Mickey webnaplója

Ha felmék a falu menti nagy hegyre.
Letekintek, letekintek a völgybe,
ott látom az, ott látom az
ici-pici házakat,
feljebb meg a Jura hegység - távolban.
Na, itt abba is hagyhatnám a mai posztot, merthogy ez történt ma délelőtt. Becserkésztem a falu eddig nem látott fertályát.
Van egy magaslat a település határában, ahonnan legalább 30-50 km-re el lehet látni. Meg nem mondom, hogy a Jura-hegység milyen részeiről készítettem fotókat, de erős a levegőperspektíva, ami arra utal, hogy kicsit odébb vannak ezek a régi kövületek, ezer méteres vonulatok.
Lent a völgyben pedig zöld minden. Ma igazi tavaszi idő van, vidámak a gyerekek, annál is inkább, mivel szerdán az alsósoknak nincsen tanítás a szerdai napokon. Igaz, hogy négyszer viszont délelőtt, délután egyaránt az iskolában gubbasztanak.
Visszatérve a mai sétámhoz, jelenthetem, hogy a falut keresztbe-kasul végigjártam, minden részletét
feltérképeztem a szememmel,
fényképeztem a kezemmel,
benyomásaimat elraktároztam magamban.
Ma elég szép házakat láttam, köztük persze szívem a száz évvel ezelőtt építettek stílusa felé húz. Úgy rakták össze ezeket az épületeket, hogy ma is lakhatók, mi több, patinás létük garancia arra, hogy a következő száz éveket is bírják.
Feltűnő, hogy egy ilyen kicsi falu mennyire aktív életet él, mennyire mozgásban van. Építkeznek, fát vágnak, telepítenek, virágos kertjüket ápolják. Fejlesztik, építik, szépítik: erőfeszítéseket tesznek arra, hogy értékesebbé legyen lakókörnyezetük. Ha idejössz, nem fogsz találni eldobált szemetet. Közterületen sem. Ez belső igényesség kérdése, vagy ha úgy jobban tetszik, az életigénylésének a kérdése.
Az a hír járja, hogy ma éri el Franciaországot a japán erőműből elszabadult sugárzás. Habár alig mérhető mennyiségben.
Semmi sem tökéletes.

Ma hétágra süt a nap. Igazi tavaszi szellő simogat, mely vizet áraszt.
A nap meg nagy fényességet.
Reggel végigporszívóztam a házat, mégis kedvem kerekedett utána egyet sétálni. Kiváltképp azért, mert ma volt az első alkalom arra, hogy Éva Flórácskának megmutatta a falut. Más kérdés, hogy Flóra legfeljebb a kék eget láthatta babakocsijából, melyet Éva tologatott a környező utcákon.
Egy helyen megállítottak, mert egy hatalmas fát vágtak éppen az út mentén. Verték bele az éket, berregett a motoros fűrész, mígnem mennydörgésszerű robajjal el nem terült a ház udvarán a kivágott fa. Rövid sétánk idején sokan gratuláltak Évának a picihez. Gyerekek és felnőttek egyaránt.
Itt a faluban gyakori a négy gyerek. Az iskola tele van kicsikkel és nagyobbacskákkal.
Szokás 3-4 gyereket felnevelni a környéken, mely egyebekben a Jurának fennsík jellegű részén van. Stílusosan Plateau a neve.
Szintén Évával elmentünk Timothée-ért Valdahonba (ötezres városka innen kb. 10 km-re. Amolyan központi hely, ahol bolt van, ahol szakorvosi rendelő és még több intézmény működik, pl. felső tagozat és középiskola, ami a kisebb településeken nem. Ide jár iskolába, és ma nekünk kellett hazahozni. Egyébként iskolabusz viszi-hozza a környék összes gyerekét.
Ingyen.
Ez szociálisabb gyakorlat, mint a hazai, ahol mindenki maga közlekedik tanulóbérlettel.    
Vejem hozott két flaska óbort, melynek a nyakára hágtunk. A több évtizedes borok megőrizték zamatukat és alkoholtartalmukat is. Elképzelem, hogy egy elegáns étteremben mit fizetnénk ilyen nemes nedűért. A bukéját nem tudom idevarázsolni, de lefotóztam az üvegeket. Majd azt megmutatom később. Egyébként: egészségetekre. Az egyik üveg szüretelésének az idején 15, a másikén 18 éves voltam.
Még egy apróság.
Valdahonban működik a Pax mozi a gépészek önkéntes munkájának köszönhetően. Talán pályázat alapján nyerték az épületet, talán az önkormányzattól kapták. Egy-egy filmet csak néhányszor játszanak le. A műsort együtt rakják össze, s szórólapok hirdetik, mikor, mit lehet megnézni. Éva úgy tudja, hogy ez a kis társaság baráti körré alakult, sokat vannak együtt, hol grillpartit rendeznek, hol elbeszélgetnek egy pohár bor mellett.
Érdemes volna meghonosítani az ilyenfajta önkéntes tevékenységeket szűkebb pátriánkban is.
***
Pál Ferinek egy okos okfejtése, melyet P. Erzsi küldött emailben:
„Az ítélkezés általában segít egy pillanatnyi egyensúlyi állapot elérésében, indulataink kifejezésében, segít önmagunk előtt jobb színben feltűnni. Megerősít bizonyos erkölcsi szemlélet elfogadásában: igen, amit gondolunk, az helyes. Az ítélkezésnek tulajdonképpen rengeteg rövid távú előnye van. Ha valakivel szembeállítjuk magunkat, az alkalmassá tesz arra, hogy világosabban megfogalmazzuk, kik vagyunk, mik az értékeink másokhoz képest. Az ítélkezés megszilárdít bennünket önazonosságunkban, azonban sok a káros hatása, hiszen ez a megszilárdulás mások rovására történik. Ennek bennünk is meglesznek a következményei, hiszen ellenségességet, negatív érzéseket táplál másokkal szemben. Aki fölött ítélkezünk, arról azt is állítjuk, hogy mi egyáltalán nem hasonítunk egymáshoz, mert én jó vagyok, ő pedig rossz. Ez pedig abszurdum, mert ő is ember. Minél súlyosabb ítéletet mondok valaki fölött, és jelentem ki, hogy egyáltalán nem vagyok olyan, mint ő, ez egyre inkább irreális világ- és emberlátáshoz vezet.”

Elindult a hét. Flórán kívül csak mi, nyuggerek és a gyesen lévő Éva vagyunk „itthon”. Nem sokáig. Én ugyanis útnak eredek. Órás körutam során most megint újabb szeletével ismerkedem a kistelepülésnek. Ezúttal a vasúton túlra merészkedem. Még továbbmenve felirat mutatja¸ hogy amarra van kiépítve egy tanösvény, egy park, mely a történelemelőtti időket hozza vissza óriásfenyőkkel, dinókkal, félórás térhatású filmmel. Visszakanyarodva a Főútra nem megyek a barlanghoz, mely egyébként is zárva van még. Itt több száz lépcsőn lemenve egy hatalmas teremben találjuk magunkat, melyben elférne a párizsi Notre Dame. A Jura hegység egyébként meglehetősen lyukas, zömmel feltárásra várnak ezek a természetes alakulatok – meséli Éva.
A templomtér sarkán áll egy ház, még 1790-ből. Nem semmi. Egy évvel a francia forradalom után később építették. Rusztikás kövekből gondosan összerakott nagy ház ez, melynek már nem létező vakolatán a Franche-Comté régió helyi nyelvén fogalmazott felirat volt olvasható. Most már nincs vakolat, nincs felirat se. Mai mason feliratot faragtak a kapujára. Ez utal a fentiekre.
Egyebekben ez a Franche-Comté „(magyarul Burgund Szabadgrófság: Franche Comté de Bourgogne, németül: Freigrafschaft Burgund) egy középkori grófság volt 867-től 1678-ig a bomló Középső Frank Birodalom, majd a Német-Római Birodalom területén, a történelmi Burgundia egyik utódállama. Ma Franciaország része mint Franche-Comté régió. Francia neve is őrzi grófjának szokatlan címét: szabad gróf, vagyis franc comte a középkori francia nyelven. A Burgund Szabadgrófság önálló államalakulat volt, és nem volt része a Burgund Hercegségnek, amely 843-tól fennállásáig a francia királyok hűbérbirtokának számított.” – tudom meg a wikipédiából.
Ebéd után Estelle magyarázza, mikor viszem vissza az iskolabuszhoz, hogy melyik állatka a mouton, és melyik az agneau. Birka és bárány.
Már vár rájuk a busz.
A sofőr, egy joviális öregúr, mindenkihez barátságos, mindenkit Bonjourral fogad. Meglep, milyen csendesen-derűsen uralja a helyzetet.
Vagy a gyerekek emésztenek még ebéd után, merthogy ők is csendesek, fegyelmezettek, legalábbis amíg látom őket.

A szomszéd falu (Bonnevaux-le-Prieuré) közepén áll egy templom. (Ott voltunk).
A templom mellett áll egy körtefa.
A körtefa mellett áll egy rózsafa.
A rózsafa ágaival körbenőtte a körtefát.
Alakra ugyanolyan, mint a körtefa, hiszen ágai teljesen betakarják amazét.
És nyáron!!!
Nyáron ez a körtefa telis-tele van – szép, nyíló rózsákkal.
„Én azon a körtefán rózsát lelek délután.” (Akár délelőtt is.)
– plagizálhatnám Weörest.
De nem teszem.
Inkább kitalálok egy kerge közmondást:
Nincsen körte tövis nélkül!

Tegnap mi, a három nagyfiú, Francois, Mátyás és én felmentünk a készülő tetőtérbe, és festettünk. Fr. pirosat (Mátyás kedvenc színe), mi ketten fehéret. Titi szobája kék lesz, meg fehér. No, ennek festettem fehérre a falát. Mátyás saját szobájának egyik falát szintén fehérre, s együtt egy közös térség hosszú falát mázoltuk be.
A nap eseményeihez tartozik még, hogy kialakult némi munkabeosztás. Flóra elcsendesedett. Alig sírdogál, és egyre teltebb az arca. Jó étvággyal szívja magába a gyarapodáshoz szükséges kvantumokat. Egy öblös babakocsiban tölti a nappalokat, kezét szétdobva alussza az igazak álmát. Titi füle fájt, tegnap orvoshoz vitte az apja. Három féle gyógyszert kap. Elég csúnya gyulladást talált nála a doki. Antibiotikumot is kap. Titi fakír módon tűri a fájdalmakat, ezért nehéz felfedezni, hogy valami baja van, mert csakugyan némán szenved. Úgy kell kitalálni, hogy baja van. A munkamegosztás jelenleg:
Éva vezényli a gyerekeket állandó párbeszédben férjével.
Tücsi főz, én takarítok, Fr. rak tüzet a kandallóba, és táplálja. Azonkívül gyakran tartózkodik a tetőtérben, mert haladni akar, holnap meg már munkába indul.
Viszonylag én teszek a legkevesebbet. Viszont megírom a napi beszámolókat. Önös szórakozásomat mindmáig folytatom. Járom a környéket, s próbálok új területeket becserkészni. Az iskolabuszhoz viszem Estelle-t, s délben hazahozom, hogy aztán visszavigyem, s fél ötkor megint érte menjek. Minap Mátyás birkózott egy trigonometrikus szöveges példával. Szerencsére el tudta mondani, hogy melyik számhoz milyen szöveg tartozik, így megoldottuk a cosinusra járó kérdést. Hogy tudjátok, a falnak támasztott létra 75 fokos szöget zár be a talajjal.
Készülnek a fotók is.
Próbálok majd jobban odafigyelni a család minden tagjára, hogy értelmes portrék szülessenek: Hogy hogyan is néznek ki a fiúk, lányok.
Tegnap a hold közel került a földhöz. Elé viszont felhők úsztak, melyen inkább átsejlett a felfokozott világítás, mintsem látszott volna a hold. Mire megjelent az égen, már magasan járt, és mint tudjuk, nem elsősorban akkor mutatja magát nagynak, hanem, amikor felbukkan a horizonton, vagy éppen lenyugszik.
Két eseményről várjuk a fejleményeket, a líbiai diktátor uralmának a végnapjai és a japán atomerőművek állapotának az alakulása. Reménykedünk.
Közben-közben noszogatjuk Micáékat is, hogy adjanak hírt magukról.
Ma egyik hosszúnevű faluba autóztunk, mert ott lesz mise.
Tücsi magyar kaját főz, pörköltöt galuskával. Tegnap vacsorára lecsót rittyentett.
Most reggel hétágra süt a nap. Kell is ez, mert a kertben mászkálva ropogott a fűre fagyott harmat a talpam alatt. Mondanom se kell, élénk északi szél fúj.
No, most már képben vagytok.

Esik.
Mármint az eső.
Így mi is elesünk a rettentő nagy átmérőjű Telihold megtekintésétől. Pedig el a babonásság határáig mindenféle szörnyűségekről fecsegnek a bulvárlapok. Most aztán földrengéseket szít a földközelbe került égitest, a várandósok seregestül megszülnek, s ki tudja még, hogy az érzelmi labilitáson túl miféle bonyodalmakat okoz a telihold. Mindenesetre óvják a sebészeket attól, hogy műtétekbe kezdjenek. Mindent összevetve, egy ilyen holdközelség hatásait tekintve messze veszedelmesebb a vérszívó vámpíroknál, talán még magánál  Drakulánál is, csak legyen a huhogásoknak felvevő közönsége.
Itt a nap nyitánya a szokásos, a macskákat kiengedem, a spalettatáblákat kinyitom, hatféle gyógyszeremet bekapom egy bögre tejeskávéval, hogy a beszedett nyugtatót egy kis idegesítő szerrel kompenzáljam.
Már háromnegyed nyolc, de a fiatalok még ágyukat nyomják teljesen érthető okokból. Tegnap este a pici Flóra kb. három óra hosszat sírt – megvigasztalhatatlanul. (Apám szavai ugranak be: Hadd sírjon. Erősödik a tüdeje. Mivel heten voltunk testvérek, elég gyakran erősödött valakinek a tüdeje. Csakugyan utóbb megszoktuk.)
Visszatérve Flórácska hangicsálására, nem tudni, a megnövekedett telihold¸ a biztonságos helyre való visszavágyás nosztalgiája? Ki tudja, mi készteti a sírásra? Mindenesetre átaludta az éjszakát teljes csendben. Ez a csend most is tart, ezt használják ki a többiek egy kis pihenésre. Tehetik: a hét vége elkezdődött, senkinek nem kell iskolába, munkahelyre sietni.
Még idén nem említettem, de mostani tapasztalatom is az, mint az évekkel korábbi: Amerre járok, más arányokat találok a kutyák és gyermekek számát illetően. A mi környékünkön rengeteg kutyát „sétáltatnak” a gazdik, és számarányukhoz képest sokkal kevesebb kisgyereket. Ahol most vagyunk, először is egy kis falu, ahol érthető volna a házőrzők számának a növelése. Nem ezt tapasztalom. Hanem azt, hogy alig találkozni kutyával. Összesen tízet nem számoltam össze, gyerekeket annál többet.
Mielőtt azt gondolná valaki, hogy a kutyák ellen morognék, az téved. Megértem a magyarok kutyatartási szokásának az okait, de sajnálom, hogy olyan tömegben kötődnek a négylábúakhoz, ahelyett hogy gyermekeket nevelnének. Igyekszem gyorsan megjegyezni, hogy azt is érteni vélem, mi az oka annak, hogy fogynak a kisgyermekek.
Mindenesetre végtelenül sajnálom, hogy így van.

Tegnap elkezdtem rendszeres sétáimat a kistelepülésen. Készült néhány ködös kép a zegernyés tájról. Majd egyszerre megmutatom őket. Számításom szerint mintegy 500 fotóval fogok jelentkezni. Ezért próbálom visszafogni magamat.
Olvastam az otthoni blogokban, hogy milyen jól sikerült nekifeszülni a hivatalos sajtónak az ellenzéki tüntetésen.
Az igazság itt már senkit sem érdekel, csak az önérdek-érvényesítés.
Egy szerzetes blogjában meg a március 15-i OV-beszédet kritizálja. Ha látta, hogy az EU-ban hogyan támadja a min.e.-t nyitóbeszéde után Kohn-Bendit, nem ír le ilyen szamárságot, mint amit olvastam. Ha meg nem látta, akkor mit vagdalkozik. OV tíz évvel ezelőtt mondta, hogy van élet az EU-n kívül is. Tévedett volna?
Az az igazság, hogy ő kezdeményezte a bankadót, az igen tehetősek megadóztatását, akik miatt keletkezett méltatlan eladósodásunk. Bejelentését akkor az EU felzúdulással fogadta. Néhány hetes hír, hogy Merkel és osztrák partnere előállt a nagy ötlettel: az EU adóztassa meg a bankokat. Nyilatkozatuk nem tér ki arra, hogy ez nem az ő ötletük, hanem magyar találmány. Vagy ha kitértek rá, a hazai tévé elhallgatta. Legalábbis nem hallottam OV nevének említését. Anglia pedig túlmegy a többiek döntésén: nemcsak néhány évig kívánja a különadót - a válság idejére, hanem folyamatosan.
Nem szeplőtelen a kormánypártok tevékenysége. De a trend zömmel pozitív és erőteljes. Kár ez az állandósult marcangolás.
Még meddig idézzem Kodály után szabadon:
„Magyar magyart rontja: Kár.
Bár több esze volna már.”

Ha valaki Franciaországba téved, elkészülhet rá, hogy egy csomó figyelmes, barátságos és vidám emberrel fog találkozni. Mi legalábbis ezt tapasztaltuk. A Bonjour Monsieur mellé társul egy kis mosoly is.
Itt van pl. Léon apó. Legalább nyolcvan.
Évától tudom, hogy pl. inkontinenciális panaszokkal él. De ez nem látszik rajta.
Jobbkezes lehet, legalábbis jobb kezén lyukas a szvettere, jobb lábas posztópapucsának az orra lyukas. A bal oldali nem, szvettere könyöke sem.

Nos, Léon bácsinak nincs foga, (fogsora se?), egyik fia néhány évvel ezelőtt öngyilkos lett.
Léon bácsi bejön. Fogatlan szájával mindenkire rámosolyog, bemutatkozik: Enchanté-val viszonozza a mi bemutatkozásunkat. Közvetlenül társalog, s szívesen elfogad egy kávét, majd távozik.
Sem előbb, sem később, mint az helyénvaló volna.
A kórházban Évának fiatal lány látogatója érkezik; egyházi közösségük tagja, aki a városban tanul, és meglátogatja a mamát és az újszülött Flórácskát. Öt perc múlva távozik.
Éva elmeséli, hogy kisgyerek korában rák támadta meg ezt a vidám teremtést. Életben maradt.
Kisvártatva meg egy nő érkezik, aki egy falucskában lakik Éváékkal, egyébként a kórház gyermek osztályának éjszakás nővérkéje. Szintén vidám - a madám. Hozza magával négy gyermekét, és Flórának egy bébi termoszt ajándékba; a gyerekeknek pedig vagy ötven gömbnyalókát. Mindegyik gyerek választ egyet, így viszonylag csend keletkezik, s jó lehetőség adódik a könnyed csevegésre. A madame kézbe kapja a pici újszülöttet, és megjegyzi, hogy „így készen” szívesen elvinné magával.
Mindenki mosolyog kedves megjegyzésén.
A kisiskolások kísérői rámosolyognak egymásra, az iskolabusz sofőrje, egy idős bácsika, a szállított kompániára érkezéskor is és búcsúzáskor is.  
Az emberek egyébként az utcán is kedvesen üdvözlik egymást.
Persze kicsi a település.
Ha nem akarják, akkor is ismerik egymást.
Halkan megjegyzem: ez az idei (azaz 2011.) posztom.

Estelle hat éve a jelenben é1. Estelle hat éves. A papával ő jött ki elénk a reptérre. Boldog volt, hogy meglátott minket. Hát hogyne örült volna! Neki is vannak nagyszülei, még ha olyan ritkán látja is őket.
Más is panaszkodott azon a napon, hogy az erős front miatt érzi a szívét.
Én is éreztem.
Beszálltunk a kocsiba.
Én François mellett ültem, Estelle unoka mögöttem.
Megpróbált velem kontaktust találni, velem játszani. Kihúzta a fejtámlámat, én meg a lyukakba dugtam hüvelykujjamat, és az ökleim voltak a fejtámláim. Ez nagyon tetszett Estellenek. Majd tovább folytatta „masszírozásomat”.
Kezével megérintett, mint egy kismacska, majd visszakapta, mielőtt elértem volna. Egyre bátrabb lett, én meg egyre rutinosabb. Sikerült megfognom az ujját, majd vékonyka csuklóját. Ekkor arcát beletemette hátranyúló kezembe. Így utazgattunk, és masszírozott engem. Én megkönnyebbültem, ő meg jól szórakozott.
A játéknak itthon sem lett vége. Pl. előhozta a memorit, és kezdte gyűjtögetni az állatképeket. Hárman játszottunk, a nagyi, Estelle, meg én. Ő minden egyes alkalommal - amikor rá került a sor - felemelt egy-egy képpárt, majd visszatette a lapokat a helyükre, és szélsebesen felugrott a hátamra, felmászott a vállamra, és onnan nézte a fejleményeket. Minden megmozdulásunk nagyon mulattatta, és lecsapott minden képpárra. Friss fejjel valamennyinek az elhelyezkedését észben tartotta.
Első lett.
Másodjára már csak második, harmadszorra harmadik. Nem azért, mert tájékozódó képessége lanyhult volna, hanem azért, mert már csak az érdekelte, hogy jó tempóban megmássza a hátamat, és időben visszaérjen a képekhez. Közben elfáradt, figyelme már nem terjedt ki a memorira is.
Megfigyeltem, hogy tanuláskor ugyanígy jár el. Viccnek, játéklehetőségnek fogja fel a leckéket, ha lehet, és poénosra veszi, ha megteheti. Az eredmény kevéssé érdekli. A kapcsolat azzal, akivel tanul, sokkal inkább leköti, mint maga a feladat.
Helyes kis ember.
Övé a Snoopy cica.

Előző albumomat megteltnek kell nyilvánítanom, ezért új albumban fognak szerepelni jó két hét múlva újabb fotóim. Ezek folyamatosan készülnek, de átmenetileg picasa nélkül vagyok. Innen a türelem kérése. Ellátogattunk Éváékhoz, így Micáék lakják otthoni teljes rezidenciánkat. Nyugodt légköri körülmények között repültünk, mégis valamit nagyon megéreztem. Jobb híján a frontra fogom az egészet. Ma könnyebben vagyok. Beszéltünk Évával, hamarosan meglátogatjuk Besançonban koriban, ahonnan holnap de. szabadul, ha minden jól megy.
Itt szép lakni, friss és tiszta a levegő, rendezett a környék. Olyan, mint Buda egy-egy kertvárosa, csak nincs olyan mértékben beépítve. François és a gyerekek aranyosak, kölcsönösen örültünk egymásnak.
Majd még jelentkezem.