Mickey webnaplója

A Communio c. folyóirat idei 1-2. számában jelent meg Török Csaba húszoldalas tanulmánya Az értelmiségi lét illúziója címen. Annyi összeszedett gondolatra leltem benne, amennyi egy poszt szokásos terjedelmét sokszorosan meghaladná. Azért próbálok szemezgetni kitételeiből:
A szerző önvallomása: Nekem itt és most, a maga anyagi s „valós” (vagyis jelenségi) közvetlenségében kell az élet. Annyira akarom, annyira vágyom ezt a „valóságba” ágyazottságot, hogy mindenre képes vagyok érte. Munkámat, pénzemet, javaimat arra fordítom, hogy élményadó jelenségeket szerezzek rajtuk. 
M.L. Kingtől: „mindnyájunknak megvannak az istenei, a kérdés csak az, hogy melyek. Az amerikai társadalomban a celebek az isteneink. A vallásos hit és gyakorlat általában a celebek imádatába váltott át. Kultúránk templomokat épít a celebeknek, ... mi egy de facto politeista társadalomban vagyunk.”
J. Baudrillard szociológustól: „Napjainkban olyan másolatok vesznek körül minket, amelyeknek nincs eredetük. A celebek világában ez kézzelfogható.” ... Az átlagember ily módon egy eredet nélküli másolat másolatává lesz. (A megmondó ember éli elé a trendit: divat, életmód stb.) Ez a 80-as, 90-es évtizedeké.
W. Deresiewitz: „A kamera megteremtette a celeb kultúrát, a számítógép megteremti a konnektivitást.” Az internet lehetővé teszi mindenkinek, hogy nemcsak fogyasztó, de tartalom-előállító is legyen. A piacon legkelendőbb saját személyességünk. Fizetség érte az (el)ismertség. Azáltal válunk valóságossá önmagunk számára, ahogy mások látnak minket.
Ebben az ördögi körben, gyorsuló spirálban elvész az ember.
„Megszállott analitikusként képesek vagyunk mindent lebontani, de mi az, amit felépítünk?”  
Az értelmiségiek leépüléséről írja: „Előbb kiválóan teljesíti vizsgáit, majd rendszeresen publikál, felkéréseket kap előadásokra, s úgy vélheti, hogy ő tudós, az értelmiség elitjéhez tartozik. Ez az önbizonyosság és tudományértelmezés nem igényli az igen általános, de mégis végtelenül egyszerű kérdések feltételét: Minek kérdezzek rá az igazságra, ha le tudok vezetni sok ezer igazságot?” ... A kutató számára nem lényeges, hogy a megrendelésre készült kutatás közben átlép-e etikai határokat. Napjainkban lehet valaki erkölcstelenül is tudós. J.F. Kavanaugh-tól idéz: A sikeres amerikaiak lélektani és gazdasági enklávékba tömörülnek, s így tartják távol magukat attól, hogy szembesülniük kelljen az emberiség vagy a világ sebeivel.... ez egy borzalmas kasztrendszer.
Ch. Hedges-t idézi: A Harvard teológiaprofesszora kérdésemre, hogy mit tanít, titokzatos akadémiai zsargonját zúdította rám. 3 évnyi szeminárium ellenére sem volt semmi fogalmam arról, hogy miről beszél. (Erről én is írtam: XY lapokon keresztül mondja el, hogy a kutya ugat, de végül sem vagyok benne biztos, hogy ezt akarta-e kommunikálni.)  
Talán még belefér egy rövid Einstein idézet kedvcsinálónak a cikk elolvasásához: „egy problémát nem lehet azzal a gondolkodásmóddal megoldani, amely által az felmerült.”
Végül: „Mi a magasan képzett (egyetemista) betanított munkás magatartása? Amit lát, amit tapasztal, igyekszik beleerőltetni a saját előre adott, megtanult rendszereibe. Brecht írja:
– Mit tesz, ha szeret egy embert?
– Vázlatot készítek róla, és gondoskodom róla, hogy hasonlítson hozzá.
– Ki? A vázlat?
– Nem, az ember.”  
Vigasztalóul: a hitelességben látja a szerző a megoldást. Több tanácsa van.
Összefoglalás az MTörv 13-hoz. Óvás az álprófétáktól és álomlátóktól. Az idegen istenekhez csábító álprófétákat, álomlátókat ki kell a zsidóknak irtaniuk, mert veszélyeztetik egyistenhitüket. Közöm. Az ószövetség idején még annak a városnak se kegyelmeztek, amely meghallgatta ezeket a tévtanítókat. A városlakókat kiirtották, javaikat összehordták és égő áldozatot mutattak be belőlük az Úrnak. Elképzelhetetlen volt még az a szabadság, amit Pál élt meg az athéni Areopáguszon, de a londoni Hyde-park hordószónokainak is szomorú sorsa lett volna annak idején. Ma büntetlenül beszél minden önjelölt próféta és celeb, magát vagy eszméit bálványozva. Ma béketűrés van, nagyon is.
A mi felelősségünk, hogy elmondjuk a szeretet mindent felülmúló tanítását annak, akit érdekel.
Vajon elmondjuk-e?         

Az alaptörténet szerint az idős tanár keresi a szemüvegét, s nem találja, mert hiszen az orrán van. Elég komikus szokott lenni. Persze nem vagyok öreg tanár. A többi igaz. Sőt.
Néha keresem a WC-lehúzót, pedig tudom, hogy nyomógombos.
Néha az erkélyajtó mellett keresem a pianínót, jóllehet évek óta a szemközti falon van.
Néha nem jutott eszembe egy név, olykor egy frappáns kifejezés.
Néha eszembe jut egy név, egy frappáns kifejezés.
Néha játszom a „Keresd az öt eltérést a képeken!” játékot, s némelyik hibát 100-adjára se találom.     
Néha megyek az utcán, és alaposan megfigyelem a tárgyakat. De nincs másik, amelyiktől különböznének öt apró eltérésben.
Néha eltérésnek vélem azt, ami azonos.
Néha bekapcsolom a légkondit. Általában nem. Mióta van, jöhet a kánikula. A komfort érzés megelőzi a tényeket. Avagy beleugrom-e a Balatonba, ha mellette sétálva éget a flaszter? Vagy igen, vagy nem. Általában elég az a tudat, hogy ha akarnék, bármikor belegázolhatnék a hűsítő vízbe. Így van ez a légkondival is. Egy gombnyomás, és hűteni kezdi a zárt teret. Ameddig elég a ventilátorok munkája, addig nem kapcsolom be. De ott van, és akármikor élhetek szolgáltatásával.
Néha... Na jó, csak egyszer, ismételten megvettem az olasz módra kitöltendő keresztrejtvény-füzet ugyanazon lapszámát. Másodszori kitöltéskor ötlött eszembe, hogy ez ugyanaz, mint amit egy hete vettem. Nem dobtam ki. Hónapok elteltével csaknem ugyanolyan nehézségű a megfejtés, mintha először szembesülnék a feladványokkal.
Néha egyedül vagyok a lakásban, és mégis „viselkedem”, alkalmazkodom társamhoz, noha tudom, hogy távol van. Múltkor lehalkítottam a zenét a dolgozószobámban, hogy ne zavarja őt a tévénézésben a másik szobában. Aztán kapcsoltam: Nincs is itthon. Viszonyban maradtam a távollevővel. (Tudom, napokkal ezelőtt írtam már róla,de ide is kívánkozott.)
Összefoglalás az MTörv 12-höz. A kananeusok bálványimádása utálatos az Úr előtt. Azt kéri a zsidóktól, hogy ne firtassák, miféle áldozatokat mutattak be bálványaiknak kőoszlopok, póznák előtt. Még saját fiaikat és lányaikat is elégették áldozatul. Az Úr tiltja ezeket. Értésükre adja, miféle szertartásokat és hol tegyenek. Mit fogyaszthatnak el és hol. Tiltja, hogy állatok vérét elfogyasszák, mondván, hogy akkor „a hússal együtt a lelket is elfogyasztanák”. Közöm. Nem értem a vér fogyasztásának a tiltását, sem indoklását. Jó ok miatt jöhetett ez a tiltás, csakhogy nem látom ma valóságalapját. Akkor és ott valamilyen oka lehetett annak, ami mára okafogyottá lett. A bálványimádás viszont soha nem volt annyira általános, mint ma. A sztárolás fogalmilag hiányzott. Azaz nem hiányzott. Évszázadokkal később a görögök áldozatot akartak bemutatni Pálnak és Barnabásnak azt hívén, hogy pogány istenek. Az emberek vélt vagy valós teljesítményének a felkapása, a tekintéllyel szólók igazának megfellebbezhetetlensége vajon nem bálványfaragás-e? Hódolat az előtt, aki mögött az adott területen nincs valóságos tudás, szakismeret. De hát „neve van”. Vajon a név helyettesíti-e a tudást?           

Tegnap este K&R hazahozták Tücsit, az esküvőre elvitt kellékeket, tizenvalahány tojást, cukkiniket, néhány üveg lekvárt és ivólevet. Talán nem hagytam ki semmit. Beszélgettünk jól működő és rossz autókról, arról, hogy a Renault Espace hajtókarához tartozó bronzperselyeket 100 000 km-enként cserélni kell, különben nagy bajt okozhatnak. Lám Fr.ékkal is ez történt. Autójuk javítását kezébe vette R. Olyannyira, hogy már eltervezte: motorcsere után személyesen viszi ki Éváékhoz a kocsit, sőt mi több, megvette a Párizsból Bp.-re induló repülőgépre szóló jegyeket. Pontos időzítés kell, mert az elég nonszensz, hogy előbb Párizsból hazarepül, majd elkészül az autó javítása, amit valaki kivisz.   Talán még más valamikről is szó esett. Az Évától kapott cuccokból az alkalmasakat elvitte K., az alkalmatlanokat itt hagyta. Sőt itt hagyta Éváék cuccait is, amelyet nem kívántak amazok a repülőgépre vinni pluszt költséggel.
Levike tegnap szokatlanul bágyadt volt. Remélem, csak a párásság okozza, s némi torokgyulladás, amire délelőtt panaszkodott. Várom telefonhívásukat, mit mondott tegnap este az orvos. (Megígértem nekik, hogy ebben a hónapban szükség szerint leviszem Levit a játszótérre, magunkhoz, stb., hogy Elvira a kicsivel lehessen vagy pihenhessen. Szeptemberben már feleség is itthon lesz.)
Összefoglaló az MTörv 11-hez. A Kánaán tejjel-mézzel folyó ország, „amelynek az Úr, a te Istened viseli gondját. A kellő időben megadom az esőt, – mondja az Úr..., de el ne tévelyedjen szívetek!” „Áldást és átkot ajánlok fel ma nektek: Áldást, ha engedelmeskedtek az Úr törvényeinek, átkot, ha nem.” Közöm. azonnal egy újszövetségi kép villan fel bennem: „Én vagyok a szegletkő, melyet az építők elvetettek.” Ha valaki ráesik erre a kőre, porrá zúzza magát, s ha valakire ez a kő zuhan, azonnal halálát leli. A világ egésze Isten gondviselésének a jeleit mutatja. Aki szereti Istent, és törvényei szerint él, az áldását élvezi. Aki pedig elfordul tőle, az magán érezheti kezének súlyát. Így történik ez az egyénnel, így egész népekkel ... mit népekkel, egész birodalmakkal. Évtizedekkel ezelőtt nem tudtam körbebiciklizni a Szovjetuniót, olyan nagy volt. Ma sem tudnám körbebiciklizni a Szovjetuniót, mert létében semmisült meg. Mindenkinek üzeni A példabeszédek könyve, hogy „az istenfélelem a bölcsesség kezdete, ám a balgák megvetik a bölcsességet és az intést”. (1,7)    

Közhely, hogy nyáron gyakorta zuhog a zápor, zúdul a víz. Vagy négy éve is ezt tette, amikor alkalmi nyaralónkból Tapolcára igyekeztünk kocsival. Zuhogott az út első harmadában, s a vége felé is. Ágoston unoka velünk tartott. Felkiáltottam: „Már megint kezdi.” Ő meg nagyokat kacagott rajta. Elmondtam, hogy egy bohózatból van az idézet. A tegnap elhunyt Bajor Imre (RIP) egy jelenetben attól lesz ideges, hogy egy látszatra mániákus ember újra kezdi a fixa ideáját. Bajor mondogatta: „Már megint kezdi”, s kétségbeesetten forgatta hozzá a szemét. Igen. Tegnapi hír, hogy BI meghalt (hozzám képest fiatalon).
A „már megint kezdi” tegnap – mint írtam – megvalósult, és jó esélyünk van rá, hogy a reggeli csendesebb esőt egy délutáni is követni fogja. A tegnapiról fotósorozatot készítettem (Fb-ra tettem), ma pedig egy másikat, ugyanis egy tőlünk két saroknyira magasodó, 60 cm törzsátmérőjű nyárfát „kitermelt” a tegnapi vihar, úgy hogy immár nem magasodik szokott helyén.
Rögtön eszembe jutott az engem ért kár, amikor egy elbitangolt ló az országúton elfuserálta Wartburgom elejét, el a volánját, még szerencse, hogy ott volt az a kormánykerék, hiányában alighanem a hasamba patázott volna az őrült állat. Engem azért ért kár, merthogy a lóra nem kötött gazdája biztosítást. Úgy vélem, az út menti fákra sincs biztosítás kötve. Csak a véletlenen múlt, hogy nem parkolt alatta éppen autó, nem haladt el alatta ember. A fa végigvágódott keresztben az úttesten, magával rántva egy villanyoszlopot áramostul. Ma délelőtt óta felfűrészelve és félrekotorva várják a rönkök, hogy a kertészet elszállítsa őket.
* * *
Leviről tegnap nem írtam meg, hogy mit mívelt velem a lépcsőházban. Bejövünk az elektromos zár oldása után. Én figyelmemet arra fordítottam, hogy el ne mulasszam sarumat alaposan megtörölgetni a lábtörlőn, mert unokánk háklis a lábbelik tisztaságára, s aki mulaszt, azt a legerélyesebben visszaparancsolja lábat törölni. Mentem volna tovább, de megállít a szentem-lelkem. „Nagypapa, nem fáj a hátad?” – kérdezte, és leste válaszomat. „Nem fáj” – válaszoltam. Mire nyújtja a kezét, hogy akkor emeljem föl. Megtettem.
A történet úgy indul, hogy apja egy nyári vihar során a badacsonyi nyaralóhoz érve azt látja, hogy az útra döntötte a fél barackfát a helyi vihar. Megmérgelődött a mi fiunk, és elvitte a fél fát a kocsi útjából. Utóbb kezdett fájni a gerince. Méltán.
Tőle szokta Levi megkérdezni: Apa, nem fáj a hátad? S ha „nem” a válasz, akkor folytatja: Vegyél föl!
* * *
Ma kézbe kaptam Domi unokát, aki csaknem négy kiló. Igen békés lélek (és test). Kitartóan szunyókált karjaimban. 
* * *
Meglepetés. Két napja egyedül rostokolok idehaza. Reggel, délben és este. Na nem egészen, mindenesetre feleség nélkül. Amikor hangosabban szól a zene, zavar keletkezik bennem. Nem hallatszik túlságosan a nappaliba, ahol Tücsi nézi a tévét? DE HÁT NEM NÉZI SENKI! Olykor pedig azon kapom magamat, hogy „viselkedem”. Ez pedig tipikus jele a „nem vagyok egyedül” érzésnek, azaz annak, hogy létem függő viszony. DE HÁT MAGAMON KÍVÜL NINCS ITT SENKI! EGYEDÜL A JÓ ISTEN, MERT Ő MINDENÜTT JELEN VAN!
Összefoglaló az MTörv 10-hez. Új kőtáblákat, hozzájuk akácfa-ládát készít Mózes. Felmegy 40 napra a hegyre. Az Úr újra ráírja a táblákra a tíz parancsolatot. Arra inti népét, hogy „ne legyenek keménynyakúak”. Az Urat nem lehet ajándékokkal megvesztegetni, ő igazságot szolgáltat az özvegynek, szereti az idegent, kenyeret és ruhát ad neki. Így szól: „Ti is szeressétek az idegent! Mert Egyiptom földjén magatok is idegenek voltatok (ahova 70 fővel érkeztek atyáitok és ma annyian vagytok, mint égen a csillag).” Közöm. Igazán csak egy kérdés foglalkoztat: az idegenek szeretete. Nem volna egyetlen háború sem, ha az idegenszeretet parancsa érvényesülne. A támadók mit válaszolnak az Úr parancsára? Szeretik-e szomszédjaikat? Mi körbenyírt ország lévén hogyan állunk ezzel? Keressük a megbékélés módozatait? Jól keressük?  (Kiemelések tőlem.)               

Tegnap reggel elég kiadós esőre ébredtünk. Így szegény Levente nem kóstolhatott bele a játszótér mókáiba, magunkhoz vittem. A lakásba lépve reklamálta nagymama hiányát, aki dolgozni ment. Levi azért feltalálta magát (és a csokit a frigóban). Már nem tudom elsorolni, mi mindennel játszott, vagy hogy pontos legyek, játszottunk. Egyre azonban határozottan emlékszem. Hosszasan próbálkozott a kamaszkoromban épített lapgitárommal. Letette az asztalra, s mint egy citerát próbálta megszólaltatni. Ám hamarosan áttért a bőgőzésre. Vonó persze nem jár a gitárhoz, de találtunk egy alkalmas fát, amivel vonózni nem lehetett, de ütőhangszerként kezelve a gitárt alkalmas volt a zenélésre. Meglehetősen szabályosan tartotta a bőgővé avanzsált gitárt, és immár ütőgardonnak használta. Ő volt a ritmusszekció, én a billentyűs, és egy régi Duane Eddy-számot adtunk elő saját szórakoztatásunkra. Valóságos jam session kerekedett. Legalábbis ami a hangulatát és komolyságát illeti. A szám végén meg kellett hajolnom, mivel ő is ezt tette. Majd némi tapsot is produkáltam. Ebédig maradt a „koki” (csoki)-kedvelő uncsi, majd hazamentek.
Itt megállok egy percre. Adva az i-re végződő és rövidített alakú szleng használata. Ugye azt írtam, hogy csoki, meg uncsi. A jelenség nem új. Már Heltai Jenő is alkalmazta. Máig az általa favorizált mozi szót használjuk, nem a „mozgóképszínház” szószörnyet. A szleng nem áll meg. A kabaréból terjedt el, hogy „olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek”. A telcsi használata szintén széles körben ismert (ha tetszik, ha nem). Most olvastam BG.-nál, aki a „Balcsi”-nál hallotta: Tomiból Badiba (ti.,B.-tomajból Badacsonyba) kíván menni az illető.
Most muszáj visszaváltanom a kriminális időjárási kilengésekre. Nemcsak reggel esett, hanem délután is „ránk szakadt az ég”. Huzamos felhőszakadás érte utol lakóhelyünket, villámlással, csattogással, kevés jéggel, széllel, sűrű záporral. A levegő jó 8 fokot hűlt ki egy óra alatt. Készítettem és fel is tettem néhány jellegzetes fotót a zuhéról a fb-ra.
Összefoglaló a MTörv 9-hez. Amit eddig sejtettünk, az itt megvilágosodik. „Nem hűségedért s szíved egyenességéért jutsz földjük birtokába, sokkal inkább gonoszságukért űzi ki előtted a népeket (Jahve)” – adja értésére a korábban aranyborjút állító és nyakas népnek Mózes. „A Hóreben el akart pusztítani benneteket az Úr” – folytatja. Mózes 40 napot és éjjelt töltött böjtben és imában, hogy könyörüljön meg hűtlenkedő népén az Isten. (Ez a 40 nap a pusztában újfent előképe Kr. megkísértésének, imájának.) Mózes imájában vitatkozik és érvel. Felveti az Úrnak: Ha elpusztítanád népedet, s nem engednéd az Ígéret földjére, azt mondanák az egyiptomiak, hogy „0az Úr nem tudta elvezetni őket”, sőt: „félrevezette népét, akik benne bíztak”. (Emlékezzünk: Ábrahám is alkudott az Úrral, ha 50..., ha legalább 10 igazat találsz Szodomában, akkor ugye nem pusztítod el a tíz igaz kedvéért a várost.) Közöm. A teremtett világ s benne a nemzetek sorsán sokat gondolkoztam már. Egyszerre igaz, hogy Isten igazságos, de hűséges és hosszan tűrő, „mert nem tagadhatja meg önmagát”. Mégis számos népet szétszór, elenyészt. Hány kisnép szűnt meg. Hány növényfaj és állatfaj halt ki. A kettő egyszerre igaz. Gondviselő és igazságos is. Látjuk majd később, hogy írva van: „Lám, a nemzetek olyanok előtte, mint a vízcsepp a vödörben, csak annyit számítanak, mint porszem a mérlegen.” (Iz 40,15) Mégis népeken keresztül valósítja meg rólunk szóló örök tervét. Tervét, amibe innen nem láthatunk bele.    

Két névsorba akadtam internet-falás közben. Az egyik, ki mindenkinek van a tulajdonában olyan kép, amely Deske alkotása. Zömmel fotók és festmények, de kollázsok, hidegtűs és egyéb technikákkal készült képek is. Tekintélyes a lista, meglehetősen sok név cseng ismerősen közülük. Nem olyan esetleges, mint egy telefonkönyv – van benne rendszer, tendencia.
A másik még sokkal hatalmasabb merítés. A youtube-on kerestem zenét. Jelentem, van rajta. Bőségben. Valamiért Demis Roussos Goodbye My Love, Goodbye érdekelt. Hanem aztán nem volt megállás. Olyan a youtube, mint a spagetti. Az ember kezdi feltekerni, és nincs se vége, se hossza. Olyan is, mint az elgurított hógolyó, amely lavinává duzzad. Kezdem Demisszel, beugrik a Baccara, a Boney M., az ABBA. Itt ABBAhagyom, bár a spulni csaknem végtelen. Mi tagadás, jókat kortyintgattam a retrókból.
De ha már névsorok. Szeretnék a reményeim szerinti oszlopban lenni a végső névsorolvasáskor.
Elég sok időm maradt azon gondolkozni, hogy mivel töltsem hétköznapjaimat. Segített, hogy tegnap egy rádióelőadásban Pál Feri emlegetett többféle történetet. Többek között azt, amelyben egy halálra készülő embert kérdezett valaki, mit sajnál itthagyni. Az ember elgondolkozva mondta: Ha sajnál valamit, az az, hogy nem fordult teljes emberségével és minduntalan felebarátai felé. Minden kihagyott találkozás, minden elmulasztott segítség pótolhatatlan, mert az idő egyirányú utca. A gondolatát magaménak érzem. Hol vannak a felebarátaim? Van-e igény atomizált világunkban arra, hogy nyissunk társainkra? Délután átjöttek a szomszédban lakó Elviék együtt.
Elég volt megpendíteni a témát. Jó szívvel veszik, ha Levikét reggelenként elviszem egy kicsit csatangolni. Miért is ne? Holnap kezdem. A közeli játszótérre megyünk. Egyikünk hintázni fog, és az az egyikünk nem én leszek.
Összefoglaló az MTörv 8-hoz. Ide írom, hogy megragadok minden alkalmat, hogy bemutassam, az Újszövetség az Ószövetségre épül. Ebben a fejezetben ez áll: „Nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából jön.” Erre hivatkozik Krisztus, amikor a pusztában megkísérti az ördög. (Írva van...) És csakugyan. A mannáról van írva. Azért arról, mert az ember sose találkozott ezzel az étellel. Istentől kapta, hogy életben maradjon. Felsorolja a fejezet, hogy mi vár a honfoglalókra, ha hűségesek maradnak az Úrral kötött szövetséghez. Lesz ott búza, árpa, szőlő, olaj, gránátalma, füge, méz, de vas- és rézérc is. Arany, amennyi kell. De „nehogy azt gondold: saját erőmből teremtettem ezt a jólétet... Ha teljesen megfeledkeztek az Úrról, és más istenekhez szegődtök,... egytől egyig elpusztultok.” Közöm. Hogy is vagyunk mi individualista felfogásunkkal? Egyedül a politikusok dolgoznak önzetlenül a közjó előmozdításáért? Egyedül a polgármestereket illeti az elismerés? Magamtól kaptam tehetségeimet? Magam erejéből értem el kimagasló sikereket? Mid van, amit nem kaptál? (1Kor 4,7) – veti fel Szent Pál? Semmim. Még saját létem se. H. Boulad SJ írja: 1. lépcső: Eszem, jól lakom. 2. lépcső: Eszem, jól lakom, és megköszönöm annak, aki lehetővé tette, hogy ehessem. 3. lépcső: Eszem, jól lakom, megköszönöm annak, akitől mindent kaptam, hálás vagyok neki érte és kifejezem iránta érzett szeretetemet.
Vannak-e lépcsőink?
Elég-e egyszer kifejezni kapott tehetségeimért a hálámat azzal, hogy „megmondtam már, és nem vontam vissza”.                  

Meséltem róla, hogy a sorsüldözött francia család Renaultja N.o.-ban totálkáros lett. Úgy hírlik, hogy a hajtókar kikönyökölt a motorból. Éváék biztosítója állta hazautazásuk egyszeri költségeit.
Ők idekalandoztak Feri nászom jóvoltából.
Innen Balatonra mentek egyik sógorasszonyunk  kölcsönautójával.
Budapesten taxi várta őket, hogy hazarepüljenek. Repülőjegy-foglalásuk rendben megtörtént. Repülésük is.
Fr. o.-ban másik taxi várta őket, amely „hazarepítette” őket.
Sorsuk így hát, hogy kézről kézre adták őket, rendeződött.
A kocsi sorsa viszont máig sokismeretlenes.
Annyit lehet tudni róla, hogy a német nínóság nem szállította el az autót.
Ha más se szállította el,
ha más se szerelte szét apróra a hetek óta parkoló idegen rendszámú kocsit,
ha sikerül R. vejünknek megegyezni kolleginája férjével, aki hivatásos autómentő,
ha sikerül neki épségben hazahoznia,
ha még megvan a tökjó rendult-motor a közeli bontóban,
ha a vállalkozó összeszereli,
ha vejünknek sikerül hazavezetnie (hajtókarcsapágy-csere és motorcsere után) az autót,
hogy Ny.Eu.-ból hazarepüljön, s
ha mindez reális áron történik,
akkor hátradőlhetünk a székünkön, és elmondhatjuk:
Renault-gyár, te patinás autókészítő üzem, máskor csinálj különb* konstrukciókat, mert éles a verseny, és a hibás tervezésű motorok piacképtelenek ebben az őrült nyüzsgésben.
[*Emlékeztetőül: Tüzdelt Zülők!
Máskor scináljanak jobb jerekeket.(...)
Kedves Paidagágász Néni!
Hun házasodunk hun meg elválunk
különb féle jerekekkel kísérletezünk.”
(Weöres Sándor)]
Összefogalaló az MTörv 7-hez. Elgondolkozató, hogy isteni parancsra cselekszik a zsidóság, nevezetesen,hogy az írmagját is ki kell irtaniuk a Kánaánban élő hét népnek. Soroljuk fel őket: hettiták, girgasiták, amoriták, kánaániak, periziták, hivviták, jebuziták. Az ok: Ezek bálványimádók, pogány szokásokkal. Hogy még annak a kísértése se érje a választottakat, hogy velük házasságra lépjenek, minden élőt el kellett tüntetniük. Aki elbujdokolt, azt darazsak csipdesték halálra Jahve ígérete szerint. Az Úr ígéri, hogy megáldja választott népét. Mindenki termékeny lesz közülük, állataikat is beleértve. Kerülni fogja őket mindenféle betegség. Ellenségeiket pedig mindenféle baj utol fogja érni. Írva van: „A te Istened nagy és félelmetes Isten.” Közöm. Mind a mai napig tartja magát az a nézet, hogy más volt az ószövetségi Isten, nem azonos a minket felettébb szerető élő Istennel. Én inkább – másokkal együtt – úgy vélem, hogy Isten végtelen voltát véges eszünkkel képtelenek vagyunk befogni. A primitív népek még kevésbé voltak képesek disztingválni. Isten az erős oldaláról mutatkozott meg. Tovább folytatva a véges gondolkodásunkról írtakat, úgy vélem, hogy immanens módon lehetetlen megragadni a transzcendenst. Jó a hasonlat: Isten hímzésének fonákját látjuk, s többnyire nem rajzolódik ki előttünk az a minta, amely a hímzés színéről egy szempillantás alatt felismerhető, értelmezhető.
Egyelőre a „fonák” oldalon élünk. Innen próbáljuk megérteni az érthetetlent. Ezért fontos a hit. 

Hosszú életem során aligha fordult elő, hogy éjjel háromszor is zuhogjon a zápor, közeli villámok csapkodjanak nagy robajjal ébresztve megannyiszor a laktelep többezres tömegét. Most ez történt. Először csuktuk az ablakokat, de a viharok idején fél szemünket nyitva tartottuk, mert nem igazán lehetett kiszámítani a szélerősség hatását. Bizonyos szög alatt és szélsebesség esetén beázik a laminált padló. Erre való tekintettel sűrűn pislogtam a szúnyoghálóhoz tapadó függönyre. A függöny rátapadása déli szelet jelez, amely veszélytelen a padlóra nézve. Északi szél esetén zárni kellett volna a hálónkat, ami megakadályozta volna, hogy friss levegőhöz jussunk. Így lavírozva vészeltük át az éjszakát, és ennek megfelelően meglehetősen álmosan ébredtünk. Álmomban Tücsi vett egy ócska nyaralót, és egy vagonnyi vacakot akart vonatra pakoltatni velem, hogy azokat oda szállíttassa. Teljes tekintélyem latba vetésével tiltakoztam az akció ellen, azzal fenyegetve, hogy otthagyom, ha ragaszkodik ehhez az őrültséghez.
Nem ragaszkodott, sőt kikelt – az ágyból, mert hosszas szabadság után ma munkába indult. A dolog érdekessége, hogy ez az utolsó hónap, amit cégénél tölt, majd itthon marad velem. Még tehát egy hónapig taxizom ki reggelente a megállóba. Ma is ez történt.
Az éjszaka miatt kissé kába vagyok.
Összefoglaló az MTörv 6-hoz. Pontos megfogalmazása az ószövetségen áthúzódó alaptörvénynek: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel! Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz, s amikor úton vagy, amikor lefekszel, s amikor fölkelsz. Igen, jelként kösd őket a kezedre, legyenek ék a homlokodon. Írd fel őket házad ajtófélfájára és kapujára! ... meg ne feledkezz az Úrról, aki kivezetett Egyiptom földjéről, a szolgaság házából... Féld az Urat, [hogy jól a te Istenedet menjen a sorod]!” Közöm. A főparancs első felének a kifejtése. Lényeges, hogy a nap minden szakában az ő jelenlétében teljen életünk. Erről szólnak ezek a kitételek: őrizd, tanítsd, beszélj róla, reggel és este, otthon és az úton. Viselj róla emlékeztetőt, tűzd lakásod, házad ajtajára. A másik mondat az úrfélelemhez köti, hogy sorsunk jó alakulását. Ez igaz. Mi az alapja? Isten a szeretet. Amikor rá hagyatkozunk, a lehető legjobb történik velünk. Egyáltalán nem biztos, hogy anyagiak terén, egyáltalán nem biztos, hogy itt és most, azonnal. 1. A benne bízókat olykor megpróbálja a gondviselő Úr. 2. Írva van: Az istenfélelem a bölcsesség kezdete. De nem a vége. A szeretetben nincsen félelem. Isten pedig azt kívánja, hogy szeressük viszont őt, aki előbb szeret.       

Reggel végiglapozom a fb-ot, az e-maileket, de sehol semmi.
Mit csinálnak az emberek éjszaka?
Alszanak?
Mindenki alszik?
Reggeli tájékozódásom meglehetősen céltalan. Olyasmi, mint a hírek meghallgatása vagy a reggeli lapok átfutása. Tiszteletkör, hogy képben legyek. Hogy tudjam, mi foglalkoztat másokat, és tudjam, miről hallgatnak, miket hallgatnak el. Pl. a lapok egyes csetepatékról hosszasan cikkeznek, más, esetleg komolyabb vérengzésekről alig. Egyeseket kommentáltnak, másokat hűvös csend öleli körül. Már Molnár Ferenc megírta, hogy más náció polgárai a reggeli lapjukat elolvassák, és kész. A magyar ül a kávéházban (ma tán másutt, pl. az üzletközpontok újságos standja előtt, és olvas és olvas. Összehasonlítja a lapokat, arányít, gyököt von, s megpróbál a sorok között olvasni. Szó se róla, időrabló folyamat és az általános bizalmatlanság jele. Így próbálkozik azzal, hátha mégis megtud olyasvalamit, amit a publicista mintegy akaratlanul, véletlenül kotyog ki, vagy meglehetősen homályosan fogalmazva mégis megsejtet. Ha semmiről se szólnak a reggeli lapok (FB, email), azt jelenti, hogy mindenki lustálkodott, nem kommentált, nem írt, nem fogalmazott, nem foglalkoztatja semmi, vagy nincs kedve írni. Magam is csendes pauzát érek meg.
Keresem, milyen fotókat válasszak mára (megtaláltam őket, címük Kint és bent lesz), olvasom az Ószövetség soron következő fejezetét (ld. lejjebb), és legfeljebb arról számolhatok be, hogy este tisztogatás közben eltörött az olvasószemüvegem kerete. Vagy 10 éve nyúzom, és tapossák gyermekeim gyermekei. Mostanra megadta magát. Átmenetileg használható, mert eddig a keret tartotta a lencsét, most a pillanatragasztó állandósítja kapcsolódásukat, míg erőteljesen meg nem tisztítom az üveget. Attól biztosan szétpattan a barkácsolt konstrukció.
Összefoglalás a MTörv 5-höz. A tízparancsolat és átadása körülményeinek részletes kifejtése. Kvázi visszaemlékezés arra, mi is volt a Hóreb-hegyén.  Néhány kiemelés:
– Ne legyenek más isteneid!
– Ne káromold az Isten nevét.
– A hét hetedik napja legyen a nyugalom napja.
– Ne kívánd felebarátod feleségét.
– Ma átéltük, hogy beszélhet az ember az Úrral, anélkül hogy meghalna.
Közöm. Mind-mind egy-egy olyan évezredek óta ható mondat, amely végigkíséri az emberiséget történelme során, és vele élve vagy ellene mondva nem marad következmények nélkül. Az elsőhöz: Tegnap írtam a bálványokról. Ma írhatnék a magyarok cifra káromkodásáról. Bár tán már mintha kopna rólunk. Ennyire civilizálódtunk? Ennyire enerváltak volnánk? Ennyire vallásosak lettünk? Nem tudom.
A vasárnap megülése egyre több problémát vet fel. Jézus azt mondja, nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért. Indokolja is, amit mond. Ám az a profithajszolás, ami mostanság átjárja a vasárnap is nyitva tartó üzletláncokat, a pénz bálványozásából fakad. szemforgató és képmutató volnék, ha azt mondanám, hogy nem éltem a nyitva tartás lehetőségével, s igen sokszor. De ha nem tartanának nyitva, nem élnék vele, s kibírnám.
A szexuális szabadosságról nem kívánok szólni. Következményeivel együtt ismerős. Sokszor alig lehet követni, hogy ki kinek az apukája, s kivel miféle rokoni kapcsolatba került.
Most csak megemlítem, hogy tényleg lehet úgy szólni az Úrhoz, hogy az ember életben marad. Érdemes megpróbálni.     

Ez a poszt igazából kettő. Hosszát tekintve. Első részét azoknak szánom, akik nem ismerik közös blogukat (neve: Hogy is volt?), s ahova most olvasási szokásainkat írjuk le. Ki-ki azt, amit gondol róla, s ami eszébe jut. Én ezt írtam:
Írás az olvasásról
Muszáj az írást említeni, mert írás nélkül nincs olvasás. Az én időmben nem kellett óvodás korunkban doktorátust szereznünk, magam is csak 1953-ban tanultam meg írni az iskolában, mégpedig elég gyorsan. Írásirkám tanúsága szerint a fenyőgallyas sormintával ékesített oldalon ötször egymás alatt ez a szöveg áll: MINDEN BETŰT ISMEREK. Nyilván karácsonyra írni-olvasni megtanultunk diszlexiások és diszlexiátlanok egyaránt.  
Aki pedig minden betűt ismer, az el is tudja olvasni a betűket. Ami tetszett, pl. a Pál utcai fiúk, pl. A Huckleberry Finn s Tom Sawyer kalandjai, ami nem: a Micimackó. Akkor, gyerekként tudálékosnak, tőlem teljesen idegennek, cikornyásnak éreztem a kötet stílusát. Növekedve jöttek a kötelezők, csupa értékes alapmű. Érettségin szóbeli orosz tételem Gorkij olvasási szenvedélyéről szólt: Sztraszty k cstényiu.
Olvasáskészségemmel nem sok baj lehetett. Gyerekkori barátom emlékeztetett rá, hogy a lyukasórákra bejövő tanár rendre felszólított: „Megkérem Gy. Mikit, hogy olvasson az indiános könyvből”. Én meg leültem az osztállyal szembe a padra, és olvastam nekik kicsengetésig. Meglepő, de mindvégig figyeltek.
Magam mindenevő olvasó voltam. Karinthy humorát bírtam a leginkább, de Reymont Parasztok c. kötete meghatározó élménye lett fiatal felnőtt mivoltomnak. Sok tudálékos körülményességgel megírt tanulmányt is elolvastam, mígnem rájöttem, hogy ezek a művek 100 oldalon írják le, hogy a kutya ugat, legalábbis valószínűleg ezt. Utóbb, ha ezekkel a „zöngicsékkel” szembesültem, habozás nélkül abbahagytam önkínzásomat, írójukat gondolat-szadistának kikiáltva, magamat pedig potenciális mazochistának tekintve. Az előbbi szerzők a szememben nem hitelesek.
Életem során két alapvető, és egymást kioltó megközelítéssel találkoztam. Az egyik Czakó Gáboré, aki szerint naponta kell kortyolgatni valamennyit valamelyik jó tollú magyar írótól vagy jól lefordított világhírességtől, mert ez inspiráló lehet saját íráskészségemre. A másik véglet Heinrich Bölltől származik. Ő úgy nyilatkozott, hogy alig olvas másokat. Nem szeretné, ha azok félrevinnék őt szuverén stílusától. Én a két vélemény között „lébecolok”.
Valakinek a véleményét viszont megfogadtam. Egyik piarista arra biztatott, hogy ismerkedjünk meg minél több (ön)életrajzzal, mert nincs érdekesebb, tanulságosabb, mint az egyes emberek élettörténete, élete drámája. Ez bejött. Könnyebb hírességek romantikus élettörténetével megismerkedni, mint számunkra rejtett életet élő igazi hősök életét böngészni, jóllehet utóbbiaké olykor sokkal fordulatosabb, érdekesebb, mint neves társaiké.    
Mint említettem, az írásnak és az olvasásnak közük van egymáshoz. Magam tinikoromban öntudatosodva elég rendszerességgel olvastam az ÉS-t. Megállapítottam, hogy az ott megjelent írásokhoz hasonlókat bármikor képes volnék papírra vetni.
Íráskészségemre magyartanárom hívta fel több ízben a figyelmemet. Nem sokat törődtem vele. Mindenesetre emlékszem: szerinte a gimn. érettségin az évfolyam legjobb dolgozatát én alkottam. A tisztesség megkívánja, hogy beismerjem: mindmáig jobban szeretek írni, mint olvasni. A blogot nekem (is) találták fel. Ide írok. Írónak tekintem magamat. Mégpedig kötetek nélküli írónak. Szerencsésebb körülmények között simán megjelenhetett volna néhány munkám. De nem vagyok elég rámenős. A mai könyvkiadás a reklámozott és pedigrés írókat kultiválja. Nem tartozom közéjük. A mai könyvkiadás rengeteg fércmunkát is kinyomtat, ha írója állja a költségeit. Ez azért szemérmetlenség, mert igen sok gyenge munka tölti meg a boltok polcait. Már leszámoltam vele, hogy bármilyen kötetet publikáljak.
Tudom, témánk az olvasás. Olvasni jó, olvasni fárasztó, olvasni azokat a könyveket könnyű, amelyek megfogalmazásai nem fütyülnek el a fejünk fölött, de nem is redundánsak. Olvasni azokat a könyveket nehéz, amelyek tőlem távol álló gondolatvilágba szeretnének belevinni akaratom ellenére. De azokat is nehéz olvasni, amelyek lapjait megfeszítve kell tartani, mert gerincük nem engedi meg a lapok rendes megnyílását. (A XXI. sz.-ban ezt a technikai problémát seperc alatt meg kellene oldani.)
Sok mindent mesélhetnék kedvenc könyvekről, de nem teszem. Elvégre se szeri se száma az ilyeneknek. Igazán azok a legkedvesebb könyvek, amelyekből hosszú idő elteltével is szóról szóra, vagy legalább tartalmilag idézni tudok.
Az MTörv 4. összefoglalása. Mózes intelmei népéhez. Baál tisztelői elpusztultak, az izraeliták pedig élnek. M. lelkükre köti, hogy soha ne faragjanak istenszobrot, mert bálványimádáshoz vezet. Tartsák meg a tíz parancsot, amelyet az Úr vésett két kőtáblára. Emlékezzenek rá, ők voltak az a nép, amelyhez a Hóreben szólt az Úr dörgő hangon. Ő vezette ki őket Egyiptomból, s általa győzetett le sok nagyobb nép, hogy éljenek a kiválasztottak. Prófétálja még, hogy lankad majd a hitük, és elhurcolják őket bálványimádó népek. Ott erőre kapnak, újra hinni fognak az igaz Istenben, s utóbb meg fognak szabadulni. M. kijelöl három menedékvárost az akaratlanul gyilkolók védelmére. Becert Ruben, Ramotot Gád és Golánt Manassze fiainak. Közöm. Túl vagyunk azon, hogy bálványoknak nevezzük templomainkat, lakásainkat ékesítő szobrokat, festményeket. A gótika mesterei azzal bizonyították, nem isteneket faragnak, de az igaz Isten tiszteletére készítik szobraikat, hogy a szobrok emberek által sose látott részeit is alaposan kidolgozták. Bálványaink azonban ma is vannak vagy lehetnek. Nem ezek a szobrok, nem a galamb képében ábrázolt Szentlélek, nem a Pieta, nem is a sok-sok feszület. Bálványaink azok a rendetlen ragaszkodások, amellyel nem tudunk elszakadni a tévé elől, a számítógép elől, a mobilok, autók stb. használatától, mi több, márkák, emberek  „bálványozásától”. Bálványaink az üzletközpontok, a plázák, a McDonald’s-ok és egyéb olyan helyek, amelyekhez túlzó mértékben ragaszkodunk. is. Ha rajtakapnánk magunkat azon, hogy a cuki dolgokat látva felkiáltunk: „imádom”, máris bálványimádók vagyunk. Nemegyszer megjegyeztem: „Imádod? Térdre előtte!” Persze embereket is imádnak egyesek. Bálványimádók ők is. Öreg papunk mesélte: „Náluk mereven ragaszkodott a papa a sorrendhez: Istent imádja, szereti, feleségét kedveli, az ételt pedig megeszi.” Kész. Nincs tetszik étel, nem tetszik étel.