Mickey webnaplója

A fraktál nem a frakni ige múlt idejű alanyi ragozású egyes szám második személyben álló alakja, hanem törtkitevő.
A síkmértanban érdekes alakzatok véget nem érő halmaza. Elindul egy ábra s folytatódik annak kinövéseként azonos alakú, de több, apróbb formában, majd az is tovább sarjadzik további apróbb kinövésekben, és így tovább. Ilyen a szárnyas tükör is, egymásba fordítva a közéjük álló személy alig megszámlálható mennyiségben sokszorozódik odavissza verve a képeket.
Fraktál jellege miatt, ha a mértékegységek finomságát tekintem, kimutathatatlan, hogy a norvég tengerpart milyen hosszúságú. Kilométerben kevesebb, mint méterben, méterben számítva kevesebb, mint cm-ben és így tovább.
Az emberi tüdő felületének meghatározása is csaknem lehetetlen. A hörgők felülete teszi futballpálya területéhez hasonló méretűvé.
Nekem most egy fraktál-mese jut eszembe.
Azt álmodtam, hogy álmodom, és álmomban azt álmodtam, hogy csakugyan álmodom, s azt álmodom, hogy álmomban álmodtam, s azt álmodtam, hogy álmomban… 
***
A KATOLIKUSOK VAGYUNK FB-oldalon olvastam e mondatot. „Amikor Isten kezébe helyezed a terheidet, akkor Ő békét add a szívedbe.” Rendes szokásom szerint kommentár nélkül javítom: ad. Azért teszem, mert tapasztalom, hogy elég sűrűn tévesen írt szövegek jelennek meg ezen az oldalon. Ilyeneket látva arra gondolok, hogy akik ferde szemmel néznek a vallásokra, az elírt szövegeket olvasva csak erősödik bennük a negatív érzés: A vallás csak szubkultúra, követői primitív emberek.
Nem kritizálok senkit, csak jelzem, hogy zavar van a kréta körül. Pontosabban csak jeleztem, mert az egyik adminisztrátor rám írt: „…az zavar, hogy az 'ad" helyett véletlenül "add" van írva?” Nem az zavar, hanem az, amit az előzőekben kifejtettem.
De csak zavart.
Többé nem olvasom az oldal anyagait.
Minek bosszankodjak?   
***
Ma tizenhatan jöttünk össze nálunk. Jó hangulatú légkörben talán nem oldottunk meg semmit, talán mégis szíven ütötte egynémelyikünket ez, meg az. Úgy látszik, csakugyan nincs nagyobb kincs, mint egy emberarcú csoport tagjainak kölcsönös barátsága. Mindez személyválogatás nélkül jött létre, s évtizedek óta baráti grémium. Meg kell említenem, hogy mikkel kínáltuk egymást:
Pap barátunk – KG - misével;
többen hoztak bort;
valaki könyvei közül kikereste azokat a köteteket, amelyeket talált az otthoni könyvtárában kedvenc íróimtól, s elhozta;
más valaki süteményekkel kedveskedett;
mind kaptunk egy-egy pld.-t egy újonnan megjelent kötetből;
itallal, étellel, kávéval, mini svéd asztallal vendégeltük a hozzánk érkezetteket;
valaki panaszkodott, hogy nincs éles kése. Az est folyamán lett neki.  
Jó, hogy vannak, akarjuk, hogy legyenek.

Ma az időjárásra a kettős front volt jellemző, beterelt bennünket a négy fal közé. Mégsem ennek tudom be, hogy néhány malőr részese lettem. A nagyon várt vendégeket fogadva elkértem a kicsikét, aki már nem is olyan kicsike, és aki kicsúszott a kezemből. Talán nem számoltam vele, hogy ilyen súlya van, meg azzal, hogy igen száraz a bőröm, ennélfogva igen csúszós.  Nagyon megijedtem. Mivel a gyerekcse visszatért szokott játékaihoz, és jókedvű maradt, joggal remélem, hogy nem sérült meg.
M., a fr. unoka több meghívást kapott különféle érdeklődésű magyar gyerekektől a saját korosztályából. Lassan a bőség zavara áll fenn, válogathat kedvére, hogy kikhez csatlakozik a közeljövőben.
Hagyományos tarhonyás krumplilevessel és tojásos galuskával, fejes salátával vártuk a vendégeket. Javaslatomra a fagyasztóban tárolt szalonnaféléből terveztük a leves dúsítását. Sütésekor derült ki, hogy időközben megavasodott a szalonna. A lakás hamar megtelt lehetetlen szagával. Sajnos az íze csak ráerősített a penetráns szagra. Ki kellett dobni az egészet, s átszellőztetni a lakást.
Mondom, hogy nem az én napom, legalábbis látszólag nem az.
Minden tapasztalat tanulságos.
Legközelebb körültekintőbbnek kell lennem.
A gyerekek egyebekben aranyosak voltak.
Csüngtek a Micimackó mesén.
Rita megtalálta a karórámat. Hozta is: - Nagypapa vedd fel!
Én engedelmeskedtem.
Mivel a balcsuklómon ott volt az engem szigorúan ellenőrző óra (ma kétszer utasított, hogy álljak már fel), a jobb csuklómra húztam a csaszit, mint egykor az orosz katonák.
Néhány fotót készítettem a mesenézőkről, és mivel tilos a FB-ra tennem, kénytelenek vagytok elhinni, hogy nagyon aranyos társaság jött össze nálunk.
Sajnos elég hamar távoztak, mert a nagyobbak még „szeretnének szorgalmasan igen sokat tanulni”.
Na jó! Nem – hogy ide hozzam Lackfi János szófordulatát is.
***
Herman Ottó közli, hogy csak a legújabb időkben ismerték fel, hogy az ősszel nagy tömegben szállingózó ökörnyál nem növényi, hanem állati eredetű, és a pókok elemi szálai azok, amelyeken elszélednek a széljárástól hajtva. Megfigyelte, hogy a pókok ügyes taktikával  magas oszlopokról, bokrokról, fákról stb. startolnak el a szélnek feszülve önálló életet élni. Leírja, hogy a Lánchíd függőleges elemeiről ősszel pókocskák ezrei indulnak útnak. El kell hogy higgyem neki, bár meglep, amit mond: Merthogy a Duna fölött mire számítanak a kis ejtőernyősök? Nemde sokuk a vízben végzi életét, mégpedig igen gyorsan?   
         

Ma feldobott állapotban leledzem. Ennek több oka lehet, talán a derűs égbolt, a se hideg, se meleg idő, de kétségtelen, hogy nem csak ez. Már tegnap este hosszas beszélgetés alakult ki köztem és M.  unoka között. Onnan indultam ki, hogy mielőtt találkoztam Fr.-val, tudomásomra jutott, hogy  ismeri Kodályt, szereti a klasszikusokat, a preklasszikusokat és a romantikus zenét is. Ez a hajlam folytatódott a fiaiban. Hosszan soroltuk a közösen ismert zeneszerzőket, kit miért kedvel ő, miért én. Hogy hogyan kerültünk kapcsolatba a zenészek világával.
A beszélgetés ma is folytatódott immár hármasban. Terítékre kerültek a kutyafajták, a lakásbérlés, a társaságokhoz csapódás lehetősége, az autók szépsége, rútsága, s hogy az autócseréknél környezetkímélőbb egy kocsi hosszas használata (amíg csak ki nem múlik). Ez a megállapítás japán kutatóktól származik.
Kihúzom magamat.
A Mitsubishi Colt rendesen gurul mindmáig, immár 24 évesen. (Igaz, hogy „nincs már szeme se,
karja se, és itt-ott kilóg a belseje, mégis örül, hogy él” a japán verdám.)
Az eszmecserék a kölcsönös érdeklődésen fordul meg, meg azon, hogy M. saját bevallása szerint tudatalattijából feljönnek azok a szavak, amelyeket oly sokszor hallott, de talán jelentésük nem volt előtte tiszta. Én meg próbálok úgy fogalmazni, hogy a latin eredetű szavakat helyezem előtérbe, amennyire csak lehetséges. Ezeket jó eséllyel megérti. Segít még a kezem ügyébe helyezett szótár, neki meg a mobil fordítóprogramja. Nem lehet könnyű egy franciának az agglutináló magyarral megbirkózni, de látom: akarja, s nem adja fel.
Meglepett, hogy tetszik neki a Trabant formája. Mint mondta, nem venne olyat, akkor se, ha lehetne még kapni, de a formáját kedveli.
Örültem neki, hogy hóna alá csapta gördeszkáját, és délután kiviharzott az Óbudai szigetre, hogy a jó időben megmozgassa magát. Persze nem mentünk vele, úgy látom, jobban kedveli az önállóságot, a döntés, a mozgás szabadságát, a szabad mozgástereket.
Remélem, hogy kedves élményekkel tér vissza hozzánk.   
S ha ez kevés volna annak megindokolására, hogy ma valóban önfeledt napom volt, hozzáteszem, hogy annak érdekében, hogy még szebb legyen, megtisztítottam a lakás összes ablaküvegét.
Még csak el se fáradtam.

Tegnap megmutattam, hogy mennyi olvasni- és megfejtenivaló vár rám, miközben az intelligens órám bujtogat, hogy keljek fel párnáimról, miként a versbeli özvegy Pókainé Gyulai Pál felhívására.
Kelnék, de maradok, mert egy baráti szívességnek teszek eleget, átjavítgatva egy nagyobb füzetméretű anyagot.
Azzal együtt néhány rejtvénybe belekezdtem, és próbáltam olvasni is a magam örömére.
***
A legjobb fotótémák adódnának a templomunkban. A fehér fal előtt profilban mutatkozó reverendás plébánosunk igen jó kontrasztos kép alanya lehetne. A reverenda fekete gombjai-gömbjei jól érvényesülnek a fehér fal előtt. Valóságos kidudorodó gombsor.
De a maga elé vett aranyszínű monstrancia is megmutatja minden szépségét a reverenda feketéjén. Legalább ennyi a kézzelfogható témagazdagság. Persze bővíthető a kehely és a cibórium eltérő arany színeivel, amelyeken megcsillan a lámpafény, megcikkan a napsugár. A kehely óarany, a cibórium sötétebb. Tán ötvözet, csaknem olyan erősen sárga, mint egy trombita.
E Szentostyát tartó edény a NEK zárómiséjéről való. A benne sokasodó Szentostyákat még Ferenc pápa konszekrálta. Ma fogyott ki belőle az utolsó darab. Itt jelen van a kedvem szerinti pápa tette, Krisztus teste, Zaránd utcai kis templom, és mi: így záródik a kör, benne ég s föld híres és hírtelen szereplőivel.
***
Egy napja a pókokról olvastam Herman Ottónak saját megfigyeléseiről szóló beszámolóját. A pók 10m pókszálat képes kiengedni magából étlen. Legtöbb fajtájuk egy nemzedéket hagy maga után, aztán elpusztul. Nemritkán a nőstény az utolsó energiáját is a peték betakarására fordítja, s ott pusztul el az utódok fészkén. A hím igen óvatosan közeledik párzáskor a nőstényhez. Alulról érinti a hálót jelezve, hogy nem áldozat repült a hálóba, hanem a hím jelentkezik pókkisasszonynál. A nőstény mérgesen lerohanja a betolakodót, ami elmenekül. Olykor akár egy napig is vár, hogy a nőstény indulatai lecsillapodjanak. Majd újra próbálkozik eladdig, ameddig végül is nem talál ellenállásra.
Hanem dolga végeztével jól teszi, ha gyorsan elpucol. Általában ez sikerül is neki, mindazonáltal a fajfenntartást követően a hím is rövidesen elpusztul. Érdekes, hogy mekkora tudás halmozódik fel a pókfajtákban, noha életük meglehetősen rövid.          

Az izmusokkal az a baj, hogy mind kizárólagosságot jelentenek. Aki minimalista, az biztos, hogy nem akar barokkos lenni, a kubista elhatárolódik az expresszionistától, a szürrealista elhatárolódik a szoc.reáltól és így tovább, és így tovább. Ha elfogadom, és valóban elfogadom a varietas delectat igazát, azaz, hogy a változatosság gyönyörködtet, mégis adódik, hogy egyes stílusok közelebb állnak hozzám, mások pedig kevésbé.
Korunkban a civilizáció hozza magával, hogy mindenből sok van, mindent tovább bonyolítanak, fejlesztenek, gadgetté válnak a dolgok, s főleg igen sérülékennyé, javíthatatlanná. Részben beléjük van tervezve az erkölcsi és anyagi kopás, részint a szervizek egyre kevéssé megfizethetők.
Szeretem az egyszerűséget, a puritánságot. Szoktam a beduinokkal példálózni: Kiröhögnének, látva ezer és egy vackunkat. Hogy is pakolhatnák fel őket a tevére vándorlásuk során. A minimalizmusnak vannak hívei a képzőművészek között is. Egri József addig törölte képeiről a kevéssé kifejező vonalakat, ameddig el nem jutott odáig, hogy a további törlések a kép minőségromlását hozták volna. Szeretem érte.
A Vigilia c. periodika egyik tematikus számában olvastam a minimal art néhány vonatkozásáról, és megtetszettek e gondolatok. Idézek belőlük: A minimum esztétikája és a keresztény hit. c. eszmefuttatást Gájer László jegyzi, aki idézi Pawsont. Ő a háztartásokhoz tartozó tárgyak kapcsán megállapítja, hogy míg a 19. sz.-ban egy tehetős háztartásban néhány száz tárgyat találunk, melyek kitartottak egy emberöltőn át, addig ma tárgyak ezreit halmozzuk fel, és boldogok vagyunk, ha kidobhatjuk azokat. [lomtalanítás, garázsvásárok stb.] A tárgyi javak erejével szemben is a visszafogottsághoz, a letisztultsághoz fordul érdeklődésével. Az egyszerűséget a mélységhez, az őseredeti, a világot megelőző elsődleges tisztasághoz köti… A kényelmes világot kellene levetkőznünk magunkról, visszatérve az őseredeti, világ előtti tisztasághoz. Az uralom világának mintázataitól megtisztított valóságban kellene ismét felfedezni a tisztát. … Mint írja, a minimalizált élet mindig is egyfajta szabadságérzetet kínált, a felépített világtól , az ornamentika nyomasztó hatalmástól való szabadságot.
A kvékerek puritanizmusa vagy Fra Angelico letisztultsága a minimum példái…
Még megjegyzem, amit azt őszinteségről, igazmondásról ír:     
Amikor az igazmondást gyakorolja valaki, akkor kockázatot vállal, mert szavai haragot és elutasítást válthatnak ki. Szokatlan ez a beszédmód, mert nem az uralom logikája, hanem az igazság felszabadító ereje érvényesül általa…. Az igazmondás a szabad ember tulajdonsága, és őszinteséget kíván tőlünk. Aki ezt a beszédmódot gyakorolja, az érdekmentes és mezítelen.
Ugye ismerősek ezek a tények az érdekek illetve az értékek képviselőinek összecsattanásai kapcsán?
Nekünk meg állást kell foglalni, hogy az előbbiek vagy az utóbbiak mellett tesszük-e le voksunkat.

- Írj! – hangzott a jegyzetelésre való felszólítás gimnazista korunkban. De tanár úr, otthon hagytam a füzetemet.
- Akkor írj a falra!
- De a tollamat is otthon felejtettem.
- Akkor írj az ujjaddal a falra! De írj! Ne lássam, hogy itt tétlenkedel!
Ez persze régen volt, majd 60 éve.
„Téma az ablakban.”
Tényleg ott van? Odakint esik, az aranykőris ugyancsak arany, dobálja le leveleit, ahogy szél úrfi kívánja. A téma visszaköszön, az ablak tükre is. Tükrözi a szoba csillárjának fehér fényét. Hamar sötétedik, mert „labuntur anni”, múlnak az évek és múlnak a hónapok. Rendes természetük szerint rövidülnek a nappalok. Innen a tükröződő fény az ablakban.
***  
Katinak (húg) adtam egy általam másolt kottát. Most, hogy magamnak is kinyomtattam, jöttem rá, hogy slamposan kottáztam le a négysoros dallamot. Néhány helyen elmulasztottam szárat rajzolni a félhangnak, s egész hanggal persze nem jön ki a ritmusképlet.
***
Unokahúgom, L. Bori a Spanyolországban megtartott magashegyi futás világbajnokságon a világ 19. legjobbja lett. Ez figyelmet érdemelne, de ez az extrémsport nincsen a hivatalosak között. Ha másét nem is, legalább az én figyelmemet és gratulációmat megérdemli.
Én már lassan vízszintesen se tudok futni.
***
Kaptunk ma egy aranyos videót. A három éves R. közli csecsemő húgával, hogy a Boribon mesének itt a vége. És elismétli hangosan nevetve százszor: ITT A VÉGE, ITT A VÉGE… A kicsi pedig szívből kacag a mókás kijelentésre. Hát akkor tényleg
ITT A VÉGE. 

Az egy nemzethez tartozók közt keresve azt a platformot, ami a tagokat összeköti, mert mindenkire jellemző, és ami összefogásra alkalmassá teszi/tenné valamennyiüket, annak egyik legalapvetőbb jegye az emberi méltóság lehet.
Az emberi méltóság mindenkiben azonos. Istentől kapott ajándék, legyen az illető férfi, nő, gyerek, többséghez vagy kisebbséghez tartozó, művelt vagy iskolázatlan, öreg vagy fiatal, vallásos vagy vallástalan ember. Következésképpen az emberi méltóság lehet egyedül az az alap, amelyre a nemzeti összefogás épülhet, mert minden honfitársunk egyenlő méltóságú, s mint ilyenre kell tekintenie valamennyi alakulatnak, amely a parlamenti választáson elindul.
Választáskor pedig azt kell látni, melyik párt programja járul hozzá általánosan az emberi méltóság kibontakozásához. Arra kell, hogy voksát adja minden ép erkölcsi érzékkel rendelkező állampolgár.
Ez ilyen egyszerű. A többi csak reklám és propaganda, szájtépés, megtévesztés, illúziókergetés, avagy zsigeri gyűlölet. Ne hallgasson senki a szirénhangokra, az üres szólamokra, hanem legyen annyi tartása, hogy nem megy le kutyába, és a méltóságának megfelelő felelős döntést hoz.
Elgondolkoztat OV kijelentése, amelyet az EU kapcsán megfogalmaz: Az anyagi jólét és az erőtlenség a lehető legrosszabb képlet, amikor támadásnak van kitéve egy térség. Ez a mai helyzetünkre is valamiféleképpen vonatkoztatható. Hogyan is állunk mi a védelemmel és a gazdagsággal?
Akárhogy is, többé nem kívánok a választás témájával foglalkozni.
***               
Két poént választottam azok közül, amelyeket RJ küldött.
- Azért szürkék a hétköznapok, mert lusták vagyunk kifesteni őket.
- Gondoltam, lemegyek a parkba futni, de csak kövér embereket láttam. Rájöttem, hogy a futás hizlal, és így inkább hazamentem.
***
Cs. emailben jelezte, hogy megkapta a hétvégi találkozó képeit.
Ezt írta: Köszi szépen. Megkaptam, nagyon jók.
Nem tudom, hogyan, de Iván látta ezt a választ, mert hozzászólt: Mit kaptál meg, covidot?

Kaptam egy csodaórát, amely felettes énként őrzi lépteimet, szabályozza mozgásállapotomat, amennyiben hangos nemtetszését nyilvánítja, ha szerinte túl sokat ülök egyhelyben. Persze a kardiológus meg volna elégedve ezzel a kontrollal. Én kevésbé.
Ami az érem másik oldala: Rövid időn belül elárasztottak a jó olvasnivalók. Előbb kb. tízkötetnyi Móra Ferenc-művet kaptam kölcsön, majd születésnapomra sok kötetet, nem beszélve a SZIT-megnyitó ajándékköteteiről. Ehhez jön az Országút c. lap, ma meg még három Vigilia-szám, érdekesnek mutatkozó cikkekkel. S ha mindez kevés volna, kaptam egy olasz módra rejtvényfüzetet benne 110 megfejtendő ábrával, s megérkezett az előfizetett FülesBagoly szám is a maga tarkabarka feladványaival.
Állva fogjak a szellemi csemegék feldolgozásához? Kapcsoljam le a karórámat?
Este hallgattam egy pszichológus előadását az időbeosztásról, aminek az volt a lényege, hogy aki tudatosan tagolja az idejét észszerű megfontolások alapján, az többszörösét képes teljesíteni, mint egy átlagember. Ez igaz, bár szerintem óhatatlan, hogy két végén égeti élete gyertyáját.
Mégse ez ragadott meg az előadásában, hanem a projekt szó, amit felváltott egy magyarral. Mégis volna megfelelő hazai szó erre a fogalomra? A lélektanász a vállalás szóval áll elő a projekttel szemben. Meglepett ez a nyelvi lelemény, mert csakugyan ez a fogalom áll legközelebb a projekt szóhoz. Nem állítom, hogy azonos tartalmú vele, de hogy a leghasonlóbb hozzá, azt készséggel elismerem.
***
Viccek a FülesBagolyból:
- Mikor az öreg indián meglát egy bicikliző farmert, így szól: Milyen lusta a fehér ember! Akkor is ül, amikor megy. (Lám, az indián is felállítana ültő helyzetemből.)
- Poén krimi-módra: - Doktor úr, biztos a diagnózisomban? – Meglehetősen, de teljesen biztosat majd csak a boncolása után tudok mondani önnek.  
- A góbé orvoshoz megy. A doki meghallgatja a tüdejét és így szól: Kérem, sóhajtson nagyokat!
Ej-haj, ejnye-bejnye…
- A végére egy anális: A nővér beküldi a beteget egy szobába: - Itt várjon, azonnal jövök!
 A beteg szétnéz, a szoba üres, nincs benne bútor. A falon viszont az alsó sarokba oda van írva valami. A beteg lehajol, és a következőket olvassa: Kérem, maradjon így, ugyanis ez a legalkalmasabb póz a beöntéshez!
     

Mivel immár három helyen fogyasztjuk az internetet, és a harmadik kábel a közlekedő kőpadlóján feküdt, megérett az idő arra, hogy kábelcsatornába fektessük a földön rendetlenkedőt. Volt szálanként 500 .-ért német, és 3000.-ért francia 2m-es öntapadós kábelcsatorna. A németet vettük. Szombaton T. és M. vezetgették a falakon át, a mennyezet szélén. A madzag engedelmesen belesimult a csatornába, csak az öntapadás nem sikerült. Lehet, hogy az október ellenére meglévő 25 fok sok egy érző öntapinak. Mindenesetre el-elengedett - sokhelyütt. Erősebb ragasztó kellett ahhoz, hogy helyén maradjon a „csatorna”. Most már helyben van, bent a szobában, ahol nagy mennyiségű kábel vár elhelyezésre. Mivel a padlószegély alkalmas a kábel befogadására, megvezethető benne még kb. két méter.
És a többi…?
A többit fel kell tekerni karikába, hogy ne legyenek olyan slampos összevisszaságban. De azt is megtehetnénk, hogy a szobán belüli összes felesleges kábelrészt karikába tekerve tároljuk. Végtére is nemcsak ez a kábel teng-leng szabadon, hanem még több másik is. Ha azoknak jó a padlón heverészni, emennek miért kell szem elől eltűnni?
Matyi unokának felelevenítettem azt az évtizedekkel ezelőtti történést, amikor is a francia család rácsodálkozott arra, hogy a panellakás valamennyi vezetéke szabadon lóg a mennyezet alatti konnektorok és a csillárok, lámpatestek között. Ma is így van, magam csak szoc-reálnak nevezem. Sose dugtuk kábelcsatornába, hogy ne legyen olyan feltűnő és primitív megoldás. Azt hiszem, ezentúl se tesszük. Már megszoktuk, és nem zavar, bár nem túlságosan szép látvány.
***
Olvasom Lackfi #Jóéjtpuszi c. kötetét. Benne megakad a szemem azon, hogy a mobillal szemben stabilnak nevezi a vezetékes telefont. Nicsak! Nincs vele egyedül. Tőle függetlenül* magam is stabilnak neveztem a mobil mintájára a vezetékest, mintegy párhuzamba állítva a kétféle konstrukciót.
Tetszenek a versei, elsősorban az alkalmazott szókincse miatt, de orron pöckölő meghökkentései miatt is. Ezek a szellemes fricskák ruházzák fel a rendkívül lazán odavetett szavakat, mondatokat súlyos tartalommal.
Olykor úgy érzem, bátorság kellett az egyébként is létező költői szabadság ilyen fokú alkalmazásához. Én nem mertem volna, pedig… Pedig a versek végső kicsengése egyébként mind pozitív.
Jogos a gratuláció.  
* Ez a tőle függetlenül a kémiai tanulmányaimból ismerős: az elemek periódusos rendszerére Mengyelejevtől függetlenül a német Meier is rájött. A dinamóra Siemenstől függetlenül jött rá egy magyar tudós.                   

- Egyszer beletettem a nadrágzsebembe a Strepsils szopogatós tablettákat. Aztán kerestem a zsebeimben, de nem találtam. Pedig még a farzsebét is átkutattam. Ma előkerültek. Alig tudtam kioperálni a zsebemből. Arra ugyanis nem gondoltam, hogy két farzseb van a nadrágomon, s a bal felső-hátsó zsebben nem kerestem.
- Autómat ott teszem le, ahol szabad helyet találok este. Különösen is nehéz közeli helyet találni akkor, amikor már mindenki hazatért a munkából. Nagyon ritkán, de előfordult nemegyszer, hogy reggelre elfelejtettem, hogy hol parkoltam. Ahol emlékezetem szerint leállítottam a verdát, reggelre kelve idegen kocsit találtam. Egy darabig az egzisztenciális válság tüneteit produkáltam, hogyan fogom a rendőrségen jelenteni, hogy ellopták az autómat, stb. Milyen másikat veszek stb. Ez a szörnyülködés jól leolvasható volt az arcomról.
Ma reggel nem egészen ez történt. Tudtam, hogy az utcában jó messze parkoltam. Megyek, feleség is utánam, de nem találom a kocsit. Az járt a fejemben: Az autót bezártam, a zárja elég biztonságos, jó húsz éves a rozsdásodó kasztni, kinek kell egy vén autó, amelyet csak nagyon kis pénzért lehet eladni. Az lett gyanús, hogy házkapu előtt álltam le, s ezen az utcaszakaszon nincs kapu. Feleségemnek meg az tűnt föl, hogy elmarad a szokásos hiszti. Hát persze. Egyre közelebb az az idő, amikor befejezem sofőr tevékenységemet. Egyre közelebb az idő, amikor rozsdatemetőbe kerül a verda, s ha mégis szükséges, veszünk egy használtat.
Mindenesetre megnéztük a rá merőleges utcában is. Persze hogy ott állt, jó messze – egy kapu előtt.
- Szombaton vendégeskedtünk, immár nem nálunk. Elfelejtettem a bűvös búcsúmondatot, amit egy góbé gyerek mondott nekünk hasonló esetben: Jó volt magiknál.
Mondhattuk volna, mert csakugyan jól éreztük magunkat, a szellős-napos, jólevegős teraszon, és bent a szobában, jó társaságban, rég látott, de szívesen újra látott emberek között.
Ilyenkor mindig ugyanaz a hiányérzet fog el. Beszéltem ezzel, beszéltem azzal, de hogy a harmadik emberek miről beszélgettek egymással, arról kevés fogalmam van. Szerencsés esetben a részt vevők utólag tisztázhatják a felvetett témákat, megoszthatják egymással a kapott infókat, de ennek elégséges feltétele, hogy utólag egy helyen találkozzanak össze (pl. testvérek). Ennek a hiányában
marad a rész-informáltság azzal az igazsággal, amit a német így fejez ki: Kleine Fische - gute Fische!