Mickey webnaplója

Naponta mögé (elé) ülök, mert eszem, mert iszom, mert olvasok, mert társalkodunk a fehérasztal mellett.
Asztal az atomfizikusok szerint nincs is, mert az csak a hatalmas űrök közt lebegő alig valamik, erőterek és energiák csomósodási pontjainak az összessége. Állításukat leginkább a gázok jelenítik meg, amikre ugye nehéz rákönyökölni.
Asztal a számítógép képernyőjén megjelenő piktogram-halmaz is a háttérképpel együtt. Mondanom se kell, hogy az még kevéssé létezik, ha nem hiszed, kapcsold ki a gépet.
Van aztán egy valóságos asztal, amely éppúgy erőterek, alig részecskék, nagy űrök, energiamezők stb. kevercséje, de amely elbírja a rajta lévő monitort, nyomtatót, egeret, billentyűzetet, ventilátort, aktív sztereo-hangfalakat. Az a helyzet, hogy kilós kamerám is itt leledzik, a nyomtató vályújában.
Mi van még az asztalomon?
Szótárak. Angol, mert elég gyatra a szókincsem, s utána kell néznem olykor fontos dolgoknak.
Idegen szavak szótára, mert néha szükségem adódik rá.
Egy tépett papírfecni, mert néha eszembe jut valamilyen gondolat, és mielőtt elfeledném, gyorsan írok néhány slágvortot.
Magyar helyesírási szótár, mert minden írás tartalmaz hibákat. Az enyéim is tartalmaznak. Ezeket ritkítom azzal, hogy elbizonytalanodás esetén segítségét igényelem. Mondhatod, hogy van a gépen helyesírás-ellenőrző. Van, de nem mindig fogadom el, amit súg.  A papírfecnit pl. aláhúzta. Ha sváb-magyar összetételnek tekintem, s meg nem honosodottnak, illene kötőjelezni. Én egybeírtam. Nekem már meghonosodott. Az Idegen szavak szótára csak a fecnivel foglalkozik, és kikerüli az összetételt. Papír-szeletet ír elválasztójellel.  Persze, mert a sor végéhez ért. Ravasz, mi?
Van itt még egy Konkordancia. Az Újszövetség minden szava szerepel benne. Ha tudom a szót, könnyű kikeresni az egész idézetet és mellétenni a lelőhelyet is. Nagy segítség a források megadásához.
Van aztán egy kötetnyi latin bölcsesség. Megerősítést kérek olykor tőle, für alle Fälle, mert nemcsak a németet, a latint is fél évszázada tanultam. Még itt őrzöm a Communio legújabb számát az értelmiségről írt értekezésekkel. Talán olvasok még belőle.
Mindenképpen olvasom viszont a Bibliát, hiszen naponta rögzítem egy-egy fejezete tartalmát, s azt, hogy mi közöm van az olvasottakhoz, mi köze van – vagy kéne hogy legyen – minden embernek hozzájuk, merthogy a „kinyilatkoztatás” mindenkit meg kíván szólítani.  
Itt hever egy igénytelenkülsejű kb. három cm2-es kütyü, egy pendrive. Rajta még szerkesztő koromban minden, saját gépemről lementett anyag.
Még egy papír, egy origami sótartó, amelyet az unokák hagytak az asztalomon, meg ezek szerint én is.
Schluss, mondaná a német.
Összefoglaló az MTörv 33-hoz. Mózes búcsúzik. A törzseket értékeli, elmondja mindről mindazt a pozitívumot, ami egyáltalán elmondható róla. Áldást kér mindegyik törzsre, jólétet, biztonságot, terjeszkedést, gyarapodást, kiteljesedést valamilyen formában. Majd végül felkiált: „Boldog vagy, Izrael! Ki hasonló hozzád, te győzedelmes nép? Az Úr a védőpajzsod, a küzdő kard, mely dicsőségre emel. Ellenségeid vesztedre törnek, de te hátukon taposol.” Közöm. Azok után, amiket a választott nemzet véghezvisz, lehet, hogy nem is olyan könnyű jót mondani róluk. Mégis megy az, mégpedig gördülékenyen. Hajtóereje a hozzájuk való kötődés, a megbocsátó szeretet, az Úr hűségének prófétálása. Mivel mindenki olykor bűnös, más vonatkozásban esetleg szent, mindenkiről lehet jót is, rosszat is mondani. Lehet átkozni és áldani. A kérdés, hogy a magunkban róla alkotott jó vagy rossz emlékeket ápoljuk-e. Ez más (szomszédos?) nemzetekre is igaz. Nincsenek köztük makulátlanok (mi sem vagyunk azok), s nincsenek közöttük ördögien rosszak (mi sem vagyunk azok). Úgy kell rájuk (magunkra) tekinteni, mint akikben megvan a jóravalóság csírája, amit érdemes táplálni.    

Ma reggel eljutottam a Bibliában Józsuéhez, aki Mózes helyett beviszi a népet az Ígéret földjére. Józsuétől pedig csak egy lépés, és máris a spirituáléknál kötöttem ki. Azonnal meghallgattam a Joshue fit the Battle of Jericho-t (The Golden Gate Quintet), s ugyancsak az ő előadásukban utánavetettem a Nobody Knowst s a Hush című feldolgozást. Az élvezkedésnek igazán csak az idő szab határt, a reggeli, majd a mise, közben a posztírás. Tegnap itt ünnepelte M és E a két kisfiukkal együtt házasságuk 4. évfordulját. Ma reggel M-nak átküldtem egy rövid e-mailt megjelölve benne a Hush youtube-os hozzáférés kódját. Azért neki, mert egykor együtt vettünk részt azon a koncerten a Kongresszusi központban, ahol a GGQ utolsó budapesti fellépése volt. Ott volt még az egyik alapító tag, Orlandus Wilson (Köztük énekelét még az egyik alapító tag, Orlandus Wilson bass (†1998), noha a négytagú együttes 1934-ben alakult. A kórus sokat változott létszámban, összesen 16-an váltak meg menetközben a nagysikerű GGQ-től.  Az alapítók mind diákok voltak. A műfaj megteremtői nem. A spirituálé (meg nem erősített információim szerint) úgy keletkezett, s alakult kamarakórus formációban előadott többszólamú, bibliai témájú műfajjá, hogy négy borbély összeállt s valahogyan dalra fakadt. Csakhamar népszerű lett a műfaj, s elterjedt Amerika-szerte. Persze később szólisták is énekelték. Nekem pl. Mahalia Jackson előadásában a leghitelesebb a Nobody knows c. darab. De a Golden Gate-et is többféle felállásban ismertem meg, s egyik jobban tetszett, mint a másik. Sorsuk kicsit hasonlóanb alakul, mint az angol King’s Singersé. A tagok változnak, az együttes marad.  
Egy kis ízelítő a GGQ-ból: https://www.youtube.com/watch?v=gan4BUsz0Ik
Összefoglaló az MTörv 32-höz. Mózes éneke a fejezetcím. Ám itt csak a szövegét olvashatjuk, amit a nép lelkére kötött. Ilyenek szerepelnek benne: „a Fönséges a népeknek határokat az Isten fiainak számához mérten szabott...” Majd jön prófécia arról, hogy a választottak eltántorulnak az egy igaz Istentől és mindenfajta bálványok után futkosnak, mire a válasz: egyik csatát vesztik a másik után: „hogyan üldözhetne ezret egy”? Jönnek a kijózanító csapások: „a szőlőszemek mérgezettek, keserű bogyók,  ...közel van pusztulásuk napja”. „Lássátok (be) végre, hogy én vagyok, csak én, s nincs más Isten rajtam kívül!” „Nem üres beszéd ez, hanem maga az élet.” Ezután Mózes nemcsak énekét fejezi be, hanem az életét is. A Nebo hegyére felmegy, végignéz Kánaánon, ahová soha nem léphet be. Közöm. Az Isten fiai (nemzetek) időről időre megpróbálják kitolni a számuk mértékéhez igazított határaikat. Sőt kicsiben (a családjukban) megkezdik ezt a határkitolást. A gyerek megpróbál elmenni addig, ameddig szülei határt nem szabnak cselekedeteinek. A testvér megpróbál a többihez képest magának előnyt szerezni, nagyobb területet, akár a lakáson belül. A szülők korlátozó szerepét a Gondviselő Isten végzi a népek között, mégpedig nagy-nagy béketűréssel, türelemmel. Minden birodalom megkíséreli a packázást az Istennel, hogy aztán eltűnjön a történelem süllyesztőjében.  

Olyan hihetetlen, hogy feleségem is befejezi a hivatalba járását. Holnap lesz utoljára, hogy vele kelek, hogy autóval kivigyem a HÉV-megállóba. Bármibe lefogadom, hogy hiába fekszem le este 11-kor, s hiába nem kell fél hat körül ébrednem, hogy vele kelve 6.10-kor induljunk lefele. A kelésem ezután is félhatkor lesz, legfeljebb nem megyek sehová, csak teszek-veszek a lakásban, olvasok vagy írok. Egyelőre nem látszik, hogy mivel fogjuk tölteni a napjainkat együtt. Majd kikérdezzük közeli ismerőseinket, barátainkat, akik régóta élik páros nyugdíjas éveiket, hogy miféle rutinok mentén folyik le egy-egy napjuk. Unokáznak? A tévé előtt ülnek, vagy a rendelőintézetek padjait koptatják? Beszélgetnek? Vitatkoznak? Utazgatnak? Majd megtudjuk, egyelőre a jövő zenéje. Elég a mának a saját megoldandó problémája. Ma nincs különösebb, csak összecsúszott két program. Mindkettő ajánlat sebtében érkezett, az egyik rokonlátogatás, a másik pedig nálunk tartandó. M és E ma négy éves házasok. Nálunk, velünk szeretnék megünnepelni. Persze a másik programot kértem elnapolni – úgyszólván az utolsó percben. Egyeztetési gondok mindig adódhatnak. Szombaton pl. várnának Máriaremetén, de itthon lesz programunk: a szomszéd lányának esküvője, amelyre hivatalosak vagyunk, s utána sógorom névnapja, sógornőnk születésének kerek évfordulója. Még némi ajándékról is gondoskodni kellene, hátha örülnének valaminek.
Összefoglaló az MTörv 31-hez. Mózes 120. Úgy is érzi magát: „nem vagyok képes tovább jönni-menni”. Átadja a vezérséget Józsuénak az Úr rendelése szerint. Leírja, majd felolvassa a parancsolatokat s a lelkükre köti, hogy a frigyláda mellett őrizzék. Bemegy a frigysátorba Józsuéval, ahol az Úr értésükre adja, hogy Mózes halálát alig várja ez a nemzedék, utóbb tartása megroppan, s más isteneknek hódol. Ezért meg fogja őket leckéztetni. Az Úr utasítja Mózest, hogy írja le prófétikus énekét és tanítsa meg a népnek, hogy amikor eljön az ideje, tudatosítsák, mit miért kaptak, amikor az Úr tetszése ellenére cselekedtek. Közöm. Frigyládánk a saját lelkiismeretünk. Oda van bevésve mindaz, amit az Isten kíván tőlünk. Mi pedig hol azt cselekedjük, hol vele ellentéteset. Kísértetiesen ismétlődik a jelenet később a nagy rendalapítók halála közeledtével. Assisi Szent Ferenc még élt, amikor ellentét támadt követői között a regula szigorúságát illetően, és táborokra szakadtak. A közösségek születése mind hallatlan lelkesedéssel indul, majd az alapító egyéniség távozásával kétségek támadnak. Ezért hivatkoznak a mozgalmak az alapítóra unos-untalan. Azt mondta Chiara Lubich, azt mondta Kentenich atya, azt mondta Emődi Laci bácsi, stb. Ami pedig Mózest illeti, elhiszem, hogy 120 évesen nem volt kedve és ereje továbbcsángálni. Én csak 68 vagyok, de nekem sincs igazán érkezésem a nagy jövés-menéshez. Folytassa Józsue.

Ez olyan közhely, ami annyit ér, mint az ellenkező állítás, miszerint nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. Az igaz, hogy vége van egy-egy találkozásnak, pl. Zs.ék, akik – ha jól számolom – 11 napot töltöttek nálunk négyen, s akik tegnap hazamentek. Azonnal megindítottuk a lakás visszarendezését, már amennyire. Ma folytatjuk. (Mosás, takarítás.) De nem ott folytatjuk, ahol érkezésük előtt abbahagytuk. Itt tartózkodásuk élménye bennünk él, hat ránk, fényképes lenyomatai vannak, s valamennyi élménnyel gazdagodva folytatjuk e kitérő után életünket. A régi kerékvágás egyébként is megszűnik holnapután, amikortól állandósul, hogy ketten töltjük további életünk jó részét a négy fal között. Ha jól meggondolom, az élet egyfajta egyirányú utca: folytonosan a múltból előlépve az állandó jelenben zajlik, s a jövőbe tart. Mint ilyen csakugyan pillanatonként érkeznek új jelek, új ingerek, új indíttatások, kisebbek és nagyobbak. Benne találkozások és szétválások, alkotó és pihentető időszakok. Ilyen értelemben az idő folyása nem ismétlődik meg a négy évszak változása ellenére sem, mert nincs két egyforma tavasz, se nyár, se ősz, se tél. Nincs két egyforma álom, és nincs két egyforma ébren töltött nappal. Ma reggel pl. azt álmodtam, hogy nagy hó van (nem igaz, csak kevés eső esett), hajnal van (igaz, hisz akkor álmodtam), házibuliból indulunk (nem igaz, aludtam), de a kocsiból hiányzik az akku (nem igaz, megvan) és ellopták a hátsó lámpáját (nem igaz), nem tudok indulni. Ezen az se segít, hogy megjelenik a politikus Fodor Gábor (hogy kerül ide?), és egy könyvespolcot összenyom, amitől egészen más alakot vesz fel. Persze ez se igaz, viszont Tücsi neszez, amitől felébredek, és mint már olyan sokszor, pillanatok alatt áldássá lesz az átok, normális valósággá az abnormis álom. A kocsi az utcán áll, pöccre indul, nem hiányzik semmije, és engedelmesen kivisz bennünket a HÉV-megállóba. Hazatérve lerángatom az ágyneműt a délutáni mosásra, reggelizem, majd a délelőtt folyamán kiporszívózom az egész lakást. A többit pedig meglátjuk.
Összefoglaló az MTörv 30-hoz. Ismét és ismét a legfontosabbakat köti a nép lelkére, akiket utóbb (Mózes prófétálja) elhurcolnak idegen népek. „Ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha szereted az Urat, az ő útjain jársz, megtartod parancsait, életben maradsz és megsokasodsz. Az Úr, a te Istened megáld. Ha azonban elfordul tőle szíved, ha elcsábulsz más isteneket imádni, akkor menthetetlenül elpusztulsz...” Közöm. A lényeget mondja: A szeretetparancs megtartása áldást, elvetése átkot hoz a népre, a személyekre, öregekre, gyerekekre, férfiakra, nőkre. Másutt úgy fogalmaz, hogy ha a torvényt megtartod, a törvény megtart téged. Ezek a figyelmeztetések nemcsak egy kornak, egy népnek szólnak, hanem minden kor minden emberének. A föld csak szeretetben képes fennállni, működni, teremni, sokasodni, élni, a részei harmóniában lenni egymással. A gyűlölködés átokként zúdul a földre, és ínségbe, civakodásba, meghasonlásba viszi a népeket, a kisebb közösségeket, a személyeket.
Mit lehet ezen nem érteni?
Tapasztalhatjuk: Korunk éppen eléggé „zivataros” korszak.

Ma megint véget ér egy szakasza életünknek. Zs.-ék hazatérnek M.móvárra. Most lementek még egyszer kifutkosni magukat a közeli játszótéren, mert több órás utazás vár rájuk valamikor ebéd után. A héten szintén véget ér egy fejezet, amennyiben feleség elbúcsúzik utolsó munkahelyétől. Ettől kezdve együtt „hallgatjuk tenger mormolását” (vö. a Mikes Kelemenről írt vers). Próbálom mindenkinek az értésére adni azt a nyilvánvaló tényt, hogy dalainkat elénekeltük, feladatainkat befejeztük tehetségünk és szorgalmunk arányában. Nem állítom, hogy tőlünk többé nem várhat senki dalt, csak azt próbálom kifejteni, hogy állapotbeli kötelességeinknek valamennyire eleget tettünk, s ha akarjuk, hátradőlhetünk a széken, s tetszésünk szerint harangozhatunk a lábunkkal, vagy elnyalhatunk egy fagyit.
Elvileg a pihenés időszaka következik, gyakorlatilag egészen más.
Ameddig bevethetők vagyunk, addig mi alkotjuk a családi könnyűlovasságot. Oda vágtatunk, ahová a szükség kívánja. Van rá bőséges alkalom négyfelé kirepült négy gyermekünk négy otthonát felkeresni.
Elvileg utazgathatnánk is megismerni a világot, bár nemigen hiszek ezekben az utakban. Nagyobb, fontosabb feladatunk életünk összegezése, s felkészülés az egykori nagy útra, amelyet egyáltalán nem siettetünk. Szemlélődve kelünk várva (miképpen Futó Karcsi bácsi idős pap), hogy aznap mire indít a Lélek. Megpróbálunk vele neki megfelelni, s nem ellenkezni.
Összefoglaló az MTörv 29-hez. Mózes népének még egyszer értésére adja, hogy az Úr miképpen gondoskodott azokról, akikkel szövetséget kötött. Kivezette őket Egyiptomból, gondoskodott élelmezésükről, ruházatukról. „Átvezette” több nép között, csatákban eggyé kovácsolta őket. Kánaánban sem szabad majd a törvények ellenére élniük, mert kemény megtorlásban lesz részük. Érdekes, hogy múlt időben beszél a jövőről. „...elmentek más isteneket szolgálni; az Úr haragja ezért fellángolt ellenük, kitépte őket földjükről, s vetette más országba őket”. Közöm. Ez az el-elcsángálás a megismert igazságtól, veszélyes valami. Ma úgy hívják, hogy megátalkodás. Tudom, mi a jó, felismerem, s mégsem azt teszem, hanem a rosszat. Valamennyire ez az ember ösztönvilágába bele van írva. Már Pál apostol is panaszkodik: „nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok” (Róm 7,19). Ezért kell éberen őrködni lelki rezdüléseink irányultságain, s szükség szerint azonnal korrigálni.    

Karinthy Így írtok ti c. szellemes anyagainak egyike: „Kínai vers. Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami.” Természetesen a sorok fentről lefelé haladnak. Mindez azért foglalkoztat, mert nekem vízszintesen írva azt kellene ide rónom: Most abbahagyom a poszt-írást, mert nem jut eszembe semmi. Persze ez sem igaz. A pontos igazság az, hogy igen sokféle gondolat kavarog bennem, de egyik se domináns. Egy se akar jobban feltörni, mint a többi. A bőség zavarának lehet nevezni. Olyan, mint a kétszikű és egyszikű növények gyökere közti különbség. A kétszikű ereszt egy főgyökeret, s ebből ágaznak szét a mellékágak, el a hajszálgyökerekig. Ugye, a főgyökér kinézetre is domináns. Az egyszikű hagyma gyökérzete nem ilyen. Mint egy szakáll, meredeznek a növény alján az egyforma vastagságú gyökérszálak. Egy sem domináns, mind recesszív. A gondolatok, a bennem kavargó dallamok is sokszor ilyenek. Egy sem akar dominálni. Mintegy azt mondják mind: Miért pont é? Miért pont én? És nincs vezérfonál, nincs mindent kiütő dallam, melytől nem tudnék szabadulni. Pedig adódhatnának ilyen hívószavak:
Ma pl. elindult a bölcsőde, elindult bele Levente unoka is.
Nálunk pedig ZS. három unokával, egy bölcsődés korú, egy jogilag iskolás s egy évek óta iskolás.
Tücsi utolsó hetét tölti munkában. (Később csak alkalomadtán jár be, ha hívják.)
Tegnap féltékenységnek vélte egyik megnyilatkozásomat. Meglepődtem rajta magam is. Azt hiszem, ma már okafogyott még a gondolata is e fogalomnak velem kapcsolatban. Magamban rég leszámoltam azzal, hogy a népszerűség és az értékesség egymással sokszor köszönőviszonyban sincsenek. Mit bánom én, hogy mi marad utánam? Alig valami vagy semmi? Csak reménykedem, hogy valami megvalósult abból, amiért átsuhantam ezen a földön. A többi elválik (test és a lélek egymástól). „A test az csak test.” Talán fontosabb egy másik gondolat.
Valaki említette, hogy semmit se vihetünk transzcendens létünkbe. Mindent idehagyunk, „üres kézzel” megyünk át a halálból az életre. Ez nem egészen így van. Nagyon lényeges a különbség: A szeretetünket magunkkal visszük. A többi pedig semmit se ér, azért is marad itt.
Ami pedig a tegnapi említett gondolatot illeti, az közelebb állt – olykor kétségtelenül hülye – humoromhoz, egy rossz megfogalmazáshoz, mint bármi máshoz. Mások mondják, hogy egy poénért feláldozok sok mindent. Kétségtelenül minden ilyen felemás megfogalmazás egy-egy olyan magaslabda, amit le lehet ütni, s amelyet általában csend követ.  
Összefoglaló az MTörv 28-hoz. Gondtalan boldogságot ígér a választottaknak, minden tevékenységükön az Úr áldását, ha engedelmeskednek törvényeinek. „Az Úr fejjé tesz, nem farokká; csak felül leszel, soha alul, ha parancsaim elől nem térsz ki se jobbra se balra.” Ellenségeid hétfelé futnak előled félelmükben. Ám engedetlensége esetén a nép rabszolgasorba süllyed, soha nem tapasztalt csapások érik, betegségek, háborúságok, ostromok, melynek során saját gyermekeiket fogják felfalni éhségükben. „Ellenségeid elől hétfelé futsz.” Mindenféle átok utoléri őket. „A körödben élő idegen kölcsönözhet neked, de te neki nem.  Ő lesz a fej, te a farok” – így szól az Úr. Sokszerű megaláztatást részletez, beleértve a szétszóratást is. Közöm. Lehet, hogy ma nem látszanak ilyen tisztán az összefüggések a cselekedek és következményeik között. Hiszen egymás mellett élnek különféle, egymásnak ellentmondó megfogalmazások: Mindig a jók mennek el (egyes jók rövid életére utalva)! Tiszteld anyádat, apádat, hogy hosszú életű légy a földön. Mindkettőre találunk bőségesen példákat. Eladdig, míg kijelenthetjük: A hosszan tűrő Isten ártatlan a földön található gonosz dolgokban, s megfogalmazhatjuk azt a nehezen megemészthető valóságot, hogy „az ártatlanok szenvedése a szeretet ára”. Elég, ha szeretett hozzátartozóink (különösen is kisgyerekek) szenvedéseire, ne adj Isten, elvesztésére gondolunk.

et olvasok D.-nél, s gondoltam, megosztom veletek. A történet alanya a Kereskedelmi Minisztérium elbontott épülete előtti, murvával felszórt placcon vigyáz ... a mire is? Fogalmam sincs. A Deske.hu honlapon látható is az ipse, hiszen a magasból lefotózta az írás szerzője.
„Távoli üdvözlet Oravecz Imrének
Van-e jogom irigyelni ezt a csodálatos életformát.
Nappali éjjeliőr.
Ellátja feladatát. Őrzi a bekerített munkaterületet,
jelenleg azt a sárga murvát, ami fölött ül;
amit a múlt héten a munkagépek itt elteregettek.
Jól kivehetően szereti a hagymás rostélyosokat. Nyugodtan ül.
Negyven év körüli, tehát valószínű, jó húsz éve ül, és nézi, ami előtte van.
Két flakon innivaló a ház oldalán. A kisasztalon ebédje, csomagoltan.
Be van rendezkedve, rendtartáshoz a házikó oldalán szemétkosár, vödör és partvis.
Az ajtó kitámasztva széllökések ellen.
Ilyenkor a belső székre ül át, onnét is jól belátni a terepet.
Drót tekereg a földön, odavezették számára a villanyt.
Este világított is az ablak, talán olvasott, ő vagy a váltótársa.
Még huszonöt éve van hátra, akkor nyugdíjba megy.
Most egy galamb nézi őt. Meg én.”
Eddig a történet. Jól példázza, hogy szöveg és kép milyen értéknövelő hatással lehetnek egymásra. Kérdezheted: Miért nem mutatom a képet is. Mert béna vagyok a technikához, mert nem kértem a szerző engedélyét, a szöveget is csak azért másoltam ide, mert nem kereskedelmi célú az egyébként internet-nyilvánosságú anyag. A kép természetesen látható a deske.hu honlapon.
***
Úgy látszik, ma plagizálós napom van. Megakadt a szemem Balázs Géza egyik mondatán. Adva egy közlekedési tábla rajta a két irányban elhelyezkedő település neve. Mád, illetve Gönc. Az elmés magyar nem hagy ki egy ilyen poént: a Mád után l-betűt ír, a Gönc után egy z-betűt. Máris két államfő nevét kapja. Mádl és Göncz. (Áde nevű község nincs arrafelé). Erről asszociálok a Seregély érsekkel készült interjúkötet egyik megállapítására. Ott olvasom ugyanis, hogy a Szélről legeljetek... kezdetű népdalban ez áll: szili kút, szanyi kút, szentandrási, sobri kút. S létezik a térképen egy hely, ahonnan körben csakugyan ezek a települések láthatók: Szil, Szany, (Rába)Szentandrás, Sobor. :)    
Összefoglaló az MTörv 27-hez.Mózes utasítja népét, hogy áthaladásakor állítson fehérre meszelt követ a Jordánon túl, s írja rá az Úr parancsait. Érdekes módon az általa meghatározott hat-hat törzsnek az Ebal hegyén áldást, illetve átkot kell kiáltania, ami után a levitáknak átkozottnak kell nyilvánítaniuk mindazokat, akik a törvényeket nem tartják be. Legyen átkozott, aki bálványt farag; aki apját, anyját nem tiszteli; aki határkövét odébb tolja; aki tévútra vezeti a vakot; aki az idegen az árva, az özvegy jogait csorbítja; aki apja feleségével, akármilyen állattal, nővérével, apja-anyja lányával, anyósával hál; aki embertársát titkon leüti; akit meg lehet vesztegetni, hogy ártatlannak vérért ontsa. A népnek egyhangúlag mindegyikre rá kellett felelnie: Legyen átkozott! Közöm. Felér egy lelkiismeret-vizsgálattal: van-e közülük olyan, amelyik rám érvényes. Vannak-e „bálványaim”, csalok-e, megtévesztek-e, hogyan bánok a rászorulókkal, tisztán éltem-e, bántok-e mást ököllel vagy idegileg, hagytam-e magam megvesztegetni? Ha becsülettel végiggondolom a listát, mondhatom-e magamról, hogy rám ezek nem vonatkoznak, én szent vagyok.     

Epizódok a történésekből  
1. 20 éve Balás Béla püspökké szentelése alkalmával írtam egy Zászlónk külön számot. Nálunk időző Zs. elkérte, hogy újra végigolvassa. A bevezető oldal rövid cikkét idézem meg:   
Most RAJT-unk a sor ...                                                    ...és ez nem fenyegetés!
                                 ISTENI KRIMI
Fel a kezekkel !                           Imádkozzék!
Adja meg magát!                       Bánja meg bűneit!
Dobja el a fegyverét!                Gyónjon meg!
Ne ellenkezzen!                          Ne ellenkezzen!
Nincs esélye a menekülésre!  Lássa be, hogy mindnyájan Isten tenyerén élünk, halunk!
2. Elmeséltem R.-nak és K.-nak, hogy egész éjjel nem hagyott békét egy film betétdala. Fél éjszakán át a fülemben zúgott. Legyetek jók, ha tudtok a magyar címe annak az olasz filmnek, amely Néri Szt. Fülöp életét mutatja be. Ennek a gyerekkórusa zakatolt kíméletlenül a fülemben, míg csak el nem szenderedtem. R. mondja, hogy ezzel a problémával nem vagyok egyedül. Egy szerencsétlenül járt hegymászó, nem elég, hogy közel volt a halálhoz, és óriási fájdalmai voltak, ő mesélte megmenekülése után, hogy mindezt tetézte, hogy szakadatlanul egy Boney M.-szám zakatolt a fülében, amelytől ugyanúgy nem tudott szabadulni, mint az egyéb kínoktól.
3. Jó későn tértünk nyugovóra, mert Zsizsi unoka belázasodott. Egész nap nyomtuk le a lázát, késő estére mégis magasra szökött a hőmérséklete. Minden eshetőségre számítva megnéztük, hol van éjszakai gyermekorvosi ügyelet. Mindjárt „itt” a János Kórház 24-es pavilonjában. Már elterveztem, hogy kocsival hogyan megyünk oda, amikor Zs. elhatározta, hogy vízben fokozatosan hűti a kis beteget. Közben tettem-vettem. Amikor beléptem a szobába, éppen akkor fejezték be a hőmérőzést. Nem akartam hinni a fülemnek: 35,2 C. Mondom, lassan hibernálod saját kicsikédet. Mire Zs. – és igazat kell adnom neki –: a vízben nehéz ellenőrizni a pontos értéket. Persze megelevenedett a picike, és felhagyott korábbi egykedvűségével. Örömmel aludt el a mamával, késő reggelig fel se kelt.
Ha ez működik, akkor minek a gyógyszerek arzenálja?
Összefoglaló az MTörv 26-hoz. Évente és három évente kellett az első terméssel áldozni az Úrnak.  Nyilatkozni is, arról, hogy a választott nép tagjaként tisztában van az illető, honnan jöttek elei, mit művelt velük az Úr, akit elfogadnak egyetlen Istenüknek. A harmadik év első termésével telt kosarakat helyben hagyták a városukban a helyi pap, az idegen, az árva és az özvegyek javára. A fejezet vége: „Az Úr lesz Istened, ha megtartod parancsait, törvényeit, s te az Úr tulajdon népe, akit minden nép fölébe emel tiszteletben, hírnévben és dicsőségben.”  Közöm. 1. Írva van, hogy az Úr hűséges, mert nem tagadhatja meg önmagát. 2. A kiváltságok meddig tartottak (tartanak)? 3. Megtartotta-e a választott nép az Úr törvényeit? Ad 1) Az Úr csakugyan hűséges. Ad 2) Erről viták vannak, amelyben nem kívánok állást foglalni. Megjegyzem viszont, hogy az Újszövetség magyarázólag pontosítja a szeretetparancsot (az irgalmas szamaritánus példabeszéde). Ha tehát mindenki felebarátom (atyám fia), akkor jogos feltételezni, hogy minden népnek kijár az azonos megbecsülés, azonos méltóság, élethez való jog, Uram, bocsá – szeretet. Másképpen: az Úr minden teremtett embert személyválogatás nélkül szeret, várva a mi viszont-szeretetünket. „Magadnak teremtettél minket, Urunk, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” (Szt. Ágoston) Ad 3) A választott nép kompetenciája eldönteni, vajon az Úr törvényei szerint élnek-e.              

Reggel arról beszélgettünk, hogy mi a különbség a mi gyerekkorunk és a mai gyereké között. Abban maradtunk, hogy igen lényegesek. Mi még csaknem annyira szabadon voltunk engedve, mint Tom Sawyer és Huck Finn. Tekereghettünk az utcán, egymásnál, és a szabadban mozogva töltöttük időnk java részét. Legalábbis megtehettük. Nem volt veszélyes forgalom, sem hírek arról, hogy eltűnt ez, eltűnt az. Ma más a helyzet. Hazatelefonál Zs, hogy elindult-e már a játszótérre Á, mert nem érkezett meg. Mondom, még nem indult el, de együtt megyünk, mert olyan sok a rossz hír, hogy nem akarom a számukat még véletlenül se szaporítani. Együtt mentünk, magam is velük maradtam.
Ma még lehet közlekedni autóval a lakótelepen, de csak iskolakezdésig. Akkortól (két iskola fekszik a közelünkben) reggel egy negyed óráig 8 előtt megáll az élet. Az úton a szülők parkoló kocsijai torlaszolják el a szabad közlekedés lehetőségét. Az út két oldalán parkolnak, aki nem fér oda, az egy harmadik sávot foglal el, a többiek pedig megpróbálják az alkalmi dugó elmúlását megvárni. Amikor én még kissrác voltam (50-es évek eleje), alig láttunk „luxusautót” közlekedni az utakon. Akkor még így hívtuk a ritkán mutatkozó szgk.-kat. Másodikos koromban szabad volt egyedül hegedűórára mennem hét villamosmegállónyira. Szabadott félnem a sötét árokparton hazafelé jövet. Nem kísértek szülők az iskolába, hanem a haverok együtt mentek, vagy ki-ki szólóban, és nem tartottunk attól, hogy megtámadnak az úton. Ha mégis szorongtunk, azt is szabad volt. Ma alig akad gyerek, aki gyalog és egymaga indul a suliba.
A másik szembetűnő különbség, hogy túl sok vacak veszi körül a gyerekeket. Színes műanyagdarabok, téglák és autók, labdák és buborékfújók, hangicsáló eszközök és plüssállatok. Ebben a tárgyi dzsungelben elvész a kisember. Megpróbál mindkét kezébe fogni valamit, és ha volna még tíz kicsi keze, mindben szorongatna valamit, amiről elmondhatja: az enyém. Képtelen velük játszani, mert a birtoklásra való összpontosítás megakadályozza benne.  Két megjegyzés kívánkozik ide. Az egyik: egy határon túl nem lehet nagyobb káoszt előteremteni a sok vacak között, melyeket egyenletesen elszórnak a gyerekek a rendelkezésükre álló térben. Ha tesznek még hozzá valamiket, értelmetlen, mert nem látják át azt a formatervezett műanyaghalmazt se, amely hol barbit formáz, hol homokozó lapátot, hol meg LEGO-t. A másik, hogy a sokféleségben elvész a gyerek, és képtelen bármivel is huzamosabb ideig játszani, mert a bőség zavara következtében figyelme lanyhul, szóródik, unalomba fullad. Az én gyerekkoromban időnként kaptunk egy-egy olcsó pléhautót, könyvet, miegymást. Leginkább egymással játszottunk, tárgyakkal, vagy anélkül. Társasoztunk, fogócskáztunk, hunyóztunk, adj király katonát, tudom is én mit játszottunk, fociztunk. Felváltva gyötörtük annak a biciklijét, akinek megadatott, hogy gyerekbiciklije legyen. Lényeges különbség egymással játszani, vagy magányosan műanyag játékokkal.
Összefoglaló az MTörv 25-höz. Fajsúlyos és kevéssé fajsúlyos dolgok kerülnek egymás mellé.
– Ha a bíró botozásra ítél, max. 40 ütést mérhetnek rád, ill. csak 39-et, nehogy túllépjék a 40-et.
– Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját!
– Sógorházasság. Kötelességszerű az özveggyé vált sógorasszonyt „elvenni feleségül”, nehogy egy törzs utód nélkül maradjon. Ha a sógor megtagadná, a bírák elé vitetik, ott a nő leköpheti nyilvánosan.
– Aki megragadja verekedés közben ellenfele szeméremtestét, annak le kell vágni a kezét.
– Aki kétféle mértéket tart otthon, kétféle súllyal mér, az csal, és utálatos az Isten szemében az ilyen. Közöm. Az egyik feltűnő valami a több ezer éves közmondás a nyomató ökörről. A nálunk elterjedt változat: Nyomtató lónak nem kötik be a száját. A másik, hogy a csalás már mióta tart. Több ezer év óta próbálkoznak emberek a kettős mércével, a kettős mértékekkel. Ez mindmáig él, és rosszra hajló természetünkkel (önzés) függ össze. Amiként a kapitalizmus rendje is. Magam már többször megfogalmaztam a lényegét, mely a következő: Az a cél, hogy én többet húzzak ki a te zsebedből, mint te az enyémből. Az alkalmazott eszközök nem számítanak. Aki többet húz ki, az tőkefelhalmozó, akinek a zsebéből kihúzza, az a kizsákmányolt. Nem túl vidám. Csak a szeretet parancsot lehet ellene vetni. Ugyanekkora erőfeszítéssel akár altruisták is lehetnénk? Mennyivel szebb lenne a földön az élet. ...és rajtunk múlik.      

Két régi emlék: – Aki utolérhető a Vár-kórusból, jön segíteni azoknak, akik utolérhetők a vakáció vége felé a Bazilika kórusából.  Együtt állunk a dobogón jó óra hosszat. Szemünkbe tűz a nap. Lejjebb nézve a székeken ül a VIP, a kordonon kívül állnak a VIP-telenek. Folyik a szertartás.
Utóbb változott a helyzet. A SZIT színeiben mi is VIP-ek lettünk, és üldögéltünk, míg mások álldogáltak. Most már évek óta nem veszünk részt az ünnepi alkalmon. Feleség átadja jegyeit annak, aki szívesen. Szeptembertől meg ő sem lesz tagja a SZIT-nek-VIP-nek.
– Augusztus 20-a gyermekfejjel nekem mindig a 10 nap múlva kezdődő iskolát jelentette. A csaknem korlátlan szabadságom végét. Ettől valahogyan mindig olyan keserédes lett. Ezt az érzést még a tűzijáték labdacsai se tudták feledtetni, inkább eszembe juttatták az elkerülhetetlent.
Régi nyarak, régi táborok, régi megfigyelések élnek bennem. Aki augusztusban sátortáborozik, annak hűvös-hideg éjszakákra kell számítania, és felkészülnie. Ha augusztusra marad a tábor, nem lehetetlen, de mindenképpen huszadika előtti időtartamban kell gondolkozni. Huszadikától elromlik az idő. Vigasztalanul esik, nyirkos lesz minden. Nem száradnak meg a vizes cuccok stb. Az idei nyár nem vádolható meg azzal, hogy hosszas kánikula dúlt volna. Inkább szeszélyes és kiszámíthatatlan, sok esőt hozó nyár vége felé vagyunk. Ám teljesen szabályosan történt a 20-i fordulat. Az ünnepen a délelőtti esőtől eltekintve semmi nem akadályozta a szabadbani szórakozásokat, de 21. hajnalán eleredt az eső, finom, sűrű szemű, igazi avarrohasztó. Még ugyan a tisztesség kedvéért kettőt villámlott, majd vakkantott az ég, de ez már csak arról szólt: Még szinte nyár van, ha már nem is az igazi.
Összefoglaló  az MTörv 24-hez. Az MTörv a Második törvénykönyv szokásos rövidítése. Méltán hozza a fontos és kevéssé fontos előírásokat. A 24. is sokféle parancsot hoz.
– Ha a vett feleséget valaki válólevéllel elbocsátja, többé nem veheti újra feleségül.
– Aki nősül, egy évig nem fogható hadra: „szentelje magát asszonyának, akit elvett”.
– A kézimalom napi használata miatt nem adható  (vehető) zálogba.
– Aki embert rabol, haljon meg.
– A szegény zálogba adott egyetlen köntöse este mindenképpen visszajár, hogy ki ne hűljön éjszaka.
– A munkás bére nem mismásolható el. Este ki kell mindenkit fizetni.
– Mindenki a saját bűnéért lakoljon. Ne az apa fia bűnéért, és fordítva.
– A leprást Lévi papjai vizsgálják meg s döntsenek sorsa felől.
– Az idegent, árvát, özvegyet ne csorbítsd meg.
– A böngészőnek hagyj a földeden kévét, a fádon olajat, szőlődön fürtöket. Közöm. Ami szembetűnik, a társadalom figyelmessége az új házasok iránt. Máig nem tudok róla, hogy bármelyik fejlett kapitalista állam odafigyelne a házasságnak eme vonatkozására. A legtöbb helyen még a szülő nőt is a lehető leggyorsabban visszaparancsolják a munkahelyére, vagy ellehetetlenül az állása.
Ami pedig a munkabérek visszatartását illeti, kifejezetten erkölcstelen a civilizációnk. Mint tudjuk, a bérek visszatartása égbekiáltó bűn. És mintha süket fülekre találna ez a kiáltás.  
Az emberrablót egykor kiirtották. Most túszejtők fenyegetőznek kivégzéssel, őket viszont védi a halálbüntetés tilalma.
O tempora, o mores!