Mickey webnaplója

A Szív c. lap Czope Annával készít interjút. Valamennyire ismerem őt, jó néhány képét is. Amit a neki feltett kérdésekre válaszol, azok helyénvalók. Az írás indított arra, hogy magam is szóljak a fotózásról egy poszt erejéig. Ha nem kérdezed, hogy mi az idő, akkor tudom, hogy mi, de ha megkérdezed, nem tudom. Ha kérdezed, mi a fotózás titka, akkor dadogok, ezért ne kérdezd, majd megpróbálom összegezni saját tapasztalataim alapján. Nem volt mindig, de lett. Dagerrotípia, majd emulziós papírképek, újabban a digitális technika. A festők témaválasztását teljesen felbolygatta a valóság pontos másolását lehetővé tevő technika. Ám a fotózásra hasonló szabályok érvényesek, mint a festészetre.
Nem biztos, hogy a képnek szépnek kell lennie. De fontos, hogy kifejező legyen.
Nem biztos, hogy a kép éles kontúrú legyen, de valami lényegeset fejezzen ki.
Nem biztos, hogy a kompozíció harmonikus legyen, de valami egyszerit meg kell mutatnia. Úgy, ahogyan a lehetőségek megengedték.
A fotónak éppen úgy kell sűrítenie valami lényegeset, mint a festménynek.
A fotónak láttatnia kell.
A fotónak beszámolni kell az egyszer volt eseményről.
A fotónak elgondolkoztatnia kell.
A fotónak értékközvetítőnek kell lennie.
A fotónak el kell riasztania a mocsoktól, a bűntől, az ocsmányságoktól.
A fotónak meg kell mutatnia a világ szépségét, a (mikro és makro) természetét, az élővilágét, az emberét.
Nincs értékesebb, mint a portréfotó. Az ember arca utal az Istenre, mert annak ikonja. Nem én mondom, hanem a Teremtés könyve.
A fotósnak azért kell jó embernek lennie, hogy az értékeket jó szemmel, jólélekkel mutathassa meg. Lehet valaki tökéletes ismerője a fotótechnikának. Erről az emberről elmondható, hogy mestere a szakmának. De hogy a lényeget lássa, ahhoz jó szem, jó lélek kell a jó technikán kívül. Ez a művészet. Távol vagyok tőle, hogy magamra vonatkoztathassam, de ez hajt, amikor egy-egy újabb szeletét akarom megmutatni az Isten-teremtette világnak. Ha az ember elég sokat él, ismeretanyagai bölcsességgé, lényeglátássá nemesednek. Valahogyan így érik meg lassan-lassan a fotós életművében is a lényeglátás, mely tükröződik képein, a valóság egy-egy sűrítményeként.
Lábjegyzet a Kiv 20-hoz. Ha leírom a címét, képbe kerül mindenki: A tízparancsolat. Ez a fejezet hallatlanul fontos mondanivalója. Tartalmaz még egyéb utasításokat is, az áldozatbemutatás módjára vonatkozókat. A lényeg azonban a két tábla, melyre Isten „kőbe véste” azokat a szabályokat, melyek mentén a föld élhető helyévé lehet az embernek.
Közöm. Vagy negyed évszázada mesélt egy felnőtt korában megtérő roma, egy asszonyka arról, hogy társakat gyűjtött maga köré és kezdték sorra venni a parancsolatokat. Nem is akadtak fenn addig, amíg el nem érkeztek a „ne lopj!” parancsolatig. Itt heves vita osztotta meg őket, olyannyira, hogy sokan távoztak, kiscsoportjuk néhány főre zsugorodott. De akik maradtak, azok csakugyan tiszteletben tartották a másét, és egyáltalán Isten parancsai szerint éltek. Imáik viszont meghallgatásra találtak. Akikért imádkoztak, azok meggyógyultak, az ínségesek kilátástalan helyzetükből kilábaltak.
Jézus azt mondta, hogy a törvény jottányit se változhat (egy i betű sem veszhet el belőle). elgondolkozva a parancsokon úgy gondolom, hogy ha az egész emberiség elmozdulna egy-egy parancs következetes betartása irányában, akkor a világ tíz lépcsőben hatalmasakat változna a szeretet irányában, az élhetőség irányában. Mint amikor a tornádó befejezi zúgását, a szélvihar tombolása lanyhul, a felhők világosodnak, a nap áttör rajtuk, a felhők megszűnnek, felragyog a nap, körülnéz, benéz minden zugba és megvilágítja a korábban nem látható részleteket, éltető melegét árasztja az emberekre, növényekre és állatokra, és kellemes árnyékot rajzol ki a fák alatt.
Nagy áldások a parancsolatok az embernek.

Vasárnap a pápa Ukrajnáért imádkozott. Tegyük mi is
Mi Atyánk, magyaroké, oroszoké, ukránoké, mindenkié...
aki a mennyekben vagy. Jól „látod”, hogyan békétlenkednek a nemzetek. (Pl. az orosz-ukránok az ukrán-oroszokkal... és még hány nációt sorolhatnék.
Szenteltessék meg a te neved. Azon vagyunk? Hogyan tisztelhetnénk, szerethetnénk téged, akit nem látunk, ha nem tisazteljük, nem szeretjük azokat, akiket látunk? Szeretnünk kellene egymást. Pl. kölcsönösen meg kellene adni minden közösségnek az autonómiát, amelyik ezt kéri, mert szeretné megélni önazonosságát. 
Jöjjön el a te országod! A te országodban nincs háború, se könny, se síró lélek. Botrány, amit a szomszéd népek okoznak egymásnak. Az ortodox oroszok, a hasonló ukránokkal s viszont. Rokonnépek ők. Nem lehetne békességben élniük egymással? Nem kellene abbahagyni a pénzhajhászást, a korrupciót ott és a föld csaknem egészén?
Legyen meg a te akaratod, miként a mennyben úgy a földön is. Azt kívánjuk, amit te megvalósítasz. Sokszor nem látjuk át, hogy mit miért engedsz meg. Egy biztos: hogy mindenképpen a te akaratod valósul meg. Ahogy fogalmazzák: egyedül te vagy, aki a rosszból is tudsz jót eredeztetni. Ez minden reményünk alapja. Legyen meg hát az akaratod keleti szomszédainkkal kapcsolatban is, akik – fama est – vallásosabbak nálunk. Elfogadom. Akkor üljenek le a pópák, és egyezzenek meg békében.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És nekik is. Ukrajna nagy gabonaexportőr. Ha lesz, aki arasson, amikor eljön az ideje, s nem felégetett gabonatáblákat talál égő városokkal, aki maga is harcol, ahelyett hogy aratna. Ne így legyen!
És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Igen de... Nincs igen, de. Ha a nemzetek megmakacsolják magukat: megkötik kezedet, nem bocsáthatsz meg nekik. Ha megátalkodott vagyok, ellenemre nem bocsáthatsz meg nekem.
És ne vígy minket kísértésbe... Mindent nekem, mondja az ukrán, mindent vissza, mondja az orosz. Jó ez a kis káosz, mondja a maffiózó, a fegyverkereskedő, minden rossz szándékú és számító ember. Lásd be, kevesek vagyunk ellenállni a kísértéseknek. De ha te megálljt parancsolsz nekünk... Úgy már más.
...hanem szabadíts meg a gonosztól. Igen, el a kezekkel az illetéktelen területektől mindenféle hatalomra törő népségnek, sóvárogjanak keleten vagy nyugaton, délen vagy északon az újabb birtokolható földekre. 
Ámen? azaz legyen így.
És nincs vége a békétlenségeknek, se a felsorolásoknak. Mert ellentét és ellenségeskedés feszül a nagyhatalmak között, a világ számos nemzete között, az emberkereskedők és áldozataik között, a rabszolgamunkát végeztetők és a kizsákmányoltak között, a szexipar és áldozatai között, a gyerekkereskedelem, a gyermekmunkát igénybevevők és a gyermekek érdekei között, a szervkereskedők és áldozataik között. A mammon hívei és a pénzínség szenvedői között, a spekulánsok és a tisztakezűek között.
Ezekért és még sok másokért is mondani kell a miatyánkot.
Állandóan kell imádkoznunk és sose szabad belefáradnunk.
Van miért, van kikért.  

M. hívta fel rá a figyelmemet. Igen furcsa érzés szembesülni vele, hogy Kazinczyék után az interneten létrehoznak egy neológus webhelyet, ahol mindenki, aki kedvet érez hozzá, az idegen szavak széles tárházát találja, melyek magyarításra várnak. Nem okvetlenül, de lehetségesként. Jól tudjuk, hogy a száz évekkel ezelőtti nyelvújítás alkalmával sem honosodott meg minden ajánlott szó, de meglehetősen sok belekerült nyelvünk vérkeringésébe, s ma már legtöbbjükről azt se tudjuk, hogy csak alig pár száz éve használjuk. Ide csak kettőt írok. Széchenyi alkotta az én mintájára az ön szót. Azóta egész nyelvterületünkön elterjedt.  A járda is. A tiprattyú nem.
Ami meglepő, hogy a már régóta használt, ezért teljesen közismert, de idegen eredetű szavak helyett sokszor igen nehéz újat megfogalmazni. Azt hiszem azért az, mert olyan újat kell megalkotni, amely kizárólag a meghatározott szót löki ki a használatból és korábban más értelemben nem használtuk. Teszem azt, adva az aktuális szó. Mit lehet erre lépni? Szinte ezt érezzük magyarnak, annyira közönséges és mindennapos a használata. Vagy az általam utált, de a kereskedelemben unos-untalan használt és elcsépelt akció szóval mit lehet kezdeni? Hiszen úgyszólván semmit se jelent. Minden árura ráírják, hogy most akciós áron forgalmazzák. Egyszer már megírtam: az üzletközpontban a zsemle ára látogatásomkor 5 Ft volt. Ám tábla jelezte, hogy másnap ára akciós lesz: 7 Ft. Ez már a káosz csúcsa. Meghaladhatatlan. Nem tudtam, nevessek-e a bárgyúságon, vagy ne. Hiszen ha akarom, itt a legkevésbé se érdekel valakit is, hogy mit gondolok. Magyarán hülyének néznek. Ilyen körülmények között hogyan válthatnánk ki az akció szót elfogadható magyar megfelelővel.
Mindezek ellenére vonz a honlap, naponta ellátogatok oda, és ha van épkézláb elképzelésem, megajánlom bírálatra egy-egy példamondattal megerősítve, hogy miért gondolom helyénvalónak, amit javasolok.
Játék? Nyelvújítás, amit teszek?
Nem tudom.
Érdekel, ezért művelem.         
Lábjegyzet a Kiv 19-hez. Mózes a Sínai-hegyhez vezeti népét. Itt közli az Úr, hogy ha hallgatnak szavára, papi királyságává és szent népévé teszi őket. Az izraeliták mindent megígértek. Az Úr magához kéreti Mózest: Menjen fel a Sínai-hegyre. Mózes körüljelölte a hegyet, óva intve népét attól, hogy belépjen oda, mert azonnal meghal, aki ilyet tesz. Majd a házasélettől megtartóztatva magát készült felmenni az Úr hegyére.  Ott villámlás mennydörgés, füst, erős trombitaharsogás jelezte az Úr közelségét. Mózes újra figyelmeztet mindenkit a hegy megközelítésnek a veszélyére, majd az Úr parancsára Áronnal felmennek a hegyre.
Közöm. Olykor olyanok az ószövetségi történetek, mint a folytatásos regények. A kérdés, hogy miért mennek fel, ott lebeg a levegőben, s csak a következő fejezetből derül ki. Mindenesetre Istennek van szent hegye, hogy hol volt pontosan a Sínai, ma senki se tudja. Legalább három helyet valószínűsítenek lehetségesként. A fejezet közepe alighanem az, hogy az Úr megerősíti: királyi pappá és szent népévé teszi az izraelitákat, ha hűségesek lesznek hozzá. Majd látni fogjuk, hogy a nép el-elcsángált Istenétől, de az Úr hű marad, mert ő Isten, és önmagát nem tagadhatja meg. (2Tim 2,13). Ezen már sokszor elgondolkoztam. Isten nem feledkezik meg népéről. A kérdés, ki az ő népe Krisztus óta? Alighanem mindenki, aki építi az ő országát, és aki kitart a Mester tanítása mellett. Ez nem jelenti, hogy a választott népet elhagyta az Úr, ld. az előző páli megfogalmazást.

Valószínűleg – be nem vallottan – ez a világ jó részének felnőtté avatási szertartása. Mármint hogy az érettségi. Ma indulnak az írásbelik. 19 évesen reménykedtem, hogy mielőtt ránk kerül a sor, eltörlik. De nem és nem. Azóta se. Ma magyarból írnak. Azt túlélném. Holnap matek. Nem biztos, hogy átmennék. Pedig szép a szórakozás a görbékkel, a valószínűség-számítással, a Héron-képlettel, a húrnégyszögekkel, a sinustétellel stb. Önmagáért szép. Fizika, nyelv,... hát nehéz volna. Töri. Mindig utáltam. Mi az osztályharcok történetét tanultuk, amit Gálicza egy mondattal elintézett: Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat. Igaza volt.
Ha azt tekintem, hogy az iskolák mennyivel kínálták meg inkább a diákság jobb agyféltekéjét, mint a balt, hatalmas a különbség a bal javára. Ugye a két agyfélteke nem azonos módon működik. Vegyük csak sorra a funkciókat. A bal agyfélteke felelős a beszélt és az írott nyelvért, a logikáért, a számolási képességekért és az elvont, tudományos fogalmakért. Nem érheti panasz ezt a féltekét. Túltápláltatott négy éven keresztül.
A jobb félteke felelős
–  a mintázatok és formák felismeréséért, az arcvonásokra való emlékezésért. (Bő lehetőségünk akadt a mintázatok felismerésére, bár ezért jegyet legfeljebb, ha rajzból kaptunk.)
– a művészetek értékeléséért (1 jegy művészettörténetből)
– a humorért (diákhumorból jócskán kijutott, de nem osztályozta, nem értékelte senki, pedig minden tanár becenevet kapott és a legtöbb diák is)
– a zenéért (karénekre nem kaptunk jegyet, zenehallgatásra sem)
– a táncért (én nem mentem Mimi néni tánciskolájába, máig sajnálom, bár ott se osztályoztak)
– a képzelőerőért (néhány irodalmi dolgozat némi matematikát érintő fantázia)…
Elmondhatni, hogy az elméleti tudást preferálták. Kimaradtak olyan területek, mint a team-munkában való együttműködés, a kapcsolati tőke értékelése, a bánásmód pszichológiája, és még sok hasznosság, ami segített volna az elhelyezkedésben. Utóbb még sokkal keservesebb ilyen szempontból a helyzet. Igaz lett a nóta: ...filíííszter leeeszek  maaagam is…
Van mit tenni az ifjúság életre való felkészítését illetően. Hogy ne legyenek oly sokan filiszterekké, s hogy ne fordulhasson elő: „Szerte nézett, s nem lelé / Honját a hazában” (Kölcsey: Himnusz)
Lábjegyzet a Kiv 18-hoz. Jetró (Mózes apósa) meglátogatja vejét annak feleségével (Cippórával) és két fiával (Gerzsommal és Eliezerrel), akiket korábban nála hátrahagyott (családegyesítés történt). Látogatásuk két mozzanata: 1. Jetró elismeri, hogy a népet eredménnyel kivezető Mózes Istene minden istennél nagyobb. Áldozatot mutat be neki. Nagy lakomát csapnak. 2. Látva, hogy Mózes napestig a nép pereskedéseiben bíráskodik, ráveszi vejét, hogy állítson megvesztegethetetlen férfiakat a nép ezres, százas, ötvenes és tízes csoportjai élére, akik bírákként járjanak el mindenféle csip-csup ügyekben. Mózeshez csak a kibogozhatatlanul nehéz kérdésekkel jöjjenek. Mózes rááll a javaslat kivitelezésére.
Közöm. Lám, Jetró az első ember, aki felismeri a szubszidiaritást. Mózes már alkalmazza.
Ez családon belül is be szokott válni. Nem mindig kell a szülőknek beavatkozni a gyerekek torzsalkodásaiba. Intézzék el egymás között. Nagycsalád esetén az idősebb gyerek elláthatja a bíró szerepét, ha elég érett és normális.  A szokásos ítélkezési sorrend: Ha a gyerekek nem tudnak megegyezni, mennek a mamához. Ha ő sem dönt, mennek a papához. A nagyszülők is számításba jönnek esetenként. Egy német felmérés szerint 20 év házasságban töltött idő után a döntések 100%-a az asszonyok kezében összpontosul. Amikor megtudtam, hogy ez a helyzet, a feleséggel való első találkozás alkalmával közöltem vele a tényt. De… mivel tudatosult bennem, amit addig legfeljebb sejtettem, kinyilatkoztattam, hogy OK, 95% az övé, ám 5%-hoz minden körülmények között ragaszkodom. (Sub rosa: Ez a 100% igaz lehet. A közhely szerint a nős férfiak csak a lényeges kérdésekben döntenek, a lényegteleneket átengedik a felségüknek. Ám a kérdésre, hogy előfordult-e lényeges kérdés házasságuk alatt, kis gondolkodás után kivétel nélkül ezt válaszolják: Nem.)

Ma van anyák napja. Kérdeztük tegnap, és apák napja? Kiderült, hogy – többek között – április 1. (április bolondja, május szamara). No hiszen! A nőt a férfinak teremtette az Isten, hogy társa, segítője legyen. És a férfit? (Hogy a nőnek legyen társa és segítője?!)
Nézzük csak!
Adva a két nem, akik azt mondják egymásnak: igen. A férfi a nőt szeretetből saját idegen sejtjeivel bombázza, mire a nő szervezete hallatlan erőbedobással reagál: befogadja vagy eltaszítja a „betolakodót”. A pete vezérli a folyamatot. Nyílt karokkal vagy zárt kapuval várja az egy-két idegen sejtet, hogy eggyé legyenek. Ettől a pillanattól kezdve a nő anya. Akár élve szüli magzatát, akár holtan vetéli el. A párválasztás többé-kevésbé tudatos, az utód befogadása nem az. Általunk nem ismert törvényeknek engedelmeskedve történik a kiválasztás, vagy elvetés. Mert így jó nekünk, mert így valósul meg az isteni terv világegyetemi szinten. Ha ez nem csoda, akkor nincs is csoda egyáltalán.
Férfi.
Józsinak hívták.
Élt 101 évet.
Ebből 68-at házasságban.
Én most 68 vagyok.
Akkor nősült, amikor születtem.
Az asszony 85.
Fia van, unokája.
Anya.
Valaki elmondja, hogy halva született a fiacskája 39 éve. Mondom neki: akkor most van odaát egy szented, aki megért téged, és jó szívvel gondol anyjára.
Kicsit bizonytalan: Vajon igazam lehet-e?
Kétkedve mondja:
… de hát halva született.
Mire én:
Az igaz, de előtte élt kilenc hónapot.
Higgyed csak el, emberke volt, aki szeretett téged.
Elmosolyodik.
Hiszi is, nem is, mindenesetre öröm csillan a szemében.
Anyák napja van.
Lábjegyzet a Kiv 17-hez. Két visszatérően emlegetett epizód található itt. Az egyik: a nép nyafizik, lázad, mert pörköl a nap, és mert szomjasak. (Rátámadnak Mózesre – nem először –: „Adj nekünk ivóvizet!” Mózes imádkozik: „Mit tegyek ezzel a néppel? Kevés híja, és megkövez.” Az Istentől kapott sugallatra a tőle kapott bottal rávág egy sziklára a Hóreb (Sínai) hegynél, Meribánál [a miseszövegekben visszatér] és vizet fakaszt. A másik epizód az amalekitákkal folytatott harc és győzelem. Mózes karját imára tárta. Ettől fölénybe kerültek az izraeliták. Ha elernyedt, az amalekiták kerekedtek felül. Hur és Áron sziklát cipelt Mózeshez, hogy leülhessen, kezét pedig ők maguk fogták, hogy le ne tegye. A csatát vezető Józsue így megverte az amalekitákat.        
Közöm. minden lelki vezetőtől azt várja a vezetett, hogy bizonyítsa: Isten embere. Együtt imádkoznak, s a vezetett várja a megvilágosodást, mint Mózes népe a frissítő vizet. Ma ugyanúgy, mint ezer évekkel ezelőtt, a nemzetek a vezetőtől várják sorsuk jobbra fordulását. Hol marad a civil kurázsi? Miért olyan nehéz neki érvényt szerezni? A demokrácia feltételezi a felelős és normális emberek szabad döntésein alapuló életet. Ahol ez hiányzik, ott a vezértől remélnek mindent: nevezzék Mussolininek, Kádár-titkárságnak, akárminek. Az egyház régóta sürgeti a szubszidiaritást. Amit egy kisközösség megtehet, azzal ne zaklassa az államigazgatást.
A harcról azt asszociálom: Az imát sose szabad abbahagyni (folyton imádkozzatok!). Ám ez – mi tagadás – olykor nehezünkre esik, s igen fáradságos is tud lenni. Aki hisz, az hisz az ima erejében is. Vö.: „Kérjetek, és adatik nektek.”

Megjelenik havonta egy Új Ember-kiadvány, amely a napi miserendet, felolvasandó szentírási részeket tartalmazza: Adoremus a neve. Persze, hogy megpróbáltam értelmet varázsolni neki visszafelé olvasva. Mondom feleségnek: Te, igaza volt Badinyi Jósnak, minden máshogy van az asszírokkal, a szkítákkal, a pártusokkal. Az ADOREMUS.  Visszafelé olvasva: Sumér óda.
Emlékeztem rá, hogy a magyar földrajzi nevek között is elég rendes számban előfordul olyan, amelyiknek visszafelé olvasva is van értelme. Csak néhányat hozok: Itt van pl.Vas megye, fordítva egyem? Sav. De Somogy megye is érdekes. Fordítva Egyem? Gyomos (remélem tévedek)! Baranya, anya rab. Nógrádnak nincs értelme fordítva olvasva, de lefordítva igen: újváros. Pét-Inota. A Tóni tép. Bihar valami arab szó lehet visszaafelé, mert hátulról olvasva rahib.
Itt abbahagyom, mert eszembe jutott valami, mint Karinthynak, aki éppen kínai verset írt.
Lábjegyzet a Kiv 16-hoz. Idézem a Bibliát: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen... Estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig … a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Mózes így szólt hozzájuk: Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni. Az Úr parancsa a következő: mindenki szedjen belőle szükségletének megfelelően, fejenként egy omert számítva, a családtagok száma szerint… [A manna] fehér volt, mint a koriandermag, s olyan íze volt, mint a mézeskalácsnak. Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek.” 
Közöm. Isten Gondviselője a világnak. Bőven megtermi gyümölcsét a föld, csak az elosztás igazságtalan. Innen a sok szenvedés. A választott nép hite időről időre alábbhagyott: morogtak. Isten pedig gondoskodott róluk hússal és kaláccsal. Mivel sokáig morogtak, sokáig kellett bolyonganiuk a pusztában. Negyven évig ették a mannát. Negyven évig bolyongtak „keménynyakúságuk miatt” és éltek távol az egyiptomi „húsos fazekak”-tól [1. említése itt van!]. Mózes kapcsolatban állt az Úrral. Jól tesszük, ha törekszünk erre a párbeszédszerű kapcsolatra. Hogy értsük a Teremtő ránk vonatkozó tervét.  

Az ember társas lény volt Aronson előtt is, de mit tegyünk: neki jutott eszébe ilyen címen könyvet írni tudományos megfigyeléseiről. Az embernek ebből a társaslényi mivoltából következőleg érdemes fololdódnia a társakban, találkozni velük, segítségükre lenni vagy éppen segítségüket kérni. Élményeinket kicserélni, megosztani a többiekkel, meghallgatni őket. Többet ér egy pszichológus rendelésén való részételnél, többet mindennél. Különbözőségeink, eltérő élethelyzetünk, személyiségünk eltérő gazdagsága egy-egy lehetőség a kölcsönös kiteljesedésre. Nem mondom, hogy állandóan egymás gondolataiban kell kurkásznunk, de azt igen, hogy mások gondja szolidárissá, mások öröme vidámmá tesz minket is.
Tegnap több találkozásunk is esett.  
Reggel a misén, délelőtt saját testvéreimmel, délután a fiatalabb generációval családostul nálunk, este egy virtuális találkozást hallgattam meg egy gazdag zenész személyiséggel, Illényi Katicával, aki a tévének nyilatkozott kb. öt éve. Érdemes meghallgatni a vele készült szűk félórás interjút.  https://www.youtube.com/watch?v=DekM3T2n0LI
Lábjegyzet a Kiv 15-höz. Ez későbbi betoldás (ld. SZIT lábjegyzet). Nagyjából Isten-dicsőítés, aki jól elverte az egyiptomiakat, de biztos kézzel óvta választott népét. Beszámol még két valamiről. Áron nővére dobbal a kezében táncra perdül, s őt követi a többi nő: „Magasztaljátok az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette.” Az egész eddigiekről lerí, hogy hatalmas antropomorfizmus. A másik valami: Isten megígéri, hogy ha követik parancsait, Ő lesz orvosuk, és semmiféle betegséggel nem fogja őket sújtani. A fejezet végén egy említés. Megérkeztek Elimbe, ahol 12 forrásra és 70 pálmafára bukkantak. Letáboroztak alattuk.
Közöm. Mindig megmosolyogtatott, ha valaki azzal fenyegetőzött: Majd megver a jó Isten. Ha jó, akkor nem ver meg. Ha „megver”, akkor – tudva-nem tudva – kapálóztam a rám tett „iga” ellen, „nem akartam járomba hajtani a fejemet”, magam kerestem a bajt. Még sokszor fogjuk látni, hogy az Isten jelenlétében zajlik a világegyetem történelme. Tudja, mit akar, s célját eléri. Mivel sokan ellenkeznek vele, ezért a „szegletkövön halálra zúzzák magukat” (azért újra és újra megpróbálják az emberek).
Nem így van, de én így képzelem el az örök jelenlét: Isten előtt köralakot ölt a világtörténelem. Bármelyik szeletére néz, együtt látja az egészet. A világ pedig engedelmeskedik Isten legapróbb részletekig lebontott tervének. Ez sokszor kínos a lázongásunk miatt, máskor sétagalopp, amikor belesimulunk akaratába. Persze emberek lépten-nyomon belerondítanak ebbe a tervbe. Ez sokaknak okoz fájdalmat. Hát vigyázzunk egymásra, emberek, hiszen szegről-végről mindnyájan rokonai vagyunk egymásnak, ahogy ezt korábban már kifejtettem másutt.              

Munkás Szent József ünnepén néhány idézetet hozok a munkáról, amelyek életem során elültek bennem.
…és Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó, és megpihent a hetedik napon. Teremtés könyve.
Atyám mindmáig munkálkodik, ezért én is [Jézus] munkálkodom. (Jn).
Aki nem dolgozik, ne is egyék. (Pál) … utóbb Rákosi, Sztálin.
Elég a mának a maga baja. Nézzétek a mezők liliomait, nem szőnek, nem fonnak…
Méltó a munkás az ő bérére.
És most ugorgyunk.
A legolcsóbb mezítlábas cigi a Munkás volt. Elvileg mindegy, melyik végét gyújtod meg. Volt, aki gondosan ügyelt rá, hogy előbb a rárajzolt gyár égjen le, s csak aztán a MUNKÁS (felirat).
Goli WC-felirat: „Ha már nyakig ülsz a sz*ban, kapaszkodj a magas életszínvonalba.”
Gimnáziumi tanár adta szánkba: Hol a munka, hadd kerüljem.
P. százados: Elvtársak! Gyenge kezdés után erős visszaesés.
Csúfolók:
1. Szerencsétlen az az anya, kinek fia csizmadia,
mert nem tudja, mely órában ragad a csirizes tálban.  
2. Egy kis homok, egy kis mész,
kőművesnek nem kell ész.
3. Kérdés: Bölcsész vagy? Válasz: Nem, csak elbambultam.
4. Egy mérnökagy egyenlő öt közgazdász aggyal.
Mottó: Szerencsés, aki azzal foglalatoskodik, amit szeret csinálni.
Axióma: Többnyire addig forgolódnak az emberek, ameddig meg nem találják a nekik testhez álló munkát.
Szólás: Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja.
Erősödő véleményem: Ha tudnám, hogy miféle rabszolgamunkával készül a legtöbb dömpingcikk, sose venném meg őket. Már többen üzentek a termékbe dugott levélen át, hogy kényszermunkások és embertelen körülmények között dolgoznak jó másfél műszakot naponta.
Kőmíves Kelemen országa: Kit nappal felraktak, éjjel elomlott.
Oswiciem hazug, cinikus felirata: Der Arbeit macht frei!    
Az oroszok hazug szlogenje. Málenkij robot=évtizedes gulag-munka.
Mielőtt abbahagyom, azt a sokat emlegetett tényt rögzítem, hogy a gótika idején a szobrok emberi szem által sose látható hátsó részét ugyanolyan szenvedéllyel kidolgozták, mint a látható részeket, mert Istennek készítették, aki mindent lát.
Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!
A jezsuiták jelmondata: OAMDG. Omnia ad maiorem Dei gloriam. Mindent az Isten nagyobb dicsőségére!
A bencéseké: Ora et labora! Imádkozz és dolgozz!
Annak, aki fintorog munkához látni, biztatásul: Ha muszáj, akkor szívesen!
Itt befejezem, mert valahol csak el kell harapni a témát, hisz ez csak poszt.
Lábjegyzet a Kiv 14-hez. Szokatlan mozgásukból a fáraó arra következtet, hogy az izraeliek eltévedtek. Üldözőbe veszi őket. Ahogy Toldi botjával mutatja az utat Budára, Mózes is kinyújtja botját a tenger felé, s az eltakarodik útjukból. Rendkívüli apály, erős keleti szél… a lényeg: Átkelnek száraz lábbal a Vörös-tengeren. Majd újra kinyújtja kezét Mózes, s a tengerben botladozó egyiptomiak mind odavesznek emberestül, lovastul, harci szekerestül. Izrael fiai látták az egyiptomiakat holtan feküdni a tengerparton, és nagy félelem töltötte el a népet az Úr színe előtt, s bíztak benne meg szolgájában, Mózesben.
Közöm. Láttuk az előzőekben, hogy Arany L. meséje elérkezett a kifejlethez, „a kóró ringatta a kismadarat”, miközben a többiekkel elég sok kalamajka esett. Végül is a célba érés megtörtént. A választott nép épségben s gazdagon távozott Egyiptomból. Ez az Úr terve, s ez az ő akaratuk is, mely teljesedett. Azt, hogy mindezekhez mi közöm van, nem akarom hosszasan cizellálni. Annyi, hogy a Gondviselésben való bízás bölcs cselekedet, hiszen általunk át nem látható, előre nem látható megoldásokon át vezetgeti életünket. A mi dolgunk teljes bizalommal elfogadni irányítását. Attitűdünk hozzá pedig az Úr félelme, amely a Példabeszédek könyve szerint (1,8) a bölcsesség kezdete.     

Két történet.
1. Tegnap csoportunkkal találkoztunk. Jó hangulatban folyt az élménycsere. Sok minden történt a távoli és a közelmúltban a korombeli emberek regényes életében. Ide csak egyet hozok. M. Meséli, hogy lánya a megélhetésükhöz alapvetően fontos kártyáját nem találta. Se egyik lakásban, se a kinti házban. Szőrén-szálán elveszett. Rengeteg időt töltött el a kereséssel, futkosással, mindennek a feltúrásával – eredménytelenül. A telefonba már zokogott, úgy kért segítséget. M. azt mondta neki: Most nyugodj le, s próbálj visszaemlékezni rá, utoljára milyen körülmények között használtad a kártyát, s hívj vissza, ha eredménnyel jártál. Ezután M. a két frissen szentté avatott pápa közbenjárását kérte, hogy szerencsétlenül járt lányának ennyi segítséget adjanak. Alig fejezte be imáját, cseng a telefon. Megvan a kártya, szólt bele lánya immár felszabadultan nevetve.
2. Ma reggel rosszul jártam. Az üzletközpont ATM-jéből akartam pénzt felvenni még a szokásos vérvétel előtt. A gép párbeszédet folytatott velem: Kártya be, nyelv magyar, felvett összeg…, bizonylattal. Zörög a masina, kerreg-berreg, pénzt nem ad, csak egy bizonylatot. Kiírja viszont hálából, hogy keressem meg a bank ügyintézőjét, mert késve akartam az összeget kivenni. Az az igazság, hogy ahhoz, hogy bármikor kivehessem a bankókat, a rést záró ablaknak ki kellett volna nyílnia. No, ezt nem tette. Fél hét van, a bank még bőven zárva. Én el a kórházba. Érdekes módon fél órával hamarabb kezdték a vérvételt, így hamar sor került rám. Hova menjek misére most immár, hogy a bank közelében maradjak? Nem volt sok időm gondolkozni, mert a szomszédban a szaléziek misére harangoztak. Íme, a megoldás. Utána vissza a parkolóba, de még 20 percem van banknyitásig. Hogy ez ütemesen teljen, a hídfelújítás miatt kialakult dugóba kerültem. Mire szabad parkolóhelyet találtam, és beértem a bankba, éppen 8 óra lett. Én voltam a második ügyfél. Megkaptam a kért összeget, s a tájékoztatást, hogy az ATM elég vacak. „Parkoló pályára”tette a pénzemet, melyet az üzemeltető cég visszautal a számlámra. Így legyen!
A mai zajban nehezebben halljuk meg a Gondviselő szavát, de ő gondoskodik rólunk. Avagy nem ment minden olajozottan mindkét esetben?
Hála Istennek, igen. Sokszor szoktam megszólítom őt a Te Deum zárószavaival: „…ezért, Uram, kérlek téged: Ne hagyj soha szégyent érnem.”
Lábjegyzet a Kiv 13-hoz. Mielőtt útnak indulnak, az Úr a lelkükre köti, hogy minden elsőszülött fiút szenteljenek neki, s évente tartsák meg a pászka ünnepét. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyenek. Mindkét gesztussal arra emlékezve, hogy az Úr erős kézzel hozta ki népét Egyiptomból. Elindult tehát a felfegyverkezett néptömeg minden kincsével, minden állatával. A Sás-tenger mellett haladtak. Mózes az egykor tett ígéret szerint József csontjait magával vitte Egyiptomból, hogy Kánaánban temesse el Jákob sírjába. A vonulók előtt Isten haladt: nappal felhőoszlop, éjszaka tűzoszlop formájában, hogy mutassa az utat a választottaknak.
Közöm. Most fordul a leírás élesbe. Emlékezzünk Arany László meséjére. Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat. Ám a kivonulás nem mese, hanem véres valóság. csak a hasonlóság igazi. Eddig folyt a cicázás, a huzavona, mígnem felpörögtek az események. Megindul a tömeg, hogy soha többé ne térjen vissza Egyiptomba. Megindul később a fáraó is. De ott még nem tartunk.
Az aktuális kérdés: Vannak-e jelei annak, hogy Isten ma is felhő- és tűzoszlopként mutat utat nekünk?
A kérdésre fent válaszoltam mai posztomban.    

Most harmadszor írom le blogomban, hogy „túlélsz, pöcök”. Úgy kell Örkény Istvánnak, miért írt egyperces novellát róla. Talált valami igen hétköznapit, olyat, amely minden ember életében előfordul. A novella olvasója felcsillanó szemmel veszi tudomásul, hogy ilyen „pöcke, pöcökje” neki is van. Nem is egy. Bár lomtalanításkor megszabadultam két, alig használható csavarhúzótól, amelyeket ezelőtt 58 éve örököltünk – használtan, azért maradt jó néhány.
Most egy huszonöt éves pöcökről írok.
Negyed évszázada költöztünk Óbudára, a Pók utcába. Sokat mesélhetnék az úttörő időszakról, amikor egy, az építkezés során itt felejtett vastalicskát (japánert) toltunk ketten L.L.-val, aki természetesen már régen elköltözött saját házába. Akkor a ház körüli sittet vittük egy lerakóhelyre. Hatalmas és kisebb betondarabokat, téglákat, drótokat, miegyebet. Az NDK-ból ideszakadt Sabina rumos teával kínálta az együtt güriző tulajdonostársakat. Érdekes Sabina sorsa. Az NDK-ba a KISZ jóvoltából kiutazó és ott dolgozó Pista gyerek feleségül vette Sabinát, s idehozta a legvidámabb barakkba (vö. a szabin nők elrablása). Majd adódott, hogy akinek német társa van, az meg van invitálva az immár egyesült NSZK-ba, s ők azonnal mentek két gyerekükkel. (Vö. a szabin pasik elrablása.)
De hát a „pöcök”-ről ígértem írni.
A pöcök egy kb. két és fél méteres pvc-sín – áramvezeték-csatorna. Ugyancsak a tereprendezéskor került hozzám. Akkor még nem tudtam, mekkora kincs. Elég széles ahhoz, hogy egy matchbox-autót leguríthassak a teknőjében. A sort alighanem saját fiunk nyitotta meg, aki öt éves volt ideköltözésünk idején. Már voltak játékautói. Székre tettük a csatorna egyik végét, s indult az egyirányú autócsorda lefelé. Sokáig elszórakoztatta a fiút. Kis kihagyás után újra életre kelt a pvc-sín. Matyi unoka ma 17, de nem volt mindig ennyi. Boldogan játszott a száguldó kisautókkal. Őt követte az öccse, Tim, majd kishúga, Estelle. Egy ilyen mókából ő sem maradhatott ki. (Akinek két bátyja van, az szereti az autókat is. Estelle egyszer egy kisautót illesztett a hajához, jelezve, hogy neki autós hajcsatra volna szüksége.) Aztán a most 10 éves Gosti következett. Érdekes módon húgai nem igazán vonzódtak hozzá, noha megpróbáltak autógurítósat játszani ők is. Ám ma itt van Levi fiú, aki már főállású bölcsődés. Elővettem a pvc-pöcköt, és ő boldogan eregette le rajta a traktort, a buszt, a rendőrautót, a kombájnt, a papa zöld autóját és kisebb labdákat is. Órákig buzgólkodott, majd megebédelt és most az igazak álmát alussza.
Az előbb emlegettem, hogy „elővettem a pvc-pöcköt”. Igen. Merthogy éjszakánként hasznos funkciót tölt be. A legtöbb ágy egy idő elteltével a széle felé lejteni kezd a szivacsmatracok tökéletlensége miatt. Úgy aludtam egy darabig, hogy „ellentartottam” az enyhe lejtőnek. Persze elég gyorsan meguntam. Arra jöttem rá, hogy egy cm-rel meg kell emelnem az ágybetét külső szélét. Fogtam a balkonsarokba támasztott műanyagsínt, és az ágykeret mentén lefektettem hosszában. Éppen a kellő alátámasztást kínálta. Használata óta nyugodtan alszom az immár újra vízszintes ágyamon.
Megértitek, hogy a „pöcök” túlél engem?!        
Lábjegyzet a Kiv 12-höz. Pászka (húsvét) előképe. A kivonulók egyéves hím bárányt szerezzenek, szól az utasítás. Vérét kenjék az ajtófélfákra és a szemöldökfára, hogy a halál angyala megkímélje az ott lakókat. A bárányt süssék meg, minden részét egyék meg, a csontokat égessék el, hozzá kovásztalan kenyeret fogyasszanak keserűsalátával. A szomszédoktól szerezzék meg az ezüst- és aranytárgyaikat. Az Úr angyala végigvonul éjszaka Egyiptomon és minden elsőszülött gyermeket megöl a fáraó fiától kezdve a rabszolgákig lefelé. Az állatokét is. „Ezt a szokást akkor is tartsátok meg, amikor bejuttok arra a földre, amelyet az Úr ad nektek”. Mindez megvalósult és valóban hagyományteremtő esemény volt.  „Nagy sírás tört ki Egyiptomban.” A fáraó immár utasította Mózest, hogy menjenek azonnal innen marhástul. Meg is tették. A férfiak száma 600 000 volt. A fejezetből kiderül, hogy összesen József óta 430 évet töltöttek Egyiptomban. 
Közöm. Olyan ez a történet, mint eposz, mint egy hősköltemény. A választott nép nyomora és abból való szabadulása isteni vezérléssel. Nem sieti el a szerző a történések elbeszélését. Kitér minden fontos eseményre. Így pl. a pászka szertartás eredetére, gyökereire. Én a héber pászkán részt se vehetnék, hacsak a circumcisiónak alá nem vetném magamat. Legalábbis a fejezetben ezt rögzíti írója. Az isteni beavatkozás itt meghatározó. A későbbi eposzokban csak érintőleges. Hogy mi történt valójában, azt több ezer év távlatából nehéz kideríteni, talán nem is lehet. Egy biztos, Isten szeretet. Látja, mi fog történni, esetleg közli is a prófétákkal, így Mózessel is, de magát meg nem tagadja. Így csak találgathatunk, miért a sok gyilkosság, miért a nagy földrengések, miért a cunamik, miért a lávakitörések pusztításai, miért az ártatlanok szenvedése. Utóbbiról NP jezsuita megjegyzését írom ide. Ez a szeretet ára.