Mickey webnaplója

Katalizátorok?
Ma néhány katalizátor mondatból kiindulva kaphatna értelmet posztom. Ezek rendre:
- A Széll Kálmán téren várok a buszra. A közelemben felharsan a szökőkút zubogása. Egyelőre elnyomja a mentők szirénahangját. Békésebb is amannál. Úgyszólván idilli, bár amaz meg lehet, hogy hasznosabb. Mégsem szeretem hallani, mert olyan, mint egy jajkiáltás.    
- A.GY., egykori kollégám, akinek apja Auschwitzban lelte halálát, rám hagyott egy spirituálékottát: „Jézus a golgotára ment… sose szólt egy korholó szót. Sose szólt, sose szólt, sose szólt.” Ez a Kolléga abban az időben ifjúgárda-tag volt és KISZ-titkár. Utóbb családostul NY-ban telepedett le, bankár lett. Ha kapott értesüléseim nem csalnak.    
- Amikor az ellenőrzés vezetője voltam, egy irodánk volt a rendésszel.  Egyik kolleginánk elmesélte, hogy szabadsága alatt Isztambulba repül, s megpörget egy százdollárost, amit elővigyázatosságból a cigarettatárcájába rejt. Másnap mégis megjelent dolgozni. Elmondta, hogy a reptéren a rendőrök igazoltatták, kérték a cigarettatárcáját, s elvették a személyijét, a valutáját. Nem utazhatott külföldre. Ő a rendészre gyanakodott, merthogy  a rendőrnyomozók azonnal célra mentek. Ennyi véletlen nincs. Egyik holló nem vájja ki a másik holló szemét? De igen.  Akkor nem akartam elhinni. Ma már elhiszem, hogy így volt.      
Ilyen világban éltünk.
Egy másik történet: K.E. baptista kollegina kért útlevélkiváltáshoz munkahelyi ajánlást. Természetesen megadtam neki a beleegyező nyilatkozatot. Ám a személyzetis elutasította kérelmét. Személyesen érdeklődtem nála, hogy miért teszi? Azért – felelte -, mert a baptista kongresszuson való részvétele hátrányosan befolyásolná szocialista hazánk építését. Nem hittem a fülemnek. Szó nélkül faképnél hagytam.  
Nem is írom tovább.
Végül is elmondtam, amit akartam.
Egy impressziót, és két történetet dióhéjban.  

Posztom átalakul? Évekig egy-egy téma kidolgozása állt a középpontjában. Bár szerkezetileg ott is voltak lazaságok. Mostanában viszont mintha egye gyakrabban epizódok tarka egymásutánja alkotná  egy-egy nap anyagát. Én nem bánom. Ez is egy forma. Én mindig is a rövid megfogalmazások embere voltam. Lehetne állandó címe a posztoknak (pl. Egy nap hordaléka [Déry]). Lehetne Tarka csokor, vagy egy tréfás gyerekdalból egy részlet:  
…Petrezselyem, főzőkanál, liszt, meg cukor, szóda,
szőr, zsír, lencse, lekvár, gyertya, mind egybe van szórva.”
Szösszenetek mára:
Reggel még saruban mezítlábazok, amikor nagy vadgesztenye huppan lábam elé. Nem kéne belerúgni, különösen abba nem, amelyik még szőrtokjában leledzik. Szúr is, nagyot üt is. Karinthy balkáni közmondásai analógiájára (Tetvestől ne kérj kucsmát! Aki megveszi a házat, megveszi a poloskát is.) elfogadható egy ilyen szólás: Amikor hull a fáról a vadgesztenye, ne járj már saruban!  
Hogy miért? Nemcsak ez előzőek miatt, hanem mert ilyenkor más hűvös szelek járnak, nagyon szellős lábbeli a saru.
***
„Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd lelkedet." – tanácsolja Pietrelcinai Szent Pio. De jó is felszabadultan élni.
***
BG kedvelt értelmiségi, aki vízitúrája során életében először csónakjából beborult a kis Túrba. Nem akartam poénkodni az ő honlapján, ezért ideírom a lecsapott magas labdát: Remélem, a Túron túrázva csak beborult, anélkül, hogy utána kiborult volna.
***
6-án CT. Tegnapelőtt kontroll, tegnap szűnni nem akaró szorulás, ami az én esetemben lelombozó. Estére sikerült helyrehozni testi és lelki egyensúlyomat.  
***
Kerestem Csiáék érkezési dátumát, de nem találtam meg emailjeim között. Sajnos érkezésük egy időpontra esik a családi körben e délutánra szervezett ünnepséggel. Sajnálom, hogy nem tudok bilokálni, mint a fent nevezett szent. Így testem itthon, lelkem egy kicsit amott lesz. Majd csak összefutunk.
***
23-án eredményhirdetés Jogsi fel, vagy jogsi le.
Vannak még dátumaim, de miért fárasszam azokat, akiknek épp elég gondjuk akad ezen kívül. 
***
Ha elromlik az órám, lecsatolom, és átadom javításra.
Ha én romlok el, hasonló a helyzet, csak az a baj, hogy minden esetben magamat kell odavinni és átadni. Nem lehetne, hogy ne romoljak el? 

Az alapos megfázásom a szokásos módon indult.
Elkaptam egy bacit.
Csípni kezdett az orrom.
Lüktetni a fejem.
Kaparni a torkom.
Eldugult az orrom.
Gyulladásba jött a torkom.
Harcoltam minden orron beszívott lélegzetért.
torokfájásom átment száraz köhögésbe.
Szopogatom a Strepsilst, várom a nátha végét.
***
Tegnap megcsapolták véremet,
megtekintették állapotomat,
kitűzték a legközelebbi kontroll időpontját,
egy elmaradt vizsgálatra beutaltak,
megállapították, hogy leleteim negatívak. S
ha minden rendben lesz, jövőre elég félévente a kontroll.
Nem mertem megkérdezni, ha minden negatív, minek a kontroll.
Azt se mertem elmesélni, hogy papunk szerint teljesen egészséges vagyok.
Hátha a doki vallási kérdésekkel kapcsolatos álláspontját üzeni derék papunknak.
Tudom a vérvételen dolgozóktól, hogy a kemó miatt rossz a vénám.
Ezt megerősítette, aki a CT- kontrasztanyagát kísérelte meg belém diktálni.
Meg az az orvos is, aki a múltkor érzéstelenítővel akarta megkínálni vénámat.
Tegnap a véraláfutásos helyen szúrt meg a nővérke.
Alig éreztem belőle valamit, s nem keletkezett véraláfutás a helyén.
Ilyen apróságok környezik hétköznapjaimat.
A tegnapi kontrollra ráment egy műszaknyi időm.
Vittem egy újságot és két könyvet, hogy elverjem velük az időt.
Sikerült is elvernem, de nem olvasással.
Nem volt hozzá kedvem.
Viszont elgondolkoztam a Szt. János-kórház előtt elballagva, hogy hányszor volt hozzá szerencsém. Egyszer eldugult fülemet szedték ráncba, másszor fiam, lányom miatt kísérőként kerestem fel a kórházat, majd egy alkalommal munkatársamat látogattam.
Sokkal jobb a mellette lévő fogaskerekűvel való kapcsolatom. Szeretem mackós mozgását, a rám váró kirándulás ígéretét, hegyre kapaszkodó különleges jellegét.
De a környéken járva a Határőr utcához is volt közöm korábban. A rendszerváltást követően egy hiú pasi, nevezzük vállalkozónak, bérelt egy villát, hogy alkalmi tárgyalásait ott folytathassa le. Tőlem teljesen idegen volt mentalitása. A Ferihegyre érkező partnerét kellett elhoznia autóval. Mivel neki Daciája volt, azért ostromolta a ház gazdáját, hogy engedje meg neki, hogy BMW-jét használhassa egy fuvar erejéig. Snassznak találta saját kocsiját.
O tempora o mores!                   

Ki tudja, miért – talán, mert volt osztálytársam a helyi pap, s vele egy térben lévén – jutott eszembe, hogy többször nyertem csatát, mintegy véletlenül. Három epizód hasonlít egymásra valahogyan.
1. Középiskola. Az osztály akadályversenyre, vagy valami ilyesmire indul. Nekem kirándulás. Talán a Pilis volt a csúcstámadás célja. Kis csoportokra oszlik a társaság. Minket Blank Miki vezet. Ő megy elöl, mi meg arra, amerre ő. Ködbe, felhőbe érünk. Régen nem tudom, hogy hol vagyunk, és hová tartunk. Megyünk Miki után. Aztán egyszer csak célba érünk.
Napok telnek el. A gimiben vagyunk. Földrajz óra. Én a térképnél felelek. Péter bácsi (föcitanárunk) kérdi tőlem, hol van Mosonmagyaróvár. Hegy-vízrajzi térkép. Talán nem is szerepel rajta a városka. Mutatom, hogy szerintem hol van. Péter bácsi nincs túlságosan elragadtatva a látottaktól. Mindenesetre nyílik az osztályajtó, és bejön az igazgatóhelyettes. Elmondja, hogy kis csapatunk megnyerte a tájékozódó versenyt, mert mi célba értünk és legelsőként. Majd kezünkbe nyom egy-egy érmet formázó sztaniolba göngyölt csokoládét. Kezet fog velünk. Távozik. Péter bácsi megjegyzi: Gy. gratulálok. De nemcsak a természetben kell tudni tájékozódni, hanem a térképen is. Ő se tudta, én se tudtam, hogy több gyermekem születik majd, s egyikük Mosonmagyaróvárra költözik házasként. Ma már pontosan tudom, hol van a város. Kimle után rögtön.
2. Már főiskolás voltam, 2. évfolyamos. Kispályás focibajnokság. Nem volt ki a létszám, ezért sportos osztálytársaim engem kértek, hogy legyek a pályán. Tegyek úgy, mintha tudnék focizni. Majd ők igyekeznek. Elkezdődött a meccs. Kaptam egy jó passzt, és félpályáról bevágtam az ellenfél kapujába, a balficakba. A nézők zajos tetszésnyilvánításba kezdtek. Csapattársaim arca felhős maradt. Értésemre adták, hogy a nélkülem tartott taktikai megbeszélésen a védelemre rendezkedtek be, lévén ellenfelünk erősebb csapat. Erről én nem tudtam. Azért megnyertük az iskolabajnokságot. Állítólag torta is volt.           
3. Regnumi nagytábor Zánkán. Sportnap. Beneveztünk a kötélhúzó bajnokságba. Először mi nyertünk, másodszor elhúztak minket. Ezzel szereplésünk végére is értünk. Nem igazán érdekelt a verseny a továbbiakban. Délután aztán értésemre adták, hogy megnyertük a versenyt. Mind kaptunk egy-egy pólót. Nagyon elcsodálkoztam rajta. Nem értettem akkor, hogy hogyan lehetett ez. Ma se tudom igazán, de talán úgy, hogy akiket mi megvertünk, azok megverték azokat, akiktől mi kikaptunk. Így talán egymást ejtették ki, mi meg nevető harmadikként kerültünk elébük. A csuda tudja. Nem mindegy?
Életem három győztes csatáját, íme elmeséltem dióhéjban. A csatákat megnyertük… és a háborút?
Végül is miért ne? Nevem jelentése Győző.

Tegnap késő este befejeztem a kézirat korrektúráját. Kifolyt a szemem, de az épület áll, a mű elkészült, legalábbis első átfésülése. Nem állítom, hogy így kiadható. Pl. bizonytalanságban hagytam a szkennelt szöveget a bekezdéseket illetően. A kiadványban – gyanítom, hogy sokkal több bekezdés van, mint amit a másolás átvett. Megkapom én még ezt az anyagot másodszori javítgatásra (Vö. Jössz még te a mi utcánkba!) Hogy kihalt ez az egykor olyan mindennapos szólás!
Tegnap azon morfondíroztam, hogy miért használtunk a múltban annyi bumfordi szókapcsolatot, pl. umbulda, pl. Ágyesz bugyesz, ahogy lesz, úgy lesz. Honnan jöttek ezek, és miért maradtak hosszasan életben.  Az Ágyesz bugyreszre ilyen megoldásokat kínáltak az interneten:
Az áldás békességből jött. Hát nem tudom.
Az elagyabugyál igéből. Hát ezt sem zárom ki.
A két szó töve ágy, bugy egyéb kapcsolatokat is felvet lehetőségként. Nem foglalkozom vele.
Az agyabugyál arra is hajaz, hogy aki á-t mond, mondjon bé-t is. Ágyesz bugyesz, csoda foglalkozzék gele. Így jönnek az abc betűi.
***
Úgy látszik, ha nincs kemény feladatom, rögtön játszani kezdek.
Itt van pl. az asztalon az idei borkatalógus.
Itt van ebből következőleg a bor szó is.
A bor szeszes ital.
A Mari becenév.
A Maribor városnév.
A Gábor keresztnév.
Bor Ambrus esetén vezetéknév.
A tábor intézmény.
A csibor rovar.
A bíbor egyfajta szín.  
A jámbor emberre alkalmazott pozitív jelző.
A kóbor az elténferedettségre utaló szó.
A szobor térbelileg megformált valami.
A kosbor növény.
A sör jobbára hígabb, mint a bor.
Borzasztó. Nemde?
És a csombor és a zsombor, és a ….       
Megyek porszívózni.
A por elírt bor…
Megyek p...

Sok híresség befejezi földi pályafutását. A régiek meghalnak, újak meg születnek. Az élet meg megy tovább.
Ma a mobil jóvoltából láttuk, hogy az új „ház”-asok szépen haladnak a terület ráncba szedésével.
Levi nuncsakuval a nyakában a kertben füvet nyír az új fűgyűjtős masinával. Ő most egy nindzsa.
Azért írom, hogy láttuk, mert mindketten torokgyulladással, náthával kínlódunk. Így csak messziről kísérjük figyelemmel a fiatalok életét, mert ha a mi életlehetőségeink beszűkültek is, az élet megy tovább.
Tervezzük, hogy különféle vendégségekben veszünk részt, de a részletek még nem világosak.
Mikor, hová, mivel, kikkel, hányan stb.
A bizonytalanságok ellenére valahogy lesz, mint ahogy SZIG-emmel  is történt.
Visszakerült rendetlen gazdájához.
Nem tudunk mindent megoldani.
Lesz, ami lesz.
Az élet nem áll meg, megy tovább.
Tervezzük a lakásfestést.
Ma eljött a mester, a feladatot felmérni.
Mint mondja, ötven éve a szakmában. Megfáradt.
Ez lenne a hattyúdala, ha még bírja valahogy. Jövőre már nem vállal munkát. Abbahagyja.
Az élet pedig megy tovább.
Októberben helyhatósági választások.
Talán még soha nem környezte ekkora hajcihő. Az ilyenek és az olyanok csapnak össze: Azok, akik bizonyítottak, és azok, akik kétségbe vonják.
Mi is voksolunk. Aztán majd meglátjuk. Vagy ezek nyernek, vagy azok.
Akár így, akár úgy, az élet megy tovább.
Olaszország leállította az afrikai migránsáradatot.
Ha Salvini volt az ezek vezetője, akkor kijelenthető, hogy azok alakítottak kormányt.
A beáramlás újra megindul. Az élet pedig megy tovább.
Salvini és Berlusconi hatalmas tüntetést szerveznek azok ellen.
Vagy sikerük lesz, vagy nem. (Az utcakő a proletárok fegyvere.)
De akár sikerük lesz, akár sikertelenek maradnak, az élet megy tovább.
A brexit sorsa máig bizonytalan.
De akár az EU-ban maradnak, akár nem, az élet megy tovább.
Ha mi már nem leszünk, akkor is megy az élet tovább.
Mi az, hogy nem leszünk? Hiszem az örök életet… Benne a miénket is.
Életünk a halál után is megy tovább.  
Mindenesetre szorongani felesleges, mert minden hajszálunk számon van tartva. Többet érünk mi a verebeknél – üzeni a Mester.  

Rövidülnek a nappalok, és úgy látszik, rövidülnek a sétáim is.
Három napja a Duna-parton időztem hosszasan.
Tegnapelőtt végigjártam a Római sétányt,
tegnap csak vásárolni voltunk, de nem volt kedvem sétálni.
Ma csak a patikába mentem torokgyulladásunk meggyógyászása céljából.
Mennyivel vidámabb volna ez a fokozás, ha Karinthyék játéka adná a kereteket.
Csak emlékeztetőül.
Tegnapelőttutner én dönök.
Tegnaputner te dönsz,
Mautner Ödön.
De hát úgy kell rávennünk magunkat a jókedvre, hiszen megnáthásodtunk,  kapar a torkunk, tüsszögünk és köhögünk. Elég gyenge program így hétvégére, amikor is meg voltunk hívva a fiatalokhoz, unokáinkhoz, s találkozóra nász házaspárunkkal, plusz E. keresztmamájával.
Más volt megírva felőlünk a nagykönyvben. Itthon maródiak vagyunk.
Azért is előveszem a jobb kedvemet.
Én ekelek
te keregsz,
ő klendezik.
mi melünk,
ti vornyáztok
ők csinálnak, amit akarnak.
***
Mindenesetre a mai séta is veszélyben forog, noha az időjárás igen csábító. Igazi indiánnyár van.
Se hideg, se meleg.
Ma találkoztam a Téves mentés kifejezéssel. Könyvcím volt.
Szerintem is alkalmasak ezek a közhellyé koptatott, közismert kifejezések új tartalmak hordozására.
A fotóimat kísérő szövegekben gyakran alkalmazom őket vagy versrészletet, népdal szöveget. Akár elferdítve is. Pl.
Felsőbb osztályba léphet.
Letiltva.
Kihajolni veszélyes!
Vigyázat, magasfeszültség!
Vigyázz, ha jön a vonat!
Nem tesz semmit!
Használat előtt felrázandó!
Kérem a következőt!
Jönni tudok, csak menni nem.
Stb, stb.
És most vissza a kéziratkorrekcióhoz.
Elvégre a szobafogság idejét is illik hasznosan eltölteni.

Új közös blogtémánk: fényképezőgépeink. A fotózásról hogy lehetne egy posztban valamit mondani. Azt hiszem, csak slágvortokban (Schlagwort) röppentek fel egy-egy témát.  
Fényképezőgépeim? 16 éves koromig nekem semmilyen, a rokonnak FED-2-je volt. Az elsőt, egy Altissa boxgépet, használtan vettem. Majd megörököltem én is egy FED-2-t. Sokáig azzal fényképeztem. Színeset is. A Fuji-képek sárga, az ORWO képek vörös, a Kodak-képek kék tónusúak lettek.
A FED után kaptam egy Chinont, utóbb karácsonyra egy Fujifilm FinePix 200EXR kamerát (1 kg üveg a kézi-zoom miatt). Azzal készülnek a digitális fotók, videók, Samsung okostelefonommal (18 dkg) párhuzamosan. A tablet-ünkkel még sose készítettem képet, pedig képes rá az is.
Amikor még csak másnak volt digitális fényképezőgépe, és eldicsekedett vele, hogy 9000 képet készített, kritikusan megjegyeztem, hogy ugyan mit kezd ennyi képpel? Most én kb. 30 000 képnél tartok, és nem kérdezem meg magamtól, hogy mit kezdjek velük.
A fotózás olyannyira általános és szapora tevékenység lett, hogy felmerül a kérdés: Mit és miért fényképezünk? Saját válaszom: Mert vannak arra alkalmas témák, mert szép a természet és nincsenek személyiségi jogai (ezzel válaszoltam arra a fel nem tett kérdésre is, hogy miért kerülöm a portréfotózást), mert a kommunikáció egy lehetséges eszköze, mert a szívgyógyász napi sétát írt elő, arra buzdítva, hogy vegyek egy kiskutyát, az majd levisz sétálni. Nem vettem. Nekem vettek kamerát, hogy vigyem magammal, ha más úgyis sétálok.  
A mai technika nagyon sokat segít. A nyers képeket ráncba szedi (utómunkálatok). Ami még érdekesebb, a régi papírképekről készült szkennelt anyagokat is lehet vele javítani.     
Szerintem a mai fotósok stílusát az adja, hogy milyen módon nyúlnak bele a felvett nyersanyagba.  Én rendszerint a képkivágással és a síkok beállításával (függ, vízsz.) kezdem, majd élesítem, ha kell, ráerősítek a kontrasztra, csökkentem a fényerőt, ha kell és derítem azzal, hogy az árnyékos részeket megvilágosítom. Így általában inkább kemény kontúrúak, rajzosak a felvételeim, ha más szempont nem vezet.
A fotózáshoz iskola is tartozik. Kerülöm az iskolát. Nekem ne mondja meg senki, hogy az akadémikussághoz miféle állandók tartoznak. Nem szeretem e téren a kritikát. Ha nem tetszik a képem, ne nézze. Azt gondolom, hogy minden képemmel valamit közölni szeretnék. Ennek a mondandónak kell átmenni a felvételen.
A digitális képek efemerebbek a papírképeknél. Egy pillanat alatt semmivé lehetnek, a technika gyors erkölcsi kopása miatt, a digitális tárolás megbízhatatlansága folytán. Időnként érdemes külső tárhelyre menteni őket.
***
Korábbi fényképezőgépeimet egy gyűjtő barátomnak adtam. Lehet, hogy már sokat érnek (igazán nem érdekel).
***
Egy sárgaréz foglalatú kb. 100 éve készült összetett lencsét bevittem annak idején a József A. utcában működő fotóboltba, ahol bizományba átvették. Akkor 5000 ft-ot kaptam érte. (Ma a bolt sincs meg.)
***
Egy tekercs filmet ellőttem Pajtás géppel is. Nem lehetett igazán éles képeket készíteni azzal a bakelitszagú masinával. Redőnyös Voigtländerem, Leicám sose volt, Duflexem se. Ma az okostelefonok sokkal többet tudnak náluk.
***
Egyik sógornőm ma is kisfilmes gépet használ. Igazi kuriózum. (Ugye egy lendülettel 36 kép. Majd kidolgozás műteremben, érte kell menni, újabb idő. Viszont kézbe fogható a felvétel.)
***
Hacsek szerint a fotó keresztnév. Miért? – kérdezi Sajó. – Mert ki van írva, hogy Kovács Fotó. (Mars ki!)

Amerre járok, könyvmegállóba botlok.
Ugye van a Római téren egy,
egy a HÉV-megállóban Csillaghegyen, de
a Csobánka téren és
Kaszásdűlőn is.
Most a Rómain sétálok, és a Duna-parton is áll egy.
Utóbbi merész vállalkozás, mert ha a folyónak dagadozásra szottyan kedve, bizony az a rész is víz alá kerül. A könyvek „folyóírássá” alakulnak. Meglehet, a könyvbúvár békaemberek örömére.
Új felfedezésem könyvállománya is meglehetősen jó. Sok és tartalmas kötet vár gazdára.
Én Haroun Tazieff Vörös-tengeri kutatását hoztam magammal.
Meglepődtem, hogy a leírás az ötvenes évekről szól.
Annak meg már hetven éve! Eheu fugaces… labuntur anni!
Hoztam egy idei állónaptárt is. Egy lap egy hónap. Szép idézetek tartoznak egy-egy művészi fotóhoz. A lapokból egy-egy szabályos képeslap vágható ki. Így kétszer lehet(ne) felhasználni.
Csakhogy a postai levelezőlapok küldése kiment a divatból.
Talán a bélyeggyűjtés is? Hiszen öntapadó bélyegeket nyomnak a levelekre a postán.
Lassan teljes a technikai forradalom.
A karórának nincs értelme. Megnézem okos telefonon.
A zseblámpának sincs sok értelme. Világítok okos telefonnal.
A kamerának és a vakunak sincs értelme. Elintézhetem okos telefonnal.
A tanulásnak sincs sok értelme: informálódhatok okos telefonom révén.
Viszont nincs az az okos telefon, amelyik pótolná világlátásomat, világnézetemet, életviteli tervemet.
***
Maga biztos magabiztos! – mondja, aki szereti a szójátékokat.
De lehet, hogy mást eszel ki. Pl.:
Az én késem tökéletlen. Mondom:
Tök élelten!

Tegnap a könyvmegállóban nem találtam semmiféle nekem való kötetet.
A helyi ecclesia könyvtárának katalógusában 12 olyan könyvet találtam, amely még érdekelne. Majd szép sorjában kikölcsönzöm őket.
Hanem T. hazahozott két interjúkötetet. Ezek kisalakú vastag füzetek. Egy-két nekibuzdulásra elolvashatók. Így lett ez velük is.
Elsőnek az Andrásfalvi Bertalan életéről szólót olvastam el. A sok ismert rész mellett sok új információt is találtam benne. Sajnos Antall J. és ő közötte feszült volt a kapcsolat.
Nem keresem, hogy mit kellett volna annak idején másképpen csinálni.
Történt, ami történt.
Nem tetszettünk forradalmat csinálni.
AB. elemzései nagyon tetszettek egyebekben.
Utána azonnal hozzáfogtam a másik füzetnek, amely Kásler Miklóssal készült.
Az urat kevéssé ismertem, és nagyon megtetszett sokirányú tájékozottsága.
Ő az Országos Onkológiai Intézetnek (Kékgolyó u.) volt bő két évtizedig a vezetője. A rákkutatásban és a sebészetben jeleskedett.
De történelemszeretete kirajzolódik a kötetke végére kerülő globális helyzetelemzésében.
Amit ír, az kritikus és igaz. Egyes részei újat mondtak nekem is, más részük nem.
Végtére is leéltem 73 évet. Mi új jöhet még, amiről nem tudtam?  
***
Tegnap újra jártam Óbuda szigettel szembeni partszakaszán. Néhány fotó is készült a séta folyamán.
Azonkívül folytattam a könyvkorrekciót. Egy fejezet a napi penzum, különben soha nem érek a végére.
***
Reggel óta egy Abba-szám van a fülemben. Ido, I do, I do, I do, I do.  Hát igen, igen igen, igen, igen.
Ha nem tudnám, hogy Abba-sláger, a stílusa miatt azt gondolnám, hogy Billy Waughn és zenekara fújja a magáét. Ez a szófordulat pedig egy régi viccre hajaz.
***
A paraszt és a gróf áll a patikapultjánál. A gróf a gyógyszerészhez: Legyen olyan jó, és hozzon nekem egy pohárt aquát.
Hozza.
A paraszt így morfondírozik: Ha nem tudnám, hogy a gróf úr aquát iszik, azt gondolnám, hogy az csak közönséges víz.