Mickey webnaplója

Vissza kell térni Istenhez, hogy kilábaljunk a válságból! a címe XVI. Benedek 2019 áprilisában megjelent cikkének, (in Klerus-blatt c. lap)  Ebből idézem elgondolkoztató kitételét:
„Isten híján a világ az értelemnek is szükségképpen híján van. Ha ugyanis nem létezik Isten, honnan ered minden, ami van? Szellemi alapja legalábbis biztosan nincs. Egyszerűen csak úgy van, és sem célja, sem értelme nem állapítható meg. Így pedig olyan mérce sincs, amely megszabná, mi jó és mi rossz. Pusztán az érvényesül, aki erősebb másoknál. Ebben az esetben a hatalom az egyetlen mozgatóelv. Az igazság nem számít, voltaképpen nem is létezik. Az emberi életnek csak akkor lehet értelme, ha a dolgoknak szellemi alapjuk és okuk van, ha valaki akarta és elgondolta őket, ha létezik teremtő Isten, aki jó és jót akar.”
Ha figyelmesen elolvassuk, akkor felfedezzük, hogy ez a kaotikus létérzés és gyakorlat eléggé jelen van korunkban, és egyre nyomul. amit J. Ratzinger választékos nyelvezettel fogalmaz meg, az a mindennapjainkban ebben az utálatos mondatban foglalható össze: Megveszlek kilóra.
Ha mégis van feljebb, akkor az annak a lecsapódása, hogy Európa hajszálgyökereiben a tízparancsolat és a szeretet főparancsától nem tud elvonatkoztatni. Remélhetőleg nem is akar. Mint szokás emlegetni, Európában még az ateista is keresztény, amennyiben életét átszövik a parancsolatokban megfogalmazott magatartási normák. Nevezzük humánusnak ezt a magatartásformát.
***
Néhány napja írtam egy kiveszőben lévő nyelvi formuláról, a tetszikelésről.
Tetszik tudni, hány óra van? – kérdezik. Még mit tetszik…? – érdeklődik a boltos. Tetszik tudni: mi illik?
Valójában sokkal furcsább, amikor a tetszik valamiféle nemtetszést fejez ki. Köhögni tetszik? (Tetszeni éppen nem tetszik, de tény, ami tény: köhögök.) Sok ilyen van.     
Ki is használják a tetszikezés feszültségét, akiknek ironizálni tetszik: „Észnél tetszik tartózkodni?” – kérdi, aki valójában arra kíváncsi, hogy beszélgetőtársa normális-e?
Még érdekesebb, amikor a kisgyerek merő udvariasságból tetszikezik.
Apám mesélte, hogy az ő gyerekkorában öccse becsinált, amikor lépcsőházuk fordulójában feltűnt egy krampusznak beöltözött csákó.
Egy alkalommal ez az öcs vitt bennünket nagyobb sétára, amikor  egykori házukba éerve egyikünk megérdeklődte: „Áron bácsinak itt tetszett bekakálni?”
Nekem ezek a nyelvi visszásságok olyanok, mint a balmenetes csavarorsóra erőltetett jobbmenetes anya. Furcsák, letűnt korokat idéznek, nagyon sajátosak.     

Egy csasztuska gyerekkoromból:
Eternit a házunk teteje
eternittel van minden tele
eternit az asztal lapja meg a szék
eternit a vécévezeték.
Ma más a helyzet.
Az eternit megbukott.
Ocsmányos lett, mint Nigériában a második világháború idején az ellenséges Japán.
Az eternitről kiderült, hogy erősen rákkeltő, még a porát is le kell ráznunk magunkról, mert megbetegít.
Ma „internettel van minden tele”.
Ha nem internettel, akkor okostelefonnal,
ha nem okostelefonnal, akkor tablettel.
Ha nem tablettel, akkor laptoppal.
Ha nem laptoppal, akkor számítógéppel.
Számítógépet használ az elsős gyerek, aki játékos programozást tanul.
Számítógépet használ az orvos, amikor receptet nyomtat.
Számítógépet használ a kórház valamennyi adatfeldolgozással foglalkozó orvosa.
Számítógépet használ, amikor ambuláns kezelő lapot fogalmaz.
Számítógépet használ a pénztáros, amikor fizetsz.
Számítógépet használ az autójavító, amikor lekérdezi a típus adatait.
Számítógépet használ a legtöbb szellemi munkás.
Számítógépet használ a doktorandusz, aki doktoriját írja.
Számítógépet használ, aki filmet néz az interneten.
Számítógépet használ, aki zenét hallgat a youtube-on.
Számítógépet használ az óvodás, amikor apja a kedvenc meséjét nézeti meg vele.
Számítógépet használ a nyugdíjas, mert megtanították kezelésére.
Számítógépet használ a háziasszony, aki receptet vadászik a neten.
Számítógépet használ, aki digitális fotót-videót oszt meg a facebookon.
Számítógépet használok én is, amikor bepötyögöm a posztomat.
Lehet az is, hogy ön számítógépet használ, de
Lehet az is, hogy önámítógépet használ.
***
Tipikus 21. sz.-i humor.
Mobilon képsor - tűzoltókat mutat munka közben. A kép feletti szöveg: OLTJÁK A TÜZET
felhőkben szöveg: „Csicska, vagy tűz!” „Anyád se szeret!”
 

Bánk Bán írója fiatal lévén pénzt kért szüleitől. Apja ezt írta Katona Józsefnek: „Kedves fiam, Józsi!  Megkaptam azon leveledet, melyben a 100 forintot kéred, de elolvasatlanul szélnek eresztettem. Nincs nekünk, édes fiam, egy krajcárunk sem, olyanok vagyunk, mint a megszedett tőke. De az édesanyád mégis, az én tudtom nélkül itt küldi neked a 100 forintot. Csókolunk mindnyájan; a te áldott édesanyád és apád, mint névíró. Keresztanyádék is tiszteltetnek, pedig már vagy egy féléve nem jártak erre. A pénzt az aszalt alma alatt találod az acskóban.”
Hát erre is vannak párhuzamos történetek.
- Édes fiam, a leveledet, amelyben pénzt kérsz, nem kaptuk meg.
- Távirat szülőknek: Pénzt stop apám stop fiad. Választávirat: Sz*t stop fiam stop apád
***
Régen hamarabb befejezték földi pályafutásukat az emberek. Móra írja önköszöntőjét:
Ötvennéggyel … hazafelé…
Ha nem néz is visszafelé,
Köd száll már az ember elé,
Hogy a fene essen belé.

Önköszöntőt komponált Kékes Jóska is, aki telefonközpontosként tevékenykedett a Sodrás utcában. Már nem emlékszem az egészre. Valahogy így indult / Ünnepi dalomat zengem / a jó Isten éltessen engem….s a vége: … … mondjad Ácsi, / éljen soká Jóska bácsi!  / Emlékezetem szerint ez nem igazán valósult meg.
***
Ha kedd és letelt a negyedév, akkor Kútvölgyi. Tegnap ilyen volt. Az egyik legkényszeredettebb mondatot préselem ki ilyenkor magamból. A kemó idején ez így hangzott: Kétnapos kezelésre jöttem X. doktorhoz. Most meg: Negyedéves kontrollra jöttem X. doktorhoz.   
Mindenhova mennék, csak nem ide. De hát: Ha muszáj, akkor szívesen! – idézem fel a minket karénekre kapacitáló Maklári Lajos súgta szlogenjét.
Muszáj volt, hát szívesen, mondván: Legyen meg a te akaratod… Történt pedig, hogy egy korábbi vizsgálat bélszűkületet állapított meg a műtét helyén. Tartottam tőle, hogy ez újabb műtétet vonz. De nem. Még tágítást se. Jól érzem magamat. Ebben maradtunk X. doktorral (akinek már az apja is híres doktor volt).
Most pauza szeptember 6-ig, szeptember 17-ig. De mégse.
Adategyeztetés a bankkal, fogytán a gyógyszereim, íratnom kell, autóvizsgáztatás egy hónapon belül, szemüvegcsere is kellene már, jogosítványom is lejár szeptemberben. Stb, stb.
Életszerű? Nemde?
Problémáim vannak, ergo sum.

Csak az olvassa, aki szívesen teszi, mert már megint idézek MF-től:
„Barta azt mondta nekem: »Ferenc, hát hallom, hogy magából is írnok lett. Szép mesterség az, csak írni ne kellene.«”
Hát igen, de írni kell.
Czakó G. szerint naponta legalább egy A/4-est. Akkor évenként összejön egy kötet.
Az írók valamennyire szeretnek népszerűségben sütkérezni. Várják, hogy gratuláljanak nekik, a kirakat fő helyén az ő kötetük szerepeljen stb.
MF nem ilyen. Legalábbis így ír jubilálásáról: „Amikor a szónok köszörülné a torkát, én kilépnék a kamraablakon a kertbe, füttyentenék a pulinak, s elszöknénk erdőre, mezőre, még azon is túl, ahol a madár se jár… ahol nincs tinta, nincs újság, nincs telefon, csak térdig érő gyep van, amiben lehet aludni ötven esztendőt.”
De nem teheti, mert tehetséges.
Hogy mi történt?
„- Kérem szerkesztő úr, valami Móra Ferencnek van itt egy tárcája, talán ezt ki lehetne hagyni.
Feleky Géza ráhagyta, ki lehet hagyni, de küldjék át a levonatokat. Mikor azokat átnézte, elolvasta a tárcát is, s megtelefonálta a nyomdába, hogy az egész lapot ki lehet hagyni, de ezt nem.”
S hogy mi a sikerének a titka?
Móra ars poeticáját rövidre fogja egy helyen: „Egy ember, akit az élet leszoktatott a nagyképűségről, az élet apró bajairól és örömeiről beszélget az emberekkel az élet nyelvén. Ez az egész, ezt megcsinálhatja akárki, s a magam részértől nem is tudok egyebet csinálni.”
Liszt F. se cifrázta. Azt mondta, hogy zongorázni könnyű. Nem kell mást csinálni, mint a megfelelő időben a megfelelő billentyűket lenyomni.
Mozart is könnyedén komponált. Mikor tanítványa a zeneszerzés titkáról faggatta, ő megjegyezte, hogy a tehetséges komponista nem kérdezi meg, hogyan kell, hanem csinálja.
Megfontolandó gondolatok.
Legyen ez elég is erre az esős napra.   

Titi unoka a napozóágyban ringatta magát a nyaralóban.
Apja rászólt: Mit unatkozol itt, miért nem csinálsz valami hasznosat?
Titi visszakérdezett: Nyár van, nem unatkozhatok?
De – hangzott a válasz.
Mire Titi: Oké. Akkor folytatom.   
Engem is faggathatnátok, miért horgonyoztam le Móránál, miért nem tekintek ki az egyéb szerzőkre, az életre, az aktuális eseményekre stb.  
Az én reakcióm se más. Nem tehetem? (De.) Oké, akkor folytatom.
Mégpedig egy érdekes kitétellel, ami költőkre, írókra, alkotókra igaz. Az ének a búzamezőkről c. kötet keletkezéstörténetét meséli el. Abba akarta hagyni a témakeresést és felhagyni regényírási szándékával, amikor templomharang zúgására lett figyelmes. Ez visszavitte gyermekkorába, és szűkebb hazájába, azonnal megihlette, tollat ragadott, és két hét alatt nyomdakész két kötetet írt saját élményei alapján. Most jön a tanulságok összegzése.
„Hogy mi volt akkor? Tudom is én, minek hívják. …Csak egyet tudok biztosan: azt, ha jót ír az író, az nem az ő érdeme. Az megszállottság, révület, sugallat, titok. Az író csak azért felelős, ha rosszat ír. Mert azt olyankor írta, mikor nem diktáltak neki belülről.”
Néhány napja rádiós beszélgetést hallgattam. Dante Isteni színjátékáról váltottak szót a partnerek. Szó szerint nem tudom idézni, de talán nem is ez a fontos. Az ókorban, de a középkorban is általános nézet volt, hogy a próféták, költők nem alkotók, hanem másolók. Azt írják le, amit felülről kaptak. Az alkotó tehát a Lélek, az Isten. Tőle jön a sugallat. Nemde erre hajaz Móra véleménye is? Ő arról írt, hogy „belülről” diktálnak, a beszélgetők arról, hogy „felülről”. A kettő egy. Azt írják belülről, amit kaptak felülről.
Sok mindent nem lehet ehhez hozzátenni. Magam még szűkszavúbban fogalmaztam, mikor megállapítottam korábbi anyagaimra visszatekintve, hogy jobban írok, mint ahogyan tudok.
Így valahogy lehet ez.    
***
Mica lefutotta a maga tíz km-ét a Balaton kitűzött szakaszán. Nem láttam a tévében, nem csoda, hiszen este került sor a futására. Akkor pedig sötét van. Mint említette, öt perc késéssel érkeztek az előző etap résztvevői a stafétapontra. Ő belehúzott, és ledolgozta a kiesett perceket, sőt pluszban adott is egy percet a következőknek.
Ami érdekes még, hogy a tó északi oldalán az országos kék jelzés mentén a hétvégén a gyerekekkel együtt tettek egy próbatúrát. Két pecsétet szereztek pontgyűjtő lapjukra.
A brosúrájuk szerint eddig 6000 ember járta végig az országos kéktúrát. Lehet, hogy tényleg teljesítik?
Szép lenne.

Legalább ötször leírtam a 19. sz. elejéről származó kétsorost:
- / Magyar magyart rontja, kár. / Bár több esze volna már. / (Szalay L.)
- A vicc szerint, ha összejön három magyar, azonnal öt pártot alapít.
- Molnár Ferenc írja, hogy az angolok kedvenc lapjukból tájékozódnak a világról, a magyarok nem így. Ülnek a kávéházban és minden lapot elolvasnak. Aztán osztanak, szoroznak, gyököt vonnak és a sorok között olvasnak. (Talán, mert Virág et szerint az a gyanús, ami nem gyanús.)
- Biztos még sokan és sokfélét írtak a széthúzásról, erről a kellemetlen hungaricumról. Ide most Móra Ferenc megfogalmazását hozom, lévén, hogy belemerültem egyik kötetébe. Ezt írja a magyar glóbuszt körülvevő légkörről (1910-es évek vége felé), idézem:
Másfelé az atmoszféra troposzférából áll, meg sztratoszférából. Minálunk a troposzférán innen is van egy réteg, a politikoszféra, s ez elől nincs hova menekülni. Elér az ételedben, az italodban, a vánkosodon, a lélegzetvételedben. Akár toronygomb-aranyozó vagy, akár költő, nem kérdés, érted-e a mesterséged, és becsületes ember vagy-e, hanem az, hogy kit éltetsz. Mondd meg, milyen politikai iránnyal cseresznyézel egy tálból, s akkor megmondják, van-e tehetséged vagy nincs, lehet-e veled egy asztalhoz ülni vagy nem. Van ennél nagyobb baj is. A politikoszféra nemcsak hozzátapad mindenhez, hanem el is torzít mindent.
Pipacsot szakítottál a mezőn: az politika.
Szekfűben csak a fehéret szereted: az politika. 
Ha sírsz, ha nevetsz, ha futsz, ha lassan mégy, ha esernyővel jársz, ha esernyő nélkül: az mind politika. ...ha költő vagy is… ha lelked kiteszed, se hiszik el, hogy nem a politikusok politikáját csináltad…
Olyan háború után, amely csak a halottaknak hozott dicsőséget, de hetedíziglen megátkozottá tette az élők életét, azt vétkelni,  aki félreverte a harangot, míg lehetett, és aztán elhallgatott, mert megfagyott benne a szó, mikor előre látta, »a sírt, hol nemzet süllyed el«?
…hisz ezért első ege a magyar atmoszférának a politikoszféra.” (in. Költők tilalmasában)
Bő két héttel az EU parlamenti választások előtt érdemes arra koncentrálni, hogy kik vagyunk, mit szeretnének magunknak és unokáinknak.
Ugyanő verseiben is vissza-visszatér a témához.
Ezen a tavaszon kit agyon nem vernek,
Tartsa magát ősszel szerencsés embernek.
illetve:
Gyűlölködés, bosszú, öröm a más kárán,
Kis Magyarországon jaj de nagy a járvány!
Szeresd embertársad! Hallod Isten szavát?
Vigyázz, meg ne kapd a magyar nyavalyát!
Nos hát, Isten óvja Önöket, Isten óvjon minket!
Aztán 26-án uzsgyi szavazni.
***
Tegnap Balaton körüli futásból egy 10 km-es etapot vállalt Mica. Lefutotta. Teljesítmény. Gratulálunk neki. 
Tegnap Gábor 75. születésnapját ünnepeltük. 75-öt megérni szintén teljesítmény. Gratulálunk.

 

Újabban Móra írja a blogomat. De nem egészen így van. Őt olvasva jönnek elő azok a párhuzamosságok, képzettársírtások, ahogyan ő, illetve, ahogyan én látom a világot.
A mai poszthoz az adott ötletet, hogy leírja a katolikus vallás egyik időtálló meghatározását. A húsvét változó ünnep, minden évben más napra esik. A szabály a következő: „A húsvét a tavaszi napéjegyent (napéjegyenlőséget) követő holdtölte utáni első vasárnapra esik”. Így számolták ezt az ő korában, így ma is.
Minden írót más szabály köt le: Karinthyt pl. – Frölich hatására talán –, a másodfokú egyenlet megoldóképlete, amit még Neugebauer is tudott.
Tehát matematika
Ikszegykettőegyenlőmínuszbépluszmínusznégyzetgyökbénégyzetmínusznégyacéperkétá.  
A sor folytatható tantárgyak szerint, szakmák szerint hobbik szerint, művészetek szerint. Nézzünk néhány példát:
Fizika:
Minden vízbe mártott test, kis angyalom, a súlyából annyit veszt, kis angyalom, amennyi az által kiszorított víz súlya, kis angyalom.
Kémia:
Nobel Alfréd svéd, Nobel Alfréd svéd, Nobel Alfréd svéd kémikus-kus-kus. Feltalálta a, feltalálta a,
Feltalálta a dinamitot-tot-tot.  // Glicerint kevert kovával-kovával, Rettenetes pléhpofával-pofával.
Nobel Alfréd svéd, Nobel Alfréd svéd, Nobel Alfréd svéd kémikus-kus-kus.
                                                                                                                  (Ha igaz, Monoszlóy Dezső írta)
zene: A Bé-s dúrok egy Bétől indulva: Feri Bőven Eszik Asztal Deszkán Gesztenyét.
autószerelőknek tanács időmértékes verselésben: A fékveze-tékeket légtele-níteni kell.
gúnyversikék
kőműves: egy kis homok, egy kis mész, kőművesnek nem kell ész. 
ács: egy ács nem ács, két ács egy ács.
Csizmadia: Szerencsétlen az az anya, kinek fia csizmadia, mert nem tudni mely órában ragad a csirizes tálba. 
néphadsereg: Ahol a néphadsereg kezdődik, ott az ész véget ér – terjesztették a bakák annak idején.
Költészet: Mely nyelv merne versenyezni véle
biológia: Várd meg az estét, jönnek q kecskék, húzzad a farkát, potyognak az almák.
***
PS. Már-már nagyon zavaró, hogy két duplum mondat szerepel a mai evangéliumban, mert valamikor bekerült a szövegbe, és nem javíttatja ki hivatalból senki az olvasmányos könyvekben, sem az Adoremus c. havi kiadványban.  A duplikált rész a következő:  „aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital.” (Jn 6,54—55) Az Új Ember kiadásában megjelenő füzet javítására több ízben felhívtuk a figyelmet, de valamiért „konok következetességgel vonakodnak” az ismétlődést megszüntetni.
Ha ez így van, minek a korrektor, minek a jó szándékú figyelmeztetés?
Számomra érthetetlen ez a feltárt jóval szembeni makacs ragaszkodás a kiadó részéről. (Az idézőjel okát ismerik, akiket Fekete Antal piarista tanított. Az ő szavajárása volt célzott esetben.)

Ma van tavasz. Mert
nincs meleg, mint nyáron,
nincs eső, mint tegnap,
nincs szélvihar, csak langy szél,
a természet önmagáért beszél.
Leápolt zöld a rét,
a piacon tartok szemlét.
(A rím kedvéért) veszek zsemlét,
és friss, ropogós töpörtyűt.
Komolyra fordítva a szót: 
Tavaszi vászonnadrágra váltok, keresek hozzá és találok egy még éppen megfelelő méretű övet. Zubbonyszerű ingkabátot húzok hozzá. Ideális időjárási viszonyok között keresem fel a sarki könyvmegállót, hátha…
De nem.
Knyígi.
A szokott választék: szótárak, tankönyvek, szocreál magyar és orosz irodalom, politikai ponyva, régi bédekkerek, régi regénysorozatok, régi atlaszok – semmi olyan, ami lekötne. Hamar elzavar a cigifüst a könyvszekrény mellé telepedett csövesek jó(rossz)voltából.
Sebtében még veszek egy üveg mézet, majd irány haza.
Úgy igyekszem, hogy néhány csigát lehagyok.
A fű lekaszálva, csak az apró virágok maradtak meg, meg fehér papírzsebkendő-foszlányok.
A szánkódomb mellett haladok. Hasonlót Münchenben láttam. Ott a háborús romokat halmozták s füvesítették dombokká, itt – gyanítom – a toronyházak alapjait pakolták egy helyre.
Mindegy is.
Most megstuccolva hullámzik a domb az út mellett. Zöld és szénaszagú az egész környék. Minden harmonikus és szép … és még orvoshoz se kell ma mennem.
***
Petőfi sokkal tömörebben fejezi ki magát:
Mi kék 
Az ég! 
Mi zöld 
A föld! 
Zöld föld felett, kék ég alatt a 
Hangos pacsírta fütyörész: 
Dalával a napot kicsalta, 
A nap rá gyönyörködve néz. 

Mi kék 
Az ég! 
Mi zöld 
A föld! 
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van... 
És én oly sült bolond vagyok, 
Hogy idebenn a szűk szobában 
Kadenciákat faragok!
Vagy Arany, amikor balladájához hangulatot varázsol:
Sűrű setét az éj,
Dühöng a déli szél,
Jó Budavár magas
Tornyán az érckakas
Csikorog élesen.    
Ez is ide illő, hiszen míg ezeket írom, elborult az ég, alighanem esni fog.
Már esik is.
Mindenesetre feltámadt a szeszélyes áprilisi szél májusban, és aranyat érő esőt eredeztet.  

Azt hiszem, Pécsi Ritától hallottam az ellenségszeretet minimumát megfogalmazó közérthető közlést. Ennyi az egész:  ENGEDD EL A NYAKÁT!
Milyen más világ volna, ha kölcsönösen elengednék egymás nyakát a civakodók.
Testvéreknek,
munkatársaknak,
házastársaknak,
nemzeteknek,
különféle vallási felekezethez tartozóknak,
nyerészkedőknek,
kizsákmányolóknak,
embercsempészeknek,
rabszolga-kereskedőknek,
politikai hatalomért harcolóknak, az ilyeneknek az olyanoknak
egyaránt üzeni: engedd el a nyakát!
Ha így lenne, feltehetőleg megcsappanna a fegyverkereskedelem haszna, a gyógyszer-kereskedelemé, a drogbáróké, az olajmágnásoké, a pénzmágnásoké, a spekulánsoké, a drágakővel üzérkedőké, a striciké, a ragadozó embereké.
Lehetne? Lehetne.
Lesz ez így? Nem tudom.
Vannak kételyeid netán? Vannak.
***
Segíteni kell az elesett népeken. Úgy illene, hogy elsősorban azoknak, akik ellehetetlenítették sorsukat. De a második lépcsőben minden tehetős nációnak is.
Joga van-e mindenkinek a világ leggazdagabb társadalmának megfelelő szinten élnie?
Azt hiszem, nincs joga.
Élni, lakni, enni, inni, tisztálkodni viszont van joga.
Próbálom megértetni. Minden civil társadalomnak gondoskodnia kell arról, hogy tagjai lakhassanak. Elrejtőzés, intimitás, védekezés a természet erői (hideg, meleg, csapadék, ragadozók stb.) ellen. De nincs joga meghatározni, hogy hol legyen a hajléka, ha csak a szabályoknak megfelelően meg nem küzd érte.
Hogy érthető legyek: Joga van minden magyarnak hajlékhoz. De nincs joga milliószámra megtámadni a Rózsadombot, kijelentve, hogy mindenki csakis itt kíván lakni.
***
Egy evangéliumi epizód továbbgondolása.
Jézus: A gyermek meggyógyításakor: Hiszed-e?
Apa: Hiszem, Uram, hiszem. Kérlek, segíts hitetlenségemen!
Remélek, Uram, remélek. Segíts mégis, ha a dolgokat reménytelennek ítélem!
Szeretlek, Uram! Szeretlek, segíts, hogy ez így legyen, s soha ne legyek szeretetlen!


 

       

Móra írja Mikszáthról, hogy annak idején, amikor a nagy palócot jubilálták Szegeden, este a színházban is köszöntötték. Előállt egy derék iparos polgár, aki így kezdte beszédét: „Igen tisztelt Miksza úr, nagy büszkeségünk az nekünk, hogy Miksza Kálmán a mi fiunk is volt valaha, és azért fennkölt hódolattal hajtom meg az ipartársadalom lobogóját igen tisztelt Miksza úr előtt, akinek a neve örökre a szívünkbe van vésve.”
***
Párhuzamosságot ígértem. Valaha VM sógort, aki esperes volt, immár Esztergomban énekes kanonokká nevezte ki főnöke, a prímás úr. Meg is ünnepelték a bazilika tövében rendesen. Majd hazafelé vette útját az újdonsült kanonok. Ám P. vörösváron megálltak egy cukrászda előtt, s betérek kicsit még ünnepelni a kinevezést. Jött az üzlet gazdája, megállt a piros cingulusos piros pileolusos pap előtt, és megkérdezte, hogy mit parancsol a kanok úr. A kanonok úr elmondta. Hozták is a kívánt finomságokat, majd elszámolásra került a sor. Miklós sógor érdeklődött a számla iránt, mire a cukrászdatulaj megállt előtte és büszkén válaszolta, hogy nincs számla, a kanok úr az ő vendége volt.
***
Van harmadik mesém is, (és ki tudja, még mennyi). A piarista diákkoromban történt. Az énekkar bővítésekor P. Maklári Lajos, a kar vezetője előtt próbaéneklésre került sor.
- Hogy hívnak, fiam?
- Gergely Ákos vagyok, tanár úr.
- Énekelj nekünk valamit, koma!        
- A juhásznak jól megy dolga, egyik dombról a másikra…
- Gáspár, jó hangod van, jössz énekkarra.
- Tanár úr, én Gergely vagyok és vonattal járok be.
- Milyen vonattal?
- Helyi érdekű vasúttal Csepelről.
- Az nem kifogás, Gáspár. Jössz énekkarra.
- De tanár úr, mint mondtam, én Gergely vagyok.
- Nem baj, Gáspár, jössz és kész.
***
Azt már el sem mesélem, hogy matektanárunk egyszer meglehetősen emelt hangon hozta tudomására társunknak, hogy felelésre választatott ki. Így szólt az invit: Tischner, Fischer, vagy mi a fene, futólépésben takarodjon a táblához!!!
***
Tovább is van...