Mickey webnaplója

King for a Day a címe egy számnak a cooljazz idejéből, amelyet a Dave Brubeck combótól hallgattam sokszor. Inventory for a Day adhatnám mai posztomnak ezt az angol címet, ha tudnék angolul. Mindenesetre, ha a napról leltárt kellene készíteni, ilyenek kerülnének bele.
– gyógytea éhgyomorra,
– reggeli gyógyszerek tejeskávéval, két vajas zsömle
– mise ½9-kor. Itt találkozás a fiatalokkal és két kis uncsinkkal.
– korrektúrázás itthon
– fotók a facebookra
– közös ebéd a fiataloknál a nász-szülőkkel
– séta a Duna-parton lapos kavicsok hajigálása (kacsáztatás)
– Éva hívásának fogadása, kb. 2 órás csevegés a családjaink hogylétéről, megoldandó feladatairól
– kocsival feleség elé a pu.-ra
– tapasztalataink kicserélése
– vacsora kakaó, zsemle margarinnal, kenőmájassal
– számítógép vírusirtójának lefuttatása
– szokott internethelyek felkeresése
– eme leltár összerakása
– korrektúra orrvérzésig, illetve lámpaoltásig.
– King for a day meghallgatása a DB Quintet előadásában.
Összefoglaló a Bír 7-hez. Egy igen furcsa csatáról dióhéjban. Az Úr bizonyságot akar afelől, hogy Midiánt ő adja az izraeliek kezére. Hogyan? Gedeon vezérrel hazaküldeti azokat a harcosokat, akik félnek. 20 000 fél, 10 000 marad. Még mindig túl sok ahhoz, hogy bizonyítsa: Ő általa nyernek a zsidók. Gedeonnal a patakból megitatja az embereket. Csaknem mind térdre ereszkedve ivott, ezeket hazaküldette, s mindössze 300 katona lefetyelt úgy, mint a kutyák. Ezeket ott tartotta. Estére kelve mind jobbjában tart egy cserépkorsót benne egy-egy fáklyával, baljában pedig harsonát tart. Adott jelre megfújják a harsonákat, összetörik a korsókat és az éj leple alatt hatalmasat ordítanak: „Az Úrért és Gedeonért.” Az éktelen zajra, csörömpölésre egymást kaszabolja az éj leple alatt a megzavarodott midiáni sereg, majd fejvesztve menekülnek. Gedeon az Úr segítségével elfoglalta tehát Midiánt, két fejedelmét lefejezte. Közöm. Tudomásom szerint a magyarok is taktikus meglepetésekkel élve futamították meg a pozsonyi csatában a nemzetünk kipusztítására összeállt nyugat-európai sereget, melynek létszáma többszöröse volt a magyarokénak. Árpád több részre osztotta 40 000 fős seregét, és az éjszaka leple alatt rátámadt a szunyókáló ellenséges táborra. Sikerült is terve: a hosszas csata végén megfutamodott a százezernél is több emberből álló had. Tudomásom szerint mind a mai napig példaképpen tanítják az amerikai tiszti akadémiákon az Árpád által alkalmazott kitűnő stratégiát.              

Ha elhagyom a házunkat, többnyire magammal viszem a fényképezőgépet, mert minden kimozdulás témákat sodorhat elém. Különösen is így van ez, amikor Salgótarjánba megyünk a születésnapok összevont megünneplésére. És adódik is mindig valami megkapóan szép, melyet töredékesen megpróbálok visszaadni. Így történt ez ma is. Az országutak mentén, s kiruccanásaink helyszínén mindig megakad valamiken a szemem, s ilyenkor jó előkapni a kamerát.
Az a különös a mai vendégeskedésben, hogy előzőleg néhány képet találtam a FB-on. A jezsuiták tették fel magukról azzal a megjegyzéssel, hogy Rómában ma, azaz szeptember 27-én testvértalálkozó lesz. Értsd a testvér szón a pappá nem szentelt jezsuita szerzeteseket. A reklám értékű hírre reagálva visszaírtam nekik, hogy nálunk is testvértalálkozó lesz szeptember 27-én Salgótarjánban. Így is lett. Ketten maradtunk életben, akik szeptemberben születtünk. Öt testvér találkozott, plusz némelyikünk párja is a háziakkal. Az alkalomra készíttetett tortán (köszönet érte a Fodor családnak) százhuszonnégy gyertyát pótolt praktikusan két szám: 56 és 68. Ezek meglepő módon forradalmi dátumok a múlt századból.
Mindent összevéve jó hangulatú beszélgetéssorozat alakult ki közöttünk. Majd a távozás hímes mezejére léptünk, vagy ahogyan még el szokták tolni a mondást az abszurd irányába: A távozás hímes tojására léptünk. Elég szép képzavar. Mindenesetre napnyugtára megérkeztünk Bp-re.
Bennem kettősség élt azt illetően, hogy regnumi találkozóra induljak-e vagy hazafelé. Mindkét lépésnek értelmét láttam. Amikor ambivalens döntés előtt állok, nem sokat lacafacázok azon, hogy merre is kellene lépnem. Előveszek egy pénzérmét és arra kérem az égieket, hogy mondják meg, merre vigyen az utam, hogyan döntsek. Ezúttal a fejet jelöltem a találkozásra, írást a hazamenetelre. Előkaptam egy ötvenforintost és rápillantottam. Írás volt. Hazajöttem. Azóta is foglalkoztat: Miért éppen haza? Valamiért ezt preferálták odafenn. A döntés ily módon való rendezését a Bibliából merítem. Mátyást Jusztusszal szemben sorshúzással választották meg a tizenegyek, hogy Iskarióti Júdás helyét új emberrel töltsék be. Azóta, hogy rájöttem, döntéseim könnyebbé váltak.
Merem javasolni mindenkinek. Hazajöttem tehát, megvacsoráztam, gitároztam, fotókat gépbe raktam, megírtam ezt a szösszenetet, s most a szokásos:
Összefoglaló a Bír 5-höz. A fejezet azt írja le, amit ígér: Debora és Bárák éneke. Győzelmi ének ez, himnikus, eposzba illő hangvétellel, bőséges teret engedve benne az Úr tetteinek, aki harcában áldásával támogatta az izraeliták törekvéseit, és megsemmisítette a hősök közreműködésével a kánaánitákat. Igazában dicsőítő ének ez. A rész utolsó mondata informatív, amennyiben rögzíti, hogy a harc folyományaként az ország nyugton élt 40 esztendeig. Közöm. Azt hinné az ember, hogy módszerük előképe a római békének: Si vis pacem, para bellum (Vegetius). Ha békét akarsz, háborúzzál. Valójában nehéz elgondolni, miért kellettek ezeket csatákat megvívni.
Ugyanúgy az emberi faj egymás ellen vívott harca ez, mint a természetben a fajok törzsfejlődése harcai?
Egyfajta struggle for life? Létért való küzdelem?
A jobb győzelme a rosszon?
Az igazak győzelme a pogányokon?
A nemzetek között is szükségképpen kialakul a létért való küzdelem?
Inkább arra gondolok, hogy az önlegyőző szeretetre még nem volt vevő a korabeli – törzsekben gondolkozó – társadalom.             

Korareggel vérvétel. A kórház keletre néző ablakában állok. Nézem a napkeltét. Könnyű dolga van a kelő napnak, mert oldalról kapja a hiányos felhők közti rést, s azokat kihasználva tűz velem „átellenben éppen”. Olykor egy-egy felhőcsík takarja, de ezeket leküzdi, ahogyan aláfordul a föld s kiteszi magát nálunk felé a sugárzásnak. Amint „emelkedik” a pályáján egyetlen csillagunk, dolga egyre nehezebbé lesz. Pászmákat lövell a felhők lyukain, s ezek folyamatosan más-más szög alatt érkeznek látóterünkbe. utóbb a felhők fölé keveredve elbújik. Az idő borússá válik. Az is marad a nap túlnyomó részében.   
Ma itt voltak a fiatalok. Megérkezésükig egy könyv szövegét korrigáltam. Van a bibliafordításoknak egy fura mondata, amelyet javítani volna érdemes. Ha akarom, „jól értem”, de könnyebb volna jól érteni, ha a szöveg is segítené. A mondat a következő: „Jákob nemzette Józsefet, Mária férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte.” Kivételesen a birtokviszonyt érdemes volna megfordítani: nemzette Józsefet, a férjét Máriának, aki ... Jézust szülte.
Tehát a fiatalok. 
Domi unoka olyan, mint a karácsonyi kisded. Békés és barátságos fiúcska. Levi is mosolygós és aranyos, szépen eljátszottunk az erkélyen, nagyanyjával pedig a lila szobában múlatták az időt várépítős játékkal. Jókedvű kisgyerek. eleven észjárású, örökmozgó. Ahogy kell.
Ha ez a poszt rövid lesz, nem véletlenül lesz az. Szalad az idő, és meglehetősen el is fáradtam.
Szeretném a mai adagomat befejezni a hátra lévő esti órákban, ezért sebtében mindenkitől elbúcsúzom.
Amint tudok, jövök.
Összefoglaló a Bír 4-hez. A felállás a szokásos. A választott nép olyat művelt, ami az úr szemében gonosznak számít. ezért az egyik kánaáni király (Jábin) kezébe adta a zsidókat. Jábinnak 900 vasszekere volt, s 20 évig sanyargatta Izrael fiait (és lányait). Az ő vezére volt Sziszera (innen a Sisera-had). Ez idő tájt egy prófétaasszony bíráskodott, Debora, aki magához hívatta a zsidók vezérét, Bárákot. Elmondta, hogy az Úr most a kezére adja Sziszerát, és legyőzik a seregét is. 10 000 izraeli harcos indult Sziszera ellen, aki futva menekült előlük. Betért egy Jáel nevű asszony sátrába. Szőnyegbe burkolta őt a nő, s a király mély álomba merült. Az asszony ekkor egy kalapáccsal sátorcöveket vert a király halántékába. Jábint a zsidók végül is leigázták. Közöm. Aki uralkodik, az sose a lovai erejében bízzon, mondja Jézus. Láttuk, Samgar egy ökörösztökével 600 embert öl meg, Dávid majd öt parittyakővel leteríti az ellene induló óriási erejű és növésű Góliátot. Találunk majd még egyéb meglepő kimenetelű harci cselekményeket az ószövetségi leírásokban. Az istenes népek, vezérek, emberek mindig is biztosak voltak benne, hogy az isteni beavatkozáson múlik létben maradásuk, sikerük. Ez így volt az Ószövetség idején, így Krisztus idejében, így később is. Hogyan is írja Arany a Toldi 12. énekében? / De nem köszönöm azt magam erejének: / Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének. / Ma így mondjuk: Minden kegyelem. Ugyanez a hit él sok futballistában, aki keresztvetéssel érkezik a mai küzdőtérre, a focipályára, és egy-egy gól után azonnal az égre mutat.     

Kiragadott idézetek Szeghy Ernő önéletírásából. (Utána saját hasonló tapasztalatom, élményem.)
– A szleng mindig is létezett: Csak nála olvastam róla, hogy mi is az az „oklevéláztatás”. Az oklevél megszerzése utáni nagy sörözés diáknyelven hangzó neve.
Lehet, hogy akkor viszont még nem volt divatban a legénybúcsú?
– Alkoholról: „Az asztalon mindig volt bor quantum satis, s a társak nagyobb részét ott hagyták. Én meg elkezdtem kiürítgetni. Szerencsére időben abbahagytam.”
Én pedig mintha az ételeket élném fel, azokat, amelyek quantum satis készülnek. Abba kellene hagynom ... időben, hiszen súlyom már „critical mass”.  
– Latin órán nagy a nevetés. „Mi az gyerekek? – A tanár úr azt mondta, hogy »dinnye« (tudniillik digne helyett, olaszos kiejtéssel).”
Még latinul folyt a mise, az öreg pap megjárta Rómát, s következetesen így imádkozta a miatyánkot a Damjanich utcai kápolnában: „Pater noszter, Kvi esz in csélisz, szantificsétur nomen tuum.”
– Az akkor még ciszter Szeghy erőszakoskodott római tartózkodása idején a Kúrián, hogy Japánba kellene misszionáriusokat küldeni. Mint írja, „tény az, hogy a Jézus Társasága hamarosan bevonult Japánba és ott egyetemet nyitott.”
Persze. A Sophia egyetemen, Tokióban tanított P. Nemes Ödön (RIP) és P. Nemeshegyi Péter, ma is élő jezsuita.      
– „Felvidéki tartózkodásom során megszoktam a szlovákot alsóbbrendű fajnak tekinteni... Egy olasz diplomata észlelve ezt, szomorú meglepetéssel tekintett rám és azt mondta: »Még ön is! Még ön is így gondolkozik.« Jó barátja volt nemzetünknek, s előre látta Trianont.”
Márainál olvastam hasonlóról. Érthető, ha a szlovákokban az irányukban megmutatkozó gőg ellenérzést szül irántunk. Bennem van tót vér, sváb és dalmata. Anyai ágon mintha magyar vér is csörgedezne ereimben. Minden nemzet tagja testvérem, rokonom, ha közös őseinkkel számolok. Mindnyájan testvérei vagyunk egymásnak. Persze Káin is testvére volt Ábelnek. Mégis jobb volna, ha kölcsönösen tisztelnénk, uram bocsá' szeretnének egymást.
– Diák-tanár vetélkedő. T.: „Mondjon egy -atlan, -etlen képzős főnevet. D.: Katlan. T.: Hm. Most mondjon egy bővített mondatot, amelyben két alany van. D.: Én és az atyám kimentünk a rétre... T.: Legelni.” Muhaha.
Egyelőre a szerzetes visszaemlékezéseit lassacskán olvasgatom tovább, annyi kötelező penzumom akadt hirtelen (egy hosszú könyv kéziratának javítgatása).
Összefoglaló a Bír 3-hoz. Kezdünk megismerkedni a bírákkal, akik nem királyok, de afféle Lélektől átjárt vezetők. Mielőtt királyaik lettek volna, ők irányították a népet, s érzékelték Isten szavát. Nézzük vázlatosan a bírák korát.
1. Izrael fiai pogány kánaánita lányokat vettek nőül, s a lányok ilyenekhez mentek férjhez: „azt tették hát, ami gonosznak számít az Úr szemében”. Folyománya: 8 évig szolgáltak az edomita Kusán-Risataimnak. Ekkor Otniel volt a bírájuk. Amikor az Úrhoz fordultak segítségért, Otniel Kusán-Risataimot legyőzte, és a következő 40 évig nyugalom volt az országban.
2. Otniel meghalt. A nép újfent olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében. A moabita Eglon szövetkezik másokkal. Legyőzik az izraelitákat, akik 18 évig szolgáltak Eglonnak. Ekkor jött a következő bírájuk, Ehud, aki meglátogatta a kövér Eglont, s a köpenye alatt viselt tőrrel megöli, hasba szúrja. Sikerül elmenekülnie a palotából, s rátámadnak a moabitákra. Mintegy 10 000 embert ölnek meg. Következmény: 80 évig nyugalom volt az országban. Samgur következett, akiről csak annyit jegyez fel a krónikás, hogy „egy ösztökével 600 embert megölt a filiszteusok közül, és így megszabadította Izraelt”. Közöm. Józsue megmondta: Ha tartják a szövetséget, jó soruk lesz, ha nem tartják, sorsuk rosszra vált. A megismert 3 bíró idején szóról-szóra bejött Józsue próféciája. Pontosan, ok-okozati összefüggésben. Egy édesbús történet jut eszembe. Gosti unoka alig tudott még beszélni. Zs. mama értésére adta, a villanytűzhely nem játék, lapjaihoz tilos hozzányúlni, mert rettenetesen megégetheti a kezét. Mi kell egy dackorszakát élő gyereknek. Amint elfordult a mama, odakapott a platnihoz, s bár csak egy pillanatig tartott az egész, elég rendes égési sérülést szenvedett. Az a gyerek nem sírt. Fogta csuklóban a sérült pracliját és csak ennyit ismételgetett: Megmondta a mama, megmondta a mama... Igen. Megmondja a mama, megmondja a papa, megmondja a pap, meg a próféta, megmondja Krisztus. Még hozzá is teszi fennhangon: „Akinek füle van, hallja meg!” Mi pedig? Mintha olykor szelektív volna a hallásunk.          

Valahogy vártam, hogy megérjem. Nem azért mert ez érdem, de minden további év teljesítmény. Hajnalban ébredve próbáltam felvenni felmenőimmel a kapcsolatot, merthogy köszönettel tartozom az égieknek, s azoknak, akik már odaát vannak. Sorra szólítgattam őket. Hol vagy? Hogy vagy? Majd eszembe jutott egy-egy rájuk jellemző mondat. Megidézek közülük néhányat, akiknek a hangja belülről szól, s alig valakik ismerik fel, ki melyik leírt mondat tulajdonosa: 

– Egy régi nótát hoz Budáról át a szél.
– Az olló az oda mindig belecsúszott. De most meg sehol se...     
– Na, nessemtelenkedj!
– Pistike! Mi lesz a libából, ha levágják. Töpörtyű.
– Mizújság, Mizanov mester?
– Azért az öreg Matula bácsi csak gondolt rád!
– Ez egy üveg üveg Malaga, Tutenkamen v.-a.
– Várj, te megá’...
– Te gyere egyszer ide! Tanultál?
– Fiacskám, így kell kötni, látod: csak így, csak úgy, csak így, csak úgy...
– Tatám. Nincsen egy se forint!
– Integessetek. Nem látjátok, lent csikorog öreganyátok!
– Hogy is lesz az az esküvő?
– Apukám, éreztem, hogy jössz!
Befejezem, mert regénnyé dagadnának ezek a kiragadott és összefüggéstelen mondatok. Mind mögött egy-egy befejezett élet, remények, boldogságok, olykor boldogtalanságok rejtőztek.
***
A Madarász utcába kontrollra vittem reggel uncsikát (nincs semmi baj), s néhány fotót készítettem a Váci útról várakozás közben. Mindjárt mutatom.
Most pedig munkára fel, mert felkérés érkezett. Igaz, hogy nem igazán sürgős, keddig ráérek elkészíteni. Ha valakinek nem köszönném meg véletlenül szülnapi gratulációt, ide írom: MINDNYÁJATOKNAK KÖSZÖNÖM.
A google is meglepett. Rendesen figyeli, miket művelek. Azt közli, hogy 23 követőm van és 252 597 látogatást regisztráltak eddig, ha jól értem. 
Összefoglaló a Bír 2-höz. Józsue meghal, s vele saját generációja is. Az új nemzedék pedig meg-megfeledkezett az Úrral kötött szövetségről. Segítségül az Úr bírákat támasztott közülük, akik őt képviselték. Míg köztük éltek, csak-csak volt a népnek tartása, de halálukkal ismét idegen Baálokkal „paráználkodtak”. Szó szerint is. A kánaánita istenek tisztelete kultikus prostitúcióval párosult. Az Úr az izraeliták által meghagyott népekkel próbára tette szövetségeseit. Amikor elkutyultak, rablókkal kifosztatta őket, de megtérésüket a bírák rendre elérték. Ekkor „kiszabadította őket elnyomóik kezéből”. Közöm. Ma is nehezen értjük az összefüggéseket életünk kellemes és kellemetlen történéseit illetően: azt, hogy mi miért ér bennünket. Több eséllyel találnánk igaz magyarázatot akkor, ha csendet tudnánk támasztani magunkban, és meghallanának: Mit üzen az Úr? Legyünk rajta!  

A netről lopkodtam össze néhány verseket érintő érdekességet. Minden időmértékes vers néhány ritmusos elemből áll (verslábak).
– Az alábbi sorok szellemessége az, hogy a görög elnevezés kezdőbetűjével azonos kezdőbetűjű keresztnévvel, becenévvel jellemzi egy-egy versláb ritmusát.
jambus: Ja-nó          U – 
trocheus: Tó-ni         – U 
pyrrichius: Pi-ri         U U 
spondeus: Sá-rát      – – 
anapestus: A-ni-kó   U U – 
dactilus: Dá-ni-el      – U U
Igazából egy néhány nappal korábban elém kerülő időmértékes versikét, versrészletet szerettem volna megmutatni, merthogy a költők (és nem költők) a hétköznapok során bőven beleakadnak effélékbe. Az eredetit nem találtam meg, de az alábbiak se rosszak.
– A Csepeli HÉV bérletpénztárán ilyen szép hexameterben szólítják fel az utast:
„Áfás-számlaigényét kérjük, előre jelezze!”
– Ismert Weöres Sándor: Az éjszaka csodái részlete:
...s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter-sor elő:
„Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő”
– Devecseri Gábortól:
„Kérek tíz deka sonkát és ugyanannyi szalámit”!
Egy újabb mástól:
„Gépjárművezető-igazolványok kiadása”
És egy általam talált régi a Wartburg szerelőkönyvből:
„A fékvezetékeket is légteleníteni kell.”
– Radnóti névike albumába illő és éppen nem illő, annál furább papi nevekkel futottam össze.
– P. Eördögh András jezsuita, jóságos, mindenkin segítő és leleményes valaki.  
– P. Pogány János piarista pap, aki kemény kézzel fogott minket matematikára, és mostanában a
– Szeghy Ernő Emlékeimben olvasok egy „határtalan jótékonyságáról ismert veszprémi segédpüspök”-ről, akinek a neve Pribék István vala.
(Amint ígértem, Szeghy könyvére még majd visszatérek, mert tanulságos.) És most
Összefoglaló a Bír(ák) 1-hez. Júda és Simeon társulnak, hogy egyesével legyőzzék a nekik kijelölt területek népességét. Így elkapják az Adonicedek nevű fejedelmet, aki így szól: „hetven királynak vágattam le keze és lába hüvelykjét, ahogy én fizettem, úgy fizet nekem vissza Isten is”. Volt, amelyik népségen „betöltötték az átkot”, másokat leigáztak, adófizetőkké tettek, Gáza környékét nem tudták legyőzni, mert azoknak „vasszekereik” voltak. Sok helyütt pedig szomszédként megmaradtak mellettük a kánaániták. Közöm. A mai legdurvább brutalitással folytatott harcok, háborúk hasonlítanak az ókoriakhoz. Az átok betöltése kardélre hányást jelentett, s kíméletlen leszámolást minden korú katonával, és civil lakossal. Hogy ma a dzsihád vallásos mezén túl miféle összetevői vannak a brutalitásnak, csak találgatom:
– Az elektronikus játékok sokasága sugallja, hogy egy élet nem számít, hisz van belőle öt.
– A tévéfilmek jelentős részében nem találsz két percet, amikor egy pisztolyos vagy gépfegyveres illető ne kezdene el tüzelni, egy maszkos alak fojtogatni stb. Nem részletezem.
– Hogy a civilizált népek erkölcsi nívója változott-e, arról leginkább a pszichológusok, papok tudnának beszámolni.
Persze nekem is vannak elképzeléseim: gondolhatok Srebrenicára, akár tuszi-hutu vérengzésre és még vagy száz más országot, települést sorolhatnék.       

Évek óta itthon remetéskedem. Olykor-olykor egy-egy alkalmi megbízásom volt, de ezeknek a száma erősen megritkult. Tavaly még csak-csak, de idén egyetlen könyv lektori, korrektori véleményezői felkérésem se volt. Ha minden igaz, ma megtörik a jég, s egy elég testes művel kell valamit kezdenem. Szellemileg még győzöm. Olvasószemüvegem új, ceruzám kifaragva, tollam készenlétbe helyezve. Nincs más hátra, mint a rövid ideig tartó várakozás, hogy nekiessek valami újnak, sose olvasottnak. Ez mindig kihívás, akkor is, ha tetszik az, amit olvasok, s akkor is, ha nem. Utóbbi – adódik, hogy – keservesebb. Mindenesetre minden könyv zsákbamacska, amíg bele nem merülök.
Évtizedes tapasztalatom az, hogy minden kézirat jobbá tehető, de nincs mód annyira belenyúlni egy készülő műbe, hogy átírjam azokat a részeket, amelyekkel nem értek egyet. Észrevételeimet megtehetem, a szöveget megpróbálom átfésülni, a vad magyartalanságokat kigyomlálni, a helyesírást kicsit gatyába rázni, de az elkészült könyv hasonlítani fog a kézi csomózású perzsához. Itt-ott benne marad egy-egy tévesen írt szó, slampos kifejezés.
Axiómámat nem adom föl: „Nincs tökéletes könyv”. Csak nagyon jó van, meg laposan unalmas és nagyon rossz is. A korrektor akkor van bajban, amikor szinte hibátlan könyvet kap átolvasásra. Mivel bizonyítani szeretné, hogy dolgozott, elkezd belekötni olyan nyelvi fordulatokba, amelyekbe nem kéne. Elkezd vesszőket tenni oda, ahova nem biztos, hogy kéne. Elkezdi átírni azokat az összetett szavakat, amelyeknek kétféle, egymással egyenértékű helyesírása van, elkezdi megváltoztatni a szavak sorrendjét. Ilyenkor szoktam mondani: „A te szamárságaidat kicserélem az én szamárságaimra.” A leghelyesebb egy jó állapotban lévő kézirat lapjainak aljára szignót tenni, jelezve, hogy nem lapoztam át az oldalt, nem aludtam olvasás helyett, s figyeltem a szövegre, csak éppen hibátlannak találtam.
Összefoglaló a Józs 24-höz. Józsue könyve utolsó fejezete meglehetősen borúlátó a jövőre való kilátásokat illetően. Elmondja, hogy Ábrahámtól kezdve mi minden jót tett az Úr szövetségeseiért: Egyiptomból kivezetve új hazát adott nekik. Többek között szemükre veti: „az Úr, aki féltékeny Isten, nem bocsátja meg elpártolásotokat és vétkeiteket. Ha elhagyjátok az Urat [a bálványokért], rosszul fog bánni veletek, elpusztít benneteket, jóllehet azelőtt jó volt hozzátok.” Persze a nép fogadkozik, megújítja szövetségét az Úrral, ámde Józsue odavágja nekik: „Akkor távolítsátok el a köztetek élő idegenek isteneit, és ragaszkodjék szívetek az Úrhoz.” Nagy követ emeltet mondván: „Ez a kő  lesz a tanú ellenünk, mert minden szót hallott, amit az Úr mondott nekünk; tanú lesz ellenetek, hogy megakadályozza istentagadásotokat.” Még megtudjuk, hogy Józsue 110 éves korában megtért atyáihoz. Eltemették őt és Eleazárt is, aki szintén elhunyt. „Izrael pedig szolgálta az Urat mindaddig, amíg éltek azok a vének, akik túlélték Józsuét, és tudtak mindarról, amit az Úr Izraelért tett.”
Közöm. Mind a politikában, mind pedig a nemzetek, közösségek életében valamiképpen az alapító az az erős egyéniség, aki követői életére sorsukat meghatározó mértékben modelljük, mintaképük, követendő ideáljuk lesz. Hogyne volna a legmeghatározóbb az Abszolútum, az Isten azokra, akik megismerték őt tettein, csodáin, közlésein keresztül. Ám a népek keveredése során bálványok zavarnak be a képbe. Ha ezt tették Isten művével, hogyne tennék a mozgalmak alapítóival azok, akik haláluk után lépnek be a közösségbe. Churchillnek tulajdonítják a mondást: pocsék valami a demokrácia, de még nem találtak ki nála jobbat. Ez csak azért igaz, mert a monarchiák uralkodói általában esendő lények, és mint ilyenek, szamár módon kormányoznak. Egy tiszta erkölcsű és elméjű uralkodó mennybe vihetné népét (pl. Salamon.) Az előzőek lényegében a fejezet utolsó mondatának a kifejtése, részletezése, igazságának saját korunkra való kiterjesztése.  

Egy alkalommal Prohászka levelezőlapot küldött valakinek. Csak néhány szót írt rá sebtében, amelyek kipattantak elméjéből, szívéből, költői lelkéből. Kb. ez állt a lapon: / Hiszek a Szent Szívben és szeretetében! / Hiszek a lelkek szent közösségében. / Hiszek a szeretet végső győzelmében!/. Ebből a rövid himnuszból Halmos László rövid motettát komponált. Mint a legtöbb Halmos-mű, ez is csodálatos, mert könnyen énekelhető, mert hatása alól nehéz kivonni magunkat, mert a szólamok olyan érzelmeket hoznak a felszínre, amelyek nagyon ráerősítenek a szövegre. Valahogyan az igazságokhoz igazán jól eltalált akkordok tartoznak. A rövid szólamok horizontálisan is szépen hömpölyögnek, hogy egy végső bizonyságban (Amen) záródjanak, nyugodjanak el. A google sok hasznos információt tartalmaz, szinte mindent, majdnem azt írtam, hogy ami nincs a google-n, az nincs is. Ez persze tévedés. A motetta zenéje nagyon is van. Legfeljebb azon lepődöm, meg, hogyan lehetséges, hogy csak a kottáját találom az interneten.
Amit pedig Prohászka itt elmond, az egy rövid credo, azaz hitvallás. A lényeget sűríti néhány kijelentésbe. Ő az a zseni, aki rövid mondatokban képes összegezni mindazt, amit mások hosszú levelekben sem. Nem kenyerem a levelezőlap, de ez üdítő kivétel: tartalmasabb egy hosszú levélnél.
Összefoglaló a Józs 23-hoz. Józsue Mózes nyomán alternatívát jelöl nemzetének. „Ami Mózes törvénykönyvében írva van, ne térjetek ki előle se jobbra, se balra.” (Ismerősen cseng.) Ill.: „...ha megszegitek a szövetséget, ...akkor fellángol ellenetek az Úr haragja, és hamarosan eltűntök arról a jó földről, amelyet adott nektek.” Közöm.
Megigazulás és esendőség között ingadozik a választott nép.
Megigazulás és esendőség között ingadozik minden egyes személy.
Megigazulás és esendőség között ingadoznak a közösségek.
Megigazulás és esendőség között ingadozik az összes népek.
A hűség és a gyengeségek végigkísérik az emberek életét.
 A kettő között lavírozunk,
elbukunk, majd felállunk;
engedünk a kísértéseknek, majd megbánjuk.
A bűn pedig magában hordja büntetését.
Ez alapvető igazság.
Isten látja ezt, innen nézve pedig úgy tűnhet, mintha „fellángolna ellenünk az Úr haragja”. Biztos, hogy ez ebben a formában tévedés.
Az Isten szeretet, ártatlan az elbukásainkban, de végtelen türelemmel szemléli hozzá való menetelésünket, igyekvésünket esetleges botlásainkkal együtt.
Mivel a parancsolatokat (KRESZ-szabályok) nem tartjuk, a következmények a dolgok logikája szerint minket sújtanak.
Isten „ingyen szeret”, ráadásul irgalmas. Az ő kegyelme nélkül már régen elporlott volna az egész egymást megenni kívánó emberiség.  

Remélem, hogy Szeghy Ernő másik könyvét olvastam korábban, a Gondolatok az élet alkonyán címűt. No, mert most az Emlékeim c. életrajzi könyve került a kezemben, és a feltehetőleg létező párhuzamosságok miatt kicsit elbizonytalanodtam. Ám akárhogy van is, az itt következő epizódra nem emlékszem. Azt írja a ciszterci szerzetes, hogy volt neki egy osztálytársa, aki „azt tartotta a legnagyobb csodának az édes Jézus életében, hogy az Olajfák hegyén járt. Értsd: az olajfák koronájának csúcsán, a leveleken”. Jót mosolyogtam rajta. Mint ahogyan elég komikusnak találtam egy intézmény feliratát is, amelyet aztán tegnap le is fotóztam. Aszongya: BETEG GYERMEKRENDELŐ. Attól komikusabb a szokásosnál, hogy éppen tatarozzák, új cserepeket kap az épület. Ilyen értelemben okkal, hiszen „beteg” a gyermekrendelő.
A gyerekeknek meg kell bocsátani furcsa megfogalmazásaikat, elképzeléseiket. (Ámbár Jézus járt a vízen, miért ne járhatott volna az olajfák hegyén is? – Mert nem akart ott járni.) Tehát az ún. „gyerekszáj”-nak irodalma van, a szorgalmasabb szülők is összegyűjtenek egy csokorra valót ezekből, míg csak bele nem unnak (azaz ki nem nő gyermekük abból az ártatlan korból). Nem igazán akarok belemenni a témába, mert se vége, se hossza.
A templomi előfordulások köréből azonban ide írok néhány közismertet:
Még latinul folyt a szertartás, amikor a közgyónás (confiteor) mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa (én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem) szövege helyett a kis ministráns azt skandálta: mögájj pulyka, mögájj pulyka, mögájj nagyszömű pulyka.
A másik áthallás: A „Hozsanna (segíts(ég) értelmű szó)  a magasságban” hozsannája teljesen idegen a gyerek fülének, nem úgy az a szó, amellyel lecseréli: uzsonna a magasságban. Ez így már magyarul van, bár eléggé szürrealisztikusan hangzik.
Egy harmadik sűrűn előforduló gondot pedig szegény Szent László király okozza, akiről a nóta szövege ez volna: „László királynak vitéz lovagságát. Ó ha csak ezt látnád.” A gyerek ennek hallja: „László királynak vitéz lova sánta, ha legalább látna.”
Összefoglaló a Józs 22-höz. „Akkoriban” Józsue letelepítette a törzseket a nekik kisorsolt helyekre. Gád, Manassze és Ruben fiai még Mózestől kérték és kapták a Jordántól keletre elterülő földeket. A többség a Jordánon túl telepedett le. Ott is emelt oltárt az Úrnak. Ám egyszer csak látják, hogy a Jordán túlsó (keleti) oldalán is oltár emelkedik. Majdnem kitört a testvérháború. A keletiek kimagyarázták a dolgot: Nem mutatnak be rajta égőáldozatot, csak emlékoltár akar lenni az övék, hogy az egységükre emlékeztesse a törzseket, akiket a Jordán választ el egymástól. Közöm. 1. A Vulgatában ez áll a fejezet elején: Eodem tempore... Meglehetősen hasonló indításúak a miséken felolvasott szentírási szakaszok is, amelyek latinul így szóltak: In illo tempore. Ezek tükörfordítása: Abban az időben... Magyarul elég értelmetlen, mert ha „rámutatok” a történtek idejére, a hallgatóságnak tudnia kellene, hogy melyik időről van szól. Ám ez nem áll. Szerencsésebb szófordulat volna ez az indítás: Egyszer... Egy alkalommal... Ez azt jelentené, hogy nem tudjuk, pontosan mikor esett a történés, de hát nem is ez a lényeg. Az „Akkoriban” kezdés ugyanígy elbizonytalanít: azt sugallja: Tudnom kellene, hogy mikor is volt az az akkor. 2. Majdnem kitört a testvérháború elvi okokból. Közmondásos, hogy az ördög a részletekben van. Ma nem ugyanígy? A muzulmán az ördög hazájának tekinti az USA-t, s vele azonosítja a keresztényeket. A Krisztus-követők pedig a muzulmán öldöklést látják úgy, hogy sötét kegyetlensége túlmutat az emberben lakó rosszon. Nem lehetne, hogy szeressük végre egymást? Tiltja a vallásunk?
A miénk biztos, hogy nem.

Weöres Sándor nem szerette a gyermekek alkalmatlankodását, mert zavarták munkájában. Azt sem vette észre, hogy többek között számos gyermekverset írt. Másoktól hallotta, és úgy reagált erre a tényre, hogy örül, ha a gyerekek magukénak érzik versei egy részét, de esze ágában se volt gyerekverseket írni. Úgy lehet, maga WS megmaradt bizonyos mértékig könnyed, gondtalan, felhőtlen érzésvilágú költőnek, gyermeki lelkülettel vetette bele magát a verselésbe, olykor a mesetémákba is. Tegnap eszembe jutottak ilyen párhuzamok, amelyekből egyet megmutatok. Weöres ezt írja:
– Sehallselát Dömötör, / buta volt, mint hat ökör, / mert ez a Sehallselát kerülte az iskolát, / ... /míg más olvasott meg írt, / ő csak ordítani bírt, / megette a könyvlapot / s utána tintát ivott.../
Nos, ennek a ritmusa teljesen azonos az általunk kultivált csúfolódó ritmusával.   A neveket kicsit elferdítem, egyébként sem az a lényeg.
– / Őry Ányos tökfeje, / oxigénnel van tele, / hozzányúlni nem szabad, / minden percben robbanhat. /
Persze számos más csúfolódót is skandáltunk egymás hergelésére, bosszantására. Ilyesmiket:
– Binder János nagy dohányos, tőle bűzlik egész város.
– Vagy: Fülöp! A füleden ülök. Szép nótákat fütyülök.
– És még: Cini-cini hegedű, macska lika keserű.
Úgy látszik ez olyan fiús évődés, mert később se hagyják abba művelői. Utóbb kifejezetten egyes szakmák kigúnyolása a cél.
– Pl. Szerencsétlen az az anya, kinek fia csizmadia, nem tudhatja, mely órában ragad a csirizes tálba.
– Egy kis homok, egy kis mész, kőművesnek nem kell ész.
– Egy ács nem ács, két ács egy ács. (Ez arra utal, hogy általában párban dolgoznak az ácsok.)
– Az ácsokat begörbített ujjal is szokták cikizni utalva arra, hogy nem egy közülük levágja az ujját munka közben. Tehát néhány behajtott ujjal mutatják: „Öt sört ittál”.
Összefoglaló a Józs 21-hez. Lévi fiai nem kaptak földet, mert alig tartottak állatot. Az Isten szolgálatának éltek. Városokat (menedékvárosokat is) viszont igen, a városokat övező legelőkkel együtt. Összesen 48 várost tudhattak magukénak Lévi nemzetségeinek a fiai. A fejezet felsorolja őket. A fejezet úgy zárul, hogy „azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izrael házának tett, nem hiúsult meg semmi, mind beteljesedett”. Közöm. A menedékekről, a menekült táborokkal való hasonlóságról írtam. Most inkább azt jegyzem meg, hogy az Úr tartja ígéreteit. A kérdés, hogy korunk információs szmogján áthatoló szavát meghalljuk-e? Honnan tudnánk meg, hogy tartja a szavát, ha azt se értjük, hogy mit mond, mit üzen, mire utalnak a velünk esett élmények.