Mickey webnaplója

Megboldogult II. János Pál pápát eddig is szentnek és boldognak tudtam, de holnaptól kezdődően kanonizáltan is „boldog” lesz.
Haldoklását itthon követtem a tévén, együtt érezve azzal a hatalmas tömeggel, amely Rómát megszállta, és amely a pápa sorsáért imádkozott a helyszínen és persze szerte a világon a tévékészülékek elé szögezve.
A tévébeli méltatások egymást követték, s én elbűvölten hallgattam a pápa életének újabb epizódjairól szóló történeteket. Jócskán esteledett, amikor hazaérkezett Tücsi.
Üdvözöltük egymást, és én – miként egykor a bibliai Longinus százados Krisztusról [ez valóban Isten Fia volt] – átszellemült arccal mondtam II. János Pálról: „Ez valóban szent ember volt”.
Tücsi rákérdezett: – Ezt ki mondta?
– Én, most – válaszoltam lakonikusan.
Magam többször is találkoztam vele, ő velem közvetlenül nem, hiszen  csak a sokaság része voltam.
Először a Népstadionban láttam az ifjúsági találkozón. Majd a Hősök terén, ahol beszéde közben érkezett a hír: Gorbacsovot ellenzékiek tartják fogva. Nagyon imponált, ahogyan a pápa egyértelműen kiállt Gorbi mellett, és együtt érzéséről biztosította az immár őrizetbe vett államfőt.
Győrben is ott fagyoskodtunk a hajnali reggeli misén, erős hideg szélben. Ő osztotta az áldást, de éppen az ellenkező szektor felé fordulva. Csak reméljük, jó kívánságaiból azért jutott nekünk is.
Utóbb cikket kért a kolozsvári Keresztény Szó halála után a szerkesztőségünktől a pápa Mária-tiszteletéről.
Megírtam, elküldtem, megjelent.
Azóta se láttam nyomtatott formában. Valahogy elfelejtettek tiszteletpéldányt küldeni. Sokáig azt gondoltam, talán a pápa fricskája van mögötte, aki így fejezi ki, hogy valamiért nem tetszett neki a róla szóló cikk. Ma már nem gondolom ezt, annál is inkább nem, mivel az ő nyilatkozatain alapult az írásom. A dolog érdekessége, hogy a lap archívuma sem tartalmazza ennek a lapszámnak a digitális változatát.
Azért alapos a reményem, hogy nincs ellenére annak, akit holnap újra ünnepelünk.
Nyomait Krakkóban és Wadowicében járva többször követtük. Könyveit számos írását olvastuk, tanulmányoztuk. Szép és irodalmilag is értékes az Aranyműves c. műve. 
A néhai pápáról még meg kell említenem, hogy a család egyetlen tagja, G. egy delegáció tagjaként személyen is találkozott vele.
Fotódokumentum tanúsítja.

A káoszteremtésnek különféle módjai vannak. Legérzékletesebb általános káoszt okoz, amikor a szavak akármit jelenthetnek. Enyhébb esetei: a baromi szép, állati humánus, súlyosabb és igen romboló megnyilvánulásai, »amikor is az álszent "politikailag korrekt" nyelvterror megtiltja a disznóságok néven nevezését« – Czakó Gábor megfogalmazása.
A káosz egyik-másik megnyilvánulása tetten érhető bármelyik üzletközpontban.
– Alig találni olyan cikkelemet, melynek ártáblája ne tartalmazná: AKCIÓ. Azaz most olcsóbb.
Mihez képest?
– Abszurditás akkor ért, amikor csakugyan szinte ingyen kínálták a zsemlét. Aznap 2 Ft volt darabja. A hangosbemondó és nagy táblák is azt hirdették, hogy másnap akciós lesz a zsemle! Darabja 5 Ft lesz. Hova kerültem – merült fel bennem –, a diliházba, vagy ellenkezőleg, itt engem hülyének néznek. Mindenesetre aznap elég nagy mennyiségű „re-akciós” zsemlét vettem – darabját 2 Ft-ért.
Továbbmegyek.
– Mindennek a teteje, hogy az üzletközpontot részeiben időnként tervszerűen összezagyválják. Ahol eddig húst mértek, ott zoknit kapsz, ahol a cukorkák voltak, ott most tévék villognak, és a tejtermékek helyén kerti szerszámokat találsz vagy papírárut. Most aztán indulj felfedező útra, s járd keresztbe-kasul az áruházat, hogy minőségi impulzusvásárlóvá légy: Ami érdekességével hat rád, azt tedd bevásárló kosaradba. Ha kell, ha nem.    
– Az árak összevissza rángatására egyik példám a túró-snack. A 10 db-os csomag átlagára 260 Ft körül mozog. Most 256-ért vettem egy zacskóval. Múlt héten 414 Ft-ért kínálták, de volt már 200 Ft is a 10-es csomag ára. 40–60%-os árkülönbséggel szórakoznak.
A legújabb agyzsibbasztó ár-manőver pedig: a 170 Ft-os cukor árát egyik napról a másikra 375 Ft-ra emelték, s még most is éppen hogy alatta marad a 300 Ft-nak.
Vércukrunk pedig hűségesen követi az árak ugrándozásait.
Föl-le szaladgál.
Megszokhatatlanul.
Mert ebben az őrültségben nincs rendszer.

Olyan alacsony a Duna, hogy megint szigete van az Óbudai szigetnek – nem is egy. Mivel – gondolom – a pecások, hogy közelebb férkőzzenek a halakhoz, kövekből igen labilis, de működő „hidat” dobáltak össze, kimentem a szigetkék egyikére is. Az eltelt 20 év alatt egyszer volt még alacsonyabb a vízállás, mert akkor két szigetke összenőtt. Most csak az egyikre lehetett száraz lábbal átkelni.
Emlékezetem szerint a kis Mikivel csatangoltunk ott vagy 18 éve. Talált egy II. világháborús puskatöltényt (kb. 15 cm hosszú éles lőszer volt)? Óvatos mozdulattal bedobtam a folyóba. Nem robbant fel.
Odafelé menet, és visszafelé is régi látványok fogadtak. Egy faágon átvetett pár tornacipő –(„tornadorkó”, mondanám, de ki értené meg ma, csak az, aki hallott a Kakas- és a Schmoll-pasztákról, vagy később a „Verseny cipőkrém”-ről, mellyel fényesre „boxoltuk” a cipőnket), – …tehát egy ócska teniszcipő-páron, és egy fa magas ágán lógó kék-fehér sálfélén akadt meg a szemem. Időnként az eső megmossa őket.
Ám sokkal inkább kedvemre való volt ritkán hallott dalos madarak hangja. Tudom is én, miféle madaraké. Se Schmidt Egon, se ifj. Vasuta G. nem sétált a környéken, hogy megérdeklődjem tőlük a fajukat.
Mindenesetre sikerült a madarak keltette zenebona révén az időtlen jelenben maradni percekre.
Aztán régi korok árnya felé (60-as évek eleje) merengtem visszafelé, amikor is hajnalok hajnalán feketerigók hangjára ébredtem Zuglóban. Gyorsan bekapcsoltam a Mambo-magnót, kerestem egy üres szalagot, a BRG-mikrofont becsatlakoztattam a „tuchel”-lel, és perceken át vettem a semmi más zajtól nem zavart rigóéneket.
Máskor pedig ugyanígy jártam el egy hatalmas vihar alkalmával. Éles hangon csattantak a villámok, és verődött hangjuk oda-vissza a felhők és a föld között hosszasan. Olyan volt a hangjuk, mintha hatalmas fahordókat gurítottak volna deszkapadlón. Ezt is magnóra vettem. Ha gyönyörködni akartam a megunhatatlan madárdalban, vagy a vad mennydörgés félelmetesen nagyszerű hangorkánjában, bekapcsoltam ezeket a felvételeket.
Volt, aki megmosolyogta vonzódásomat ezekhez a – szerinte – banális hangicsálásokhoz. De ma is azt mondom, nem volt igaza.
Nekem ezek a természetes nóták legalább annyira tetszettek elementáris mivoltukban, mint a korabeli slágerek (Cliff R., Duane Eddy, Presley, Illés stb).
Ma hasonló szépségű trillákat hallottam, de biztosan nem rigó fütyülte, ahhoz túlságosan absztraktnak tűnt a ritmikus hangicsálás.

Magyar magyart rontja, kár. Bár több esze volna már.
Magyar romát rontja, kár. Bár több esze volna már.
Roma magyart rontja, kár. Bár több esze volna már.
Sógor komát rontja, kár. Bár több esze volna már.
A többség a kisebbséget rontja, kár. Bár több esze volna már.
A kisebbség a többséget rontja, kár. Bár több esze volna már.
Egyik a másikat rontja, kár. Bár több esze volna már.
Báty az öccsét veri, kár. Bár több esze volna már.
Öcs a bátyját üti, kár. Bár több esze volna már.  
„Öt török öt görögöt dögönyöz, örökös örömök közt…”
Lelkem mélyén azt hittem, ez csak egy vicc, a csupa „ö” poénjáért.
De nem.
Régi megátalkodottságok elő-előtüremkedése ez.
A szeretet, a tapintat, a szolidaritás, az empátia, a türelem, a megérteni akarás hiánya, kölcsönös félelem, a szálak kibogozatlansága, az idegentől való örökös rettegés, a párbeszédre való készség hiánya. A kultúrák kölcsönös nem ismerése. Esetleg manipuláció.
Emberi csőd. Gerjesztett, vagy spontán.      
Az örökös ellenségeskedés pedig monnyon le!

Szolgálati közlemény: Talán nyilvánvaló, hogy Gyöngyöspata miatt írtam a fentieket. Egy szavahihető helyi lakos mai közlése: Nincs igazán ellenségeskedés a magyar és roma lakosok között.
Ergo: GERJESZTETT!

A nem használt szivacsbetétek összegöngyölése, levitele a pincébe.
Reggel mise után Echó javítása, komment cikk megírása, kézirat továbbozása emailben.
Öröm megőrzése.
Szép emlékek betárolása.
Ágyneműk lehúzása, általános cseréje.
Gyermekjátékok garázsba vitele.
Szobák visszarendezése eredeti funkciójuknak megfelelően.
Obligát porszívózás a fürdőtől a túlsó szobáig, a konyhától az erkélyig.
Itt felejtett és nem talált tárgyak begyűjtése.
Az autót formázó éjjeliedény a mosdótál alatt húzódott meg a szekrényke takarásában.
A sárganyelű ollót is hiába kerestük egy óra hosszat, csak nem találtuk.
Most – porszívózás közben – Mica íróasztalára nézek.
Közepén pöffeszkedik a keresett olló. Még jó, hogy ki nem röhög. Hogy hogy nem vettük észre tegnap, az számomra teljesen érthetetlen. (Nb. Mindkét tárgy jól nélkülözhető gazdáiknak.)
Rám fér egy alapos fürdés, aztán meglátjuk, lesz-e kedvem sétálni. Végül is – így vagy úgy – mára a kilométereim megvannak.
Nagy a csend.
Egymagam ebédelek.
– Jó étvágyat nekem!
– Köszönöm.

Elmentek. Mármint Zsuzsáék és az unokák.
El kell most rendeznem dolgokat.
Először is fotóim között kisebb rendet teremtek.
Elrekesztem a móvári uncsik albumot, és újra kezdem a fotók 2011/2 feltöltését. Még sok fér ebbe az albumba, tehát folytatom, ahol abbahagytam Franciaországba-menetelünk előtt.
Elzárták a központi fűtést a házban.
Elég hűvös van, mert bár szerintem melegfront közeledik,
eleddig hűvös időnk volt.
Elvittem ma a háztartási hulladékot a kukába, a többit a szelektív hulladékgyűjtőbe.
Elkészítettem néhány képet kopaszodó, megázott pitypang-bóbitáról.
Elhalasztom a porszívózást, a vendégfekhelyek eltakarítását is.
Elcsendesedem.
Eltelt ugyanis a húsvét másnapja is.
Elült bennem egy tegnap hallott érdekes Csókay András-kitétel. Amit Isten egyszer megbocsátott, azt ki-ki boldogan vegye tudomásul. Ne gyötrődjön korábbi elbukásai miatt, hanem legyen boldogan Isten barátja, bizalmasa, akitől mindent kérhet, mindent remélhet, mert mindennél jobban szereti Isten azokat, akik az Ő országát szeretnék építeni Vele szoros együttműködésben.   
Eltart húsvét lelki békéje, derűje és öröme pünkösdig s azon túl is.
Elhatároztam, hogy mai bejegyzésemben minden mondatot El-lel kezdek, mert
El az ószövetség nyelvén Istent jelent. (Izra-el, Emmanu-el, Éli stb.) Istenn
el kezdődik minden és Istenn
el végződik, mert Ő a kezdet és a vég.
EL, EL, ÉLI, ÉLI, a természet egész létét előtted,örök jelenedben  éli. Én is.

Pápai párizsi.
Az Auchanban lehet kapni.
Ismerős az íze nekem, hiszen  Pápán szolgáltam 25 hónapot.
A sereg – biztosra veszem –, helyben vásárolta meg hústermékeit. Mi, „dombelhárítók” mindennap kaptunk reggel „műszaki pótlék”-ot. Ez rendre valamilyen húsféle volt nagy szelet kenyérrel. Hol egy vastag csík szalonnát adtak, melyet nagy hidegek idején nyársra tűzve megsütöttünk, hol dobozos májkrémet, melyet bicskával kinyitottunk. A tartalmát a bicska hegyére szúrtuk, és egy falásra bekaptunk – kenyér nélkül. Máskor főzőkolbászt sütögettünk ugyancsak nyárson, vagy kenyérrel ettük a nyári felvágottat (a köpködő-t), az olasz felvágottat, és olykor a párizsit.
Annak az íze olyan volt, mint emezé, melyet öt szeletes kiszerelésben lehet kapni az üzletközpontban. A burkolata roppant egyszerű.
Olyan műanyag tasak, melybe bele van hegesztve a parizer. Alakra a tasak szögletes, egyik sarkán pici helyen nincs a műanyag két része szétválik, itt kell(ene) megragadni, és kettétépni a tasakot, hogy az oly kívánt és értékes beltartalomhoz jussunk.
Ámde ez koránt sem egyszerű. Pici, csúszós felületet kell elkapni s nagy erővel megtépni, hogy a művelet sikert hozzon.
Elképzelem, hogy amikor a termékzsűrin átment ez az új áru, az asztalt körülülő nagydarab hentesek körmükkel elválasztva a két pici fület, játszi könnyedséggel tépték ketté a burkolatot. Ami az izmos henteseknek egyszerű feladat, nem az a közönséges halandónak. Akkora erőbedobás kell a fizikai munkától elszokott vásárlóknak, ami már-már ínhüvelygyulladással fenyeget. Marad az eszközigényesebb megoldás: Körbenyírni a fóliát, esetleg késsel kettéhasítani.
A többi már gyerekjáték. a pácsót leitatod egy szalvétával a parizerszeletről, amely aztán kenyérrel fogyasztva csakugyan finom.

Tegnap este részt vettünk a húsvéti templomi szertartásokon. A mise végeztével kihirdettetett, hogy közöttünk van az az ember, aki előző nap rosszul lett. Tegnap beszámoltam róla, hogy valaki összeesett a passió alatt. Mivel hátrébb történt az eset, csak hallható benyomásaimról számoltam be.
Az történt, hogy annak a valakinek megállt a szíve. Nagy szerencséjére a közelében állt egy orvos, aki értett az újraélesztéshez. Bár kihívták a mentőket, akik el is vitték vizsgálat céljából a férfit, maga az újraélesztés helyben történt szívmasszázs alkalmazásával.
Ahogy kell.   
A férfi a maga lábán támolygott a mentőhöz, két oldalról persze megtartották.
De jó, hogy találkoztak az orvos és a panaszos, akit ez a csaknem végzetes történés ért.
Ma ünnepi reggelit rittyentettünk, majd a gyerekeket megvonatoztattam.
Eddig a Duna-partról nézték, hogyan halad át a hídon a piros vonat.
Ma a vonaton belülről, felülről látták a Dunát.
Visszajöhettünk volna a hídon gyalog, de nem akarták. Hát felpattantunk az ellenjáratra, és visszavonatoztunk. Őket boldoggá tette, hogy kétszer is vonatozhatnak.
Hazafelé Blanka tépett egy kis virágot nagyinak, nekem meg a zsebemben kötött ki egy másik.
Ágoston egy görbe botot szorongatott a kezében.
Megállapodott egymással a két gyerek, hogy nem kiabálnak a lépcsőházban, mert az nem illik.
Ehhez képest Ágó beleharsogta a lépcsőházi magányos csöndbe: „Én lettem az első, te pedig a második, lusta csiga vagy!”
A nagyi megjegyezte, megint hoztál egy botot?
Ágoston azonnal kikérte magának: Ez nem bot, hanem egy revolver!
Most együtt nézik a minimaxot.     
Remélem, jól szórakoznak.

– Lelkünk, testünk, az ablakok, a parketta, a lakás kipucolva.
– Tegnap youtube-ról Schütz Máté-passiója részletekben. (Nosztalgia: hej, valamikor a Mátyás-templomban adtuk elő. Mi voltunk a tömeg, egy négyszólamú kórus, és azt hittük, hogy miénk a főszerep, hiszen mi zenéltünk a legizgalmasabban, egyszerre négy szólamban. Ám az előadás teli volt szólókkal is, melyekhez nem szoktunk hozzá a próbákon. Csaknem zavart azok lamentáló hangvétele és e tételek hosszúsága. Azóta rádöbbentem, hogy mennyire nem volt igazam. Bár a záró kórus valami módon mégiscsak egyik csúcsa a passiónak. Lehívható a netről [Ehre sei dir, Christe…] vagy magyarul, Téged áldunk, Krisztus…)
– Tehát tegnap el a szertartásra.
– A kapuban partecédula: Férj (82) és feleség (79) egymáshoz képest tíz napon belül elhunytak. Márc. 1. és 10. előbb az asszonyka, majd csaknem azonnal a férfi. Jól ismertük őket. Philemon és Baucis. Milyen jó már nekik.
– Kezdődik a passió. Valaki rosszul lesz. Összecsuklik. Koppanás, majd élesztgetés. Ott fekszik a padlón, ketten vigyázzák, egy harmadik mentőért telefonál. A passió folytatódik.
A valaki jobban lesz, kiviszik levegőzni.
Mentő.
Ajtócsapódás.
El.
Igazi katarzist élünk meg.
– Este email vár ránk, hogy akit vittünk volna húsvét vasárnap misére, időközben kórházba került.
Mi van itt?
– M. migrénes fejfájással kínlódik, valamiféle influenzával súlyosbítva. Grrrr.
Mára összekapta magát tulajdon születésnapjára. Isten éltesse!
– A gyereknép nem egységes. Az egyik jönne a Dunához, a másik nem. Aki jön, azzal megindulok, ennyi. (Mégsem ennyi. Jön a másikuk is. Mélyrepülés: cipők befűzése. Az utcán megismétlődik a fűzős jelenet és a többi rutin:
Duna – botok és kavicsok – hajók és hullámok.
Az égen repülőgép és helikopter zörög,
a hídon a Siemens-mozdony,
a Dunán néhány motorcsónak és néhány komolyabb jószág is.
Imádkozom, hogy az uncsik el ne találják egymást kővel.
Előzetes figyelmeztetéseim nem, de imáim meghallgatásra találnak.  
Hazafelé gyűjtenek néhány fikuszlevelet a földről. Ez lesz az ajándékuk.
Ma nem hoztak haza újabb botokat, de a meglévők is elegek volnának néhány begyújtáshoz.
Délután szent-sír látogatás.
Most csend van.
Minden kész ahhoz, hogy zavartalanul ünnepeljük a feltámadás felfoghatatlan misztériumát.
Talán már nem jön közbe semmiféle zavaró körülmény.

Albert István egykor piarista tartományfőnök nagycsütörtökön megmosta 12 piarista tanítvány lábát. Bár engem sose tanított, beleestem a szórásba. Megmosta, megtörülte, tán meg is csókolta a lábunkat egyesével. Ahogy haladt, feje egyre pirosabb lett az idős szerzetesnek az erős hajladozástól. Ez jutott eszembe az ünnepre készülődés kapcsán. Hogyne jutott volna eszembe, hiszen  séta közben hol az egyik unokámnak, hol a másiknak lóg a cipőfűzője. Én meg mélyen meghajolva kötözgetem rendre az engedetlen fűzőket pirosodó fejjel.
Én se vagyok már mai csirke.
Péntek
Még kettőt kell aludni, hogy megérkezzenek az uncsik szülei. Bár mire megérkeznek, meglehet, hogy a harmadik alvásba is belekezdenek.
Nem fogjátok kitalálni, megint a Duna-parton bóklásztunk. Én őriztem őket és imádkoztam, hogy ki ne dobják egymás szemét. Ők meg termelték a fákat köveket a vízbe. A Rousse hajó akkora hullámokat vetett, hogy a part öt méteres szélességben nedvesedett át a hullámverésben.
Amikor úgy véltem, hogy elunták már a műsort, rákérdeztem: Induljunk-e haza nagymamához?
Ágoston szerint igen, Blansi szerint nem.
OK – mondtam nekik –, most kettévágjuk a nagypapát, és az egyik fele itt marad Blankával, a másik fele hazamegy Ágostonnal. Blanka rövid gondolkozás után: – Én is haza akarok menni.
Ebben maradtunk.