Mickey webnaplója

Tegnap megírtam egy közös szerkesztésű blogba, az öntudatosodásom csírái című és témájú posztot, mely messze tűnő gyermekkorom elejére kalauzol. Talán nem tévedek, ha 1948-49-re teszem azt az időszakot, amelytől kezdve némi önreflexiónak nevezhető éntudatom jelentkezett. Ennek többféle megnyilvánulását néven nevezhetem, merthogy érzékszerveink többfélék, és mindhez tapadnak emlékeim. Itt van pl. egy kb. 1949-ben készült fotó (mutatom mai fb-anyagom egyikeként), melyen bátyám és én sorban ülünk. Akkor egy sorozat készült. Egy másik képre jobban emlékszem. A sorrend ugyanez, hátul bátyám, elöl én, csak éppen a kezembe adtak egy labdát, amelyet én kormánykeréknek használtam kerekded formáját felismerve, és a képen jól látszott, hogy berregek. Tehát autónkat én vezetem, tesóm az utas, és éppen haladunk.
Sokszerű módon alakult magamra való reflektálásom:
Említhetem az ízeket: csalódásomat a céklában, mert sokkal szebb színe van, mint amilyen az íze. Említhetem a hintőpor simogatását, de a vitustáncot is, amit akkor jártunk, amikor fürdés után széltől kicsípett lábszárunkat anyánk glicerinnel kezelte.
Már nem csak néztünk, de láttunk is. A tűzijáték színes pukkancsaira jól emlékszem, s a katonai reflektorok éget pásztázó muris egyeneseire.
Emlékszem első meghatározó zenei élményemre: Yehudi Menuhin játssza Mozart A-dúr hegedűversenyét. Együtt hallgatta a család a rádiót.
Említhetem az általunk megevett papsajtot, a kánikula könnyű elviselését, langyos pocsolyákban való tapicskolást mezítláb, egy fogócska során térdem megsérülését (élesre faragott karóra estem rá).
Felidézhetem szoros szimbiózisomat anyánkkal, aki beszél hozzám, mosolyog rám, s én nagyon szépnek látom. Az asztal tetején ülök, ő meg támasztja a hátamat, és teljes figyelemmel hallgat, majd mondja a magáét.
Első szavaimat mások idézik, de mondataim játékos voltára emlékszem. Jól elvoltunk alakuló megnyilatkozásaimmal. Láttam, hogy mondatkísérleteimmel milyen örömöt szerzek szüleimnek. Hát beszéltem. Olyan fontos témákról, mint pl. ki eszi meg a lehámozott alma héját. „Nem a huhhuhu [kutya] eszi meg alma híját, hanem az anuna [anyuka] eszi meg alma híját. Nem az anuna eszi meg alma híját, hanem a Mikike eszi meg az alma híját... A másik posztban emlegettem még két általam kreált mondatot, ezeket még ideírom, aztán slussz. Az egyik: Ret[e]khéj ment a kávémba. A másik az általam felismert papagájtulajdonságra, annak utánzóképességére való reflektálásra példa. Értettem a humorát, amit így meséltem el: „Astomta pakadáj: mit mámúsz hulye.”
Figyeld meg, beszélni még alig tudok, de a helyesírás már megy: ly-nal mondtam, hogy hulye.  Lábjegyzet a Lev 1-hez. A korabeli liturgiát részletezi. Itt az égőáldozat bemutatását olvassuk. Kell hozzá egy hibátlan hím szarvasmarha, kecske vagy juh, gerle vagy galamb, hogy az a szabályoknak megfelelően levágva „a megbékélés illatában elköltött étel legyen az Úr számára”. Közöm. A templom ugye áldozatbemutató-hely. Az oltár az az asztal formájú műtárgy, amelyen az áldozatot bemutatják. Annak a méltósága, hogy az miként történjen, fontos, hiszen e helyen Isten és ember találkozik, áll szóba egymással párbeszédben, imában, papi szolgálatban. Mózesnak egyszerű a dolga annyiban, hogy sugalmazza neki az Úr, mit hogyan tegyenek. Neki csak végre kell hajtania. Ez itt következő fejezetekben a know-how módszereket rögzíti a szent író. Még megjegyzem, hogy a papok mellett nem papok is szolgálhattak, akikre a szöveg írója csak mint „emberek”-ről emlékezik meg.  

Jön a nyár. A nap témája: Mit tegyél, hogy elkerüld a szúnyogcsípést?
Az én válaszom: Kerüld a szúnyogokat, és akkor nem csípnek.
Az ő felsorolásuk slágvortokban s némi kritikámmal:
– Egyél fokhagymát! Így mindenki elkerül – a szúnyogok is.
– Igyál citrusféléket! Ezek üdítő hatása kétségtelen, és egyesek szerint kerüli az ivókat a szúnyog.
– Vacsorázzál B1 vitamint! Fene se tudja, magam jobb szeretem a császárhúst (sliced bacon).
– Egyél banánt! Ezt szerintem a banánforgalmazó konszernek terjesztik, nehogy rajtuk rohadjon ez a dömpingélelmiszer.     
– Igyál gintonikot! Megfogadom. Kinintartalmánál fogva testhőmérséklet-hűtő, ezért kedvelem. Azonban kétlem, hogy ez érdekli a szúnyogokat.
– Egyél chili paprikát! A szúnyog nem csípi, ha csípős a vérem – gondolják, akiknek nincs jobb ötletük.
– Bazsalikomot és rozmaringot egyél! A szúnyog utálja a szagát. Lehet. Én nem hiszem.
– Ne légy B vércsoportú, mert te leszel a szúnyogok kedvence. (Sokan cáfolják, akiket kifejezetten utálnak a szúnyogok, miközben maguk a B-vércsoporthoz tartoznak.)
– Ha mindez nem volna elég, kettévágott PET-palack aljába tégy vizet, abba cukrot és élesztőt. A tetejét pedig tölcsérszerűen dugd vissza rá. A szúnyog a keletkező aromákra harap, potrohon csúszik a tölcséren lefelé, mint te az élményfürdő vizes csúszdáján, majd landol a szeszes masszába, és részegen belefúl. Nagy hit kell ennek a mesének az elfogadásához.
– Van még néhány balkonnövény, aminek szúnyogriasztó hatásához hasonló hit kell. Elképzelem a szúnyoginváziót. Elérkeznek a balkonnövények Maginot-vonalához, és két oldalról kikerülik, mint a világháború során a németek, mert a ládába fejelve elpusztulnának, a növénydzsungelben meg eltévednének. Na már most. A szúnyog ugye nem hülye, csak fehérjére van szüksége, emberi vérre. Ezért kikerüli a szúnyog-távoltartó kiskertet és támad.
Feltételezve, hogy mindezek nem használnának, nincs semmi vész. Mindenki által ismert a szúnyogháló. Na, azt kell az ajtókra-ablakokra tenni. Így csak az apró szúnyogok jönnek be a lakásba, amelyek átpréselik magukat a mégoly apró lyukakon is. Ezek ellen találták ki a mit sem érő fénycsapdákat és a sokat érő vegyszer-párologtatókat. Az elektromos párologtatótól a szúnyogok falra másznak. Onnan egyedül partvissal tudod levadászni őket úgy, hogy ne kend el a vérpacnikat a frissen festett faladon, plafonodon. Ha nem fogadod meg tanácsomat, ősszel újra festheted a kéglidet.
Ha kétségbe vagy esve, mert még mindig támad a szúnyog, akkor Karinthy módszerét javasolom. Fogd a DDT-t és töltsd a szúnyog szájába. Ettől megdöglik.
Hogy? Előtte kézzel agyoncsapni?
Az se rossz.  
Lábjegyzet a Kiv. 40-hez.
Az Úr elmagyarázza Mózesnek, hogy az elkészült elemekből hogyan állítsa fel a hajlékát. Mózes nekilát, és egymaga összerakja a rendszert, „ahogy az Úr megparancsolta”. Majd felkeni Áront főpapnak, fiait pedig papoknak, „ahogy az Úr megparancsolta”, ők pedig szertartások előtt a medencében megmossák kezüket-lábukat. Az Úr „beköltözik” a szentélyébe. Mózes se mehet be, mert felhő alakjában behatol a sátorba az Úr. Ha felemelkedik a felhő, továbbhaladnak az Isten vezetésével, ha leszáll, megállnak. Éjjel tűz formájában mutatkozik az Úr. Jelzem: a Kiv. könyve végére érkeztünk.
Közöm.
Az a pap, aki kritikus szemmel vizsgálja, hogy az oltár körül minden szép és rendezett, átlátható és tiszta legyen, nem szőrszálhasogató, hanem a lehető legnagyobb tisztelettel van az Úr iránt. A mise ugyanis Krisztus egyszeri áldozatának a megjelenítése az utolsó vacsora szellemében. A jelen lévő Isten tekintélyének a kellő tiszteletet megadva a lehetőségek szerinti makulátlanságra való törekvés normális és érthető. 

Egyik célja lehet a találkozás rokonokkal, ismerősökkel. No, hát mi így utaztunk feleséggel tegnap a fél országot általszelve. Odafelé esett az eső (visszafelé is). A vonat érkezésére várva behúzódtunk hát a kocsiba. Onnan néztük a szélvédőn landoló esőcseppeket, melyek szép összevisszaságban mozdították el a velünk szemben falra ragasztott plakát rajzolatát. Mire előkaptam  a kamerát, az ábrázolt városkép házainak körvonalai egyenesbe rendeződtek, pedig szerettem volna lefotózni a V. van Gogh-i girbegurbaságba torzult építményeket. Utazási plakát volt, rajta – úgy vélem – Dubrovnik (Raguza) kinézete madártávlatból, elöl hajókkal, középen házakkal és várfallal, hátul a tengerrel. Időnk mint a tenger, beszélgettünk. T. megjegyezte: Látod, itt se voltunk soha. S csakugyan. Nem másztunk fel a kanyargós utcákon a történelmi nevezetességű, sok háborút túlélt város tetejére.
Hazafelé folytatódott ez a beszélgetés, merthogy a budai hídfőnél megállt egy távolsági busz, a Dunában pedig egy meglehetősen behemót sétahajó szelte a habokat. Utóbbiról megjegyeztem, hogy állítólag pénztemető. Van rajta fodrász, talán kisebb medence, nyugágyak napozáshoz, játékterem és étterem, wellness-szolgáltatások, és menet közben nem lehet kiszállni. Az italok is jó pénzbe kerülnek. Mi tagadás, még sose vettük igénybe ezt a folyón lötyögést. De sorolhatnám egyéb fogyatékosságainkat is. Szemben a Nemzeti Színház (csak tévén láttuk nyitóelőadását, azt is megbántuk). A Művészetek Palotája: kétszer, ha jártunk benne. Mert mi nem megyünk sehova.
De megyünk – jegyezhetném meg, éppen Mosonmagyaróvárról tartunk hazafelé. Csakhogy az célzott rokonlátogatás. Ünneplés a családdal. Így igaz.
Ám ha belegondolok, hogy korunknál és állapotunknál fogva milyen rendesen elfáradtunk a nap végére, lehet, hogy nem is akkora hiba, ha alaposan meggondoljuk, hova, hányszor, milyen célból indulunk neki a világnak, s megéri-e a nyüzsi vagy sem.
Tegnap megérte. Mi az, hogy, nagyon is – hogy a klasszikust idézzem.   

Lábjegyzet a Kiv 39-hez. Ma azt mondanák, hogy az Úr hajlékához készült valamennyi készség csili-vili volt, tegnap azt, hogy flancos és a készítés idején, hogy az Úrhoz méltó, hisz ő parancsolta Mózesnek, hogy mi milyen legyen a főpap ruhája. Készüljön efod aranylemez-beszövéssel, ehhez aranykarikákkal csatlakozzon a széle-hossza egyarasznyi melltáska négy sorban aranyfoglalatba applikált drágakövekkel. Sorolom karneol, topáz, smaragd, - rubin, zafír, jáspis, - jácint, achát, ametiszt, - krizolit, karneol, ónix. Ez 12, mint a törzsek száma. A felső köntös bíborszínű, rajta beleszőtt gránátalmákkal, közbe-közbe egy-egy aranycsengettyűvel. A papok ruhái: fejkendő, sapka, öv, homlokdísz, nadrág, diadém színaranyból felirattal: „az Úr fölszenteltje”. A hajlékot minden elkészült felszerelési tárggyal elvittek Mózeshez, aki megáldotta őket. Közöm. Amikor a természetben szemlélődök, meg-megáll tekintetem egy-egy növényen, mely a maga módján tökéletes, elcsodálkozom a beletáplált harmónia, a forma és a színvilága szépségén. Eszembe villan Jézus szava: „Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek (virág) közül.” Itt arról beszél Krisztus, hogy az Isten ránk sokkal inkább ügyel, mint a mező virágaira. JÓ EBBEN ATUDATBAN ÉLNI.

Hatkor levoksoltunk, aztán arccal a vasút felé: elstartoltunk Kelenföldről. Taxival tovább a célállomásra. A cél pedig unokánk elsőáldozását személyes megjelenésünkkel ünnepélyesebbé tenni (ketten mentünk az asszonnyal). Nagyjából az ő (Ágoston) osztályuk tagjai járultak a szentséghez először. A leköszönt igazgató Farkas István (Lupus) vezette a szertartást sok humorral, sok kedvességgel, fegyelmezetten és kerülve a bőbeszédűséget. Csakugyan minden a helyén volt és olajozottan ment a fülledt melegben. Megjegyeztem, hogy bizonyítottuk: sok jó ember kis helyen is elfér. Öten préselődtünk a számunkra fenntartott padba. Megindító volt látni azt a sok ártatlan és tiszta arcot. Nekiindulnak az életnek sokféle tudással felfegyverkezve, és szakadatlan küzdelemben a civilizációs zajokkal, a sokszor gerjesztett szennyárral. Nincs könnyű sorsuk, de kiváló nevelést kapnak. Képzésük sokszerű, szervezettségük mintaértékű. Jó volt reflektálni az eseményekre, jó volt megélni a történteket, jó volt visszaemlékezni arra, hogy fél évszázada én is ezeknek a szerzeteseknek a támogatásával evickéltem a tudományok óceánján ilyen-olyan ladikommal.
Utóbb rekkenő hőség támadt, hazafelé hatalmas viharban száguldott velünk a rail-jet. A sűrű esőzés eredményesen rásegített a valamennyit hűsítő légkondicionálásra. Azonnal vagy öt fokkal hűvösebb lett. Így egészen elviselhető volt az ácsorgás, hiszen nem kaptunk már a pénztárnál helyjegyet. Épségben fáradtan és élményekkel gazdagodva vettük be saját házunkat és várunkat a Lőpormalom utcában.        
Lábjegyzet a Kiv 38-hoz. Az építés folytatódik. Elkészül az égő áldozat oltára, a bronzmedence, az udvar. A fejezet felsorolja, hogy a felhasznált fémek értéke mekkora. Közöm. hozzávetőleg 100-200 talentum aranyat dolgoztak bele a műbe. Ennek forgalmi értékéről ma fogalmunk sincs. Az utolsó értesülésem szerint egy talentum arany megfelelt 32 000 USD-nak. Ma nyilván az arányok elmozdultak, és dollárban kifejezve lényegesen magasabb számot kapnánk eredményül. Két megjegyzés: a Biblia olykor rengeteg átfedéssel, redundanciával él a régi korok történéseinek előadása közben. A másik: amit az Úrnak adunk, azt is tőle kapjuk. Avagy nem ő lágyította-e meg az egyiptomiak szívét, hogy adakozzanak arannyal, ezüsttel, drágakövekkel stb. ellátva az országukat elhagyni készülő zsidókat? És ők adtak. Ami így összegyűlt, azt építették bele a zsidók összehordott és felajánlott javaiból az Istennek épített hordozható áldozat-bemutató helybe. Az Úr gondoskodik övéiről. Ez ma is így van. Várja nagy-nagy türelemmel, hogy nyissunk rá, nyitott szívvel hozzáfordulva.      

Valamikor – kb. 7 éve – nyáron alvó unokámat babakocsiban tologatva a Balaton mentén el-elgondolkoztam dolgokon. Ő aludt, a koradélutáni rekkenő hőségben szinte üres volt a part. Mindenki pihent, emésztette a palacsintáját, sült keszegét, lángosát. Körülöttem csend. Rájöttem az út menti növényeket, virágokat szemügyre véve, hogy legtöbbjük nevét nem ismerem. Nem vagyok botanikus, még növényhatározóval a kezemben se tudnám biztonsággal beazonosítani némelyiküket. Pedig az ember elnevezte őket egy vagy több névvel illette őket. A füves ember még azt is meg tudja mondani a legtöbbjükről, hogy mi az élettani hatásuk, gyógyhatásuk. Elképzeltem (később a Larousse megerősítette), hogy az élővilág fajainak jó része még felfedezetlen, meghatározatlan. Azt is elképzeltem, hogy az ismeretlen fajok egy része sose válik ismertté, mert mielőtt erre sor kerülhetne, az ember pl. az őserdők kiirtásával egyszersmind az ott élő fajokat is kiirtja. Aligha visznek a favágók magukkal botanikust, hogy végezzen „leletmentést”.
Tegnap írtam az ötletekről, és arról, hogy reklám és támogatók nélkül az ötletek elenyésznek. Ugyanez igaz az élővilágról is. Vannak olyan fajok, melyek létükkel ugyanúgy dicsérik Alkotójukat, mint a nagy ismertségnek örvendő társaik. A muskátlinak esélye nem volt Dél-Afrika erdeiben az ismertségre, amíg magával nem hozta és meg nem honosította Európában valaki. Ugyanígy annak a dísznövénynek sem, amelyet szűk két évszázada a bécsi udvari kertész, Dieffenbach magával nem hozott Kanadából. Itt elterjesztve szerényen magáról nevezte el dieffenbachiának.
És ugyanez igaz a grafománokra is. Némelyikük neve ismertté válik. A lapok, a jól ismert nevek cikkeit hozzák évtizedek óta, mi bloggerek pedig csendben tesszük a magunkét. Posztjainkat olvassa, idézi, aki akarja. Úgy élünk és alkotunk, mint a nevenincs növény, melynek a létét egyedül az Isten ismeri. Hiszen ő alkotta.
És most sírok. De nem az előzőek miatt. Nem. Az évnek ebben a szakaszában a nyárfa vattaszerű, szél által szálakra szedett s a levegőt teletöltő termésétől szemem könnyezik, a dörzsölgetéstől vörös lesz, torkom kapar, pedig nincs gyulladásban. Az jár jól, aki ki se nyitja a szemét, és aki légszűrőt dug az orra elé.
Lábjegyzet a Kiv 37-hez. Becaleel, a művészi és kivitelezési ambícióval megáldott mester, „a csinálós ember” folytatja, amit elkezdett. Elkészíti a ládát, a kitett kenyerek asztalát, az illatáldozat oltárát, a hordozó rudakat arannyal befuttatott akácfából. Pártázattal, kerubokkal díszíti. Az engesztelés tábláját és a mécstartót, a hordozó gyűrűket aranyból készíti. A mécstartóhoz mandulavirág-motívumot használ. Készít még koppantót és serpenyőt egy talentum aranyat felhasználva hozzájuk.
Közöm. Láttuk és látjuk, hogy nem sajnálta a mester az aranyat. Minden munkája aranyfényben ragyogott, mert a Fényességesnek készült a Világosságnak.  Valamiképpen rá utal, őt jelképezett minden. Kicsit meglepett a leírás hangulata: A Kalevalában lehet hasonló stílusú leírást olvasni. Mintha a készítés himnikus hangvételt kapna. Persze a Biblia lényegesen korábban keletkezett. Ez csak úgy bevillant. Különösebb jelentősége nincs. Tanulság lehet: a csinálós embernek serénykednie kell, az az ő talentuma, az elmélkedőseknek pedig elmélkedniük, mert eme hajlam az ő ajándékuk. 

Az általam sokat emlegetett Gálicza zseniális töri felelete máig meghatározza szemléletmódomat: „Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat.” Igazából bőbeszédű volt, mert a történelem egésze folyamán a „sanyargatás” elég általánosan érvényesült. Hogy kik kiket sanyargattak éppen, az koronként változott, de a sanyargatásra minden korban lehetett számítani. Ez mostanság is így van. Két eszmevilág dolgozik még mellette: a kereszténység ellene (elég gyorsan félrelökdösték, ld. Lisszaboni Sz.) és a demokratizmus: csillapítólag mellette. Az utóbbiakkal élve húzták el a mézesmadzagot előttünk is (De Gasperi, Adenauer, Schuman hangoztatásával) és a testvéri osztozkodás jegyében fogadott be az EU. De hogy csakugyan befogadott-e, az ügyben volna szavuk az euroszkeptikusoknak (a kockázatokról és mellékhatásokról tessék elolvasni a szakcikkeket, és megkérdezni kezelőorvosukat, gyógyszerészüket).
Ha valaki tüzetesen elolvassa Bródy János szövegét, rájön, hogy a város sok rossz arcú embere nem igazán fogadja be Szőke Annit. Visszaél hatalmával, erejével, élve hagyja, de kiszipolyozza, kihasználja, átformálni akarván saját képére és hasonlatosságára: „nem jó barát a sok-sok ember, ki Annit nézi szakértő szemmel” (emlékezzünk a belépés méltánytalan feltételeire s a minket ért méltánytalan zaklatásokra, iszapbirkózásaira). Ami az EU-ban folyik, amiatt olykor szégyellem saját magamat – helyettük. Persze vannak pozitívan értékelhető események és döntések. Mindig az érdekeket tessék figyelni, vagy ne is, hiszen azok meglehetősen láthatatlanok.  
Az EU-választás nem arról szól, hogy kifelé vagy benne maradva, hanem arról csupán, hogy ma már „futunk a pénzünk után”, s próbáljuk barátságosabbá tenni a nagyra nőtt óvodást. Inkább csak arról szól, hogy két nagy táborából, melyik kerül ki győztesen, a bal vagy a jobb, hogy érdekeit érvényesítse. Fej-fej melletti a küzdelem. Egy százmilliomod résznyivel ki-ki hozzájárulhat ahhoz, hogy a mérleg serpenyője merre billen. Tegyük meg, ha már belecsusszantunk a csokoládéba. A sikert saját magunkban keressük, még a legvalószínűbb, hogy ott meg is találjuk.               
Lábjegyzet a Kiv 36-hoz. A történet dióhéjban: A gyűjtést befejezték, a szentélyt megépítették, a függönyöket megvarrták, miután az előírt mintákat beleszőtték. Közöm. Becaleel és Oholiáb hozták a formájukat, a nép is. Mindenkinek megvolt a szerepe, mind felett ott állt az Úr tekintélye, Mózes tekintélye, és a már említett két jó kezű és jó szervezőkészséggel megáldott mester. Alattuk pedig a segítők hada, akik hozták, akik begyűjtötték, akik az aranyat öntötték, akik a fonalakat fonták, a függönyöket szőtték, a karikákat elkészítették.
Ez ma is így van.
Ha van ötleted, az még csak a munka 5%-a. A többi 95-öt a környezetedből kapod hozzá/vagy nem kapod. Kb. 40 éve emlegette a cégünk egyik kollégája, egy társosztályvezető, hogy a zseniális ötletekhez is kell reklámozott tekintély a háttérben (esetemben magára gondolt), s az ügynek anyagilag is megnyert támogatók, vagy ötletedet teheted az íróasztalfiókba, hátha ráakad egyszer valaki, aki maga köré tudja édesgetni a kulcsszereplőket. Van ebben valami. Elég arra gondolni, hogy V. van Gogh életében egy képet adott el. Ugye nem sok, ugye elég szerény eredmény attól, akinek a képeiért ma nagy vagyonokat fizetnek, s akinek a képei kiállításáért galériák versengenek.  

Tegnap jelentkezett a betörő. A nyár. A múlt héten még uralkodó, enyhén télies zegernye miatt fűtött a helyi központi kazán. Tegnap betört hozzánk a nyár. Azt lehet tudni, hogy kontinensünkön négy évszak váltja egymást, „de nem így”! Megboldogult gyermekkoromban is voltak vad nyarak kánikulával, özönvízszerű, öt percig tartó felhőszakadásokkal. De kíméletesebb átmeneti időszakokra emlékszem. Télen kemény hideg volt többé-kevésbé vastag hótakaróval. Tavasszal langy napsütés oldotta a fagyot s csókolta elő a földből a szunnyadó életet, a fák rügyei kipattantak, a vetésektől zöldült a határ, a fű benőtte a rétet, a lövészárkokat, a poros utcák zöld sávját a járda és az úttest között, s lassacskán érkezett a meleg. A napsugárzás akkor se szúrt, ha 35 fok körül alakult a hőmérséklet. Kánikula volt, elviselhető. Ha leégtünk, védekeztünk némi kenceficékkel, de különösebb problémáról senki sem panaszkodott. Most olyan gyorsan érkezik a hőség, mint a besurranó tolvaj. Mint a betörő. (Úgy látszik, minden évben ki kell írnom magamból a klíma miatti hasfájásomat. Ámbár a nóta nem ma keletkezett: „Mint a kóró elszáradok ... mint a háj, majd elolvadok – ebben a nagy melegben”. Csakugyan betör a forróság, hogy elvégezze a természetéből következő munkákat. A civilizáció tudósai pedig kétfelé szakadnak már évtizedek óta. Egyik felük az általános felmelegedést az ipari tevékenység durva megnövekedéséhez köti, más részük képtelenségnek tekinti, hogy mi bármit tudnánk változtatni a klímán.
Tegnap olvastam valahol valamit, aminek a lényege: a föld ránk van bízva. Ezért környezetem rendben tartása nemcsak higiénikusabbá teszi kis világomat, hanem a teremtő munka része. Az én részem benne: nem szemetelünk, a föld ápolása, gondozása, tisztán tartása, szépítése, stb. Tőlünk már nem sok telik. Mindenesetre ezt jelenti az isteni parancs, hajtsátok uralmatok alá a földet. Országunk még nincs kész. Elmenetel helyett megcsinálni? Hm. Szép program.  
Hát akkor tegyük a dolgunkat, mert vannak.
Lábjegyzet a Kiv 35-höz. Idézem a szombat törvényét: „legyen ünnepnap ... aki ezen a napon dolgozik, halállal kell büntetni.” Ugye, elég kemény parancs ez. A fejezet további részében Mózes a néptől nemes-, színesfémeket, állati és növényi rostokat, akácfát kér, s két mestert, aki szakszerűen megszervezi a szentély megépítésének folyamatát és elkészítését levezeti. Az egyik a már említett Becaleel, Júda törzséből, a másik itt lép a történetbe: Oholiáb, Dán törzséből. Ketten lesznek művezetők.
Közöm: A Biblia elején vagyunk, s másodszor említi a szerző a szombat megünneplésének szigorú szabályát. Fogunk még vele találkozni bőven. Úgy látszik, sokszor süket fülekre találnak a parancsolatok. A másik téma: mi mindent hoztak önként (= akiket a szívük erre indított) azokból a kincsekből a népek, amelyek vagy sajátjuk volt, vagy az egyiptomiaktól kapták. Megtelne velük egy mai zálogház: karperecek, fülbevalók, gyűrűk, nyakláncok, egyéb arany ékszerek, vörös és kék bíbor, karmazsin, finom vászon, fonott kecskeszőr, festett báránybőr, akácfa (tessék, nemcsak Amerikában él), karneol és más drágakövek, fűszerek, olajok. Ma is folynak a gyűjtések, csak a gyűjtők hitelessége kérdőjelezhető meg az esetek egy részében. A történetbeli adományok jó helyre kerültek, tiszta célt szolgáltak. Ma is, minden gyarlósága mellett még az egyházak hitelessége, amelyben meg lehet bízni. Annyi katasztrófa sújtja a világot, hogy folyamatos adománygyűjtést igényel. Menekültáradatok, árvizek, hatalmas szélvészek, földcsuszamlások, háborús betörések, emberrablások, rabszolgák kiváltása, beteg gyerekek színvonalasabb ellátása, hajléktalanok befogadása, nincstelenek etetése stb.
Vannak népek, amelyek team-munkában alkotva teljesülnek ki. Másokra nem ez jellemző. Itt is azzal indul a dolog, hogy a szakirányításra előbb egy, majd még egy férfit jelöl Mózes. Mindenki az ő elképzeléseiket fogja megvalósítani.

Nemcsak az egyik Paul Mc Cartney-szám címe, hanem egy jelent megelőző napot kifejező szó is.
Tegnap reggel vártam a csapatot. Felkerekedvén (az autónak csakugyan van kereke) elutaztunk, és sétáltunk egyet Visegrád tövében, Pilisszentlászló irányába haladva.
Ismételt tapasztalatom az, hogy a szilfid emberek minden megerőltetés nélkül sétálgatnak az enyhe emelkedőn, miközben folyamatosan beszélgetnek. Én meg erőim latba vetésével törekszem leküzdeni a köztünk csökkenni nem akaró távolságot. Mi is beszélgettünk, hála Istennek, szóval tartott I., így csak néha-néha mondtam egy-két mondatot. Korpulens magam és korom ellene dolgozik annak, hogy együtt sétáljak nálam magasabb, fiatalabb vagy vékonyabb emberekkel. Ezt már sokszor megtapasztaltam. Nehezen tudok lépést tartani másokkal, ez az oka annak, hogy általában kerülöm a társas mászkálást.
Megbeszéltem a feljebbvalókkal, hogy bírnom kell a strapát a találkozás öröme okán. Így is lett. Útközben találkoztunk egy szürke gémmel, (FB-on mutatom), és hatalmas csobbanásokra lettünk figyelmesek a pisztráng-tónál. Egy kissrác dobált köveket a vízbe, annak a gyűrűit véltük halak felbukkanásának. Volt még ott egy állat, helyesebben kettő. Lovacskák, mögöttük szekér. Magda-forrástól a pisztrángosig meg vissza megfelelő összegért fel- és leszekerezhetett a társaság. Két gyerekcsoportot vitt az idős hajtó. Mi nem próbálkoztunk.
A földszint meglátogatása után felmentünk a visegrádi várba. A várban mászkálva meglepett a bazáráruk igénytelensége. Csicsamicsák, minden kecsesség nélkül. Souvenirnek, porfogónak tán elegek. Használati tárgyként legtöbbjüket nem szívesen venném a kezembe, nem szívesen innék a vastag falú bögréből, tenném a sapkát a fejemre. A várba a beugró 1700, (katonáknak őrmestertől lefelé J, továbbá) nyuggereknek, diákoknak 800. Kérdeztem, ezért a pénzért póniló vagy lift visz-e a bástyákra? Persze! Még mit nem!
Hát ez nem Krakkó, ahol az Irgalmasság temploma melletti torony tengelyében lift halad föl-le a körkilátóhoz. A toilette-szolgáltatás is ingyenes. Itt nem. És ha fotózni szeretnéd magadat a pároddal a királyi trónus utánzatán, 200 ft a tarifa, és ha azt kívánod lefotózni, hogy a bakó hogyan vágja le a fejedet egy célszerű tuskón egy célszerűtlenül rozsdás bárddal, 100 ft a taksa. Azt hiszem, ingyen a kalodába se bújhatsz be. A gyönyörű panoráma megtekintéséért nem szedtek külön pénzt, a panoptikum meg nem érdekelt (800 ft). Mindent egybevéve sikerült bevennünk Visegrád várát, utóbb győztesen vonultunk le és ki belőle.
Végül is hálás vagyok a találkozás lehetőségéért, örülök neki, hogy képes voltam a sétára, élmény volt a találkozás, mint mindig, és élmény a várból való kilátás a Duna-kanyarra, a közeli és távoli hegyekre. 
Lábjegyzet a Kiv 34-hez. Mózes újra felmegy a Sínai-hegyre a maga faragta kőtáblákkal. Isten pedig ráírja parancsait. Ezek a kultusz végzésének utasításai, s annak parancsa, hogy az öt ott lakó törzzsel ne közösködjenek sem kultuszukban, sem házasságban. Kijelenti, hogy féltékeny Isten az ő neve. Megtiltja, hogy öntött képet készítsenek róla. Mózes arca ragyog, amikor lejön a hegyről. Olyannyira, hogy leplet tesz arca elé, amikkor embereivel tárgyal, mert azok nem viselik el a rajtamutatkozó isteni fényességet.
Közöm. A múltkor egy magát izraelitának nevező katolizált illetővel beszélgettem. Ő azt mondta, hogy a zsidóság arca előtt ma is lepel van. Akkor jön létre az egy hitük velünk, amikor ez a lepel lehull, és rájönnek, hogy az ebed-Jahve, az Isten szolgája, a fájdalom férfija (vö. Izajás) Jézus, aki eljött. Ebben a fejezetben olvasunk először arról, hogy Isten féltékeny. Olyannyira az, hogy nem tűri az ezotériát, az eretnekségeket, a keveredést a pogány istenekkel, buja kultikus szokásaikkal.   

Pontos érkezési idő nincs, Bp-en eleve kiszámíthatatlan az autóközlekedés időigénye.
Várom egy fekete autó érkezését. Nem jön.
De itt egy piros. Lehet, hogy átfestette? Na, nem.
Most meg egy bicikli. De hát azt ígérte, hogy többen lesznek.
Sutty, berepül a látómezőmbe – két galamb. Nem érkezhettek galamb képében.
Mintha egy fehér furgon közeledne. Elcserélte volna? Minek? Csak hárman akartak jönni.
Egy babakocsis érkezett. Igen, de én nem őket várom.
Amonnan jönnének? A másik ablakomon három gépvarjú kaszál. A három stimmel, de ők nem aratni jönnek, hanem kirándulni. Akkor meg hol késnek a nappali homályban?
Megáll egy fehér Smart. Kizárom azt is: kétszemélyes autó.
Bekanyarodik egy fekete kocsi. Na végre... és továbbmegy.  Opel. Persze, hogy nem stimmel.
Hárman jönnek, beszélgetnek. Gyalog.
Ők azok.
Később a kocsi is előkerül.
Beszállunk. Irány Visegrád.
Kiszállunk Magda-forrásnál, amely a vízbőség ellenére teljesen száraz. Minek is forrásvíz, mikor az arborétum mellett sört mérnek. Nem igaz?  
Mindenért kárpótol viszont a patakcsobogás, a tiszta erdei levegő, a madárcsivitelés, és persze saját társaságunk jó kedve.  
Lábjegyzet a Kiv 33-hoz. Mózes az Úr parancsára angyal felügyeletével vonul tovább a pusztában. Jahve nem akarja „a keménynyakú népet” megsemmisíteni jelenlétével. A Hórebnél a nép megválik díszeitől. A találkozás sátrát a tábortól távol állítják fel. Ha Mózes betér beszélni az Úrral, felhő ereszkedik a sátorra, a nép pedig saját sátra előtt borul térdre ez alkalmakkor. Mózes kétféle kegyelmet kér. A népért könyörög, és kéri, hogy hadd lássa az Úr dicsőségét. Jahve elvonul előtte, de kezével takarja a sziklaodút, ahová Mózest bújtatja, csak mintegy a „hátát” láthatja.   Közöm. Máig ez az alapkérdés. Az Isten népének csak az igazai, a szentjei találják Isten társaságát, s vannak vele többé-kevésbé párbeszédes viszonyban. A többiek pedig egy-egy jelből következtetnek az Isten ujjára, amely apró vagy hatalmas dolgok realizálásában érvényesül. ezek a tapasztalat töredékek is segítik a hozzá törekvőket útjukon. Medvigy M. piarista úgy mondta, ha egy svájcisapkába kérsz kegyelmet, abba kapsz, ha egy gyűszűbe kérsz, gyűszűnyit kapsz, és ha van egy hatalmas vesszőkosarad, az Isten színültig rakja kegyelemmel. A kérdés csak ennyi: hisszük-e? Lelki vezetők azt hangoztatják: Merjünk sokat kérni! Isten nem szűkmarkú. 

Most megtudjátok tőlem, aki 68 éves tapasztalatait a következőkben szedi össze.
– A hosszú élet titka a sportolás, rendszeres testedzés, mozgás.
– A hosszú élet titka: Csak semmi sport!  (W. Churchill)
– A hosszú élet titka a szemlélődés. Minden baj ott kezdődik, hogy elhagyjuk a szobánkat. (Blaise Pascal)
– A hosszú élet titka: napi egy pohár fehér bor, a még hosszabb életé, napi egy pohár vörösbor.
– A hosszú élet titka az egészséges táplálkozás. Hogy az mi, kérdezd a franciákat.
– A hosszú élet titka a bioétrend.
– A hosszú élet titka semmi pia, semmi pasta (tészta), semmi panini (kenyér).
– A hosszú élet titka az alvás idejének a csökkentése, a koplalás. (Allah az alvás idejét és a kaja mennyiségét előre meghatározta. Ha előbb elhasználod a kimért időt, ha előbb feléled az ételeket, véged van.)
– A hosszú élet titka a himalájai só használata. Benne csak kristálytiszta ásványok vannak.
– A hosszú élet titka a rendszeres úszás. Az ember a vízi majomból fejlődött ki partra vetődve.
– A hosszú élet titka a harmonikus élet, a harmonikus párkapcsolat.
– A hosszú élet titka. Légy az első ember! Ádám 930 évet élt.
– A hosszú élet titka: Sei ein Niemand! Senkinek lenni a legjobb. Stressz-mentességet biztosít.
– A hosszú élet titka: Nem szabad a levegővételt abbahagyni, mert az károsítja az egészséget.
– A hosszú élet titka: gyógyteákat szürcsölni, mert nincsenek bennük a gyógyszerek káros mellékhatásai. (És a teáké?!)
– A hosszú élet titka: az önfeledt élet. Aki másokon segít, nem ér rá a maga bajával foglalkozni.
– A hosszú élet titka: az örömmel végzett munka. Aki azt teszi, amit kedvel, öröme megsokszorozódik.
– A hosszú élet titka: a kaukázusi kefír. Az ott lakó fakírok kefíre 140 évet garantál.
– A hosszú élet titka: a vegetáriánus étrend. Vigyázz! A húsok miatt elvisz az érelmeszesedés.
– A hosszú élet titka a wellness szolgáltatások igénybevétele. Kényeztesd magadat: hosszan élsz.     
– A hosszú élet titka a teknősbékák titka. Kérdezd meg őket, miért élnek 200 évig?
– A hosszú élet titka a megfelelő génöröklöttség. Jó génekkel hosszú életre vagy predesztinálva.
– A hosszú élet titka a mértékletesség. Azért éhen ne halj!
– A hosszú élet titka: szeresd szüleidet! Aki szereti szüleit, hosszú földi élet a jutalma.
– A hosszú élet titka – titok. Ha tudnánk: mi a hosszú élet titka, tovább már nem volna titok.
De az!
 Lábjegyzet a Kiv 32-höz. Mózes sokáig „elvolt” a hegyen. Áront nyúzza a nép, hogy adjon más istent nekik. Ő begyűjteti az aranyakat és borjút öntet belőle. Az így készült „aranyborjú”-t kezdték imádni. Az Úr sürgetésére Mózes közéjük siet. Az Isten által két oldalán vésett törvénytáblákat összetöri.  Az Úr el akarja törölni az izraelieket, de Mózes közbenjár értük. Porrá zúzatja a szobrot, megitatja a néppel. Utóbb kiválasztja azokat, akik az Úrral tartanak. Ezek a papok kardélre hányják az ellenszegülőket (utódaikat se kímélve). Több ezer embert gyilkolnak meg. valóságos vallásos polgárháború, bár inkább népirtáshoz hasonló.  A megmaradtakat tovább kell vezetnie Mózesnak. „Menj és vezesd népedet... de ha a látogatás napja elérkezik, megtorlom bűnüket.”
Közöm. Máig a mammonhoz hasonló módon szokták emlegetni az aranyborjú imádatát. Mindkettő bálványimádás. Hamis ideák kergetése. Mindmáig hajlunk rá, hogy hamis célok után futkossunk. Itt olvasható még először az is, hogy meglátogat az Isten. És ez a beígért látogatás meglehetősen vészt jósló tartalmú: „megtorlom bűneiket”. Az idézetet mindmáig használjuk: „De meglátogatta az Isten.” Itt a gyökere negatív felhangjával együtt.