Hogy miért?
Ami elmúlt, az már nincs.
Széchenyi írja a Hitelben: „A Múlt elesett hatalmunkból, a Jövendőnek urai vagyunk.”
Széchenyinek igaza van. A Múlt csakugyan elesett hatalmunkból.
Széchenyinek még sincs igaza, mert a Jövendő még nem érkezett el, ezért még azt se tudjuk, hogy megérjük-e a jövendőt, nemhogy uralnánk azt.
A múlt táplál bennünket a megélt tapasztalatok által, vagy a megtanult történetek igazságtartalmával. De ezek reminiszcenciák. Igazak és hamisak. Gondoljunk csak arra, hogy bár megölték Kennedy elnököt, de hogy ki volt, máig se tudjuk. A példákat hosszan sorolhatnám.
A jövővel az a baj, hogy ritka kivételtől eltérően nem látjuk át a jövőbeli történéseket. (Vannak üdítő kivételek, a próféták, akik előre is láttak, és megjósolták a jövő egy-egy lényeges szeletét.)Mi – a többség pedig mintegy – „háttal állunk” az időnek, folyását tekintve.
Azt hiszem, ez elég szemléletes kép. „Látjuk” a múltat, de semmit se látunk a jövőből.
Visszatérve az alapgondolathoz: Ha tehát nincs múlt, mert az csak volt, és nincs jövő sem, mert az csak lesz (vagy nem lesz), akkor csak jelen van.
Ám jelen sincs, illetve nincs kiterjedése. Életünk szakaszának egy-egy állandó mozgásban lévő pontja.
Ismeretes, a pont a mértanban csak „ideális hely”-ként létezik, mert lényegéből következően nincsen kiterjedése: se mélysége, se magassága, se szélessége, se hosszúsága nincs. Következésképpen nem létezik.
Továbbmegyek.
Mivel a jelen a múlt és a jövő között feszülve „halad”, így hát szubjektív létünkben „mozgó” pont ez a jelen. Meghatározása még nehezebb, mert folyamatosan elmozdul. Mint W. Heisenberg elektronja, melynek pontos helyzete meghatározhatatlan (határozatlansági reláció).
Mégis: Csak a jelen van.
Bármelyik pillanatát is élem meg létemnek, azt a jelenben teszem.
Ez a jelen folyamatos és örökkévaló.
Létbe kerülésünk pillanatától kezdve jelen vagyunk. A mindenkori jelenben vagyunk, és benne is maradunk. Ugyanúgy jelen voltunk embriókorunkban, ha a mostanitól eltérő létállapotban is, miként e sorok írása közben, és jelen leszünk a halálunk utáni újabb és teljesebb létállapotunkban is.
Ezt jelenti, hogy Isten tenyerén élünk, Aki mindörökké van. Aki az örök jelenben él, mert Ő az, aki Van. (Én vagyok, aki Van – érteti meg ilyen egyszerű módon Jahve Mózessel, hogy ő azután ezt a mondatnyi kinyilatkoztatást tolmácsolja róla az embereknek.)
Ezt támasztja alá annak a páli mondásnak az igaza is, hogy „Benne élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28)
Minél inkább megéljük a jelenben maradást, annál inkább átéljük az Isten tenyerén valósi lét misztikus igazságát. Létünk mindinkább intenzitás kezd lenni, semmint idő.
Utolsó kommentek