Mickey webnaplója

Furcsa nap ez a mai. A pápa egy éve tölti be ebbéli pozícióját, anyósom ezen a napon halt meg 9 éve, Flóra unokám ezen a napon született 3 éve.
Mondom Tücsinek: Nincs jól elosztva!
Néha többféle nevezetesség torlódik egy napon, máskor meg semmi.
Egyébként is szembesültem a múlttal, mert kérésre a régi korok fotóerdőjéből hat szálat kihúztam, hogy megosszam unokatesóinkkal.
Nos, az erdő tele volt fákkal (fotókkal), és ezek mind jelentettek valamit. Közöm volt valamikképpen a rajta szereplő emberekhez. Valaki azt mondta: Lehet, hogy biológiailag egy faj az ember, de a most élők a lelkük szerint több mint 7milliárd faj, mert mind másképpen ikonjai az Istennek.
Festőművész barátom-ismerősöm felvetette, hogy legjobb lenne csak igazolványképeket készíteni. Mind egy-egy lenyomata a teremtés változatosságának. Mind egy-egy történet, egy-egy dráma, egy-egy sose volt alakja a történelemnek.
Persze ez nem megy. Mégis van rá mód, hogy egy csomó portrét kapj. A picasának van egy ilyen szolgáltatása. Gombnyomásra az albumaidban lévő portrékat veszi sorra. Csak az emberi arcokat. (Ne kérdezd, melyik gombot kell megnyomni. Nem emlékszem rá.) Csakugyan fantasztikus. Ezek az arcok ismétlődnek. Látod őket kicsi korukban, majd sokukat fejlődésükben. Micsoda változatosság.
Generációk jönnek, generációk élnek, generációk mennek. A fotókat nézve megelevenednek bennem. Hangjuk, szófordulataik, éneklésük, stílusuk, gesztusaik, etc., etc.
Abbahagyom.
Lábjegyzet következik: Közöm a Teremtés könyvéhez.
A 9. fejezetben – ott is a 6. versben – ismételten megfogalmazza (Mózes?): „Aki embervért ont, annak ember ontsa ki a vérét, mivel Isten saját képmására teremtette az embert.”Mit mond ma nekem? A szemet szemért, fogat fogért gyakorlata felejthető, túl kell lépnünk rajta (vö. irgalom). De a fotótémákról írtakkal pariban van az évezredekkel ezelőtti megállapítás: saját képmására teremtette. Ezt sose feledjük: saját képmására teremtette.
A szomszédot is saját képmására teremtette.
A szomszéd népet is a saját képmására teremtette.
Közöm?
Közöd?
Köze?
Közünk?
Közötök?...
Hm.     

D. felrakott honlapjára egy képet, melyen olvas. A könyv lapjáról lektori szemem kiszúr néhány felismerhető, egymásután következő szót. Ezt bemásolom a google-ba. Egy találat utal az eredeti szövegre. Megírom neki emailben: „Bocs! Beleolvastam könyvedbe: Ignotus: A Nyugat magyartalanságairól Érdekes cikk! Üdv…
Válasza:
„Profi vagy! Az egybegyűjtött Nyugat cikkek első kötete, azt hiszem itt 1915.
Úgy csinálták, hogy a szépirodalom kimaradt, az másutt is megvan, ezek főleg a kritikák.”
Tartozom egy vallomással. Az én érdemem ebben a profiságban úgyszólván semmi. A fotó olyan minőségű, hogy nehezen, de egy-egy szó olvasható. A google-ra pedig az kerül fel, amit feltesznek. Ezt megtaláltam. Olyannyira, hogy el is olvastam Ignotus cikkét. Jól és a mai észjáráshoz képeset komplikáltan ír. Ma nem divat a sok ciráda, a körülményeskedő megfogalmazás, a körmondatok. Már Gárdonyi se így írt. Az egészben az az érdekes, hogy szinte detektívmunka végezhető különösebb erőfeszítések nélkül a Google segítségével. Ebben az esetben: a nyitott könyvlap alapján kitalálhatóvá lett, hogy mi van a könyv címlapján, amely nem látszik. Mintha a fotó háta mögé néztem volna.
Google! Nem tudnád megmondani, hogy Gizella dereglyéje hol süllyedt el a Dunán? Úgy hírlik, sok ékszert vitt felfelé a folyón.
Lábjegyzet. Ter 7-hez: A vízár megemelte a bárkát, s többek között 40 napig szakadatlanul zuhogott az eső. Kb. 150 napig tartott az áradás. A számok arra utalnak, hogy hatalmas zuhé volt. Az, hogy csak a hegycsúcsok meredeztek a víz fölött, arra, hogy az óceán betört a Földközi-tenger medencéjébe, és hatalmas pusztítást okozott az élővilágban. Noé és Isten között valamiféle kommunikáció folyt. Ezért dolgozott a bárkaépítésen.   
***
BG. egyik posztja arról szól, hogy egy közmondás tartalmát ki lehet fejezni alliteráló mondatokkal az abc betűin végighaladva. Meg is teszi: szinte minden betűvel. A zé kimaradt. A közmondás alapban így szól: Jó pap holtig tanul.
Pl. Agilis atya aggkoráig acélozza agyát.
Zsáner zsolozsmás zsiger zsugorodtáig zsírozza zsenijét.    
Valamiért a „z” hang ritka, s így vele operálni alig lehet.
Az én megoldásom:
Zöldfülű Zoszima záróráig zárthelyikkel zavargatja Zebaothot.

Te – mondja Levi, sőt te-te. Ez a nyomatékosítás annak szól, hogy nem mindig értjük egymást. Rájött ugyanis, ha azt mondják jelenlétében, hogy te, akkor ez őt jelenti. Ő előbb talált rá erre a névmásra, mint mi, akik egy darabig nem véltük tudni, hogy az általa utánzott „te” az ki vagy mi.
Egy kétévesnek hogyan magyarázzuk meg, hogy mi azért mondjuk neki, hogy te, mert mifelőlünk nézve ő te. Hogy magyarázzam meg, hogy felőle nézve a te az én. Hiszen én mindig magamra mutogatok. Egyet tehetnénk, meg is akarom mutatni neki. Én s magamra mutatok. Én s megfogom kezét, magára mutatva.
A rokoni kapcsolatok sűrűjét, a relációkat se képes fogni. Hogyan is értené, hogy a dédi az nemcsak egy öregasszony, hanem a dédi, az a nagyi mamája, vagy ha úgy jobban tetszik a papa nagyanyja, esetleg apja apósának a mamája. A dédi az a néni, akit olykor lát. Egyiket csak képen, másikat élőben. Az a neve, hogy dédi és kész.
Változik a kép, ha a felnőtt világra kivetítem. Akivel egyesülök, töredékesen, vagy ha úgy jobban tetszik, részlegesen teszem (hiszen nem bújhatok a bőrébe, nem tűnhetek át testén, testébe). Nincs is pontos kategória rá, hogy miben is áll ez az eggyé válás. A szerelmesek egybefonódása testüket tekintve átmeneti és időszakos. Azt elképzelem, hogy szellemük egyesül többé-kevésbé azonosulva egymással. A házasok szövetségébe ez belefér. Nos, igazán ekkor válik két én – vagy ha jobban tetszik – két te (aspektus kérdése az egész) mi-vé. Mi, akik „ketten leszünk egy testté”, mi, akik egy gyékényen árulunk, mi, akik egy követ fújunk, mi, akik egy tálból cseresznyéztünk. Tagadása is létezik, sértő formában. Mi közöm hozzád: Nem őriztünk együtt disznókat.        
Van aztán egy másfajta egyesülés is, melyben egyes hívők részesülnek. A katolikusok. A Mester állította: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem (a kenyér színében), mely értetek adatik, továbbá ez az én vérem (a bor színében), amely értetek kiontatik. A hívő veszi és eszi: magához veszi a szentostyát. Egy piarista megjegyezte: A kannibálok embert esznek, a katolikusok pedig magát az Istent.
Az egészet csak azért hozom ide, mert itt teljes egyesülés megy végbe. Az ostya oldottan részünkké válik, elárad testünkben, a bor ugyanúgy átjár bennünket.
Érteni nem lehet, csak elfogadni.
Két énből (én és TE) Mi leszünk.
Teljesen.
Két lábjegyzet
A Jónás könyvéből vett olvasmányt hallottuk reggel. Ő és a cet. Három napig a hal gyomrában? Miért nem fullad meg, mielőtt elemésztődne. Ninive jó messzire van a tengertől. Olyan mesés leírás ez.
Bár fama est, hogy delfinek tengerbe pottyant embert már kituszkoltak a partra a hátukon.
Nem is ez a lényeg. A lényeg megtörtént. Nem hivatkozott volna rá Jézus: „Ninivének különb dolga lesz az ítéletkor, mert… Jónás szavára megtértek.” Ninive Asszíria legnagyobb városa volt. Ha volt Ninive, s ha a Mester Jónásra hivatkozott, akkor biztosra vehetjük, hogy az eset valamilyen formában végbement. Jézus ugyanis csak abban az esetben mondhatta magára utalva, hogy Jónásnál nagyobb van itt, ha Jónás valóságos próféta volt.
Közöm Ter 6-hoz
Az Isten fiai látták, hogy az emberek lányai szépek. (Jó szemük volt.)
Romlott volt a föld Isten szeme előtt, s a föld tele volt erőszakkal. Aztán jött a vízár hatalmas pusztítása.
A XXI. század mit mutat fel erőszak tekintetében? Egyáltalán: Tudomást vesz-e Isten létéről? Előtte él-e?
No comment.

      

A megfigyelés kezdete: 2014. március 11. 12.00h.
A busz Pünkösdfürdőig vitt.
Még nincs pünkösd, nem fürdik senki.
Több személy babakocsit tolt maga előtt. (Ketten mobiloztak közben.)
A személyek nők voltak mindahányan.
Megindult a kerékpáros forgalom.
Tizenhárom biciklivel találkoztam útközben. Hét Szentendrének tartott, hat Budának.
A kerékpárok elől kitértem, mert sáros volt a járda melletti rész. Egyikük megköszönte, a többiek nem.
Az egyik fán feketerigó fütyült. Nem tudom, ki tanította be, de ismételten felszólított:
„Gyere vissza”! Ez valami egyezményes jel lehet a tojóval.
Próbáltam lencsevégre kapni két tolvaj szarkát, de csak repülés közben sikerült megörökíteni őket menekülésük alkalmával.
A játszótéren egy nő hintáztatta babáját. Nem értette, hogy miért fákat fotózok, miért nem az ő szépséges bébijét. (De hát ugye a személyiségi jogok.)
Nagyon alacsony a vízállás.
Két tendencia érvényesül. Részben magántulajdon védelme erős kerítésekkel, új pavilonok állítása. részben a kiége(te)tt épületek állagának további romlása, lepusztultsága.
A teniszstadionnál lehorgonyoztam, mert megfigyeltem, hogy forgóim jobban kívánnák a busz érkezését, mint a tovább gyaloglást.
A stadion dróthálója labdatemető. A magas labdákat nem mind csapják le a teniszezők. Néhányuk a hálón köt ki, s együtt rozsdásodik a vasdróttal.
13,15-kor jött a busz. A megfigyelést befejeztem.
Hazafelé a buszon az jutott eszembe, hogy nem mindegy, mit énekelek: Hej, Jancsika, Jancsika, vagy Hej, Ancsika, Ancsika. Egyik fiú, a másik lány.
***
Lábjegyzet a Ter 5 höz.  A vízözön előtti atyák sokáig éltek, de hát jött a vízözön. Azóta kevesebbet élünk, ha ugyan van értelme a sokat, vagy keveset jelzőnek az örökkévalósághoz képest.
Lábjegyzet a Ter 6-hoz. Húgom annakidején megjegyezte (gyerekszáj): Amikor nagy voltam, kicsi lettem. Valaha nagyobb testű emberek éltek. Az özönvíz idején kisebbek lettek. Mostanában mintha fordulna a tendencia. Összefüggött egykor az ősi jóléttel, a mostani pedig korunk részleges bőségével?
Maga a vízözön (özönvíz) történelmi valóság. Úgy tudom, a jégkorszak után a felmelegedéstől az Atlanti-óceán vize áttört Gibraltárnál, és a Mediterráneum egészében 90–120 m-rel megemelkedett a tenger vize. Ezt az ott élő (haló) népek a maguk módján feldolgozták. A bárkaépítő Noé története tanúsítja.         

Boldogon rovom olykor bolondos blogom.
Posztomon szokott módomon gondolkodom s gondolkodom.
Ma viszont „magyar módra” megfejtettem kettőt egy csapásra az „olasz módra” stílusú rejtvényből.  
Nincs is ebben semmi különös.
Hacsaknem az egyik rejtvény egyik meghatározása. Merthogy olyan szabatosan körülír egy fogalmat, hogy az értelmező szótár se tudná jobban.
Idézem:
„Rendszeresen frissülő, a szerző megjegyzéseit közlő, naplóként működő, de nyilvánosan elérhető weboldal.” 4 betű.
Kitaláltátok? Neeem?
Ez a BLOG.
Kedves bloggerek!
Rendszeresen frissül?
Saját megjegyzéseiteket közli?
Naplóként működik?
Nyilvánosan elérhető?
Fent van a neten weboldalként?
Akkor tényleg blog.
És nincs tavaszi fáradtság, nincs spleen-hangulat, nincs „már mindent elmeséltem” (mindent nem lehet, de nem is érdemes elmesélni) érzés, nincsen nyiff-nyaff, nincs: nem jut eszembe, nincs technika ördöge.
Csak írás van. „Az író ír, a bíró bír, de csak az ír, aki tollal bír.” – írtam egykoron.
Jut eszembe:
Gimiben dolgozatíráskor tini-nyafogásként hangzott el: „Tanár úr, nincs tollam, nincs papírom se.”
Hamar jött rá a válasz: „Akkor írj a falra, írj az ujjaddal, de írj, ÍRJ, és ne zavard a többieket!”   
Nálunk ez fordítva van.
Írj, és nyugodtan zavarj minket, többieket!

Aki régen nem él mifelénk, az az új szlenget nem ismer(het)i. Így esik meg, hogy ha egy idős úr azt mondja, hogy ez a pofa nekem nem tetszik, akkor lehet tudni, hogy ezelőtt kb. 70 évvel volt fiatal. Most belebotolván a „kassa” szóba, elméláztam rajta, hogy ez is gyerekkorunkból szól vissza.
Kassa, kassi, talán a kóserből jön. Ki tudja?
Azt hogy jó, a szleng „állati” sok módon fejezi ki. Nekem ilyenek jöttek elő:
pipec, pöpec, frankó, bimbő, stőr, stöfi, stöfe, stöfinger, parádés, börberi, baró, menő, nem emberi,  tök szuper, dögös, marhajó, bulis, vagány, döfi, nyerő, fincsi, klassz, klafa, oltári, világi, haláli, baromi, tök állat. 
Egy új vonulat a királlyal indult, majd sirály, utóbb zsír lett belőle.
Próbáltam rendet vágni ezekbe a kifejezésekbe, hogy kronológiájában láttassam a jó szinonimáinak alakulását, de nem megy.  
Teljes elképedésemre nem találtam ilyen szócikket a Retró szótárban. Pedig ha valamit ezerféleképpen fejeztek ki, ez a jó szó.
Igazán a szinonima szótár se segített – jottányit se.
* * *
A fb-on találtam egy Bayes-hálót, amely a kapcsolatok rendszerét tükrözi. Két központja buborékba volt írva: Mama – Papa.
Ilyen érdeklődések tartoztak a mamához:
– Hol a gatyám?
– Éhes vagyok.
– Kész az uzsonna?
– Nem láttad a slusszkulcsot?
– Hogy óra van?
– Fázom, mit vegyek fel?
– Összerakhatom a puzzle-t?
– Van vasalt ingem?
Ilyenek tartoztak a papához:
– Nem láttad a mamát?

Biztosíthatok mindenkit, hogy nem megyek át bibliakutatóba, és nem is aktualizálom az egyes ószövetségi fejezeteket. Ma mégis megteszem, noha tegnap is erről írtam. A könyv (és ez a fejezet) olyannyira elemi erejű felütéssel indul, olyan általános érvényű megállapításokat tesz, hogy az ember csak kapkodja a fejét, honnan ez az átfogó bölcsesség. Persze költői a kérdés.
Nos, kb. negyedszer kezdek hozzá a könyvek könyve olvasásához. Először diákkoromban olvastam végig nyáron az Újszövetséget. Érett fejnőtt fejjel hivatalból 4-szor az egész Bibliát. De ez egészen más. Most nem a hibákra kell koncentrálnom, mint korrektúrázások alkalmával, nem is kell részletező tárgy-, személynév- és földrajzi helyek mutatóját készítenem, se a könyvben előforduló sajátos kifejezések magyar megfelelőjét összehozni, csak a magam épülésére olvasgatom, olyan tempóban, hogy ne fárasszon el, kizárólag a mondanivalójára figyelek.
A Teremtés könyve negyedik fejezete a Kain és Ábel címet viseli. Históriájuk elhíresült. Grätzer SICC c. könyvében ez a becsapós kérdés olvasható: Ki ölte meg Káint? Az elhamarkodott válasz szerint Ábel. A dolog azonban nem így esett, hanem pont fordítva. Ha másért nem, mert Káin volt az erősebb, az ügyesebb, talán a tekintélyesebb is.
Aquincumba költözésünk után találtam egy ókori római aprópénzt, gondolom egy Ast. A „fej” oldalán Valentinianus Fabius profilja, nyilván ő verette a pénzt saját uralkodása idején, a másik oldalon Káin és Ábel szerepelt. Azaz dehogy ők ketten. Egy római katona lándzsájára támaszkodva, s előtte egy victus, egy legyőzött térdel. A római másik kezét a hadifogoly fején nyugtatja, ha akarom. Szerintem ősi jelkép ez: az erősebb lenyomja szimbolikusan – vagy anélkül – a gyengébb fejét, hogy egyértelműsítse, ki is itt a főnök. Ugyanezt látni gyerekek között, amikor a nagyobb látszólag a kisebb fejét simogatja, vagy ha megérkezéskor az otthon lévő kisebbet játékosan felrúgja. Mióta világ a világ az ember ösztöneiben él a káini mentalitás az Ábelekkel szemben. Mi más magyarázná, hogy a nagyobb nemzet megtámadja a kisebbet, a banda nagy bátran nekiesik a magányos embernek, hogy megszabadítsa a nála lévő értékektől. Vagy hogyan értékeljem azt a graffitit, amelynek a szövege: „megveszlek kilóra”. A példákat sorolhatnám, de nem kell. Annyira áthatja a világot. Mivel Káin volt az ősszülők első gyermeke, azt vélhetnéd, a gyilkos mentalitás mindenkire ráhagyományozódott. Ösztönösen talán igen, de mindenki felveheti megfékezésére a kesztyűt. Van egy másik hír is, hogy Évának született még gyermeke, miután Ádám „megismerte feleségét”, aki fiat szült neki. Szetnek nevezték. Az ő fia Enos volt az első, aki Isten nevét segítségül hívta. Ha másért nem is, többek között ezért is van még remény. Persze ez csak súlytalan megjegyzés. Hol van még a messiási kor?
A fejezetnek az egyik legtöbbet idézett kijelentése: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?”
Ez a kérdés megint költői, Káin „költötte”. Egész közönséges hárítás ez. Mi közöm hozzá? A dolog szinte komikus. Ő, aki Istennel párbeszédet folytat, ergo tudja, hogy kivel áll szemben, elképzeli, hogy Teremtője nem tudja, mit tett öccsével?
Káin hamarosan népes családra tett szert. Bár lánytestvéreiről nem tesz említést az Írás, bőven születhettek, mert hiszen hamarosan városnyi utóda lett az idősebb fiúnak, akik ugyanúgy féltékenykedtek egymásra, mint atyjuk. Ugyanolyan indulatok feszültek bennük. Írva van:
„Leütöttem egy embert sebemért
egy ifjút sebhelyemért.
Ha Káint hétszer bosszulják meg,
Lámeket hetvenhétszer.”
Nagy sóhaj.
A vérbosszú sem új a nap alatt.
Ma is így van ez. A közelgő parlamenti választások az ember véget érni nem akaró iszapbirkózásáról szólnak: Az én programom az, hogy te hülye vagy.
Nem vall túlságos éleseszűségre.  

A Teremtés könyve harmadik fejezete a bűnbeesésről szól. Tudjuk, a kor nyelvén teszi ezt. A Tudás fájáról tép Éva, ad Ádámnak, ő is eszik belőle. Ekkor megnyílik a szemük és szégyellik meztelenségüket. Fügefából készített köténnyel leplezik pucérságukat. Isten is csinál nekik ruhát bőrből. Ettől kezdve Éva (havva=élet) és utódai várandósságuk terhei megsokasodnak, Ádám (= ember?) utódai verejtékezve keresik kenyerüket. Az (örök)élet fájához már nem jutottak, kizargattattak az Édenből. Éva kap egy biztatást, hogy a kígyó (a rossz) fejét széttiporja. Utalás a Messiásra (ősevangélium). Ennyi a biztatás. Olvasható még, hogy Éva vágyakozik férje után, aki azonban uralkodik felette.
Ha végigtekintjük az eltelt évezredeket, folyamatosan belebotlunk a kinyilatkoztatásban megfogalmazottakba.
Közöm a Ter 3-hoz.
Első lányunk neve Éva lett. Nem bántuk meg, reméljük, ő se.
A szégyenérzet ösztönösen az emberrel vele születik. (Egyik pelenkás unokánk félrevonul, ha szükségét végzi.) A pucérság természetessége kibillent a maga valóságából. Így vagy úgy, beleíratott az ember természetébe szemérmének takarása.
A társadalom két alapkérdése mindmáig munka: van, nincs, fárasztó, kikerülhetetlen. Emberek gyermekvállalása. Igen, nem, hány, miért? Nők a munka világában, férfiak otthon, nemek különbözősége, hasonlósága. Munkamegosztás, jövedelem-megosztás. Távmunka, nyugellátás stb.
A tudás fájáról szakítás miatt a jót és a rosszat megismertük.
Az élet fájáról nem sikerült eleinknek lopniuk. Így meghalunk mindahányan.
A szóhasználatban még él: a férfira mondott uram. (Nincs itthon az uram.)
Aki első akar lenni (úr) köztetek, az legyen a szolgátok – mondja a Mester.
Én ezt szoktam mondani: Ha valaki uralkodni akar, tegye. Uralkodjon saját magán. Ha bikaerős, akkor pláne fékezze meg ingerenciáit. Attól úr, attól lovag, attól nemes.
Ehhez képest a korábbi fejezetben Ádámnak segítőtársat keres és talál az Isten. Ő a nő.  
Mára felerősödött a vita, miszerint nincs úr és nincs segítőtárs, hanem partnerek vannak, amelyben a felek egyszerre urak, úrnők és segítőtársak.
Ezt látszik alátámasztani az a biológiai igazság, hogy a férfiakban találhatók női hormonok (idős korra a kiegyenlítődés felé tendálnak), s viszont, a nőkben is van valamennyi férfihormon, melyre ugyanez érvényes.    
Mindenesetre az Éden egyszer s mindenkorra becsukta kapuit, az angyal lángpallosa többé senkit nem enged be oda.
Mi pedig: nők és férfiak (= emberek), urak és segítőtársak (partnerek) együtt keressük az Isten országát, mert írva van, hogy minden szükségeset megkapunk hozzá.

Mostanában találkoztam a kelletett szó helyességének magyarázatával.  Ahogy ilyenkor szokás, Aranynál, Adynál fellelhető példákkal támasztják alá, hogy létező a szó, és jelentése van. A kelletik ige szenvedő alakú ige. A mai nyelvhasználatban nagyon ritka, de attól még létező. Kelletik a szülőktől láttamoztatni a füzeteket.
Ha pedig a kelletik él, akkor múltideje is szabályos. Igaz, hogy a mai emberből ez ama primitívségek képzetét hozza elő, mint a vakondokok és társai. Persze: kelletetetetetetett. Még mit nem! (Ez Karinthy rossz tanulóját hozza elő bennem, aki maga is „szenvedő szerkezet” lévén szenvedő igékben gondolkozik, hogy élete sanyarúságát csak, mint a rossz sorsától ráakaszkodottat, az elviselhetetlen elviselését mutassa meg nekünk, a passzív igékkel magától elidegenítvén, eltolván a történéseket.)
Ma reggel korán kelletett az órától ébreszttetni,
s a pályaudvarra általam magunkat kifuvaroztatni.
A rail-jettől elutaztattatni,
s Mosonmagyaróvárra megérkeztetni.
Itt vejünk által kelletett elfuvaroztattatni,
hogy házukba érvén tízéves fiuk általunk is meggratuláltasson.
Ehhez előzetesen kellő számú ajándékot kelletett felhalmozandani Tücsi által,
hogy Á.-nak kedvére és tetszésére leendjen ama sok holmi.
Tehát – miként említém – el lettünk utazva,  
vendégségben lettünk tartózkodva,
Á. füle meg lett húzva,
ajándékhalmaz át lett adva.
Mi jól el lettünk beszélgetve,
s délután haza lettünk utazva.
Fel lettünk jőve az emeletre,
be lettünk jőve a lakásba,
meg lett nézve a postám,
meg lettünk vacsorázva,
az általam készíttetett fotók meg lettek gusztálva,
néhányuk fel lett téve a FB-ra,  
posztom meg lett írva,
a macska fel lett mászva a fára,
és ezek után – ígérem – itt magyarul lesz beszélve.
Ma jó közelítésben 400 km tétetett meg általunk, s kellőképpen elfáradván rövidre kelletett fognom posztomat, hogy idő szakíttathassék fáradalmaim kipihenésére.
Ha megmacskásodott tagjaim helyreállítandván minden visszatér a rendes kerékvágásba, nekifogandok a tisztességes megfogalmazásoknak.
S ha egyszer megígérém, akkor az úgy is leend!  

Reggeli adorálás
Adtam, ami tőlem telt,
kaptam, ami Tőle telt…
Hátul sötét reverenda
elöl arany monstrancia.
Milyen pompás kontraszt!
De jó fotótéma!
Nem először láttam.
Sokszor konstatáltam…
A monstranciát eltették –
mint mindig –: „Arccal mifelénk”
a tabernákulumba… 
Immár az ajtó csukva,
csikorgón kulcsra zárva
Sötétben az árva.

Könnyű neki
Könnyű Ferenc pápának,
mert ő még fiatal:
még csak hetvenhét múlt,
Bezzeg nehéz nekem,
mert én már ez idén
hatvannyolc is leszek. 

rím kín
Kinin
Benin
Sztálin
Lenin
Putyin
Repin
Benzin
Out/in

Hány tojást tudsz megenni éhgyomorra?
A viccre adott helyes válasz idáig ez volt: Egyet. Mert a többit már nem éhgyomorra eszed.
Na, ez a vicc ma más értelmet kapott.
Az üzletközpontban a szokásos árért olyan apró tojásokat lehetett kapni, hogy az egyiket csak segédeszközzel tudtam kiemelni a papírrekeszből, mert a papírmaséfészekből csak a vékonyodó része állt ki, amit mindhiába igyekeztem megfogni: kicsúszott a kezemből. A vicc kiagyalójának üzenem: ebből a tojáskából négyet simán megettem éhgyomorra.