Mickey webnaplója

Kiemelek egy témát, a hipertóniát. 
Az interneten olvasom. A hipertóniát rendezi a víz fogyasztása mindenféle levek helyett. A víz mind a szívnek, mind a vesének áldás, és így fejti ki tenzió-rendezési hatását.
A paleo-ketogén-diéta papjai esküsznek arra, hogy a ketózis helyreállítja a vérnyomásbeli zűröket. Tévednek.
A FB-on megjelent anyag szerint az orvoslás ellene mond a vízkúrának, mert a víz ingyen van, és nem fogynak a gyógyszerek, amelyek forgalmazása a világ egyik legnagyobb üzlete. Ugyanez a közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy az orvosok rendelkezésére álló gyógyszerarzenálból az orvosok felírnak valamit, s ha az kevés, akkor még valamit, és még valamit…, anélkül, hogy megtalálnák azt az okot, amely a vérnyomás rendellenességét előidézi.       
Nem foglalkoznak például a nyirokműködéssel, avagy annak a hiányával, pedig okozhat bajt.
Nem győzik számba venni az egyéni érzékenységeket a mellékhatásokra … és a mellékhatások összes kereszthatására.  
Egyes orvosok állítják, hogy vannak hivatalos gyógyszerelőállítók, amelyeknek a pirulái hatástalanok, mert nem tudnak igazán gyógyszert gyártani.
Mások szerint van, akinek esszenciális hipertóniája van, amely születése óta kódolva van benne, és az orvosok felírhatnak bármit, a magas vny. marad.
Megint mások szerint van olyan ember, aki a kanonizált 120-140-es érték mellett elalszik, mert szervezete csak magasabb érték mellett képes működni.
A természetgyógyászok, füves emberek a teákra esküsznek, amelyek tapasztalatuk szerint csökkentik a vérnyomást. Zárójel: A teák mellékhatásával alig foglalkozik valaki.  
Gyanítható, hogy az élelmiszeripar ránk zúdított vegyszerei veszélyeztetik az egészséges táplálkozás lehetőségét.
Vannak aztán a páciensek, akik vagy bemesélik maguknak a magas értéket (hipochonderek), vagy tényleg megélik a létbeszűkülést, ami azt jelenti, hogy Isten szép világából nem képesek már semmire koncentrálni, mert saját nyavalyájuk lehetetlenné teszi, hogy másra figyeljenek. Ekkor kell valahogyan beavatkozni.
Folyadékivással, salakanyagoktól való szabadulással, imával, nyugtatóval (lehet frontváltás is a kiváltó ok), pihenéssel, lábak felpolcozásával, s ha mindez kevés, orvosi segítség kérésével.
Tapasztalatból beszélek. Korosztályomban már egyre sűrűbb a keringési zűr.  
Ha lehet, érezzétek jól magatokat!

Úgy látom a posztjaimra visszagondolva, hogy szeretem a párhuzamosságokat. Indul egy kép, abból kibontakozik egy hozzá hasonló.  Ez volna a katalizátor?
Inkább talán olyan ez, mint a zsánerkép. Indul egy népdal egy természeti képpel, s ebből bomlik ki a kezdetben szemérmesen takart, ámde annál inkább közlésre szánt valóság.
Fiatalkorom emléke a népdal:
Érik a szőlő, hajlik a vessző, bodor a levele,
két szegény legény szántani menne, de nincsen kenyere.  
Eme szerény bevezető csupán arra jó, hogy egy fecnire firkantott újabb analógiáknak megágyazzon.
1. Az aranyakkal felékszerezett gazdag hozományú menyasszonyt hamar ostromolni kezdik a hozományvadászok. S jaj, neki, ha az üres, ámde cifra szirénhangoknak felül. Egy életre tönkre teheti egy nyomorult parti az életét.
Ez jutott eszembe, OV évértékelője kapcsán. Egy helyrepofozott gazdaságú ország politikai birtoklásáért, vele összefüggésben az anyagi haszonszerzés céljából minden megengedett és meg nem engedett eszközzel harcolnak az ácsingózó percemberkék. Az összeszedett és szakmailag kifogás alá nem eső vezetésnek nagyon észnél kell lennie, hogy elkerülje az ország anyagi erejének újabb és újabb leszívását.
2. Valaki azt írta egy episztolában, hogy elvesztett szerelméért a szíve szakadt meg.
Erre rímel, csak még sokkal hatványozottabban az a tény, hogy a Názáreti Jézusnak a kezét alsókarjánál szögezték a kereszthez, ahol a tenyér felé tartó idegek összefutnak. Képzeljük el azt a kínt. Majd azt, hogy az emberiségért csakugyan a szíve szakadt meg. Úgy szerette Isten a világot..0. S úgy szereti ma is. Nem akarja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Ennek a meggondolásnak következménye kellene lennie. 
***
Egy kiadásra váró kötet szerzője Szent Ágostont idézi, aki így ír: A Lélek indíttatása az, amely arra buzdít, hogy Istent önmagáért, felebarátunkat pedig Istenért szeressük. Akinek nincs ez a szeretete, az hiába fárad, akkor is, ha sok jó cselekedetet visz végbe. Mi tagadás, ez elég szigorúan hangzik. Nekem az eleje tetszik, amely rangsort határoz meg.
A második fele a 127. zsoltárra hajaz. „Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt.”     
De „pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret”.  
Mármint a pihenő embernek.
Még ide jöhet, a Mester mondása: „Nélkülem semmit se tehettek.”
Vele viszont…

Egységben a kétség
A keresztre feszített az az ember, akit keresztre feszítettek. A Keresztrefeszített, így egybeírva, magát Jézust jelenti.
Szembesülök ezzel a szóval: fogva tartott. Igen ám, de fogva tartott az a személy, akit fogva tartottak.
 De mi van, ha magát a rab szót akarom más főnévvel kifejezni: fogvatartott? Talán. Nem találtam sem az értelmező kéziszótárban, sem a helyesírási szótárban.
Írjam, ahogy akarom? V égül is nem lőnek vele nyulat.
A dolog nagyon mai, a média elég gyakran foglalkozik a fogva tartottak kérdésével (egybemondva vagy külön mondva).
Van itt még egy érdekesség. A „fogyatékkal élő”. Szerintem ellentmondásos a szó. Fogyatékkal élni hendikep. Lehet, hogy kíméletlenebb, de igazabb volna fogyatékot elviselőkről vagy egyszerűen fogyatékosokról szólni.        
***
A miniszterelnöki évértékelőt hallgatva:
- Tényleg látványos az ország kinézetének javulása, ígéretes a munkanélküliség leküzdése és még sok minden.  Bőven esett is róluk szó. Minden elismerésem az erőfeszítések eredményességét tapasztalva. Most inkább néhány olyan gondolatot hoznék, amelyek megérlelődtek bennem a beszámoló hallgatása során.
- Harrach Péter is megjegyezte, hogy a hulladékkupacok felszámolása nem is olyan egyszerű valami. Eltakarításuk időnként megtörténik, majd  az elkövetők jó tempóban újra szemetelnek, mert ehhez szoktak hozzá ilyen-olyan okoknál fogva. Nem tudom, mit tervez az államigazgatás. Kanadában kamerákkal figyelik a sztrádákat. Egy csikk eldobása is kemény bírsággal jár. Nálunk pedig a sittől sokan úgy szabadulnak meg, hogy titokban elpotyogtatják, a Dunába öblítik stb.
- Ha élen járunk, lassan a „mennybe megyünk”. Az ipari fejlődés példás. Mi tagadás.
Mondjuk, egyszer felzárkózunk a mai EU anyagi színvonalára… Boldogok leszünk?
- Majd egyszer visszafizetjük az ország tartozását. Aztán?
Románia kifizette. Államelnökét lelőtték, Romániát pedig újra eladósították.
Ej-ej.          
- Jólét és népességnövekedés. Nyugaton nem vált be. Az egészséges családnagyság akarása életvezetési, világnézeti, erkölcsi, hazaszeretettel is összefüggő meggondolások következménye. Elismerem, hogy az állam nem tehet mást, pusztán annyit, hogy az anyagi feltételeket megteremti. A többi az egyházi tanításon, a humanitárius meggondolások követésén, az ajándékozó szeretet felismerésén emberi tartáson stb. múlik.
***
Hétfő reggel Lackfi János szép monológja hangzott el a Klasszik rádión. Címe: A szív ökológiája. Ha megtalálom, megosztom. (Nem találom a szöveget, csak a rádió archívumában hangzó formában. Meghallgatható.)

Az irgalmasság testi cselekedeteiből az első: A bűnösöket meginteni.
Ma máshová teszik a hangsúlyt. A bűnöst irgalmasan szeretni kell, a bűnt ellenezni. Persze érthető pozitív kritikának is a bűnösök fejére olvasni bűnüket, éppen mert szeretjük őket. Jó óvatosan eljárni, mert párhuzamosan Böjte Csaba kijelentése is igaz: Senkit se lehet jóvá szidni.
A második így szól: A tudatlanokat tanítani. Ez természetesen jogos és igaz tartalmú. De mintha…
A szabadosság nevében rendben volna az is, hogy ha valakinek nincs kedve tanulni, megtehesse, a tanárával szemben meg nem engedhető módon fellépjen, kellő tapasztalatok híján szemtelenkedjen vele, erre még bátorítást is kap…
Mintha az is teret nyerne a gondolkozásban, hogy ma senki sem akar tanítvány lenni, hanem mindenki tanítani akar, legalábbis osztani az észt. A tanítványokból pedig gyakran hiányzik tudatlanságuk belátása. Pedig a tanuláshoz egészséges alázat szükséges. Sőt kitartó erőfeszítés is.
A kontraszelekció miatt sokan úgy érzik, hogy felesleges időpocsékolás a tanulás: pénzhez sokkal egyszerűbb módokon is hozzá lehet jutni. Nem sorolom fel, hogy miképpen.    
A harmadik az irgalmasság testi cselekedetei közül: A kételkedőknek tanácsot adni. Ma a média egyik be nem vallott törekvése az elbizonytalanítás, az érzékenyítés különféle kétes értékű ügyekkel kapcsolatban. Nevezzük egyszerűen káoszteremtésre irányuló lépéseknek. Márpedig minél több ember él kétségek között, annál inkább kellene jó tanácsot kapniuk. Tanácsot bőven kapnak, de hogy azok jók volnának, sok esetben erősen kétlem.      
A negyedik cselekedet: A szomorkodókat megvigasztalni. Erre az Indiából jövő karma-tan mond nemet. Szerintük az ember sorsa a magány, és ha a karmája az, hogy szenvedjen, hogy szomorú legyen, akkor meg kell hagyni ebben az állapotában. Ez minden, csak nem irgalom, és különösen nem irgalmas szeretet. Teréz anyának volt is bőven ellensége választott hazájában éppen az elesettek felkarolása miatt. Nem értették, hogy mit akar beavatkozásával. Az ottani felfogás nem tud mit kezdeni a szeretettel, az empátiával. Nekünk ez furcsa, a keletieknek nem az. Elég csak arra gondolni, hogy a japánok felfogása szerint jogos és helyes a bosszúval élés. Közülük sokan nem tudnak mit kezdeni a megbocsátással. 
Sokat kell még fejlődnie a világnak még elméletileg.
A gyakorlatról hadd ne beszéljek.
Azzal mi sem állunk túlságosan jól.
Nem is folytatom.
***
Úgy látszik, a négy-ötféle pasziánsz  játék nem köti le teljesen figyelmemet. Ismételten azon kapom magamat, hogy miközben rakosgatom a lapokat a számítógépen, rendre egyházi népénekek szólalnak meg bennem, s ritmusosan. Pl. Te vagy földi éltünk Vezércsillaga… Netán ilyenkor a dal arról szól, hogy nem a pasziánsszal kellene mulatnom Isten szép napját?
Talán. Lehet.
***
Ps. A címről. aki tótágast áll, annak számára a feje tetején áll a világ. De a tótágas ennél árnyaltabb szó. azt jelenti, hogy szétterpesztett lábbal áll fejen vagy kézen, aki tótágast áll. Nemrég jöttem rá az értelmező szótárból. 

Versegi Beáta Mária könyvéből idézek (Élet-Forrás):
„Párbeszéd akkor jöhet létre, ha jelen vagyunk egymásnak …
a pár tagjai, a beszélgetőtársak mindketten beszélnek…
érdeklődnek egymás iránt…
nyitottak a másik mondanivalójára…
felkínálom a másik embernek, hogy önmaga lehessen előttem: gondolataival, érzelmeivel, törekvéseivel...
Vágyunk arra, hogy velünk együtt örüljenek, hogy másnak is része legyen a jóban…
Létbe szólítottak vagyunk, hivatásunkhoz tartozik, hogy… a válaszadás, a hálaadás embereivé váljunk…,
akik az egész teremtett világot ajándékba kaptuk…
egyes élethelyzetekre nincsenek szavaink elmondani, de gesztusaink, szemünk ragyogása, könnyeink, mosolyunk, érintésünk kifejezi, ami szavakba nem foglalható, amit a lelkünk mélyén megélünk.”
És így tovább.
Ha van a mai nyugati civilizáció emberének gondja, akkor az elsők között említhető az elmagányosodás. Nincs társasága, akikkel megossza mindazt, ami emberségéből fakad, ami széppé teszi hétköznapjait, ami nyomja a lelkét, ami kikívánkozik belőle, s amit nem hallgat meg senki.
Közhely, hogy a főnök a „jó reggelt” után löki: :„hogy vagy”… és átviharzik az irodán, s már csak az általa használt arcszesz szagmintája árulkodik arról, hogy jelen volt két másodpercre.
Ablaküveg tisztítással foglalkozó barátom mesélte vagy tíz éve, hogy periodikusan megjelent megrendelőinél, ahogyan a városi levegő koszolása indokolta az ablaktisztítás ismétlését. Az adott alkalommal is munkára jelentkezett egy idős nőnél, aki a legnagyobb meglepetésére hellyel kínálta, és azt kérte tőle, hogy hagyja békén az ablakokat, beszélgessen vele, és a félóra-óra elteltével megkapja a szokásos munkadíjat. Az öreg néne nincs egyedül.
Szerencsésnek mondható mindenki, aki értő barátra, házastársra, kollégára, rokonra talál, s aki hajlandó is végighallgatni társát.
Ma már előadás témája, hogy a blog műfaja háttérbe szorul a videókkal, klipekkel, fotókkal szemben, mert az emberek jelentős hányada még két percet sem hajlandó olvasásra szánni.
Közhelyszámba mennek azok a fényképfelvételek, amelyek különféle társaságok tagjait mutatják egy összejövetelen. Ezeknek a képeknek az a közös sajátja, hogy az ábrázolt személyek mindegyike saját okostelefonjával van elfoglalva.
Mi ez, ha nem társas magány?
Tápászkodni kéne, hogy Aronsonnak legyen igaza, aki könyvet írt az emberről Társas lény címmel.

Az anagramma keresztrejtvényhez (FülesBagoly) tartozik vízszintesen 13 db két-két négybetűs megfejtendő, és a helyesen megfejtett párok anagrammájaként a 13 ömlesztve megadott nyolc-nyolc betűs meghatározás. Ha kész vagy velük, akkor immár rájuk merőlegesen két oszlopban találsz egy poént, aminek az előzményét a rejtvény fölött megadják. Na, hát ez nagyon bonyolult. Töröm is megfejtéseken sokat a fejemet. Általában sikerrel. A sorok, oszlopok részeredményei egymás megtalálását segíthetik, különösen is akkor, ha kitalálom, minek kellene a poénnak lennie.
Az utolsó havi füzetben található anagramma-rejtvény erősen megizzasztott. Adva a vicc eleje: 
- Jean, az imént leejtettem egy öngyújtót, vegye fel.
- Sajnos, nem látom, uram!
- …
Nekifogtam a kásahegynek, és a részekből sikerült olyannyit megfejteni, hogy kikövetkeztettem a poént belőle:
- Sebaj, majd ledobok egy másikat.
Ez a megoldás.
A megoldásból visszakövetkeztettem, hogy a részfeladványokban milyen betűknek kell szerepelnie. Ezekből pedig kitaláltam az ömlesztett nyolcbetűsöket. Így jutottam el ahhoz, hogy milyen betűk között keresgessek a négybetűsöket illetően. Két soron megmutatom:
Adva 1. piszok 2. Amerikai filmszínésznő. (Jessica) a piszok megoldása még csak KOSZ, de fogalmam nem volt róla, hogy egy filmsztárt hogy hívnak. (Ő se tudja, hogy engem minek neveznek.)
Az ömlesztve sorok közül a vagdal 8 betűs megoldása szükségeltetett. Ehhez segítségül reméltem a KOSZ helyességét, s helyesen következtettem rá, hogy megoldás lehet a KASZABOL. Akkor viszont a sztár neve alighanem ALBA
A második négybetűsök 1. Fr. város a Moselle partján. (tudta fene) 2. …bácsi (Balzac). (Nem rémlik) Maradt a nyolcbetűs Perspektíva megfejtéséhez két betű, amit az oszlop adott. ..E…O..  Azt gondoltam, hogy megfelel neki a SZEMPONT. Így jutottam el ahhoz, hogy a fr. város METZ lehet, mert bevillant, hogy Balzac bácsija ezúttal nem Goriot apó, hanem PONS bácsi. S lőn.       
Ha logikám ennyire eredményesen működött volna ezelőtt ötven évvel, akkor nem vágnak ki a főiskolán statisztikából kétszer is, mert megoldottam volna a feje tetejére állított és hiányosan megadott számsorokat.
Talán így is lett volna, de a drukk erősebbnek bizonyult, mint kellett volna.
Ma egyébként ennek semmi jelentősége nincs.
Sose akartam statisztikus lenni.

Képzeljétek el, hogy mi történt.
Már vagy két hete is van annak, hogy nem látogattam meg a Római téri könyvmegállót, hogy legeltessen a szememet a felhozatalon, és ha valamin megakad a szemem, akkor azt hazacipeljem.
Eddig két olyan kötetet hagytam ott, amit utólag megbántam.
Az egyik egy gótbetűs Brehm: Die Säugetiere, és egy másik alkalommal egy olasz képes szótár, amely leginkább a francia Larousse-ra hasonlított.
Utóbbi azt a célt szolgálhatta volna, hogy egy kicsit elmélázhassak nullával határos olasz nyelvtudásom fejlesztésével, legalább a képaláírások megfejtésével, az előző pedig a maga nemében kuriozitásnak számít.
Az 1900-as években adták ki, a tudomány rég elhúzott már a kötet megállapításain, de mégis.
Az is ábrákat tartalmazott, és korabeli módon megfogalmazta, hogy melyik emlősre mi a jellemző.
Ámde otthagytam őket, mert a városba igyekeztem befelé, a kiadványok pedig eléggé méretesek voltak ahhoz, hogy ne akarjam őket végigvinni Budapesten.
Többször találkoztam a könyvszekrényben az Elfújta a szél c. regénnyel, de ma immár fordítottjával hozott össze sorsom.
Regénybe illő módon elfújta a szél a könyvmegállót.
Csak a helyét hagyta, tudod-e?
Mivel érdekelt, hogy hova tették, akik kimozdították a helyéből, utánanéztem az interneten.
Kiderült, hogy a Ciara-szélvihar a tettes,
az tépte ki a helyéből,
borította fel és
rongálta meg a szekrényt.
Immár elvitték javításra.

Fats Domino (1928–2017) számos CD-je közül is a kedvencem került a kezembe. Azon nyomban meghallgattam, mert már régen vettem elő.
Hátha valaki nem ismeri a zongorista énekes zeneszerzőt: néhány szóval bemutatom. A félvér fiú 14. éves korában marad ki az iskolából, nagyon szeret zongorázni. Az ötvenes évek elején már öt nagylemeze forog közkézen az USA zenekedvelői körében. A Rhytm and Bluest, de a Rock n’ Rollt is műveli. Számai népszerűek. 
Két vonatkozásban is közöm lett hozzá.
Ezekből az első természetesen az, hogy a család többek között F. Dominót is kultiválta a Mambo magnó jóvoltából, amely a 60-as évek elejétől fészkelte be magát a családba. FD-t kétségtelenül szerettük másokkal össze nem hasonlítható stílusa és hangja miatt. Fülembe csengenek mindmáig a Blueberry Hill, a The Fat Man, a Jambalaya stb. számok az ő előadásában.
A második élményem későbbi. Akkor már dolgoztunk. Egyik barátom, nevezzük Janónak (annál is inkább, mert ez a neve) a KERMI épületében dolgozott a MEEI-nél (elektromos termékek bevizsgáló intézete). Ez a ház az egykori Nemzeti Színházzal szemben állt a József krt-on. A ház mögött iskola. Janó kedvence szintén Fats Domino. Mesélte, hogy egy alkalommal, egy délután „megdöngetett” egy hangfalat, (talán tesztelte?) azaz feltett egy Domino-lemezt, és feltekerte a hangerőt 80 Db-re. Akkora hangorkán keletkezett, hogy az ablakot ki kellett nyitnia, ám az utca túlsó végén álló iskola ablakai is beremegtek a hangerő folytán, és egyre áradt a Domino-blues 80 decibellel. A diákok mind az ablakhoz tódultak, mert ilyet még nem hallottak soha.
Persze hamar be kellett fejeznie a produkciót; forradalmat mégse akart csinálni, csak szerette a Fats D-zenét.
Két szálat ígértem, de van egy harmadik is.
A közelünkben nyílt üzletközpontban nemcsak Lisztet lehetett kapni olcsón, hanem könnyűzenei CD-ket is. Alighanem ott vettem azt a korongot, amit most is hallgatok. Ez az a felvétel, amelyet balatoni nyaraláskor kocsivezetés közben addig hallgattunk, amíg meg nem érkeztünk a nyaralóhoz, lett légyen az éppen az északi parton, avagy a délin. Néhány ismétlésre alkalom adódott, hisz az út általában szűk két óráig tartott.
Valamiért aztán lent maradt a lemez a CD-lejátszóban, és még sokáig ez szólt vezetés közben később is; többnyire a két km-re eső templomig való megérkezésünkig és vissza, hazafelé.               

Amikor egyházunk népénekei közül egyiknek éneklése során ahhoz a sorhoz érünk, hogy Jézus, egyetlen örömünk, akkor váltok. Nem hallatszik ki a kórushangzásból az én változatom, miszerint Jézus a legnagyobb örömünk. Még erre is rácáfol olykor mindennapjaink valósága, mert nehéz egy kulináris örömmel a megváltás örömét összehasonlítani, amely utóbbit nevezetesen Jézusban találjuk meg. Elméletileg ő az első helyen áll életünkben, hiszen a keresztény az szó szerint Krisztus-követőt jelent. Mármost annyira áll ő az első helyen, amennyiben életünk minden rezdülésében az ő kívánalmai szerint élünk, s váltjuk gyakorlattá tetteinket. Elméletileg igen, mert belátjuk, hogy a hegyi beszéd Mestere tudtunkra adott minden fontosat életvezetési elveinket illetően. A kérdés csupán az, hogy mennyire felelünk meg az ő útmutatásainak, illetve, hogy mennyire térünk el tőle. E kétirányú magatartás szaldója jelenti azt, hogy mennyire szolgál örömünkre Krisztus, helyesebben megfordítva, hogy mennyire tud örülni nekünk viselt dolgainkat látva.
Egy filmvígjátékban az idős házaspár korareggeli párbeszédével indul az egyik epizód.
Az öregasszony ébred először, és boldogan felkiált: Szép időnk van!!!
Mire az öregember: Akkor használja ki, mama! És elrántja a zsaluzatot az ablak elől, utalva arra, hogy ki kéne nyitni a boltot.
Nos, ennek az analógiája jut eszembe, amikor a hívő felkiált: Te vagy a legnagyobb örömünk, avagy a nóta szerint: te vagy egyetlen örömünk… Mire válaszom lehet: Akkor mutasd meg a világnak, hogy hogy kell tartalommal megtölteni e szavakat. Persze magamnak is mondom – szerényen a legnagyobb jelzőt választva. Csak győzzek ennek is megfelelni.
Mert nézzük csak örömeinket!
Amikor én még legényként a feleségemnek se örülhettem, egyik kollégám arról mesélt, hogy persze, örül az asszonynak, de a fiacskájának még sokkal jobban.
Akkor csak csóváltam a fejemet. Ma meg már alig várom, hogy unokáim meglátogassanak.
Persze a többieknek is örülök. S hogy mi mindennek még?
Amikor elhagynak a meteoropata tünetek,
amikor egy szellemes viccet hallok,
amikor elverem éhemet,
amikor kielégítem szomjamat,
amikor sikerül azonosulnom egy emberi társasággal,
amikor jó hírrel távozom az orvostól,
amikor szépen megírt könyvet olvasok,
amikor kedvemre hallgatok zenét vagy éppen művelem azt,
amikor rátalálok egy jó fotótémára,
amikor sikerül az elkészült fényképen visszaadnom azt, amit láttam,
amikor rácsodálkozom a természet szépségére,
amikor a csillagos égben gyönyörködöm, vagy a felhők játékában, a szél erejében,
amikor látom az erőt a villámok fényében, a mennydörgések karakterességében, vagy éppen a madárcsicsergés változatosságában,
s amikor abbamarad szemkáprázásom, ami most éppen elővett.
…
Mostanra örömömre tényleg abbamaradt.          
    

Ki korán kel, aranyat lel.
Ki korán kel, annak oka van.
Ki korán kel, nyugtalan lélek.
Ki korán kel, hamarabb elfárad.
Ki korán kel, az hamar álmos lesz.
Ki korán kel, alighanem nem bankár.
Ki korán kel, azt kidobta valami az ágyból.
Ki korán kel, az élvezheti a hajnal csöndjét.
Ki korán kel, az korán lefekszik előtte való este.
Ki korán kel, láthatja, hogy még nem lát semmit.
Ki korán kel, alighanem a tyúkokkal ment aludni.
Ki korán kel, elmélyedhet, mert senki nem zavarja.
Ki korán kel, az alighanem megette már kenyere javát.
Ki korán kel, annak eszébe jutott valami fontos, ami nem hagyja aludni.
Ki korán kel, az végül is megreformálhatja kedve szerint a reggeli himnuszt.
Az ugyanis így kezdődne: Ragyogva fénylik már a Nap.
Ki korán kel, kénytelen korrigálni, pl. így: Ragyogva fénylik majd a Nap.
De az esti himnusszal is meggyűlhet a baja, ha mégse megy a tyúkokkal aludni, hanem éjszakai bagoly módjára múlatja Isten szép napját. Amikor végre rászánja magát, és mégis aludni tér, már régen nem érvényes az esti himnusz kezdő sora: Immár a Nap leáldozott.
Kénytelen az éjszakai bagoly ezt is korrigálni így valahogy: Immár vagy nyolc órája annak, hogy a Nap leáldozott.
Na, de a szótagszám… a dallam miatt…
Igaz, hát akkor legyen… A Nap már rég leáldozott…
S jaj neki, ha rajtakapják, hogy mind hajnalok hajnalán, mind a kései időpontokban a FB-ot látogatja, esetleg éppen felpakol valamilyen képet-szöveget. 
Hamar megkaphatja:
Mondd, te sose alszol? 
Menj már aludni! 
Mikor alszol?
Tudod, most hány óra van?
Mikor pihensz?
…
Coda: Isten végtelenségére bizonyíték, hogy velünk ellentétben ő sohasem alszik.
Sőt.
„Atyám szüntelenül munkálkodik, ezért én is munkálkodom” – mondja Jézus. (Jn ev.)