Mickey webnaplója

Ma tankoltam, s az egekben a benzin ára. Literenként 504,90Ft! Átlépett újra egy határt, amelyről azt gondoltam, sose fogja megugrani. Nos, megtette. Nesze neked taxisblokád, ami vagy harminc éve kiverte a kormány kezéből az üzemanyagárak képzését. A számlám 20 055ft-ról szól, de én akciós kártya tulajdonosa vagyok, ezért kaptam – írd és mondd – 33 pontot (Ft-ot)! Már megint én jártam jól. Sőt ablakot mostam, s némileg a kocsi tetejét is megszabadítottam a portól, koromtól, kosztól.
Reggel viszont gyönyörű enyhe, rózsaszínfelhős időre ébredtünk. Színorgiában pompáztak a lombok a napsütésben. Az autósok viszont mintha megvadultak volna. Egyik az én sávomban jött és jelezte, hogy ő nem tér ki, nem curükkol vissza. Én alkalmaztam az okos enged, szamár szenved elvét.
Az aktuális vicc amúgy így szól: A kátyús úton ordít a kocsis a vele szembe jövőnek:
- Térjen ki!
- Nem térek.
- Térjen ki, hallja-e?!
- Nem térek.
- Térjen ki, mert ha nem, hát akkor…
- Hát akkor mint csinál?
- Én térek ki.
Ugyanez anekdotaként Prohászka és az egyszeri ember esetével egy sáros úton.
Az egyszeri ember:
- Ostobák előtt én nem szoktam kitérni.
- Én viszont minden esetben megteszem – így Prohászka, és habozás nélkül belelépett a latyakba.
Az én esetemben pedig az történt, hogy a Mitsubishi visszahőkölt az őt fenyegető Audi előtt. Tolattam, ameddig kellett.
Ám hazafelé jövet egy teherautó is az én sávomban robogott, s sebességét nem korlátozva közeledett. Kénytelen voltam kitérni előle olyannyira, hogy tolatnom kellett ahhoz, hogy visszatérhessek a sávomba.
Titkon azt gondolom, hogy a hidegfrontbetörés vadíthatta meg a sofőröket. Egyebekben szokatlanul sok autós okozott torlódásokat az utakon.
Mi ütött azt autós társadalomba? Egyesek úgy közlekednek, mint a mérgezett egerek. Nem vagyok ehhez hozzászokva, és nem is akarok hozzászokni!
Délután csakugyan viharos szél támadt. Az erkélyen olvastam, s olykor fotóztam is a szél tombolását.
Reggel tavasz, délben nyár, délután késő ősz lett, holnap hajnalra meg fagyot majd bő esőzést ígérnek a meteorológusok. Vivaldi megirigyelné a gyors változásokat.

      
  

Mórát olvasni kb. ezt is jelenti. Bár emlegeti a Sydolt, emlegeti a villanyórát, az írógépet, az öngyújtót, a töltőtollat, azért a garaboly is divatban volt, a meztélábasság is, meg a szövétnek is.
Szeretem nyelvi játékosságát. Útlevelét, vasúti jegyét életmegszépítő találmányoknak nevezi.   Könnyű vele egyetérteni, elég csak a pinkódokra, a hitelkártyákra, a tajkártyára, a Szig.-re és egyéb plasztikdarabokra utalni. Utóbbiak a mi életünket „szépítik meg”. S ki tudja, hogy még hány kártya vár ránk a jövőben. A legújabb: a beoltottságot igazoló kártya.
Ő azt írja: kengyele, én rávágom: Csengele.
Ő azt írja: Felültem a Fakóra, gyerünk lovam Makóra. 
Én ráfelelek: Miklós fiam az út mellett, mind meglocsolja a füvet. Ne félj Miklós, nem vagy árva, együtt megyünk a SUGÁR-ba.
Ő megjegyzi, hogy a kutyafáját, nem egészen értelmetlen, mert a kutyafa orvosi cserje, rhamnus frangula. Az isten fáját sem egészen légből kapott, mert azt ázsiai magyar istennek a fája az egy ürömfajta.
Ennek már csak azt tehetem mellé, hogy az iskolafáját. Ám iskolafa nincs, legfeljebb faiskola, viszont az iskolaudvarokon szoktak fák lenni, és fajtájuktól függetlenül valamennyien az iskola fái.
Természetesen továbbra is tetszenek a tájnyelven lejegyzett sorai. Ezek különös módon fűszerezik az általa használt szókincset.
Így ír: De azért még sokáig elhúzhati szögény, mert hallom, tökéletesen eszin van akkor is, amikor félrebeszél.   
Nem is ragozom tovább. Elég ennyi, hogy kedvet csináljak olvasáshoz azokban, akiknek már épp csak egy kis nógatás hiányzott ahhoz, hogy lecsapjanak egy Móra-kötetre.
***
Érdekes kirándulásaim vannak az ’olaszmódra’ rejtvények világában. Nem könnyen adják meg magukat az újabbak. Annál értékesebb skalp hosszas töprengés után mégis megfejteni őket. Szellemi kihívás, párbaj, a győzelem mindenkori reményével. Ma kettőt tettem kétvállra.
   

Tulajdonképpen prózai nap volt a mai.
(Ahogy a rádió híresztelte: Ma sem szabályos, sem különleges világnap nem volt. Vagy ahogy a seregben volt szokás. Jelentem, különleges esemény nem történt.)  
Papunkat GG helyettesítette. A nap kedvesen világított, az autó működik, a közértben zsemlét vettünk, a zöldségesnél gyümölcsöt. A vendégségnek egyelőre vége, porszívóztam a lakást, egy mobilhívás kapcsán megtudtam, hogy nem kell tartani a jogosítvány lejártától, mert a járvány miatt 60 nappal meghosszabbodik érvényessége. A déli órákban állok a hátsó szoba ablakánál. (Sose tudom: Az ablak előtt állok? Mögötte? Hiszen előtte kétemeletnyi mélység tátong, tehát mögötte. Felőlem nézve persze előtte állok, s mögüle tekintek a tájra.) A táj pedig szép. Így ősszel különösen is szép. Gyönyörködöm az aranykőris ritkuló, naptól átvilágított lombjában.
Ennek a szobának az ablakkivágása adja a szemnek legszebb élményt. Egy torony, néhány kisebbel körülvéve, az Aranyhegyi-patak menti fasor kontrasztos képe, a rét elszórt fái, egy magánház nyugalma. A patakon túl a tornyok tövében húzódik a vasúti töltés, amelyen a Duna felé igyekvő vonatok a Nyugati pu.-ra, a budai hegyek felé tartók pedig Esztergomba tartanak. Vajon lesz-e egyszer olyan is, amely áthalad Párkányba, s még tovább? Én már aligha érem meg.
Hódoltam rejtvényfejtési mániámnak is, kiraktam egy 100-részes puzzle-t. Beleolvastam néhány Móra-kötetbe, hogy olyat válasszak, amely leginkább leköt. Novellák mellett döntöttem, s egyelőre talonba raktam a Hannibál visszatér c.-t.
Reggel bevettem a „porokat”, este is bevettem őket, s kiporcióztam a holnapi adagokat. Észnél kell lennem, mert rövid távú memóriámra nem szívesen hagyatkozom, mert hogy úgy mondjam, már nem a régi, mert nagyon is régi.
Úgy tudom, hogy a hónap végén mégis át kell állítani az órákat. Pedig példát vehetnénk már azokról az országokról, amelyek nem veszik tudomásul ezt a világméretű szamárságot. Az indián viccnek osztom az igazát.  Csak a fehér ember hiszi el azt, hogyha levág a takarója végéből, és azt felvarja az elejére, akkor hosszabb lesz a takarója.  
***
De ha már: K. fotóján egy agár az erdei úton vált át. Szövege (Ő(s)z. Kommentem egy góbévicc:
- Oszt mondja, Mózsi bácsi, lőtt már medvét?
- Eggyet. Oszt asse avvót.  
***
Azt álmodtam, hogy vezérigazgató vagyok. Aztán fölébredve konstatáltam, hogy egyedül a súlyom van meg hozzá.

Olvasom Mórától: Amikor öldöklő szerszámokkal a keze ügyében eltemetett férfit találnak ásatáskor, „János bácsi elismeréssel billenti meg a fejét: – Ez már ügön. Nagy fene zenebona embör löhetött ez is a maga idejében. Jámborok és zenebonák – ezekből állt 1500 esztendővel ezelőtt a hun kori nemzet a Fehér-tó partján.”
És ma? Jámborok és zenebonák harca folyik mindmáig.
A jámborok építenek, tisztességet kívánnak, emberi méltósággal élnek, megadva valamennyi teremtménynek az ártatlanság vélelmét.
A zenebona emberek rombolnak, gyalázkodnak, köpnek mások méltóságára. Igen, rombolnak cselekedeteikben és rombolnak szavaikkal. A káoszteremtés atyamesterei.
A történelem tele van zenebona emberekkel. A generalisszimusz, Mao elnök, Ceausescu, Hitler, és ki tudja még igen sokan. Nem sorolom őket.
A nép pedig megoszlik. Egyesek a békét szeretik, mások a harcot. Egyesek az építőket szeretik, mások a rombolókat. Utóbbiakat nem korlátozzák a tíz parancsba foglaltak. Öntörvényűek, önkényeskedők.
A kocsmák népe jut eszembe arról a vitáról, amely egykor GyF és OV között folyt le. Gy figyelmeztette O-t úriember mivoltára, miközben őt magát semmiféle megkötés nem kötelezte semmire. Könnyű népszerűségre szert tenni akkor, ha következmények nélkül szórhat valaki rágalmakat másokra anélkül, hogy hasonló hangnemű válaszfenyegetéstől kellene tartania.
A közeljövő politikai megmérettetésben hasonló szituációval kell számolni – az egyik oldal felelőtlen hangos handabandázásával, a másik oldal moderált válaszával.
Egyik oldalon a média és a vagyon túlsúlyával, a másikon a racionális érvekkel.
Egyik oldalon a zenebona emberek harsogásával (még ma is hányan tisztelik Sztálint, aki megnyerte a II. VH-t), a másik oldalon a jámborok összeszedettségével, amely gyengeségnek is tetszhet.
OV az EU-t veszélyes alakulatnak titulálta, mert gazdag és gyenge. Szerinte ez nagyon rossz konstelláció (együtt állás). Vajon ma Mo. milyen? Nemde gazdagodó? A kérdés csak az, hogy gyenge-e vagy erős? Lehet, hogy erős, bár egyelőre eléggé rejtett az ereje.
Vajon van-e a háttérben erőtartalék a jámborokban?
Mert várható a közeljövőben a jámborok és a zenebona emberek megmérkőzése.
A drukkerek pedig szintén kétfélék.
Voksolnak a jámborok, és voksolnak majd a zenebona emberek is. (A képletet bonyolítja, hogy a jámborok között is akad zenebona ember, s a zenebona emberek között is akad jámbor.)
Hogy melyiküknek szurkolok, az nem is kérdés.

Zs.-éktól verses köteteket kaptam. Immár nemcsak Lackfit olvasok (#jóéjtpuszi), hanem Fodor Ákos (1945-2015), főként haikukat megörökítő háromkötetnyi versbe tömörített gondolatait is.
Lackfinál csodálkozva találom a mobil mintájára alkotott stabil (telefon) szót. Én is így neveztem már jó rég óta a vezetékes telefont.
Fodor Ákosnál találom Ujjgyakorlat címen a következőket:
/ Lám a Dalai / Láma dalai! /
Nálam ez régóta így szerepel: Ezek lám, a dalai láma dalai.
Ő azt mondja A kékszakállú herceg párját ritkítja.
Én valamikor azt írtam, hogy aki steril pártot akar szervezni (Giczy Gy.), az a pártját ritkítja.   
Költői indíttatásom letagadhatatlan akkor is, ha nem igazán jeleskedtem azért, hogy sok verset teremjek. De a nyelv zeneisége olykor ellenállhatatlanul tör fel belőlem.
*** 
Lackfi szellemes, és nagyon mai hangzású szókapcsolatai merészek, meghökkentők és korunk nyelvi kinövései. A bungee jumpingtól az állatkamintás tapaszig terjed figyelme, piti próféta portfoliótól a tockosig úgy ír, ahogy a csövön kifér, tetszik az is hogy tiszta ideg vagyok, meg hogy nyakig vagyok az őszintében. Influenszer anyukát emleget. Azt írja: ne rugózzunk rajta; fröccsöntött istenekről mesél, kábszert emleget, algoritmusokat és macskajancsikat, meg photoshoppal tuningolt tökéletességeket de témája a százas papírzsepi és a hűségkártya, is, és nem riad vissza az újabban széles körben használt beszól igétől. A szólásszabadság jegyében uncsinak nevezi az unalmast, energiát feccöl abba, hogy szerepeljen versében a lécci-lécci-lécci kitétel is.
Ért hát a mai magyarok nyelvén, őket szólítja meg, ha nem is fentebb nemben. A fentebb nemet megtartja mondanivalója lényegének, és ehhez választ eszközül a mai szlengből elemeket.
Ami meg Fodor Ákost illeti, egyes szóösszetételei nagyon tetszenek.
Pl. Goethoven;
gyorsasági hangversenyek…
Pernye Andrást csodakamaszként aposztrofálja. 
Rögeszme – szonáta hangvillára és metronómra.
A kolibrirepülés hangtrilla.
Új műfaj-réteg halandzsessz.
A pentatónia receptje: Végy egy monotóniát / és szorozd meg öttel.
A hős fél félni. (Szerintem a gyáva egészen fél.)
Szomorkás szó: Depiend.
Legyen ennyi elég a bemutatásához.
***
Zs.-ék szeretik fel-felbukkanó szóvicceimet. Sok nyelvi leleményt tudok magaménak, s megleptem őket egy A/4-es két oldalát megtöltő kitalációimmal. Válaszul Zs. emlegette, hogy Á. unoka egy füzetben sorszámozza az általa összerakott leleményeket, immár 2000 ilyennél tart.
Vajon megfogom-e ismerni őket?
Vajon vannak-e annyian, hogy egy kis kötetben publikálni lehessen őket?
Ki tudja?
Az ő zenéje a jövő zenéje?    

A Rubicon egyik cikkének a címe: Áruló volt-e Görgey?
Válaszom: Nem volt áruló. Ezzel immár feleslegessé is tettem a cikk elolvasását.
A Távlatok egyik cikkének a címe annak idején hasonlóképpen hangzott: Pártus herceg volt-e Jézus?
Válaszom. NEM. A cikket igazából el se kellett volna olvasnom, hiszen kész volt a válaszom, persze többször is elolvastam, mivel olvasószerkesztőként dolgoztam annak idején. 
***
Szerkesztőkoromban munka végeztével a buszmegállóban vártam a 29-es busz érkezését. Olykor igen sokáig kellett várni rá, mert valamilyen oknál fogva késett a járat. Ahogy ott ácsorogtam, s az utca végén feltűnt egy piros színű busz, elképzeltem, hogy a kék pótlására pirosat szereztek valahonnan és állítottak be helyette. De nem. Az ilyen képzelgések sose teljesültek.
Ma a fiatalokat vártam a franciabalkonnál. Reméltem, hogy nem késnek az ezüst Opellal.
De hát késtek. Na, jó.
Jött egy fehér autó.  Jé, lehet, hogy átfestették a Zafirát fehérre?
Jött egy kék autó. …vagy kékre?
Felbukkant egy pórázon vezetett kutya. Csak nem vettek egy foxit? Ja nem, egy öregasszony került elő a bokor takarásából.
Messze feltűnt néhány ember. Gyerekek és felnőtt… Csak nem gyalog érkeznek?
Végre jött egy ezüst autó… Majd tovább közlekedett.  … Nem találtak parkolóhelyet a ház előtt?
Sokáig semmi mozgást nem észleltem az utcán. … Nahát, ezek sose jönnek.
Tévedtem. Jött egy ezüst Zafira, megállt a ház előtt, s kiszállt belőle fiunk és két unokánk.
Jött, hogy felvegye tőlünk a nálunk megszállt további négy embert, s elindultak kirándulni.
Bár reggel még szemergett az eső, délelőttre kisütött a nap.
Igazi kiránduló idő.
Nincs meleg, inkább hűvösség van, de süt a nap, és vár az erdő.
       

Ránézek az óra digitális kijelzőjére. 5.55. Péter Mihály hangján szólal meg bennem ez a háromjegyű szám. Ötszázötvenöt. Ötös a feleletre, ötös a füzetre, ötös az ismétlő kérdésre. Mindez kb. 60 évvel ezelőtti élmény, földrajz óra a piaristáknál.
A következő benyomás: egy dallam, amit jó harminc éve  énekelt fiunk, M. Walther von der Vogelweide virágéneke ez, elég rapszodikusan kanyargó dallamívvel. Azért nevezetes, mert fiunk miatt behívattak az iskolába, és két tanár bizonygatta, hogy a fiúnak el kellene hagynia a tanintézményt, mert figyelmetlen, szétszórt. Énekórán kibámul az ablakon.
Nem érveltem azzal, hogy meglehet, de otthon betéve tudta a fenti dalt szöveggel együtt, és kérés nélkül énekelte el nekem. Hagytam, hogy káráljanak ellene, annál is inkább, mert akkor már orientálódtunk az akkoriban induló Egyetemi Katolikus Gimnázium irányában. A tanárok azzal érveltek, hogy az iskola középiskolává avanzsál, és M. nem bírná az iramot. Jelentem, hogy az EKG-ban bírta az iramot, utána az egyetemet is, az általános iskolából lett gimnázium pedig befuccsolt, mert nem felelt meg hosszú távon a követelményeknek. A két zárójelesnek is felfogható bekezdésnek itt a vége.
***
A tévéhíradó szerint tegnap a Bükkben 30 cm-es hó esett. Itthon szép, többnyire napos idő volt. Ma, pénteken viszont ködös reggelre ébredtünk. Egyelőre nem látszik a jellegzetes gázgyári torony az ablakkal szemben. Ez már tipikus ősz, zörgő avarral, köddel, hűvösséggel, nyirkossággal,  amikor már jól esik egy csésze forró tea.
Egyebekben Teréz-nap van. Avilai Szt. T. napja, aki megírta csodálatos könyvét Belső várkastély címmel. Én is csodáltam, de igazán követni nem tudtam, pedig az egészét megismertem. Úgy látszik, hogy nem mindenkinek szól.          
Terézből van néhány ismerősöm. Érdekes módon két Teri a Regnumból, és egy az egyik néhai munkahelyemről. Utóbbi íróasztala az enyémmel szemközt volt. Megállapítottunk egymásról, hogy mindketten szeptember 24-én születtünk. Tán ugyanabban az évben is.
Tereza Worowskát meg még az újságíró akadémián ismertem meg a 90-es évek első felében. Akkor ő már jezsuita lapnál dolgozott. Én később csapódtam oda kb. másfél évvel.
Nos, Isten éltesse a Teriket!

- A covid. Megtámadta az emberiséget.  Gyanús, hogy nem természetes fajta. Nem véd ellene semmi. A halálos fertőzéstől megóvja legtöbbünket a védőoltás kettő, három, ki tudja hány adagja. Megvédi, de meg nem gyógyítja. Többé nem lehet elfeledni, mert károsítja a tüdőt, az izmokat, másképpen lesz taknyos az ember, csipásítja a szemet, nehezíti az orron keresztül történő légzést. S ki tudja, még miféle nyavalyákkal lepi meg a pácienseit, azaz szinte mindenkit.
-  Az unokák. Ha az emlegetett covid megrövidíti az életünket, tudatja, hogy állandóan jelen van, az unokák jelenléte pedig meghosszabítja életünket. Jó, hogy vannak, okosodnak, fejlődnek szeretetben, békességben, mosolygósan a világukra tekintve. E. meséli, hogy három alsó tagozatos gyerek megalapította a Krisztus Kicsi Követői társaságát. Gondolom, hogy belőlük lesz hamarosan – stílszerűen – a Tízen Túliak Társasága. A lánykák is aranyosak. Keresik az élményt, a mesét, a játékos jeleneteket: „Mondjuk azt, hogy”: … te leszel a tűzoltó… Szeretik a szerepjátékokat. Mi pedig benne vagyunk. Minket szórakoztat, ők meg ezek által bontakoztatják ki magukat. Nagyon örülnek a személyes törődésnek. Éhezik, hogy valaki figyeljen rájuk, együtt lélegezzen, együtt örüljön velük.
- Nekünk is érdemes folyamatosan figyelni életünk irányulására. Különösen is a negyedik negyed játékrészben.  
Nekem Nemeshegyi Péter páter összefoglalója tetszik: Szeret az Isten, leszállt közénk az Isten, haza vár az Isten.
Mikor?
Amikor ő akarja.
- Mi és a világunk. Az okosok szerint nem mondatonként kiragadva értelmezhető helyesen a Biblia, hanem összefüggéseiben.
Olyan, mint a guadalupei ponchó, amely attól értelmezhetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy anyagának a századok alatt meg kellett volna semmisülnie, de egyben van. Rajta kirajzolódik Mária színes képe, de a laboratóriumi vizsgálatok szerint a kelmén nincs festék. A színek mintegy felette lebegnek, vibrálnak, semmiféle anyaghoz nem hasonlítanak, nem vizsgálhatók.      
Egy amerikai könyvtárban a szinteket fa lépcsősor köti össze. Az alapos elemzés szerint olyan fafajta, mint amiből az készült, nincs is a világon. [És ott mégis van.]
Most már csak azt teszem hozzá, hogy maga az anyag sincs, ha azt veszem, hogy energiagócok együttállásai, köztük hatalmas hézagokkal, űrökkel. Csaknem megfoghatatlanul filozófiába megy mibenlétük. Minél alaposabban vesszük szemügyre az elemeket, annál inkább veszünk el a részletekben anélkül, hogy a végére érnénk a felfedezéseknek.
Most visszacsatolok a Bibliához. Nem a mondatok, hanem az egésze a kimeríthetetlen forrás. Nincs tökéletes fordítása, de mind a lényeget adja vissza valahogyan évezredek távolából. Ott vibrál az Ősjóság a sorokban anélkül, hogy a Biblia ki tudná mondani véges szavakkal a Végtelent. Mégis értésünkre adja a legfontosabban: Az Isten Szeretet.            

Beethoven hegedűversenye szól a belső hallásom által valahol bennem. Van abban egy szép négy soros periódus. Annak idején szolfézsórán zongorán eljátszották néhányszor, s hallás után le kellett kottáznunk. Lehet, hogy azért maradt meg olyan kutyahűséggel bennem?  
Egyáltalán mi szól, és hol, hiszen hang nem hallatszik, belső fülemben is csak a véráram zúgását észlelem, mégis még beljebb, lakik bennem valahol a felismerés, ami megképződik (már le sem merem írni, hogy amit hallok), és felidéződik – Isten tudja, hogy hogyan –, és szól és szól, és megismétlődik x-szer.
***
Órák múlva kerülök újra a gép elé. Fülemben egész más nóta cseng: „Kislány, add a kezed, jó erősen fogjad, el ne engedd” Ez meg ugye egy Illés-sláger tinikoromból.
Hogy mikor mi szól, nehéz kontrollálni, tán nem is lehet. Nincs értékrendhez kötve, ösztönösen megy végbe bennem valami, ami merít az általam korábban megismert zenékből.
***
Mindjárt szolgálatba helyezzük magunkat nagyszülőként. Ha olyan a helyzet, megteszik ezt a rendőrök is. Nekünk most olyan, és bírjuk egészséggel - egyelőre.
***
Valami eszembe jutott, amikor nem volt módom rögzíteni a gondolatot. Mivel eddig nem ugrott be, hogy mi volt az, későbbre vár feldolgozása, avagy a téma ugrik örökre. Biztosan nem volt fontos.
***
Azoknak, akik idáig elolvasták a posztot, még hozok egy faviccet.
A kínai betér a henteshez. Tyúkot akar venni, de nem tudja azt a szót, hogy „tyúk”. Ezért odavisz egy tojást az eladóhoz, és azt kérdezi: - Hol van az anyja?  

A hét első két napján két társaságban is megfordultunk. Egyike nálunk jött össze, a másikra mi mentünk el. Tapasztalatom, hogy nem igazán sikerül olyan megbeszéléseket tartanunk, ami nagy lépés volna az emberiségnek. Viszont a szolidaritás és az empátia jegyében folynak a párbeszédek. Ezeknek szinte valamennyije arra jó, hogy érzékeltesse, az idősödéssel nem vagyunk egyedül. Adunk, kapunk elfogadható tanácsokat.
Újra és újra elmesélem a piarista Maklári L. karénekeseknek adott észrevételeit. „Koma! A crescendo magától jön, de a decrescendót meg kell csinálni.”
Közös tapasztalatunk, hogy az elhalkulás nehéz. Mindkét társaságban van még aktív dolgozó.        
Ez lehet az elhalkulás elleni erőfeszítésnek is egy módja. De nehezíti az elengedést az is, hogy igen sokféle eszközt halmoztunk fel. És még mindig gyűjtjük az újabb kacatokat, ahelyett, hogy odaadogatnánk azoknak, akik értelmesen fel tudják használni őket.
Ez alól én se vagyok kivétel. Hány új kötetet kaptam, fogadtam el. Hány új fotóval bővítettem albumomat, hány új posztot tettem fel a fb-ra.
***
Visszatérve a találkozásokra, a legpozitívabb részük az egymással való baráti kapcsolatfelvétel. Bár nem sűrűek ezek a társasági történések, a súlyuk nagy.
Nagyra értékelem a magyarul tanuló M. unoka érdeklődését, nyitottságát, affinitását, amivel nagyszülei iránt viseltetik. Érdekli sok minden, véleménye van sok mindenről, és meghallgatja a mi véleményünket is. Derűsek ezek a beszélgetések, olykor humorosak, olykor meg igen komoly témák is napirendre kerülnek.
A saját korosztályunkkal folytatott társalgásban is helyet kapott egy eset, ami arra volt kihegyezve, hogy valaki mennyire nagyra értékelte kapcsolatát a nagyszüleivel. Azt hiszem, hogy igaza volt. Ki kell aknázni ezt a kölcsönös gazdagodási lehetőséget, ameddig csak lehet.
Ha van nyertes, nyertes játszma, akkor ez az egyik megjelenési formája.