Mickey webnaplója

Ma több fontos kérdéssel szembesültem, mintha nyugdíjas éveinkre is a tanítási évkezdés ünnepélyességének kellene jellemzőnek lennie, amikor újra „teljes gőzzel előre”. A múltkor egy egyházközségünkben működtetett kiscsoportról beszélgettünk T.-vel. Mondja, hogy azért nem foglalkoznak heti gyakorisággal a maguk elé tűzött feladattal, mert még nyári szünet van (mind nyugdíjasok). Felmerül, hogy akkor nem érnek rá? Lehet, hogy csakugyan nem, mert bár igaz, hogy nekik a hetek egyformaságban telnek, de unokáik nyári vakációjukat töltik. Így közvetve befolyásoltatik esetleg egyikük-másikuk időbeosztása a nyár egy-egy szakaszában. Persze. Ez igaz. Ám kérdés, hogy egyebekben van-e elég belső késztetésük a találkozókra, mert jönnek, ahányan tudnak, valakik csak ott volnának a meghirdetett alkalmakon.       
S most vissza az elejére. Ma több fontos kérdéssel szembesültem. Saját csoportjaink találkozói, megindulásai. Egyszerre annyi felvetés, hogy csak kapkodom a fejemet. Hogy visszanyerjem lelki egyensúlyomat, humorral ütöm el. Hirtelenjében ez jutott eszembe: „Mindenki a saját feleségével táncoljon! Én is a maga feleségével táncolok.” De idézhettem volna a Szőke Szakáll-bohózatból is, a Vonósnégyesből, amelynek éhenkórász tagjai a főnök invitálását elfogadják egy kiadós vacsora reményében. Ígérik, hogy a vendégek szórakoztatására vonósnégyest alakítanak, és együtt zenélnek. Úgy vannak vele, mint az egyszeri ember, akit kérdeztek, hogy tud-e hegedülni. „Tudni tudok, felelte, csak még nem próbáltam”. Vagy mint Liszt kifejtette: „Zongorázni roppant egyszerű. Csak a megfelelő hangokat kell megszólaltatni megfelelő sűrűséggel és erővel lenyomva a billentyűket. Salamon Béla pedig a Vonósnégyesben így beszél: „Igaz is, menjünk próbálni. Hátha tudunk.”
Ma egyébként nagy vendégségek esnek. Miklóst, Elvirát saját fiatal családos közösségük keresi fel ebédre, s mint már említettem Kati és Robi Éváékkal töltik a hétvégét. Mi meg ülünk, ki-ki saját PC-je előtt, s műveljük, amit művelünk. Hogy én mit művelek, az a posztból látszik, a másik masina előtt feleség ül, de nem látok oda, mert két szobával arrább van.
Összefoglaló a Józs 9-hez. A gibeoniták cselhez folyamodtak, mert nem akartak meghalni. Eljátszották, hogy messze földről érkeztek az izraelitákhoz, s most kérik befogadásukat, a szövetséget velük. A vezetők megkötötték hát a szövetséget. Nem sokra rá kitudódott, hogy kik is voltaképpen: a szomszédos gibeoniták. Bár életüket megkímélték a zsidók, attól kezdve favágásra és vízhordásra kötelezték őket mindörökre. Közöm. Plutarchos óta tudjuk: Navigare necesse est, vivere non est necesse. (Hajózni szükséges, élni nem.) Ám rosszul tudta Plutarchos is. Élni is szükséges, hogy legyen, aki hajózik. A kettő kombinációjából alakul a harmadik, egy újabb közmondás: A kecske is jóllakik s a káposzta is megmarad. Az ember gondolkozó lény, aki nem megy fejjel a falnak, ha nem egészen muszáj. Ennek a példáját látjuk a gibeoniták esetében. Így, vagy úgy: sikerült elérniük, hogy elkerüljék teljes kipusztításukat. És ez művészet, a borotvaélen való táncolás művészete.  

Arrivée
A tegnap indult K+R páros miután megnézték, hogy a Feketeerdőben eredő Duna forrása csövéből továbbra is folyik a víz, továbbhaladtak, s reggel Münchenben ébredve célegyenesbe fordultak. Este hat után érkezetek meg Éváékhoz, hogy átadják Mo-on megjavított autójukat. Megérkezésükig hosszasan beszélgettünk Évával, s még hallottam a Renault dudáját, amikor is hirtelen abbahagytuk beszélgetésünket, mert csakugyan megérkeztek. Minden rosszban van valami jó. Ha nem romlik el az a kocsi, most nem találkoznak a sógorok, sógornők egymással. Mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy találja ki, mennyi utánjárás eredménye az újra működő autó, melyet ügyesen, az itthoni viszonyokat is figyelembe véve gazdaságosan ki lehetett javítani. Azért nem írok róla többet, mert nem szeretnék kihagyni semmilyen érdekes fordulatot (volt belőlük bőven), minden részletet viszont nem ismerek. Itthon Robi irányította a javítást, Éva pedig intézte nekik a szállást Párizsban. Ma meg, remélem, hogy egy jókedvű találkozás esik közöttük. Míg mi beszélgettünk, Fr. porszívózott. Még mindig fejleszti a házat. A fiatalok találkozása meglehetősen rövid lesz, hétfőn elszáguldanak TGV-vel a fővárost megnézni. Szerdán késő este pedig már Budapesten landol a gépük. Kifelé sem rövidebb az út, mint idefelé. Ugyanúgy az égiek óvó segítségét kértem Katira, Robira, amelyet Éváék utazása előtt szoktam. Van a jezsuitáknak egy égi közbenjárójuk, Madonna della strada. (Úti Boldogasszony). A világ négy sarkára kiterjedő rend tagjai nagyon sokat utaznak, s rendes szokásuk, hogy Mária közbenjárását kérjék ahhoz, hogy oda is érjenek, ahová indultak, mégpedig épen és egészségben. Nem igazán szokta őket baleset érni.
Összefoglalás a Józs 8-hoz. Ai mindössze két magánhangzó, de egy 12 000 lakosú városka neve is Jerikó közelében. Ai lakói – emlékszünk – egyszer már megfutamították az izraelitákat. Most Józsue cselhez folyamodik (mindent az Úr parancsára tesz). Támad, majd futamodást színlel, mire az egész város üldözésükre siet. Ám 5000 embert másutt rejt el. Ezek felgyújtják a férfi nélkül maradt várost, minden lakóját elpusztítják, és hátba támadják az ai-belieket. Ezek kettős présben őrlődnek pusztulásukig. Ai királyát felakasztatja Józsue, majd oltárt emel, hálaáldozatot mutat be az Úrnak és felolvassa az egész nép előtt Mózes törvényeit az utolsó betűig. Közöm. Mintha visszatérne az ószövetségi harcmodor. A mai katonák adott szava nem sokat ér, vezéreiké se: kegyetlen módon mészárolják le ma is a védteleneket, a másképp hívőket, mindenkit, akik ellenállnak az állig felfegyverzett martalócoknak, sőt azokat is, akik nem állnak ellen. Nem sorolom a helyeket, mindenki ismeri őket a tévéből, internetről. Ami pedig a hadra fogható nép megosztását illeti, látszólagos megfutamodását is, nagyon emlékeztet engem a hátrafelé nyilazó lovasaink harcmodorára. Árpád, emlékezetem szerint háromfelé osztotta a seregét, s meglepetésszerűen rontott rá a hatalmas túlerőben támadókra a pozsonyi csatában. Taktikája, miként Józsuéé is, bevált, szétszórta a magyarok kiirtására érkező nyugat-európai közös sereget. Elgondolkoztat: Valamiért nem volt kedves Ai város népe Istennek? Fogalmam sincs, mit vétettek. „Először a jók mennek el?” – akár gyilkosságok árán is... Csaknem cinikusan hangzanék. Majd odaát megtudjuk a titokzatos összefüggéseket, amelyek innen érthetetlennek látszanak.        

Megímélesedett, fészbúkosodott világunkban már az is üdítő volna, ha valamelyikünk képes levelezőlapot kapna. Valamikor nagy divat volt, fekete-fehér, osztott mezőjű fotókkal, később színes levelezőlapok a világ minden részéről. Üdítő volna, noha a gimiben figyelmeztettek bennünket, hogy az ember levelet ír, ha van közlendője, ha pedig nincs, akkor ne írjon semmiféle lapokra. Volt a lapoknak néhány különleges előfordulása. Találkoztam olyannal, amelyre a föld alá szorított jezsuita rend tagja írt alig olvashatóan apró betűkkel és virágnyelven, hogy aki nincs beavatva a tényekbe, egy kukkot se értsen belőle. Találkoztam hangos képeslappal, amelyet lemezjátszón le lehetett forgatni. Éltem is alkalom adtán ezzel a lehetőséggel.
Most néhány szót arról a receficés szélű enyves papírdarabkáról, amelyet fiatalkoromban különféle szenvedélyességgel, de igen sokan – azt hiszem, inkább fiúk – gyűjtöttünk. Mesélik, hogy az egyik jezsuita nagyon adott arra, hogy levelező partnerei mindig új és újfajta bélyegekkel ellátott kopertát kapjanak tőle. ezért felfektetett egy lajstromot, és abban szerepelt, hogy ki miféle bélyeggel elátott levelet, lapot kapott. sose ismételte önmagát. Arra is emlékszem, hogy egy nagy levelezést lebonyolító szerzetes csak különlegesen szép bélyegeket ragasztott üdvözlő kártyáira. Olyannyira, hogy képes volt elzarándokolni valamelyik főpostára, hogy alkalmi bélyegeket vásároljon. Utóbbin nem csodálkoztam. Évekig különféle házak, majd később alig felismerhető népi motívumok szerepeltek a postabélyegeken. Mindenféle címlet unásig hasonló volt. Utóbb meg faragott padok, székek. Nagyfokú fantáziátlanságra utalt ez a tény.
Nekem is volt bélyeggyűjteményem. Nekem az ausztráliai postabélyegek nyerték meg tetszésemet. Rajtuk többnyire az uralkodó II. Erzsébet filigrán koronás alakja, s az egész harmóniát, békét sugárzott, jó volt ránézni. Tetszettek még azoknak az alig ismert szigeteknek a látványos állatsorozatai is, amelyek egyik fő bevételi forrása talán éppen az volt, hogy bélyegeket nyomnak ész nélkül. Aztán a drótposta térhódításával visszaszorult a levélposta-forgalom, vele együtt a bélyegkibocsátás súlyából is rendesen veszített. Nem tudom, hogy ma akad-e annyi filatelista, mint fiatalkoromban.
Mondom, visszaesett a levélforgalom. Ezzel együtt a kézírással készült üdvözlő sorok is elmaradtak. Így veszített személyességéből elég rendesen az egész emberi társadalom. Ugye ahány ember, annyi írás. Jól tudják ezt a grafológusok. Ma pedig az írások jelentős %-a Times New Roman típusú bötvekkel készül. Az aláíráson kívül legfeljebb észjárásából következtethet az értesítést kapó személy a feladó kilétéről.   
Összefoglaló a Józs 7-hez. Valakik loptak a jerikóiak kincseiből (átokparancs megszegése). Majd megtámadták Ai városát. Lebecsülték harcosait, akik megfutamították az izraelitákat, azért, mert megszegték a kincslopás tilalmát. Erre Józsue sorsvetéssel kijelöl egy törzset, abból egy nemzetséget, abból egy rokonságot, abból egy családot, abból egy férfit, aki bevallotta, hogy nagy értékű lopott holmit dugott el sátrában. Erre minden ingóságával együtt, egész családját kiirtotta, megkövezte a nép. Nagy kőrakást helyeztek el hulláik felett. Közöm. Az Úr „a langyosakat kiköpi a szájából”. Nem szereti a félszívűeket, akik szolgálnak is, meg nem is neki. Akik bűnös módon akár, de szeretnek jól járni. Kapitalista korunkban elgondolkozhatunk azon, hogy a szükségesen felül mennyi vacakkal vesszük körbe magunkat, olyasmikkel, amiket mások nélkülöznek. Ne akarjunk meggazdagodni. Igazat adok a pápának, aki szegény egyház elérésére tör. Nem szolgálhatunk két úrnak, a szeretet Istenének és a pénz bálványozásának (a Mammonnak).        

– Vajon Ráth-Végh ismerte-e Radnóti M. névgyűjteményét, amely azon alapult, hogy a név tulajdonosa és foglalkozása stimmel. Pl. Lécfalvi Ödön asztalos. Ugyanis Az emberi butaság c. könyvében ilyenek olvashatók. Egy csaló neve: Fortély Kálmán, egy zsarolóé: Kapsz László. Felakasztotta magát egy Lógó Lajos nevű levélkihordó. Ugyan csak felakasztotta magát egy fenyőfára Baumstark (Faerős) Rózsi.  Nem stimmel, de baleset áldozata lett Eleven Júlia. Egy alkoholellenes kongresszuson Mo.-ot 3 úr képviselte: Giesswein (kimért bor), Pálinkás és Boromissza. Két tolvaj betört Teleki Pál otthonába. Véletlenül Andrási Gyula és Tisza Kálmán volt a nevük.
– Babits szerint a pleonazmus gondolathiányt takar. Vitatkozom vele. Régi korokban az írásbeliség előtt szájról szájra terjedt az ősök története stb. Lényeges volt az ismétlés, a „szájbarágás”, hogy bizton megtapadjon a mondandó. Bőven találkozunk vele a Bibliában is. 
– Illyés írja: hogy „jól nézek ki ... eddig gyávaságból nem használtam, bár nemhogy jobbat, de véle egyenrangút se érzek már, és ennek ezernyi társával.” Az ezerből néhány: Most mondd oda! Fogta magát és eliszkolt. Kikérem magamnak!  
– Móra (Mihály folyamatba tétele) gondolata máig érvényes. A jogi megfogalmazás „M. fölszólíttatik, hogy magyar állampolgárságát hat hét alatt igazolja, különben folyamatba tétetik az eljárás a föltételesen megadott italmérési engedély megvonása iránt” értelmét Móra fejti ki M.-nak: „ha maga hat hét alatt be nem bizonyítja az állampolgárságát, akkor visszaveszik az engedélyt.” Mire Mihály: De hát akkor mért nem így írták? Ezt ma is megkérdezhetnénk a jogászoktól.
– Tabi László szerint egy külföldi a tárgyas, alanyi ragozást sose tanulja meg. Az ikes igéket se. A tőhangváltozást se: só-sót, de hó-havat, de tű-tűt s nem tüvet, füvet, de fűt-fát ígér. Nem vagyok éhes, eszik a fene – veti fel Tabi, de esz a fene, mert ínyemre való, amit visszautasítottam.
– Bárány Tamás külföldije listát szed elő. Rajta ezek a szavak: szert-szeret-szert tett-szeretet-szeretett-szerettet-szeretetet-szert tetetett-szeretettet-szerettetett-szerettetettet-szeretetet tettet-szeretetet tettetett.
Mondja: egy hétig tartott csak, míg megfejtettem ezeket... Mágyárul megtánulni? No, ne tréfáljánák, urám!
Hát épp ez benne a zenebona – teszem hozzá befejezésül én.
Összefoglaló a Józs 6-hoz. A leírás szerint hét napon át kerülgették a várost, a hetedik napon hétszer járták körül, majd nemcsak a kürtöket fújták meg a papok, hanem parancsra hatalmas csatakiáltásba kezdtek, mire Jerikó falai leomlottak. Az izraeliták minden embert és állatot lemészároltak, a nemes fémeket pedig az Úrnak áldozták. Ráchábot és családját biztos helyen letelepítették. Lábjegyzet közli, hogy a leírtakkal ellentétben archeológusok állítják, romhalmaz volt ott, nem városfal abban az időkben, amikor az izraeliták Jerikót bevették. Közöm. Ma nehéz elfogadni a módszert, s az egész honfoglalást. Meglehetősen értetlenül állunk a pusztítások előtt. Minden nép pusztulása innen nézve nehezen fogadható el. Majd odaátról látjuk, hogy mi miért történt úgy, ahogyan történt. Az egyik spirituálé induló szövege: Joshue fit the Battle of Jericho... Ezt nagyon szeretem hallgatni a The Golden Gate Quintet előadásában.

Ceruzával a kezemben lapozgatok a könyvben. 
– Mészöly D. Időmértékes sorai: /Hogyha dunántuliak szaporán rövidittik a hangzót, / s pattintják ügyesenn, ritmikusann a szavuk,... / (Függőkert) Vannak viszont erőszakolt rövid s hosszú szótagok. PL. én még az egy szót sose hallottam másképp, csak hosszú gy-vel ejtve, Ugyanígy az acélt edzik dz-jét sose hallottam rövidnek. Viszont az „a” névelő hosszúnak számít az időmértékes versekben, merthogy az „az” rövidülése. Van ebben némi önkényesség, mint pl. a csehek esetében, akik az r-t állítólag magánhangzónak tekintik, pedig zöngés mássalhangzó.   
– Veres Péter az önt az önmagunkból eredezteti, pedig a szót Széchenyi I. alkotta az én mintájára. Ha az én magam vagyok, akkor ő pedig legyen ön. Korábban csak a kend, kegyed, maga szóhasználat létezett.
– Karinthy Ferenc Ficak c. írásában sorolja, hogy ki mindenki s mely szavakkal gazdagította a nyelvújítás korában, majd később szókészletünket. A ficakról elmélkedik, vinkli értelemben. Ma ficak a fickó is, s ficak a kuszlik, a kuckó is.
– Tudatja, hogy Kellér D.-től származik a maszek, mint a magánszektor rövidítése. Két továbbgondolását írom ide: a maszekol egyedül végzett tevékenységet takar némi pejoratív felhanggal, a hű de maszek, pedig a szlengben valaminek a kiváló voltát jelezte.
– Baróti Szabó Dávid alkotta a visszhang szót (melyet fiam tanított érteni minap saját kisfiának)
– A szobrász Kazinczytól terjed el. Saját unokatestvérem is kísérletezett poénból ilyenekkel: a figre szerinte a findzsa és a bögre közötti formát jelzi, a fireg pedig a középkorút, aki már nem fiatal, de még nem is öreg. No, ezek nem terjedtek el, s talán már csak én emlékszem rájuk. 
– Tetszik Hidas Antal Nyelvújítás c. verse. /Ha ki / sokat iszik – iszákos, / akkor: aki / sokat eszik – eszékes. / Ugyebár. /
– Karinthy Frigyes se maradt ki a szógyúrásból. Míg partnere azt mondta: mérvadó, ő magában rákérdezett: Mér ne volna vadó? Aki azt kérte: ne mérgelődjek, benne megért a viszontkérdés: Mér ne gelődjek? Az én analóg „találmányom”: Azt mondja, mérlegelte. Kérdezem: Mér: Legelte?
– A gimnázium idejét idézi Bessenyei Gy.: „Soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”
– Az általános felső tagozatába pedig Kölcsey Parainesise. „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! ...soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.”
(A suivre.)
***
„Árva az a keresztény, aki nem érzi Szűz Máriát édesanyjának” – fordítják a pápa szept. 2.-i twitter-üzenetét magyarra. Az olasz így hangzik: „Un cristiano che non sente la Vergine Maria come madre è un orfano.” Én így fordítanám: Árva az a keresztény, aki nem tekinti (érzi)anyjának Szűz Máriát. A madre szó anya jelentésű. Lehet, hogy máshol már kifejtettem, az édesanya szó másra foglalt összetett szó: valakinek a szülőanyja a gyermek-anya viszonyban. Vele szemben áll a mostohaanya, aki nem szülőanyja. Az anya szó kikerüli ezt a csapdát; róla mindenkiben az anyaság képe képződik meg, a gondoskodó nő képe, akihez bizalommal fordulhatunk. Tekinthetem-e a világ összes embere szülőanyjának az istenszülőt? Azt hiszem, nem. Tisztességesebb anyának tartani őt, valahogyan mindnyájunk anyjának, aki tökéletessége folytán jobban szeret minket, mint saját szülőanyánk. Néha a kevesebb a több, a pontosabb.
Összefoglaló a Józs 5-höz. Gilgal. (Kőkör a jelentése.) Hely, ahol Józsue a 40 év során kipusztult, egykor körülmetélt nemzedék fiait körülmetélte egy kőkéssel. Itt történik a dolog, rá néhány napig pihennek, hogy gyógyuljanak. Eközben a Jerikóban lakók rendkívüli félelemmel viseltetnek, mert megtudják, hogy a Jordánon száraz lábbal kelt át a zsidóság. Jön a húsvét, a kovásztalan kenyér ünnepe. Ekkortól nem hull többé manna az égből. Egyék azt, amit Kánaán megterem. Józsue látomásában az Úr angyalát észleli. Közöm. Gondolom, ez a látomás megerősíti Józsuét, hiszen neki kell a honfoglalást bevégezni. Isten bizonyságairól ma is tanúságot tesznek sokan. „Adásának a fogása” kegyelmi kérdés, de éberen rá várakozó jelenlétünk érzékennyé tehet, előkészíthet rá. A tapasztalatok szerint a többségünk mégis utólag eszmél rá, értesül, hogy hogyan is gondoskodott róla adott esetben az Isten, akárha közbenjárásra.         

Kolozsvári G. E. a nyelvészeket onanizálóknak nevezi, akik így kárpótolják magukat amiatt, hogy nem lettek írókká. Persze nincs igaza, még akkor se, ha nem minden nyelvész egyben író is. Az utóvezetők se mind maguk szerelik autójukat. Az egy másik foglalkozás. Nyelvész volt a híressé lett Horger Antal, de Karinthy Cini író is és Kosztolányi, aki szintén nyelvész is volt, költő és író is. Utóbbitól veszem az indító idézetet Hernádi–Grétsy Nyelvédesanyánk c könyvéből, amelyből még fogok szemezgetni.
„A szabadgondolkozónak kislánya született, kit nem Katinak, Bözsinek nevezett, hanem Európának. Európa szopott. Európa gumipelenkát kapott. Európa fogyott. Egy ízben meglátogattam e rendkívül művelt, rokonszenves családot, s Európa iránt érdeklődtem. Finoman értésemre adták, hogy Európának egy kis hascsikarása van, de mindjárt jön.” (Kosztolányi D.: Hattyú részlet)
Hol volt akkor még az EU, hol az ukrán-válság? Honnan tudta Kosztolányi, hogy Európának egy kis hascsikarása lesz. Csak nehogy szörnyű betegséggé avanzsáljon ez a kis hascsikarás.
Kiegészítéseim.
Az említett könyvben olvasom: Móra az egy húron pendülnek kifejezésre ír sok hasonló mondást, de nem írja: Egy gyékényen árulnak, egy tálból cseresznyéznek.
Illyés Gy. ír szinonimákat Csábultelméjűség és észficamodottság (címen). Sok mindent felsorol, de nem ismerhette még, hogy agyilag zokni, s talán azt sem, hogy nyaktól felfelé gyenge.
Gárdonyi Titkos naplójában sorolja az eszik szinonimáit. Nem is sejthette, hogy az argó minden fantáziát túlhaladva „ilyet szól”: „ráhúzom a fejemet az ételre”, vagy „beteszem az arcomba a falatot”.
Ugyanő a rest szó mellé is sokféle mást tesz, kapakerülő, rohoda, csigavér, felhővizsgáló, de nem ismerheti a filmvilág terminusát:  ő maga a „lassított felvétel”.
Karinthy Ferenc (Cini) Lehr Albertről feljegyzi, hogy 3000 szinonimáját sorolja a részeg(ség) nek. Becsületes munka. Nem tudom, hogy sikerült-e mindet összegyűjteni, vagy se. Vajon ismerte-e annak a tehertaxisnak a meghatározását, aki azt állította a főnöknőről, hogy ... be van ... (ajjaj, nem tűr virtuális lejegyzést. Nyomdafestéket se.)       
Kosztolányi említi, hogy az agyonlő magába szívta a halálos lövés minden fajtáját. Bizonyíthatom, hogy igaza van. Emlékkönyvben olvastam: „...férjed lesz, részeg lesz. Vedd elő a sodrófát, s verd agyon a derekát.”
Szintén Kosztolányi: „Ádám fiam négyéves korában azt mondotta, hogy a rablógyilkos a rendőr. Az, aki a rablót meggyilkolja. Ha az apagyilkos megöli az apát, a hitvesgyilkos a hitvest, akkor nyilvánvaló, hogy a rablógyilkos a rablót öli meg...” Róla Gyula kollégám (RIP) története jut eszembe.  Felesége nőgyógyászhoz készült. Óvodás fia magyarázta bölcsődés tesójának: A nőgyógyász az, aki a nőket meggyógyássza.
Az én unokám is szórakoztatott hasonlóval: „Anya, a Ágoszton piccel a Nurofen-egésségítővel.”  
Összefoglaló a Józs 4-hez. Józsue az Úr parancsára a 12 törzs egy-egy emberét szólítja, s utasítja, hogy a Jordánon való száraz lábbal történt átkelés emlékére mind a Jordán közepén, mind a Jerikóhoz közel eső Gilgalban. Majd a papoknak szólt, hogy jöjjenek ki a Jordánból a szövetség ládájával, amely előtt 40 000 harcos férfi menetelt. Közöm. A nyílt felvonulás rutin. Mindig így kezdődik. A csapat felvonul a határon, a vár tövéhez, a város falai alá. Avagy az oroszok határ menti felvonulásai és a NATO csapatösszevonási manőverei, tervei nem ugyanilyen félelemkeltési manőverek? Az ellenséges partok közelében tartott tengeri hadgyakorlatok nem ugyanilyen kardcsörtetések? Az időzített rakétakilövések nem arról szólnak, hogy rettegjetek, mert könnyen pórul járhattok? Nem is folytatom. Azt hiszem, az alfa hím a gorilláknál a mellét döngeti dühödt erővel, igyekezvén fenntartani magának a prioritást és a tekintélyt.     

Van a Kairosznak két érdekes sorozata (Magyarnak lenni, illetve: Miért hiszek?, két kisalakú interjú-sorozat, amelyekben korunk ismert embereit interjúvolják meg. Nem olcsók a kötetkék, de a bennük kifejtett gondolatok miatt sokszorosan megérik árukat. Megjegyzem még, hogy eddig a sorozat általam olvasott köteteiben nyilatkozó politikusok, írók, művészek stb. életrajzai mindig csak gazdagítottak világlátásomban. Mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom őket.
Tegnap két kötet került a kezembe. Sok ismertős névvel találkoztam bennük. Az egyik Papp Lajos szívsebésszel készült, s a legérdekesebb leírás nekem az a konokság, az a társadalom felső köreibe beépült masszív önzés volt, amiről Papp Lajos beszámol. Az orvosi, egyetemi stb. felsőbb körökbe beépült korrupció, amely a saját és bűnös meggazdagodástól nem hajlandó eltekinteni, a megvesztegetés csábításának képtelen ellentmondani. Papp leírja, hogy a korrupció meglétét bizonyította a politika legfelsőbb szintjének, majd nem sokkal a tények közlése után úgy megverték, hogy eszméletét vesztette. Veséit le-, fogait pedig kirugdosták. A másik nyilatkozó: Andrásfalvy Bertalan. Őt is hallottam beszélni (miként Papp Lajost is többször). Érdekes, kemény fiatalkora volt, s nem kevésbé harcos felnőttkora. Volt Recsken látogatóban bátyjánál, ott volt 56-ban, amikor halomra lőtték az embereket a Parlament előtti téren. Antall Józsefet közelről megismerte. Vádolja, hogy paktumot kötött az SZDSZ-szel Jeszenszky Gézával és Kónya Imrével karöltve, hogy megakadályozta a nyugati szakértőkkel együtt kialakított és az egyetemek önállóságát, az Akadémia gyámságától való elszakadást célzó reformterveit, hogy elüldözte mellőle Timkó Ivánt és a nyakára ültette Beke Katát. Elmondja azt is, hogy Rabár Ferenc (RIP) azért mondott le, mert az IMF megzsarolta a kormányt, amelyhez ő nem kívánt asszisztálni. Én úgy tudtam, hogy a forintot Rabár egyszer s mindenkorra a dollárral akarta értékarányosítani (sokk-terápia) és ezzel a tervével magára maradt. A részletekről persze semmit se tudok. Antallnak a mentségére mégis szólnom kell néhány szót. Ugye az MDF élre törésétől kezdve halálos beteg. Ha becsületesen gondolkodom, meg kell értenem, hogy olyan egyedül volt, mint a kisujja. Értem ezen: az egész örökölt, magát „balosnak” tartó MSZMP és az őt kiszolgáló teljes közigazgatás tőle idegen emlőkön nevelkedett, nemkülönben a katonaság és rendőrség is. Ugyan kikre támaszkodhatott? Kiknek volt szakirányú felkészültségük, kellő rálátásuk a népgazdaságra, a politikai erőviszonyokra, a status quo részkérdéseire, a geopolitikai helyzetre, s mellette kellő erkölcsi tartásuk? Úgy gondolom, hogy keveseknek.
Összefoglaló a Józs 3-hoz. Józsue tehát a vezér, ő tartja a kapcsolatot az Úrral, aki a sikerek mögött áll. Most azt parancsolja, hogy a néptől egy km távolságot tartva vigyék a frigyládát magukkal a Jordánhoz. A papok beleállnak a folyóba, mire az a felsőfolyásában megáll, s a Sós-tenger (Holt-tenger) irányában elfolyik. A zsidók pedig, miképpen egykor a Vörös-tengeren (Sás-tenger), most a Jordánon kelnek át száraz lábbal. Közöm. Ez ugye csoda? Korunk bajban van a csodákkal, s mivel magam is korunk „terméke” vagyok, engem is megpróbál egy másodpercre, hogy elfogadjam a természetből nem következő dolgokat. Hm. Megáll a folyó. Hogy áll meg? Nem jó a kérdés. A kérdés az, hogy van-e Isten, akinek a létét nem lehet bizonyítani, de akinek megadatik, az látja, hogy a világ fizikai biológiai, univerzális törvényekkel átszőtt valóság, melynek kialakulását és fennmaradását véletlenek sorozataként nehezebb hinni, mint egy Abszolútumot feltételezni. Nekem viszonylag egyszerűbb a dolgom, mert elfogadom, hogy Isten szólt az emberhez (kinyilatkoztatott a vallásunk) sőt közénk jött az istenember, Krisztus. Tehát egy rendkívüli tünemény innen nézve csoda, onnan nézve természetes. Persze mi földi létünk során földi szemünkkel innen nézünk, s nem látunk odaátra, odaátról.  

Komikus tud lenni a komolykodó nyelv, amint többféle okosságot passzítunk egybe.  Forrása sokféle lehet. Pl. közmondások keverése: SzF szokta volt mondogatni: Néma gyereknek híg a leve. Ezt egy külföldi nem érti. Mi cinkosan összenevetünk, mert tudjuk: Néma gyereknek anyja se érti a szavát, illetve olcsó húsnak híg a leve. Az ilyen nyelvi furfangok hamar közhellyé lesznek. Pl. Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc. (Ennek csak egyik fele közmondás: Mindenütt jó, de a legjobb otthon.) Vannak aztán másfélék: Úgy működnek, mint a sínváltók. Adva egy forduló szó, melynek a mentén a mondatot jobbra is és balra is el lehet téríteni. Szeretem ezt az alapmondatot: A kétpúpú tevét az különbözteti meg az egypúpútól – aki akarja. A mondat értelme az az mutatószón fordítható el. Számos ilyesmi akad a nyelvben.
Tegnap jelöltem meg a Communio c. igen komoly periodika bevezetőjében egy mondatot. Ide vág.  ...S ha a kísérlet nem válik be, ... annál rosszabb a tényekre nézve ...a globalizmus szálláskészítőinek, híveinek, szószólóinak van még javaslatuk bőségesen. A mondatban két durranás is van. Az egyik: egy szellemes közhely, ha a kísérlet nem válik be, annál rosszabb a tényekre nézve, a másikhoz ismerni kell a viccet a döglő libákról, amelyeknek a megmentésére tanácsot kérés és kap a gazda, ám a libák mind elfogynak. A tanácsadó ekkor sóhajt fel: kár, pedig még száz jó ötletem lett volna.
Oldalakat lehetne megtölteni a nyelvi szellemességekkel, melyeknek az élvezetéhez tagadhatatlanul kell egy kis érzékenység.
Zárásképpen megemlítem, hogy terjed a fészbúkon a lánclevél: a felkért tíz név gazdája ossza meg kedvenc versét a többiekkel, és írjon a végére tíz újabb felkérést. Noha én ilyet nem kaptam (egy gonddal kevesebb), azért elgondolkoztam rajta, akikét olvastam, mind valamiféle roppant fontos igazságot, életvezetési elvet, egyéb okosságot taglalt. Persze fontosak ezek, de hát a költők egy része nagyon is humoros olykor, és mintha a vidámságra való késztetés kezdene kiveszni belőlünk. Talán mert nem lehet pénzre váltani? Ide idézhetném Petőfi (a) jó tanítóját, Arany: Toldi Bencéjét, akinek a törött kése sehogy se akar összeragadni, a kopaszszájú Szűcs György bátyát, akinek a bajusza sehogy se akar kinőni stb. Kihagyhatatlan volna Karinthy is, most mégsem őt választom, hanem Weörest, aki bátran humorizál, és hozzá hány versében! Ide csak egyet idézek:
Báró és gróf, / szeg és sróf, / ablak és ajtó, / vadász és hajtó, / fővárosi és vidéki sajtó / hirdesse szépséged, / ruganyfenekű Erzsébet! /
Szuper.
Összefoglaló a Józs 2-höz. Elindul két izraeli kém a szomszédos Jerikóba. összetalálkoznak egy Rácháb nevű kétes erkölcsű fogadósnővel a városfal mellett. Híre megy kémkedésüknek. Megegyeznek a nővel, hogy családját nem bántják a honfoglalók, ha elbujtatja őket. A nő segít, felküldi őket a hegyekbe, s elirányítja másfelé üldözőiket, akik eredménytelenül hajszolják a kémeket. Amazok hazatérve a Jordánon túl elmesélik, hogy Jerikó retteg az izraeliek hírétől, várható támadásuktól. Közöm. A rettegés jelen van korunkban is. Rettegnek sokan az állástalanságtól, a szomszédos népek békétlenségétől, a vallási fanatikusok erőszakos, gyilkos indulatú megnyilvánulásaitól, esetleges genocídiumtól. Itt már ember alig tehet valamit. Célszerű az égiek támogatását kérni. Ahol elhatalmasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem – írja Pál (Róm 5,20), de ezt alighanem hittel kell kérni.          

Ahány ház, annyi baj legyen! – keveri a cinikus a közmondásokat közhellyé. Mindenki másképp csinálja – énekli az LGT.
Ahol annyi rendezvény folyik párhuzamosan, mint amennyi Budapesten szokásos, ott háromféle magatartást követhet az ember.
– Nem megy el egyikre se, mert nem tud vagy nem akar választani közülük.
– A lehető legtöbbre elmegy, és mintát vesz belőlük. Találkozik a megjelentekkel, kezez azokkal, akikhez tartozik, vagy akikhez tartozni kíván, beleharap két pogácsába, iszik egy jobb minőségű vöröset, s már ott sincs. Haknizik a következőre.
– Én a harmadik típushoz tartozom, aki ha valahová elmegy, annak egészére kíváncsi, s kitart az előadásokban, mert reménye szerint mind valamivel gazdagítja, s az egészről kíván benyomásokat szerezni. Találkozik, ha találkozik ismerősökkel, de azért megy, hogy ott legyen.
Szombaton reggel misére indultunk és ott voltunk. Bevásároltunk és ott voltunk. Elmentünk Máriaremetére egy mozgalom bemutatkozó rendezvényére (Szeretetláng) és valameddig ott voltunk, aztán elsöpörtünk, mert esküvőre is hivatalosak voltunk. Gyors ebéd után irány az eskem-beskem. Ott voltunk, próbáltam fotózgatni, mert ez olyan alkalom, amikor nem illik megakadályozni azt, hogy kéretlenül portrét készítsen az ember valakikről. Szoktam is élni a lehetőséggel. Fotóztam a karaktereket. Majd felkerekedtünk, s ajándékokkal megpakolva egy név- és születésnapi bulira lihegtünk. Kiderült, hogy a szülinapos ajándékképpen éppen Ausztriába látogatott (szervezési probléma), ezért az egyik apropótól elestünk. A másik ünnepelt jelen volt, tette a dolgát, ám a vendégek megérkezésünkkor már szedelődzködtek. Bár magammal vittem a fényképezőgépet, elő se vettem, sőt úgy kellett utánam hozni, mert egész egyszerűen ottfelejtettem a vendégség színhelyén (helyszínén?).     
Így tért véget az eseménydús szombat. Még szerencse, hogy nem esett, így nem áztunk se Remetén, se a templomkertben.
* * *
VerS
(Haiku )
Engem ő üt-ver s
ő ordítja: SEGÍTSÉG!
esdem: Segíts, ég! 
Összefoglaló a Józs 1-hez. Kiléptünk Mózes öt könyvének a világából (Pentateuchus). Mózes meghal, Józsue átveszi a stafétabotot. Józsue megerősítést kap felülről (mindenben a törvény szerint járj el, ne térj el tőle se jobbra se balra, hogy minden úton sikerrel járj.), és alulról (mindent megteszünk, amit csak parancsolsz, s elmegyünk mindenhova, ahova csak küldesz minket... aki nem engedelmeskedik parancsaidnak, az haljon meg). Közöm. Se jobbra, se balra. Átpolitizált világunkban azonnal politikai áthallása van ennek a centrumtól való eltérésnek. Már írtam, újra rögzítem: a politika mindenkié, a közjó szolgálata, csak annak van értelme, hogy a miniszterek (azaz szolgák) a társadalom létének, gyarapodásának a biztonságán fáradoznak. A többi korrupció, pártoskodás, széthúzás, önzés, helyzetbe kerülés keresése, és a pozíciók, a kapcsolati tőke bebetonozásának a kísérlete. Ha rajtam múlna, a sportolók anyagi támogatás nélkül versenghetnének saját gyönyörűségükre, a pártok pedig anyagi támogatás nélkül filozofálhatnának arról, hogy mi lenne jó az országnak. A közigazgatás az én elképzelésemben professzionista szolgálatot jelent. Hálóként kell(ene) lefednie a társadalmat, s arányosan húzni, emelni felfelé. Nem ezt tapasztalom világszerte.
Még megjegyzem, hogy Józsuénak megígéri a társaság: „egészen úgy hallgatunk rád, ahogyan Mózesre hallgattunk”. Alighanem ez az ígéret okoz majd később annyi galibát. Mózesre se hallgattak, és ez nagyon sokba került a zsidóknak. 

A francia kisebb unokáknak énekelt Éva néhány gyerekdalt. Utóbb egy hetet töltenek nálunk Zsuzsáék. Kétszer lejátszom nekik egymás után a dalocskákról készített videót. A kicsi Angéla hibátlan tisztasággal intonálja az azonnal megjegyzett éneket. Ez szerintem figyelemre méltó. Lehet, hogy sok muzsikát kellene neki hallgatnia? Lehet, hogy zenei képességei fejlesztésre érdemesek? Még nem késtek le semmiről.
Nem egy ízben hallottam olyanféle gyerekekről, akik apró korukban készítettek egy kis sámlit, s később asztalosokká lettek. Az életem úgy hozta, hogy adott alkalommal nekem is össze kellett tákolnom egy sámlifélét. Attól azért nem lettem asztalos.
Máskor olyanokról hallottam, akik kicsi korukban otthon berendeztek maguknak egy kis oltárt és „miséztek”. Ezek rendszerint papok lettek. Levi unoka korához képest szépen imádkozik, és nyugodtan viselkedik a templomban a miséken. Egyszer nálunk felkap egy réz-serleget, majd még egyet. Kezét felemelve azt mondja: Ata. Magyarán a papoz utánozza, amint az úrfelmutatást végzi. Néhány héttel később odafordul hozzánk, és a pap mozdulatát utánozva „kivesz” valamit a serlegből és tisztán azt mondja: Krisztus teste.  A dolognak kétféle kimenetele lehetséges, vagy pap lesz, vagy nem.
Egyebekben ő is szépen orientálódik a zenéhez. Szereti a gongot, a gitárt, a szintetizátort, s énekel a maga módján.
Úgy látszik, igaz az a tétel, hogy egy emberen belül többféle tehetség is lakik.  
Összefoglaló az MTörv 34-hez. Búcsúfejezete ez a Második törvénykönyvnek. Immár csakugyan meghal Mózes 120 éves korában csaknem töretlen egészségben. Fogai nem mozognak, szeme tisztán lát. Az Úr felküldi a Nébó hegyére, s ő belátja onnan az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak ígért földet, ahova ő nem léphet be. Kegyelem volt élete, kegyelem meghallgatott imádságai, kegyelem megőrzött egészsége, s nem utolsósorban kegyelem volt az, hogy egyedül ő beszélhetett az Úrral face to face. Kegyelem lett a halála is. Maga az Úr temette el, senki nem tudta meg azóta se, hogy hol nyugszik. A hatalmát idejekorán Józsuére bízza, aki a néppel együtt 30 napos gyászt tart az emlékére. Közöm. Czeizel Endre szerint az emberi test építőikockái ideális esetben 130-140 évre lennének képesek elhordozni az embert. Ehhez képest mi hamarabb kezdünk hasonlítani a Prédikátor könyvében az öregségről írtakhoz (az ablakon kinézők homályba borulnak [szem], a malmok zaja halkabbá válik [fül], amikor ijedten járnak az úton [szédülés]...) A folyamat általában lassú, hogy felkészítsen a földi elidegenedéshez.
– Lám, milyen kicsi ez a világ!
– Így van, már kezdem is kinőni.