Mickey webnaplója

Mióta megnyílt a könyvmegálló, azóta – tetszik, nem tetszik – meglehetősen gyér az átlagos könyvkínálat. Ezzel együtt általában találok kedvemre való olvasmányt, mégis olykor könyv helyett egy-egy irodalmi folyóiratot hozok magammal. Ezek a legkülönfélébb esszéket, recenziókat, verseket, regényrészleteket, novellákat, grafikákat stb. hozzák, nem ritkán értekezéseket is. Érdeklődéssel lapozok beléjük, és ha egy érdekes eszmefuttatásra vagy sikerült elbeszélésre találok, el-elmerülök olvasásukba. Korábban eredménnyel kísérleteztem olykor egy-egy munkám ilyesfajta lapoknál való elhelyezésére, hol felkérésre, hol pályázat útján. Szerkesztőségi munkám is közel hozott az irodalmi kitekintést felmutató folyóiratok megismeréséhez.
Amit érdemes tudni róluk, az talán az, hogy néhány üdítő kivételtől eltekintve többnyire csekély példányszámban megjelenő periodikák.
Beszéltem kortárs költővel, aki elmondta, megyei irodalmi lapjuk 150 példányban jelenik meg, ebből különféle könyvtáraknak küldenek, van néhány előfizetőjük, és egymás között is osztogatják a lappéldányokat. Így is marad remittenda.
A jól szerkesztett folyóirat áttekintést ad arról a merítési közegről, amelyre szerződött. A Nagyvilág a világ irodalmából merít, a megyei lapok a saját körzetükben található valóságról tájékoztatnak.
A megmondó emberek megmondják, a szerkesztők szerkesztik, a támogatók a háttérből támogatják (vagy éppen nem támogatják a kiadványokat). A lapok törekednek jól csengő, már bevezetett, ismertebb nevű szerzők írásait hozni, a „húzónevekét”. Néha egy-egy új arc is színesíti az egyes lapszámokat.
Szeretem az irodalmi folyóiratokat. Időről időre képet kapok arról, hogy írói vénát felmutató emberek mit tartanak fontosnak, miről témáznak, mi köti le érdeklődésüket. Ez szellemi csemegém arra a rövid időre, ameddig a cikkek közötti böngészésem tart.
Legutóbb a Napút c. kiadvány egyik példányát hoztam haza, s találtam is benne kedvemre való olvasmányokat. Máskor is volt már szerencsém a Napút egyes lapszámait megismerni. Bevallom a legjobban az a cikksorozat fogott meg, amely felnyitotta szememet arra, hogy a ma oktatott magyar nyelvtan a sokféle lehetséges nyelvtanoknak csak az egyike. Más és más felosztás szerint lehetne a nyelvi elemekkel, mint a beszélt és írott nyelv építőkockáival foglalkozni. Pl. nyelvünk természete miatt a gyöknyelvvel – de nemcsak azzal. Ma már sajnálom, hogy egyik szortírozás során kiselejteztem a többivel együtt ezt a rendkívül érdekes lapszámot. Azt se tudom, melyik évfolyam melyik száma volt. Szerencsére az interneten olvashatók a korábbi évfolyamok teljes anyagai.
Egyszer majd rákeresek.            
Összefoglaló az 1Sám 23-hoz. Lassan krimibe fordul a történet. Saul üldözi Dávidot, az meg menekül előle. Állomások: Keila (lakosságát megmenti Dávid a filiszteusoktól, de az ottaniak elárulják Saulnak, hogy a közelükben bujkál Dávid); Horsa: Jonatán szövetséget köt Dáviddal, s nyugtatja, hogy nem esik bántódása.  A helyiek is elárulják a királynak, hogy a környéken bujkál Dávid. Saul ezúttal kivonul, hogy elfogja. Maonnál a hegy egyik oldalán Saul kapaszkodik felfelé, Dávid menekül embereivel a másik oldalon. Már-már a kezükbe kerül, amikor „futár jő, s pihegve szól” Saulhoz: A filiszteusok betörtek országodba. Saul így a filiszteusok ellen fordul. Közöm. Nem tudom, hogy Saul torkos volt-e, buja volt-e, s fösvény volt-e s lusta volt-e. De hogy a hét főbűn közül jellemezte a gőg (kevélység), a harag, és az irigység, annyi bizonyos. Ezek az állapotszerű személyiséghibái vezettek oda, hogy Dávid ellen forduljon. Irigy volt sikerei miatt, gőgössége folytán nem viselte el, hogy a nép Dávidot dicsérje, s őt csak a második helyen tisztelje. Beteg lelke haragtartóvá tette. Nem bocsátotta meg, hogy Dávid Isten választottja, és különb nála. Ezért üldözi már-már a nevetségességig féltékeny módon. Ugye – hála Istennek – mi sem vagyunk egyformák. Azt szoktam hangsúlyozni, hogy ugyanannyi erővel szerethetnénk is egymást, mint amekkora erőbefektetéssel és nemtelen indulatokkal egymásnak feszülünk.       

Mottó: 
Jaj, Istenem, a világ
kinek szoros, kinek tág!Lám énnékem a világ,
se nem szoros, se nem tág!
Haj nananaj, nananaj.
Exbikfic kérdése, témája az utazás. A millió és egy válasz közül az egyik lehetséges a fenti.
Gárdonyi esernyőjét pocsolyába mártva hazaballag, s megnézi mikroszkópja alatt 50-szeres, 500-szoros nagyítással. Szoros vagy tág?
A Hubble teleszkóp vagy más űreszköz szerint olyan távoli galaxisok vannak, hogy a Big Bangnek korábban kellett lennie, mint az eddigi mérések mutatják. (És akkor még nem beszéltünk a Nagy Reccsről, ami periodikusan váltja a Nagy Bummot egyik feltételezés szerint.) Szoros, vagy tág?
Izajás költői (prófétai) kérdéseket tesz fel:  „ki mérte meg arasszal az eget? Három ujján ki tartja fenn a föld tömegét? A hegyeket és halmokat ki tudná súlyra mérni mérlegen? (Iz 40) Szoros vagy tág?
S ha már eljutottunk odáig, hogy a világ valamekkora, akkor felmerül a következő kérdés, hogy mi fedi le milyenségét: „Siralomvölgy”-e vagy emberi kiteljesedésünk színtere? 
A munka arcom verítékével jár-e, vagy olyan vesszőparipám, hobbim, hivatásom, amelyet játékként végzek s fáradhatatlanul?
Kinek milyen?
Szerencsés az az ember, akinek a világ se nem szoros, se nem tág, hanem elfogadja olyannak, amilyen, benne kihívásokkal, elfogadja a természetet lágy ölével, hol meg vad viharaival, ádáz harcaival együtt. Tudomásul veszi, hogy a bábakalács minden növényt megkísérel elnyomni földre lapuló leveleivel. Felfedezi, hogy amikor a föld csaknem teljesen kiszárad, a rét füve helyett újabb növényfajok ütik fel a fejüket, amelyeknek még a sivatag közeli állapotok is megfelelnek. Észreveszi, hogy a vihar által kidöntött hatalmas fa mögött álló, korábban amannak árnyékában senyvedő fa milyen gyorsan és szépen kiteljesedik. Magyarán, hogy e világon még folyik a létért való küzdelem a fajokon belül és között.  Ezért aztán ez a világ ilyen is, meg olyan is.   
Szerencsés az az ember, aki nem elsősorban arca verítékével foglalkozik, mert olyan őszinte törekvéssel koncentrál a munkája által elérendő célra, mint Pál apostol egykor: „Futok a cél után, nem mintha már elértem volna...” Balczót és öttusázó társait is így képzelem el. A mezei futás során nem foglalkoznak a részletekkel. Csapódhatnak az ágak, kiállhat egy szikladarab, felsértheti őket egy vadrózsatüske, nem számít. Szemük előtt a cél lebeg, s az, hogy hogyan osszák el erőiket, hogy eredményesen fussanak a pálya végére – a győzelemmel kecsegtető időre.
Így jutunk el ahhoz, hogy a világot saját edzőtermünknek, gyakorlópályánknak tekintve el-elgyönyörködjünk a részletekben, ha kell, megküzdjünk az általunk elérni remélt célokért, „akkor is, ha fáj”. És közben marad energiánk, kedvünk nótázgatni is, hogy aszongya: Haj nananaj, nananaj.
Összefoglaló az 1Sám 21-hez. Dávid továbbra is életveszélyben van. Rablók barlangjában húzza meg magát, s tudja, hogy az edomita Doeg halálra keresi. Doeg nem tétlenkedik. Saul parancsára kiirt 85 papot, amiért Abimelech megsegítette Dávidot. A papok városa, Nob is rajtavesztett. Kardélre hánytak minden élőt, kicsit és nagyot. Achimelech fia, Ebjatar csatlakozik Dávidhoz, aki védelmet ígér neki. Kb. 400 ember tart vele. Közöm. Óhatatlanul adódik a párhuzam: Kölcsey Himnuszához ezt a jelenetet, ezt a képet használja fel. Hogy is szól? / Bújt az üldözött s felé / Kard nyúl barlangjában, / Szerte nézett s nem lelé / Honját a hazában, / Bércre hág és völgybe száll, / Bú s kétség mellette, / Vérözön lábainál, / S lángtenger felette. / Ma talán nem így van? Hány helyen érvényesek e szavak korunk világában?
Nekem valami azt súgja, hogy Krisztus mindent előre látott, ezért verítékezett vért azon az éjszakán az Olajfák hegyén. Sőt azt is látta, amit még mi sem, mert még csak ezután fog bekövetkezni.  

A fizika alapjában kétféle hullámzással foglalkozik, a longitudinális hanghullámokkal és a szinusz-görbével, mely nagyon sokféle módon megfigyelhető a természetben. Kedélyünk hullámzását tekintem transzverzálisnak. Hol fel vagyunk dobva, hol pedig spleen-hangulatunk támad. Egyszer a topon való lét, másszor deprimáltság jellemez minket. Az érzelmi kitérések nagysága (amplitudó) személyiségfüggő. Akik nagyon harsányak szoktak lenni, ugyanazok máskor nagyon indulatosak. Akik pedig alig-alig szokták elmosolyintani magukat, azok, ha mérgesek is, visszafogottabban azok.
A hanghullámok a rezgésszám (frekvencia) függvényében ritkábbak vagy sűrűbbek. Mint a közelmúltban utaltam rá, ezek életünk időszakait juttatják eszembe. Hol kevesebb feladatnak kell megfelelni, hol többnek. Ez rugalmas alkalmazkodást kíván, melynek többé-kevésbé próbálunk megfelelni. Rugalmasságunk az idő előrehaladtával értelemszerűen csökken. 
Kicsit elidőzöm most napjaim kihívásainál. Tegnap megírtam, hogy délelőttünket az orvosi rendelőben és a patikában töltöttük. Délutánra az maradt, hogy lementem egy közeli házba, mert eladó könyvet kínáltak, melyre szükségünk volt. Ma reggel unokázni vittem a feleségemet, majd időpontot kértem a gumistól. Holnap télire váltanak a Colt gumijai. Egy injekciókúrára akarok hamarosan bejelentkezni, de máris időpontot kellene kérnem nyaki ultrahangra, kiváltani még két hónapra a receptjeimet, urológiai kontrollra időpontot kérni, feleséget hazahozni unokázásból, postán csekkemet befizetni. Futok a teendőim után. (Kicsit a pénzem után is.) 
Nemcsak éjjel akad dolgom kesze-kusza álmokkal, hanem néha nappal is. Most viszont nem emlékszem, álmodtam-e valamit éjszaka, és ha igen, mit. 
Jól van ez így.   
Összefoglaló az 1Sám 21-hez. Dávid csakugyan kénytelen menekülni. Achimelekhez megy Nob-ba. Elkéri magának és kísérőinek mind az öt fellelhető szent kenyeret, és még fegyvert is kér. Megkapja azt a kardot, amelyikkel Góliát fejét a bajvívás végén levágta. Innen Gát királyához megy. De mert fél, őrültséget színlel. Veri a kaput, folyatja nyálát. Közöm. A lélekjelenlét, a slágfertig magatartás sokszor életet ment. Feltehetően isteni sugallatra cselekszik Dávid. Eredménnyel kéri el az élelmet, amely kifejezetten papoknak szolgált volna eledelül, kap egy méretes kardot, s taktikázik, hogy túlélje a veszélyes szituációkat. Érdemes eltanulni tőle. Apám melsélte: éles helyzetben találta magát. Érdet bombázták a 2. vh.-ban. Látta a kioldott bomba zuhanását, s ő egy töltésen haladt. Sikerült megfigyelnie, hogy a töltés melyik oldalára fog zuhanni a bomba. A másik oldalra gurult. Ugyanő mesélte, hogy sógornőjével erőszakoskodni kezdett egy orosz baka. Apám nagyon szúrós szemmel nézett rá, és egy határozott mozdulattal kirántotta a lányt amaz öleléséből, mondván, hogy az én feleségem. Az orosz úgy meglepődött, hogy elfelejtett lőni. 
Meglehet, hogy nekik utána reszketett kezük-lábuk, de életben maradtak.    

Reggel ketten indultunk hármunk receptjéért, majd megvigyáztuk Leventét. Onnan újabb recepteket magunkhoz véve el a patikába, ahol immár négyünk receptsalátáit váltottuk életjavító vegyszerekre. A szükségeseket leadtuk a fiataloknak, innen haza. S mivel délelőtt a váróteremben előttünk nyolcan sokadoztak, dél lett, mire hazakeveredtünk. Csináltunk hát valamit ezen a délelőttön? Hááááááát. Is. Ahogy vesszük. Mondom a feleségnek: háziorvosunk immár 25 éve optimista. Mindig javít valamit rajtunk, s ha ez így menne, örökké élnénk. Most is megjegyezte, hogy mióta nyugdíjas vagyok 130-as a tenzióm. Mindenesetre sokkal vidámabb volt ez az ébrenlét, mint az éjszakai álmom. Mint rendesen, most is többször nekiláttam álmodni éjjel. Egyre emlékszem vissza.
Elég nyomasztó álom volt.
Az irodaházban csaknem mindenkit falállítottak az íróasztal mellől azzal, hogy átszervezés van, s különben is: Le a bürokráciával! Engem valamiféle szerelvénybolt irányításával bíztak meg, s esti sötétség fogadott, amikor a bolt elé érkeztem. Leengedett rácsai előtt álltam. Ekkor jött egy „szállító”, kútalkatrészt vagy szivattyút hozott. Nem tudom, mi volt a nehéz csomagban. Mindenesetre a kölcsönös bemutatkozás után abban maradtunk, hogy a szomszédos, még nyitva tartó kerékpárboltban helyezzük el az árut másnapig, hogy mégse legyen az utcán. A bolt készletéből felkapott két biciklinyerget és egy marék fékgumit (de még abból a régi fajtából, amelyik felülről fékezte a kerékgumiját). Ezekkel odajött hozzám, s a tenyerembe rakta, mondván: A megismerkedésünk emlékére. Azzal ő el, én pedig, amíg vártam a ritkán közlekedő villamosra, azon gondolkoztam, hogy egy magamfajta 68 éves embernek minek még főállásban munkát vállalni, ráadásul olyat, ahol sokat kell számolni, s írni a blokkokat az én rettenetes ronda írásommal, s miért kell leltári felelősséget vállalnom olyan munkakörben, amit korábban sose csináltam, s nincs is kedvemre. Ez a gondolat annyira meglepett, hogy felébredtem rá.
Mikor ebéd közben elmeséltem a feleségnek álmomat, elmondta, hogy álmomból egy szót lehetett csak érteni, ám annak semmi köze nem lehetett az általam elmesélthez. (Mondom, hogy több félét álmodtam.) No, most hogy délután piszkálom a billentyűzetet, felálltam, hogy megkérdezzem tőle, melyik szó is volt az álombeli. Ám most felségemet nyomta el a buzgóság, s mégiscsak őrültség volna felébreszteni őt azért, hogy ne álmodjon, meséljen az én álmomról. Inkább azt hazudom, hogy a másik álombeli szó a settenkedés volt.
PS. Felébredve a feleség elolvasta posztomat, és tagadja a settenkedést. Mint mondja az inkriminált álombeli szó: a levesgolyó volt.
Összefoglaló az 1Sám 20-hoz. Hosszasan mondja el nagyjából azt, hogy Jonatán és Dávid jó barátként viseltetnek egymás iránt. Dávid érzi, hogy Saul az életére tör. Próbára teszi tehát, s távol tartja magát az újhold ünnepén a királyi lakomáról. Sejtése szerint ezen Saul úgy feldühödik, hogy majdnem fiába, Jonatánba vágja lándzsáját. Jonatán ezért szomorú szívvel tudatja Dáviddal, hogy élete veszélyben forog. Dávid így elbujdosik. Közöm. Bárhogy van is, elő-előfordul emberek között, hogy egy jó barát ragaszkodóbb némelyik rokonnál. Mondják, hogy a barátait az ember maga választja ki, a testvéreit pedig nem. Ez elég idegen a fülemnek, mert távol áll valahogyan tőlem. A vérségi kötelék nagyon erős tud lenni, mi más is lenne, hisz annyi közös élmény erősíti ezeket a szálakat. Az csakugyan előfordul, hogy egy fiatalabb generációhoz tartozó olyan negatív modellt lát felmenőiben, hogy megesküszik mindenre, hogy ezeket a magatartásmintákat elkerüli saját életében. Általában jól is teszi.    

A keresztrejtvényről lehet tudni, hogy angolszász találmány, és először NY.-ban jelent meg 1913-ban. (Az első világháború tehát nem ezért tört ki.) Magyarországon a Ma este című lap hozott le keresztrejtvényt először, 1925. 01. 22-én. Azóta sokakat megkísért az egyik legsziszifuszibb agycsiszoló, a keresztrejtvény. Magam is űzöm, és szégyenkezem az időlopás miatt.
Mert mi történik?
Veszem a rejtvényfüzetet, beleásom magamat a kitalációkba. Olykor valamin megakadok. Három lehetőség kínálkozik: 1. Megnézem valamiféle forrásban a kérdéses szót, 2. gyötröm magam, mígnem rájövök a megoldásra, 3. hátralapozok és csalok.
Miért? (Unokám rávágná: azért.)
Mert az egész füzetet átmásolhatnám a rejtvényfejtésre elbitangolt idő töredék részében, de mi abban a szellemi teljesítmény?  Kinek akarom bizonyítani, hogy agyilag még nem vagyok teljesen zokni? Magamnak, feleségemnek? Is-is? Ki tudja.
Azért valamire mégis jó a rejtvényfejtés. Mivel tollal töltöm ki az olasz típusú rejtvényeket, már egész ügyes vagyok benne, hogy bármelyik betűt bármely másikra rajzoljam át. Tudok A-ból Z-t, C-ből I-t, bármilyenből bármilyet gyártani. Annál is inkább, mert amíg megerősítést nem találok arra, hogy megfejtésem helytálló, addig csak halványan sercintem oda a betűszerűségeket.
Rájöttem, hogy a szerkesztők szókincse beáll egyfélére. Ennélfogva ahogy haladok a füzet kitöltésében, egyre könnyebb a dolgom. Előfordul, hogy három-négy rejtvényben is találkozom ugyanazzal a feladvánnyal. A mai rejtvények nem tökéletesek. Előfordul, hogy a kérdések számozásával van baj, máskor a helyesírással. A mostani rejtvényújság egyik karikatúraszövege: „hagyományőrzőink újra játszák a válságot”.  Még jó, hogy nem a megfejtésben kellett tévesen írnom valamit.
A legrondább, a lap vége. Ugye, ha egy asszony köt egy sálat, egy pulóvert, elkészülte után örömet szerez valakinek az elkészült mű. A rejtvénnyel nem ez történik. Megy a szelektív hulladékgyűjtőbe, és ez sziszifuszivá alázza az egész folyamatot. Mivel ma reggel befejeztem egy rejtvénylapot, a feleség előzékenyen megkérdezte a boltban bevásárlásunk alkalmával: akarok-e újabb lapot venni. Hevesen tiltakoztam. Talán két hét múlva.  
Még az előzőt se hevertem ki.
Összefoglaló az 1Sám 19-hez. Jonatán jelenti Dávidnak: „Atyám szándéka, hogy megöljön téged.” Saulnak pedig bizonygatja ugyanő: „Dávid nem vétett ellened semmit, inkább javadra szolgáltak tettei.” A király agya elborul, s miközben Dávid hárfázott neki, lándzsával le akarta döfni, de az Úr Dáviddal volt, s a lándzsa a falba fúródott. Michal, Dávid felesége meg akarja menteni őt, s kötélen lebocsátja éjjel, hogy elmenekülhessen, mert Saul tényleg el akarja tetetni láb alól. Dávid Rámába menekül, s beáll az ott transzba esett próféták közé. Saul emberei 3x kísérelik meg elfogni, de mindnyájan transzba esnek. Saul maga megy hát Rámába, ahol maga is transzba esett, s ruháját letépve meztelenül fetrengett levetkőzve egész nap és egész éjjel. Közöm. Az Úr véghezviszi, amit eltökélt. Lehet ellene ficánkolni, lehet kiáltani, hogy akaratodat nem veszem tudomásul! Semmit sem ér. Még megjegyzem, hogy Dávid a történtek alapján ebben a fejezetben is Krisztus előképe, aki nem vét senki ellen semmit, inkább mindenki javát szolgálja, mégis a keresztfán végzi. Nem véletlenül kérdezi támadóitól: Ugyan melyik jó tettemért kívántok megölni?

A mai nap nem az élő halottak napja, hanem a halott élőké. Ám ez csak kitaláció. Élő halott az, akibe csak hálni jár a lélek. A halottak pedig, amennyiben embernek születtek valaha, mind élők, mert létük kiteljesedett. Ha a rovarok között teljes átalakulás megy végbe, (lárva, báb, kifejlett rovar), akkor igaz ez, sőt mérhetetlenül igazabb az emberre.  Élete az Isten örök jelenében indul, s az ivarsejtek találkozásától számítódik az a félegyenes, melynek kezdete tehát időben nyomon követhető, ám a végtelenre nyitott. Szakaszai: 1. a méhen belüli, embrionális lét, majd egy hatalmas minőségi ugrás: 2. az e világi lét, mely óriási távlatokat nyit az újszülött előtt. A távlatos valóságot megpróbálja a maga temperamentumán, habitusán átszürcsölni, és ahogyan a giliszta porhanyóssá teszi a földet, az ember életével egy kicsit módosít azon a környezeten, amelybe születik, amelyet életpályája során érint, s amelybe befészkelte magát. Egyszer mindenki életében (halálbiztosan) bekövetkezik egy még sokkal hatalmasabb ugrás, egy sokdimenziójú, káprázatos kitörés a földi valóságból a 3.-ba, a mennyeibe. Nos, ezért hiszem, hogy létezik a halott élők tábora, akik látják a földi szemmel nem látható, hallják, a földi füllel nem érzékelhető, felfogják a földi ésszel fel nem fogható valóságot, amelyet Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Mindezt Pál fogalmazza meg a Korithusiaknak írt első levelében.
Az egyháznak ebből adódóan még sok feladata van. A hívők gondolkozását át kell hangolni a főparancsra, s arra, hogy ezt tartsák meg. Mit is? „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Felebarátaidat pedig szeresd úgy, mint önmagadat.” A parancs mindkét fele kapcsolatot feltételez, mégpedig ártatlan jóakarattal való odafordulást mind a minket előbb szerető Istenhez, mind pedig azokhoz, akikkel életünkben összefutunk. Az egyház másik feladata az elsőből következik: Mindenkinek a tudomására kell hozni, hogy létezik a szeretetparancs, az egyetlen és legfőbb parancs.
Mivel parancs, nem kerülhető meg.
Mivel parancs, végre kell hajtani.
Mivel parancs, kötelező a végrehajtása mindazoknak, akik tisztában vannak vele, kitől származik, s akik egyszer majd szembesülnek a parancs alkotójával, aki azért éppen ezt az egy parancsot adta mindenkinek, mert a világ egyedül ennek a parancsnak a teljesülése révén teljesedhet ki, s érheti el azt, amire teremtve van. Így alakul a szentek közössége, akik
egy része már célba ért,
más részük még küszködik saját magával, s a rá tapadt gyarlóságokkal,
harmadrészük pedig még meg se született.
Összefoglaló az 1Sám 18-hoz. Egy epizód: Saul fia, Jonatán meleg szeretettel fordul Dávidhoz s barátjává fogadja. A vonzódás kölcsönös.  A filiszteusokkal folyó harc pedig folytatódik. Dávid szembetűnő sikereket ér el. A királyt, Sault féltékennyé teszi az asszonyok ujjongása: „Saul legyőzte ezreit, Dávid meg tízezreit.” Saul fél Dávidtól. Ezért elhatározta, hogy benősíti saját családjába, s így kifogja a szelet a vitorlából. Merabot kínálja neki, de ez a házasság meghiúsul. Michal azonban szerelmes lett Dávidba, s feleségül ment hozzá. A jegyajándék mibenléte ehhez a vad korhoz képest is vad. Saul azt kéri, Dávid 100 általa kiirtott filiszteus „előbőrét” prezentálja. Dávid kétszer annyit számol le a királynak. Sault elhagyja az Úr szelleme, Dávidot pedig minden vállalkozásában segíti. Így lesz Saul Dávid ellenségévé. Dávid ugyanis tízszer eredményesebb volt a filiszteusok elleni küzdelemben, mint Saul többi vezérei. Közöm. Krisztus korában sem lett vidámabb a helyzet: vö. keresztre feszítések, megkorbácsolások, megkövezések, Ker. Szent János kivégzése, csak, mert egy süldő lány a királytól anyja sugallatára ezt kéri.) Nézzük a mai helyzetet. A kivégzések, gyilkosságok sunyibbak lettek. Nem tudni, hogy név szerint kik pénzelik a provokatőröket, a terroristákat, a felbujtókat, a forradalmárokat, hogy világszerte gyengítsék a pénzmágnások érdekeit sértő térségek stabilitását. Ez se szép. A minduntalan alkalmazott kettős mérce sem az. Itt abba is hagyom. Élő halottak, figyeljetek a szeretetparancsra.  

Ma elhangzott, hogy egyeztetési zavar van a minden és a szentek között. Ha minden, akkor a szentek közül mindegyik, tehát elég a szent egyes számban. Ez felel meg tökéletesen a mai nyelvhasználatnak. De még a tegnapinak is. Azon gondolkoztam, hogy miért oly gyakori a liturgikus nyelvben ez az egyeztetés nélküliség. Kapásból a következőket tudom megidézni:  
„Minden földek Istent dicsérjétek!” (Hálaadó zsoltár)
Mindenszentek (ünnep november 1.)
„...kérem ezért az összes angyalokat és szenteket (a latinban omnes sanctos)..., hogy imádkozzanak érettem...” (confiteor)
„Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok (Te Deum) és még „...minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak.”
„menden angyelok.. mend ű szentjei, mend szentek” (Halotti beszéd)
Több variáció jut eszembe, ami okozhatja az eltérést.
1. A latin eredeti szolgai (tükör) fordítása: omnes sanctos, ez a legkevésbé valószínű.
2. A liturgikus szövegek „fentebb nemben” való megfogalmazása. Sok ilyen furcsaság van. Pl. Kegyelem nektek és békesség az Atyánktól az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól. Hogy lehet erre ezt a választ megfogalmazni: „És a te lelkeddel.”?      
3. Régóta ismételgetjük immár a liturgikus szövegeket a fentiek szerint. (ld. Halotti beszéd) Megjegyzem, hogy a Halotti beszédben több ízben egyes számban áll a főnév a mend után. Lám, keveredés van a szövegen belül is.  
Az összes esetében nem áll, de a mindenre igen, pl. minden szentek, minden angyalok, minden hatalmak, minden földek, hogy mind az angyalok, mind a szentek, mind a kerubok és szeráfkarok stb. értelmű.
4. A szleng is él ilyenekkel: „Ki vagyok az összes vizekből!” 
Nem vagyok nyelvész, csak találgatom a lehető okokat. Mindenesetre a nyelv nem logikus, inkább sokszor slampos. 
Összefoglaló az 1Sám 17-hez. Mintha egy eposz közepébe csöppennénk. Adva két, egymással farkasszemet néző sereg, az izraelieké és a filiszteusoké. Adva egy filiszteus óriás, Góliát, aki párbajra hívja az izraelitákat, becsmérli őket és az Istenüket. Adva a kis vörös hajú, arányos testű pásztorgyerek, Dávid, Izáj fia, aki bátyjainak hoz eleséget a táborba. Meghallja a kihívó kiabálását, Saul királyhoz megy, jelentkezik párviadalra. Visszabeszél Góliátnak, fenyegeti őt, amiért pocskondiázza az Urat. Fenyegeti, hogy levágja a fejét. Góliát veszi a lapot és riposztozik. Megindul kettejük között előbb a szópárbaj, majd az igazi, mely csaknem véget is ér, mielőtt megkezdődne. Dávid parittyakövével homlokon találja Góliátot. Góliát elterül, Dávid pedig levágja ellenfele kardjával Góliát fejét. A csata eldőlt, az izraeliek halomra kaszabolják a filiszteusokat. Dávid lejelentkezik Saulnál Góliát fejével, s bemutatkozik. Közöm. Ki ne ismerné a történetet, melyre hajaz majd Arany Toldija, aki a csehvel vív meg életre-halálra. Ki ne ismerné Michelangelo kontraposztban álló szobrát. Dávidot a művész alighanem annak alapján formázta meg, miszerint arányos testalkatú volt. Ha van szobor, amely arányos testet ábrázol, hát ez a remekmű az. Ami még fontos lehet. Ma a világ számos részén népirtás folyik. Mennyivel egyszerűbb lenne párviadal alapján dönteni, és azt követően megegyezésre jutni a győztesek, vesztesek között. Még akkor is, ha a fenti esetben nem ez történt: felkoncolás követte a győztes bajvívást. 

Bár kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba, hasonlóba igen.
Az unokák elmenetele többlépcsős program, mely többé-kevésbé hasonlóképpen alakul.
Szokásos munkafázisok:
Össze kell szedni valamennyi cuccot fejenként és fajtánként;
elöl hagyni azokat a holmikat, amelyekben utaznak;
levinni az autó csomagtartójába a máris feleslegessé vált holmikat, csomagokat, hogy ne akadjunk el bennük;
előkészíteni az úti elemózsiát, hogy kéznél legyenek, amikor kell;
tisztába tenni a legkisebbet;
elküldeni toilette-be, akiket már nem kell tisztába tenni;
még egyszer körülnézni;
a fogasokról leszedni azokat a holmikat, amelyek majdnem itt maradnak;
búcsú puszit adni az utazóknak;
jó utat kívánni a távozóknak;
integetni az ablakból;
összetakarítani az utcai cipőkről potyogó földet;
leakasztani a mégis fogason maradt holmikat;
leszedni a használt ágyneműt;
megtalálni a mégis itt maradt kutyát;
a mégis itt maradt könyvet;
elrakni az általunk nem használt paplanokat;
kimosni a lerángatott ágyneműket;
telerakni a mosogatógépet a déli edényekkel;
becsomagolni az itt hagyott cuccokat;
kikeresni az új postacímüket a távozóknak;
feladni postára a csomagot;
a feleslegessé vált laptopokat eltenni;
a használatban lévőkön végigfuttatni az AVG-programot;
összeszedni a különféle helyiségekben talált játékokat;
összecsukni a dupla heverőket;
összehajtogatni a nem használt habszivacsokat;
várni a telefon, hogy szerencsésen megérkeztek.
Jelentem ebben a percben jött a figyelmes hívás: csakugyan megérkeztek, mégpedig épségben.
Összefoglaló az 1Sám 16-hoz. Az Úr felszólítja Sámuelt, hogy töltse meg szaruját olajjal és menjen Betlehembe, mert Sault elvetette, s mást kíván királynak. A fejezetből kiugró egyikmondat (nekem): Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (Kevesebbet ér a külcsín mint a belbecs – mondták valaha.) Izájhoz tér be – úgymond – áldozatot bemutatni. valójában keresi fiai között azt, akit az Úr előre kiválasztott. A legkisebbet felkente, aki vörös hajú volt, nyílt tekintetű és szép termetű. „Az Úr lelke eltöltötte Dávidot, és elhagyta Sault.” Saul búskomorságba esett, ma azt mondanánk depressziós volt, a korabeli megfogalmazás szerint „rátört az Isten lelke”. Dávid tudott hárfázni, Saul szolgái megkeresték, s ő hárfázott neki. „Ilyenkor Saul megnyugodott, jobban lett és a gonosz lélek odébbállt.” (Ma zeneterápiának mondanánk.) Közöm. Az Úr gondolatai és útjai annyira különböznek a miénktől, mint amennyire messze van az ég a földtől. A Teremtő és a teremtmény gondolkozása között „ég és föld a különbség”, mondjuk ma. Egy biztos, próbára tesz mindenkit az Úr, s egyesek szentté lesznek, mások megkötik a mefisztói alkut és rajtavesznek. Később majd ezt az okfejtést megtaláljuk a szeretett tanítvány írásában. János apostol ezt írja: „Most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk.” (1Jn 3,2) Talán nem véletlen a Biblia többszöri megfogalmazása, figyelmeztetése. Pál ráerősít: Aki áll, ügyeljen, hogy el ne essen. 

(Az Unemployed kifejezést az Unemployedek számára szervezett angoltanfolyamon ismertem meg, amikor magam is Unemployed voltam.)
Valamikor egy idős jezsuita szerette volna számítógépen elkészült anyagait rövid úton más könyvtárakba rendezni. Mivel minden gép kicsit másképp van idomítva, és mivel magam alig értettem a számítástechnikához (ez ma is így van), azt válaszoltam neki: adjon nekem öt percet, s küldök hozzá nálam okosabbat. Az illető csakugyan néhány alkalmazott trükkel, egyberántotta a kért anyagokat. Most egy kicsit így vagyok egy ismételt problémával. Innen nem tudom (talán onnan se) megoldani azt az elég alapvető kérdést, hogy 40 évnél fiatalabb lánygyermekem részére értelmes és fizető állást keressek abban a kisvárosban, ahol él: Ráckevén. Küldenék neki nálam okosabbat, ha ismernék ilyet. Hátha éppen te vagy az, kedves olvasó, aki tud egy munkahelyet egy asszonyka számára, aki dolgozna, ha volna mit. Tudom, elég általános tünet országunkban a munkanélküliség, de aki keres, remélhetőleg előbb-utóbb talál. Én ezúton is keresem a lehetőségét az „előbb”-nek. Segítség!
Hátha... (A remény hal meg utoljára.)
Helyette nem írhatom ide, hogy a hitoktatástól a gyermekfelügyeletig, a takarítástól a masszázsig, az óvodai munkától az irodalomig, a rajzolástól a Mikulás-műsor vezetéséig sok mindenhez ért és sok mindent csinált már a fővárosban.  Ha adódna valami, szívesen közvetítenék az ajánlat és az ajánlkozó között.
***
Nálunk a helyzet fokozódik. A leginkább szeretett ételt tettük unokáink elé. Paradicsomlevest és kész pizzákat. Egyikük kérte, hogy az ananásztól szabadítsuk meg a pizzáját, mert azt nem szereti. Megtettük, de nem ingyen. Elmeséltem, hogy az én időmben a menü egyszerű volt: Megeszed – ott hagyod. Az ételt egyáltalán nem kellett szeretnünk, csak megennünk. Néhány kivételtől eltekintve ez így is működött a gyakorlatban.
Ma átmenetileg megsokasodunk. A nálunk őszi szünetező unokákért jönnek szüleik.
***
Mesélem Tücsinek, hogy már-már zavaró nyaki meszesedésem. Hajlok rá, hogy felkeressem tesóim nyomán Horváth doktort, hogy részesítsen az injekciókúrájában megfelelő ellenértékért. Régóta az zavar, hogy egy esetleges érrendszeri javulás miféle gyógyszerek elhagyásával járhat. Elfogadja-e a háziorvosunk vagy a Margit-kórház szakembergárdája, hogy javulás állt be a szervezetemben vagy legyint rá: Ja, a Horváth? Ha az orvosok ejtenek, zavarban lennék.  Végül is koromnál fogva időnként csak-csak fel kell keresnem őket hol ezzel, hol azzal az eü.-problémával.
Mindenesetre belevágok a kúrába.
***
A gyerekek (unokák) olykor ebédelnek. Nos, ezt az időt kell okosan megragadnom, ugyanis enni nem szabad a számítógép előtt. Kihasználom a hirtelen támadt kis időrést, és napi adagiumomat gépbe verem. Elhatároztam, hogy az ajtómra fogok egy A/4-est ragasztani ezzel a felirattal: Naponta 10 és 12 óra között a számítógép a nagypapáé.
Ami pedig az unokák kiugrását és az én beugrásomat illeti, a szükség hozta magával (annak a szenvedélyességnek a következménye, amellyel a gép előtt töltjük ébrenlétünk jelentős hányadát), és ugyancsak hasonlít valamire. Dürrenmattnak van egy drámája, amelyben két római császár vetélkedik a trónért, pontosabban ketten uralkodnak, és felváltva. Egyik a trón, a másik az uralkodó. Az uralkodó az, amelyiknek sikerül a másik nyakába ugrania. Ám olykor el kell vonulnia a mellékhelyiségbe, s ekkor, aki eddig trón volt, lesbe áll, s az uralkodó megérkezésekor a nyakába veti magát: szerepcsere következik be.
Összefoglaló az 1Sám 15-höz: Sámuel biztatja Sault, hogy támadja meg az amalekitákat, s töltse be rajtuk az átkot. Ez kb. azt jelentette, hogy irtson ki minden élőt, égesse meg minden ingóságukat és ingatlanjaikat. Saul hozzáfogott a munkához, de Agag, az amelekita király életét megkímélte, s csak a selejtes lábasjószágot ölték halomra. A jókat elosztották egymás között. Sámuel felkereste hát Sault, és értésére adta, hogy az Urat sérti, hogy a zsákmányt megtartották maguknak. Azt mondja: „Az engedelmesség többet ér, mint az áldozat.” Így hát „az Úr túl kicsinek talált, hogy továbbra is Izrael királya légy. Elragadta tőled és másnak adja, aki jobb nálad”. Sámuel beteljesíti, amit Saul elmulasztott, levágja Agag fejét. Sámuel többé nem találkozott Saullal. Közöm: Van a fejezetben egy érdekes mondat: „Bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert elfordult tőlem, és nem teljesítette parancsaimat.” Színtiszta antropomorfizmus. Isten az örök jelenből „éli meg” az időbeli történéseket. Megjegyzem, hogy az engedelmességre utalás Krisztusra mutathat. „Ő engedelmes maradt a halálig, mégpedig a kereszthalálig” – fogalmazza meg róla Pál. Ide kívánkozik még egy idézet: Az Úr kiveti szájából a langyosakat. Saul pedig se hideg, se meleg. Tette, ami jól esett neki, s ami belefért félénkségébe. Életével fizet majd érte.  

A mobil korunk elsőszámú kütyüje, mely megrengette a világot. A föld dőlt ki sarkából, mert a mobil több, mint a tamagocsi és a monchihi voltak együttvéve. A mobil korlátlan ura életünkben. Az okostelefon okosabb nálunk, és ezért nagy tisztesség, hogy használójával szóba áll. Egyes készülékeket még nyomogatással kell munkára ösztökélni, mások már simogatásra is szóra bírhatók. Nem foglalkoznék velük, annál is inkább nem, mert azon ritka fajtához tartozom, akik ez idáig kibírták, hogy ellenálljanak a készüléknek, ami az emberiséget olyannyira kihozza saját formájából. Jót mosolyogtam, amikor főnökeim egyike azon méltatlankodott, hogy adott kollégája sokszor nem veszi fel mobilját: „Persze, kicsi a térerő, lemerült az aksi.” Hát mi a csodáért várja meg, amíg lemerül az aksi. Ám más oka is volt annak, hogy nem tudott vele kapcsolatot találni. Az illető letette mobilját stabil asztalára – otthon felejtette. Nos, a hivatkozott méltatlankodó egyszer mobilgazda lett. Titokban tartotta a számát, nehogy illetéktelenek zaklassák.   
Mégsem az előzőek miatt kívánok foglalkozni a jelenséggel. Hanem azért, mert meglepő módon tegnap két blogbejegyzés is keletkezett a mobil témára. BG nyelvész Ábel utazik c. posztja arról szól, hogy tini gyerekek, tán egy osztályhoz tartozók, végigutaznak vonaton két országot. S nem vesznek észre semmit az elsuhanó és oly változatos tájakból. Ábelt azért emlegetik, mert közöttük ő a kütyü-szakértő. És a fiatal csoport az órákig tartó vonatúton mással se foglalkozik, mint ki-ki a saját kütyüjével. Olykor Ábelhez fordulnak, mondaná meg, mi a csodáért nem működik az internet, a naptárprogram, vagy éppen a telefonkönyv. Naphosszat nyomogatják a gombokat, simogatják okostelefonjukat, elvannak vele, mint a befőtt.
A másik poszt szerzője Ági, aki talált és bemutatott egy fotósorozatot társas mobilozókról. Körükben megvalósul a békés egymás mellett élés. Szót se szólnak egymáshoz. Mobiloznak. Mobilozik a nő a mobilozó fiú vállára hajolva, mobilozik a presszóban üldögélő pár mindkét tagja, stb., stb. A poszt szerzője még megjegyzi, hogy csaknem mulatságos volt látni nyáron a szállodákban a japán turistákat, akik szótlanul mobiloztak egybeverődve, de egymásról tudomást sem szerezve.
Erre írtam kommentet. Ennek lényege, hogy ha valakihez beszélek, gyakran nem ér rá figyelni, s leint: „Szavadat ne feledd!” De mire szóhoz juthatnék, biz rég feledem. Ám ha kontaktusba kívánok kerülni vele, akár egy kanapén ülve mellette, felhívom mobilon. Biztos lehetek benne, hogy eredményes társalgást fogok folytatni. A mobilt tapasztalatom szerint mindenki habozás nélkül felveszi. Alig várja, hogy megszólaljon. Megérne a jelenség egy lélektani vizsgálatot. Eddig csak annyit olvastam a jelenségről, hogy a mobilozók hozzávetőleg hétperces gyakorisággal fordulnak téglaalakú varázseszközükhoz.
Összefoglaló az 1Sám 14-hez. Csata égen és földön. Ez lehetne a fejezet címe. Saul fia, Jonatán és fegyverhordozója ifjúi vérüktől hajtva összecsapnak a filiszteusok előőrsével. Tettüket az Úr döntésétől tették függővé, s mivel jelet kapnak, ketten levágnak húsz filiszteust. Ezt a táborba verődött ellenség látta, és úgy megzavarodott, hogy Saul utóbb könnyű győzelmet aratott felettük. Igaz, hogy a csata előtt böjtöt tartatott, s az Úr megsegítette őt. A győztesek viszont Jonatán biztatására jóllaknak az ellenség marháiból. Jonatán, nem hallván a böjtről, maga is vadmézet csemegézett. Saul a történtek hatására meg akarja ölni saját fiát, a nép azonban eredménnyel közbenjár érdekében. Saul egész élete a filiszteusok elleni csatákban telik el. Mindig győzedelmesen tért meg a harcokból. Közöm. Ellenséggyűlölő, kegyetlen világ volt akkoriban. Nem kímélték a legyőzötteket. A rómaiak is azt mondták: Vae victis! Jaj, a legyőzötteknek! Érdemes még megemlíteni az isteni jel kérését. Akkoriban s később is sűrűn alkalmazták, elsősorban a papok. Az apostolok sorsvetés útján választják Jusztusz helyett Mátyást a 11 közé iskarióti Júdás helyére. Előtte imádkoztak s böjtöltek. A módszer annyira megtetszett, hogy magam is használom. Patthelyzetben égi segítséget kérek, s nem habozok úgy tenni, ahogyan egy pénzfeldobás eredménye mutatja.