Mickey webnaplója

Volt egy jó gondolatom, de elfelejtettem. Miért akkor tör fel bennem, amikor nem a képernyő előtt ülök?
Felköszöntöttem egy kedves ismerőst születésnapján istenéltetve őt, de azt válaszolta, hogy ha lehet már ne sokáig éltesse.
Ennyi balsiker után nem marad más hátra, minthogy leírjam álmomat, amelyből feleség keltett fel azzal, hogy elaludtam. Tényleg elaludtam, mert még nem rendeződött bennem a megálmodott káosz. Történt ugyanis, hogy álmomban anyám a filmmúzeumba invitált kettőnket. Valamiért minket megelőzve egyedül indult útnak. Azért mi kocsiba vágtuk magunkat és utána uszultunk. Kerestem parkolót, de amit találtam, az nem a volt. Más helyet kellett keresni. Ám autóm egyszeriben biciklivé lett. Nem tudom, hogy csinálta. Közben tesóm is eltűnt. Én felmentem a mozi aulájába. A nálam lévő kézi fúrógépet megpróbáltam kardigánom ujjába suvasztani, hogy ne lássák. A pénztárnál irgalmatlanul sokan álltak. Nem álltam be a sorba. Minek? Ha kapok is jegyet, máshová szól majd. A film régen elkezdődött. Úgyse találkozunk. Kimentem. Rájöttem, hogy korábban volt nálam esernyő is, és most nincs meg. Ettől a gondolattól nem lettem boldog. Ahogy tolom a járdán a biciklit, találok egy átlátszó műanyagdobozt, belezárva néhány összerakható színes fafigura, és néhány darab keksz. Az érintetlen dobozt felnyitottam, a kekszeket megettem, majd folytatva utamat először egy német kerékpárost láttam az út mentén. Táblát tartott a magasba. Rajta felirat: „aus Berlin”. Majd kicserélte egy másikra: „nach Moskau”. Mellette pikszis, abba várta az önkéntes pénz-hozzájárulást. Nem volt nálam csak egy tízezres. Azt sokalltam volna adománynak. Tovább mentem. Ekkor már repülőt röptettem, hogy hogy került a kezembe, ne kérdezd, fogalmam sincs. Ám velem szemben egy másik pasi drónt röptetett. Én ordítottam, hogy vigyázzon, el ne kaszálja a repülőmet. Közben kerestem a továbbhaladás útját, mert ismeretlennek tűnt a táj. Keresésemet zavarta meg feleségem kérdése: Te ma nem akarsz felkelni?
Dehogyse – mormogtam. Sebtében kimentem reggelizni.
Még az a jó érzésem se támadt, ami Karinthy elkéső diákjának, akinek ébredését így ábrázolja a szerző:
„Jaj, jaj, hóhér úr, én készültem! Jaj, Erzsi, Erzsi!...
Na, mi az, ifiúr?... Mi?! Maga még az ágyban van? Hiszen nyolc óra van már, a nagyságos úr már el is ment a hivatalba.
Tyű! Ezt elaludtuk megint! Tyű! Mi lesz itt!!
Még jó, hogy a harisnyám fent van.”

FB-on találtam: „A modern orvostudomány olyan hatalmas fejlődésen ment keresztül, hogy gyakorlatilag ma már egyetlen egészséges ember sincs.” (Aldous Huxley)
***
Azóta még nagyobb mértékben tovább fejlődött az orvostudomány. Olyannyira, hogy aki korábban magát egészségesnek tudta, és akit elkezdenek vizsgálni, az elég gyorsan hospitalizálódik. Gyakorlatilag csak saját szakállára vonhatja ki magát a kontrollok rendszeréből. Ezért előbb-utóbb meghal... és  aki nem vonja ki, az is.  (én)
***
Továbbolvasom Vásáry Tamás visszatekintését saját életére.
Tegnap Salgótarjánban születésnapoztunk, sok olvasásra nem tellett idő, mégis érdekes epizódot feszeget a zeneművész azokon a lapokon, amelyet éppen böngészek.
Apja szorgalmas , rátermett, tehetséges és igen értelmes ember.
Politikai együttműködéséért hatalmas összeget fizetne a hatalmon lévő kurzus.
Az érte küldött tárgyalópartner nem tudja megvenni kilóra a felsőházi képviselővé avanzsált embert. Ezért megígéri neki, hogy tönkreteszik.
Ez nem maradt üres fenyegetés, hanem be is következett. Olyan törvényt alkottak, amelyek folytán meg lehetett vonni felsőházi képviselői rangjától, és publicistákon keresztül saját környezetében is ellehetetlenítették.
Már akkor is?     
Mi az hogy!
Már korábban is.
A Mester óva inti övéit: Óvakodjatok a farizeusok kovászától…
Másutt: Ne gyűjtsetek földi kincseket, ahol a moly és a rozsda emészt.
Igaz, hogy azt is megemlíti, hogy az e világ emberei okosabban járnak el a saját ügyeikben.     
Lám-lám.

Ez ismert kifejezés. Az én esetemben meleg olvasmányváltásról kell szólnom. Röviden ismertettem korábban posztomban Sebő Ödön önéletírását. Ő ugye Gyimesben védte az ezeréves határt, amíg tehette. Véletlenül utána kezembe került Heinrich Böll könyve az Ádám, hol voltál? (Wo warst du, Adam?  Ez a regény amarra hajaz, német szemüveggel ábrázolva az eseményeket. A II. VH vége felé a németek visszavonulnak, átmennek Magyarországon, és szétporladnak seregeik, szét a győzelmi esélyük is. Ezt taglalja a kötet. Engem leginkább az érdekelt, hogy hogyan látja egy német Magyarországot, hogyan az embereket, a viszonyokat. Meglehetősen porosnak, koszosnak ábrázolja a helyiségeket, köztisztaságot.
A melegolvasmány-váltás ma következett be. Befejeztem a Böll-regényt, és nekiláttam Vásáry Tamás négykötetes önéletírásának (Üzenet).
Kisgyerekkoráról számol be az általam olvasottakban. Most kezd zongorát tanulni. Ami megállapítható, hogy a terjedelmes írásból ki lehetne gyűjteni egy füves könyvre való szentenciát. Még nem döntöttem el, hogy feladatomnak tekintem-e. Mindenesetre meglep, hogy mennyire emlékezik sok mindenre Debrecenben gyermekeskedve. Tetszett a cirkuszművészetről írt fejtegetése. Még inkább tetszettek azok a nyelvi csemegék, amelyekre idős korában is emlékezik.
Idézek néhányat: Pogácsaszájú Zsuzsi néni… csücsökbólintós – ez ezüstszínű karácsonyfadísz-toboz; kalaput-leszkatot – kalapot kabátot; míruc – kandallóban látható tűzmanócska; pucicsiga – meztelencsiga.
Ezek gyerekszájak nagyjából. De a visszaemlékező által következetesen használt mindég szó egyértelműen régies hangzású. Ma nem így ejtjük.
***
Érdekes élményem, hogy a kezdő zongorista korában hallott Boccherini-menüettet megtanulta lejátszani némi kísérettel együtt. Olvastán megszólalt bennem a hivatkozott menüett dallama.
Zongoratanárnője ráveszi, hogy mindent nagyon lassan játsszon. Őt ez gyermekként is nagyon zavarja. Mint írja: A lassúság egy idő múlva olyan fokot ért el, amikor már megszűnt a hangok közti hallható összefüggés.  Én ezt érzem az olyan felolvasók esetében is, amikor annyira szétszaggatják a mondatokat, hogy értelemzavaróvá lesz az interpretálás. Egy szöveghez megfelelő tempó tartozik, és az erősen lassú olvasás éppen úgy veszélyezteti a szövegértést, mint a folyamatos hadarás. 
Íme, egy szentencia, amelyet édesanyja idéz hebrencs kisfia fejére: A Róma alatt masírozó Attilának a szemébe vágta a pápa: Attila vezér, te a világot legyőzöd, de egyet még nem tudsz, azt, hogy önmagunkat legyőzni a legszebb győzelem. Még sokszor a fejére olvassák Tomikának, aki folyamatosan dolgozik azon, hogy önmagát legyőzze.
Mi mindent tartogat még a háromezer oldal? Elképzelni is nehéz.

Számos gondolatom támadt az ösztönösséget és a tudatosságot illetően. Megpróbálom őket valahogyan mederbe terelni.
Vannak naiv művészek, ösztönösen dolgozók és képezett alkotók. Igaz ez a képzőművészetekre, fe igaz ez a zenészekre is. Hogy melyik értékesebb, ember el nem döntheti.  
Az, hogy művészettörténetet tanultunk, művészeti alkotáselemzést is, az tudatosabbá teszi az embert, amikor megáll egy kép, egy szobor egy szép épület előtt.
Az, hogy zenetörténetet tanultunk, zeneművek elemzését is, tudatosabbá tesz, amikor meghallgatunk egy-egy remekbe szabott melódiát, vagy éppen nem remekbe szabottat.
Erre elég. De hogy hiteles-e egy mű, abban csak az irányít el, ha hitelesnek ismerjük magát az alkotót.
Hogy boldogabbá teszi-e az embert, ha szakértő szemmel néz egy alkotást, vagy hallgat egy zenét, azt nehéz megmondani. Ami szép, az inkább ösztönösen szép, mint tudatosan. Mégis érdekes felismerni azokat az elemeket, amelyektől szép vagy rút egy kép, egy zenemű.
Az efféle témákat boncolgató, és az összefüggések megértését elősegítő tanulmányok arra jók, hogy támpontokat adjanak ahhoz, hogy egy mű mitől szép, miből, hogyan építkezik, s mivé állhat össze szerencsés esetben.      
Mindez azért is jut eszembe, mert K. és Á. jóvoltából tegnap megkaptam Vásáry Tamás önéletírását. Mivel szívesen hallgattam a kitűnő zongoraművész és karmester zenéről szóló előadásait, megnyilatkozásait, érdeklődővé tett az iránt, hogy hogyan teltek mozgalmas évei, amelyekről olyan részletességgel számol be.
Eddig négy kötetet írt meg, de ki tudja, hogy még mennyit kíván megjelentetni.
Könyveivel kapcsolatban felmerül az a kérdés is, hogy le lehet-e írni egy élet minden rezdülését? Alighanem nem.
Az élet olyan sokféle impressziót ad, annyi megfigyelésre ad lehetőséget, hogy még egy nap ingereinek teljességéről se lehet tárgyilagosan beszámolni.
Persze minden erre irányuló kísérlet kiváló alkalom lehet arra, hogy bepillantsunk valakinek a lelki szemeibe, és megpróbáljuk megérteni, hogy miben áll embersége.          
***
Kissé elméletire sikerült fejtegetésemet feloldom, s néhány szocialista viccel fejezem be.
Hogy mi a különbség a létező és a működő szocializmus között?
Az, hogy a létező szocializmus nem működik, működő szocializmus meg nem létezik.
***
Két szovjet pilóta egymás között.
Iván, ez nem egy dél-koreai utasszállító repülőgép előtted?
De igen. Eltaláltad.
***
És még valami.
Ötszáz klímaváltozás-szkeptikus tudós írt alá nyilatkozatot és juttatott el az ENSZ-be kijelentve, hogy a széndioxidnak semmiféle klímaváltozást befolyásoló hatása nincs. Ellenben a CO2 léte a természet fennmaradásának alapvető feltétele.
Na, most akkor mi vaaaaaaaaaaan?  

Az olaszok még 1956 után a magyar forradalomra emlékezve szereztek egy dalt (Avanti Ragazzi di Buda), amelyet a Lazio szurkolói tartanak életben, hiszen minden mérkőzés alkalmával elénekelik. Aktualitását az adja, hogy egy jobbos olasz pártrendezvényre meghívták a magyar miniszterelnököt, akinek közös akarattal elénekelték a nótát. Ide idézem (magyar fordítását is):

Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest,  studenti, braccianti, operai il sole non sorge più ad Est!
***
Abbiamo vegliato le notti le notti di cento e più mesi, per l'alba radiosa di ottobre, quell'alba dei giovani ungheresi.
***
Ricordo tu avevi un moschetto su, portalo in piazza, ti aspetto, nascosta tra i libri di scuola anchio porterò una pistola.
***
Sei giorni, sei notti di gloria durò questa nostra vittoria; al settimo sono arrivati i russi con i carri armati.
***
I carri ci schiaccian le ossa, nessuno ci viene in aiuto. Il mondo è rimasto a guardare sullorlo della fossa seduto.
***
Ragazza non dire a mia madre che io morirò questa sera; ma dille che vado in montagna a che tornerò in primavera.
***
Compagni il plotone già avanza, già cadono il primo e il secondo finita è la nostra speranza, sepolto l'onore del mondo.
***
Compagno riponi il fucile torneranno a cantare le fonti quel giorno serrate le file e noi torneremo dai monti.
***
Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest studenti, braccianti e operai, il sole non sorge più all'Est
***
 Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest, studenti, braccianti, operai il sole non sorge più ad Est!

Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.
***
Száz éjszakát virrasztottunk át
és hónapokon át álmodtunk
azokról az októberi napokról,
a magyar fiatalok hajnaláról.
***
Emlékszem volt egy puskád,
lehoztad a térre, vártam rád,
a tankönyveim közé rejtve
én is hozok egy pisztolyt.
***
Hat dicsőséges nap és hat dicsőséges éjszaka
a győzelmünk idején
de a hetedik nap megérkeztek
az oroszok a harckocsikkal.
***
A tankok összetörték a csontokat,
senki nem hozott segítséget
a világ csak figyelt
az árok szélén ülve.
***
A lány nem mondja az anyámnak,
nem mondja neki, hogy meghalok ma éjjel
azt mondja neki, hogy a hegyek közé bujdosok
és visszatérek tavasszal.
***
A bajtársaimmal elítéltek vagyunk,
elveszett a forradalmunk,
nemsokára megkötöznek
és a kivégzőosztag elé állítanak minket.
***
A bajtársaim már az osztag előtt állnak,
elesik az első, a második,
véget ért a szabadságunk
eltemetve a világ becsületét.
***
A bajtársak elrejtik a fegyvereket
majd visszatérnek énekelve az indulókat,
azon a napon, amikor felsorakozunk,
és visszatérünk a hegyekből.
***
Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.

Még megjegyzem, hogy szerkesztőkoromban kezembe került egy Nyugaton megjelent vaskos kötet, amely meglepően gazdag anyagot sorakoztatott fel. A legkülönfélébb nációk költőinek és íróinak megemlékezését az 1956-os forradalomról. Itthon semmit nem tudtunk erről a sokszerű szolidaritásról.   

Még hajdanán a szerkesztőségben esett szó arról, hogy a számítógépek elterjedése hogy felgyorsította volna a szövegrögzítés stb. tempóját, ha nem kellene minden gépet rendszeresen karbantartani, minden gépen vírust irtani, minden gépet felturbózni, rátelepíteni a fejlesztéseket naprakészen, és törölni a felesleges fájlokat. Abban maradtunk, hogy a géphasználattal megtakarított idő elvész a fentiek következtében.
Régen a kenyérpapír sarkán ceruzával írt tételeket összeadta a fűszeres, és ezzel az ügy el volt intézve. Ma egy blokk tartalmazza a cég nevét, címét, adószámát, a tételek nevét, mennyiségét egységárát, összegét, majd ugyanezt végig minden tételen, ad egy végösszeget, megadja az engedménykód számát, a kártyaszámot, a kártyanevet, a bankkártya fizetés választását, a támogatás összegét, a vonalkódot, egy újabb telefonszámot, a Novodata system számát, a nyugtaszámot, dátumot, óra perc másodperc megjelölésével, majd egy ellenőrzőkódot is a végére csap.   
Mondom, régen ezt úgy intézték el, hogy volt egy hecsedlitea 4 ft, egy levél Kalmopyrin 0,70 ft, fizetsz 4,70-et, és kész.
Ám ma mindent regisztrálni kell. Tapasztalom ezt az orvoslásnál is. Ha bármilyen panasszal felkeresem a szakorvost, készítenie kell egy ambuláns kezelőlapot. Rajta név, TAJ-szám, anyja neve, lakcím, telefonszám, stb, stb. Megannyi begépelendő adat, szöveg, szedett gyógyszerek, allergia, laboreredmények, … végtelen sora. Pecsét, aláírás, dátum.  
Mondanom se kell, mekkora kavarodást okoz egy esetleges áramkimaradás, áramszünet.
Akkor vége a világnak!
Nekem még gépíróm volt, és ha kiküldetésre mentem, a vállalati sofőré volt az út, enyém az érdemi ügyintézés. Most az orvos viszi számítógépbe az adatokat. Tapasztalatból mondom, hogy teljesítménye attól függ, hogy milyen tempóban képes gépelni, és hány hibát ejt közben. Emiatt a rendelési idő jelentősen meghosszabbodik. Mivel elég rendszeresen fel kell keresnem az orvosokat ezért, meg azért, kötetnyire szaporodtak az elkészült anyagok. Zömük csaknem teljesen feleslegesen.       
Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, amikor úgy vélem, az általános bizalomhiány miatt kell mindent „lepapírozni”, pecséttel, aláírással hitelesített módon igazolni minden állítást. Mert mi lesz, ha az ügyfelem, ellenfelem megtámad a bíróságon?
Mióta a Ludas Matyi  LE A BÜROKRÁCIÓVAL rovata megszűnt, a bürokrácia soha nem látott szintet ért el Európa-szerte.
Innen érthető BG megállapítása, miszerint Európa Ázsiához képest annyira túlszabályozott, hogy ha rajta múlna, Európa betiltaná egész Ázsiát.    

Ma hajnalban már nem jött álom a szememre, gondoltam, hogy megírom mai posztomat, ha már így esett.
Engem a piaristák némi igényességre oktattak (több-kevesebb sikerrel). Nem szerették az olcsó megoldásokat, a közhelyek pufogtatását, a levél helyett néhány szóban megírt képeslapok küldésének a szokását. Ők jelentették ki, hogy kellemes a lábvíz, de nem a karácsonyi ünnepek. A kegyelem teljes pedig mekegő szó. Tehát vagy készültünk valami frappánssal, vagy jobban tettük, ha el se kezdtük a mondókánkat. Gonddal kellett készülni, ha valakit fel akartunk köszönteni.
Hajnalban néhány felnőttkori köszöntő jutott eszembe. Zömmel a jezsuita időszakból, ahol gondosan készültünk egy-egy névnapra, születésnapra. Ebben is élen járt Kékes Jóska (RIP), aki nyugdíjas telefonközpontos volt a Sodrás utcában, és megrögzött rímfaragó. Néhány csasztuskája máig megvan, de a legérdekesebbet nem őrizte meg emlékezetem.  Sajnos csak néhány kitételére emlékszem. Ilyenek voltak benne: / Magam írtam e verset, /a Jóisten éltesen engem, /… /ti elég, ha mondjátok:  Ácsi! / Éljen soká Jóska bácsi! /
***    
Írtam én is Gyurkovics névikéjének a stílusában Mari-verset, aminek a hátterében az áll, hogy a Mária nevet sokféleképpen becézik, s ezekhez kell csak valami rémes rímeset kitalálni.
Írtam aztán népdal-parafrázist is. Ez elég rövid ahhoz, hogy idemásoljam. A horgosi csárda nótájára készült.
 / A kolhozi konyha feldíszítve. / Ide jár a Pepi bá, a Feri bá, a Jóska bácsi minden délben. / Szabó Feri assziszi, neve napja van neki, / de csak néki. / Lábjegyzet: A külső helyről hozott ebéd minőségét nevezte SzF kolhozkosztnak, így a helyiséget kolhozkonyhának. Az ő névnapja Assisi Szt F. napján volt, szemben Nagy F. vel, akié Xavéri Szt. F. napján. Innen, hogy SzF assziszi (azt hiszi, s helyesen), hogy csak neki van névnapja.
***
Babos István SJ (RIP) emlegette, hogy amikor elöljárójuk 94 éves lett, szerzetestársai köré sereglettek jó kívánságaikkal. Isten éltesse kedves tartományfőnökünket!  Mire az ünnepelt: Ti a barátaim vagytok. Látjátok, hogy milyen rozoga lettem, ha szeretnétek, nem kívánnátok nekem, hogy még hosszasan éljek és szenvedjek.
***    
Egy alkalommal N. Péter névnapját ünnepeltük. Péter-Pálkor már megfogyatkozik a dolgozói létszám, lévén kora nyári időpont. A neves teológus szerzetes megszokta, hogy méltóképpen ünneplik, szép felköszöntővel. Ám ebédkor csak hárman voltunk rajta kívül. Még álltunk az asztal körül, amikor feltette a kérdést: Na, ki lesz az ünnepi szónok?
Mondom neki, én: Isten éltessen Pepi bácsi!
De ha már róla esik szó, egy alkalommal említette, hogy mit hallott egy idős vidéki bácsitól: Hetvenöt évet megérni nem érdem, de teljesítmény! Egyet kellett érteni vele.    
Én eddig 73-at töltöttem be, és ez is valamiféle teljesítmény, ha nem is érdem.
Végül is ki kell bírni élve.

Jó egy hónapja került rám egy holter, amely félóránként kuruttyolt, és ara késztetett, hogy megmerevedjek abban a pózban, amelyben éppen leledzek. Mivel nem szerettem volna, hogy túl magas értékeket regisztráljon, aznap nem másztam hegyre, de még sétálni se indultam.  Csak ültem a kanapén és rendületlenül vártam, hogy vége legyen a kínos ceremóniának. Ugyanis a mért értékektől tették függővé, hogy hipertóniámra hivatkozva elvegyék a jogosítványomat. Mindennek a hátterében egy két éve született rendelet áll, amely 220 fölötti értékek esetén kizárja a versenyzőt a további közutak veszélyeztetői közül. Én csak ültem a kanapén várva sorsom jobbra fordulását. Ahogy felnézek, tekintetem a szekrény tetején álló Pietrelcinai Szent Pio szobrára esik. Azonnal intéztem hozzá néhány közbenjárást kérő szót, és ezt annyiszor tettem meg, ahányszor mérni kezdett az ördögmasina.
Néhány kivétellel a normál tartományban maradt a mérés, de nem mindig. Igen hosszas idő elteltével csak mára, augusztus 23-ára kaptam időpontot értékelésre. (Láttam a grafikont. Általában 160 körül mért, este feljebb ment, de éjszaka az esti gyógyszer hatására 140 körüli értékeket regisztrált.)   
Tudjátok, az egyház mikor ünnepeli Szent Pio emléknapját? Augusztus 23-án.
Ma is kértem közbenjárását, hogy az értékelés – ha Isten is úgy akarja – hozzon számomra kedvező eredményt.
Ugyanis több mint 35 éve vezetek, és több mint 23 év óta kínlódok hipertóniával.
Ami érdekes, hogy általam okozott balesetben ez idő alatt senki sem sérült meg soha.
Akkor meg miféle veszélyt jelentek az emberiségre?
Ha viszont elkobozzák tőlem a vezetési lehetőséget, a bevásárlások cipekedései ártanak az egészségemnek. Különben is vagy két évtizede megmondta egy ideggyógyász, hogy vannak olyan emberek, akik csak magasabb vérnyomás mellett képesek élni. 120-as értéken egyszerűen elalszanak. Azóta mástól is hallottam, hogy valaki nem volt hajlandó csökkentő gyógyszereken élni, s 180-as érték mellett több mint 85 évet élt.
Erre varrjon valaki gombot.
Kicsit hosszasan foglalkoztam ezzel a nyavalyás témával, pedig csupán annyit szerettem volna elmondani, hogy két évig még vezethetek autót. Azt pedig csak halkan mondom, hogy a kritikus időintervallumban se tétlenkedtem.
Mi a fenét csinálhattam volna?

Ennek ugyan nincs hírértéke, de megfelel a tényeknek. Tehát:
Olvastam egy könyvet (Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj, Gyimesi-szoros 1944). Hőse az ismert zenetörténész, Sebő Ferenc édesapja, Sebő Ödön. Ludovikás tisztként védte az orosz-román betörés ellen Gyimesbükk térségében az ezeréves magyar határt.  Utóvéd harcaik során  nagy kerülőre kényszerítették az oroszokat, lehetővé téve, hogy a német és magyar haderő visszavonulása veszteségek nélküli legyen. Az eredményes hadműveletekhez helyismeret, merészség, kreativitás és szakismeretek a bánásmód pszichológiájának gyakorlatba való átültetése, a nélkülözések szívós elviselése és nem utolsósorban erkölcsi tartás, bajtársi magatartás egyaránt szükségesek. No meg az Isten különös kegyelme. Mert nem elég azt gondolni, hogy csalánba nem csak a ménű. Néha belecsap.
A tapintatosan és mértéktartóan fogalmazott műből sok érdekes dolog kiderül. Idézet következik:
„Szolgálati szabályzatunkban volt egy rendelkezés, ami a hullafosztogatókra vonatkozott. Úgy voltak büntetendők, mint a szökevények. De természetesen volt a rablásra, fosztogatásra törvényes mód is, amikor valamelyik fél kinyilatkoztatta, hogy a zsákmányolás megengedett. Ebbe minden belefért. Ilyen rendelkezése volt a szovjet hadvezetőségnek (még az is, amit Illés Béla – magyar nyelvű – szovjet őrnagy kijelentett, miszerint a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak.)” 230. o.
Másik sejtett, de nem bizonyított történése annak a leírása, hogy az amerikai fogolytábor sem volt különb az oroszénál. Éheztetés, nagy tömegek teljesen méltatlan körülmények közötti fogva tartása, gyilkosságok, hatalommal való súlyos visszaélések, stb.
Bennem az erősödött meg, hogy gazemberségek minden náció részéről előfordulnak.
Végigolvasva a kötetet azt kell mondanom, hogy olyan ritka hadászati teljesítményről számol be a vitéz rendjelet kapott Sebő Ödön, ami Leonidász thermopülai ütközetéhez mérhető.
Isten csodája, hogy túlélte a sorozatos kataklizmát, az élethalál-küzdelmeket, a megannyi csatát.  

Már tegnap meg kellett volna emlékeznem egykori piarista osztályfőnökömről, Vízvári Lászlóról. A gimnázium négy évében ő vezette osztályunkat. Nekünk biológiát tanított, s Vizesnek becéztük teljesen szellemtelen módon. 
Itt inkább emberi tartásáról és méltóságáról hadd írjak. Hiszen minap volt 100 éve, hogy megszületett (†2004). Szegedi születésű volt. Piarista lett és cserkészvezető. Megtanított bennünket arra a kánonra, amelyet a harmincas évek elején énekeltek a francia cserkészek Gödöllőn, a világtalálkozón. Jambore volt mindössze a szövege, amelyet a franciák zsamborinak ejtettek. Ma is emlékszem a dallamára. Tényleg szép nóta volt.      
Nézzük, mit mutatott még nekünk?
- Alaposan ismerte tárgyát, és minket is bevezetett a biológiába, amennyire csak lehetséges.
- Megtanította az élőlények orvosi elnevezését. Az ilyen latin terminusokat egyikünk gondosan egy helyre gyűjtötte, és jelezte, amikor elérte az ezredik kifejezést. Ha jól emlékszem, pl. a szőrfelállító izmocskák elnevezése musculus correptum pili. (Ha mégse, megbocsátható, több mint fél évszázada írta fel a táblára a szót és még jó néhány másikat is.) Csak úgy röpködtek a latin megnevezések a felelés során is a sztatolit szemcséktől a Langerhans-szigetektől, a neuronokig, a thrombusokig.
- Amikor jó kedve kerekedett, bűvészkedéssel lepett meg bennünket.
- Országos hírét az Astra bábegyüttes művészeti vezetőjeként alapozta meg. Ki mit tud-on emlékezetem szerint díjat is nyertek.
- Szeretett fúrni-faragni, maga készített könyves állványt cellájába, egyáltalán nem a megszokott formában, de festett csatajelenetet is egy fali drapériára. Osztályunkat még lakatos munkára is tanította (politechnika). Ő tervezte társaival a marionett bábfigurákat és a bábjelenetek díszleteit is.
Szavajárása volt: Ide vigyázz! Ide figyelj értelemben. Régen ez elterjedt szóhasználat lehetett. Vö. Vigyázó szemetek Párizsra vessétek. (Batsányi)
- Rendszeresek voltak a többnapos kirándulások, melyeket szintén levezényelt.
- Még érdekesebbnek találtam egy akadályversenyt, amelyet a szentendrei Papp-szigeten rendezett nekünk. Ezen ügyességi próbákkal, erőpróbákkal kellett megbirkóznunk, gondolom, ez  irányú készségét még cserkészvezetői múltjából hozta magával.
- Tudatosan törekedett arra, hogy az orvosnak készülők eredménnyel felvételizzenek a SOTE-ra. Közülünk nem sokan lettek orvosok, ezt szemünkre is hányta. Nem mi voltunk a kedvenc osztálya, hanem az az évfolyam, amelynek a fele orvos lett.
Utánunk még hosszú évekig tanított, mígnem hallásának romlása le nem parancsolta a katedráról.
Embernek, tanárnak, nevelőnek egyaránt jó színvonalon teljesített.
Azt hiszem, mindnyájan szerettük.  Nyugodjék békében!