Mickey webnaplója

Éjjel vadakat álmodtam, nem ismertem fel a tájat, ahol csatangoltam, már nem is tudom, hová igyekeztem, koromnál fogva természetesen többek között egy félreeső helyet kerestem, amit aztán felébredve meg is találtam. Mindenesetre álmomban betértem egy templomba, feltehetően a medjugorjeibe, mert több változatban énekelték gitárkísérettel ismételgetve: Alleluja, Tu es pace, Du bist Friede, és magyarul is, ami furán hangzott, mert triolával kell indítani a dallamot a szövegfordítás miatt, amelyet nem lehet tömöríteni egy határon túl. Te-vagy-a béke! Olyan alaposan a fejemben maradt a dallam, hogy ugyanabban a hangmagasságban szól bennem most is. Éspedig egyenletes négynegyedes lüktetésű kísérettel. Szerettem ezelőtt 23 éve, ahogyan énekelték szentségimádáskor az említett kegyhelyen.
Reggel vetettem egy pillantást a tegnapi számítógépes anyagokra. Mivel „ribillió volt” a Lendvai utcában (FIDESZ székház), több facebookos bejegyzéshez megjegyeztem: „Magyar magyart rontja, kár, bár több esze volna már. (Kodály nyomán)” Egyvalaki visszakérdezett: Ezt 2006-ban is megjegyezted? Én a valóságnak megfelelően reagáltam észrevételére: Igen.
Ugyancsak reggel vetettem egy pillantást környezünk állapotára is. Az ablakon kinézve készítettem néhány fotót a ködös reggelről. Majd látva, hogy a szúnyogháló belehamisít az elképzelt tájképbe, kimentem slafrokban az erkélyre, s onnan fotóztam egyet. Gyorsan visszahúzódtam. Azért 5 fok nem túl sok, még ha nem is mínusz 5. Valaminek vége van, s valami elkezdődött.
Alighanem megszaporodik a gumis munkája. Jön a téli gumi csere.
Összefoglaló az 1Sám 13-hoz. A hebehurgya Saul király hebehurgya fia, Jonatán leütötte a filiszteusok helytartóját. A filiszteusok nagy sereget toboroztak. Saul is megfúvatta a harsonákat. Az ellenség láttára a zsidók szétrebbentek, kik sziklahasadékba, kik barlangokba. Mindössze 600 fő tartott ki Saul mellett, aki Sámuel érkeztére várt. Utóbbi késett, ezért maga mutatott be áldozatot az Úrnak. A megérkező Sámuel nehezményezi illetéktelen beavatkozását abba, ami nem rá tartozik. Leostobázza Sault, s azt jósolja, hogy az Úr nem fogja uralmát fenntartani, annál is inkább, „mert keresett egy szíve szerinti embert népe fölé fejedelemnek”. A csata már-már a láthatáron. Mivel pedig a filiszteusok dolgoztak vassal, tisztességes fegyverük is csak nekik volt. A szerző megemlíti, hogy csupán Saulnak és fiának, Jonatánnak volt a kezében kard a michmászi csata megindulásakor. Közöm. Mindig is eléggé titokzatosnak gondoltam, hogy mi szükség volt Saul felkenésére, amikor ott lappang Dávid a háttérben. Egyelőre még titok fedi kilétét, de már szó van arról, hogy ő az Úr szíve szerinti ember. Most se értem ezt a Saul nevéhez fűződő közjátékot, hiszen mint kiderül, alapjában véve gyáva, uralkodni nem is kívánó, s mint majd még látjuk, féltékeny és depressziós figura. Az ilyennek nem való a kormányzás. De hát – mint tudjuk – az Úr útjai nem a mi útjaink, s az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. Ez erre a történetre is érvényes.   

Gimnazistakoromba visz vissza a latin közmondás, melyet alighanem azért hangoztattak a jó piaristák, hogy közéjük csöppenve az ő stílusukat vegyük fel. A mondás elég hosszú és így szól: Si fueris Romae, romano vivito more. Cum fueris alibi, vivito sicut ibi. Ha Rómába mész, élj úgy, mint a rómaiak, ha máshová kerülsz, ott a helyi szokás szerint élj. A címbeli földrajzi helyek mutatják, hogy gyermekeink házasságuk révén hol kötöttek ki. Éva immár közel húsz éve Franciaországban él. Először a nyelvvel kellett megbirkóznia, majd a helyi szokásokkal, s mivel lakóhelyük, házaik négyszer változtak, négyszer kellett megszokniuk új környezetüket, új szomszédaikat, új osztálytársakat, új közlekedési lehetőségeket, új elhelyezkedési lehetőségeket, illetve lehetetlenségeket. Nemcsak megszokni kellett a környezetváltozást, hanem megbarátkozni az új kihívásokkal. Ez roppant rugalmasságot és alkalmazkodóképességet kívánt főleg Évától, de a többiektől is. Azt fogalmaztam meg, amikor az elszigetelődési problémáikról beszámolt egyikük-másikuk, hogy a családi fészek elhagyása a kiszakadás fájdalmát hozta, s a beilleszkedés nehézségeit új városukban, új környezetükben. Ha visszagondolok, ifjúkoromtól kezdve magam is megküzdöttem több-kevesebb sikerrel a változások adta nehézségekkel. Kelenföldön éltem 10 évet, Zuglóban kb. ugyanannyit, Pápán szolgáltam két évet, Kispesten lehúztunk vagy öt évet, Józsefvárosban kb. három évet, Zugló másik végében kb. 4 évet, Óbudán kb. 25 évet. Volt néhány különbség a lakások, házak között, volt néhány új szomszédunk, volt néhány új munkahelyünk, született néhány új gyermekünk.
Úgy gondolom, hogy ahol becsukódik egy ablak, kinyílik egy másik. Lehet, hogy az egyik gerébtokos volt, a másik szétcsavarható, a harmadik thermopan, a negyedik pedig szimpla üvegű, de észre kell venni az új helyek új lehetőségeit is, hogy széppé legyen ott az élet és általunk is gazdagabbá. Ez kihívás és feladat, mégis szépségekkel teli, bár rugalmasságot bőven igényel.
Összefoglaló az1Sám 12-höz. Sámuel leteremti a választott népet. Kijelenti: teljesítette, amire kérték: Királyt rendelt föléjük. Majd kijelenti, hogy semmi nincs a kezében, azaz nem korrumpálódott (hogy milyen régi ez a magatartásforma!). Perel a néppel: „Így szóltatok hozzám: Király uralkodjék fölöttünk, noha az Úr, a ti Istenetek a király... Ha ti is, királyotok is az Urat követik, nem lesz baj... Különben az Úr keze rátok nehezedik.” Ezután amiért ragaszkodtak ahhoz, hogy királyuk legyen, Sámuel kijelentette, hogy eső veri el éppen beért gabonájukat. Így is történt. Félelem szállta meg a népet. Ő így inti őket: „Mostantól ne forduljatok el az Úrtól, hanem szolgáljátok egész szívetekkel... Ha vétkeztek, elvesztek királyotokkal egyetemben.” Közöm. Nem akarok károgni: a sokféle mondanivaló közül kiemelem azt, ami korunkra különösen jellemző. És ez a korrupció. Korrupcióval vádolnak korruptak korruptokat. A világ hatalmasat változna, ha évente egyetlen fajta bűntől teljes egészében megszabadulna. Ilyenre kevés példa adódik. Azért ha kicsit csámpás is a dolog, van ilyen. S noha a kalózkodás egyáltalán nem szűnt meg, a lelki tükrökből töröltetett az a bűn, hogy „pápai vizeken kalózkodtam”. A pápai állam csaknem teljes megszűntével automatikusan törlődött ennek a lehetősége. Jobb volna azonban, ha nem intézmények létének függvényében, hanem az emberi tartás növekedése folytán közelítenénk a szentséghez. Ferenc pápa szegény egyházat kíván. Van némi foganatja, csak hosszú távon is érvényes maradjon és még fokozottabb mértékben.     

Mondhatnám vonzódásnak is, de itt, most egy igen különös vonzódásról szólok.
Ha a XXI. sz.-i ember elérhetőségét említem, ilyenekre gondolok, levélcím, emilcím, telefonszám, mobilszám, blog, twitter, facebook. Hol van már a telex, hol a távirat, sokszor a levél is. Nem fogy a bélyeg, stb. témaköre.
Ahogyan van elérhetőség, utolérhetőség, ugyanúgy van hozzáférhetőség is. Ez még cifrább. Két részből áll, egy emberből, akinek mással fel nem cserélhető vágya, hogy laptopját, számítógépét, tabletjét használhassa. A nap minden szakában. Óra alatt, óra helyett, szünetben, szabadságolása idején, munkaidőben, bármikor, és bármennyi ideig. Kell hozzá egy masina, és egy összeköttetés, egy dugalj, egy madzag, vagy egyéb lehetőség. Minden valamire való vonaton, repülőgépen lakásban rendelkezésre áll ez.
Elmeregtem rajta, hogy unokáim mennyire kötődnek az internethez, pontosabban az egyes internet-alkalmazásokhoz. Megérkeznek hosszú útról, s az első, hogy üzembe helyezik a masinájukat, és ülnek előtte műszakszámban. Mivel a világ (még ha virtuális is) testközelbe jön hozzájuk, igazából mindegy számukra, hogy a világ melyik pontján ülnek a gép előtt, mindenütt ugyanaz a rendszer fogadja és tartja gúzsban őket. Minap jegyeztem meg, hogy a természet fakó a digitális fotókhoz képest, a tévésztárokkal nem veszi fel a versenyt szerénységünk, énekhangunk sem a vetélkedőkön díjazottakkal, sem pedig hangszertudásunk a tehetségkutatók díjazottjaiéval. Ám tapasztalom, hogy mindenféle információéhség vége csömör. Miért hallgassak megint retroslágereket, miért nézzek még ötszáz új filmet, miért üljek a focimérkőzések előtt szűk két órát? Ha bármikor megtehetem, fabatkát se ér. Hiányzik mögülük az erőfeszítés, az élet, a biomechanikus törekvés.
Arra jöttem rá, hogy a gyerekek (unokák) egyetlen ok miatt szeretnek vendégeskedni. Mert (viszonylag) korlátozás nélkül nézhetik a videót, a tévét, játszhatnak a számítógépes játékokkal stb. Saját tapasztalataimon kívül az nyitotta rá szememet a jelenségre, hogy a PC-fejlesztő gazdag guruk saját gyermekeiket eltiltják a művilágtól, és pénzt és fáradságot nem kímélve küldik utódaikat kreatív, testi-lelki erőfeszítéseket elváró, készségfejlesztő, értékeket közvetítő és agycsiszoló iskolákba, tanfolyamokra, egyetemekre.
Addig billentse ki mindenki saját hozzátartozóit a PC-k és a tévé elől, ameddig nem késő.
Összefoglaló az 1Sám 11-hez. Újabb kihívás. Ezúttal az ammoniták keresnek vazallusokat, és úgy vélik, megtalálták őket az izraelita Jábes lakóiban. Ugyan a lakosok készséggel vállalták az adófizetést, de az ammonita vezér, Nachas ezzel nem érte be. Ki akarta szúratni minden férfi jobbszemét. A hír Saul fülébe jutott, aki mérgében két ökröt felkaszabolt, s a részeket mint véres kardot küldte szét honfitársainak. Izrael tehát felkészült a harcra, s egy hajnali időpontban váratlanul rátört az ammoniták seregére és szét is verte. Saul végképp uralkodójává lett Izraelnek. Közöm. Pacifistaként nehezen fogom a történelem csaknem állandósuló kisebb-nagyobb háborúi, harcai, ütközetei értelmét. Az én észjárásomtól igen messze esik ez az állandó torzsalkodás.
Köze lehet a természetes kiválasztódáshoz: az erősebb elnyomja a gyengébbet.
Köze lehet a test test elleni küzdelemnek a személyes agresszióhoz, mely többé-kevésbé mindenkiben jelen van.
Köze lehet a rosszra való hajlandósághoz, amire Pál apostol is panaszkodott a saját természetével példálózva.
Azt szeretném hangsúlyozni: ekkora erővel akár szerethetnénk is egymást, mint amilyennel gyűlölködünk. Ám alighanem nem lehet átugrani a történelmi fejlődés lépcsőfokait. A humanizálódás hosszas folyamat, és mi tagadás, még mindig nagyon az elején járunk.            

Amennyire ismerem a magyar táncot, ritkával indul, majd felgyorsul és átmegy fergeteges sűrűbe. Mivel főállású nyugdíjasok vagyunk, alapállásban a ritka jellemez bennünket, és alighanem jól is van ez így, mert erőink, hogy is mondjam: korábban voltak topon. Olykor-olykor azonban sűrűre vált a ritka, s záporoznak az események. Mostanság például ilyenek estek: tegnap megérkeztek az óváriak, és bizonyossá vált, hogy egy hétre nálunk lesz a két nagyobb uncsika. Ma volt egyikük névnapja, s egész nap szép ruhában lehetett. Ezt keresztanyjának meg is fogalmazta, el is újságolta. A másik unoka keresztapjának ma volt a fogadalomtétele Bakonybélben. A fő dolog azonban Domonkos unoka keresztelője, aminek a megünneplésére 19-en gyülekeztünk össze, és amelynek a kereteit saját lakásunk biztosította. A két család tette össze szakácstudományát. Nászurunk és saját feleségem. Volt híg és tömény, száraz és nedves, hideg és meleg, sós és édes, hosszú asztal meg kerek. Kivontam magamat a forgalomból amennyire rajtam állt. Ha ennyi ember beszél, jobb, ha hallgatok. Ami az előkészületeket illeti, egyszerűbb, ha minden úgy van, ahogyan azt a feleségem megálmodja, minthogy okvetetlenkedjem, és minden pohár elhelyezését megvitassuk, hogy jobbról vagy balról essen, és a tálcák és a kanalak és így tovább. Magam szívesen segítek, de ez inkább a romeltakarításra vonatkozik. A helyükről kiemelt eszközöket szívesen állítom vissza eredeti helyükre. Az zökkenőmentesebb tevékenység. Így is lett. Délután Isi sógor egészítette ki a létszámot 20-ra, mert megállapodott T-vel, hogy ma köszönt fel engem és őt születésnapján, s mi őt viszont. Estére létszámunk végül 4 főben állapodott meg. Még visszaállítottam a kb. 30 órát, mert a világhisztéria így kívánja. Holnap temetőlátogatás.
Azért ez az óravisszaállítás megér egy misét. Ugyanis semmi értelme nincs. Csuklózik rajta az egész világ, de mivel gömb alakú, szeletkéi időzónákat jelölnek. Adódik, hogy mivel a napnak 24 órája van, 24 ilyen szeletke létezik. Kérdezem: Mi értelme van időnként a szeletkék óráit ide, majd oda rángatni? Nem hiszem, hogy épeszű válasz adódik rá. Ha rajtam múlna, megszüntetném ezt a civilizációs faxnit.
Összefoglaló az 1Sám 10-hez. Mint a mesében. Sámuel királlyá kente Sault az olajos szaru tartalmát a hajára öntve. Majd prófétált neki: Mész az úton, találkozol két emberrel, akik azt mondják, megkerültek az elveszett szamarak. Mész tovább, találkozol három emberrel, akik két kenyeret adnak neked, fogadd el. Mész tovább, találkozol révületbe esett prófétasereggel. Állj közéjük, s tedd azt, amit a szíved diktál, mert veled van az Isten. Majd menj Gibeába, ahová én hét napra fogok megérkezni. Saul titkolta, hogy Sámuel királlyá kente. Egy hét elteltével Sámuel Micpába hívta a törzseket és kijelentette, hogy sorsvetés útján döntik el, ki uralkodjon a törzseken. A sorsvetés Benjamin törzsére, azon belül Matri nemzetségére, azon belül Kis családjára, és fiára, Saulra esett. A nép felujjongott és a nagytermetű Sault elfogadta urának: Éljen a király!
Egyes rangos emberek mellészegődtek, mások azonban nem vittek neki ajándékot. Közöm. Ha az Úr hív, menni kell. Ha prófétája kijelöl valamiféle küldetésre, akkor annak engedelmeskedni kell. Itt nem ez történik. Sault felkeni a próféta, majd elmondja, mi fog történni vele, hogy éreztesse: hiteles prófétai tevékenysége. Minden bekövetkezik abból, amit jövendölt. Saul mégsem követi a hívást, elbújik, letagadja, hogy megtörtént a felkenése, úgy kell a málhák közül előhúzni. Ne gondoljuk, hogy velünk ez másképp van. Istennek mindenkivel meghatározott terve van. Arra születtünk, hogy ezt végrehajtsuk. Ha felismertük a hívást, boldogítson a tudat, hogy megismertük rendeltetésünket. Igyekezzünk legjobb tudásunk szerint megfelelni neki. Adamis Annával mondom: Nem baj, hogy ha fáj! Nem baj, hogy ha fáj.    

Van nekünk egy fügefánk. Ha szerencsénk van, két ízben érik rajta a termés, egyszer tavasszal, ha nem fagytak el télen a korábbi években megerősödött ágak, s egyszer ősszel, a tavasszal kibújó új hajtásokon. Ugye utoljára nemigen volt tél, így hát rekord mennyiségű füge ért meg a bokron. El is bújhatnék benne, mint egykor Ádám és Éva, olyan sűrű lombot nevelt.  
Ha ennyi nem is termett máskor, de a kb. húszéves bokron minden évben akadt néhány érett szem.
Történt egyszer, hogy eljőve a fügeszüret ideje, bemászok a lombkorona alá, hogy szemügyre vegyem a „felhozatalt”. Négy érett gyümölcsöt találtam s szorongattam a markomban. Még folytattam a szemlét, amikor egy idegen öregasszony jelent meg a bokor járda felőli oldalán. Hamar észrevett, s szóba elegyedtünk. – Maga is szedi a fügét? (Hogy én szedem, az részemről rendben van, de hogy ő is, az már kicsit kovászos.) – Most nincs sok rajta – folytatja monológját –, pedig az unokám nagyon szereti, szoktam neki vinni. Ekkor szólaltam meg, átadva neki az általam talált 4 darabot. – Hát, ha úgy szereti az unokája, akkor vigye neki ezt a néhány érett fügét! A kezébe nyomtam, s távoztam.
Tegnap egy kigyúrtnak látszó, joggingos kopasz fickó áll félig a bokor takarásában. (A szobaablakból nézem a jelenetet.) Mellette egy hirtelenszőke nő, szintén tréningöltönyben, s visító piros kesztyűvel a kezén. Feltehetően a kopasz barátnője. A fickó kedveskedni kívánt neki, s míg szóval tartotta, leszedett a bokorról egy marék termést. A nő örült neki. Továbbmentek. Az utca másik sarkán álló piros bogyókból szintén szedegetett a kopasz. Remélem, ehetők azok a piros bogyók.
Összefoglaló az 1Sám 9-hez. Mint egy mese. „Akkoriban (?) élt Benjámin fiai közt egy Kis nevű ember... Volt neki egy élete virágjában levő, Saul nevű daliás fia. Egy fejjel magasabb volt mindenkinél. Történt, hogy Kisnek elkóboroltak a nőstény szamarai...” Elment hát szolgájával, hogy megkeressék. Mivel hosszasan sehol se találták, a szolga urához fordult a javaslattal: Keressük meg a látóembert. A látóember pedig Sámuel, akit már ismerünk. Kérdezősködésükre a kútnál ácsorgó lányok útbaigazították őket. Menjetek a városba, éppen ott van Sámuel. Megtalálják. Sámuel értésükre adja, hogy az elcsángált szamarakat rég megtalálták. Sámuel marasztalta őket egy vendégség erejéig, majd magához szólította Sault. Á suivre. Közöm. A Bibliáról mondják: közvetve vagy közvetlenül Jézusról szól. Az Ószövetség gyakorta elég közvetetten. Mindenesetre itt is egyértelmű: Isten és ember viszonyáról szól. A látóember, a jós, a próféta Isten embere, aki kapcsolatban áll az Úrral, és amit vizionál, az bekövetkezik. Látja, hogy egy finom falatot félre kell tennie, mert össze fog találkozni azzal, akit királlyá kell felkennie. Tudja, hogy 3 nappal korábban megtalálták az elszabadult szamarakat. Tudja, hogy nem lesz jó vége a nép számára, ha királlyá ken valakit, de engedelmességgel tartozik az Úrnak, aki erre kötelezi. Stb., stb.
Ma is él az Úr. És a kapcsolatunk vele?  

Tévéhirdetés ajánlotta, hogy akik eszünknél voltunk már akkor, meséljünk az ifjabb generációnak 1956-ról. Elmesélhetnénk nekik, hogy a mi aspektusunkból hogyan nézett ki a forradalom. Eisenhower aspektusát nem ismertük, s ma sem biztos, hogy ismerjük. Hruscsovét se. No hiszen, az ifjak kirepültek, meséltem nekik olykor és talán nem eleget, s azt se tudom, hogy értették-e, amit meséltem. Hogyan lehet élményt egy az egyben átadni? Talán sehogy. Nekem is mesélt nagyapám és apósom a világháborúról. Apám és anyám is meséltek róla. Mindenesetre elég bőven írtam a forradalomról életem történetében az 1956 és 1957-es éveknél. Sokféléről emlékezhetnék, pl. hogy az Angol utcai pékségnél (Zugló) hosszú sor kígyózott, hogy hozzájusson kenyérhez. Mindenki egy kenyeret kapott, ezért mi hárman álltunk sorba: apánk s ketten fiúk. Egyszer csak lövöldözés indult, kereste mindenki a fedezéket, szaladtak be az udvarba, akik oda menekültek. Emlékezetem szerint egy teherautó robogott végig az utcán rajta fegyveresek. Túléltük.
Ide még csak egy szürke eseményt írok. Apám előző este (X. 22.) mesélt az egyetemi ifjúság felvonulásáról. Tudomásul vettük mi gyerekek, de nem igazán foglalkoztunk a lehetséges következményekkel. 23-án reggel vált élménnyé. Szabó úr, mint minden reggel, kalappal a fején, ciroksöprűvel a kezében földes utcánk földes járdájáról szekírozta innen oda, onnan a lapátra az ecetfa lehullott leveleit. Én táskával a kezemben indulok felé – az iskolába. Üdvözlöm. Ő megáll a söprésben és megkérdezi:
– Hová mész?
– Iskolába – feleltem lakonikusan.
Mire ő:
– Nincs iskola. Kitört a forradalom.
Egy pillanatra se kételkedtem szavaiban. Ha bárki azt mondja nekem, hogy nem kell iskolába menni, elhiszem akkori fejemmel. Azonnal hátraarcot csináltam, rohantam haza a jó hírrel, hármasával szedtem a lépcsőket az emeletre, s alig vártam, hogy elújságolhassam: Nincs iskola, kitört a forradalom. (Nemrég írtam arról, hogy nem szerettem augusztus 20-át, mert azt üzente, szabadságom nyakán a kötél, még tíz nap és vége a pihentető nyárnak, s kezdődnek a kiképzés szürke hétköznapjai. Ezt éreztem, noha bizonyítványaim tanúsága szerint jól, eredményesen tanultam.)
Ami pedig az időjárást illeti, 58 éve ezen a napon igen hasonló időjárás volt. Ólomszürke égbolt, némi köddel vegyest, tán az eső is szemergett.
Kuriózumként említem, hogy a magyar forradalomról megemlékezett – méghozzá váratlanul a programban nem tervezett – bejelentésével Elvis Presley, rock-énekes. Ed Sullivan tévéműsorában arra szólította fel hallgatóit-nézőit, hogy gyűjtsenek pénzt és küldjenek ennek a kis hős nemzetnek élelmiszert. Így is lett. Ő pedig tiszteletünkre egy gyönyörű songot énekelt: „Peace in the Valley." Szép gesztus, szép dal, fent van a youtube-on. Szövege megindító és az alkalomhoz illő volt.
Összefoglaló az 1Sám 8-hoz. Sámuel próféta fiai lettek bírái Izraelnek: Joel és Abija, akik visszaéltek hivatásukkal. Izrael vénei Sámueltől király kinevezését követelik. Ő az Úr elé vitte a kérést - feltárva kétségeit a királyság intézményét illetően. Isten azonban biztatja. Ő pedig „mosta kezeit”, s beszámolt róla, hogy mi várható: A király elveszi fiaitokat, szolgáitokat, szolgálóitokat, robotoltatja őket, hadi fölszereléseket csináltat velük. „Tizedet vet ki rátok, s ti a szolgái lesztek. Az Úr emiatti panaszotokat nem fogja meghallgatni.” Azok azonban követelték, hogy király uralkodjon felettük. Közöm.  Érdekes fejlemény. A hatalom isteni eredetű – tanítja a Biblia. Ám az uralkodás minősége igen sokszor eltér az ideálistól. Kontrollja pedig nincs, bár az Úr időnként helyre teszi a birodalmakat, megsemmisíti a kiüresedett rendszereket. A jó király jó apaként gondoskodik alattvalóiról. A rossz király kizsákmányolja saját népét, és zsarnokoskodik felette. Nem kíméli saját nemzetét, s céljai alá rendeli a tömeget. Ezért van nyögvenyelős, vitatkozásra energiát és fáradságot nem sajnáló demokrácia, parlamentarizmus a legtöbb országban.

Nem is értem, miért most jut eszembe, hogy egyszer már a kitüntetésekről is írjak.
Életemben néhányszor elnyertem a kiváló dolgozó kitüntetést, bár nem utaztam rá. (Igaz, hogy ultin se nyertem fél kilót, mint Hofi.)
Egyszer szövetkezeti kiválót is kaptam, noha sem akkor, sem később nem jöttem rá, hogy mi a csodának adtak nekem ilyet. Tény, ami tény, míg előre kocogtam, tapsoltak. Mert így szokás.
Egyszer mást felterjesztettem kitüntetésre. Évekkel később kapta csak meg. Vagy az én kezdeményezésem alapján, vagy más miatt.
Egyszer pedig engem javasoltak valamiféle elismerésre. Már nem is emlékszem rá, hogy mire, s nem kaptam meg.
G. meséli: A szoc. idején történt. A bennfentes megsúgta N.-nek: Te, láttalak a listán, úgy készülj, hogy kitüntetést fogsz kapni pénzjutalommal. Az ünnepség után N. méltatlankodik a bennfentesnek: Hogy van az, hogy láttál a listán, s én mégsem kaptam jutalmat? Mire bennfentes: Jaj, hát egyszerű: Kihúztak.
Tapasztalatom, hogy egyes emberek vonzzák a kitüntetéseket, mások taszítják, harmadikok pedig taktikusak: Én kitüntetlek téged, te kitüntetsz engem. Te súlyos kárt okozol saját nemzetednek, én pedig becsületrendet adok neked.
A témát gazdagítandó ideírom a szerzetes Oloffson Placidtól többször hallott történetet: Nyugdíjba menetele környékén állami kitüntetésben kívánták részesíteni. Erre több alkalom is kínálkozott, végül is máig se kapta meg a várva várt jutalmat.
Van az így.
Sokan az evangéliumban írtak miatt hárítanak mindenféle földi elismerésfajtát, lett légyen az dicséret avagy rangos elismerés. Félnek tőle, hogy mint maguk előtt kürtöltetők „megkapták fáradozásukért a jutalmukat”. Írva van: „Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6,2skk)
Van aztán még egy érdekes típus. Ide tartozik pl. Balczó András. Összeszedett sok-sok sporttrófeát, olimpiai és világbajnoki aranyérmeket. Mígnem rájött, hogy semmi értelme nincs a rekordhajhászásnak. Nem elégíti ki, semmi nem inspirálja őt további elismerések begyűjtésére. Kiégésről esetében nem beszélhetünk, ám arra igen, hogy magasabbra tette a lécet. Bibliás ember lett, aki előadásokat kezdett tartani arról, hogy az életben minek van és minek nincs értelme.
Próbálom az eddig írtakat összegezni. Gyerekkorunkban apámék énekeltek egy kuplét (?), amely egy gyerekről szól (Mókuska), aki a fejére tett egy köcsögkalapot, de „a nagy alkotmány” belecsúszott a fejébe. Az ide vonatkozó szövegrészlet sokszor felidéződött bennem életem folyamán. Így szól:
Lásd, kicsikém, nem neked való.     
Hadd legyenek mások csillogók.
Majd megtudod, ha megkapod,
hogy a vágyad becsapott.
Azt hiszem, ezzel a témát bőségesen kimerítettem.
Összefoglaló az 1Sám7-hez. A frigyláda visszakerült. 20 év béke követte. Sámuel ekkor felszólította a népet, hogy dobják ki bálványszobraikat, hamis isteneiket. Maga pedig imádkozott a népért, mert filiszteusok fenyegették a Micpában imára összegyűlt sokaságot. Sámuel áldozott is az Úrnak. A filiszteusokat ezután úgy összezavarta egy hatalmas vihar, hogy csúfos vereséget szenvedtek az izraelitáktól. Olyannyira, hogy többé soha nem támadtak emezek földjeire. Sámuel pedig élete végéig bírája volt népének: időnként és helyenként igazságot szolgáltatott nekik. Közöm. A filiszteusokról már annyi szó esett. Hogy kik is voltak: nem tudjuk. Legvalószínűbb, hogy szírek vagy hozzájuk hasonló kisázsiai, meglehetősen harcias népcsoport volt. Sámuel után királyok kezdtek uralkodni a már nemzetté sokasodó zsidókon. Ők nem alkalmanként, hanem folyamatosan irányították a népet és szervezték meg a hatalmukat. Még megjegyzem, hogy úgy látszik, nemcsak a házasságok köttetnek az égben, hanem a harci fejlemények is ott dőlnek el. 

1. Gyerekek, akik megmérgelődtetek, és elhagytátok egykor a gyökereiteket, gyertek vissza!
2. A felekezetek tudósai egyként állítják, hogy az emberi életkor előrehaladtával nincs értelme felekezetet váltani, mert egy idős ember nem képes asszimilálódni az újban a magával hozott élmények folytán. Hiszik, (hiszem én is), hogy az Isten nem azt nézi, hogy melyik vallásba született valaki, hanem hogy lelkiismeretére hallgatva miként élte le az életét. A belső hang tévedés nélkül a szeretetet súgja. Csak felrúgni lehet. Az embernek meg szabad akarata van.
3. Az ökumenizmus híveit megihlette három felekezet köszönése.
A katolikusé: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké, ámen.
A lutheránusé: Erős várunk az Isten!
A reformátusé: Áldás, békesség!      
A háromból összegyúrtak egyet: Erősíttessék a békesség! Ez nem vicc, hanem tény.
Szerintem legalább három szónak kellett volna benne szerepelnie: Pl. Erőst dicsértessék a békesség!
Noha ez még mindig vicc maradna.
A katolikus köszöntés jezsuita eredetű.
A lutheránus zsoltárszöveg.
A református eredetét nem sikerült megfejtenem.
Persze nem is ez a lényeg.
4. Évekkel korábban olvastam egy ausztráliai anglikán közösségről, amely szeretne becsatlakozni a katolikus egyházba. Esetükben felmerült a családos papok helyzetéből adódó sokféle egyeztetési gond. Azt hiszem legáltalánosabb probléma a már kiépült intézményrendszer, melynek az a tulajdonsága, hogy nem szeret megszűnni.
Ami írásra késztetett, az egy lutheránus pap, Andreas Theurer könyve: Miért ne lehetnék katolikus? s megírja benne, hogy miért (ne) lehetne katolikus. Többek között arra céloz, hogy az áldás felülről lefelé érvényes. Mintegy hierarchikus. Ezt vezeti le a Bibliából. Visszafelé maximum jó kívánságaink lehetnek, hálaadás, dicsőítés, elismerés. Így különös jelentősége van a jézusi kézrátételnek, kijelentésnek a megbocsátásról és a kősziklára épült egyháznak. (Tu es Petrus.)
5. A katolikus vicc szerint a mennyországban van egy elkerített rész, a katolikusoké. Hadd higgyék azt, hogy oda más nem kerülhet be. Persze bekerül. Vagy, mert tiszta lelkiismerettel élt, vagy mert kéri és kapja Isten irgalmát. (Ha igazságosan ítél Isten, nem sok esélyünk marad.) Még megjegyzem, én még nem voltam odaát, hogy beszámoljak a túlvilági történésekről és létállapotokról, csak a hagyományra és a Bibliára támaszkodhatok.
6. Szegény Szt. II. János Pál pápa és elődei is tisztában voltak vele, hogy a vallások egyesülésének legfőbb akadályai az ő személyük.  
7. Vigasztaló lehet, hogy a hegycsúcsra sokféle egymástól különböző út elképzelhető valláson belül és valláson kívül.  
Mindenesetre a téma sokakat érdekel vagy érdekelhet.       
Összefoglaló az 1Sám 6-hoz. A filiszteusok városról városra cipelik a frigyládát, mert ahová viszik, ott a helyi lakosság mortalitása megnő, sokakon pedig daganatok keletkeznek. Végül saját papjaik javaslatára új kocsit készítenek, lebojradzott teheneket fognak elé, ráteszik a frigyszekrényt, mellé aranyból készített patkányokat és daganatokat engesztelésül. Ugyancsak papjaik javaslatára útnak indítják a kocsis nélküli fogatot. Lesik, hogy Bet-Semesbe mennek-e maguktól a tehenek, vagy nem. Ha igen, ez az Isten akarta megoldás, ha nem, akkor semmit se ér az alkalmazott módszer. Ám az állatok habozás nélkül az izraeliták földjére indulnak. Ez jó jel. A B.-S.-ben élők közül 60 ember nem örült, hogy hozzájuk kerül a láda, ezek meghalnak. A menet pedig Kirjat-Jearimba viszi a szövetség ládáját, ahol fogadják. Közöm. 1. A történelem ismétli önmagát. A Szent László-legenda ugyancsak ökrökre bízza annak az eldöntését, hogy a király koporsóját melyik városban temessék el. Az ökrök a kérdést megoldják. 2. „Az Úr félelme a bölcsesség kezdete” – olvassuk a Biblia másik könyvében. Akik nem félik, pórul járnak. Ki beteg lesz, ki belehal a tiszteletlenségbe. Az Újszövetség Krisztusa az Eucharisztiában jelen van a világban naponta elhangzó több százezer mise nyomán. Nincs mit latolgatni. Nagyobb ő mindennél és mindenkinél, a frigyládánál is. Megkapja-e a kellő tiszteletet? Vonatkozik-e rá is az Úrfélelem, amely a bölcsesség kezdete? Ha nem így volna, dolgunk van.        

Ez akár szójáték s lehetne, bár mérvadó vélemények szerint csupán slampos megfogalmazása annak a ténynek, hogy az illető fiatalember (mert ő követte el), kiemelte Goethe művét, a polcról, és helyére cetlit helyezett el a fenti szöveggel.
A magyar tele van t-végű szavakkal, közöttük sok főnév is szerepel, melyek mind alkalmat adnak arra, hogy játsszunk e szamársággal. Attól lesz érdekes a móka, hogy a legkülönfélébb megfogalmazások után következnek ezek a csökött, kvázi tárgyragos főnevek. Lássunk néhány ilyesmit! A minta:
Elvittem a Fauszt!
Lécci, dobd ide a lapát!
Hűvösre jár az idő, vedd fel a kabát!
Húzd be a paplant, ne azt, a brokát!
Kérek szépen én is egy szelet nugát!
Nem nagy ügy, én is bármikor megmászom a sziklahát.
Olyan szamármód vezetsz, letaroltad a bakhát.
Ebbe a rúd-elemlámpába túl kicsi a bébi elem, kérek három góliát!
Itt az ideje kihelyezni a kerítésre a választási plakát!
Elegem van a zsíros kenyérből, enni kéne végre valamiféle delikát.
Itthon fekszem betegen, az iskolában valakitől elkaptam a skarlát.
Élvezem a tornaszereket, de nem mindegyiket: a nyújtót igen, a korlát nem.
Hetet számolsz lassan, s csak aztán dobod el a kézigránát.
Elkészült a berendezés is, minden és mindenki a helyén, felavatjuk a húskombinát.  
Kedves szerzetestársaim, névnapja közeledik, itt az ideje felköszönteni az apát!
Hűvösödik már az idő, feltekerem a termosztát.
Nincsen mostan főállásom, ajánlj nekem egy potentát.
Stb., stb. Nagy a merítési lehetőség, halássz te is, én csak belekóstoltam a játékba.
Rajta hát, nyissatok meg egy csomó ördöglakat!
Összefoglalás az 1Sám 5-höz. Éli két fia Hofni és Pinchász „folytatták üzelmeiket”. Történt, hogy Izrael csatát vívott a filiszteusokkal. Ki is kapott tőlük: 4000 főt veszített. Ekkor a két renitens pap a szövetség ládáját hozták elő, hogy az újabb csatában segítse őket az Úr. A filiszteusok egymást bátorítva indultak harcolni, és nagy vereséget okoztak a zsidóknak. Harmincezer gyalogosuk lett oda. A filiszteusok magukkal vitték még a frigyládát is. Éli még megtudta a rossz hírt, s hogy két fia is elesett a csatában. 98 éves volt, amikor baleset vitte el 40 évi kormányzás után. Pinchász felesége fiút szül, de a nő meghal szülés közben. Közöm. Nyegleség, nemtörődömség, gőg, elbizakodottság, káros szenvedélyek rabsága? Nem tudom, mit rejt a két pap magatartása. Egy biztos, Isten „nem szereti” a félszívvel szolgálókat. Csakugyan megmutatja, hogy komolyan gondolja, amit majd Jézus fogalmaz meg: Nélkülem semmit se tehettek. Hofni és Pinchasz megpróbálták.
Rajtavesztettek. 

Négy gyermekünk négy házastársával négy különféle városban lakik. Hol egyikükhöz, hol másikukhoz ugrunk le, ahogy a szükség, a lehetőség és a segíteni akarás kívánja, vagy csupán, mert rég látogattuk meg őket saját fészkükben. Nem hiszem, hogy tévednék, ha rögzítem, kérés nélkül nem zavarjuk a párokat, családokat. Fontosnak gondolom mindnyájuk esetében, hogy hangsúlyos maradjon minden körülmények között: elsősorban a négy pár tartozik egymáshoz, s csak laza szálon kötődnek a már elszakadtak hozzánk. A találkozások közül legutóbb, tegnap és ma az Óváriakat kerestük fel a Lajta-parthoz közel eső otthonukban. 160 szál fagyalcsemetét vásároltak, s az elmúlt két nap foglalatosságának a gerincében a süvölvény bokrocskák elültetése állt. Ásónyomnyi földet forgattunk meg, s helyeztük el benne a másfél száz csemetét. Az előző napok bő esője fellazította a kerti szegély földjét, s jó nedves földbe temettük a csemeték gyökereit.
Ma a délelőtti piarista misén az elsős Blanka unokát kérték fel perselyezésre, aki társacskájával együtt körüljárt egy-egy kosárral. Utóbb otthon elmesélte, hogy a végére jól elfáradt, mert annyi fémpénzt dobáltak a kosárba, hogy komoly súlya lett. Mivel a missziók megsegítésére kérték a pénzt (az adományokkal az ő tevékenységüket segítik), arra gondoltam, mennyivel könnyebb lett volna az a kosár, ha kevesebb fém- és több papírpénz töltötte volna meg. (A missziók is jobban jártak volna.) Vasárnap lévén többet lógattuk a lábunkat, s beszélgettünk a háziakkal a verőfényes teraszon. Igazi ökörnyálas indiánnyár köszöntött ránk ezen a kedves, jó hangulatban eltöltött vasárnapon. Hazafelé feleséggel arról esett szó, hogy minden házas gyermekünk lakásának, házának, a benne élőknek mennyire sajátos és egymáshoz képest is eltérő karaktere van. Más a berendezésük, más hangsúlyúak a beszélgetések, más az érdeklődési körük, más kérdéseket kell megoldaniuk, más közös szórakozásaik, foglalatosságaik, kötelezettségeik vannak. Persze sok a hasonlóság is, mégis nagyon eltérő tartalmú élményeket, hangulatot, tapasztalatokat viszünk magunkkal hazatérve.
És ez így van jól.
Örülnünk kell annak, hogy sokfélék vagyunk, mert a változatosság gyönyörködtet, a monotónia untat.
Összefoglaló az 1Sám 3-hoz. Éjjel a gyerek Sámuel hívást hall, ezért Éli paphoz siet, aki elmondja, hogy nem hívta. Az eset még két éjszakán megismétlődik. Utóbb azt javasolja Éli Sámuelnek: ha legközelebb hallod a hívást, válaszolj. Mondd: Itt vagyok, Uram, hall a te szolgád. Samu így is tesz. A hang pedig az Úré, aki felszólítja a gyereket, hogy adja Éli értésére a következőket: „olyat teszek Izraelben, hogy aki csak hallja, annak mind a két füle csengeni fog tőle”. Éli tudomásul veszi az égi fenyegetést: „Ő az Úr, tegye, ami tetszik neki.” Közöm. Karakteres mondandójú fejezet. Az ember és az élő Isten közötti közvetlen kapcsolat lehetséges voltáról szól. „Ha hívod, az Úr válaszol.” Számos igaz ember tanúsítja, hogy valamiféleképpen válaszol az Úr arra, amiről beszélünk vele. Hol meggondolásnyi időt sem érzékelve azonnal megvilágosodik egy kérdés, sokszor nem is úgy, mint ahogyan hallani szeretnénk. Ez mutatja, hogy nem a saját gondolatrendszerünkből ered a súgás. Máskor egy-egy történés utal arra, hogy isteni beavatkozás tanúi vagyunk. Avagy nem így járt Jónás, aki „rühellé a prófétaságot”? Szembeszállt az Úrral, mire bedobták a tengerbe, s végül ott kötött ki, ahová nem akart menni. Ilyen velünk is előfordulhat.