Mickey webnaplója

Gy. hatvannyolc volt. Ő a legközelebbi ismerősünk, barátunk, akit elvitt a covid. Az a kategória, akiket időseknek, halmozottan betegeknek szoktak titulálni. Ők azok, akik naponta megszámláltatnak, s a tévé nyilvánossága előtt statisztikai számként szerepelnek. Aztán jön a következő nap a következő számokkal.
Első találkozásunk telefonon történt. Felhívtam egy kéréssel. Zs. lányunk UV-időszakban menne vizsgázni időcsúszás miatt. Ő, a főiskolai oktató visszakérdezett: És ha megbukik, mikor vizsgázik újra, vagy kihagy egy szemesztert? Én azt feleltem neki, hogy szerintem ennek nincs valószínűsége. Ebben maradtunk. Nekem lett igazam.  Zs. „átcsúszott” egy ötössel. Ő volt, aki belga területre varázsolta néhány tanítványát, ahol ösztöndíjasok lettek. Időnként meglátogatta őket, s mint mondta, jól érzik magukat a „boszorkányok”. Zs. vizsgadolgozatának is ő volt a konzulense. Egyszer tréfásan megjegyezte, hogy olyan kitűnő anyagot produkált tanítványa, hogy ő alig tudta követni szárnyalását.  
Ugyancsak ő volt, aki K. lányunk ambícióját is élesztgette, hogy vegyen részt a főiskolai képzésben.
Egy alkalommal meggyőzően érvelt amellett, hogy az Isten ártatlan. Csak szeretni tud. Mindenkit szeret.
Gy. egy estén keresztül próbálta magyarázni a kegyelem szó jelentését. Tehette, mert a tudás megszerzése, s visszaadása kedvenc időtöltése volt. Említette, hogy amikor németet tanult, kiragasztotta a ragozásokat a szobája falaira és négy napon át gyönyörködött a táblák valóságában.
(Görögből?) lefordított egy könyvre való maximát.
Tudta, hogy tudása mit ér, és rácsodálkozott, hogy én hozzá képest bagóért vállalok szellemi munkákat.
Szerette a zsolozsmákat. Szerette az ortodoxok fenséges imakultúráját, a dicsőítéseket.  
Most pedig kórházi szenvedései után szembesült a szépséges és kiterjedt élet valóságával. Az ártatlan Isten szeretete vegye körbe őt egyszer s mindenkorra.
***
A. (71) is elhunyt. Ő a társaságunk 5. tagja, akit a rák elvitt. Mindig önkritikusan beszélt magáról. Pedig
- kiválóan sütött-főzött, s királyi traktákkal fogadott bennünket.
- kitűnően táncolt, évtizedekkel korábban tervezte, hogy megtanít minket a francia négyesre    
- ő maga tánccsoportjával Nyugaton turnézott lánykorában
- nagy olvasottsággal rendelkezett
- kitűnő túravezető is volt. Ismereteim szerint erről igazolványa is volt
Immár égi utakon tájékozódik, s mindörökre.
***
Az egyik oldalon fogynak a tehetséges embereink. De a másik oldalon pedig új életek sarjadnak. Az újak még nem éltek eleget ahhoz, hogy tehetségeiket mélységükben megmutassák, de szépségük máris magával ragadó. Elég belenéznem unokánk kék szemébe, és a végtelen mélységgel találkozom. Elég M.-K. unokát kézbe vennem, és gondolkodhatom rajta, hogy a 2021-ben született gyermek miként lesz hasznára embertársainak, az országnak, a világnak. Ártatlan szépsége s az a végtelen béke és bizalom, amely árad csírázó életének minden szegmenséből, máris levesz a lábamról.    

Ha Prokopnak igaza van…
Prokop P. véleménye azért érdekes, mert ő nemcsak festő, hanem pap is. Ezt olvasom tőle: „Dehogy vagyunk már a kereszténység utáni korban. Ellenkezőleg. Félbarbár ösztöneinkkel nagyon is előtte.” Őt a kérlelhetetlen megrögzöttségeink terelik erre a megfogalmazásra. De
ha más véleményekkel szemben neki igaza van, és nagyon is előttünk van a kereszténység megvalósulása, akkor törekednünk kell a kereszténységre, mert combos feladatok állnak előttünk.
Ha a kereszténység krisztuskövetést jelent, akkor figyelnünk kell tanítására. Ő ilyeneket mond:
Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.
Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi lesz a jutalmatok?
Ha jobb kezed visz bűnbe, „vágd le és dobd el”!
Ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?
Ha hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam, örüljetek...
Ha világot gyújtanak, nem teszik véka alá.
Ha valaki perbe fog, hogy elvegye ruhádat, annak add oda köntösödet is.
Ha valaki egy mérföldre kényszerít, menj vele kétannyira!
Ha nem köszöntitek csupán a barátaitokat, mi különöset tetszek?
Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek.
Ha a mezei virágot így öltözteti az Isten, akkor benneteket kishitűek nem sokkal inkább?
Ha ti, bár gonoszok vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok.
Másutt kérdőre vonja Jézus támadóit: Ugyan melyik jótettemért akartok megölni? Azok azt válaszolták: Nem ezek miatt, hanem azért, mert Isten fiának teszed magadat.
Kérdésem: Ő, aki életében bűnt nem követett el, ugyan kinek kellett volna tartania magát. Azért tartotta magát Isten Fiának, mert az volt.
Ha pedig az volt, akkor követőinek az ő modellje alapján kell élniük.
Ezt próbálják a különféle rendek.
A jezsuiták: Mindent Isten nagyobb dicsőségére.  (Omnia ad maiorem Dei gloriam).  
A ferencesek: Béke és jóság. (Pax et bonum)
A bencések: Imádkozzál és dolgozzál! (Ora et labora!)
Szent Ágoston: Szeress, és tégy, amit akarsz. (Ama, et fac quod vis!)
Ennyi muníció több emberéletre elég.
Tényleg még a keresztény korok előtt tartunk.

Így viccelődtünk a kolhozkonyhán ebédkor vagy negyed százada
telefonhang: Tálalva az ebéd. Mindenkit sok szeretettel várunk!
- É.: Az egyszeri sekrestyés analfabéta volt. Egy nagyobbacska templomban szolgált.
Megelégelték tudatlanságát s elküldték. A kirúgott sekrestyés eredményesen üzletelt. Egyik trafikot nyitotta a másik után. Hatalmas vagyona lett. Egyszer a bankban tárgyalt, majd a jegyzőkönyvet kellett volna aláírnia. Ő tiltakozott, mondván hogy analfabéta. Elképedve hallgatták, majd így biztatták a tisztviselők: ha tudná, mekkora karriert csinálhatott volna, ha megtanult volna írni, olvasni!
Mire ő: Bár igen ostoba ember vagyok, ezt az egyet véletlenül pontosan tudom: Uraim, ha tudnék írni-olvasni, most sekrestyés lennék...
- F. atya rekord sebességgel tudott csomagot készíteni. Rengeteg időt megtakaríthatott volna vele, ám egyebekben nagyon szép bélyegei is voltak. Időnyereségét teljesen elvesztette azzal, hogy listát készített ki, azon pipálta, kinek milyeneket ragasztott korábban. Szerette a változatosságot.
- SzF: Kékes, mondjál vicceket!
1 Ujjatlan ingemet új ingatlanra cserélném.
2 Hol volt a legelső kocsma?
–  Nem tudjuk.
– A Baross téren.
– Miért?
– Hát nem olvastátok: Noé többet ivott a kelletinél.
3 : Mi a különbség a gombolyag fonál és a telefonkezelő között?  – A gombolyag csak üres fonál, míg az utóbbi telefonál.
4 Mi a különbség a teológus és a geológus között? – Ég és föld.
5 Mi a különbség a vizespohár és a cseléd között?
6 Az előbbi csak vizes, az utóbbi viszont lehet Boris.
7. Mi a különbség a kutya és a cseléd között?
– A kutya ugat, a cseléd Mar-is.
8 - Mi a különbség a pipa csutorája és a vadászeb között?
Az egyiknek kecses a szopókája, a másiknak viszont csecsszopó kopókája van.
9 Mi a különbség a család, a fakereskedő és a mókus között?
A mókus a fára felkúszik, a fakereskedő viszont a fára alkuszik. Hát a család?
– Köszönöm, jól van.
- Ervin vicce: Londonból hazafelé tart a skót. Minden megállóhelyen kiugrik, a vonatból, lélekszakadva elrohan, majd lóhalálában vissza, mielőtt még elindulna a szerelvény.
Kérdi egy angol: Uram, mire föl ez az örökös futkosás?
A skót: Az orvosom megállapította, hogy igen súlyos szívbajom van. Valószínűleg nem érem meg az út végét. Ezért mindig csak egy megállóra veszek menetjegyet.
- Egyik novícius cetlit hagy a könyvtárban az egyik polcon: Elvittem a Fauszt!
- Amikor megnyílt a Hungaroring, a közelben lakókkal riport készült. A rádiós többek között megkérdezett egy öregasszonyt: Mami, nem zavarja ez az állandó, erős zaj?
Mire az öregasszony: (a túráztatott motorok hangján) Nemmm! Nem! Nemmmm!
Nemmm ! Nemmmm! ....
- K.: A skót elmondja, hogy otthon egy cukorral issza a kávét, vendégségben hárommal. Hogy miért? Mert két cukorral szereti.
- F.: Az egyszeri ember ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekei azt a nevet kapják, ami éppen a kalendáriumban születésük napjára esik. Nem is volt addig baj, ameddig ikrei nem születtek. Kétségbeesve ment a paphoz, most már mit tegyen. A plébános ránéz a naptárra. Két perzsa szent napja, Abdon és Szennen napja volt aznap. A két magyart azóta is Abdonnak és Szennennek hívják. 

André Gide: Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de óvakodj azoktól, akik azt hiszik, hogy megtalálták. Valahogyan a végtelenre utal. Futunk hozzá, de el nem érjük, mert mindent túlhalad
József Attila egyik örökzöldje: Ne légy szeles. / Bár a munkádon más keres –, / dolgozni csak pontosan, szépen, / ahogy a csillag megy az égen, / úgy érdemes.
És akkor legyen az idétlen diákhumor: Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csiga megy a stégen, úgy érdemes. 
Maczkó Mária szerint az ének ünneppé szenteli a napjainkat. Így azt gondolom, hogy volna értelme a tévében, az M1-en reggel egy-egy szép, mély értelmű dallal köszönteni a napot.
Tímár Böske szerint a véletlenek, ha vannak egyáltalán véletlenek – a legmeghatározóbbak.
És egy még általam nem ismert, ám eredeti gondolat: Két oszlop emeli az emberi létet: az egyik a segítőkész részvét, a másik a tudás. A segítőkészség tudás nélkül tehetetlen, a tudás részvét nélkül embertelen. (Viktor Weisskopf) Ez igaz. Éreztem már magamat tehetetlennek.
Egy igazi unikum: Állítólag Jókaitól való: A ló előnye tenger, a bölcsnek ló való, / Mert lóvá tesz az ember, s emberré tesz a ló.
Vukán György muzsikus és orvos, de úgy látszik alkalmi költő is. Ezt vallja:
Játszom, írok, dolgozok, lelket pénzért nem adok… / Istenem, ha befogadsz, / talán meg is simogatsz? / Átölelem lábadat, / s túlélem halálomat. A maga nemében tökéletes.
Idéznék még sokat, ha nem értem volna a végére az Egy csepp emberség c. munka II. kötetének.
Írhatnék még közhelyeket, (miszerint mindenütt jó, de legfehérebb a konyhaszekrény, továbbá a kétpúpú tevét az különbözteti meg az egypúpútól, aki akarja), de nem teszem. Inkább ide írom:
Itt a vége, fuss el véle!   

Azt álmodtam, hogy zuglói házunk lépcsőházában fejtegetek, javítgatok, szöszmötölök egy szőnyegen. Munkámat befejezvén nyomom a csengőt, de bentről nincs rá reagálás. Nyomom és nyomom, mígnem elunom és előkotrom a kulcsot a zsebemből, és kinyitom az ajtót. Bemegyek, ekkor kel fel a feleségem a heverőről, és csodálkozik rajta, hogy miért zörgetem fel, amikor van nálam is kulcs. Egyik vicc poénjára hajaz az álom. Valahogy úgy szól, ha nem kínálsz meg cigivel, nem akkora a baj, majd az enyémből szívok.
Tehát feleségem álmosan rám csodálkozik, hogy miért keltegetem, ha nálam is van kulcs.
Bementem.
Együtt ülünk az ebédhez. Megvárta, míg befejezem, a munkát.
Bennem pedig egy idétlen nóta szól. „Nékem olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel. Főzze meg a vacsorát…” Na hiszen. Genderista-feminista korunkban teljesen szalonképtelen ez a nóta. Korábban is csak részegek énekelték a kocsmában, vagy férfiak a szebbik nemmel szembeni csipkelődés gyanánt.
Abba is hagyom csipás álmomat.
Inkább idézek egy kis Prokopot, mert olvasását újra folytatom. A Kavicsdobálóban akad meg a szemem ezeken a sorokon.
„Szőnyi Zsuzsa bevallotta, hogy ha különleges osztálylátogatójuk akadt, vele, a csodagyerekkel, a nagy Szőnyi lányával rajzoltattak a táblára… arra jutott, hogy neme tagjai között még nem támadt igazán nagy festő... A belátás pillanatában döntött, s többé nem vett kezébe rajzszert.” Zsuzsa nekem is mondott hasonlókat, ugyanakkor a Triznya-kocsma c. kötetének jó hangulatú illusztrációit alighanem ő rajzolta (hacsaknem férje, aki „szintén zenész” volt).
A szerző másutt a Szolgálat, Teremtő dicsérete c. füzetével kapcsolatban említi „szerényen”: „összehasonlítva magamat a többi értekezőkkel, mintha az én elmélkedéseim mártása zamatosabb volna. Elvont rágcsálásaik nem alkotó típusok termékei, hanem lexikonok elnyűtt elméletei.” No, majd kikeresem az említett számot.
Másutt kritikusan: „A körítés, a külső esedékes jelek, medáliák, masnik, rojtok, bojtok…ezüst csatos cipellők stb… méltóságosítják a hordozó Ő-madárijesztőségét.” Igen erőteljes-kritikus szavak. A festő ugyanis nem szerette az emberekre ráaggatott elvi-gyakorlati cafrangokat. 
Még megjegyzem, hogy környezet kutyáiról ír a kötet 167-től a 171. lapjáig. Sorra vesz minden négylábút, s értékeli kettejük viszonyát. Ez csakugyan szép teljesítmény egy festőtől, aki pap, és bizonyítottan író is.

Események estek reggel és este. A megrendelt beste kínai összeszerkeszthető játékot nem lehetett összeszerkeszteni a küldött elemekből, így Levi 9. születésnapjába némi üröm is vegyült az öröm mellé. Persze többféle ajándékban is részesült a harmadikos fiú, de ilyenkor éppen az szerzett volna legnagyobb örömöt, ami belement a lecsóba (alias légy a tejbe).
Ami az ezer darabos összerakhatatlan összerakhatását illeti, bámultam apjuk türelmét, amellyel naphosszat próbálkozott a lehetetlennel. Én visszaküldeném a faladónak azzal, hogy próbálják ők összeállítani a darabkákat.
Mindent összevéve az a véleményem továbbra is, hogy fogyasztói társadalom lévén elárasztanak bennünket a műanyagcuccok. Szerény véleményem szerint az a jó ajándék, amely értékes, kicsi és/vagy megehető.
Ilyen a gyerekeknek felszerelt bordásfal, amely ugyan nem kicsi, de fel lehet rá kapaszkodni, a mellékelt csúszdára felszaladgálni. Mindennapos edzést jelent és egészséges mozgást a pandémia idején, amikor a külső tartózkodás meglehetősen csökötté vált.
Az én örömöm sokféleképpen megvalósult. Örültem a bővebb családnak, és annak, hogy trombitás Levi olyan érdeklődéssel fordul a hangszeréhez. Mivel láttam, hogy a néhány hónap elteltével mekkora hangterjedelemre futja, sebtében lekottáztam neki C-dúrban a When the Saints, go marching in… kezdetű jazz-dolgot. Ő meg sebtében elfújta lapról olvasva. Nekem ez nagyon tetszett. Rögtön le is videóztam. Persze nem volt kigyakorolva, mégis nagyszerűnek éltem meg a közvetlen megszólalást, és L. hozzáállását. (Ma négy db ötössel gazdagodott a fiú. Hangszer, szolfézs és mindkettő szorgalmi jegye.) Ennek is kiváltképpen örülök.
A mai nap egyebekben a népdalfeldolgozásokkal való ismerkedés jegyében zajlott.
Egyszer egy királyfi mit gondolt magába? Kis kece lányom, kis kacsa fürdik, a Vargáék ablaka, a
part alatt. Így egymásután írva eléggé szürrealista benyomást kelt a népdalcsokor-címekből álló sorozat.  
***
Zene. Levinek küldöm: When the Saints, go marching in… trompet https://www.youtube.com/watch?v=_nSqrLIHn_s

A kutyaidomár rövid parancsai: ül, áll, mehet. Egyszerű a képlet, de szegény kutyáknak lehet, hogy nem is olyan egyszerű.
Napjában legalább egy órát sétálok. És a többi tizenöt órában? Ülök. Ülök a számítógép előtt, ülök az étkező asztalnál, ülök a tévé előtt, ülök a kanapén, amikor olvasok. Van egy pulpitusnak használt polc. Ha nehéz könyvet olvasok, akkor inkább állok, semhogy agyonnyomjon a könyv súlya.
Tudom, ez meglehetősen egyforma tevékenység, unalmaska, ahogy Nemeshegyi páter mondta volt egykor. De hát többnyire ezek a visszatérő napi „foglalatosságaim” (hogy megint Nemeshegyi páter nyelvi leleményével éljek). Erre predestinál az önkéntes karantén, erre a tunyaságom, erre száz kilóm, erre az, hogy odakint csak maszkban közlekedhetnék, és nincs kedvem hozzá.
Tehát állok, ülök, megyek.
Azonnal bevillan egy jó évtizeddel korábbi lelkigyakorlat, melyet a német P. Alois Berger SJ tartott nekünk német nyelven – tolmáccsal. Számos alkalommal hallottuk akkor hétvégén, hogy sehr wichtig. Egy ilyen sehr wichtig éppen az állással, üléssel, járással mutatott kapcsolatot. Pater Berger egy Antoin de Mello-történetre apellált, amikor kifejtette:
Egyszer megkérdezték a mestert: mit teszel, amikor oldódol? Ő ezt válaszolta: amikor ülök, ülök, amikor állok, állok, amikor megyek, megyek. Ti pedig amikor ültök, már álltok, mikor álltok, már mentek... A jelenlét számít.
Igen, a jelenlét sehr wichtig. Mert csak a jelen van, amit érzékelek. A legfontosabb életállapot a mindenkori jelen. Éteri a dolog. A fizikai világban létezhet csak egymásutániság, a lelkiben nincs, csak az örök jelen. Törekedni kell örökké jelenben lenni. Jelen lenni magunknak, másoknak, az égieknek.        
Zene.
Fiatalabb koromban, amikor még létezett a Ki mit tud, ott vezette elő két lány azt a dallamot, amit napok óta hallgatok belső hallással. Rövid, kétzongorás darabról van szó, Darius Milhaud a szerzője, és roppant jól hangzik. Scaramouche: Brazileira.  (kb. Brazil bohóc)
https://www.youtube.com/watch?v=pgGeNRlizhA

Olvasom az Egy csepp emberség II. kötetét.
Érdekes volna statisztikázni, hogy kiktől s mely idézetekkel élnek a legtöbben. Jó helyezést érne el a Biblia, Ady, Hamvas Béla, s még néhány gyakrabban megidézett költő – Arany, Petőfi, Weöres stb.
Ide mégis két meggyőző mondatot idézek.
Az egyiket Németh Lajos meteorológus hozza:
Optimista meteorológusok azt mondják, hogy valójában nem is létezik rossz idő, csupán a jó időnek vannak különféle változatai. Ez nekem nagyon tetszik, mert szembe megy a pesszimista népdal-szöveggel (Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, ősszel esik az eső, soha sincsen jó idő.) De van!!! Mindig jó az idő, csak a mi hozzáállásunkkal van baj. Mondják, hogy a finneknél annyi esős nap van, hogy ha arra figyelnének, hogy ne essen az eső, amikor kirándulni akarnak, sose kirándulnának.
A másik mondatot Hegedűs Endre közli, akinek Barsi Balázs dedikációként írta könyvébe:
 A szó az Ige titka, a zene inkább a Szentléleké, de mindkettő az Atyáról üzen. Miért tetszik különösképpen is ez a mottó? Talán, mert bennem szinte mindig szól valamiféle zene. Nagy ajándék ez, nem árt tudatosítani. Most pl. Mozart G-moll szimf. III. tételét váltotta fel bennem a Kis éji zene részlete ugyanettől a szerzőtől. Éjjel a Kék Duna keringő ringatott álomba.
Most jön egy harmadik. Gerzson Pál festőművész írja:
Nincsenek színek, csak színviszonyok, nincsenek tónusok, csak tónusviszonyok. A világ kontrasztokból áll. Igaza van. Én a fotókra is kiterjesztem. A tónusoktól a kontrasztoktól él a kép. Attól tárul fel mondanivalója, és attól lesz esztétikus. Témaválasztásom sokszor a fény-árnyék ellentétpár megmutatása.

Marton püspök interjúkötetében emlegeti a gulágot megjárt humoros Olofsson Placid atyát, aki azt mondta, hogy „őt Isten egész életében a tenyerén hordozta, csak közben gyakran tapsolt”.
Könyve tele van ismerős egyháziakkal. Nem csoda, én is piarista diák voltam. Jelenits István, Tuba Iván, Diószegi László, Lukács László, Balás Béla neve köszön vissza. De Szegedi atya, Bulányi György, László Gábor, Varga László pp, Bíró László pp. is említve vannak. Máriás (Gologi) Lajos SJ-vel Sülysápon találkozott.
Én is ismertem sok magyar jezsuitát, főleg azokat, akik a Sodrás utcában laktak. Közülük is főleg azokat, akikkel egy asztalnál ebédeltünk.
Evés közben ment a laza csevegés. Nemeshegyi P. felvetette, pl. hogy mennyire nem szereti, amikor temetések vége felé azért kezdenek imádkozni, aki a legközelebb a jelenlévők közül meghal. Én azt találtam mondani, hogy változtatni kellene a gyakorlaton, és azért kellene imádkozni, hogy legközelebb senki se haljon meg. Nem volt zajos sikere megjegyzésemnek.
Máskor arról panaszkodott Pepi bácsi, hogy a villamoson elbóbiskolt, s valaki ellopta a zsolozsmáját a kis táskájával együtt. Most nem tud zsolozsmázni, bár ilyen esetre felmentést kapnak a szerzetesek.
Megint belekotyogtam beszélgetésükbe: Ha élni akartok a felmentéssel, te ellopod a Feri zsolozsmáját, ő meg a tiedet, és egyiteknek se kell elmondani az imákat. Mondanom se kell, hogy újfent sikertelen maradt közbeszólásom.
A napok humorához mind hozzátettük a magunkét.
Szabó Feri: Néma gyereknek híg a leve.
Én: Előttünk az élet, mögöttünk a széktámla.
Póta Laci: Ki korán kel, hamar elfárad.
Benkő Antal: Maga alatt vágja a fejszét.
Jávor Cs.: Májusi eső aranyat ér, mondja Józsi bácsi, és fejest ugrik a búzatengerbe.
Én: Belehalok, ha addig élek is.
És még: Ne tudjak innen elmozdulni, ha nem tudok innen elmozdulni.
És még: Nem bánom, legyen enyém az utolsó szó.
És még: Doktor úr, én idegi alapon vagyok idegbajos.
És ez így ment naponta.

- Reggel vettük az Eucharisztiát [élő Isten].
- Plébánosunk említett engem azzal, hogy talán emlékezni fog rólam az utókor írásaim kapcsán. Próbáltam rezzenetlen hallgatni, s közben belül bizonyos kétségeim támadtak.
- Utolért a hír, hogy közösségünk ötödik tagja hunyt el 20-án. Közülük négyen biztos, hogy rákban, de az ötödik is valószínűleg rákos volt. Requiescant in pace!
Fogyunk.
- Tavaly infarktus vitte el 10. osztálytársamat, idén meg prosztata rák készíti ki KK.-t.
- A Bécsben elhunyt Kardos Klára búcsúlevele jutott eszembe. Ő, aki tüdőrákos volt, említette, hogy derűvel gondol arra, hogy immár odaát van a legtöbb kedves jó barátja. Így próbál a jövőre tekinteni.
- Olvasom a Marton püspökkel felvett interjúkötetben, hogy a kecskeméti piaristáknál hittanárja Tuba Iván, aki bátyám barátja volt a pesti piaristáknál annak idején. Kedvelt tanárjuk volt, jó színészi képességekkel, megáldva, s akit 65 éves korában szintén a rák vitt el.
- M.-ék szép helyre költöztek, kertes házba, de második szomszédjuk közveszélyes eszélyes, s még inkább eszelős. Egy idillt próbál elhomályosítani. 
Mindenbe belerondít a valóság árnyékosabb része. Oremus.
- Rita unoka most jött rá, hogy újszülött babájuk érthető okoknál fogva elsőbbséget élvez vele szemben. Azt találtam ki, hogy segíthetne a konfliktuskezelésben nagyi, akivel igen bensőséges kapcsolatot ápol.
- Évfordulós gyászmise lesz este 6-kor sógoromért, V. M.-ért. Régi barátja. a jezsuita Sajgó Szabolcs celebrálja (online).
- Január 21., Ágnes-nap van. Húgom, unokahúgom keresztneve. Volt munkatársaim közül kettőt így hívtak. De egyik sógornőm testvére is Ági, rajta kívül a reggeli misék két résztvevője Ági.
Muszáj egyszer leírnom, hogy csak Horváth Ágnesekből négyet ismertem.
1. unokatestvérem USA-ban, 2. regnumi társunk, 3. tőlünk vidékre költözött barátunk, 4. volt eü.-min.

ISTEN ÉLTESSEN MINDEN ÁGNEST!!!