolkozni.   
***
„Aki szeretetben él,
nem büszke,
nem akar másokon uralkodni,
nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat.
Nem kutat mások szándékai felől,
nem hiszi azt, hogy ő jobban cselekszik, mint mások, és soha
nem tartja többre magát embertársainál.
Aki szeret, az amennyire csak lehet, elkerüli, hogy fájdalmat okozzon."
                                                                                        (Vianney Szent János, arsi plébános)

Kommentár: Na, ja, aki szeretetben él, az olyan. És az individualista ember? Büszke, uralkodni vágyó, másokat lenyomó, törtető, pletykás, önös, tolakodó, szurka-piszka. Nekünk meg egyszer döntenünk kell, hogy hová állunk, hova soroljuk magunkat, mert az Úr nem díjazza a langyosokat.
***

Coda.
A tegnapi vicc eredetiben, 1999-ben így hangozott: Esti iskolába jár a gazda. Magyarórán mondatszerkesztéssel foglalkoznak. A tanár kéri, hogy szerkesszen olyan mondatot, amelyben szerepelnek ezek a szavak: mennyi, ennyi, annyi. A gazda szerkeszt és mond: Ha éhes az állat, nincs mese, mennyi kő neki ennyi annyi. 

A változás olyan ajtó, amely csak belülről nyílik – így szól Tom Peters amerikai író gondolata.
Ez nagyon igaz. Miként az is, hogy: Á-Bé-Cé-Dé, rajtam kezdé.
Vagy miként az is, hogy: Rendszerváltozás? Te változtál, én változtam? Ki változott?
Vagy miként az is, hogy: A megtérést magamon kezdem el, s lehet, hogy itt meg is állhatok. Illetve dehogy. Naponta igazítani kell a normálistól elcsángáló magamon.
Hogy miért idézek másoktól egy-egy csattanót, egy-egy gondolatot, miért nem a saját bölcsességemet húzom elő naponta, jogos kérdés lehetne, amelyre egyszerű a válaszom. Azért történik így, mert az okosok véleménye szerint még a zsenik nyilatkozatainak 95%-a is tőlük idegen, azaz másoktól átvett gondolat, s csupán elképzeléseik 5%-a a sajátjuk, (s mivel ezek csak rájuk jellemző gondolatok, sokszor nem is képesek elfogadtatni olvasóikkal, beszélgető partnerükkel). Én pedig egyáltalán nem vagyok zseni, csupán nyitott szemmel járok szokott környezetemben, és reflektálok azokra a történésekre, jelenségekre, amelyek körülvesznek.
Teccik értenyi? – mondaná Tu.Vi.
Mégis állhat itt egy saját gondolat. Annyi öntelt megnyilatkozással találkozom a FB-on, hogy alig győzöm őket átugrani, esetleg elrejteni, irtani . Ezeknek szól kétsorosom:
Olvastam a te leveled
Tele veled.
***
Nem hagy békén engem ez a teccik értenyi, amit az előbb idéztem, s amely egy jogásznő kedvelt szófordulata volt. Egy vicc éppen ehhez hasonló tájnyelvet vesz célba. Így szól:
A gazdáknak továbbképzést tartanak. Nyelvtanórán a határozatlan számnevekkel foglalkoznak.  A tanár megkérdezi a társaságot, tudna-e valaki olyan mondatot mondani, amelyben különféle határozatlan számnevek szerepelnek. Pl. mennyi, ennyi, annyi.
Józsi bá jelentkezik, és már mondja is: Amikor itt az idő, mennyi kő a jószágnak ennyi-annyi...
***
Egy gyerekszáj gyerekkoromból.
Az én apám rendőr, és erősebb a te bátyádnál. Ha szemtelenkedsz vele, felmegy a padlásra, lehozza a vaskardot, és úgy s*-be rúúúg!
***
Lányunk Balázsné,
keresztgyermekeink közül háromnak a neve Balázs.
Sok kedves ismerősünké is.  
Ma meg Balázs nap van.
Isten éltessen minden Balázst!
***
Holnap meg 89 lesz volt jezsuita főnököm, a főszerkesztő Sz. Feri.
Őt is Isten éltesse!
Vagy ahogy ők szoktak egymás között gratulálni:
Ad multos annos!  
***
és akkor lássuk, mit üzen Laci atya:
Amikor meghal a negatív, vádló, énközpontú hamis éned, akkor szökkenhet szárba a derűs, hálás, másokért élő igaz éned! 

Amikor a jezsuita szerkesztőségben dolgoztam, s átlapozgattam régi lapszámokat, a Ludas Matyi mottója jutott eszembe: Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek, egy újszülöttnek minden vicc új. Arra jöttem rá nevezetesen, hogy egyes cikkek klasszikusok a szónak abban az értelmében, hogy nincsenek korhoz kötve. Az újabb generációk figyelmére éppúgy számíthatnak, mint megszületésük idején. Próbálom bizonyítani, mert a kezembe kerültek a Szolgálat c. periodikának a különféle évfolyamai. S abban mának is szóló anyagokat találtam.    
- A megszólás bűnét az követi el, aki ok nélkül elmondja embertársa hibáját. Alaptalan gyanúsítás esetén kellő indok nélkül rosszat feltételezünk valakiről. A legsúlyosabb a rágalom, amikor tudatosan ráfogunk valakire olyan bűnt, amelyet nem követett el – írja Péteri Pál.
- „Az egyesült európai népek egyike sem fogadja el, hogy egy másik vagy ennek kultúrája uralkodjék felette, hanem vallja, hogy mindegyiküknek egyforma joga különbözőségével gazdagítani a többit. A régi birodalmak mind megbuktak, mivel felsőbbrendűségüket erőszakkal és asszimilációs politikával próbálták elérni….. hogyan is képzelhetnénk el Európát, ha megfosztanánk a transzcendens távlattól?” – taglalja a kérdéseket II. János Pál Strasbourgban az EP ülésén 1988-ban. Hova süllyedtünk mára!
- A cserkészettel foglalkozó cikk kitér az 1933-as gödöllői jamboree-ra, amelyről a nagy BÍPÍ, Sir Baden- Powell megállapítja, hogy „ez volt a legszebb, legpéldásabb, legcserkésziesebb tábor”.
A cikkíró idézi Sík Sándor Cserkészindulója harmadik versszakát. Olyan szép, hogy ide másolom:
Szabadba fiúk! A Nap arca nevet,
Ott pezsdül a friss, tüzes élet.
Járjuk be mezőt meg a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a lélek!
Ott szemben, szívben tiszta láng,
S az Isten arca néz le ránk.
Leheletén ott megterem
Erő, szabadság, győzelem!
                                   (1912)
- Végül Márton Áron püspök egyik röpimáját citálom blogomba:
„Uram, te imádkozol azokért, akik megfeszítenek, és megfeszíted azokat, akik téged szeretnek.” Megrendítő.  
***
Ilyen még nem volt sohase. Ma egy igen ritka oda-vissza dátumra ébredtünk: 2020 02 02
Bár 1010 éve volt már hasonló: 1010 0101
2019 éve meg ez lehetett volna: 1.1.1.
Egyik húgomnak egyszer születésnapjára „tizenegyeseket” küldtem e-mailen.
Isten éltessen – írtam neki 2011. 11. 11-én 11h 11 perckor s koncentráltam rá, hogy a 11. másodpercben startoljon a kívánság. Annyit tettem hozzá, hogy a 11-eseket elküldtem, most már csak be kell rúgnod őket a győzelemért.   
***
Emil vicce:
Hova mész, fiam?
Megyek a süketekhez vakolni.
Hm. Inkább a vakokhoz menjél süketelni!

Ha már elkezdtem, most folytatom. Az esti himnusz párja a reggeli ima. Ez is verses és „fentebb nem”-ben íródott.
Ahogyan élményem fűződött az esti imához, fűződik bőven ehhez is. De régen is volt, szűk ötven éve, hogy Bakonybél egyik legelőszakaszát, egy félszigetként elterülő rétet vettünk célba a regnumi csoporttal. Attól volt félsziget jellege, hogy félkörben a helyi patak környezte a tisztás-félét. Sátorokban aludtunk, elsétáltunk gyalog a tűző napon Herendre, majd visszasétáltunk, ha már így megismertük az oda vezető utat.
A tábor reggeli imával indult. Így szólt az ének szövege, amelyet felkelés után nyomban elénekeltünk azon kócosan, csipásan, éhesen.
Ragyogva fénylik már a nap,
Az Úrhoz szálljon énekünk,
Hogy minden ártót űzzön el,
Járjon ma mindenütt velünk.

Nyelvünket fogja fékre ma,
Ne szóljon rút perek szava,
Szemünket védőn óvja meg,
A hívságot ne lássa meg.

Lakjék szívünkben tisztaság,
Távozzék minden dőreség.
A testnek dölyfét törje meg,
Étel s italban hősi fék.

Hogy majd a nap ha távozott,
S az óra újra éjt hozott,
Lemondásunk szent éneke,
Legyen az Úr dicsérete.

Dicsérjük az örök Atyát,
Dicsérjük egyszülött Fiát,
S a Szentlelket, ki vigaszunk,
Most és örök időkön át.
Ámen

Azért énekeltük ezt, mert ezt ismertük. Bevallom, kissé idegen maradt mindvégig. Egyrészt felütéses a dallam, amit a magyar idegennek érez. Ennek oka az, hogy szembe megy a magyar hangsúlyozással, amely a szavak eső tagjára esik. Ha a dal hangsúlytalanul indul, és az újabb sorok szintúgy, az idegen marad valamennyire.
A fentebb nemmel se igazán tud mit kezdeni egy tini gyerek. Ilyen hétköznap nem használt szavakra gondolok: rút per, hívság, lakjék, dőreség, dölyf. Jószerével meg se értik sokan.
A folytatásról már igazán csak dióhéjban. Imát követte a reggeli torna. Karkörzés, müllerezés (sic!), könnyű futás, trallala, trallala. Aztán reggeli tisztálkodás a patak nevű folyóvízben, majd a reggeli, vagy mise és utána reggeli. Aztán a napi programok. Sok-sok kirándulás.