Mickey webnaplója

D. azt írja, hogy a bloggerek anyagait felerészben simogatós telefonokon tekintik meg az odalátogatók. Ez annyit jelent, hogy a világ népességéből sokan a PC-ről az okos mobilokra térnek át, már akik megtehetik.  
Nem nyafogni akarok, csak megjegyzem, hogy az űr egyre nő a saját technikai tudásom és a soha nem volt tempóban meg-megújuló elektronikai eszközök használatát igenelő tudásanyag között. A nyugati civilizáció nyargalása egyre gyorsabb. Ám vannak, akik nem szívesen játsszák át a normál lemezeket szalagos magnóra, azokat kazettára, a kazetták tartalmát DVD-re, pendrive-ra, már csak azért sem, mert tudván tudják, hogy a technika ismételten túllép a meglévő technikákon, és ... kezdhetik a dolgot elölről. Akik orsós magnószalagot, kazettát vagy rég felvett video-anyagot próbálnak átmenteni, nemritkán már elkéstek. A kazetta hangja már nem az igazi, a video-felvételek színehagyottak, a hangok elnémulnak.  
Így múlik el a világ dicsősége.
Akik ismernek, tudják, hogy nekem nincs se simogatós, se nyomogatós telefonom, igaz, hogy a fiatalabb generációnak köszönhetően ki tudja hányadik számítógépem jó átlagos fejlesztésű szoftverrel rendelkezik, mégis egyre keservesebben tartom szinten a gép állapotát, amelyet ugye folyamatosan vírusok fenyegetnek, s számos olyan tartalom tölti meg a memóriáját, amely teljesen fölösleges stb, stb.
Értelmiségi pályán mozgó osztálytársamról tudom, hogy sose volt, és nem is kívánja, hogy legyen számítógépe. Ez vigasztalásomra van, mert nem én vagyok a sereghajtója azoknak, akiket kevéssé vonz ez a csodamasina. Nekem alkalmas eszköz, hogy az írógépnél rugalmasabban írhassak-szerkeszthessek-javíthassak szövegeket. Többre nem vágyom. Nekem megfelel a fotók eredeti színe, az egyszerű tördelés, a legolvashatóbb betűtípus, s a magyar helyesírás-ellenőrző program.
63. ZSOLTÁR. VÁGYAKOZÁS ISTEN UTÁN (Dávid zsoltára, amikor Júda pusztájában tartózkodott.) Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld. Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam. Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem. Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet. Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem. Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom. Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem. Akik meg akarják rontani életem, azok lekerülnek a földnek mélyébe, kiszolgáltatva a kard hatalmának és zsákmányul a sakáloknak. A király azonban Istenben örül, s mind dicsekszik majd, aki rá esküdött, de a hazugok ajka elnémul örökre. Közöm. Az egyik legintimebb hangvételű zsoltár. Képei láttatnak, Isten és ember szoros kapcsolatára utalnak. Érdemes ízlelgetni ezeket a verseket: téged kereslek, rád szomjazik a lelkem; kegyelmed többet ér, mint az élet; lelkem hozzád ragaszkodik (más fordítás még kifejezőbb: Lelkem szorosan átölel téged), jobbod szilárdan tart engem; szárnyad oltalmában vigadozom. A taizéi dalszöveg így tömörít: „Ha tiéd Isten, tiéd már minden ... elég ő néked”. Pál apostol hangot hall: „Elég neked az én kegyelmem.”
Hát akkor ... Ennyi... Ennyi elég.

Az EU-ban védettséget kapott a seregély. Erre mit léptünk? Védetté tettük a szőlőskertek dézsmálóit, a hatalmas „felhőkben” szálló seregélycsapatokat. Aztán mivel Nyugaton kihalófélben vannak a szarkák, védett fajnak jelentették ki, s mit gondolnak, mit tettünk? Védetté nyilvánítottuk azt a madarat, amely meglehetősen sok kárt okoz a kisebb madarak pusztításával, miközben szarka szarka hátán hemzseg, nem lévén természetes ellensége, amely irtogatná, ritkítaná, megpróbálná féken tartani hatalmas szaporodási hajlamát.
Bőven találkoztam hát seregélyekkel és szarkákkal, viszont nem emlékszem rá, hogy a fakóbarna-kék-fehér kombinációjú bögyös madárhoz volt-e már érkezésem. Eme madár szépséges, és egyetlen példányába akadtam bele itt a ház melletti fákon. Egyikről a másikra szállt. Esélyem nem volt rá, hogy a különben rejtőzködő jószágot lefényképezzem. Viszont a google jóvoltából beazonosítása sikerült. Csakugyan szajkót láttam.
***
Valamikor 2014 márciusában fogtam hozzá a Biblia egyes fejezeteinek az átolvasásához (és még a felénél sem tartok), átgondolásához, hogy a legnyilvánvalóbb, a nekem legszembeötlőbb, engem megszólító versek olvastán a belőlem feltörő gondolatokat megosszam azokkal, akiket vonz a téma. Nem gondolom, hogy mások agyátmosása volna a célom, inkább csak lehetőség arra, hogy együtt gondolkodjunk az Írás aktualitásaival. Igazából ezt szeretném igazolni, no meg azt, hogy mindenkinek való, mert egyetemes érvényű, rassztól, végzettségtől, nyelvtől, bőrszíntől függetlenül, azaz katolikus. A szlengből vett Közöm azt kívánja kifejezni, hogy mi közöm lehet és van ma a több ezer éves iratokhoz. Eddig mindig volt „közöm”. Ezt taglalják a posztok végén található szösszenetek.
62. zsoltár. ISTEN AZ EGYETLEN REMÉNYSÉG (A karvezetőnek, Jedutun szerint – Dávid zsoltára) Lelkem Istenben lel nyugalmat, segítség csak tőle jön. Egyedül ő a sziklám és az üdvösségem, ő az én váram, nem rendülök meg. Meddig fenyegetitek még ti mind az egyet, hogy ledöntitek, mint az omlott falat, mint a düledező várfalat? Csupán csalást eszelnek ki, akiknek hazugság az örömük. Hazugság van a szájukban, s kívánják az áldást, bár szívükben átkot hordoznak. Istenben keress, lelkem, nyugalmat, segítség csak tőle jön! Egyedül ő a sziklám és az üdvösségem, ő a váram, nem rendülök meg. Üdvöm és dicsőségem Istentől várom, ő az én erős sziklám, igen, Isten a menedékem. Népem, remélj benne minden időben! Öntsétek ki előtte szíveteket, hiszen Isten a mi menedékünk! Ádám gyermekei olyanok, mint a fuvallat, az emberek fiai csalfák. A mérlegen gyorsan emelkednek, együtt is könnyebbek, mint a fuvallat. Ne bizakodjatok a hatalomban, ne dicsekedjetek rablással, s ha javaitok gyarapodnak, a szívetek ne tapadjon hozzá! Egyet szólt az Isten, két dolgot értettem belőle: Istené a hatalom és tiéd, ó Uram, a kegyelem. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint. Közöm. Olvastán azonnal egy taizéi dallam magyar szövege tolakodik elő bennem: „A lelkem csak az Úrnál csendesül el, nála béke vár. Csak nála lelhet nyugodalmat lelkem, nála béke vár.” Olyan ennek a dallama, mint egy égi rádió hívójele. Szakadatlanul ismételhető, és nyugtató, istenhívogató dallam és szöveg. Lengyelül találtam meg a youtube-on. Rákereshet, aki nem ismeri. Dávid is ismételgeti. (Megdöntöttem ezeket a verseket.) Tanulhatunk Dávidtól egyebet is: Istené a hatalom és a kegyelem. Megfizet mindenkinek tettei szerint. Heltai Gáspár megfogalmazásával zárom: „Kiki mindezt ezokáért eszébe vegye.”

Holott náddal ringat,
holott csobogással,
kékellő derűvel,
tavi csókolással.

Lehet, hogy szerelme
földerül majd mással,
de az is ringassa
ilyen ringatással.
       (József Attila: Ringató)
Holott?
Hol ott?
Hol? Ott?
Holott vagy most?
Egyszer így, egyszer úgy.
Ha ülök a moziban, látom a képek egymásutánját. Ha nincs vágás, maradok a jelenben miközben a filmtekercs a jövőből a múltba pereg jelent fürkésző szemem előtt. Lehet, hogy holott, de az is lehet, hogy egyszerre ringat, egyszerre csobog, egyszerre csókol, egyszerre derül fel mással, egyszerre ringat másokat mással. Az alany ugyanaz. Ha jó a sejtésem, JA versében egy ladik az, amely ezeket „történteti” – okozza. Különféle időpontokban készítettem fotókat az erkélyünkön szemlélődve. (Közzéteszem a fb-on.)  Ám közös jellemzőjük, hogy itt, hogy most. Ha folyamatosan videóztam volna 24 órán át, a valóság folyamatos jelenét örökítettem volna meg.
Akár így, akár úgy. Ha a jelennek elébe ülök, magam is részese lehetek az örök jelennek. Csak nem szabad közben a múltba révedni, sem a jövő miatt aggódni.
61. ZSOLTÁR. A SZÁMŰZÖTT IMÁJA (A karvezetőnek húros hangszerre – Dávidtól.) Hallgasd meg kiáltásomat, Uram, figyelj imádságomra! A föld határáról kiáltok hozzád, mert eleped a szívem. Vezess arra a sziklára fel, amely túlságosan magas nekem! Oltalmam vagy, erős vár az ellenség ellen. Hadd lakhassam mindig a te sátradban, elrejtőzve szárnyaid alatt! Mert te, Istenem, hallottad fogadalmam, megadtad az örökséget, amit azoknak szántál, akik tisztelik nevedet. Napokra napokat engedj a királynak, s évei tegyék ki nemzedékek korát! Uralkodjék örökké Isten előtt, küldd védelmére kegyelmedet és hűségedet! Akkor majd folyvást dicsőítem neved, és mindennap beváltom fogadalmamat. Közöm. Dávid elesettségében szólítja az Urat: A föld határáról kiáltok hozzád. Tisztában van vele, hogy Isten oltalmazza őt. Továbbra is ezt kéri: védelmemre küldd kegyelmedet, hűségedet, én meg dicsőítelek érte. Ma is szükségünk van megtapasztalásokra, bizonyosságokra. Persze megkapjuk ezt a Mester tanításában, aki Tamásnak mondja: Boldogabbak, akik nem látnak és mégis hisznek. Ám a személyes imádság, kapcsolatfelvétel, és belső érzékenység kell ahhoz, hogy az Úr kopogtatását észrevegyük. Ő nem tolakodó valaki.    

Azon gondolkoztam, hogy ami megérett bennem, milyen címen közöljem: Apák és nagyapák; Adok s kapok; Kölcsönös bizalom; Éltető szeretet... Egyforma súlyúak.
Mindjárt világos lesz, hogy mire gondolok.
Tegnap élesen belém hasított: Szeretett lények vagyunk, a szeretet közegében élünk. Innen: „Az Isten szeretet.” (1Jn levél) Mivel pedig „benne élünk, mozgunk és vagyunk” – ld. Pál beszéde az athéni Areopaguszon –, adódik, hogy a szeretet közegében vagyunk. Az már vallott hitemből fakad, hogy a keresztség jelével Isten „gyermekévé fogadott”. Nos, ez az alapállás.
Voltam apa. Kicsit talán vagyok is. Az apává levés attitűdje nekem meghatározó módon a gondoskodásé volt. Gondoskodás arról, akit szeretek, s gondoskodás azokról, akik születtek, s akiket együtt szeretünk. Ebből fakadt egyfajta viszony. A bizalomé. Ezt láttuk gyermekeink szemében is. A feltétlen bizalmat.  Mostanság, amikor unokáink átlátogatnak és belakják a lakást, ide labdát gurítva, oda LEGO-épületeket, a harmadikban pedig párnacsatázunk (gyereknyelven: box-háborúzunk), akkor visszajönnek a szülőként megtapasztalt emlékek: ugyanaz a feltétlen bizalom s vágy arra, hogy személyesen foglalkozzunk a még igen kicsi, de máris nyiladozó értelmű unokákkal.
Megéljük azt, hogy magunkat adva mennyivel többet kapunk vissza a gyerekek gyerekeitől, akik hálásak minden jó szóért, szeretnek nálunk szaladozni, csúszni-mászni, csemegézni az eléjük tett ételekből, italokból.
Ezt úgy hívják, hogy kölcsönös szeretet. Konklúzió, ha egyáltalán kell ilyen: Ha mi így szeretjük unokáinkat, gyerekeinket, s ők viszont, mennyivel inkább szeret az, Aki van, Aki végtelen.
Ezek után mégis csak kell valami címet találnom a poszt elejére.      
60. ZSOLTÁR. IMA HÁBORÚ IDEJÉN (A karvezetőnek a „Liliom a bizonyíték” szerint – miktam Dávidtól; okulásul írta, amikor kivonult a két folyó arámjai és Coba arámjai ellen; amikor Joáb visszatért és a Só-völgyben megverte az edomitákat, tizenkétezer embert.) Eltaszítottál minket, Istenem, áttörted sorainkat, megharagudtál ránk, de most térj vissza hozzánk! Megremegtetted az országot és megszaggattad. Gyógyítsd meg sebeit, mert összeomlik. Nehéz sorsot adtál ennek a népnek, bódító bort adtál innunk. Akik félnek téged, azoknak jelt adtál, hogy megmeneküljenek az íj elől. Igen, hogy megmeneküljenek, akiket szeretsz. Segíts jobboddal és hallgass meg minket! Isten egykor így szólt szentélyében: „Örömmel osztom szét Szichemet és fölmérem Szukkot völgyét, az enyém Gileád, az enyém Manassze, s Efraim a fejem sisakja, Júda pedig a kormánypálcám. Moáb azonban mosdótálam, sarumat ráteszem Edomra. Kiálts hát győzelmet, Filisztea! Ki vezet el az erős városhoz, ki kísér el Edomba? Nemde eltaszítottál bennünket Istenem, hogy nem vonulsz ki többé seregünkkel? Nyújts segítséget az ellenség ellen, mivel az emberi segítség ingatag! Istennel majd bátran küzdünk, s ő letiporja ellenségünket. Közöm. Harc és harc, folyamatos szinte a küzdelem ebben a békétlen világban. Nemcsak az ószövetség idején volt így, hanem ma is. Elég, ha csak az országhatárunk mentére gondolunk. Elég, ha összevetjük, mit szabad egy hazai bennszülöttnek, és mit egy népvándorlásban részt vevőnek. Óriási a különbség. Pedig a cél: megőrizni a törvényességet, mert különben sorsunk a káosz és az ököljog. Ma még kétesélyes az egymásnak feszülés. Nagyjából két tábort néz farkasszemet. Az egyik Allahot szólítja, a másik a keresztények Istenét. A pénzvilág meg kárörvendve nézi, hogy mi történik, csak fogyjon a lőszer és a fegyver: Inter duos litigantes tertius gaudet. Mivel egy Isten van, hozzá fohászkodunk. Az ő kegyelme fog érvényesülni mindenféle ellenkező esélyek ellenére.     

Csuklóm mindig „kéznél volt”. Legelőször mindig csuklóm utalt arra, hogy érdemben fogyásnak indultam. Hogy hogyan? Amikor kötő- és zsírszöveteim elégséges mértékben elfogytak, akkor érkeztem ahhoz a pillanathoz, hogy balkezem hüvelyk- és mutatóujja közé szorított jobb csuklóm megmutatta: csakugyan soványodtam. Ez akkor következett be, amikor két ujjam összeért csuklóm körül, mint egy külső tapintókörző.
Mivel bő egy hónapja azzal a szándékkal indultam neki a fogyást célzó tanfolyamnak, hogy leadok minden koloncot magamról, bizony nemegyszer próbáltam átfogni az említett módon csuklómat. Csakhogy nem sikerült – egészen a mai napig. Hogy mit hoz még a nap, ki tudja, de hogy valaminek már most igen örülök, ez az egyszerű visszajelzés arról, hogy a folyamat nem állt meg.
Hány éve van annak, hogy utoljára meg tudtam érinteni ujjvégeimmel egymást a csuklóm körül?! Már magam se emlékszem rá. Annyi bizonyos, hogy egy évtizednél is régebben fordult elő velem. Így aztán ez a vasárnap ünnepi jellegén túl is ünnep. Megvan az első szint, ahova el kívántam érni. De nincs befejezve. Ha lesz kitartásom, nem is fog, csak életem végével.
Iszom rá egy pohár vizet: Egészségemre!
59. ZSOLTÁR. (ízelítő) A GONOSZOK ELLEN (A karvezetőnek a „Ne töröld el” szerint – miktam Dávidtól, amikor Saul odaküldött és őriztette a házát, hogy megölje.) Ments meg elleneimtől, Istenem, védelmezz azoktól, akik fölkelnek ellenem! Ments meg a gonosz munkásoktól, szabadíts meg a gyilkos emberektől! Nézd, az életemre törnek, a hatalmasok összeesküsznek ellenem. Pedig nincs bennem bűn... fenyítsd meg mind a pogányokat. Esténként visszatérnek és ordítanak, mint a kutyák, ... a szájuk tajtékzik, ajkukon kard... De te, Uram, kineveted őket, csúffá teszel minden népséget. Te vagy erősségem, rád tekintek, Uram, te vagy Istenem, menedékem! Jóságos Istenem segítségemre siet... Pusztítsd el őket, Istenem, ...szórd szét és taposd el őket, Istenünk! ... Én ...hatalmadról énekelek,... hiszen Isten az én váram, az én jóságos Istenem. Közöm. Hogy mi is a miktam, arról vitatkoznak a szakfilológusok. Legvalószínűbb, hogy egy, a saját korában közismert dallam, amelynek az ívére-ritmusára rá lehetett lógatni különféle tartamú himnuszokat, zsoltárokat, imákat. Ma is van ilyen. A Szent Gellért himnusz (Felmutat égbe Szent Gellért keresztje...) dallamára írták pl. a piarista-himnusz szövegét (Szentje és atyja kegyes iskoláknak...) Az ima szövege megint krisztusi előkép. Romlására törnek a gonoszok az igaznak, aki Istentől kér segítséget. Bár ordítanak, mint a kutyák, a szájuk tajtékzik. De az Úr kineveti őket. Mint a zsoltáros mondja: Te vagy erősségem, rád tekintek, Uram, te vagy Istenem, menedékem, erős vár! Különösen az utolsó mondata ütős: Jó annak a biztonságában tudni magunkat, hogy egyetlen fix vonatkozási pontunk a mindeneknek felette álló, minket szerető Szentháromság. Azon belül is a Krisztus, a szegletkő, mindennek a viszonyítási, eligazodási pontja, aki él és uralkodik – és nagyon szeret.      

Tegnapra és mára monszun jellegű felhőszakadásoktól is tarkított esőzésre figyelmeztettek a meteorológusok. Mivel mostanság már három napra elég jó beválási valószínűséggel meg tudják jósolni az időt, ezúttal nem tévedtek. Ha nem is szakadt, de konok következetességgel kaptuk a csapadékot. A földművelők számára feltehetően hatalmas értékű kincs ez a hosszú aszály utáni jótékony égi öntözés. Ám mi Salgótarjánba indultunk, és bizony bepárásodott a kocsi elég rendesen. Az utánunk érkező két autó vezetői ugyanerről panaszkodtak. Kb. az utolsó húsz km-en tisztult le teljesen a belső párásság. Most már (újra) tudom a titkát. Külső levegő beszívásával és hűvösen tartott belső hőmérséklettel lehet jobb eredményt elérni. Persze a páramentesítő is jó hatású lehet. A trakta. Jaj, a trakta rést ütött önként vállalt étkezési rendünkön, de nem annyira, hogy ebből baj származna. A trakta éppoly dús volt, mint máskor, s nagy köszönet jár a háziaknak, hogy figyelmük kiterjedt a mi felvett táplálkozási szabályainkra (új faxninkra).
Jó társaság jött össze. Feltehetően tartalmas beszélgetések formálódtak az egymáshoz közel ülők között. Az egyik soha beteljesülni nem tudó vágyam, hogy megismerjem azokat a beszélgetéseket is, amelyeket nem vagyok képes követni, mivel egyszerre csak egy csoport traccsolásában vehetek részt. A másik tapasztalatom, hogy korunknál fogva jobban kell figyelnünk a közelünkben ülőkre, hogy megértsük mondandójukat. Nem vagyok süket, de hallásom koromnak megfelelő. Tehát nem egészen megfelelő.  Vélhetőleg jobban szót értünk, ha spontán elkülönült terekre szeparáljuk magunkat, s a kötelező „plenáris ülésen” kívül „szekcióülésekre” is sort kerítünk. Ma is volt erre alkalom és példa. Jól értettük egymást, akik levegőzni a kertre nyíló félig zárt teraszon beszélgettünk. Annak is volt értelme, hogy ameddig lent a fiatalok élményinek fotóit vetítették, addig az emeleten egy másik korosztály nosztalgiázott.
Mindent egybevéve jó volt a salgótarjáni rokoni találkozó, s jó volt épségben hazaérkezni a visszafelé is szemergő esőben.
58. ZSOLTÁR. ÍTÉLET A FÖLD BÍRÁI FÖLÖTT (A karvezetőnek a „Ne töröld el” szerint – miktam Dávidtól.) Ti istenek, az igazság szerint beszéltek? Emberek fiai, igazságosak az ítéleteitek? Nem, szívetekben gonoszság rejtőzik, kezetek igazságtalanságot oszt az országnak. A gonoszok már anyjuk ölétől eltávolodtak, a hazugok már az anyaméhtől téves úton járnak. Mérgük, mint a kígyó mérge, mint a süket vipera mérge, amely a fülét bezárja. Nem hallja meg a varázsló hangját, a kígyóbűvölő hangját, aki jól ért a bűvöléshez. Istenem, zúzd össze szájukban fogukat, Uram, törd össze az oroszlánok állkapcsát! Hadd folyjanak szét, mint a kiömlött víz, hervadjanak el, mint a letiport fű. Múljanak el, ahogy elmúlik a csiga, s mint az asszony elvetélt magzata, amely a napot nem látja meg soha! Mielőtt még tövist hajtanak, mint a tüskebozót, – zölden vagy száradtan – hordja el őket a haragos szél! Örüljön az igaz, ha látja a megtorlást, lábát fürössze a gonoszok vérében! S az emberek majd mondogatják: „Valóban, az igazra mégis jutalom vár, van még Isten, aki ítél a földön!” Közöm. Nagyjából átokzsoltár. Most lépjünk túl rajta. A nyitókép földi hatalmasságokra utal. Elutasítja őket, mert gonoszok, hazugok, téves úton járnak. Halálukat kívánja. Múljanak el, mint a csiga, hordja el őket a haragos szél. Bizony ezek válogatott átkok. Dávid – vagy más –, a zsoltár szerzője azt várja, hogy Isten jutalmazza meg, és hozzon ítéletet a földön. Régi idők, régi elvek. Kérdés, hogy most élők továbbjutottunk-e ezen a gondolkodásmódon. Legalább fájjon bennünk az igazságtalanság, mások ínsége, szellemi nyomora.

Ha még egyszer ennyit élnék, 119 éves koromig érvényes személyi igazolványom már 19 éve lejártnak bizonyulna. Az idő megfoghatatlan, megállíthatatlan s bizonyos mértékig felfoghatatlan. Voltam 6, voltam hat meg hat, voltam hatszor hat, voltam hatvanhat, s tegnap hajnalban lettem hatvankilenc. De hogy leszek-e kilencven hat, az még kérdéses. A 99-ről nem is beszélve. Mától tehát a hetvenedikbe fordult életem. Mit jelent ez? Semmit és mindent. Hogy egy ember élete rövid vagy hosszú, az sok mindenen múlik – saját tudatán kívüli dolgoktól. Hogy könnyebben mozgok, jobban örülök a mozgás adta lehetőségeknek. Teszem a dolgaimat, ameddig tehetem, a többi nem az én gondom. A jövőnél valamilyen okból szívesen elidőzöm. Milyen lesz a világ 50, 100 év múlva, egymillió év múlva. Vajon lesz-e világ, s hogyan emlékeznek meg a mi korunkról.
A jezsuita rendalapító a szent indifferencia jegyében elmélkedésre ajánlja, hogy ne akarjam inkább a hosszabb, mint a rövid életet... stb. NP idős jezsuita viszont emlegetni szokott egy francia jezs. testvért, aki meglett korú volt, s a kérdésre, hogy ti. kívánkozik-e már az örök hazába, azt válaszolta, hogy nem túlságosan.
BM-tól veszem kölcsön (gondolom, nem tiltja) az általa megidézett Weöres-vers egy részletét. Teszem ezt azért, mert hasonlókat fogalmaz meg, mint én.
Két táska. „A múlt és jövő csak két táska az emberiség / hóna alatt: egyik az emlékeket, a másik / a jóslatokat tartalmazza, nyilvánvalóan / mindkettő valótlan. ...Az idő nem halad, mozdulatlan:.. mindig MA van.” Azért érdekes a megközelítés, mert Isten szemével nézve örök jelen van. Immanens világunkból nézve pedig sosincs jelen, miként pont sincs – az csak egy idea. Jelen azért nincs, mert elmozog a pont a múlt felől a jövő irányába. „Megállítanám, de nem lehet” – idézhetem a retro slágerszöveget. Tehát nézőpont kérdése az idő mibenléte.
Ma voltam kontrollon a további tenni- és ennivalóink ügyében. Állapotom más, mint gondoltam. Ami a lényeg. Három kérdést tett fel az orvos új étkezési szokásunkra nézve: rendszeresen eszünk-e velőt, (ma vett T. 1 kg sertésvelőt), eszünk-e hetente májat, valamint az érdekelte, hogy megbízható forrás-e az a hentes, ahol vásárolunk (tartósítószerek stb.). Válaszom rendre: igen, igen, remélem.
57. zsoltár. ELLENSÉGEKTŐL KÖRÜLVÉVE (A karvezetőnek a „Ne töröld el” szerint – miktam Dávidtól, amikor Saul elől barlangba menekült.) Könyörülj rajtam, Istenem, könyörülj rajtam, lelkem hozzád menekül! Szárnyad oltalmában keresek védelmet, amíg a veszedelem el nem vonul. Istenhez kiáltok, a Fölségeshez, Istenhez, aki jót tett velem. Küldjön segítséget az égből és mentsen meg, sújtsa szégyennel üldözőimet. Árassza ki Isten kegyelmét és hűségét. Oroszlánok közt kell laknom, amelyek mohón felfalják az emberek fiait. Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük élesre köszörült kard. Istenem, emelkedj föl az egek fölé, az egész föld fölé keljen föl dicsőséged! Hálót vetettek lábam elé, lelkemet megalázták, vermet ástak nekem, de maguk hullottak bele. A szívem nyugodt, Istenem, a szívem nyugodt, énekelek neked és zsoltározok. Ébredj fel, lelkem; citera és hárfa, ébredjetek, fölkeltem a hajnalt! A népek közt magasztallak Uram, emelkedj föl az egek fölé, az egész föld fölé keljen föl dicsőséged! Közöm. . Istenhez kiáltok... Küldjön segítséget az égből és mentsen meg... Oroszlánok közt kell laknom, amelyek mohón felfalják az emberek fiait. Mintha ez történne velünk napjainkban. ...nyelvük élesre köszörült kard. Uram, a pogányok közt énekelek neked... irgalmad az égig felér, hűséged eléri a felhőket. Dávidnak nagy volt a hite, és reménye alapos. Az Úr valóban kiszabadította őt minden szorongatásból. Velünk is előfordulhat. Kérjük őt.

A negyedik lecke tegnap már elkezdtem, amit igen régóta mellőztem. A csapvíz ivását. Az úgy volt, hogy az esti gyógyszerek bevételének időpontja előtt elfogyott a tea, mind, amit napközben készítettem. A keserű pirulákat pedig le kell nyelni. Maradt a csapvíz. Hamar, kiengedetlenül, kissé langyosan. Elég pocsék íze volt. Pedig... Az óbudai csapvíz első díjas lett a természetes vizek kategóriájában. Kétségtelen tény, hogy megerősített hírek szerint csapvizünknél összetevőit tekintve alig van jobb. Ízét tekintve nem mernék megesküdni rá. Mindenesetre lehűtve kevésbé érezni a belekevert vegyszer szagát, bukéját. A negyedik lecke ez lesz, megszokni, hogy a csapvizet is meg lehet inni, sőt kívánatos. Szerencsémre koránt sem szükséges akkora tömegű víz elkortyolgatására, mint a CH-ban gazdag étrend esetén. Hát akkor hajrá.
Próféta voltam, szívem.
Tegnap OV a bajor CSU vendégeként közös sajtótájékoztatót tartott az ottani vezetőkkel. Ebben meghirdette hat pontos programját, amely ésszerű (ezt még gyakorolnom kell, de minek: észszerű) javaslatokat sorol fel a népvándorlás megszüntetése érdekében. T. említi, hogy tele van a FB az OV javaslatait örömmel nyugtázó, elismerő, neki gratuláló bejegyzésekkel. Mondom neki. Örülök a sikernek, de lefogadom, hogy az EU lesöpri a javaslatokat. Nem akarok erős kifejezéseket használni, inkább elvileg értékelem ezt a várható döntést.  Korábban már említettem, hogy a román jött-ment, Ionesco hány francia korifeus haragját vívta ki azzal, hogy olyan elveket hangoztatott, amelyeket amazok nem mertek kimondani, s várták az alkalmat, hogy egyszer majd... A képlet ugyanaz. Igaza lehet, de miért ő mondja? Az újabb szamár döntésnek két kimenetele lehet. Jobb esetben a közeljövőben beterjeszti ugyanezt átfogalmazva Merkel vagy valaki más, rosszabb esetben az EU ásogatja saját sírját. Miért mondom ezt? Pl. azért, mert a bankadó ellen nyüszített egész Európa, aztán szép lassan „OV-től függetlenül” saját elhatározásukból bevezették. Ugyanígy járt a kerítéssel az országhatáron. Miért épít kerítést? Miért ő épít, amikor mi előbb akartunk. Nem folytatom tovább. Azért innen kiáltom: Segítség, az EU megzakkant!
56 (55). ZSOLTÁR. A HÍVŐ BIZALMA (A karvezetőnek a „Távoli istenek galambja” szerint – miktam Dávidtól, amikor a filiszteusok elfogták Gátban.) Légy kegyes hozzám, Uram, mert az emberek eltipornak, folytonos harcban szorongatnak. Ellenségeim folyvást lábukkal taposnak, és sokan vannak, akik vesztemre törnek. Állíts talpra, amely napon elfog a félelem, mivel tebenned bízom. Dicsőítem Istenben a szavát, Istenben remélek, nem félek, a halandó mit árthatna nekem. Naphosszat kiforgatják szavaimat, minden gondolatuk az elvesztésem. Összegyűlnek és körülvesznek, lesik lépteimet, életemre törnek. Gonoszságuk ellenére megszabaduljanak? Uram, haragodban söpörd el e népeket! Feljegyezted, Uram, szenvedésem útját, összegyűjtötted tömlőidben könnyeimet. Ellenségeim visszarettennek, amikor téged szólítalak. Tudom, hogy Isten valóban velem van. Dicsőítem Istenben a szavát, dicsőítem az Úrban a szavát. Istenben bizakodom, nem félek, az ember mit árthat nekem? Tartozom azzal, amit ígértem, Istenem, hálaáldozatot mutatok be neked. Mert életemet kiragadtad a halálból, hogy az élők világosságában járjak Isten előtt. Közöm. Kérdés-e a posztomban kifejtett politikai magatartást észlelve a zsoltár aktualitása. Volt már ilyen a történelemben. Mit ír Dávid? Ellenségeim folyvást lábukkal taposnak, és sokan vannak, akik vesztemre törnek. Naphosszat kiforgatják szavaimat, minden gondolatuk az elvesztésem. Azzal együtt sem kívánom, amit Dávid kívánt: Uram, haragodban söpörd el e népeket! Isten nem személyválogató, s nem válogat a népek között sem. Azt nézi, hogy lelkiismeretem szerint élek-e?   

Az én koromban már nem igazán szükséges ahhoz pedagógus, hogy előírjon nekem feladatokat. Látom a célt, keresem hozzá az eszközöket. Mi történt minap? A fiatalok a közeli múzeum meglátogatását tűzték célul, én meg hozzájuk társultam. Együtt bóklásztunk az Aquincumi Múzeumban, ott is a szabadtéri részen ezen a verőfényes délutánon. A fiúcskák élvezték a bóklászást, s Levi elfáradt. Kérdeztük, akar-e valamelyikünk nyakába ülni. Akart. Az enyémbe. Hazáig vittem a kis fickót. Onnan hazasétáltam. Annyira megtetszett a dolog, hogy ma lementem a Duna-partra. Rájöttem, hogy ha nem erőltetem magam túl, nagyobb sétákra vagyok képes. Ez örömmel töltött el. A mozgás örömével. Hogy lejjebb ment a súlyom, képes vagyok a gyaloglásra anélkül, hogy a forgóim fájnának. Élek a lehetőséggel, és újra kezdem a járkálást az ismerős helyeken. A folyó vízállása roppant alacsony. Széles lett a rézsútos, sóderos folyópart. Utam során találkoztam két bikinire vetkőzött, napozó hölggyel, egyik középkorú, másikuk kifejezetten idős volt. Élvezték a nyár utolsó erős napsütését. (Jut eszembe, mától már ősz van.) Találkoztam két fiúcskával (természetesen kavicsokat dobáltak a Dunába), két kajakossal s két félmeztelen alvóval. Hajléktalanok lehettek? Ki tudja? Árnyékba húzódva feküdtek a sóderen.
Egyszer csak nagyot csobbant a víz. Sokszor tapasztaltam korábban itt is és a Balatonon is. Mindig arra gondoltam, hogy egy nagy hal jókedvében kiveti magát a vízből és visszacsobban. Mostanában változott a véleményem. Itt alighanem életre-halálra folyik a küzdelem, s közben az üldözött hal kidobja magát a vízből így remélve, hogy egérutat nyer. Persze mindez csak feltételezés.
A hajóállomásig tartott a parti séta, majd hazabattyogtam. Kb. másfélórát töltöttem a jó levegőn. Ez volt tehát a harmadik lecke, visszatérés a testmozgáshoz.
55. ZSOLTÁR. AZ ÜLDÖZÖTT IMÁJA. Ízelítő (A karvezetőnek, húros hangszerre – Dávid tanító költeménye) Figyelj imádságomra, Uram... Félelem, aggódás kerít hatalmába, és borzalom tölt el... „Bárcsak szárnyam volna, mint a galambnak, akkor elrepülnék és megnyugodnék.” Igen, szeretnék elfutni messze innét... a városban csak viszályt és erőszakot látok... Eméssze meg őket a nyugtalanság, lepje meg őket a halál! Élve kerüljenek a sírba, mert ahol ők vannak, ott van a gonoszság házaikban! Én azonban Istenhez kiáltok, az Úr megment engem... sokan vannak ellenem.  Isten engem meghallgat, őket megalázza: ő, aki örökké uralkodik; mivel nem térnek meg, s nem ismerik az istenfélelmet. Ki-ki barátja ellen emeli kezét, és megszegi adott szavát. Arca olyan sima, mint a vaj, de szívében háborút forgat... Istenem, taszítsd le őket mind az örvény kútjába... én, Uram, tebenned bízom. Közöm. Sorsát senki se kerülheti el. Dávid se. Barátai hátba támadják. Ő kifakad, és arra kéri az Urat, hogy tegye tönkre ellenségeit. Ma az volna az európai alapállás, hogy hogyan tudnánk segíteni a háborúktól emberségükben sérült népeken. Méghozzá úgy, hogy nekik is alkalmas legyen. Merthogy ez az Európába költözködés nem gyógyír senkinek, se a migránsoknak, se az itt élőknek. Kezdenek rájönni.

Az első leckéről valamelyest írtam. Arról szólt, hogy öregedő fejük és megrögzött szokásaink ellenére, sőt azokkal ellentétben meg kellett kísérelnünk átállítani táplálkozási szokásainkat, amennyiben a szénhidrát alapú ételekről, italokról, tejféléktől el kellett táncolnunk és átállítani érdeklődésünket – no meg étkezési gyakorlatunkat – a zsír- és húsalapú ételekre, italokra, a tojásfogyasztásra. Az italok közül a víz és a tea maradt meg, az ételek közül is csak azok, amelyek beletartoznak ebbe a körbe. Nosza, kirámoltuk a hűtőből, a fagyasztóból, a tárolóedényekből mindazt, amire nem lesz szükségünk és megpróbáltuk elajándékozni. A folyamatnak nincs vége. Lekvárjainktól és befőtteinktől, szelídgesztenyénktől is szabadulnunk kell. Azt gondolhatnád, hogy ezzel vége, a kérdés lezárva. Pont.  Ám tegnap meginvitáltak bennünket a 90 éves Marika születésnapjára. Az elhangzott köszöntők után pogácsa, torta és egyéb sütemények a terített asztalokon. No meg ásványvíz. Mondom a mellettem ülőknek. A választékból egyedül az ásványvíz jöhet számításba. Úgy is lett.
Nos, hát ez a második lecke, amikor egy társaság terülj-terülj asztalkájáról csak azok után az ételek után vetjük el magunkat, nyújtjuk ki a kezünket, amelyek megfelelnek elegáns nevén paleo-ketogén étkezési módunknak. Jönnek a családi születésnapok. Torták tűzijátékkal. A tűzijáték látványa e mienk, a torta nem. A sültek igen, a sütik nem. A kávé igen, a fagyi nem. Mivel általában széles választék áll rendelkezésre, éhen nem halunk, de hogy a furcsa kategóriába esünk az biztosra vehető.
***
Mindenkinek mindenről van elképzelése, s ezek egyre nagyobb számban megjelennek a virtuális oldalakon. A zenésznek zenei, a kritikusnak bíráló, az ellenzéknek tagadó, a globalistának globalista. A káosz elég jó ütemben nő. A kommentek olykor igen durvák és igazságtalanok, sokszor ostobák is. Mondom a feleségnek. Ha engem egy ostoba ostobának tart, akkor tulajdonképpen minden a legnagyobb rendben van.  
54. ZSOLTÁR. KÉRÉS AZ ÚRHOZ (A karvezetőnek, húros hangszerre – Dávid tanító költeménye, azután, hogy a cifiták elmentek Saulhoz és jelentették: „Dávid nálunk rejtőzik.”) Segíts meg, Isten, neved által, légy hatalmas szószólója ügyemnek! Hallgasd meg imámat, Istenem, figyelj szám szavára! Mert gőgösek keltek föl ellenem, a hatalom emberei életemre törnek, s nem tekintik az Istent. De lám, Isten az én segítségem, az Úr ereje tartja fenn életem. A bajt fordítsd vissza ellenségeimre, hűségedben, Uram, semmisítsd meg őket! Akkor örömmel mutatok be áldozatot neked, és dicsőítem jóságos nevedet. Kimentett engem minden gyötrelemből s szememmel láttam ellenségem vesztét. Közöm. Megdöntöttem a segélykiáltásként az Úrhoz intézett dávidi zsoltár nekem fontos mondanivalóját. Tipikus ószövetség: Engem segíts meg, azok pedig pusztuljanak. Krisztus óta a „fogat fogért” magatartás igazságossága irgalmasságra kell hogy változzon. Ez több az „élni és élni hagyni” elvnél is. A szamaritánus bölcsessége, segítő keze és oltalmazó gondoskodása teszi cselekedetét irgalmassá és az úton vele találkozót felebarátjává.