Mickey webnaplója

Az nem úgy van, hogy kitekersz két csavart, betekersz a helyére másik kettőt és a régi helyett az új zuhanyozótartó máris használható.
Az egészen másképp van.
Leszeded a régit. Rendben. Könnyű a dolgod, miután megtaláltad a csavarozó szettet. Ettől kezdve bonyolódik a dolog. Az új cső rövidebb, de viszont vastagabb a réginél. Az új csavarjai hosszabbak a kelleténél. Elő a satut, fel az asztal sarkára. Vasfűrész, harapófogó. És kész. Mármint a csavarhossz. Most már csak két alátét kellene, mert azt nem találtam a zacskóban, pedig nélküle pancser munka volna a szerelés. Lehet, hogy a csavar eltöri azt a műanyag vacakot, amit a falhoz rögzítene. A két csavar rövid, az alátétes dobozt és benne két alkalmas alátétet találtam. Hurrá. Csavarozó forgásiránya átállítva, csavarozó fej keresztcsavarra cserélve, csavarok beszappanozva, hogy könnyebben hatoljanak a tiplibe, persze tipli kalapáccsal a helyére verve, késsel a vége lenyisszantva.
Fent megrögzítem a tartó tokot. Lent új furat kell. Új furathoz jelölő ceruza, hogy nagy marhaságot ne csináljak. El egy ceruzáért. Megvan. A fúrási tartomány kijelölve. Hatos vídiafúró, mert a tipli hatos. Megvan. A fúrás is. Most már csak a díszműanyagokat (igen díszek, mert a megtévesztésig nikkelezettnek mutatják magukat) kell a helyükre pattintani, a kádat kitakarítani, az összes használatba vett szerszámot valahogy visszaszuszakolni a helyükre, és máris zuhanyozhatunk. Mint korábban. Ha szerencsénk van, a lepényszéles zuhanyrózsa súlyát az új monstrum elviseli, és nem fittyed le, mint az elődje. 
Ma nem sétálok, megvolt a napi erőlködés.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 17-hez. A történés itt annyi, hogy az Úr szövetséget köt Ábrámmal, (aki eztán Ábrahám névre hallgat), miszerint utódai az Úr népe lesz, s azok istene a magát El Shaddáinak mondó Isten lesz. Előírja Ábrahámnak, hogy külső jellel pecsételjék meg ezt a szövetséget, metélje körül magát minden férfi, aki hozzá tartozik. Ez megtörténik. Ábrahám 99 éves, Izmael 13, s férfit, fiút, férfi szolgát és rabszolgát, minden férfit körülmetélnek. Szerencséjükre senki sem támadta meg őket ebben az átmenetileg legyengült helyzetben. Még megígéri Ábrahámnak az Úr, hogy Sára fiat szül neki és Izsák lesz az ő neve. No, ezen aztán Ábrahám is elmosolyodik. Ám, íme, bizonyság, ami nem lehetséges az embernek, nem az az Istennek. De ne menjünk a történések elé. Ami elgondolkoztató, az eredetünk. Mivel az ősök úgy nyílnak mindenki alatt, mint egy virág-kehely, egyre szélesebb kupolát mutatva, úgy is mennek össze egy határon túl. Az igaz, hogy két szülőm van, négy nagyszülőm, nyolc dédszülőm, tizenhat ükszülőm, 32 szépszülőm, (ha a sorrend ez) s egy határig duplázódnak az ősök, de ha mindenki így végigvezeti családfáját, csak az derülhet ki, hogy összefonódások vannak: őseink közösek, azaz innen-onnan mindenki rokona a többieknek. Ha nem így volna, akkor a ma élő 7,4 milliárd embernek teszem azt 32-szer ennyi szépapja-anyja volna, és ugye senki nem vállalja, hogy valaha 210 milliárd ember élt a földön egyszerre. Tehát marad az, hogy rokonok vagyunk. Így kell tekintenünk egymásra, ezzel a mindenkinek kijáró tisztelettel – hovatartozás nélkül.     

Egyes számú történet
Géza bácsi szertárában térdmagasságig álltak a kosárlabdák. A labdák és közöttünk állt Géza bácsi, a főnök. Egyszer már megírtam, hogy a mögötte lévő labdákhoz egyféleképpen lehetett jutni. Ha imigyen artikuláltuk óhajunkat:
– Géza bácsi, kérek labdát.
Sehogy másképpen, mert jöttek ám a válaszok.
– Géza bácsi, szeretnék egy labdát.
– Én is, fiam.
– Géza bácsi, szeretnék egy labdát kérni.
– Kérjél.
– Géza bácsi, van labda?
– Van.
– Géza bácsi, lehet kapni labdát?
– Lehet, a boltban.
– Géza bácsi, jó volna egy labda.
–  Nekem is, fiam.
És így tovább, és így tovább.
Kettes számú történet
Étterem.
– Géza, ha kinyújtod a bal kezedet, eléred a sószórót.
– Igen, elérem.
– De ha átraknád ide, magam is elérném.
– Ha átraknám, akkor igen.
– És átraknád?
– Ha kérnéd…
– Kérem.
– Tessék.
Az bennük a közös, hogy a hatalmas hatalmának el nem ismerése könnyen eredménytelen kapcsolatfelvétellel járhat.
Tegnap egy olyan félreérthető mondatot írtam kommentben, amit ott nem szerettem volna folytatni, mert úgy véltem, hogy nem illik. De hazai pályán kibontom. A mondat: Isten irgalmára az szorul, aki nem érdemli meg. (Akinek nincs szüksége rá). Most kiegészítem, hogy érthető legyen: Az irgalmat nem lehet kiérdemelni, csak kapni lehet, csak részesedni lehet belőle, csak kérni lehet.  A Mester mondta: 1. (Az üdvösség) embernek lehetetlen, de nem az az Istennek. 2. Semmit se tehettek nélkülem. Az irgalom vertikálisan érkezik felülről lefelé. Ha nem ismerem el kellő alázattal, hogy rászorulok Isten irgalmára, magamra vethetek. „Aki magát megalázza, azt felmagasztalják, aki magát felmagasztalja, azt megalázzák.” (Mt 23,12) Itt van az eb elhantolva.
* * *
Lazításképpen:
Tegnap Tücsi nem találta meg azonnal nevemet mobilja névjegyzékében, mert elsőként akart az ábécérendbe szedett nevek között látni: „A férjem”. De Gy-nél talált meg Gyorgyovich Miklósképpen.
Mondom neki: tegyél az M-hez: s csak ezzel az M betűvel jelezzél. Hisz jelentése: „Egyetlenem.”
Ha volna mobilom, már régen Te volnál az I-betű, de nem kis i, hanem nagy i = I. „Nagyi”.
* * *
Sándorok, Józsefek, Benedekek!     
Isten éltessen Benneteket.
   

Reggel miséről érkeztünk. Már várt ránk a légkondi tisztító-felülvizsgáló. Mindent rendben talált - nagyon is. A munka ellenértékét is rendben találta. Meglepő módon épp annyiba került, mint amit megsaccoltam érte.
A nap hátralévő részében vártunk, vártam.
Egy üzletember ígérte, hogy hoz jó áron hideg sajtolású magolajat. Úgy tájékoztatott, hogy 10 és 13 óra tájában a békásmegyeri piacon, illetve a Kórház utcain jelenik meg. De előtte fél órával idetelefonál. Nem tette. Ezért kb. 14 h-kor az általa meghagyott számon felhívtam. Ő elmondta, hogy éppen hol van, s hogy jön a Kórház utcába, de érkezése előtt fél órával felhív.
Nem hívott fel.
Mivel feleséget éppen arra a környékre szállítottam, jártam egy kört, hátha elfelejtett felhívni, s éppen fogadja kuncsaftjait a piacon. Nem volt ott. Visszamentem az orvosi rendelőhöz. Úgy saccoltam, hogy annyian vannak, hogy feleségem csak nagy sokára fog kisétálni a nyaki UH-ról. (A vállalkozásban rendelő dokik egyike lebetegedett. Helyettes? – teszem fel magamnak a költői kérdést. Hiszen ugyanannyit kaszálnak, mintha minden gördülékenyen menne.
Ülök a kocsiban, bámulok. Elindítok egy CD-t. Fats Domino énekel-zongorázik felváltva: Jambalaya...
Odalátok a parkra. A padon két csöves üldögél nekem háttal. A bal oldali PET palackból kínálja jobb oldali szomszédját, miután rendesen meghúzta a világossárga löttyöt. Vélhetően rossz vinkót ittak. Majd jött még egy társuk. Ő vöröset hozott. Azt is meghúzzák mind a hárman. Az utolsónak érkezett jobbra el. A takarásban – gondolom – szükségét végezte. Oldalt tekintve egy meglehetősen erőszakos vonásokat felmutató nő cigizik. A rendelőben nem lehet. Kicsit sötét az arca. Most eldobja a csikket, és retiküljéből egy lapos üveget vesz elő. Letekeri a csavaros dugót, s rendesen megszívja. Feje, ha lehet, most még sötétebb. Szegény. Alkoholista lehet. Bemegy a rendelőbe valamilyen minőségben, többé nem látom. Oldalt a visszapillantóban megjelenik egy öregember unokájával. Eltűnnek a házban. Majd egy nő jön aranyvesszővel és két kutyával. Később még néhány kutyasétáltatót látok.
Feleség még mindig sehol. Az elém álló kocsi ívelt ablakán tükröződik egy gyorsan mozgó felhő. Bartók profil képét vélem benne látni. Letekerem az ablakot. Kinézek. Egyik felhő alakja sem hasonlít Bartók fejére. Csak az ablak torzításában látszott annak.    
A rádió előlapja mutatja: 16. számot adja elő Fats: Valami azt súgja, öt óra 41 perckor fog megjelenni az asszony. Fats a CD utolsó számát énekli: Oh When the Saints, Go Marching in. Így legyen ötös találatom a lottón. Amikor A szentek bevonulása véget ér, feleség kivonul. Az óra 17.41-et mutat.
Indulunk unokázni.
Nagy az öröm, a találkozás öröme.
Hazatérve megnézem e-mailjeimet.
Egy érkezett.
A fuvarozó írta: Kedves Uram! Gondolom a vihar miatt, de nem működött a T-mobil-os telefonom, ezért nem tudtam önt hívni.
Sebtében válaszoltam neki:
„Kedves Uram! Megértettem.”
Nem említettem, de gondoltam: egy napom ment rá, hogy várjak – teljesen fölöslegesen. 

Hajdan (1965) az óbudai Goldbergerben töltött bő másfél év alatt igen sok munkást ismertem meg. Egyikük zongoraművészként került a Horthy-hadseregbe tisztként, a háború után ellehetetlenüljön minden vonatkozásban a karrierje. A másik nemesi család sarja. Egyenes tartás, gerincesség, megbízhatóság, tiszta tekintet jellemezte. Egy harmadik csoport: a helyi a svábságból érkezetteké. De volt itt cigány, púpos, fél fülére süket, balhézó Fradi-drukker, csendőr, vidéki kislány, s a régi időkből ránk maradt idős hengernyomó mester, aki elmondta, hogy 1945 előtt más világ volt itt. A nyomómester fehér kesztyűben dolgozott. Irányított, nagy tudása és tekintélye volt a munkások között. ez havi bérében is bőven megmutatkozott. (Munkásarisztokrácia?)
De nem is erről akartam írni, hanem két legényről: Szűtsről, és Szabóról.
Szűts Debrecenből ideszármazott irodalmár volt, novellákkal próbálkozott, gazdag fantáziájú lélek volt. Szabó, a nép fia, akit a fáma szerint nem vettek fel rendőrnek. Ő kérdezett rá, hogy a keresztrejtvényben miért négy betű a szeszes ital. Két r-rel kell írni a bort?
Nos mint a legtöbb munkahelyen, itt is folyt a cukkolódás. Köztük is.
Szűts többször feltette szónoki kérdését: Szabó, melyik a legnagyobb állat a világon?
Szabó: Az elefánt.
Szűts: Tévedtél, Szabó. Nem az. Te vagy a legnagyobb állat.
Szabó így riposztozott: Hülye Szűts, barom Szűts, állat Szűts, marha Szűts.
Nem először, de ez jutott eszembe a parlamenti választások kampányát látva-hallva.
Olyan az, mint ezeknek a melósoknak a párbeszéde. De olyan is, mint a nagyvárosok csúcsforgalma. Egyre inkább állandósuló. Mint ahogy ez kora reggeltől késő estig tart, s csak valamikor éjfél után 2 és 3 óra között halkul el, a politikai sárdobálás is csak rövid időre csillapodik. Erőt gyűjtenek a pártok, és ötleteket ahhoz, hogy saját érdekeiket hogyan érvényesíthetnék a leghatékonyabban. „S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt', Mint akarom…” – sóhajthatnék Arannyal. (Ez aztán az igazi költői kérdés!)
Legyintek.
A nemzetetek közt támasztott bomlasztás – s a nemzeteken belül gerjesztett, hasonlóképpen – nem vezet sehová. A káosz egyedül azok malmára hajtja a vizet, akik szítják ezeket. (Divide et impera!) Nem volna szabad beugrani ezeknek a tendenciáknak. Csakhogy Mefisztó elég ravaszul keveri kártyáit. Látjuk. Az egyház megkérdezi olykor: Ellene mondotok-e a Gonosznak?
Válasz: Ellene mondunk.
***
Lábjegyzet. Közöm Ter 15-höz. Ábrámnak szövetséget ígér az Úr. A kor szokása szerint állatokat áldoz fel Ábrám, középen kettévágja őket, hogy a szerződő felek közöttük áthaladjanak. Jahve füstös fáklyához hasonló valami képében áthalad az állatfelek között, Ábrám nem. Ez a különös. (Azért haladtak végig a felek, hogy bizonyítsák, hűtlenségük esetén járjanak úgy, mint az áldozati állatok.) Jahve egyoldalúan kötelezi el magát. S majd látjuk az Újszövetségben is (2Tim, 13): „ha mi hűtlenné válunk, Ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg”. Létezett, s máig létezik egyoldalú szerződés. Az új szövetség is az mindmáig, mert Ő továbbra sem tagadhatja meg önmagát.   
Közöm Ter 16-hoz. Sára meddő, Ábrám idős. Sára mezopotámiai szokás szerint Hágár nevű szolgálóját rendeli Ábrámhoz, hogy utódot támasszon. Hágár meg is szüli fiát, Izmaelt. (Egyesek utódaiban látják az arabokat.) Máig ható tanulsága: Ha valakinek nincs gyereke, mástól fogant gyereket befogadhat. Biológiai-lélektani tapasztalat, hogy sok esetben a befogadott gyerek megléte olyan erős hatással van a gyermektelenekre, hogy utóbb saját gyermekük is születik. (Látjuk majd, Sára idős korában szüli Izsákot.)     

Az ismert mese főszereplőjét, egy lányt mostohája kútba ugrasztja egy orsóért, aki egy más világon találja magát, ahol különféle munkák várnak önkéntes segítőre. És ő segít a bajba jutott almafán, kemencén. Találkozik Holle anyóval, s elszegődik mellé szolgálónak. Szorgalmáért elbocsátásakor aranyesőt kap ajándékul Holle anyótól. Így érkezik haza.
Ezt látva a lusta mostohatestvére is útnak indul, de mert semmit nem vállal és lusta a végtelenségig, Holle anyó megbünteti: élete végéig se tudja magáról levakarni a ráragadt szurkot.
Van nekem egy fixa ideám.
Vannak mulasztások, amelyeket a „jóra való rest” ember művel (illetve nem művel), és amelyek miatt a végső elszámoláskor a mérleg serpenyőjébe téve könnyűnek találtatik.
Továbbá vannak szeretet-megnyilvánulások, tettek, amelyeket a jóra való hajlandóságú ember művel, és amelyek miatt a végső elszámoláskor serpenyőbe téve súlyosaknak találtatik.  
Ferenc pápa stílusában ez így hangzanék:
Kedves Testvérek! Most mindenki válaszoljon magában a következő krisztusi kérdésekre:
Valaki éhes volt. Adtál neki enni?
Valaki szomjas volt. Adtál neki inni?
Valaki börtönben volt. Kiszabadítottad?
Valaki meztelen volt. Felöltöztetted?
Valaki beteg volt. Meglátogattad?
Nagyjából ennyi.
Ha becsületes voltál, akkor reális képet kaptál magadról: Mire számíthatsz a végső elszámoláskor.
Vond le hát a konklúziót! Jó volt-e ez így, vagy sajnálod, s változtatni akarsz rajta.
Most.
Amikor gyermekként hallottuk a Holle anyó mesét, bizony mind a szorgalmas lányt tekintettük követendő példaképnek, s elítéltük magunkban a két lábon járó „lustaságot”.  

Lábjegyzet. Közöm a Ter 14-hez. Történelmileg nem igazán azonosítható városkák királykáinak csetepatéiról szól, mely az Ábrám-Lót lakta térségben zajlott. Ezek a „királyok” egy-egy város kakasai voltak, akik saját szemétdombjukon uralkodtak. A lényeg a lényeg. Lótot Ábrámnak kellett kiszabadítania a körmeik közül. Ez sikerült is neki. Majd találkozik Melkizedekkel (Igazságosság királya), aki megáldja Ábrámot, és kenyeret, bort hoz neki, s akit Ábrám viszontajándékoz a hadi zsákmány egy tized részével. „Melkizedek rendje szerinti főpap Krisztus” – vonatkoztatja Krisztusra ezt a titulust Pál (azaz több, mint egy ároni pap). Ennyi a történet.
Közöm? – kérdezheted.
Maradjunk annyiban, hogy van. Az ajándékozás motivációja pl., ami máig legalább kétféle. Vagy önzetlen szeretetből történik, vagy érdekből. Vagy a személyiségnek szól, vagy a bőséges viszonzás reménye egyetlen indoka. Ég és föld közöttük a különbség. Az egyik önzetlen, a másik önző. Az egyik ártatlan, a másik nem.  Minden szentnek maga felé hajlik a keze – szól a közmondás.
Talán, valamennyire.
És annak, aki nem szent?   

A hírre lehetett számítani, várható volt, hogy... A hír mégis megdöbbentett. Elhunyt az oly energikus, oly szeretetreméltó írónő, publicista, jó barát, közéleti ember, Szőnyi Zsuzsa. Nagyon szerettem életvidámságáért, szépen gondolkodó önmagáért, pontos megfogalmazásaiért és jó humoráért. És most elveszítettük szem elől, mert hazament.
Aktív koromban egyik utolsó könyve recenziójával tisztelegtem előtte, és írásomból nem kell visszavonnom semmit. A cikk a Távlatok c. folyóiratban jelent meg, annak is a 76. számában. Ennek a szövegével búcsúzom tőle, és adózom emlékének.
Szőnyi Zsuzsa: Római terasz. Kortárs Könyvkiadó. 2006.
Az írás gyakorlati mesterség. Kell hozzá tehetség, jó szem, lényeglátás, rutin, formaérzék, értékek képviselete, dolgokra való rálátás, értelmes összegzésre való készség, a lényeges dolgok kiemelni tudása, és – bár utolsóként említem – humor meg szeretet az olvasók iránt. Ez a felsorolás nem esett nehezemre, nem is kellett rajta gondolkodnom, mert aki velem együtt végigolvasta Szőnyi Zsuzsa Római terasz c. könyvét, igazolni fog engem: a könyv szerzőjéről a lényeget írom le.
–Miről szól tehát ez a könyv?
– Igen előkelő lakomákról, amelyeket Szőnyi Zsuzsa teljes pompájukban megél, mert tud bővelkedni.
– Szerény vacsorákról is, melyeket a szeretet rakott össze, mert a szerző tud szűkölködni is.
– Hivatalosságok közötti forgolódásról, mert Szőnyi Zsuzsa az értelmiség, a művészetek és művészek világában otthon van, maga is egyetemet végzett, írással, sajtóval, rádiózással foglalkozott egész életében, édesapja és férje pedig festőművészek voltak.
– Utazásokról, mert a szerző nagyon sokfelé megfordul, s érzékletesen adja vissza az általa meglátogatott helyek történetét, kuriózumait. Akik e helyszínek némelyikén jártak, azonnal ott teremnek olvasgatva a róluk szóló leírásokat. Ahol pedig még nem jártak, hiteles képet kapnak róluk, hiszen ugyanaz a szerző eleveníti meg számukra a többi helyet.
– Sok-sok napsütésről, mert Róma igazán napfényben gazdag város, és mert Szőnyi Zsuzsa lelke is épp olyan derűs.
Sokáig tartana felsorolni, hogy miért is tetszett ez a könyve. Egészen személyes hangvétele miatt, vagy, mert a benne szereplők egynémelyikét magam is ismertem, s a róluk alkotott leírás pontosan lefedte a bennem róluk alkotott képet. Ez nekem azt jelenti, hogy Szőnyi Zsuzsa értékítéletei pontosak, azt jelenti, hogy szeme épp olyan mértékben mögé lát az eseményeknek és szereplőinek, mint képzőművész édesapjáé. Eszköze ugyan az írás, de a készült kép az emberről, a tájakról, az eseményekről éppoly határozott kontúrú.
Dicsérhetném a kezdő történetet, mely Triznya Mátyással – később férjével – induló szerelmük érdekes, fordulatos elbeszélése; dicsérhetném a kötetet záró könyvakciós tevékenységüket, mely a reménytelenség ellenére reménykedve hozzájárult ahhoz, hogy rés támadjon a szocializmus falán. S vég nélkül sorolhatnám az apró, színes napi történéseket. Ehelyett álljon itt az a néhány sor, melyet a SAT 2000 stábjának forgatása apropóján rögzít: „Az olaszok nem tudják elhinni, hogy valaki ellenszolgáltatás nélkül, vendégül látja honfitársait vacsorára! [agapé] Ráadásul majdnem minden szombaton.  [Pedig hitelesíthetem magam is, aki szintén kosztosa lettem rövid időre] . . . Amikor a háromtagú olasz stáb megtudta, hogy nemsokára haza akarok költözni Magyarországra, erélyes tiltakozásba kezdtek: Nekem »misszióm« van, nem hagyhatom itt a fiatalokat, mert árván maradnak Rómában!” Ez is igaz. Szőnyi Zsuzsának missziója van. Olaszországban és idehaza, szóban és írásban, jelenlétben és törődésben, jókedvével és vigasztalásával, szolgálatával és befogadó készségével. Természetességével és mások felé fordulásával.
Könyve orvosság a borongós magyar léleknek. Akik tehát úgy érzik – és hányan érezhetik ma –, hogy egzisztenciális válságban vannak, hogy összecsaptak felettük a hullámok, vagy egyszerűen csak felbosszantotta őket valami, vegyék kézbe Szőnyi Zsuzsa könyvét és olvasgassák. Popper Pétertől ilyesvalamit hallottam: Aki ért a zenéhez, s mégis felkeres engem lelki bajával, annak azt tanácsolom: Menjen haza és muzsikáljon. Én pedig azt üzenem mindenkinek (azoknak is, akik nem értenek a zenéléshez!): lapozgassák Szőnyi Zsuzsa könyvét, és vigasztalásra találnak benne. Átmossa látásukat, kitisztítja szemüket, foghatóvá teszi számukra a szépséget, nyitottá tesz mindenkit Isten szép világára.

Az elsőre azt mondom: címet úgy lehet megúszni fantázia nélkül, hogy megadom a tárgyat s hozzáteszem, hogy tegnap, ma és holnap.
A mezőgazdaság tegnap, ma és holnap  
A rakétatechnika tegnap, ma és holnap  
A számítástechnika tegnap, ma és holnap  
A nyelvtudomány állapota tegnap, ma és holnap  
A siklórepülés tegnap, ma és holnap etc.
Van még egy ilyen közhely (lehet, hogy még száz van?): Amit a ….ről tudni kell. Ezt is lehet cifrázni kedvünkre.
Amit a pápaságról tudni kell
Amit az űrhajózásról tudni kell
Amit a burgonyatermesztésről tudni kell
Amit az innovációról tudni kell
Amit a mesemondásról tudni kell etc.
Van aztán egy harmadik típusú közhely, a kis – nagy ellentétére épül.
Kishazánk a nagyvilágban,
Kis lak áll a nagy Duna mentén.
Kis pofádra nagy pofon lesz,
Még egyet: Terjed a … diszkrét bája. Hogy mennyire, a google első vonatkozó lapjaiból másolok ide ilyeneket:  
A burzsoázia diszkrét bája (franciául Le charme discret de la bourgeoisie) 1972. Luis Buñuel rendezte. Alighanem innen eredeztethető ez a diszkrét báj, ami ezerrel terjed, hogy a mai szlenget használjam. Most aztán sorolom, az epigonokat:
A plebejus politika diszkrét bája
Serge Latouche: A Nemnövekedés diszkrét bája bookline
A turcsi orrok diszkrét bája 
Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája (1994)  
A pénz diszkrét bája 
Az Akadémia diszkrét bája Beszélő
A planéták diszkrét bája 
Louis Vuitton, az arisztokrácia diszkrét bája 
A divathölgy diszkrét bája Facebook
Az eredeti szövegben az avagy szó is szerepelt. Aztt is utánozzák:
20 év számokban, avagy a magyar kapitalizmus diszkrét bája
Weimar, avagy a burzsoázia diszkrét bája - Rednews.hu
Az a bajom ezekkel, hogy megpróbálnak úgy blikkfangosak lenni, hogy megspórolják a gondolkozást.
Tehát az avagy az diszkrét bája furtonfurt alkalmazása
a tunya-henye gondolkozás előszobája.
* * *
Lábjegyzet. Közöm a Ter 13-hoz
Ábrám unokaöccse volt Lót. Olyannyira megszaporodtak állataik, hogy el kellett válniuk egymástól. Ábrám a választás döntési jogát átengedte Lótnak. Az a kényelmesnek ígérkező terepet választotta. Nem is sejtve, hogy az őslakosok pocsék figurák. Ábrám ellenkező irányba ment. Megint szólt hozzá az Úr. Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokját.  
Eddig a történet.
Közöm hozzá? Nem biztos, hogy a kényelmes választása a jó. A jó elnyeri jutalmát. A békeszerető Ábrám törzse erősödik meg megszámlálhatatlan sokasággá. Ez ajándék, ami nem az ő érdeme. Ajándékba kapta, aki kontaktusban állt az Úrral.   

Idén lesz 25 éve, hogy Aquincumba költöztünk.
Kikkel is?
M.-ékkal, akik még most is.
L.-ékkal, akik árusítják egy éve üres lakásukat.
I.-ékkal, akik tavaly elköltöztek, és még nyolc tulajdonossal, akik még korábban elmentek.
Ki külföldre jól járni,
ki idősek otthonába, biztonságot találni,
ki örökölt házba,
ki pedig maga építette házába.
Mi, a két család itt maradtunk magnak.
25 az év száma, mert 25 éve jöttünk. A lakás értéke durván ma 25 millió. A garázsé 2-2,5 mó, s 25 éve a lakás ára volt garázsostul kb. 2,5 mó.
Az eltelt idő során nemcsak a ház lakói cserélődtek, hanem a szomszédos házakéi is. Nemcsak az emberek cserélődtek, hanem a háziállatok is.
Huszonöt év az egy emberöltő,
huszonöt éve az két generációnyi kutya élethossza.
Emlékszem a kutyás lányokra. Árvák voltak, valamiért mégis lakhattak környékbeli lakásukban. Valaki vigyázott rájuk. Ők meg a kutyáikra. Két fehér kutyussal közlekedtek. Kedvesek, illedelmesek. Egyszer figyelmeztettek, hogy a kocsinkból kilóg a kulcsom. Köszöntem figyelmességüket.
Nincs már itt a fehér kutyapáros. Hogy is lehetne? Nem tizen-, hanem huszonöt év telt el azóta, hogy először láttam őket.
Ha az az összetartó kovász maradt volna, amely a beköltözőket jellemezte, idén valamiféle jubileumi vigasságot rendezhetnénk.
Így jó esetben a megmaradtakkal lenyelünk egy korty pezsgőt, sört, akármit a negyedszázadra emlékezve.
* * *    
Lábjegyzet. Közöm a Ter 12-höz. Adva az Úr és adva Ábrám. Máig nem tudjuk, miféle kommunikáció állt fenn köztük. Ez korunk zajában a legnagyobb gondok egyike. Nem „halljuk” az Úr szavát. Ábrám hallotta. Megindult Kánaán földjére, hogy nagy néppé legyen. Nagy hite lehetett, hiszen Sarai, a felesége meddő volt. Mégis.
Élni muszáj. Éhínség támad, menekülnek, mint különféle okokból ezrek, ma is. Egyiptomban fáraó magához vitte a szép Sárát. Azt híresztelték, hogy Ábrám és ő testvérek. A turpisság kiderült, a fáraó visszaküldte Ábrámnak a párját. Lehet, hogy nem ússzák meg ilyen szépszerével, ha ebbe a játszmába nem mennek bele. Kompromisszumos az élet, miként ma is. De mennyire.

1. Egyszer G. azt mondta, van abban valami, ha valaki nekirohan a lefelé haladó mozgólépcsőnek, és megkíséreli, hogy feljusson a tetejére. Hát igen.
Van abban valami, hogy a kis ember nekiugrik a nagy szikláknak, és megpróbál a tetejükre kapaszkodni.
Van abban valami, ha a jobb jövőt kivívni akaró nemzet nekiugrik az őt függőségben tartók lerázása céljából. Van, akiknek sikerül, van, akiknek nem.
Vannak, akik nagyon nem akarják, hogy nekünk bármi is sikerüljön. Soha nem fogom megérteni, mi ennek az elégséges oka.  
2. Amikor a nagyobb letöri a kisebbet, abban csak a horda túlereje van. A banda arroganciája a védtelen emberrel szemben. A katona erőszakossága a kiszolgáltatottak, elsősorban a nők és gyermekek ellen. Mindegy, hogy martalócoknak, kalózoknak, rablóbandának, maffiának, pénzhatalmasságoknak, politikai erőknek, birodalmaknak, tengerészgyalogosoknak vagy minek nevezzük őket.
3. Ma az ellenségszeretetről beszél a Mester a soros igeszakaszban, a hegyi beszédben. Isten szereti a kicsiket, a nagyokat, az uralkodókat, a rabszolgákat, az összes embert. (Nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.) Imát kér tőlünk azokra, akik gyaláznak és kígyót-békát összehordanak ellenünk. Ő is így tesz a kereszten: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekednek.
Na hiszen. Kik is az ellenségeink? Kik az én ellenségeim? Hogyan lát minket Isten, amikor egymásnak esünk és öljük egymást szamuráj-karddal és szavakkal, ököllel és páncélököllel, tankcsapdákkal és szerződések kelepcéjével, időzített pokolgépekkel és egymás életét pokollá téve viselkedésünkkel.
Van mit fejlődni.
Van honnan ellépni,
van még tennivalónk itthon,
van az egyesült Európában is.
4. Jaj, még egy kokárdát se tudunk helyesen összevarrni. A heraldikusok szerint mi az olasz trikolort tűzzük magunkra március idusán. A felső színnek ugyanis bent van a helye.
Megjegyzem, a heraldikusokkal tartok. Jobban szeretném, ha a nyugtató zöld lenne kívül, s nem a vérvörös-piros, ha már egyszer így szabályos. Túl erős szín ez, a vér színe.
Akik ismernek, tudják, hogy én kokárdámat mindig „belül” hordtam.
Minden harcosnak belső és külső békét kívánok.
Talpra magyar, mondom én is! Munkára fel, imára fel!
Nincs kész az ország: se a polgári, se az Isten országa. 
* * *
Lábjegyzet. Közöm a Ter 11-hez.
Bábel egységes volt mint nép, egy nyelvet beszélt. A torony összedőlése után különféle nyelveket kezdtek beszélni s szétszéledtek.
Jó ez így. Ezért létezik a nemzetek egymástól való különbözőségéből adódó gazdagsága, a nyelvek egymástól való különbözőségéből fakadó gazdagsága. Kérdés: Mi volt az ősnyelv. Nem tudjuk. A miénk, a magyar elég régi. De hogy melyik volt ott egyetlenként, ez kérdéses ma is. 
Mint ahogy kérdés, hogy jelenleg a világon a kínait többen beszélik-e mint az angolt?
Kérdés, hogy a következő közös nyelv mi lesz? 
Az első pünkösdkor kiderült. Mindenki érti a Lélek nyelvén elhangzó kommunikációt.
De még ez se a legutolsó kérdés, mely így hangzik.:Miféle nyelvet fog érteni az üdvösség embere?
Van elfogadható válaszom rá. A szeretet nyelve ez, és annak sokszerű gesztusai.
Csak megjegyzem, hogy ebben a könyvben (Ter 11) indul az emberiség történetének leszűkítése Ábr(ah)ám családfájának ismertetésével. Ettől kezdve főszerepben minden róla és utódairól szól.

A jobb és a bal számos zavar forrása. Ha a tévé képernyőjén a velem szemben ülő alak haja a bal oldalon van elválasztva, akkor rögzülhet bennem, hogy az átlaghoz képest eltérő, különc az illető. Mi másért választaná el rendhagyó módon a haját, minthogy bizonyítsa „én más káposzta vagyok”. A jobbos OV középen választja el a haját. Ez terjed. Semjén is hűségesen ezt teszi. A normális (na, jó, a megszokott) a haj baloldalon történő elválasztása. Nem vagyok borbély, hogy a hajfésülés kultúr-históriájában járatos volnék, csak arra gondolok, hogy az emberek általában jobbkezesek. Jobb kezük kényelmesen a fejük túlsó oldalát vakarássza. Innen lehet, hogy ezért alakult így a szokás. Vagy van más magyarázat?
A politikai jobb meg a bal szintén tükröződés csupán. A balosok zöme régóta nagytőkés, ha nem is jobb. A jobb viszont bekúszott balra (nagyon helyesen), a hitványabbja nyomul a nagykapitalisták irányába.
És még mindig bal és jobb. Előttem van a lábatlan gipszfigura (vagy papírmasé?), a biológiai szertár emberi testet ábrázoló aktja. Fele bőrrel takart, fele megnyúzva. Sőt. Ki is belezhető bizonyos mértékig, hogy a mögöttes szervek is láthatóvá, tapinthatóvá váljanak. A máj biztosan kiszerelhető volt belőle. És a BAL OLDALON VOLT! Mármint nekem szemlélőnek a bal oldalon. Mivel test, ösztönösen saját tükörképemnek tekintettem. Csak nagy sokára tudatosult bennem, hogy nem én látszom tükörben, hanem egy velem szemben álló test néz velem farkasszemet. Tehát ami ott bal, a valóságban – és belőlem nézve – jobb. Így fordult elő velem, hogy meglepődtem, amikor ultrahang-vizsgálat alkalmával a jobb oldalamat csiklandozták a transducerrel.
Van aztán egy igazi furcsaság. A heraldika. Címerünk vágásai a heraldika szabályai szerint a jobb oldalon vannak. A kettős kereszt pedig a baloldalon. Mintha egy heraldikus maga elé venne egy címerpajzsot és felénk mutogatva magyarázná, mi melyik oldalon van. Ha az ábrázolat felénk néz, a mögötte álló szempontjából csakugyan jobbra vannak a vágások és balján a kereszt.
Ugyancsak fordul a bal meg a jobb, ha menetiránynak háttal ülünk a buszon, vonaton. Ma ez divat, mert frontális ütközéskor belecsapódunk saját háttámlánkba, s nem előre, hogy összetörjük a fejünket. Ilyenkor azonban a menetirány szerinti jobb, meg bal szintén vált. A helyzet még rosszabb. Fékezéskor egyensúlyszervünk sztatolit-szemcséi hátratódulnak, gyorsuláskor előre, ami megbolondít bennünket. Jobbra-balra kanyarodáskor éppúgy tévesen jeleznek. Ettől sokan kikészülnek, szédülnek, elbizonytalanodnak. Jobban teszik, ha menetiránnyal egyezően ülnek le.  
Ha biztosak akarunk lenni, melyik irány a jobb, melyik a bal, legjobb, ha keresztet vetünk. Az a kezünk, amelyik a mozdulatot végzi, az a jobb.
Közöm a Ter 10-hez. Elmondja, hogy Noé fiai Szem, Kám, Jáfet utódai hogyan népesítették be a világot. Már hogy azt a világot, amely a szűkebb környezetük a kananeusoktól a jebuzitákig. Ha elfogadjuk, hogy a vízözön a Mediterráneumban ment végbe, akkor igazat adhatunk annak a híresztelésnek, hogy a „Szem”-ita népek mellett egy másik vonulat is létezik, amelyik tőle eltérő markereket mutat fel. A magyarok, ha jól tudom, ez utóbbihoz tartoznak, már ami testi sejtjeinket illeti.
Erről az jut eszembe, hogy egyesek milyen büszkék az emberek családfájukra. Én „régi családból” származom, az első ismert feljegyzés rólunk 1580-ból származik.  Ő még régebbi családból származik, Árpád-házi ősök rémlenek neki. Stb., stb.
Azt szoktam mondani: mi igazán régi családból származunk. Ádám volt ősapánk, Éva ősanyánk (legalábbis, ha a kreacionista szemléletet veszem alapul). Ha az evolucionizmust tekintem, akkor se hiszem, hogy a családom egyszer csak, valamikor az újkorban előlépett volna a semmiből.  Ott volt az már a fejlődés kezdetekor. Csakúgy, mint a te családod, ahogy mindenki családja. Ennyit a „régi családokról”.
S ha azt gondolod, hogy nem vagyunk rokonok, kérdezz meg egy antropológust vagy egy jó matematikust. Majd azok igazolják a gondolat helyes voltát.
Bizonyítható, hogy voltak közös őseink generációkkal ezelőtt.