Mickey webnaplója

Éjjel tücskök ciripeltek (nem kabócák, noha már azok is tanyáznak a környéken). Hangjuk valamiképpen a közeledő őszre utal. Más is történt éjszaka: fáztam a nyitott ablaknál. Ebben nemcsak a hidegfrontot véltem felfedezni, hanem a szezon végének a közeledtét. Augusztusban már rendre hűvösek az éjszakák, jól ismerem a jelenséget sátorozós koromból. Nos, lassan belemegyünk az augusztusba (eheu).
Reggel szokás szerint vásároltunk, és addig-addig múlattuk az időt, mígnem kiderült az égbolt. Újra hétágra sütött a nap, mire elhatároztuk, hogy bevesszük Nagyvázsonyt, a Kinizsi-várat. Nem gondoltam volna, hogy valaha megismétlem ezt a manővert. Ezelőtt 50 évvel gimnazistakoromban volt a várhoz első ízben szerencsém. Farmotoros Ikarus (Finta tervezés?) hozott bennünket (osztálykirándulás részeként) a várhoz. S büszkén tekeregtünk fel a csigalépcsőn a négyszögletes torony tetejére. Évekig nagy megelégedéssel töltött el, hogy milyen érdekes fotókat vagyok képes készíteni Altissa gépemmel: A lőrésből fotóztam ki a falura.
Megismétlődött a jelenet, azaz mégse. Minden szinten szinte minden alkalommal elidőztem fényképezni. Nem titok, ki kellett fújnom magamat, hogy továbbtekeregjek a csigalépcsőkön. Ha hiszitek, ha nem, megismétlődött a jelenet, kifotóztam a lőréseken. Merthogy megvoltak a lőrések, és meg a falu is.
Végül is ép bőrrel lekocogtam a toronyból, ahova ingyen mentem fel, mert újságíró-igazolványom ezt lehetővé teszi. A többiek meg azért, mert nekik nem teszi lehetővé. Fr. és övéi szabályosan jártak el. Ahogy kell.  
Így ért véget a mai vártúra.

Tudom, tartozom valamiféle beszámolóval, de olyannal, amely nem nyomja szét a blog  műfaj kereteit.
Jól vagyunk.
Hogy ez kevés? Kevés, de igaz.
Levente néhány sikeres kísérletet tett a napokban a hasra fordulásra. Angéla mosolygós. Tényleg Angelica. Flóra magabiztosan közlekedik, és mindhárman szeretik egymást. Mi is őket. Hat fiú kirándul, én meg Levente abszolút kisebbségben maradtunk, ám ha kinézek az udvarra, úgy vélem, jobb, hogy itthon maradtam. Megint hőség van.
Délben a kiránduló Ágoston elfáradt. Autós hazaszállítást kért és kapott. Erdőben bolyongtak apjával, és mobilon tartottuk a kapcsolatot, mígnem országútra leltek. A rájuk való várakozás közben megszabadítottam néhány jobb sorsra érdemes lelket a purgatóriumból, s elmondtam egy olvasót. Azután seperc alatt felszedtem őket. Útközben felfedeztek minket Kati és Robi is, akik elsöpörtek a kéglihez vezető út előtt. Csatlakoztak kocsinkhoz, felvezettem őket.
Délután strandoltunk.
Megunhatatlan.
Süthet a nap, fújhat a szél, szépséges a tó, szabad a strand, ingyenes a parkolás, megelégít az unokák jókedve, a szülők egymásra találása, gyermekként hancúrozása a tóban. Lángos és palacsinta minden mennyiségben. És sör.
És reggel lett majd este lett. A harmadik nap.
Egyelőre nincs senkinek semmi baja. Hála Istennek. Maradjon is így.
A készült fotókból Tücsi kedvére küldhet emailen a rokonságnak.
Ez legyen az ő gondja.
Az enyém a termelés.
Majd jövök.

Tegnap elsőként mi érkeztünk, majd sokáig senki, csak amikor elhatároztuk, hogy bevásárolunk, akkor jött az újabb, két órával később a még újabb csoport érkezéséről a hír. Hogyne érkezne, mindenkinek mobilja van. Begurultak a kocsik több-kevesebb csűrés után, és kialakult a csaknem teljes létszám. Tizenhatan jöttünk össze, köztük a három legkisebb unoka éveinek száma együttesen kb. három év.
Fotóztam, amit fotóztam, estére ért a meglepetés. Egyetlen portré sincs köztük, egyetlen személy sem látható rajtuk. Tegnap a táj fotós érdekességei, absztrakt fényjátékok vonták el figyelmemet arról, hogy családi találkozó van. Mentségemre szolgál, hogy általában valamelyik kicsit pesztráltam, vagy a behurcolkodásban segítettem, sőt… Fociztunk Gostival. Akkorát spárgáztam, hogy néhány másodpercig elgondolkoztam azon: hogy is kellene felállni. Este pedig együtt fejtettük a keresztrejtvényt Ágostonnal. Elég jó fantáziája van a szinonimák kitalálásában.
Belátható, hogy a kezemben egy unokával vagy bevásárlótáskákkal, de focizás közben és keresztrejtvényfejtés közben elég nehéz fényképezni. Ma már eddig is pótoltam mulasztásaimat. 
Délután strand. Vészes felhők. A vészes felhők sárgászöld színe gyanús volt. A gyanú beigazolódott. Jégkavicsokat hullatott az ég. Szerencsére egyik autó szélvédőjét se ütötték ki a keményen kopogó darabok.
Mica említi, hogy Siófokon fákat döntött ki a szélvihar.
Majd újra jelentkezem.

A kétszintes épület földszintjén istenes a helyzet, de fent legalábbis napközben elviselhetetlen a hőség. Sejtettük, hogy így lesz, ezért két jobbfajta ventilátorral érkeztünk. De ez nem elég.
Ekkor Fr. szeme megakadt egy oszlopos ventilátoron, mely nem működött. Gondoltam, ha nem működik, megjavítjuk.
Mivel nem akart forogni a lapát, előkaptam a kocsiból az olajat, megkentük. Bedugom a konnektorba. A villásdugó mellett elővillan a két vezetékszál. Gyorsan kapott egy kis tixót, hogy bajunk ne essék már a kísérlet elején. Szétszedem, olajozom, elöl-hátul. Ám látom, hogy a lapátok egyike el van törve. Pillanatragasztót elő, nyitom, hozzáragad a kezemhez, alig tudom levakarni róla a tubust, ám valamiért nem hajlandó a törött műanyaglapát részeinek  egybentartására. Sebaj, nem tesz semmit, mondja Tücsi, s hozza a mindent ragasztó elektromos műanyagolvadékkal operáló pisztolyt. Sebtében összeragasztja a pillanatragasztóval ragasztott lapátot. Tudtok követni? Kész a lapát, olajos a motor. Zúgva megindul. Ameddig tartom kezemmel a nyomógombot. Ha elengedem, abbahagyja a forgást. Ez már belgyógyászati kérdés. Bár egy sebész tudná igazán megmondani, hogy a kapcsoló belül miért nem működik. Még szétszerelnénk, vagy gyufaszállal stabilizálnánk a működését, de rettenetes a kajla lapát hangja. Sajnos további betegségei is előbukkannak. A hátsó védőrács rögzítő csavarja elkallódhatott. Megoldásként számba jöhetett boston-szigszalaggal való rögzítése. Meg is tettük. Arról se igazán a masina tehetett, hogy oszlopa nyeklett előre-hátra. Sínbe tettük, és befásliztuk.
Mégis … az összehívott orvosi konzultáció döntése: operációt abbahagyni!
Erőfeszítéseinknek nincs értelme, mert tüzet okozhat a bizonytalanul rögzített kapcsoló. Valamint hiába pörög a motor, hiába keveri a levegőt immár jó tempóban a venti, nincs ember, aki elviselje huzamosan azt a monoton zörgést, amit a lapát okoz kajlaságával.
Kijelenthetem a tulajdonosoknak: a ventilátort „elveszítettük”.
Hogy nem a kánikulai napszúrás beszél belőlem, bizonyságképpen lefotóztam az állatorvosi ló kategóriájába illő állatorvosi ventilátort.
Lehet, hogy munkánkért nem fog fizetni senki sem, de elmondhatjuk, ez jó mulatság, férfimunka volt.
Miközben pötyögöm beszámolómat, T. és Mica elmentek az üzletközpontba új ventilátort venni.
Elképzelésünk szerint itt hagyjuk ajándékba.

Tegnap a franciákkal elzarándokoltunk a Margit-szigetre. Illetve majdnem. A fiúk nem jöttek, mert délelőtt sokat íjászkodtak. Viszont Elvira és Levi velünk tartott. Vittem ezúttal csippentős napszemüvegemet is. Hanem amit az mutatott, sokkal félelmetesebb volt, mint amit szabad szemmel láthattunk.  Fekete felhők tornyosultak mellettünk. Az irányukat figyelve úgy tűnt, hogy akár el is maradhat a nagy zuhé. A z özönvíz fenyegetése folyamatosnak bizonyult. Mindvégig csepegett, némileg hűsítve az amúgy 90%-os párásságot. Itthon Tücsi imádkozott, mi meg a helyszínen, hogy ronggyá ne ázzunk a két picikével, akik együttes életkora nem éri el a két évet sem. Megúsztuk „úszás” nélkül. Maradt végig a cseperészés, s a távoli villámlás. Estelle (7) mindjárt a szigetbejárónál odabújt anyjához és a fülébe súgta: Anyu, én itt úgy félek. Olyan sok ember sétál itt, és én nem ismerem egyiküket sem. Mire Éva: Ne aggódj, én sem ismerek senkit. Ez nagyváros.
Hát igen. Kb. ötezerszer többen laknak itt, mint az ő kis falucskájukban.
Nagy sikere volt a szökőkútnak, ahol a víz csobogása mellett zene is szórakoztatta a nagyérdeműt. Bocelli legismertebb slágere szólt a hangszórókból, majd Kodály Háryjából a bécsi harangjátékokat hallgattuk. Megnéztük a jég verte lócitromfát, meg a hatalmas platánokat, az állatkertecskét, a felújított víztornyot, a  domonkos-klastrom romjait, az ugyancsak régi (12. századi) Szt. Mihály kápolnát, közben-közben az óriási parkokat teli virágokkal. Majd Levi éhes lett. Ekkor már az északi spiccnél jártunk. Hamar hazabuszoztunk. Éváék még játszottak egy órácskát a helyi játszótéren.
Ma Gábor készített nekik programot. (Kingát Isten éltesse!)
A Tropicariumot mutatja meg nekik a Camponánál.  

Akimotónál olvasom: A modern művészet alapvető értelme és célja az értelmetlenség. Van benne valami. Amennyiben a művészet a valóságot tükrözi, kaotikus korunkkal sem tehet mást, vagy hazudik. Ám ha élére akar állni az ízlésnevelésnek, akkor nagyon rosszul teszi, hogy a valóságot tükrözteti, és nem diktálja a szebb felé vivő utakat. (A művészet örök feladata a teremtésben való aktív részvétel. Ez felelősség és lelkiismeret kérdése egyben.) 
Olvasok még a szabadságról is nála, de annyit írtam már magam is róla, hogy most kihagyom. elég tán megjegyeznem, a legparadoxabb fogalommal operál, aki belebocsátkozik a témába. Éspedig azért, mert a szabadság lehetőség arra, hogy odaajándékozzam akaratom szerint. És amikor igaz valakinek ajándékozom szabadságomat, látszólag szolgájává leszek, valójában nagyobb szabadságra nyílok meg általa. 
Bizonyíthatatlan, de megélhető.      
Ma kirándultunk a Margit-szigetre. eső fenyegetett. Hárman biztos azért imádkoztunk, hogy a pici gyerekekkel ne érjen bennünket orkánerejű szélvihar, se tojásnagyságú jegek ne potyogjanak ránk, s ha lehet, még ronggyá se ázzunk. 
Így is lett. Szemergett valamelyest, és messziről villámlott és dörgött. De csak messziről. 
Hála Istennek, ép bőrrel megúsztuk az égiháborút.
Ma az Annákért és (Joákimért) szólt a mise. Legalábbis az enyém. 
Egy Joákimot ismerek, 
Annát annál többet. 
Meg se kísérelem 
felsorolni őket. 
Mindnyájukat Isten éltesse,
az Anikókat is mind beleértve.

Íme mai témáim.
Az első, amit említeni szeretnék, maga a könyvmegálló. Évának nagyon tetszett a megvalósult ötlet. Sok-sok könyv, meg-megújuló választék.  Laza szabályok, ingyen olvasnivaló. Kb. ebben lehet összefoglalni a dolog lényegét. Az Óbuda újságból kitéptem a működéséről szóló leírást, mert hazaviszi. Olyan apró francia falucskában laknak, ahol ez idő szerint egyetlen bolt sem nyitott. Nem tudná eltartani a helyi lakosság. De gyűjtik az ötleteket, hogy mi lenne hasznos a helyben lakóknak. Elképzelem a Fő téren, a MAIRIE tőszomszédságában a könyvmegállót. 
Éva ma is elvándorolt, megnézni a változásokat. Mivel elmondta, hogy elég sokféle iskolai énekeskönyvet kirakott valaki, délután magam is odakocogtam, mert a Kodály-féle összeállítást szívesen megszerezném. Nem azok voltak.
A mai választék talán legmeglepőbb kötete egy keményfedelű „Laricsev” volt. Hogy mi a Laricsev, azt csak az tudja, akinek olyan nagy a szakálla, mint nekem, aki a hatvanas évek elején jártam gimibe, naponta hosszasan időzve a Laricsev társaságában. Próbáltam megoldani a feladott példákat, és kitalálni, hogy miért nem stimmel a megoldásom azzal, amelyet a kötet végén közölnek.  A fiataloknak megírom, ez a matematikai feladatgyűjtemény végigkísérte a középiskolás négy évemet. Nos, a Laricsevet ezúttal a helyén hagytam.
Elhoztam viszont Kakuk Marcit, mert valamiért eddig kimaradt az életemből, s még egy vidám könyvet, el a Szabó Magda–Szobotka Tibor fordítottan Forsyte Sagát és a Napút folyóirat idei első számát. Utóbbit azért, mert előzetes levélváltásunkkal ellentétben kimaradt a kötetből néhány humoros írásom. Érdekelt, hogy ki, és miért golyózta ki az enyémeket titkon. El akarom olvasni a konkurenseket.  
Ezúttal viszont magammal vittem fényképezőgépemet, mert mindig akkor akad lencsevégre kínálkozó téma, amikor nincs velem.  
Fordítva is igaz. 
Most, hogy velem volt, semmiféle csodabogáron nem akadt meg a szemem.
S ha már fotózás: Akit érdekel, most egy praktikus színes, közérthető fotóskönyv rendelhető meg Szalay Krisztián könyve. Most 10% kedvezménnyel. Szerintem hasznos könyv.
http://www.szalayfoto.com/books/introduction
Most, hogy velem volt, semmiféle csodabogáron nem akadt meg a szemem.
PS. Olvasom a Napútban BM Romlásnak indult? c. esszéjét, és nem kapok röhögő görcsöt attól, amiket leír. Szembeszökően sok és kegyetlen gyilkosságot varr a keresztények nyakába (bizonyára a példák valós voltában igaza is van, bár elvonatkoztat a kor nem keresztény gyakorlatától), így aztán úgy tűnhet, hogy szinte egyedül vallásunk szadista, vagy a valláshoz nem köthető politikai gyilkosságok nem olyan pikánsak, hiszen számuk minden korban lényegesen meghaladta amazokét?  Hitlert katolikusnak nevezi. Csakugyan: meg volt keresztelve és ennyi. És elég rendesen keresztbe tett saját egyházának.
Valahogyan nem kerül elő Lenin gyilkosságsorozata, melyet a papokat vette célba, sem Sztálin szörnyű népirtásai, vö. a katyni mészárlás, vö. az ukránok millióinak mesterséges éhen halatása, vö. gulág-„munka”táborok, de valahogyan elkerüli figyelmét Pol Pot és a vörös khmerek kivégzési módszere, melyet nem kívánok részletezni, s elkerüli figyelmét az a hullahegy, amelyet maguk mögött hagytak, miként Mao 64 millió hullája is, akiknek kiirtásával soha nem tudott elszámolni.   
Honnan ez a szörnyű megkülönböztetés, és ez a normális ésszel fel nem fogható aránytalanság? 
Nem kívánok vitatkozni a szerzővel. 
Miről is folytathatnánk eszmecserét?  
Azt hiszem, nem bánom, hogy nem jelent meg a fenti lapban szelíd írásom.

Íme mai témáim.
Az első, amit említeni szeretnék, maga a könyvmegálló. Évának nagyon tetszett a megvalósult ötlet. Sok-sok könyv, meg-megújuló választék.  Laza szabályok, ingyen olvasnivaló. Kb. ebben lehet összefoglalni a dolog lényegét. Az Óbuda újságból kitéptem a működéséről szóló leírást, mert hazaviszi. Olyan apró francia falucskában laknak, ahol ez idő szerint egyetlen bolt sem nyitott. Nem tudná eltartani a helyi lakosság. De gyűjtik az ötleteket, hogy mi lenne hasznos a helyben lakóknak.  Elképzelem a Fő téren, a MAIRIE tőszomszédságában a könyvmegállót. 
Éva ma is elvándorolt, megnézni a változásokat. Mivel elmondta, hogy elég sokféle iskolai énekeskönyvet kirakott valaki, délután magam is odakocogtam, mert a Kodály-féle összeállítást szívesen megszerezném. Nem azok voltak.
A mai választék talán legmeglepőbb kötete egy keményfedelű „Laricsev” volt. Hogy mi a Laricsev, azt csak az tudja, akinek olyan nagy a szakálla, mint nekem, aki a hatvanas évek elején jártam gimibe, naponta hosszasan időzve a Laricsev társaságában. Próbáltam megoldani a feladott példákat, és kitalálni, hogy miért nem stimmel a megoldásom azzal, amelyet a kötet végén közölnek.  A fiataloknak megírom, ez a matematikai feladatgyűjtemény végigkísérte a középiskolás négy évemet. Nos, a Laricsevet ezúttal a helyén hagytam.
Elhoztam viszont Kakukk Marcit, mert valamiért eddig kimaradt az életemből, s még egy vidám könyvet, el a Szabó Magda–Szobotka Tibor fordítottan Forsyte Sagát és a Napút folyóirat idei első számát. Utóbbit azért, mert előzetes levélváltásunkkal ellentétben kimaradt a kötetből néhány humoros írásom. Érdekelt, hogy ki, és miért golyózta ki az enyémeket titkon. El akarom olvasni a konkurenseket.  
Ezúttal viszont magammal vittem fényképezőgépemet, mert mindig akkor akad lencsevégre kínálkozó téma, amikor nincs velem.  
Fordítva is igaz. 
Most, hogy velem volt, semmiféle csodabogáron nem akadt meg a szemem.
S ha már fotózás: Akit érdekel, most egy praktikus színes, közérthető fotóskönyv rendelhető meg Szalay Krisztián könyve. Most 10% kedvezménnyel. Szerintem hasznos könyv.
http://www.szalayfoto.com/books/introduction

– A nyári szórakozásaim egyike: olaszmódra rejtvények fejtése.
Egyik sorban olvasom: Hollósy Simon festménye. A megfejtés: Aratás után.
Ez ugrik be: Ha gabonáját aratá sután, megnézheti, mi marad aratás után.
Legalább olyan ez mint a hattyúk. Ha egybe mondom, nem tudom hány szárnyas.
Ha külön, akkor tudom. Hat darab. Mármint tyúk.
– Elmondom Fr.nak és ő érti: Ha könyvet korrigálok, fizetnek érte, ha rejtvényt fejtek, fizetek érte.
Meccsoda különbség!
– Elég jó fényképezőgéppel mászkálok, mégis eláll a lélegzetem, amikor igazán érdekes és sose látott csemegékkel szembesülök. Hogy én miért nem tudok repülni, miért nem látok meg minden csodabogarat…
Nos hát, csakugyan csemegékbe ütköztem ma, és szeretném megosztani veletek a nekem okozott vizuális gyönyörűséget.  Nézzétek és lássátok! http://www.kacperkowalski.pl/
– Mari sógornő megkért, hogy vigyem fel cuccostul a Majdán-tetőre, ahol sátorozni szeretne egy hetet.
Felvittem, hogyne vittem volna. A kánikula velem jött, csak a fotóapparát maradt itthon.
Niff-nyaff.   
Ahogy mondják: Késő bánat, eb gondolat.
Így hát: Eb, aki bánja!

Deskétől szemezgetek: 85 nyarán a Balaton-parton a fűben körbeültük Tamás atyát. Mi a szeretet? - kérdezett sorra minket. Igyekeztem különc maradni: Jól kondicionált izomtónus. … A pék zsömlét süt, a pék szereti az embereket.
Tamás atya kérdése 100%-osan nem megválaszolható szerintem, de többé-kevésbé megélhető. Miért?
Mert az Isten a Szeretet. (1Jn-levél) Márpedig Ő mindenható és végtelen. Így hát a szeretet is túlnő mindenen, amit képesek vagyunk befogadni. Ezért a szeretetbe „belehalunk”.
A Mester kinyilatkoztatta, amit tőlünk kíván (és a lécet magasra tette): „Legyetek tökéletesek, miként a mennyei Atya tökéletes.”        
A Mester engedelmességével, élete példájával, tanításával, szenvedésével, halálával és feltámadásával alátámasztotta az előbbi kijelentését; bemutatta a szeretetet.
Mivel ő az út, az igazság és az élet, aki őt követi, a szeretet útját járja.
A szeretet önfeledt egymásból élés. Ez a Szentháromság élete. A mi szeretetünk ennek az önfeledt szeretetnek a vágya, igenlése, gyakorlása.