Mickey webnaplója

Bagdy Emőke előadásai közérthetőek, lényeges dolgokat mondanak el az emberről, a helyes életvezetésről, arról, hogy hol a helyünk az univerzumban, hogy a jobb agyfélteke szerepe hanyagolt, pedig érzelemvilágunkat szabályozza, működteti és kibontakoztatja. Márpedig tudni lehet, hogy érzelmeink a sajátjaink, ellentétben a gondolatokkal, amelyeket innen-onnan felcsipegetünk, megtanulunk és alkalmazunk. Az ember okoskodhat, ameddig akar… Emlékezetem szerint azt mondta BE egyik előadásában, hogy az érvelés hatékonysága kb. 7%. Szemben az érzelmi ráhatással, amelyé meghaladja a 40%-ot. A pontos számokra már nem emlékszem, de a PAX tévében hallgatott előadásában csakugyan szó volt értelemről (bal félteke vezérli), érzelmekről és szellemvilágunkról. Arról, hogy hogyan kapcsolódunk szuverén entitásként a világegyetemhez, hogyan egymáshoz.
Akkor nagyon elült bennem az a gondolat, hogy a blogokban közzétett posztok többé-kevésbé értelmesen megfogalmazott témákat járnak körül, s próbálják elhinteni, amit írójuk arról tud vagy tudni vél. No hiszen. Ha elég értelmes a blog, 7%-a megy át az interneten azok körében, akik egyáltalán elolvassák. Csakhogy az érzelmek átadásának nincsenek meg a kellő műformái. Az intimitások nem tartoznak a közzétehető témák közé. Az érzelmes ömlengések giccsesek, a saját sikereink boldog elővezetése pedig öndicséretgyanús.
Egyszer a közelmúltban írtam az érintés testi és lelki vonatkozásairól. Arról már mégsem szólhatnak naponta a posztok, hogy most hagyd abba az olvasást és simogasd meg a párodat, dögönyözd meg az unokádat, gyúrd át finoman minden kis izmát a karján, a nyakán, a hátán, a lábain. S arról se, hogy tornáztasd meg.
Viszont akadhat egy terület, amely harmonikusan adagolja a tudást és az érzelmeket. Ezek pedig a bennünket ért élmények, amelyeknek a megosztása csakugyan bevonhatja az olvasót abba a miliőbe, amely minket egy történés folyamán körbevesz. Egy-egy rövid történet élővé teszi a posztot, emberivé a közlést, embernek való tartalmat kölcsönöz neki. Csak élnünk kell vele. Próbálom ezután. Hátha sikerül.
PS. Ma egy rövidhíren akadt meg a szemem: „Magyar egyházi és politikai méltóságok is részt vettek [Rómában]a szentté avatási szertartáson– tájékoztatott a Vatikáni Rádió.” Továbbgondoltam a hírt: Még sokkal több egyházi és politikai méltóság, valamint velük egyenlő méltóságú polgár itthon maradt. Egy részük tévén, rádión keresztül követte a vatikáni eseményeket. Ha valakinek ez kevés volna, álljon itt a pápa mai tweet üzenete: . „Az egyenlőtlenség a társadalmi problémák gyökere.”
Lábjegyzet a Kiv 11-hez. Néhány kijelentésbe foglalható össze a fejezet. Az Úr engedékennyé teszi az egyiptomiakat a választott nép iránt, akiket felszólít, szomszédjaiktól kérjenek ezüst és aranytárgyakat. Mózes isteni üzenettel megy a fáraóhoz: Ha nem enged, saját elsőszülöttje, és minden ember és állat elsőszülöttje meghal. Mint várható volt, a fáraó most sem hajlott az engedékenységre.
Közöm. Mióta ezüstöt és aranyat bányásznak, azóta ez a két nemesfém kincsképző. Amiből kevés van, az értékes (a gyémánt is). Amikor megélhetési zűr van háborúskodások miatt, terméskiesés miatt aszályos években, akkor mutatkozik meg, hogy mennyit érnek az értékőrző a nemesfémek. Így van ez akkor is, amikor bankválságtól lehet tartani; amikor rájövünk, hogy a király meztelen, a papírpénz mögött nem áll semmi, csak a nyomdatechnika; amikor bedőlnek a valuták. A túlélést jelenthetik a tartalékok. Ám Krisztus óta felülírja ezt a szeretet, mint a legnagyobb kincs. Péter a béna koldusnak azt mondja: Aranyam, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom. Krisztus nevében mondom: Kelj fel és járj! Az felugrott és táncolni kezdett örömében.
Ami pedig a fáraót illeti, alighanem jobban érdekelte, hogy miféle csodák jöhetnek még, mert ezt olvassuk: „a fáraó nem hallgat rátok, hogy csodajeleim sokszorozódjanak Egyiptom földjén”. Veszélyes játékba fogott, ha ezt akarta. Felelőtlen, mint az az ember, aki borítékos sorsjegyeket vásárol (a családja megélhetését jelentő) havi fizetéséért az izgalom, s a meggazdagodás vágyától hajtva. Aztán nem marad semmije sem. 

Tegyük fel, hogy 10 000 év múlva rátalálnak az én számítógépemre. Tegyük fel azt is, hogy a régi korokból alig marad használható információ a mai napról. Valaki nálam sokkal értelmesebb megfejti, hogy miféle szövegeket rejt a winchesterem. A mai napot felütve bizonyára hálásak lesznek azért, hogy megemlékezem a világ első pápákat érintő kettős szentté avatásról. A felvetés, tudom, abszurd, mert nem hiszem, hogy valaha akkora sajtója lett volna bárminek, mint a mai nap eseményének. Az előzetes becslések arról szóltak, hogy 200 000 embert várnak a kanonizálásra. A közbülső számokat most nem részletezem. A másik szélsőérték 3 milliós tömegben jelölte meg a látogatók számát. Én már a képernyő előtt ültem, amikor megérkeztek a fiatalok és felségem. Kérdésükre, hogy hányan vannak a téren és a környező térségeken, ránézésre azt mondtam: kétmillió-száznegyvenezer-ötszázhuszonnyolcan. Ehhez tartom magamat, amíg más meg nem cáfolja becslésemet.
Legalább négy pápáról szóltak a megemlékezők, de a többi nevét is említették, XII. Piustól indítva. Gyerekkoromban ő volt a pápa. Az 1956-os forradalommal kapcsolatban szolidaritását fejezte ki a magyarok mellett. Utódja, XXIII. János megválasztásakor kiskamasz voltam. Mivel magyarul is megjelent enciklikája a Pacem in terris, megvettem, elolvastam, igaz tartalmúnak találtam. Utódja VI. Pál fejezte be az elődje által indított zsinatot. Néhány emlékezetes megnyilatkozása volt. Az élet védelmében síkra szállt a fogamzásgátlók használata ellen, majd Mindszenty bíboros külföldre vitele ügyében játszott kulcsszerepet. Köze volt a bíboros félreállításában, melyet M.J. alázattal tudomásul vett, de mélyen meg is bántódott miatta. (Azóta odaát minden problémát elsimítottak.) I. János Pál egy hónapos szolgálata mindenkit elgondolkoztatott. Mi volt az ő megválasztásának a célja? Transzcendens aspektussal nem rendelkezvén innen nem tudjuk megállapítani. Utódját nem lehetett megjósolni, Karol Wojtyláról is csak annyit prófétált Pater Pio, hogy pápai szolgálatot kell majd ellátnia.
Most XXIII. Jánost és II. János Pált is szentté avatták, azaz kanonizálták. Ez azt fejezi ki, hogy életvitelük Istenre irányított volta alapján biztos, hogy üdvözültek. Sok támadás éri őket, és azokat, akik erre a lépésre határozták el magukat. Erre azt mondom, az vesse rájuk az első követ, aki bűntelen. Bizony, bizony, gyarló embereké is a mennyek országa Isten irgalmából fakadóan. Meglepetésként hatott, hogy XVI. Benedek emeritus pápa jelen volt az eseményeken, s természetesen a ceremóniát levezénylő Ferenc pápa, akit szintén nem mindenki becsül úgy, mint én.
Pedig mindenki előtt elmondta: „Bűnös ember vagyok, imádkozzatok értem.” Mi kellene még?
A két pápa szentek közé való beiktatása megtörtént. Akit ez zavarna, még egyszer leírom: akit nem kanonizálnak, az is üdvözül, ha maga is rajta van, és bízik Isten irgalmas szeretetében. Sok helyet készített ugyanis az Atya az embereknek az ő országában.
Lábjegyzet a Kiv 10-hez. Még mindig a fordulatok előtt állunk. A 8. csapás a sáskajárás. Mózes fenyegeti a fáraót. Annyi sáska lepi el országát, hogy fű, fa, gyümölcs egy szál se marad utánuk. A fáraó nyakassága folytán így is lett. Már sejtjük a folytatást: A fáraó elismeri: vétett istenük ellen, s imáikat kéri. Utóbb természetesen mégsem engedi el a hébereket, csak a férfiakat, hogy áldozatot mutassanak be Istenüknek. Marad tehát a 9. csapás. A háromnapos sötétség. A fáraó alkuba bocsátkozik. Mehettek emberek, gyerekek asszonyok, de állataitok maradjanak veszteg. Mózes tiltakozik. Erre a fáraó ráripakodik: „Ha még egyszer a szemem elé kerülsz, életeddel fizetsz érte.” Mózes válasza: „Te mondád.”
Közöm. A fáraónak kezesek kellenek: nők és gyermekek. Ajánlatát Mózes elveti. Ma ugyanez a helyzet. Pénzre van szükséged? Jelzálogot kér a bank. Készpénzfizető kezeseket kér a bank. Hátterében a földi biztonságra törekvés, a bukástól való félelem áll. Akik ismerik a történelmet, jól tudják, hogy adott esetben mit érnek ezek a biztosítékok, zálogban hagyott tárgyak, túszul ejtett emberek, kezesek. Ha Isten is úgy akarja – semmit. Ma ejtek tíz hadifoglyot, holnap végez mindnyájunkkal egy rajtaütés, egy bombatalálat, egy akna, egy kézigránát.
Az egész kapitalizmus erről szól. A kapitalista többet és többet akar, mert fél, hogy lemarad, hogy éhen vész, hogy … tudom is én, mitől fél. Mindenesetre úgy viselkedik, mint a mérgezett egér, a biztonságra való törekvés válik mániájává, aminek egész népek, térségek isszák meg a levét. Utóbb pedig jöhet egy fordulat, amikor a pénzre még éhesebb falkák orozzák el a kisebbektől összekuporgatott vagyonukat. kevesebb energiával akár szerethetnénk is egymást, vagy legalább elismerhetnénk kölcsönösen kinek-kinek emberi méltóságát.  

A rendetlen ragaszkodás mint olyan erkölcsi kategória. Arról szól, hogy szokásokat veszünk fel, melyek életvezetésünkhöz nem, vagy csak érintőlegesen tartoznak. Rendetlenül ragaszkodhatunk a mindennapi jégkrémhez, a mindennapi csokoládékockához, a mindennapi kakaóhoz, a mindennapi sörhöz, a mindennapi negróhoz, bizonyos tévéadások kihagyhatatlan megnézéséhez, a számítógép előtt való üldögéléshez, az interneten való csaknem folyamatos szörfözéshez, a túlságos falatozásokhoz, bármihez, ami nem, vagy nem okvetlenül tartozik hozzá fejlődésünkhöz, előrehaladásunkhoz. Ezek helyett kell(ene) személyiségünknek megfelelő elfoglaltságokat találni, továbbá annyira használni a világ javait, amelyek és amennyiben előmozdítják mindazt, amire teremtve vagyunk. (Ez a kategória Loyolai Szt. Ignácé).
Nekünk nagy élményt jelent pl., hogy viszonylag elérhető távolságra lakik megházasodott fiunk családostul. Ám életvitelük önálló volta miatt nem tanácsos azon ácsingózni, hogy mikor jönnek, és addig miért nem, stb., stb. Ha ránk vonatkozik az, hogy a világ értékeiből (a rokoni kapcsolati tőke is ilyen) csak annyit illik felhasználni, amennyi előrehaladásunkat előmozdítja, akkor rájuk is igaz. Így hát olykor örülünk egymásnak, s olykor türelemmel várunk a következő találkozásra. A kapcsolattartásnak, de a felnőttként való leszakadásnak, önálló életvitelnek is megvan a maga jogosultsága. A kettő egyensúlyáról kellő odafigyeléssel kell gondoskodni.
Mindig örülünk, ha jönnek, és tudomásul vesszük, ha éppen önálló életükön dolgoznak otthon önálló családként, vagy a korosztályuk körében építgetik az emberi kapcsolatokat.
Mostanában beállni látszik a találkozások és egyedüllétek gyakorisága, mely persze a kölcsönös egymásrautaltság/önállóság függvényében dinamikusan változik.
Lábjegyzet a Kiv 9-hez. A lényeget lásd, ne a következetlenséget. Ez áll a Biblia egészére. A szelleme abszolút igaz. Az egyes könyvek írói koruk színvonalán adják elő mondandójukat.
Itt ez se enged, az se hagyja. Mózes felkeresi a fáraót azzal fenyegetve, hogy dögvész viszi el állatállományát, ha nem engedi elvonulásukat. Jött a veszedelem, s az egyiptomiak minden állata elpusztult. Csak a Gósen földjén tartott izraeliták állatai nem. A fáraó megátalkodott, és nem bocsátotta el a népet. Jött a következő, immár 6. csapás. A hamut feldobta Mózes a fáraó előtt, s a hulló portól minden egyiptomi kelevényes lett. A varázslók ezúttal „beteget jelentettek”. A fáraó ismét megkeményítette szívét. Ezért két nap múlva a 7. csapás is bekövetkezett. Jelezte a fáraónak Mózes, hogy makacskodása miatt hatalmas jégeső veri el Egyiptom földjét. Felhívta a figyelmet arra is, ha a rabszolgák és az állatok a szabad ég alatt tanyáznak, menthetetlenül elpusztulnak a jégtől. Így is lett. A történetíró mintha megfeledkeznék róla, hogy egy hét se telt el azóta, hogy a dögvész minden állatot elhullajtott. Írtam, hogy a lényegre figyeljünk! Lehet, hogy a csapások között nagy idők teltek el, lehet, hogy hamar pótolták az állatokat újakkal. Látszólag mégis fennáll az összeférhetetlenség. Mindenesetre újra ígér a fáraó, és ismét nem teljesíti ígéretét. 
Közöm. Nemde ez a huzavona folyik napjaink politikájában is? A lényeget kerülik, mint macska a forró kását, s diplomatikusan körülírják a dolgokat. Aztán másképpen értelmezik a leírt egyezményeket. Gondolhatunk a parlamenti választásokra is. Miket ígérnek a pártok, s mivé lesznek azután, hogy hatalomra kerülnek. Gondolhatunk a jogászokra, akik képmutató és hazug módon csűrik-csavarják a paragrafusok értelmét. Avagy vesztett-e már pert nagy vagyonnal rendelkező ember? De gondolhatunk a tömegtájékoztatásra, a médiára. Ugyanúgy hatalmi érdekeket szolgálnak. A mai hatalmas erőfölényt felmutató birodalmak sem különbek az ókoriaknál. De ha buknak, akkor létükkel fizetnek galádságukért. Tudjuk, hogy Egyiptommal is ez történt. A választott nép szabadul. Csak még addig történt egy s más.            

Minden György druszája Ferenc pápának, akit ugye Jorge névre kereszteltek. Alighanem egyik neve napját se üli meg úgy, mint mifelénk szokás. Azzal együtt Isten éltesse így sárkányölő Szent György napja környékén! Ez a derék pápa olyan dolgokat fogalmaz meg, amelyek újszerűek és lényegesek. A napokban 40-50 fő előtt a Szent Márta házban többek között ezt prédikálta: Félünk az örömtől?! Jobb azt gondolni: Isten létezik, de messze van; Jézus feltámadt, de messze van. Kissé távol vannak. Félünk Jézus közelségétől, mert ez örömmel tölt el bennünket. Ez magyarázza, hogy annyi keresztény élete szüntelen temetéshez hasonlít. Jobban szeretik a szomorúságot, mint az örömet. Nem az öröm világosságában, hanem az árnyékban mozognak jobban … De Feltámadásával Jézus örömet ad nekünk – annak az örömét, … hogy közelről követhetjük, hogy a nyolc boldogság útján járhatunk, annak az örömét, hogy Vele lehetünk… Te beszélsz Jézussal? Te elmondod azt Jézusnak, hogy: ’hiszem, hogy élsz, hogy feltámadtál, hogy közel vagy hozzám, hogy nem hagysz el?’ A keresztény életnek ilyennek kell lennie: Párbeszéd Jézussal, mert Jézus mindig velünk van problémáinkkal, nehézségeinkkel, jó cselekedeteinkkel.” 
Igaza van. Abban is, hogy végtelenül boldog perspektívát rajzolt az ember elé a Megváltó, s abban is, hogy meg kell tanulnunk megszólítani őt, azaz valamiképpen dialógus támadjon közöttünk.
Merthogy ő életem fix vonatkoztatási pontja, akitől indulhatok, akit követhetek, akihez mindig visszatérhetek, aki abszolút, akinek a példája modellálható, s minden embernek való.
Ha én volnék a pápa, most biztos így folytatnám: Kérdezd meg magadtól: ki az életed fix vonatkoztatási pontja? Aki sose csalt meg, s akiben sose csalódtál. Aki örök értékeket vonultat fel életvezetésedhez. Ha megtaláltad, kövesd a példáját.
Lábjegyzet a Kiv 8-hoz. A „húzd meg-ereszd meg” játszma csapásról csapásra folytatódik. Tehát békák lepik el Egyiptomot.  A varázslók ugyanezt képesek megcsinálni. Mégis hajlik rá a fáraó, hogy elengedje a népet. Másnap a döglött békákat halmokba rakták. Bűzlött tőlük egész Egyiptom. Mondanom se kell, a fáraó szíve megkeményedett. Most aztán következnek a további „szigorítók”. Áron a föld porára üt, s szúnyogok milliárdjai lepik el az országot. Új fejlemény: Ez a varázslóknak nem sikerült. A fáraó szíve mégis megkeményedett. Másnap reggel a Nílus partján folyt a további alkudozás. Mivel a fáraó nemet mondott, Áron másnapra bögölyök támadását ígérte. Ez is bekövetkezett. Az egész ország vakaródzott. A fáraó most már látszólag enged: Mehettek áldozatot bemutatni, de az országon belül. Félt, hogy otthagyják a kizsákmányoltak az országot. Még abba is belemegy, hogy Gósen pusztájába menjenek, „de ne túl messzire”. Ám meggondolja magát, és továbbra is megkeményíti a szívét. A huzavona és az korábban emlegetett mese hasonlóságokat tartalmaz. Az ismétlődő elemek könnyen mesélhetővé teszik a történetet. Persze ez csak stilisztikai kérdés. A lényeg: A fáraó attól való félelme, hogy a héberek távozásával meggyengül országa, nagyobb, mint az egyes eddigi csapások okozta veszteség. 
Közöm.
Az emberek egy része – köztük én is – hajlamos arra, hogy az általa jónak ítélt taktikán ne változtasson. Ez a makacsság olykor elég sokba kerül. Állítólag Bismarck emlegette: „Egyedül az ökör következetes.” (Ő aztán az volt, nem is kicsit.) A fáraó is következetes. Ezért véleményének megingatására egyre súlyosabban érzi az Isten kezének ránehezedését. A mai politikában ugyanez érvényesül. Vannak, akik a status quo fenntartása mellett kardoskodnak, s az ellenszegülőkre „nyomást gyakorolnak”. Csakhogy a földi hatalmak ezt saját érdekeik mentén teszik, melyek időnként szeszélyesen változnak. A csapások fokozása Egyiptomra mindvégig a héberek szabadon engedését célozta.   

Ma megidézek egy mesét, amelyet kb. II. osztályos korunkban olvastunk. Kicsit hosszú, de nem baj. Ennyi nosztalgiázás belefér, egyébként is célom van vele.
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.
- Kis kóró, ringass engemet!
- Nem ringatom biz én senki kis madarát!
A kis madár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.
- Kecske, rágd el a kórót!
Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kis madarat. Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy farkast.
- Farkas, edd meg a kecskét!
Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy falut.
- Falu, kergesd el a farkast!
Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy tüzet.
- Tűz, égesd meg a falut!
Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy vizet.
- Víz, oltsd el a tüzet!
Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy bikát.
- Bika, idd fel a vizet!
Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy furkót.
- Furkó, üsd agyon a bikát!
Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy férget.
- Féreg, fúrd ki a furkót!
Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy kakast.
- Kakas, kapd fel a férget!
Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat.
Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Lábjegyet a Kiv 7-hez. A történet fordulatokban bővelkedő, és a valóság komoly. Mózes 80, Áron 83 éves, amikor megállnak a fáraó szőnyege szélén azzal, hogy engedje el országából az általa kizsákmányolt izraelitákat. De a fáraó „megkeményítette a szívét” és nem engedte el őket. Ekkor elindult a 10 csapás, 10 félelmetes természeti tünemény, mely egyre inkább szorongatta az egyiptomiakat. A csapások keménysége fokozatosan nőtt. Mielőtt sort kerítettek volna rá, Mózes próbálkozott. Áron ledobta a botját a fáraó előtt, s az nyomban kígyóvá változott. A fáraó mágusai mind ledobták botjaikat, s azok is kígyókká lettek. De Áron botja felfalta amazok botjait. A fáraó mégse hajlott arra, hogy elengedje Mózes népét. Ekkor első csapásként a Nílusba vetett bot Egyiptom minden vizét vérré változtatta. Tíz napig döglött halak bűze terjengett az országban. A mágusok is meg tudták csinálni a víz vérré változtatását. Így a fáraó nem engedett. A második csapásként Egyiptomot békák lepték el. Békák a dagasztó teknőben, a fáraó ágyában, rámásztak mindenkire. Mondanom se kell, a fáraót nem hatotta meg a békák jelenléte, többet ért neki a zsidók rabszolgamunkája.  Így hát ezúttal sem engedte el a zsidókat.
Közöm. Nemde ma is így van ez? A kizsákmányolókat nem hatja meg a szakszervezet, sem a sztrájk, de még a tüntetések se. Ellenállnak körömszakadtáig az állami előírásoknak, bírói döntéseknek is. Az éri meg nekik, ha minden marad a régiben, a nemzetek marék rizsért húzzák az igát, s gondoskodnak saját egészségügyi ellátásukról is. Van ilyen. Nekem mégis egy mese jutott eszembe erről a folytonos ellenkezésről. A II.-os olvasókönyvünkben szerepelt Arany László meséje.

Miklós fiú harminc éve látott napvilágot.
Azóta párhuzamosan öregszünk.
Ő a statisztikai fiatalkorúságot hagyja ma a háta mögött, mi pedig egyik évet a másik után így: pikk-pakk. Nem szeretném, ha „öcsi bácsi”-nak neveznék. Volt ő Mica, Kismiki, hiszen hozzám képest csakugyan az volt, de nem az ma. Ahogy Zakariás felírta egy táblára keresztelő nevét: János az ő neve, úgy ide írom magamnak: ezután Miklós az ő neve. Ja és Isten éltesse Miklóst! Tücsi jó kajákat kreált, én meg kikerestem azt a zenét, amit kisgyerekként nem tudott megunni. Presser, electromantic https://www.youtube.com/watch?v=8kQBlHwv9Ps
Megköszöntöttük a közösen elköltött ünnepi vacsora során.
Lábjegyzet a Kiv 6-hoz. Az Úr Mózeshez. „Majd meglátod, mit teszek a fáraóval!” „Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten kiszabadítottalak titeket az egyiptomiak szolgaságából.” (Ezzel a mondattal még sokszor fogunk találkozni az ószövetségben.) Itt újra sorolja a szerző, hogy kikből áll Izrael tizenkét törzse. A törzs történetét újra és újra el kell sorolni, így kívánja a hagyomány, így a szokások, a tisztesség, az írásbeliség alig megléte. Néhány nevet kiemelek.
Lévi 137 évig élt. Kehát 133 évig, Amram 137 évig. Mit tudunk róluk (és a többiekről)? Semmit, vagy a nevükön kívül alig valamit. Hosszú életet éltek az Úr kegyelméből.
A fejezetben még az Úr utasítja Mózest, hogy keresse fel megint a fáraót.
Közöm. Három hosszú életű ember. Mai kutatók egy himalájai embercsoport hosszas életének okaival foglalkoznak. Három okot sorolnak fel. 1. A Himalája kőzeteiből kioldott ásványokkal dús vizet isszák a helyiek. 2. Egy helyen kiemelkedően magas kort érnek el. Ott tömérdek kajszibarack terem. Ez fő ételeik egyike. 3. Állandóan föl-le közlekednek, lévén a hegység igen meredek, alig találni rajta vízszintes területet.
Megjegyzem, nem vonz a föl-le császkálás. Épp elég az első emelet. A csapvizünk még mindig átlagon felül jó. Kicsit klóros, kicsit ezért káros, de ha nem volna klóros, nagyon káros volna. Marad még a kajszi barack. Nem tudom, idén milyen lesz a termés az Alföldön.
Közöm a családfához is van. Felsorolják, hogy ki kinek az ijafia. Nekünk is van több száz fotónk a régiekről. Drága megboldogult anyánk gondosan felírta a képek hátára, hogy ki kicsoda. Legtöbbjét még be tudom azonosítani. És a következő generáció? Mit mond nekik, ha tudják: az a szépia színű műtermi kép szegény jó dédanyjuk mostohatestvérét, amaz meg férjét és lányát örökíti meg.
Van apánk családjáról egy képünk. Érdekes módon anyjuk nem szerepel rajta. Minden gyerek rajta van. Tudom, ki kicsoda. Azt is tudni vélem, hogy a köztük álló férfi sokuk keresztapja, egy agglegény ügyvéd, akinek Szekszárdon nagy háza volt. Ám megoszlik a vélemény a férfi kilétét illetően. Mások szerint apai öregapánk áll gyermekei között. Már most bizonytalanságban vagyunk a személyek azonosságát illetően.
Én apai nagyapámról egy képet láttam. Lovon ül egyenes derékkal. Grószi (nagyanyánk) emlegette is sokat: Nagyapátok úgy ült a lovon, mint a cövek!
Bizonyára.          

Biológiai órámat el kellene vinni a biológiai óráshoz, hogy nézzen bele. Ha értetlenkedve fürkészné arcomat, elmondhatnám neki, amit most nektek, hogy reggel tejeskávéval indítok, majd néhány óra múlva – ha szükségesnek érzem – utána küldök egy másikat is. Ezután – azt gondolhatnám logikusan –, hogy ébren tart, felpezsdít, elindít úgy, hogy alig tudok megállni. De az én szerkezetem nem logikus, hanem misztikus.
Hogy agyam kellő tréningben részesítsem, vettem egy rám méretezett rejtvénylapot (Fülesbagoly olasz módra). Nekiugrottam egyik feladványnak és … elaludtam rajta. A két kávé után. Majd újra és újra próbáltam a meghatározásokra és megoldásokra figyelni. Nem sikerült. Belealudtam többször is. Akkor otthagytam a vacakolást, más munkát keresve. Este választhattam: a tévét nézem, vagy fejtem az újság különféle típusú rejtvényeit. Hármat-négyet megfejtettem. Az utolsót este 11-re fejeztem be. Egy „Szerkessze újra” rejtvény volt. Egy fekete kocka valahol a négyzethálóban, mellette egy-egy szám. A meghatározásokat, a rejtvényt nekem kell összeállítani ennyi támpont felhasználásával. Máskor is szokott sikerülni, ha nem minden meghatározás kiszáradt folyómeder Iránban (négy betű) jellegű. Most is kitöltöttem az ábrát. Azonban általában belenyomorítom a meghatározásokhoz járó sorszámokat a kockákba. Most nem. Csak írtam és írtam, amit kellett. Néha utánaszámoltam, hogy jó helyen tapogatódzom-e. És seperc alatt elkészültem a mókával. Ekkor 17. órája voltam ébren, a kávéivástól számított 14–15 óra távolságban, és nem voltam álmos, úgy kellett magamat belepasszírozni az ágyba.
De minek.
Reggel elmeséltem feleségnek, hogy már megint fel kellett ébrednem. Álmomban valahol Németország egyik városában találtuk magunkat, ahol utat tévesztettünk. A 80-as számú villamossal kellett volna szálláshelyünkre menni, de az elkanyarodott valahol. A megállóban csak az 5-ös számú állt meg. Közben este lett, zegernyéssé vált az idő, és köd szállt le. Én meg az ágyról szálltam le. Mondanom se kell, örömmel. Lehet, hogy az ószövetségi álomfejtőre, Józsefre volna szükségem, hogy világítsa meg – rendre szamár – álmaim értelmét?
Lábjegyzet. Kiv 5-höz. A fáraónál. Mózes és Áron bejelentkezik a fáraóhoz, aki fogadja őket. Nem hatódik meg az istenüknek áldozatot bemutatni kívánó két ember kérésétől. Sőt idegesíti őt a három napig tartó kivonulásnak még az említése is. Munka alóli kibúvást sejt a kérés mögött, s emiatt „szigorítóba” küldi az izraelitákat. Emeli a „normát”. A vályogtéglavetőknek eztán ugyanannyi téglát kell készíteni, mint korábban, de nem kapják kézhez a pelyvát, hanem maguknak kell összegyűjteniük. Ez persze nem megy. Kezdik ütlegelni a saját népükből kiemelt munkavezetőket. Panaszukra a fáraó válasza: Lusták vagytok. Mózes imádkozni kezd az Úrhoz, hogy változzon meg a helyzetük.
Közöm. A nemzetek sarcolása mindmáig folyik. Ferenc pápa is úgy látja, hogy a GDP-növekedés nem jelent túlcsorduló poharakat, mely többlet a szegényekhez vándorolna. Azt látja, hogy a poharakat nagyobbakra cserélik a gazdagok. Magyarul az életszínvonal-különbségek ollója nyílik. Így volt ez egész életemben. Elvtársak, hölgyeim és uraim! Még három nehéz év van előttünk. Lassan 68 éves leszek, de az elvonások mértéke nem igazán mozdul. Mi mégsem panaszkodhatunk. Nem jártunk a gulágon, nem voltunk hadifoglyok, nem száműztek bennünket Hortobágyra, Kistarcsára, Recskre stb. Persze bizonyos vonatkozásban modern életet élünk. Az egyszerűség kedvéért: a komfort rabszolgáinak tekinthetjük magunkat.       

Lassan lecseng a húsvét. Tegnap este ugyan még egyszer keresztre feszítették Krisztust a Názáreti Mária c. filmben. A film egy édes mosolyú nőre van felépítve. Itt-ott nem ártott volna egy biblikus véleményét kikérdezni, hogy valójában kinek jelent meg először a Feltámadott, vagy elhangzik-e egy ilyen mondat a Bibliában? Mindent összevetve a film feledhető. Magam is csak annyit akartam mondani, hogy túl vagyunk a húsvéton, de benne az ünnepkörben. Tegnap lezajlottak a már említett locsolkodások is, a rendőrség is tette a magáét, szondáztatott boldog boldogtalant. Szóvivőjük szerint ha egy részeg főútvonalon karikázik a taksa 60 000 ft, ha mellékúton, 30 000 ft. És zéró tolerancia van, azaz nyista pia: 0 ezrelék. Ha kérdezné valaki a véleményemet, a bérekhez képest hatalmas a büntetés összege. Nem élünk mi olyan jól. Viszont nem adózunk 50 l/év kisüsti pálinka után. No, itt visszaveszik az adókiesést.     
Persze húsvét nyolcadában még benne vagyunk. A természet szokásosan nekibolondul. A rigók fütyülnek, egyikük évek óta a szovjet himnusz első hat hangját fütyüli, ritmusban. Tegnap egy másik fajhoz tartozó madár hangjára lettem figyelmes. Nem láttam, mert lombok takarták, de egyfolytában azt csivitelte, hogy Demszky, Demszky, Demszky. Így y-nal. Soha korábban nem hallottam hasonlót se. Választási rádiósreklámnak kiváló volna. Bizonyára papagáj volt.
A múltkor Bagdy Emőke előadását látom-hallgatom, aki többek között az álmokról is beszél. Arról, hogy akkor a jobb agyfélteke dolgozik. Rendezi a napközben ért különféle hatások okozta agyi eltéréseket, s nyugalmi állapotot teremt reggelre. Elképzelem. Úgy dolgozik, mint a gyors számítógép töredezettség-mentesítője. Innen oda rak három szegmenst, onnan emide, s mindezt villámgyorsan. Reggelre pedig agyunk rendezetten áll az újabb megmérettetések elé. (Sikerült a kihívás szót elkerülnöm!!! Éljen, éljen, éljen. „Megcsináltam”.)  
Csakhogy ahogy múlnak az évek, egyre kevesebbet alszom. S nem készül el ébredésig a rendezés. Innen, hogy nyugtalanító álomképekkel ébredek. Ma pl. arra, hogy egy évfolyamnyi főiskolással hatalmas teremben étkezünk, műsort hallgatunk, majd indulnánk, de nem találom a cipőmet. Sehol. Az esti himnuszban tér vissza: „A gonosz álmok fussanak, és minden éji képzelet…” Ez nálam úgy valósul meg, hogy rendre kilépek a bizarr vagy éppen nyomasztó álmok világából és veszek egy jó mély lélegzetet a tavaszi illatkomposztból.
Rövid megjegyzés. Igen lassan haladva elszöszmötölök a Biblia egy-egy fejezetén. Ha a végére érek, könyvnyi terjedelmű lesz. A képzeletbeli könyv címe: Közöm a Bibliához, alcíme Lábjegyzeteim az egyes fejezetekhez lenne. Nem kell izgulni, azt írtam: lenne.
Lábjegyzet a Kiv 4-hez. Mózes „csodabot-”ot kap az Úrtól. Ha ledobja, kígyóvá lesz, s ha felemeli a farkánál, visszaváltozik. (Később még szerepet kap ez a bot.) Más furcsaságokra is képesíti az Úr. Ha bedugja kezét a ruhája alá, s kihúzza hófehér lesz a leprától. Ha újra megteszi, eltűnik róla a baj. Ha a Nílus vizét földre önti, vérré változik. Nem szónoktípus Mózes, de segítséget ígér nekik az Úr. testvére, Áron lesz a szócsöve. Mózes „felsőbb utasításra” és Jetró engedélyével visszatér családostul Egyiptomba. Találkozik Áronnal, ő maga csodákat tesz, Áron pedig szónokol hozzá. A népe elfogadta vezérnek, Isten küldöttét látva benne.
Közöm. 1. Egy antropomorfizmus: „Én azonban megkeményítem a szívét [a fáraónak] és nem engedi el a népedet.” Isten „látja-tudja“, mi fog történni, de nem teszi rosszá a fáraót, s másokat se.
2. Nemrégiben szóltam róla, hogy hányféle történés csak a hit általragadható meg, mert nem e világi eredetű. Ilyen minden tudományosan értelmezhetetlen eset. Ilyen volt a nagy-bumm, ilyenek a lourdes-i csodák, a szentté avatásokat általában megelőző-hitelesítő csodák, többnyire gyógyulások.
3. Én se vagyok szónoktípus. Ezt felismerve néhány közszereplést elhárítottam. Az én szócsövem (Áron) az írásaim. Nem látom át egyáltalán értéküket, de talán nem is az én feladatom megítélni őket. Ha lelkiismeretem szerint osztom magamat, szerény útja lehet mások szolgálatának. 

Mint azt megírtam, 42 éve házasodtunk húsvétvasárnap. Teljesen megváltozott közös életszakaszunk nyitányát éltük meg.
Ugorgyunk!
Elmondom, hogy sose vonzott a locsolkodás. Tisztelem, mert magyar népszokás, de nem szeretem. Anyósom iránt leróttam a kötelező köröket, s érdekesen jól eső volt megtapasztalni, hogy mások milyen szenvedélyesen jönnek-mennek a szagos vizükkel, miegymással. De igazán sose volt az enyém. Tegnap láttam a Facebookon egy képet. Alighanem egészen szokványos képet, a vidéken szokásos locsolásról. Népviseletbe szépen felöltözött lánykát két oldalról markos kezek tartanak, s egy harmadik egy vödör vizet zúdít a lánykára. Erről nekem egészen más gondolataim támadtak. Vagánynak azt tartottam volna, ha adva egy lány és adva egy fiú. Az egy fiú megpróbálja nyakon önteni az egy lányt egy vödör vízzel. A sportszerűség így kívánná, legalábbis az én fejemben. Ami pedig a képen történik, az inkább erőszakra emlékezet. Valahogy adós marad nekem az emberi méltósággal, ami kijár mindenkinek. Ismerem persze a viccet: Az erőszak hol marad? – kérdezi a nő. A kérdés, míg világ a világ, feszültséges marad. Ott vibrál a természetünkben a kétféle mágnes. A vonzó és a taszító egyaránt. Ráadásul hol vonz, hol taszít. Nos, ezek között az erőterek között lavírozunk mi, hormonokkal felszerelt és önmagunkra reflektáló lények.  
Húsvéthétfő.
A Feltámadott azt üzeni tanítványainak, menjenek Galileába, majd ott találkoznak Vele. Azért ott, mert ott találkoztak először is. Meglátni és megszeretni, emlékezni az első szerelemre: hogy is volt? Onnan indultak, nagy köröket írtak le, s oda térnek vissza most, egy gyökeresen megváltoz(tat)ott világrendbe. A Feltámadott a tó partján halat sütöget. Szóba elegyednek. Megismétlődik a csodás halfogás. 153 nagy halat zsákmányolnak. Persze. Emberhalászokká lesznek. Mégpedig szélsebességgel. De ez már pünkösd.
Lábjegyzet a Kiv 3-hoz. Mi mást is csinálhatna Mózes, mint legelteti Jetró nyájait a pusztában. Így jut el a Hóreb (Sion) hegyhez, ahol a találkozik az (el nem) égő csipkebokorral. A bokorból Isten hangja szól: Én vagyok, aki vagyok. Jahve,
atyáitok istene,
Ábrahám Istene,
Izsák Istene,
Jákob Istene.
Kivezetlek benneteket Egyiptomból a
kánaániak,
hettiták,
amoriták,
periziták,
hivviták, és a
jebuziták földjére.
Mondjátok a fáraónak: ki akartok menni három napra a pusztába, hogy áldozatot mutassatok be nekem. Ő nem járul hozzá, de csodajelek hatására végül majd elengedi a népet.
Egy meglepő tanács: Kérjetek a szomszédoktól ezüst- és aranytárgyakat, s vigyétek magatokkal kivonulásotok alkalmával. Így kifosztjátok az egyiptomiakat.    
Közöm.
Isten egyik legpontosabb megnevezése. Ő van. Örök jelenben van.  Van a nagy bumm előtt, van ma, van örökre. Csak ő lehet, aki van. Mindenki más volt – van – lesz. Később látjuk a jánosi megfogalmazást is: Az Isten szeretet. Annál meglepőbb, hogy az egyiptomiak kifosztására biztatja népét. Ilyenekkel még bőven fogunk találkozni az ószövetségben. Hogy a Szeretet eltűri a fosztogatást, elfogadom, de hogy igazságtalanságra (bosszúra?) biztatna, ez nem fér össze a róla alkotott képemmel. Nyilván a szerző erősen világias elképzelése ez csupán.      

Nemcsak húsvétvasárnap mozgó ünnep, hanem házasságkötésünk napja is.  Hiába mondom, hogy április 2-án volt az esküvőnk, mindig hozzá kell tennem, hogy igen, de… Igen, de valamiért húsvétvasárnapra tettük az esküvőnk napját, méghozzá elég sokan. Ismeretségi körömből négy pár állt különféle templomok oltára elé, hogy életfogytig szóló hűséget esküdjön párjának. Ez jószerével meg is valósult (egy pár szétment. Grr.). Nem tökéletes ez a világ.
Akkor sokunk énekelt a Mátyás-templom ifjúsági kórusában. Mivel az időzítés megengedte, hakniztak egyik esküvőtől a másik nászmiséig, hogy a kért zenei betéteket produkálják. Mi egy egyveleget kértünk. Volt az ordináriumban részlet a beat-miséből, Ottó Ferenc ütős miséből, egy rész Sári laci miséjéből, a Sanctus pedig a Luba-miséből. A végén César Franck örvendező zsoltárát fújta a kórus orgonakísérettel. Ma már higgadtabb lévén egy stílus mellett döntenék. De hát akkor egészen más temperamentum jellemzett mindkettőnket. Tele voltunk örömmel, töretlen optimizmussal a kezdeti szerény körülmények ellenére. Azóta 42 év telt el. Ma már mindegy, hogy április 2. vagy húsvétvasárnap. A jogosítványt megkaptuk, s vezetgetjük egymást több, mint négy évtizede. Még emlékezünk rá, még megittunk egy-egy pohár tokajit, és örülünk, hogy megadatott, hogy koccintsunk.
Nem akarom közös életünk kezdetét túlragozni, legfeljebb elmélázom rajta, hogy hogy is van az, hogy a házasságok az égben köttetnek. Ott is, meg itt is. Végül is szentség.
Inkább leírom a maiaknak tanulságul: Abban a csoportban (regnum), amelybe mi és még kb. tíz jegyes-, majd házaspár tartozott, mind szerény körülmények között indult közös életének. Egyetlenegy fickó várt a lagzival addig, ameddig lakását össze nem gürcölte. Mi többiek meghúztuk magunkat itt-ott, kinek mi adatott szélesebb családja jóindulatából. Mi pl. feleség özvegy nagyanyjának a lakásában kaptunk egy kuckót.
Ma 87 négyzetméteres lakásban élünk – immár ketten –, ha a garázst nem számolom bele. S tanúsíthatom, hogy mindnyájunk sorsát elrendezte az Isten. Többen házat vettek, néhányan maradtak lakástulajdonosok.
Tanulság: Ha szereted őt, ne lacafacázz sokat, vedd felségül (menj hozzá), és tartsd szárazon a puskaport. A többit Isten majd elrendezi, ahogyan ő szeretné.
Még megjegyzem, hogy tudjátok: A feleségemnek nincs párja!
Illetve... én vagyok.             
Lábjegyzet. Közöm a Kiv 2-höz. Most aztán benne vagyunk az ószövetségi mozgások közepében. Az izraeli fiúkat folyóba kell dobni. Lévi asszonya inkább szurokkal bekent kosárba rakja újszülöttjét, s hetekig rejtegeti a nádasban. A fáraó lánya rátalál, és megtetszik neki a síró baba, akit saját nővére őriz, s aki ajánl mindjárt egy szoptató dajkát neki: a mamát. A fáraó lánya felnevelteti vele a fiúcskát, akit Mózesnek, vízből kihúzottnak nevez. Mózes előkelő körökben nevelkedik. Majd megismeri sorstársai sanyarú helyzetét is. Egyszer egy izraelit ütlegelő egyiptomit agyoncsap, elássa, mégis kitudódik az eset. Mózes menekülésre fogja a dolgot. Midián pusztájáig meg se áll. Akkor lányokat ment meg pásztoroktól, s hazakíséri őket atyjukhoz, Reuelhez, akit még Jetrónak, másutt Hobabnak neveznek. Szó szót követ, Reuel Mózeshez adja lányát, Cippórát, aki persze fiút szül: Gersomot. Még említés esik arról, hogy a zsidók Istenükhöz fohászkodnak, hogy enyhítene sorsukon. Ő pedig jóakarattal tekint népére.
Közöm. Kicsit kívülről szemlélem a történetet, amely nekem azt mondja, hogy Isten hogyan alakítja egy nagy hatású vezér sorsát jó sors és hányattatások között, hogy gazdag élettapasztalatra tegyen szert. Lefogadom, ha valaki a mi sorsunkat kicsit távolabbról nézi, ugyanúgy képes összegezni, hogy mi miért történt személyes sorsunkban. Magunkba nézni mindig hasznos, még akkor is, ha túl közelről nézünk életünkre. Ez azt jelenti, hogy saját megítélésünk szubjektív. Nem tud más lenni.