Mickey webnaplója

Az általam sokat emlegetett Gálicza zseniális töri felelete máig meghatározza szemléletmódomat: „Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat.” Igazából bőbeszédű volt, mert a történelem egésze folyamán a „sanyargatás” elég általánosan érvényesült. Hogy kik kiket sanyargattak éppen, az koronként változott, de a sanyargatásra minden korban lehetett számítani. Ez mostanság is így van. Két eszmevilág dolgozik még mellette: a kereszténység ellene (elég gyorsan félrelökdösték, ld. Lisszaboni Sz.) és a demokratizmus: csillapítólag mellette. Az utóbbiakkal élve húzták el a mézesmadzagot előttünk is (De Gasperi, Adenauer, Schuman hangoztatásával) és a testvéri osztozkodás jegyében fogadott be az EU. De hogy csakugyan befogadott-e, az ügyben volna szavuk az euroszkeptikusoknak (a kockázatokról és mellékhatásokról tessék elolvasni a szakcikkeket, és megkérdezni kezelőorvosukat, gyógyszerészüket).
Ha valaki tüzetesen elolvassa Bródy János szövegét, rájön, hogy a város sok rossz arcú embere nem igazán fogadja be Szőke Annit. Visszaél hatalmával, erejével, élve hagyja, de kiszipolyozza, kihasználja, átformálni akarván saját képére és hasonlatosságára: „nem jó barát a sok-sok ember, ki Annit nézi szakértő szemmel” (emlékezzünk a belépés méltánytalan feltételeire s a minket ért méltánytalan zaklatásokra, iszapbirkózásaira). Ami az EU-ban folyik, amiatt olykor szégyellem saját magamat – helyettük. Persze vannak pozitívan értékelhető események és döntések. Mindig az érdekeket tessék figyelni, vagy ne is, hiszen azok meglehetősen láthatatlanok.  
Az EU-választás nem arról szól, hogy kifelé vagy benne maradva, hanem arról csupán, hogy ma már „futunk a pénzünk után”, s próbáljuk barátságosabbá tenni a nagyra nőtt óvodást. Inkább csak arról szól, hogy két nagy táborából, melyik kerül ki győztesen, a bal vagy a jobb, hogy érdekeit érvényesítse. Fej-fej melletti a küzdelem. Egy százmilliomod résznyivel ki-ki hozzájárulhat ahhoz, hogy a mérleg serpenyője merre billen. Tegyük meg, ha már belecsusszantunk a csokoládéba. A sikert saját magunkban keressük, még a legvalószínűbb, hogy ott meg is találjuk.               
Lábjegyzet a Kiv 36-hoz. A történet dióhéjban: A gyűjtést befejezték, a szentélyt megépítették, a függönyöket megvarrták, miután az előírt mintákat beleszőtték. Közöm. Becaleel és Oholiáb hozták a formájukat, a nép is. Mindenkinek megvolt a szerepe, mind felett ott állt az Úr tekintélye, Mózes tekintélye, és a már említett két jó kezű és jó szervezőkészséggel megáldott mester. Alattuk pedig a segítők hada, akik hozták, akik begyűjtötték, akik az aranyat öntötték, akik a fonalakat fonták, a függönyöket szőtték, a karikákat elkészítették.
Ez ma is így van.
Ha van ötleted, az még csak a munka 5%-a. A többi 95-öt a környezetedből kapod hozzá/vagy nem kapod. Kb. 40 éve emlegette a cégünk egyik kollégája, egy társosztályvezető, hogy a zseniális ötletekhez is kell reklámozott tekintély a háttérben (esetemben magára gondolt), s az ügynek anyagilag is megnyert támogatók, vagy ötletedet teheted az íróasztalfiókba, hátha ráakad egyszer valaki, aki maga köré tudja édesgetni a kulcsszereplőket. Van ebben valami. Elég arra gondolni, hogy V. van Gogh életében egy képet adott el. Ugye nem sok, ugye elég szerény eredmény attól, akinek a képeiért ma nagy vagyonokat fizetnek, s akinek a képei kiállításáért galériák versengenek.  

Tegnap jelentkezett a betörő. A nyár. A múlt héten még uralkodó, enyhén télies zegernye miatt fűtött a helyi központi kazán. Tegnap betört hozzánk a nyár. Azt lehet tudni, hogy kontinensünkön négy évszak váltja egymást, „de nem így”! Megboldogult gyermekkoromban is voltak vad nyarak kánikulával, özönvízszerű, öt percig tartó felhőszakadásokkal. De kíméletesebb átmeneti időszakokra emlékszem. Télen kemény hideg volt többé-kevésbé vastag hótakaróval. Tavasszal langy napsütés oldotta a fagyot s csókolta elő a földből a szunnyadó életet, a fák rügyei kipattantak, a vetésektől zöldült a határ, a fű benőtte a rétet, a lövészárkokat, a poros utcák zöld sávját a járda és az úttest között, s lassacskán érkezett a meleg. A napsugárzás akkor se szúrt, ha 35 fok körül alakult a hőmérséklet. Kánikula volt, elviselhető. Ha leégtünk, védekeztünk némi kenceficékkel, de különösebb problémáról senki sem panaszkodott. Most olyan gyorsan érkezik a hőség, mint a besurranó tolvaj. Mint a betörő. (Úgy látszik, minden évben ki kell írnom magamból a klíma miatti hasfájásomat. Ámbár a nóta nem ma keletkezett: „Mint a kóró elszáradok ... mint a háj, majd elolvadok – ebben a nagy melegben”. Csakugyan betör a forróság, hogy elvégezze a természetéből következő munkákat. A civilizáció tudósai pedig kétfelé szakadnak már évtizedek óta. Egyik felük az általános felmelegedést az ipari tevékenység durva megnövekedéséhez köti, más részük képtelenségnek tekinti, hogy mi bármit tudnánk változtatni a klímán.
Tegnap olvastam valahol valamit, aminek a lényege: a föld ránk van bízva. Ezért környezetem rendben tartása nemcsak higiénikusabbá teszi kis világomat, hanem a teremtő munka része. Az én részem benne: nem szemetelünk, a föld ápolása, gondozása, tisztán tartása, szépítése, stb. Tőlünk már nem sok telik. Mindenesetre ezt jelenti az isteni parancs, hajtsátok uralmatok alá a földet. Országunk még nincs kész. Elmenetel helyett megcsinálni? Hm. Szép program.  
Hát akkor tegyük a dolgunkat, mert vannak.
Lábjegyzet a Kiv 35-höz. Idézem a szombat törvényét: „legyen ünnepnap ... aki ezen a napon dolgozik, halállal kell büntetni.” Ugye, elég kemény parancs ez. A fejezet további részében Mózes a néptől nemes-, színesfémeket, állati és növényi rostokat, akácfát kér, s két mestert, aki szakszerűen megszervezi a szentély megépítésének folyamatát és elkészítését levezeti. Az egyik a már említett Becaleel, Júda törzséből, a másik itt lép a történetbe: Oholiáb, Dán törzséből. Ketten lesznek művezetők.
Közöm: A Biblia elején vagyunk, s másodszor említi a szerző a szombat megünneplésének szigorú szabályát. Fogunk még vele találkozni bőven. Úgy látszik, sokszor süket fülekre találnak a parancsolatok. A másik téma: mi mindent hoztak önként (= akiket a szívük erre indított) azokból a kincsekből a népek, amelyek vagy sajátjuk volt, vagy az egyiptomiaktól kapták. Megtelne velük egy mai zálogház: karperecek, fülbevalók, gyűrűk, nyakláncok, egyéb arany ékszerek, vörös és kék bíbor, karmazsin, finom vászon, fonott kecskeszőr, festett báránybőr, akácfa (tessék, nemcsak Amerikában él), karneol és más drágakövek, fűszerek, olajok. Ma is folynak a gyűjtések, csak a gyűjtők hitelessége kérdőjelezhető meg az esetek egy részében. A történetbeli adományok jó helyre kerültek, tiszta célt szolgáltak. Ma is, minden gyarlósága mellett még az egyházak hitelessége, amelyben meg lehet bízni. Annyi katasztrófa sújtja a világot, hogy folyamatos adománygyűjtést igényel. Menekültáradatok, árvizek, hatalmas szélvészek, földcsuszamlások, háborús betörések, emberrablások, rabszolgák kiváltása, beteg gyerekek színvonalasabb ellátása, hajléktalanok befogadása, nincstelenek etetése stb.
Vannak népek, amelyek team-munkában alkotva teljesülnek ki. Másokra nem ez jellemző. Itt is azzal indul a dolog, hogy a szakirányításra előbb egy, majd még egy férfit jelöl Mózes. Mindenki az ő elképzeléseiket fogja megvalósítani.

Nemcsak az egyik Paul Mc Cartney-szám címe, hanem egy jelent megelőző napot kifejező szó is.
Tegnap reggel vártam a csapatot. Felkerekedvén (az autónak csakugyan van kereke) elutaztunk, és sétáltunk egyet Visegrád tövében, Pilisszentlászló irányába haladva.
Ismételt tapasztalatom az, hogy a szilfid emberek minden megerőltetés nélkül sétálgatnak az enyhe emelkedőn, miközben folyamatosan beszélgetnek. Én meg erőim latba vetésével törekszem leküzdeni a köztünk csökkenni nem akaró távolságot. Mi is beszélgettünk, hála Istennek, szóval tartott I., így csak néha-néha mondtam egy-két mondatot. Korpulens magam és korom ellene dolgozik annak, hogy együtt sétáljak nálam magasabb, fiatalabb vagy vékonyabb emberekkel. Ezt már sokszor megtapasztaltam. Nehezen tudok lépést tartani másokkal, ez az oka annak, hogy általában kerülöm a társas mászkálást.
Megbeszéltem a feljebbvalókkal, hogy bírnom kell a strapát a találkozás öröme okán. Így is lett. Útközben találkoztunk egy szürke gémmel, (FB-on mutatom), és hatalmas csobbanásokra lettünk figyelmesek a pisztráng-tónál. Egy kissrác dobált köveket a vízbe, annak a gyűrűit véltük halak felbukkanásának. Volt még ott egy állat, helyesebben kettő. Lovacskák, mögöttük szekér. Magda-forrástól a pisztrángosig meg vissza megfelelő összegért fel- és leszekerezhetett a társaság. Két gyerekcsoportot vitt az idős hajtó. Mi nem próbálkoztunk.
A földszint meglátogatása után felmentünk a visegrádi várba. A várban mászkálva meglepett a bazáráruk igénytelensége. Csicsamicsák, minden kecsesség nélkül. Souvenirnek, porfogónak tán elegek. Használati tárgyként legtöbbjüket nem szívesen venném a kezembe, nem szívesen innék a vastag falú bögréből, tenném a sapkát a fejemre. A várba a beugró 1700, (katonáknak őrmestertől lefelé J, továbbá) nyuggereknek, diákoknak 800. Kérdeztem, ezért a pénzért póniló vagy lift visz-e a bástyákra? Persze! Még mit nem!
Hát ez nem Krakkó, ahol az Irgalmasság temploma melletti torony tengelyében lift halad föl-le a körkilátóhoz. A toilette-szolgáltatás is ingyenes. Itt nem. És ha fotózni szeretnéd magadat a pároddal a királyi trónus utánzatán, 200 ft a tarifa, és ha azt kívánod lefotózni, hogy a bakó hogyan vágja le a fejedet egy célszerű tuskón egy célszerűtlenül rozsdás bárddal, 100 ft a taksa. Azt hiszem, ingyen a kalodába se bújhatsz be. A gyönyörű panoráma megtekintéséért nem szedtek külön pénzt, a panoptikum meg nem érdekelt (800 ft). Mindent egybevéve sikerült bevennünk Visegrád várát, utóbb győztesen vonultunk le és ki belőle.
Végül is hálás vagyok a találkozás lehetőségéért, örülök neki, hogy képes voltam a sétára, élmény volt a találkozás, mint mindig, és élmény a várból való kilátás a Duna-kanyarra, a közeli és távoli hegyekre. 
Lábjegyzet a Kiv 34-hez. Mózes újra felmegy a Sínai-hegyre a maga faragta kőtáblákkal. Isten pedig ráírja parancsait. Ezek a kultusz végzésének utasításai, s annak parancsa, hogy az öt ott lakó törzzsel ne közösködjenek sem kultuszukban, sem házasságban. Kijelenti, hogy féltékeny Isten az ő neve. Megtiltja, hogy öntött képet készítsenek róla. Mózes arca ragyog, amikor lejön a hegyről. Olyannyira, hogy leplet tesz arca elé, amikkor embereivel tárgyal, mert azok nem viselik el a rajtamutatkozó isteni fényességet.
Közöm. A múltkor egy magát izraelitának nevező katolizált illetővel beszélgettem. Ő azt mondta, hogy a zsidóság arca előtt ma is lepel van. Akkor jön létre az egy hitük velünk, amikor ez a lepel lehull, és rájönnek, hogy az ebed-Jahve, az Isten szolgája, a fájdalom férfija (vö. Izajás) Jézus, aki eljött. Ebben a fejezetben olvasunk először arról, hogy Isten féltékeny. Olyannyira az, hogy nem tűri az ezotériát, az eretnekségeket, a keveredést a pogány istenekkel, buja kultikus szokásaikkal.   

Pontos érkezési idő nincs, Bp-en eleve kiszámíthatatlan az autóközlekedés időigénye.
Várom egy fekete autó érkezését. Nem jön.
De itt egy piros. Lehet, hogy átfestette? Na, nem.
Most meg egy bicikli. De hát azt ígérte, hogy többen lesznek.
Sutty, berepül a látómezőmbe – két galamb. Nem érkezhettek galamb képében.
Mintha egy fehér furgon közeledne. Elcserélte volna? Minek? Csak hárman akartak jönni.
Egy babakocsis érkezett. Igen, de én nem őket várom.
Amonnan jönnének? A másik ablakomon három gépvarjú kaszál. A három stimmel, de ők nem aratni jönnek, hanem kirándulni. Akkor meg hol késnek a nappali homályban?
Megáll egy fehér Smart. Kizárom azt is: kétszemélyes autó.
Bekanyarodik egy fekete kocsi. Na végre... és továbbmegy.  Opel. Persze, hogy nem stimmel.
Hárman jönnek, beszélgetnek. Gyalog.
Ők azok.
Később a kocsi is előkerül.
Beszállunk. Irány Visegrád.
Kiszállunk Magda-forrásnál, amely a vízbőség ellenére teljesen száraz. Minek is forrásvíz, mikor az arborétum mellett sört mérnek. Nem igaz?  
Mindenért kárpótol viszont a patakcsobogás, a tiszta erdei levegő, a madárcsivitelés, és persze saját társaságunk jó kedve.  
Lábjegyzet a Kiv 33-hoz. Mózes az Úr parancsára angyal felügyeletével vonul tovább a pusztában. Jahve nem akarja „a keménynyakú népet” megsemmisíteni jelenlétével. A Hórebnél a nép megválik díszeitől. A találkozás sátrát a tábortól távol állítják fel. Ha Mózes betér beszélni az Úrral, felhő ereszkedik a sátorra, a nép pedig saját sátra előtt borul térdre ez alkalmakkor. Mózes kétféle kegyelmet kér. A népért könyörög, és kéri, hogy hadd lássa az Úr dicsőségét. Jahve elvonul előtte, de kezével takarja a sziklaodút, ahová Mózest bújtatja, csak mintegy a „hátát” láthatja.   Közöm. Máig ez az alapkérdés. Az Isten népének csak az igazai, a szentjei találják Isten társaságát, s vannak vele többé-kevésbé párbeszédes viszonyban. A többiek pedig egy-egy jelből következtetnek az Isten ujjára, amely apró vagy hatalmas dolgok realizálásában érvényesül. ezek a tapasztalat töredékek is segítik a hozzá törekvőket útjukon. Medvigy M. piarista úgy mondta, ha egy svájcisapkába kérsz kegyelmet, abba kapsz, ha egy gyűszűbe kérsz, gyűszűnyit kapsz, és ha van egy hatalmas vesszőkosarad, az Isten színültig rakja kegyelemmel. A kérdés csak ennyi: hisszük-e? Lelki vezetők azt hangoztatják: Merjünk sokat kérni! Isten nem szűkmarkú. 

Most megtudjátok tőlem, aki 68 éves tapasztalatait a következőkben szedi össze.
– A hosszú élet titka a sportolás, rendszeres testedzés, mozgás.
– A hosszú élet titka: Csak semmi sport!  (W. Churchill)
– A hosszú élet titka a szemlélődés. Minden baj ott kezdődik, hogy elhagyjuk a szobánkat. (Blaise Pascal)
– A hosszú élet titka: napi egy pohár fehér bor, a még hosszabb életé, napi egy pohár vörösbor.
– A hosszú élet titka az egészséges táplálkozás. Hogy az mi, kérdezd a franciákat.
– A hosszú élet titka a bioétrend.
– A hosszú élet titka semmi pia, semmi pasta (tészta), semmi panini (kenyér).
– A hosszú élet titka az alvás idejének a csökkentése, a koplalás. (Allah az alvás idejét és a kaja mennyiségét előre meghatározta. Ha előbb elhasználod a kimért időt, ha előbb feléled az ételeket, véged van.)
– A hosszú élet titka a himalájai só használata. Benne csak kristálytiszta ásványok vannak.
– A hosszú élet titka a rendszeres úszás. Az ember a vízi majomból fejlődött ki partra vetődve.
– A hosszú élet titka a harmonikus élet, a harmonikus párkapcsolat.
– A hosszú élet titka. Légy az első ember! Ádám 930 évet élt.
– A hosszú élet titka: Sei ein Niemand! Senkinek lenni a legjobb. Stressz-mentességet biztosít.
– A hosszú élet titka: Nem szabad a levegővételt abbahagyni, mert az károsítja az egészséget.
– A hosszú élet titka: gyógyteákat szürcsölni, mert nincsenek bennük a gyógyszerek káros mellékhatásai. (És a teáké?!)
– A hosszú élet titka: az önfeledt élet. Aki másokon segít, nem ér rá a maga bajával foglalkozni.
– A hosszú élet titka: az örömmel végzett munka. Aki azt teszi, amit kedvel, öröme megsokszorozódik.
– A hosszú élet titka: a kaukázusi kefír. Az ott lakó fakírok kefíre 140 évet garantál.
– A hosszú élet titka: a vegetáriánus étrend. Vigyázz! A húsok miatt elvisz az érelmeszesedés.
– A hosszú élet titka a wellness szolgáltatások igénybevétele. Kényeztesd magadat: hosszan élsz.     
– A hosszú élet titka a teknősbékák titka. Kérdezd meg őket, miért élnek 200 évig?
– A hosszú élet titka a megfelelő génöröklöttség. Jó génekkel hosszú életre vagy predesztinálva.
– A hosszú élet titka a mértékletesség. Azért éhen ne halj!
– A hosszú élet titka: szeresd szüleidet! Aki szereti szüleit, hosszú földi élet a jutalma.
– A hosszú élet titka – titok. Ha tudnánk: mi a hosszú élet titka, tovább már nem volna titok.
De az!
 Lábjegyzet a Kiv 32-höz. Mózes sokáig „elvolt” a hegyen. Áront nyúzza a nép, hogy adjon más istent nekik. Ő begyűjteti az aranyakat és borjút öntet belőle. Az így készült „aranyborjú”-t kezdték imádni. Az Úr sürgetésére Mózes közéjük siet. Az Isten által két oldalán vésett törvénytáblákat összetöri.  Az Úr el akarja törölni az izraelieket, de Mózes közbenjár értük. Porrá zúzatja a szobrot, megitatja a néppel. Utóbb kiválasztja azokat, akik az Úrral tartanak. Ezek a papok kardélre hányják az ellenszegülőket (utódaikat se kímélve). Több ezer embert gyilkolnak meg. valóságos vallásos polgárháború, bár inkább népirtáshoz hasonló.  A megmaradtakat tovább kell vezetnie Mózesnak. „Menj és vezesd népedet... de ha a látogatás napja elérkezik, megtorlom bűnüket.”
Közöm. Máig a mammonhoz hasonló módon szokták emlegetni az aranyborjú imádatát. Mindkettő bálványimádás. Hamis ideák kergetése. Mindmáig hajlunk rá, hogy hamis célok után futkossunk. Itt olvasható még először az is, hogy meglátogat az Isten. És ez a beígért látogatás meglehetősen vészt jósló tartalmú: „megtorlom bűneiket”. Az idézetet mindmáig használjuk: „De meglátogatta az Isten.” Itt a gyökere negatív felhangjával együtt.        

Chapman könyvében kifejti: öt szeretetnyelv van, ezek a következők: Elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Kétféleképpen magyarázza az okát. 1. Amikor szeretünk, hasonlítunk az idegen nyelveken beszélő emberhez, akik alig, vagy semennyire sem, esetleg nagyjából értik egymást. 2. Úgy működünk, mint a motor. Ha szeretettankunk kiürül, köhögni kezd a motor, és megáll. Meg kell tankolnunk, hogy újra teljesíteni tudjon. Tehát pontosabb a kép, ha azt mondom, öt nyelven beszél a szeretet, vagy ötféle üzemanyaggal képes működni. Persze, mint minden hasonlat, ez a kettő is sántít. Mert
1. „Az Isten szeretet.” (Jn) Rá nem vonatkoztathatók, mert szeretete abszolút. Kiárad, mindenkit magához vonz, nem merül le, ismer minden nyelvet. Millió és egy nyelven közelít. Szeret, mert szeret (agapé).
2. A páli szeretethimnusz túlmegy nagylelkűségben a nyelveken, tankokon. A szeretet mindent eltűr, mindent elvisel, a rosszat nem rója fel, haragra nem gerjed. Ezekkel a gesztusokkal kivár a szükséges ideig, éhezve, de ki nem követelve a viszonzást.
3. A szeretet megbocsátó. Felmenti az ellene vétőt, kimenti, védelmére kel, bizonygatja, hogy miért nem volt képes szeretetteli lenni. Tudomásul veszi, hogy kölcsönösen nem vagyunk tökéletesek, ebből következően olykor akaratlanul is egymás érzékeny pontjára csapunk. Másutt már emlegettem: megbocsátja, hogy nem vagyunk egyformák, hagyja, hogy a másik különbözzön tőle, és vérmérséklete szerint igyekszik örülni a teremtés változatosságának.            
4. A szeretet irgalmas. A nyolc boldogságmondás egyike: Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Efraim hűtlenkedései ellenére is Isten Ozeás szájába ilyen szavakat adott: „Én tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam ... gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt, lehajoltam hozzá, enni adtam neki.”
Mi kell még?
Úgy látszik minden, s még annál is több.
5. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki benne hisz el ne vesszen.” (Jn)
Vannak itt fokozatok az önfeledtségig.
Azt vélem, ennyi kiegészítés mindenképpen kell a chapmani nyelvek kiegészítésére, melyek szerintem hasznosak, de csak az alapfokot mutatják be. A haladóra jellemző: Szeretni roppant egyszerű, de/és roppant nehéz.

Lábjegyzet a Kiv 31-hez. Hur (!Ben-Hur) unokáját, Becalaelt a Lélek olyan karizmákkal, szervezőkészséggel, kézügyességgel ruházza fel, melyek a szentély összes munkájának a levezényléséhez szükségesek. Megkapja a megbízást. Isten figyelmezteti Mózest, hogy a nép nyugalomban töltse a népet, a vétőt irtsák ki. Az Úr maga is hat nap alatt teremtette a földet, a hetediken megpihent és „fellélegzett”. Átadja Mózesnak „a bizonyság két tábláját, amelyekre az Isten ujjai írtak”.
Közöm. Saját karizmáimat fel kell fedeznem, ápolnom kell, velük élni a közösség hasznára, az Isten terveinek megvalósítására. Ha Isten „fellélegzett” a hetedik napon, rajta kell lennünk, hogy mi is fellélegezzünk e napon. A tőke profitéhsége űzi a kereskedőket arra, hogy vasárnap is fáradozzanak. amit tehetünk, ezen a napon alaposan meggondoljuk, betegyük-e a lábunkat a boltokba. Rajtunk is múlik, hogy megéri nyitva tartani vagy sem az üzletközpontokat stb. vasárnap.    

A mai evangéliumi szakasz többek között arról szól, hogy amit az én nevemben kértek az Atyától, megteszem nektek. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem. Hallottuk, hogy a kérések annál inkább teljesülnek, minél inkább azonosulunk a Mesterrel. Akkor olyasmit kérünk, ami az ő szándékával egyező. Ennek igazsága megkérdőjelezhetetlen. Olyan, mintha maga a Mester kérné az Atyjától (akivel ő egy). Ám hozzáteszem, hogy Péter, amikor gyógyít, nem gyógyít. Gyógyít, de nem ő. A bénának azt mondja: Krisztus nevében kelj fel, és járj. Az azonmód meggyógyult. A napokban idéztem Pált: „Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta.” Ebben az esetben a növekedés a gyógyulás. Mi eszközök vagyunk az Isten kezében, aki üzeni: kérjetek és kaptok...
A közelmúlt eseményei igazolják ezt az állítást. Tegnap kértem, hogy ne kelljen várni tovább a madarakra, mert szeretnék már néhány mozgóképet készíteni a cinkékről, és jöttek. Három napja valakinek az őt ért kellemetlenségeiről kaptam hírt, s kértem érte közbenjárást. Rövid időn belül visszajelzés érkezett, hogy rendeződött a problémája. Volt egy harmadik történés is, ami kiszállt a fejemből, mert nem írtam le.  
Vénülök, és még mindig azt hiszem, hogy megvagyok notesz nélkül, feljegyzések nélkül. Pedig elszállt az az idő, amikor vágott az agyam, mint a borotva. Lassan-lassan utolérem azokat az egykor nálam idősebb jezsuitákat, akik megfogyatkozott memóriájukról panaszkodtak. Mintegy elém élték azokat a tüneteket, melyek engem is utolérnek. Egyet megosztok veletek: A koros jezsuita annyi programot vállal, hogy egy határidőnaptár kevés hozzá. Kettő van neki. Előfordul, hogy a másikban keresi, amit az egyikbe jegyzett fel. Sőt, mint mondta, mostanában már az is megesik, hogy bár felírja a programot, csak elfelejti megnézni a noteszeiben. Mindenesetre hallottam olyasvalakiről, aki felírta, hogy kiért, miért fohászkodott az égiek segítségét kérve. Okos ember. Elképzelem, hogy elintézett kéréseit törli, a többieket függőben tartja, s esetleg újból kéri teljesítésüket, avagy – és ez is teljesen érthető volna – elgondolkozik rajta, hogy mi lehet a nem teljesülés mögött.
PS. Megvan a harmadik! Ülök a kocsiban. Dzsekim zsebe beleakadt a behúzott kézifékbe. Azonnal kiesett zsebemből a kocsi pótkulcsa, bele a kéziféket körülölelő boxba. Világítok bele, sehol nem találom. Utóbb lecsavaroztam a boxot nem találom. A kocsi padlókárpitja alá viszont minden további nélkül becsúszhatott. Tapogatom, nincs. Már-már megadtam magam a sorsnak, de ezúttal Máriának panaszkodtam: Ne hagyj soha szégyent érnem. Rájöttem, hogy a kárpit az ülések alatt praktikusan be van hasítva. Benyúlok a jobb ülés alatt. Semmi. Benyúlok a bal alatt ... és megkerült a kulcs.         
Lábjegyzet a Kiv 30-hoz. A fejezet illatáldozat oltárát rendeli elkészíteni. Itt tömjénnel hódol Áron papja Istennek annál az oltárnál, ahonnan Isten megszólítja a papját. Közli a használandó fűszerkeverék receptjét. Szó van itt még félsékeles fejadóról, melyet minden 20 éve feletti fizet a papoknak. Továbbá szó van a kultikus mosakodáshoz való mosdómedence építéséről, a felkenésre használt olaj összetételéről (mirha, fahéj, nád, kasszia, olívaolaj). Az illatáldozathoz használté (stórax, ónix, galbanum, füvek, tömjén, só). A feléről se tudom, mifélék lehetnek. Aki éppen ilyet csinálna, ki kell irtani a népből, szól a szigorú rendelkezés.
Közöm. Máig kétféle az ember. Egyik, akik szeretik a tömjén illatát (én is), a másik, akiket köhögtet, irritál. A tömjén alapjában fenyőgyanta illatú, de sokkal összetettebb annál. Csakugyan másra nem emlékeztető komplex illat. Ami pedig a fejadót illeti, érdekes lehet megjegyezni, hogy nem tesz kivételt: szegénye, gazdagja fél sékelt tartozik adni a közösséghez tartozása jeleként.         

Tegnap még rendesen esegetett. Mondják, hogy a hazánkba betörő ciklonnak neve is volt, Yvette. A név elég találó, hiszen rendesen kyvette részét ingatlanjaink és ingóságaink selejtezéséből. Csaknem kétezer riasztást kaptak a tűzoltók, akik zömmel a szokásos favágó és faeltakarító, lógó áramvezetékek veszély-elhárítási munkákat végezték. A Balaton is megunta, hogy a víz tisztességes tulajdonságainak megfelelően a medrében helyezkedjen el. Az északi szél kifújta vizének egy részét a déli partokra kilométerek hosszan. Sok házat homokzsákokkal óvtak a tó támadása ellen. Sok halat partra vetett. A fotósoknak izgalmas témát szolgáltatott az őrjöngő tó léte. Én szerényebb témát választottam. Ezt is csak részben valósítottam meg. Először arra gondoltam, hogy tiszteletemet teszem az Árpád-híd budai hídfőjéhez, és lencsevégre kapom a hídfeljáró tetejéről az alul közlekedőket. Érdekes lehet megcélozni és fotózni felülről a nyitott esernyők színkavalkádját. Minden HÉV-érkezést követően változik a nyitott ernyők színorgiája. Ám az esőzés alábbhagyott, s letettem róla, hogy esetleg felsülök tervemmel. Ernyő nélküli tömeget nem kívántam fotózni. A másik bajom az volt, hogy ha viszont tényleg rendesen esik, bőrig ázom, mire összejön egy csokor az ernyős képekből. Ehelyett az erkélyen bóklásztam, mígnem megjelent az erősen zöld rét szélén egy nő piros ernyővel, piros táskával az oldalán. Egy pipacs is belepirosozik az egyébként zöld képbe. A komplementerek szép játéka adódik. Beértem ezzel a kisebb vadászsikerrel. Érdekes módon mégsem ezt lájkolták meg, akiknek a nap fotói feltűntek, hanem egy lányarcot mutató graffitit, melyet négy éve fényképeztem le, s bizonyítottam vele tegnap, hogy a falfirkák efemerek, sorsuk az enyészet. Rég eltüntették már azóta ezt a képet is az adott falszakaszról.
A Karamazovok történetével zártam tegnap a napot. Nagyon későre járt, mikor odaértem az első kötet végén, hogy a haldokló Zoszima sztarec elmesélje kalandos élettörténetét. Mivel még mindig esőre áll az idő, ma elolvasom, honnan indult, miken ment keresztül, s hogyan végezte.
Lábjegyzet a Kiv 29-hez. Áron és fiai felszentelése. A szertartáshoz az előzőekben említett ruhákat sorban felveszik. Egy áldozatnak szánt bikát a bizonyság sátoránál áldoznak fel. Vérét az oltár szarvaira kenik, a maradékot az oltár lábához. Valamennyit az oltáron, valamennyit a táboron kívül égetnek el belőle. A papok beiktatása során a kos egy része őket illeti meg (lengetés). Szó van még itt lisztből és olajból készült kenyérről is, mely a papok eledele. A továbbiakban naponta reggel és este egy-egy egyéves kost kell égőáldozatként bemutatniuk. A bizonyság sátoránál találkozik az Úr a főpappal, a találkozás sátoránál pedig megszenteli Áront és fiait. Itt a fejezet végén olvasom először a Jahve szót. Korábban Úr, Isten szerepelt.  
Közöm. Nem ismerem az izraeliták mai rítusait, de a kereszténység évezredei alatt kialakultak és módosultak saját rítusaink. Ezek elseje a mise. Mindmáig az áldozatbemutatás helye az oltár, amelyen Krisztus testamentumának megfelelően egyetlen keresztáldozatát jelenítik meg az egyház papjai világszerte, sokhelyütt, naponta. Szőnyi Zsuzsa (Isten nyugosztalja) Rómában egyszer megkérdezte: Miért járok naponta misére? Azt válaszoltam neki, azért, mert a világon a legfontosabb az istenszeretet eme legalapvetőbb cselekedetéről tanúságot tenni, neki megköszönni, részvételemmel előtte tisztelegni, vele közösséget alkotni. Máig teszem, mert belátom ennek igazát. A misén fedésbe kerülnek a golgotán történtek az utolsó vacsora lakomájával. Hogy hogyan, nem értjük, mert nem érthető, de tapasztaljuk, mert tapasztalható. 

Olvasom A Karamazov testvéreket. Olvasom, mert tartozom vele magamnak. Eddig valahogy kimaradt. S tartozom vele Dosztojevszkijnek, ha már nem átallott ennyit írni. (Ma biztos rövidebbre fogná.) Megismerem belőle az eget és a földet, a mennyet és a poklot, a részeg oroszokat, a csapodár és léha életet élő Karamazovokat, élükön az öreggel. Amit ide emelek, egyfajta alaphangvétel, melyet az író megüt, s mely eléggé általános. Az én megfogalmazásomban: szeretetünk a tőlünk való távolsággal arányosan négyzetesen növekszik. Mindjárt érthető lesz. Idézem: „– Egy vallomással tartozom neked – kezdte Ivan.  – Én sohasem tudtam megérteni, hogyan lehet szeretni a hozzánk közelállókat. Szerintem a közelállókat nem lehet szeretni, legfeljebb a távoliakat... Ahhoz, hogy megszerethessünk valakit, az kell, hogy rejtve maradjon előttünk, mert mihelyt megmutatja azt arcát, máris oda a szeretet...
– Zoszima erről azt mondta, hogy egy-egy ember arca a szeretetben járatlanokat akadályozza abban, hogy szeretni tudjanak. De azért sok szeretet is van az emberiségben, mégpedig csaknem krisztusi szeretet, ezt én magam is tudom, Ivan.
– Nohát. Én még nem tudom, és nem is vagyok képes felfogni, és velem együtt rengeteg ember úgyszintén. Az a kérdés ugyanis, hogy ez az emberek rossz tulajdonságaiból ered-e, vagy abból, hogy ilyen a természetük. Az emberek iránti krisztusi szeretet a maga nemében elképzelhetetlen csoda a földön. Igaz, ő Isten volt. De mi nem vagyunk istenek...” És így még oldalakon keresztül.
Egyszer Balás Béla püspök arról elmélkedett, hogy azért adakozunk a misszióknak, mert szegény „vadakat” igazán sajnáljuk, miközben társainkkal undokok vagyunk. Az élet igazolta állítását: a cunami károsultjainak az ország sokkalta többet áldozott, mint a hazai árvízkárosultak javára. Utóbbiaknak sokan üzenték: Miért hanyagolták el a gátak magasítását, miért építkeztek ártérbe, miért nem tisztították ki az út menti árkokat, miért, miért, miért? És nyögvenyelősen nyúltak a zsebükbe.  
Hogy is van ez? Miért fordul elő, és nem is oly ritkán? Alighanem egy poszt alkalmatlan a teljes kifejtésre, ezért próbálok néhány lehető okot felsorolni. - Túl közelről látjuk egymást és sminkelés nélkül. (Feltűnnek a ráncok, a bibircsókok, amelyek távolról nem látszanának.) - A tévé-szereplők sokkal szellemesebbek, mint a mellettünk ülők. Szórják a poénokat, fiatalabbak, sportosak, sima a bőrük, vagányak... - A munkatársakkal nem vagyunk összezárva. Letelik a 8 óra, aztán csá. 16 óráig nem látom Picegepórecet, s az undok haverját. Ki tudom őket pihenni. Ha nagyon utálatosak, állást változtathatok, még akár országot is. - A családomat nem tudom leváltani, közegükben élek, mint hal a vízben, ha tiszta a víz, ha oxigénben szegény. - Nem érdekel, hogy kollégámnak mi a hobbija. De nagyon is, hogy a családtagjaimé micsoda. Vagy tetszik, és akkor együttműködhetünk, vagy nem, és akkor kiállhatatlanul zavar... Mert folyton itthon piszmog, mert kocsmázik, mert horgászni jár, engem itt hagy, mert, mert, mert...
- Mert különbözik tőlem! Ez fontos: Különbözik tőlem. Mindenki különbözik tőlem. Azt kellene megfontolni, hogy érdekesebb volna-e a világ, ha mindenki éppen olyan volna, mint én? Belátható, hogy nem, sőt hótt unalmas volna. Így szép, ezzel a tarkasággal, tőlem való különbözőséggel. Az én életfeladatom megszeretni ezt a sokféleséget. Örülni kell annak, hogy mindenki más. Varietas delectat, mondja az ókori római (a változatosság gyönyörködtet). Hát tanulnunk kell gyönyörködni benne.
A fagyis gyerekek egyikének nem ízlik az eperfagyi. Társa így inti: „Ha nem tudsz neki ölülni, legalább löhögjél!”   Lábjegyzet a Kiv 28-hoz. A liturgiához használt papi öltözék első leírása. (Itt szerepel, de későbbi lejegyzés.) Isten szájába adja a leírást, aki Mózesnek hétféle ruha használatát rendeli el. Ezek a melltáska, az efod, a felső köntös, a hímzett vászoning, a vászonnadrág, a fejkendő és az öv. Néhányukat olyan ékkövekkel kellett ékesíteni, melyekbe mesterek a törzsek neveit vésték. Hatszor két-két törzs neve került rájuk. A szövetekbe mintákat kellett szőni, sok nemesfémet és drágakövet kellett felhasználni ezekhez az öltözékekhez.
Közöm. Mindig így írom, bár sokszor helyesebb volna közünket írni, hiszen nemcsak nekem van hozzá közöm, hanem kortársaimnak is. Az efodról már írtam, 2-3 féle jelentésre is gondolnak a szakemberek, de nemigen találnak kapaszkodókat arra, hogy csakugyan mi célra is szolgált az efod. Mindegy is talán. A többi ruhadarab felismerhető. Pompájukra a néptől begyűjtött nemesfémek és drágakövek adtak lehetőséget. Jó kezű mesterek minden korban éltek. Akkor is. Őket bízták meg a kivitelezéssel. Nézzük a mai liturgikus ruhákat. Korábbi idők divatját, hagyományát követik. Jellemzi őket az egyszerűsödés. Leginkább a pápák ruházatának változásai érdekesek. Őket követik az egyház szolgálati papsága, a püspököké, a papoké, a diakónusoké. Századunkban felgyorsult az egyszerűsödésre való készség. Először elhagyta a pápa a tiarát. Talán a zsinat óta nem lóg a papok bal csuklóján egy díszes stólaféle. Ez egy jelképes zsebkendő volt. Sose láttam, hogy valaki használta volna eredeti céljára. A folyamatot betetőzte a szegénységet hirdető Ferenc pápa. Nem kéri a piros cipőt, és általam alig ismert ruhadarabok használata ellen is felemeli a szavát. Már bemutatkozásakor se használta az erre a célra készített ruházatot. Egyszerű fehér reverendában lépett az erkélyre.  
A klérus köreiben állandóan napirenden van a kérdés: Kell-e megkülönböztető viselet, vagy se. Mindkét tábornak megvannak az érvei. Ha szükség van pap segítségére, öltözéke megkönnyíti a hozzáfordulók dolgát. Felismerik ruhájáról. Az ellenzők pedig azt vetik fel: Közelebb kerülhetnek a világiakhoz, ha nem tüntetnek öltözékük elkülönült voltával. Egyelőre az elkülönülés dominál.           

Előadást hallgattam arról, hogy Magyarország az EU-ba méltatlan feltételekkel lépett be, és végtére is rossz állapotok jöttek létre, melyből mindmáig nem tudott kikecmeregni. Utolsó rossz húzásunk a földtörvény megalkotása volt, mely a jó pénzű és gazdag nyugati tőkések számára lehetővé teszi a magyar földek megvásárlását. Nem ismerem a földtörvény részleteit. Mindenesetre, ha legalább olyan kemény, mint a francia, akkor garantáltan nem veszik meg idegenek. Ha puhább, akkor baj van. OV azt ígérte, hogy jó miniszterelnöke kíván lenni országának. Hajrá! Legyen jó miniszterelnöke! Az előadás kitért arra, hogy a spontán privatizációnak nevezett szoc. markecolás hatalmas egyenlőtlenséget állandósított az országban, s a latin-amerikai típusú vagyoni különbségek kialakulásához vezetett. A földtörvény tetézi, betetőzi mindazt a rombolást, melyet a csatlakozás után az elavult ipar szétverése, a Nyugat piacszerzése okozott. Immár a földjeinktől is búcsút vehetünk. A hasznot ezután nem nekünk termeli, hanem az idegeneknek. Szabályos gyarmattá lettünk, amely ellen tiltakoznunk kell újságcikkekkel, tüntetésekkel, petíciókkal, amíg csak meg nem teremtjük saját termelőegységeinket, gyárakat, korszerű mezőgazdaságunkat, ameddig csak el nem érjük, hogy az EU megszüntesse hátrányos megkülönböztetésünket és egyenlő feltételeket nem biztosít gazdaságunknak. Meg kell tanulnunk határozottan artikulálni saját érdekeinket.
Tudom, hogy nem rózsás a helyzet. De nem fogadom el, hogy a hetvenes évek színvonalán élünk. Azt se fogadom el, hogy lesüllyedtünk a koldusszegény országok színvonalára. Mehetne jobban, törekednünk is kell a gyarapodásra. Mindenesetre a statisztikákat nézve nem tartozunk a legínségesebbek közé. Ami pedig gyarmati létünket illeti, megengedem, bizonyos mértékig azzá lettünk. Ha viszont a kínai gazdaságot nézem, sokkal nagyobb mértékben gyarmati sors az övé, miközben anyagilag zsebében van az USA, és áruival jelen van az egész világon. Úgy viselkedik, mint a megvetett cigányzenész, aki esetleg nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint a zenéjét megrendelő korhely dzsentri, aki elkártyázta, elkótyavetyélte őseitől örökölt vagyonát. Vajon Nyugatra nem egyre inkább igaz lesz a mondás: Fent az ernyő, nincsen kas?
Lábjegyzet a Kiv 27-hez. Isteni terv szerint készül az áldozatbemutató hely, a templom. Egyelőre nomád életmódhoz alkalmazva, hordozható kivitelben. Itt az oltár építését írja le a szerző, sarkain szarvakkal, hogy aki üldözött ide menekül, oltalomra találjon. Mivel egészen elégő áldozatok bemutatásának a helye rézzel borított minden, bronzedényekkel. Körbeveszi a száz könyök hosszú 50 széles és 15-20 könyöknyi magasságú függöny. Ez az udvar mérete. A bizonyság sátorán kívül éjjel olajmécsesek jelzik, hogy szent az a hely.  
Közöm. Alakul a szent tér, alakul a liturgia is. A templom mindmáig az áldozatbemutatás helye. A katolikus templomban örökmécsesnek nevezett világítótest jelzi, hogy itt őrzik a konszekrált ostyát a tabernákulumban. A kápolna ebben különbözik a templomtól. Itt nem őrzik Krisztus testét, hanem vagy felhasználják áldoztatáskor, vagy elviszik a templomba őrzés és felhasználás céljából. A liturgikus nyelv néhány fordulatáról írtam tegnap, Ő, ki lakozik. Ilyen a midőn is, ilyen az evangéliumi szakaszt indító In illo tempore tükörfordítása: Abban az időben. Egyszer volna az élőbeszéd megfelelő kategória rá. A könyörgések (imádságok) befejezése is barokkosan kacifántos. Nem idézem. A lényeg, hogy a háromságos egy Istentől kérjük, amit kérünk, neki köszönjük, amit köszönünk.