Mickey webnaplója

Hónap óta veszem kezembe a piarista diákok által készített súlyos és fajsúlyos esszégyűjteményt (A bravúr kötelező), amelynek egy része – szakjellege folytán – elfütyül felettem. Más részük viszont a legkülönfélébb szakterületekről hoz változatos csemegét. Mivel magam is szeretek tájékozódni a nevek jelentését illetően, nem csoda, hogy belemerültem Mikesy Gábor, A magyar földrajzi nevek és  nemzeti kulturális örökség c. írásába.  
Néhány kuriózumot megosztok itt.
Azt írja többek között, hogy Salföld neve mögött a Saul nevet kell keresni, a még megtéretlen Paulét.
A vásári napokat őrzik e településnevek: Tardoskedd, Csíkszereda, Csallóköz csütörtök, Muraszombat, stb.
A marót név morva jelentésű, ugyanígy a nándor bolgár, az olasz vallon jelentésű: pl. Bodrogolasz; a tót szlovákot jelent, pl, Káptalantóti. A hagymás név húzódik meg a hajmás mögött, az apát szó az Apatin mögött. A keve az al-dunai Kevevárról a törökök által elüldözött szerbek lakóhelyére utal, akik végül Csepel-szigeten kötöttek ki: innen a Ráckeve név.
A Beregfogarasból hamis etimologizálással lett Zubika (zub a fog).
A knez, knyáz (főember) névből alakult Kenese, Kanizsa, sőt Kinizs is.
A személynevek igen gyakran váltak települések elnevezéseivé: Fajsz, Taksony, Tass, Gyula, Szabolcs, Üllő, Solt, Tétény, Aba, Bács, Bars, Csanád, Poson(y), Baté, Gencs, Gyán, Győ, Ibrány, Iklad, Pentele, Szakmár, Szomód, Szőny, Tápé, Tokod, Tököl, Tömörd, Valk, Zsidány, Zsurk, Alap, Bugyi, Buják, Füle. 
Az egy – szent jelentése lapul meg az Egykő (szentkő) név mögött.
Mesterségek nevét hordozzák: Halászi, Kovácsi, Méhész, Lovászi, Molnári, Őr, Szakácsi, Tárnok, Udvarnok, Vadász, Vámos, Hodász (hódvadász).
A tesér szlovák szó jelentése ács. Teszér és Taszár nevében tűnik fel.
A Csatár, a meciar is mesterség: utóbbi kardkovács jelentésű.
Ennyi érdekesség talán elég is egy posztba.
***
Megemlítem, hogy a László Gábor által írt szellemes anyagot (Szókratészi párbeszéd a modern pénzügyről) nem volt türelmem és figyelmem végigolvasni. Amikor agyam kibicsaklott a sokféle valószínűségi összetevőkön, akkor abbahagytam az olvasást, megelégedve azzal, hogy a bankok alkalmazzák a legjobb matematikusokat, és minden körülmények között jól járnak (a javunkat akarják, ha hagyjuk).    

Igen, az. Tegnap gyógyszerbeállítás miatt kénytelen voltam a holter általvetős automatáját és a tőle a mandzsettáig vezetett gumicsövet viselni. Elviselni, hogy félóránként le kell állítani magamat, tétlenségre ítélve, amíg a masina fel nem fújja magát, hogy majd aztán leeresszen. A kényszerűség, inkább talán kényelmetlenség, hogy akadályoz a szabad mozgásban, vigyázni kell az automatára (kb. 200 000 ft), hogy ne üssem bele semmibe, hogy éjjel ne feküdjek rá, hogy nappal kerüljem a szituációt, amikor is kényszerű megállásom miatt azt hihetik az idegenek, hogy rosszul lettem az utcán, a boltban stb.
Minden kényelmetlenségtől nem tudnám megóvni a kalandba bocsátkozókat, de újítani lehetne a ketyerén.
Mi lenne, ha
a mandzsettára applikálnák az automata kompresszort, és
mellőznék a derekam köré tekerést.
Mellőznék a méternél hosszabb gumicsövet.
Ehhez kis alkotó fantázia kellene, és az automata további könnyítése. Viseléskor megszabadulnánk a jobb csípőnkre való vigyázástól, maradna a mandzsetta környezetének a megóvása.
Ha ez még nem volna elég, szabadalmaztatnék egy fejfedőt is az infúziós állványok cipelésével megátkozott betegeknek, akik kénytelenek magukkal vonszolni az állványt a toilette-ig, és vissza az ágyukig.
Nem kellene mást csinálni, mint hogy egy fejfedővel lecserélni az állványt.
A sapkára, (kalapra) volna rögzítve az infúziós palack, és ezt helyeznék az állványra. Adott esetben csak le kellene emelni az állványról a fejfedőt, és így közlekedni a folyosókon. Egyébként ugyanez megvalósítható volna nyakba akasztható szalaggal is. Tán még elfogadhatóbb is volna.
Újításaimért csak a szokásos 1%-ot kérem az eladott termékek hasznából.
Akinek füle van, hallja meg.
Akinek fantáziája van, alkossa meg.                  
***
Szerettem Levi unoka (10) trombitáláshoz való affinitását. Meglestem, hogy mekkora hangterjedelmet képes megfújni. Majd hozzáláttam két dal lekottázáshoz. A Grace-t, ill. Il silenziót kottáztam le neki. Majd találtam még két zenét, amelyet elképzeltem neki megtanulásra: Charpentier: Te Deum, Preludium c.-t és Händel Győzelmi kórusát.
Két napja iskolai fúvóskoncertet adtak a legények. Nézem a műsort. Levi adja elő a győzelmi dalt, zongorakísérettel, társa a Te Deumot.
Levit meghallgattam.
Szépen fújja a magáét.         

Annak idején, amikor Varsóban jártamban, megtekintettük a régi piacteret és környékét, amely ugye a világháború áldozata lett, s amelyet szorgos kezek eredeti szépségében újraépítettek. Azonkívül, hogy turistalátványosság, mindenki élteti a épületcsoport helyreállítását, mely kitűnő példa a lengyelek élniakarására, hazaszeretetére. Hasonló törekvésekkel találkozhatunk Németországban s ég számos helyen, s mindenütt pozitív megítélést kap a helyreállítási törekvés.
Aztán ha hazai vizekre evezünk, a Duna fölé magasodó Vár helyreállításának alternatív a megítélése. A kormány – saját magunk megbecsülése okán, és/vagy a külföldi példák hatására – a lehető leghűségesebb formában akarja a háborúban elpusztított épületeket visszaállítani.
No, ez már más megítélés alá esik, legalábbis az ellenzék részéről.
Mit magyarkodunk, az idő elfütyült a régi stílus fölött, nem érdemes forint milliárdokat erre a célra elherdálni.
Az Internacionálé szövege szirénhangját vélem kicsengeni az ellenkezésből: „A múltat végképp eltörölni, rabszolgahad indulj velünk…”
Csakhogy a nemzeti érzelműek inkább Petőfire hallgatnak: „Mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot. A magyarok istenére esküszünk...”
Folytathatnám az Internacionálé szövegével, miszerint ez a harc lesz a végső.
Ám, gyanítom, hogy nem.
A kötélhúzás immár évszázad óta tart, s nem látszik a vége.
Ránk telepedett, mint a covid-19.
Egy biztos.
Valaha tudni lehetett egy-egy városképet megtekintvén, hogy a világnak melyik részén tartózkodunk. Ma a hatalmas nihilista üvegsíkok mögé rejtőzik az unalmas térképzés. Fogalmunk nem lehet arról, hogy Dél-Afrikában, avagy Angliában, esetleg a Távol-Keleten járunk.  
Kár. Varietas delectat.

Két humoros anyagot találtam, legyenek a hét kezdetén blogomban.
Egy fiatalember bement a könyvtárba, de a teremben nem volt szabad hely. Végül meglátott egyet, egy fiatal, csinos lány mellett. Odament és megkérdezte:
„Kérem, nem bánná, ha leülnék maga mellé?” A válasz megdöbbentette, mivel a lány kiabálni kezdett: 
„MIII…? NEM! SEMMIKÉPPEN NEM AKAROK VELED LEFEKÜDNI!” 
A könyvtárban mindenki megvetően nézte a férfit. A lánytól távolabb egy hely megürült, a férfi leült, és olvasni kezdett. Egy pillanattal később a lány odament hozzá, és azt mondta:
„Sajnálom, de pszichológiát tanulok, és ki kellett próbálnom. Annak köszönhetően, amit tanulok, pontosan tudom, hogy az emberek mit éreznek és mit gondolnak. Megszégyenítve érezte magát, nem? 
– A férfi válasza őt is megdöbbentette, mivel az felkiáltott: 
„MIII? KÉTSZÁZ EURÓ EGY ÉJSZAKÁÉRT? BOLOND VAGY?"
Így most a mindenki a lányra nézett undorodva, mire a férfi odasúgta neki: 
„Tudja, én meg jogot tanulok, és annak köszönhetően pontosan tudom, hogyan lehet egy ártatlan emberből bűnöst csinálni.”
***
Örkény I.:
...1957-tól 1962-ig írásaim nem láthattak napvilágot. A gyógyszeriparban helyezkedtem el, s néhányan tudtak írói mellékfoglalkozásomról. Így történt; hogy az egyik gyógynövénytermelő vállalat fölkért egy írói mű megírására, az alanti kikötésekkel:
- Ne legyen benne politika
- Legyen mese, mely felnőttekhez is szól
- Legyen happy endje
- Buzdítsa olvasóit hársfatea fogyasztására, mert ebből az áruféleségből a vállalatnak eladatlan készletei vannak...
- Nem csalódtak bennem...
IGYUNK TÖBB HÁRSFATEÁT!
***
Tegnap háromszor botlottam meg a templom lépcsőjén. Többen rémüldöztek, vajon összetöröm-e magamat. Nem történt semmi. Állva maradtam. Aztán az eset kapcsán egy fiatalkori kabaréjelenet párbeszéde elevenedett meg bennem:
- Né, noné, rumbacipőt vettél?
- Hogyhogy rumba...?
- Rumba-rumba otrumba.

  

Folytatom Ferenc pápa enciklikájának (Fratelli tutti) egy-egy érdekes gondolata megosztását.
A 134. p.-ban írja: A népeket ösztönözni kell, hogy a más valóságokkal találkozva engedjék megszületni magukban az újdonságot… de mindig fennáll a kulturális szklerózis kockázata…. Kölcsönösen türelmes és bizalomteljes párbeszédre van szükség… No, ezt a kölcsönösséget nem érzékelem a különféle kultúrák (civilizációk, szokásrendek, vallási előírások) között. Az nem megy, hogy értékeim feladásával egyoldalúan toleráljak mindent, ha értékes, ha értéktelen a szememben.
136. p.-ból: A kultúrák cseréje és párbeszéde által kölcsönösen gazdagodhatnak. Megint az alapfeltétel, a kölcsönösség az, amely meglehetős általánosságban hiányzik.
137. p. A segítségnyújtás végül is mindenki számára előnyös. …Vagy mindnyájan megmenekülünk, vagy nem menekül meg senki. Ez a felsőbb- és alsóbbrendűséget hangoztatók magnyilvánulásai miatt nem sok jót ígér.  
141. p. A bezárkózó nacionalizmus téved, amikor azt gondolja, hogy mások rovására fejlődhet,… és az elszigetelődéssel biztonságban élhet. A bevándorlót bitorlónak tekinti, aki semmit nem kínál cserébe. Értelme volna egy statisztikai elemzésnek: A bevándorlók miként vágynak a kölcsönös segítségre.
143. p. A megoldás nem a saját gazdagságát feladó nyitottság… A világ java is megköveteli, hogy óvjuk és szeressük szülőföldünket, ellenkező esetben egy ország katasztrófájának következményei az egész bolygót érintik. Mintha a Nyugat feladta volna szellemi kincseit, értékeit, s közönybe, nihilizmusba menekülne.
145. p. Létezik az egyetemes iránt egyfajta hamis nyitottság is, ami azok felszíneségéből fakad, akik képtelenek saját hazájuk jellegzetességeinek a mélyére hatolni, vagy feloldalan ellenérzéssel viseltetnek tulajdon népük iránt. Ismerős. Lásd K*rva ország. 
…Látókörünket ki kell tágítania a nagyobb jó felismerésére, … de nem menekülve és nem a gyökereket eltépve kell megtennünk. Nem is folytatom. Kétféle ember létezik az építő, illetve a romboló. Nagy kérdés, hogy időről időre melyik kerekedik felül, melyik irányzat dominál, érvényesül.
Nagyon nem mindegy az illető társadalom számára.
Összességében azt gondolom, hogy a jó ppának igaza van, és jól járna az emberiség, ha elfogadná az enciklika racionalitását. Azonban a különféle társadalmak tagjai a legkevésbé sem racionalisták. Ezért az egymástól erősen eltérő kultúrák között a kölcsönös előnyök megvalósulása, legalábbis gyors megjavulása nem várható.
***
Egy kis felüdülés. Ugyanis megint nyelvelek:
A lehetőségekkel élve, eszegetném, ha volna itthon halva.
De nincs most itthon ez a mézes, pirított búzadarás keleti csemege.
A halva szó eleve az arab édes jelentésű halava szó rövidített változata.

Ha … IF… de jó angol film volt annak idején. Amikor a gyerek hallgatja a lemezt, felkiált: Buxtehude (ahogy ejti: Baxthjud?)… Majd hozzáteszi: Fantastic…
Ha korosodván nem a nevek esnének ki először az emlékezetünkből, nem kellett volna egy percig azon gondolkozni, hogy hogy is hívták a filmben emlegetett német komponistát.
Ha nem lázasodott volna be korábban legkisebb unokánk, ma együtt töltenénk a hétvégét.
Ha nem kapta volna el SCh J. a covidot, a héten mindig misén vehettünk volna részt.
Ha nem mondtam volna még, gyönyörű napfelkeltére ébredtünk ma. Lefotóztam.
Ha nem jött volna az ötlet, hogy rakott krumpli legyen az ebéd, a kínaitól vettünk volna csirkét.
Ha nem volna ma szombat, ma nem porszívóztam volna. (Egy Pitkin-filmben a főhős tiltakozik a fürdés ellen, mondván, hogy „Nincs ma szombat, miért fürödjek”?)
Ha szorgalmasabb lettem volna, már reggel megírtam volna a posztomat.
Ha nem olvastam volna korábban, most az Ének a búzamezőkről c. kötet jönne sorra.   
Ha nem húzgáltam volna alá ceruzával az engem megfogó gondolatokat, akkor nem tudnám, hogy hol tartottam Ferenc pápa Fratelli tutti c. enciklikájában.
Ha már az enciklikát emlegettem, meg is idézem az általam aláhúzott néhány mondatát.
- A szolidaritás …szembefordulás a pénz birodalmának pusztító hatásaival… (116. p.)
- A fejlődés nem irányulhat egy kisebbség [pénzmágnások. Gy.M.] egyre növekvő vagyonfelhalmozására. (122. p.)
Nem számít, ki hol él. Nemzetem is felelős a fejlődésükért, bár ez a felelősség többféleképpen valósulhat meg: nagylelkű befogadással, javítva szülőföldjük életkörülményeit, [magyar modell], nem támogatva a természeti erőforrásaikat kiaknázó és egész népek méltó fejlődését akadályozó korrupt rendszereket. (125. p.)
- Az ideális kétségtelenül a szükségtelen migráció elkerülése lenne. Ez pedig úgy érhető el, hogy a származási országban teremtjük meg a méltó élet és növekedés lehetőségét. (129. p.) ,
Ha ez nem poszt volna, tovább is írhatnám, és akkor ilyenek jönnének:
Ha a nagymamámnak kerekei lennének, ő volna az omnibusz.
Ha csendben maradtál volna, bölcsebb maradtál volna.
Ha két kályhában tíz hasáb fa négy nap alatt ég el, akkor öt kályhában húsz hasáb fa hány nap alatt hamvad el?

   
   
   

Azok a könyvek állnak közel hozzám, amelyeknek írói észjárása hasonló az enyémhez. Írásaik olvasása megerősít benne, hogy más is tapasztal olyasmit, amiket én. Mindezt azért jegyzem meg, mert Móra efféle író számomra. Ír egy tárcát (Tudománynépszerűsítés) arról, hogy híres emberek, közéleti szereplők, magas rangú katonatisztek, főméltóságok megnyilvánulásai olykor a teljes tájékozatlanságról árulkodnak egy-egy adott témát illetően. Nagy magabiztossággal állítanak olyasmit, amik köszönő viszonyban sem állnak a valósággal. Viszont megkritizálhatatlanok, véleményük megfellebbezhetetlen.
Személyes tapasztalataim is vannak hasonlókról.
- A nagy zenei szaktekintélynek örvendő embertől kérdeztem, hogy az általam elővezetett zene vajon Mozartnak melyik darabja? Ő azt mondta, hogy egy zongoraverseny témája. Később szembesültem vele, hogy egy frászt. Az Esz-dúr szimfónia utolsó gyors tételének fő témája.
- Ugyanő kétségbe vonta, hogy a magyar himnusz dallamszerkezete, felépítése a Haydn-féle himnuszra hajaz. Érvelhettem volna, de nem tettem. Később egy zeneszerzővel készült interjú megerősített igazamban, mivel kétségtelen a hasonlóság. Haydn papa ihletése nyomán rajzolódott ki Erkel muzsikája.
- Egy másik szaktekintély nekem nem hitte el, hogy Brecht keresztneve nem Bertold, hanem valamiért Bertolt. Elment a könyvtárba, s megkereste a Berchmans lexikon szócikkét. Annak elhitte.
- Máskor ugyanígy jártam egy zeneszerző nemzetiségi hovatartozását illetően. Hiába volt igazam.
- Na és, amikor elmondtam főnökömnek, hogy kedvencem, a Pacsirta szerzője román, hevesen rendre utasított, mondván, hogy nem adjuk a románoknak. Az magyar szerzemény. Aha – gondoltam –, és úgy hívják, hogy Dinicu.
Ugyanazt éreztem, mint Móra: Hogy jövök én ahhoz, hogy kétségbe vonjam tekintélyes emberek határozott véleményét, vagy kifejtett álláspontját.
Az a szomorú, hogy alá-fölérendeltségi viszony esetén általában nem működik a logikus párbeszéd, csak ritka kivétellel. Így nehéz korrekt beszélgetést folytatni.
- Valaki azt mondta, és egyetértek vele, hogy választáskor a polgárok érzéseik alapján szavaznak. Nincs értelme észérvekkel győzködni a voksolókat se jobbra, se balra.            

Ágnesek, Ágik, Ágicák, Gicák, Agnéták, Inezek Isten éltessen mindnyájatokat! Nevetek nem a latin agnusból jön, hanem a görög hagnosz, hagiosz szóból. Jelentése: tiszta, szent, tartózkodó, stb...
***
Aztán éjjel felébredtem. Aztán a kezembe került a Taizéi énekeskönyv. S benne számos értékes szövegű dallam. Pl. Jézus, te vezess utamon. Ez az az út, amelyen megvalósul a miatyánk kitétele, Legyen meg a te akaratod.
Lapozgatva a kottát, egyre inkább az erősödött meg bennem, hogy az éjjel csendjében felizzanak a hívószavak, jelentése teljességében érvényesülnek a magasztos szavak. Néhányat ide idézek.
- Adoremus te Christe, benedicimus tibi, quia per crucem tuam redemisti mundum.
- Misericordias Domini, in aeternum cantabo.
- Spiritus Iesu Christi, Spiritus caritatis, confirmet cor tuum.
- Wait for the Lord, whose day is near. Wait for the Lord, keep watch, take heart!   
- Ubi caritas et amor, ubi caritas Deus ibi est.
- Virrassz még, imádkozz még, Jézussal ébren, virrassz az éjben!
Még hosszan idézhetném őket, amelyek a csendben képesek betölteni a lelket.
Péntek a fájdalmas olvasó napja.
Ilyenek a titkok: Áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus:
- aki érettünk vérrel verítékezett (Szerintem drámaibb volna egy ilyen megfogalmazás: Áldott a te fiacskád, Jézus, aki értünk gyötrődött)
- akit érettünk megostoroztak, (vö. Mel Gibson filmjelenetével)
- akit érettünk tövissel koronáztak (drámaibb volna: a te fiacskád, Jézus, akit megaláztak, kigúnyoltak)    
- aki értünk a nehéz keresztet hordozta (3 és fél cm-es seb keletkezett a vállán, ami iszonyúan fájt)
- akit keresztre értünk feszítettek (nem is kommentálom)
***
Az éjszakai ébredést alvás követi. Igen bizarr álmaim tudnak kerekedni. Hajnalban pl. azt álmodtam, hogy egy szomszéd – hogy ki volt, pontosan nem tudom azonosítani – pörölt M.val (aki nem is itt lakik már), hogy rossz helyen parkolt s ez sem volt igaz. Teljesen szabályosan parkolt jó helyen. Inkább felébredtem.

Fogyunk. Elhunyt Hédi unokanővérünk.
Nyugodjék békében!
Gyarapodunk is.
Elég arra gondolni, hogy tizenegy unokám van. (Ez tiszteséges szám, még akkor is, ha eltekintek attól a ténytől, hogy a feleségemnek is tizenegy unokája van.)
A fogyás és növekedés ugyanúgy történik országos viszonylatban is.
A covid eddig elvitt több mint 40 000, zömmel idős embert.
A családtámogatási rendszer – reményeim szerint – valamelyest oldja ezt a veszteséget.
***
Szerda reggel igeliturgia volt, papunk koronavírusos betegsége folytán.
Új negatív rekord született ezúttal. Mindössze kilencen jelentünk meg az alkalmon.
Óhatatlanul Ingmar Bergman egyik filmjelenete elevenedett meg bennem.
Egy egészen szomorú valami.
A tiszteletes istentisztelethez készülne, de csupán egy valaki jelenik meg a templomban, a házvezetőnője. A tiszteletes azon vacillál, hogy egyáltalán hozzákezdjen-e a liturgiához, avagy sem. Nem véletlenül el van keseredve.
Amikor kevesen vettünk részt a regnumi kápolnai misén, László pater megjegyezte, hogy most fejenként mindnyájan 400 távollevőt képviselünk.
Hasonlóan lehangoló lehet egy-egy ürességtől kongó parlamentben elmondani adott esetben egy előterjesztést, miközben tapintható az érdektelenség.
***
Hirdetés: Kiadó fiatal szerzőket keres. Szerintem profitnövelési módot keres, s ahhoz keres szerzőket.
***
Más nincs, azaz van.
Az öreg indián egy mondatos vezérelve: Az a fő, hogy ne féljen az ember.
János apostol vezérelve: „A szeretet ebben mutatkozik meg: nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (1Jn 4.10)
Loyolai Szt. Ignác vezérelve: „Az ember arra van teremtve, hogy Istent, a mi Urunkat dicsérje, tisztelje és szolgáljon neki, és ezáltal lelkét üdvözítse. Minden egyéb a föld színén az emberért van teremtve…”
Szt. Pio vezérelve: Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.

Január 22. a magyar kultúra napja, Kölcsey Himnusza keletkezésének a napja. Ez a Himnusz ugyan a magyar nép zivataros századairól szól, aktualitása mégis mindmáig töretlen.
Rákosi ugyan Kodályt rá akarta venni egy szocialista himnusz megírására, de Kodály hárított, mondván, hogy jobbat nem tudna írni.   
Lehetne itt a magyar kultúráról szólni. Pl. még frissen él bennem a tegnap hallgatott Bartók kétzongorás szonáta archív felvétele, amelyet annak idején a fiatal Kocsis Zoltán és Ránki Dezső adtak elő káprázatos érzékkel – de nem teszem. Sőt még a himnuszt se elemzem, inkább megosztok egy régi történetet, amelynek részese voltam.
Helyszín Balatonszabadi, E. barátomék nyaralója. A történet idején még talán nem is volt az övék, hanem az éltes S. bácsié. A hatvanas években még divat volt a társasjáték. A táblás játékok is, meg az eszköztelenek is. Pl. valakit kiküldtek, s a többiek a helyiség sarkait elnevezték fantáziájuk szerint. Majd behívták az illetőt s megkérdezték tőle: Hogy köszönsz ennek a saroknak, hogy a másiknak stb. Mit adsz neki enni? Közben jót mulattak azokon a képtelenségeken, amikkel találkoztak. Pl. a kutyát így köszöntötte: szép jó napot méltóságos uram…
Volt egy másik játék is, és most éppen ide szerettem volna kilyukadni. A játékosoknak egy ismert vers első sorát kellett szavanként mondatokban elhelyezni. Teszem azt, megállapodtak ebben a sorban: Befordultam a konyhába… A korábban kiküldött ember kezdte sorra kérdezni a tagokat. Pl. hogy aludtál az éjszaka? A kérdezett úgy igyekezett mondatot alkotni, hogy a kérdező ne jöjjön rá a megoldásra, különben szerepet cseréltek. Tehát így valahogy válaszolt: Jól aludtam, semmivel nem törődtem, befordultam a fal felé, és álomba merültem.          
Történt, hogy a társaság a himnusz első sorában állapodott meg, ezt kellett elrejteni szavanként egy-egy mondatban. A kérdező az öreg S. bácsihoz érkezett, s megkérdezte tőle, hogy S. bácsi, min gondolkozik? Az öreg kivágta magát: Azon gondolkozom, hogy Isten, áldd meg a magyart!
Lett nagy nevetés, s a játéknak itt vége szakadt.
Az öreg együtt nevetett velünk, többiekkel.  
PS. Kölcsey kéziratában még így áll ez a sor: Isten áld (sic!) meg a magyart... Akkoriban formálódott a magyar helyesírás.