Mickey webnaplója

A Vigilia c. lap 2018/5 sz. cikkeiből szemezgetek. A Gloviczki Zoltán fémjelezte írás említi, hogy Platón zúgolódik az írás és olvasás miatt, merthogy a szóbeliséghez képest méltatlannak tartja azokat. Pl. nincs jelen a partner, akivel meg lehetne vitatni állításokat… Van olyan kor, ahol megtűrjük a populáris műveket: a középkori és a reneszánsz tánczenében, a széphistóriákban.
Aztán folyamatosan elidegenítjük magunktól … a kommunikáció szintjén a populáris kultúra elemeit.
Fűzfa Balázs szerint az olvasás reneszánszát éli… használói naphosszat le nem veszik a szemüket a telefon vagy a számítógép kijelzőjéről. Megjegyzi, hogy kötelezőként nem Jókait, hanem Harry Pottert kell olvasni, olyan alkotásokat, amelyeket a gyerekek önfeledten tudnak szeretni.
Komálovics Zoltán cikkéből is szemezgetek. Az olvasmányélmény képtelen felismerni önmaga érvényességét... A dialógusok más közegekben, más értékrendekben, más valóságsíkokon, más ajánlatok feltételrendszerében jönnek létre. Ezek erős meghívások: magas bérajánlatokat, kitüntető társadalmi presztízst biztosítanak... (paradigmaváltás?)
A 21. század a kultúrát digitalizálta, és megteremtette a hozzáférés eszközrendszerét. Egy csábító és gazdag arzenált. Az okos telefon egyszerre képtár, könyvtár, múzeum és enciklopédia, 12x7 cm2-nyi helyen, A telefonon keresztül a kultúra az ember kezébe adatott. Zsebre vághatja.
Érdekes, hogy utóbbi cikkíró szerint Alig-alig akad diák, aki ma még Harry Pottert olvas. Lecsörgött.
Ama megjegyzése is érdekes, hogy a haza, a nemzet fogalmát nagy erőkkel korrumpálják, és helyezik egy meghaladott világ rekvizitumai közé. Valójában irodalmi hagyományunk egyik komoly erőforrásártól szívják el a levegőt. Példaként hozza Vörös Viktor–Osváth Péter cikkét, amelyből idéz. „A magyar himnusz a többihez képest jóval ritkábban használ személyes tartalmakat, inkább távolító jellegű. A balsors és a jövő megbűnhődésének említése is egyedülálló fordulatnak tekinthető. Érdekes továbbá, hogy az öndestruktivitásra vagy a külső agresszióra is csak a magyar himnuszban található utalás. Ez utóbbi, illetve a belső agresszió és a negatív ágensek magas aránya a fenyegetettség alapélményére és a kiszolgáltatottság érzésére utalhatnak.”
Hát Kölcsey valóban a magyar nép zivataros századait emelte bele imájába. Attól még szép és fenséges.
Még majd folytatom.

Rajtam egy holter.
Nincs kedvem így írni.
Majd holnap, ha lekerül rólam a tenzió-mérő automata.
A frász kerülget, amikor mérni kezd.
Szokatlan, és nincs is kedvem megszokni. 

Augusztus 20. Csia születésnapja, Isi névnapja. Akik ismerik, hitelesíthetik állításomat, akik nem, azok előtt rejtve marad az ünnepeltek kiléte.
Reggel katonai parádé, majd légi attrakciók Bp-en és más  városokban.
Néha a franciák is itt vannak ezen a napon, amikor rendre felhangzik a Boldogasszony anyánk ének, és annak refrénje: „ne feledkezzél el szegény magyarokról”. François mosolyog: szegén, szengén mágyárok. Gondoltam, hogy egyszer megtréfálom, és visszafordítom rá: „ne feledkezzél el szegény franciákról”. De idén nem énekelték kivonulásra.
Viszont az Ah, hol vagy magyarok kezdetűt igen. Ebben aztán szintén vannak az ünnep méltóságával szembemenő szövegek. Ilyenek: Gyászos öltözetben teelőtted sírván … csordulnak könnyei, búval harmatoznak szomorú mezei … nem szűnnek iszonyú sírástól lankadó szemei… stb, stb.
Hogy lehet így ünnepelni? S miért? Mert Bozóki 1797-ben így adta elénk?
Végignéztem reggel a társaságot, akik misén vettünk részt. Rajtam keki színű vászonnadrág volt kockás inggel, mezítláb saruban jelentem meg, s olvastam fel (ki tudja, miért – immár harmadik napja). Ahogyan körülnéztem a népen, senki sem viselt gyászos öltözetet, s nem is sírt (nagyon helyesen). Elképzeltem, hogy összejön ugyanez a társaság. A férfiak sötét öltönyben, fekete nyakkendővel, a nők fekete kosztümben, gyászfátyollal a fejükön, s zsebkendőt szorongatva időnként hüppögnek, s letörlik sírástól pirosló szemükből a könnyet. Ez talán a túlélők részéről indokolt lett volna a drezdai terrorbombázás után. De Szent István ünnepén mi indokolja?
Semmi.     
Akkor meg miért?     
Zárásképpen idemásolom Janikovszky Éva kitételét erről a furcsa magyar megszokásról:
„Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk. Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.
Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni.
Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat.
Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el.
A sor bárki által folytatható.”
Nem folytatom, de arra biztatom honfitársaimat, hogy legyenek optimisták, legyenek tele jó reménységgel és jó szívvel, önfeledten ünnepeljék keresztény királyunk szentté avatásának a napját (1088. augusztus 20.).
Ha másért nem, mert sokakat kitüntettek idén is. B. Miklós (volt osztálytársam) öccsével együtt állami kitüntetésben részesült.
***
Posztom arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy a torz szokások torz viselkedési formákhoz vezethetnek. Amikor egy szent királyt ünnepelünk, akkor ne a gyászról szóljon az ének. Más példa. Egy rokonunk Jemenben élt egy évet. Hozott egy életlen, ám annál cifrább tőrt, merthogy ott, abban a békés országban minden férfi tőrrel az övében jár. Azóta eltelt tíz év. Ma már nem békés Jemen, és a tőrök is mintha élesebbek volnának. A késelés elterjedt, s jön át Európába is a nem kívánatos érzelemnyilvánítás eszközeként.
     

Más annak, aki nyelveket beszél, más annak, aki csak magyarul tud.
Más annak, aki nyitott, és más annak, aki introvertált.
Más annak, aki fiatal, és más annak, aki idős.
Más annak, aki a megszokások híve, és más annak, aki a változatosságot szereti.  
Más annak, aki nonstop felel a kisgyerekeiért, és más annak, aki nem.
Más annak, akinek a kutyáit el kell helyeznie, és más annak, akinek nincs kutyája.
Más annak, aki húsz emberre főz, s más azoknak, akiknek csak meg kell(ene) enni.
Más annak, aki játékokat hoz, és más annak, akinek csak játszania kell.
Más annak, aki feltalálja magát a többiek között, és más annak, aki nem.
Más az, ha fehér asztal mellett cserélünk eszmét, a szükséges mélységben, és más az, ha egy hétig.
Más az, ha elfogadjuk egymást megváltoztatni akarás nélkül, és más az, ha változtatni akarjuk.
Más annak, aki programokban gondolkozik, és más annak, aki csak ejtőzni kíván.
Más annak, aki a tó déli partját szereti (Balaton), és más annak, aki az északi hegyesebbet.
Más annak, aki szereti, ha fotózzák, és más annak, aki menekül előle, vagy torz arcát mutatja.
Más annak, aki a fürdőzést kultiválja, és más annak, aki a hegyeket részesítené előnyben.
Más annak, aki autóval rendelkezik, és más annak, aki a többiek jóindulatának kiszolgáltatottja.
Más annak, aki mobilját otthon hagyja, és más annak, aki okos telefonján lóg, amikor csak teheti.
Más annak, aki légkondis vonattal utazik, és más annak, aki csak fizet érte, de nem tudja élvezni előnyeit.
Ketten az asszonnyal hazafelé utaztunk. A vagon egyik felében dunsztos levegőtlenség és hőség uralkodott, a másik végén működött a hűsítő rendszer.
Mások is utaztak. Egy kisfiú az anyukájával. A gyerek büszkén mutogatott volna valamit saját mobilján, de anyja nem hagyta abba rövid időre se okos telefonjának a piszkálását. Nem jó jel ez.
Már a kütyüzést is átnevezte a diáknyelv: kockulás (talán a telefonok szögletessége okán).    
Aki tehát kütyüzik, az kockul.
***
Viccek a rejtvénylapból:
1. Értekezlet.
– Főnök: Rövid időre szabadságra megyek. Van valami kívánságuk?
– Nincs, főnök. Elég ha elutazik.
2.
– Ha a főnök vissza nem vonja, amit ma reggel mondott, én elmegyek a vállalattól.
– Miért? Mit mondott?
– Azt, hogy menjek el a vállalattól.

Úgy látszik, hogy olvasni jobban szeretek, mint írni, és
fotókat jobb formába hozni még jobban, mint olvasni.
Amikor hazajöttünk a Balatonról, először a képeket szerkesztettem mappába,
majd a leveleket és blogokat olvastam át,
s íme fél nappal utánuk fogok a bejelentkező poszt megírásához.
A Balatonon sok jó dolog volt, és sok még jobb.
Már nem fürödtem meg benne, de nem azért, mert nincs kicsempézve az alja (amit VD hiányol), hanem azért, mert vagy túl meleg vagy túl hűvös volt az idő (vagy azért, mert egyre messzebb esik a part).
Hagyom is most a témát a csodába, bár sajnálom, hogy nem voltam a parton,
se akkor, amikor gyönyörű naplemente mutatkozott,
s akkor se, amikor atombomba-gombához hasonló égi jelenség viharzott a tó felett.
Ott voltam viszont egy misén, amelynek során az idős pap az üdvösségről beszélt. Megjegyezte, hogy a civil halottbúcsúztató egy jeles futballista temetésén alkalmával úgy fogalmazott, hogy a megboldogult immár az égi futballpályán jeleskedik.
Derék papunk nagyon nem volt megelégedve ezzel a kitétellel, hangsúlyozván, hogy messze esik ez a felfogás a valóságtól még akkor is, ha nem tudjuk igazán, hogy egy másik dimenzióban hogyan fogunk boldogulni Isten társaságában. Mert milyen szamárság volna, ha pl. egy elhunyt takarítónő odaát égi klozeteket pucolna.
Hát igen.
A papnak igaza volt.
Azt már meg se merem gondolni, hogy egy elhunyt bakó odaát mivel foglalkozna.
Egy másik visszatérő motívum, amelyet Éva lány említett. (Ha lázadnak a gyerekei a kapott szülői utasítások ellen, akkor szokta nekik mondani.) Rendben van,ha úgy vélitek, hogy ti dirigálhattok nekem, akkor én mosogatás, ételkészítés, mosás, vasalás, takarítás helyett elmegyek játszani, leckét írok, ti meg elvégezitek a házimunkát és egyáltalán … eltartotok engem és apátokat, gondoskodtok mindenféle igényünk kielégítéséről.
Még megjegyzem, hogy éves családi találkozónk olyan, mint egy jelenés. Mire felfogom, hogy ott vannak a mieink, már el is tűnnek, ki más városba, ki más országba térvén haza.

Idézetek Balázs Géza könyvéből (Körbejárt Föld).
Az egyik kicsit olyan, mint a szokásos közhely. „Mennyit enged a feléből.” Az író Mikszáthtól veszi a következő formulát: „Nyolc forintért hagyja, hatért odaadja, megér négy forintot, ezért ígérek kettőt.” Aztán a nyelvész elmeséli, hogy a kairói bazárban az arab mégis ráveszi, hogy a 300 fontra tartott fáraófej-szobrocskát megvegye immár 80-ért, de mellé kap egy szkarabeusz szobrot, három másik szobrocskát is, sőt ráadásul még egy aprócskát is. Ezek után azon morfondírozik, hogy tulajdonképpen akart ajándékokat vásárolni, és nem is olyan rettenetes az ár, amit fizetett. Meg hátha igaz a hazugság, miszerint eredeti a fáraószobor. Tudja jól, hogy nem, de hát… Nem egyedüli, akiből pénzt húzott ki a kereskedő. Vannak közvetlen tapasztalataim.
***
Athénről szólva megemlíti, hogy az akropoliszon dolgozó munkások időnként köveket szórnak szét a templomrom környezetében, mert ha nem tennék, más széthordták volna a turisták az ókori emléket.  
***
Tudom, hogy nyelvész a kötet írója, mégis meglepett egy nyelvi leleménnyel, amikor bőrharangról ír. Azonnal kiderült, hogy a müezzin a bőrharang, hiszen ez a fajta híradás bio a javából.
***
A tegnapi hat fogalompár anagrammái sorban:
élelmes  - elmesél
életelv – elvetél
eszeget – tegezes
kereszt – reszket
kéretés – értékes   
mereszt – termesz
***
Egy nehéz probléma megoldási kísérlete.
Egy halállal farkasszemet néző hölgy mesélte, hogy a rák végső stádiuma sok szenvedéssel jár. Neki senki ne mondja, hogy bármi öröm volna ebben.
Teréz anya egy szklerózis multiplexben szenvedő nővel vette fel a kapcsolatot, kérve, hogy fájdalmait ajánlja fel a szerzetesnő műveinek a javára. Ez a beteg nő volt Teréz anya „bank”-ja.
A pap Joby pedig állítja, hogy az Istennek ajánlott szenvedés örömforrássá lesz az emberben. Ellentétben azokéval, akik önmagukat emésztve jajgatnak.
Vallásfilozófiai fogalomrendszer ez. Észérvekkel nem lehet itt operálni.     

Örültem az Édes Anyanyelv c. szaklapnak, de nem írtam le, hogy miért. Elsősorban a fejtörők miatt. terjedelmi okokból csak idézek belőlük, hátha valakinek kedve támad a megoldások megkereséséhez.
1. Szópárok hétbetűs megoldásait kell keresni, amelyek egymásnak anagrammái. Pl.
földgolyó – anyagi kárt okozó cselekmény… megoldása: sárteke – káreset
további szópárok:
szemfüles – ecsetel. Megoldás…?
felfogást meghatározó alap – abortál …?
majszol – puzdrás …
krucifix – borzong
mórikálás – sokat érő
szemet tágra nyit – meleg égövi rovar
Ideveszem azokat is, amelyeket még nem tudtam megfejteni:
zajos mulatozás – latin eredetű férfinév
egyházi ének – valakit népszerűsít
Ha valaki visszajelez, holnap megadom az általam megfejtettek megoldását.
2. Három mássalhangzó azonos sorrendben követik egymást a meghatározások megoldásaiban.
 földszint feletti
ami már megtörtént 
csíráztatott aszalt gabona
csodálkozás, elképedés
Északi helység Beregszászhoz közel (erre nem jöttem rá)
Európai állam
megérdemelt, jogos
szóba hoz
vitamin, kultúra és milliomos előtagja lehet
Jó szórakozás ebben a változatosság kedvéért újra kánikulai melegben.
***
Joby (Jób)? Talán ez a neve a plébánost helyettesítő indiai papnak. Ma a vértanú Stein Edit (Benedikta nővér) ünnepe van, aki Európa társvédőszentje, talán egyházdoktor is. Azért említem, mert a misepalást színe a vértanúságra emlékeztető piros. Képzeljünk el egy fiatal, barnaarcú, szilfid termetű feketehajú papot, óaranyszínű kehellyel a kezében, fehér fal előtt, kárminvörös palástban, amint ránk mosolyog. Sajnálom, hogy nem készült róla valahogyan fotó. Örült volna neki Paul Gauguin is, mert megjelenése szimbolista színfoltokból álló kompozíciót mutatott.    

Már tegnap fáztam a nagy meleg ellenére attól, hogy ma fel kell keresnem a házi orvost jogosítványom meghosszabítása ügyében, meg hát gyógyszereim is fogytán vannak. Ma hűvös az idő, mégis melegem (elegem) van a gondolattól, hogy nekiinduljak a tortúrának. Indulás előtt a szokásos gyógyszerek mellett bekaptam néhány kocka étcsokit, mert a csokoládé vérnyomáscsökkentő hatású (az endorfinról nem is beszélve). Azonnal bekerültem a rendelésre, mert a páciensek szabadságukat töltik valahol. Nem küldött el szemészetre, pedig korábban tette, nem érte meg a tenziómat, pedig szinte mindig tette, elküldött viszont laborra és cukorszint vizsgálatra, pedig nem szokott, és kardiológushoz, ahová szokott. Van időpontom a szívgyógyászhoz, nincs időpontom laborra és cukorra, viszont kért vérhígító engedélyeztetést jövő évre, ami két utat megspórol. Így 73 évesen megtudtam, hogy az ő javaslata elég ahhoz, hogy vezessek tovább függetlenül attól, hogy mikor fogad a kormányablak új vezetői kártya rendezése ügyében.
Hogy miért van ma szabadnapom?
Attól, hogy felejtem az időpontkérést a cukorvizsgálatra. Majd talán holnap telefonálok.       
Elvégre nekem is jár egy kis kikapcsolódás.
Nem igaz?
***
Van lejjebb. Olyan rejtvényújságot vettem, amely túlságosan sok lényegtelen, ennélfogva értelmezhetetlen kérdésre akar tőlem megfejtést. Ugyanolyan ez, mint a legtöbb betelefonálós játék, és egyéb tévéjátékok. Az átlagon felüli műveltségre vonatkozó kérdések zömére tudom a helyes választ, de a szélsőséges és érdektelenekre nem. Kit érdekel, hogy mi a neve az iráni kiszáradt folyómedernek, vagy homokbuckának.
Persze úgy kell nekem.
Minek foglalkozom rejtvényfejtéssel?

Ma én olvastam az ószövetségből egy hosszú szakaszt. A választott nép elküldi kémeit, hogy nézzenek körül az ígéret földjén. Visszatérve beszámolnak a látottakról. A nép kétfelé szakad, a kishitűekre és az Istenben bízókra.   
„Az az ország, amelyet bejártunk, hogy kifürkésszük, olyan ország, amely elemészti lakóit, s az emberek, akiket láttunk, mind hatalmasak. Óriásokat is láttunk ott. Enak fiait, az óriások nemzetségéből, úgyhogy olyannak éreztük magunkat mellettük, mint valami szöcskék, és az ő szemükben is épp olyannak látszhattunk.”
Ám a látszat csal. A bátrabbak Jerikót hétszer körüljárták harsonasóval. S a város falai leomoltak. Dávid sem bízhatott a saját erejében, amikor meglátta Góliátot.
Ez ma is így van.
Csakhogy ehhez ki kell(ene) lépni magunkból, és minden lépésünket az égiek erejével kellene megtennünk. Mitől félünk? Attól, hogy szöcskéknek és sáskáknak látjuk magunkat a szabadosság élharcosaival szemben? Nem kellene megfutamodni.
Talán a kiállás jegyében indult sáskajárás a világ egyik legnagyobb cége ellen, a Coca-Cola  melegreklámja ellen. Várom a fejleményeket. Sokan bojkottálják a Colát.
***
Vettem Hahotát. Jó áron kínálják az alig poénos füzetet. Sajnálom utólag. Nem adom unokáim kezébe, pedig nekik szántam.
Vettem rejtvényújságot. Nehézkes a kitöltése. Tele van érdektelenségekkel, amelyeket a átlag olvasó nem ismerhet, legfeljebb azt a részét, amelyik témakör közel áll hozzá. Ez így nagyon nyögvenyelős.  Megoldottam az Édes Anyanyelv havilap fejtörőit

Urunk színeváltozásának ünnepe van ma. Máté így írja le: „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: Arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény.” (Mt 17,1–2) Megjelenik Mózes és Illés…
A helyzet egyedülálló, magával ragadó és időn kívüli. Egy magyar sláger némiképpen a szituációra hajaz, ha akarom. „Megáll az idő, / az égen néma álló csillagok. / A Földön csak te vagy és én vagyok. / Hallgatsz és hallgatok... /  Vagyis
az idő megszűnt,
a tapasztalat földönkívüli,
múlt nincs, hiszen jelen vannak
Mózes és Illés.
Jövő sincs, csak
a jelen és
a jelenés.
Aztán megszűnik az időtlenség, visszaszürkülnek a dolgok e világi dimenziókba, amit egy másik slágerrel illusztrálhatok.
/Rohan az idő, elmúlik az ősz, /évek múlnak el, / megállítanám, de nem lehet, / mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább. /
S a folytatás még kiegészítheti az e világi képet egy szenvedélyesen keresztény módon élő ember látásmódjával.
János apostol a Jelenések könyvét így fejezi be: Marana tha! Jöjj el, Uram, Jézus!  
Bródy slágerét pedig így: / Jöjj el hát, ne várjak rád! / Amíg lehet veled leszek, és úgy szeretlek én, mint senkit se még. / Igaz, hogy ő emberre vonatkoztatja a szöveget.
***
Elhoztam tegnap a dedikáló sorokat tartalmazó Balázs Géza-könyvet. Szép kiállítású album számos képpel és gazdag tartalommal. A szövegét a nyelvészprofesszor írta, s saját fotói díszítik a kötetet. Mégsem ezt olvasgattam a metrón és HÉV-en hazafelé, hanem a mellé csúsztatott népszerűsítő szaklapot, az Édes Anyanyelvünk legfrissebb számát. Lebilincselte figyelmemet néhány nyelvi játék. Alig vettem tudomást a dunsztos 32 fokos melegről.