Mickey webnaplója

Ha a korábbi napok eseménye a lomok eltakarítása volt, kacatok kirakása, fáradt olajok, festékek lerakása, a keddi esemény időpontkérés a gumicseréhez. Ha az Alpokban méteres hó esik, előbb-utóbb ide is elérkezik. A gondos ember gondosan ügyel a jövőre is.
Hiszen ügyelhetek, 11 nap múlva kerül sor a cserére. Dec. 17. a csere napja, karácsony előtt épp egy héttel. Addig pedig csak eső essen.
Az egész világ aggódva-reménykedve várja, hogy a pandémia mikor hagyja el a földet. Most a vírus támadásának második hulláma látszik enyhébb ívet vetni. Mindenki annak drukkol, hogy hagyjon már alább a járvány.
***
Napjaink ólmos szürkeségben telnek. Ilyenkor jobbára fekete-fehér képek készíthetők. De kinek van kedve a szürkeség fotózására. (Én nem leszek a szürkék hegedűse.)  Néhányszor már leírtam, hogy kereskedő koromban a vásáron ragyogó időben a feketemázas kerámiák fogytak, borús időben pedig az élénk, vidám színűek. Most megkísérlem e borús időben színes fotókkal gazdagítani a FB-ra teendő anyagot, és megkísérlem azt is, hogy vidám dallal reagáljak a nyomott időszakra.
***
Akasztják a hóhért. Minap Verne Nemo kapitányáról írtam, hogy ő az, aki megtestesíti az Übermenschet, a világfit, aki nem ismer el maga fölött senkit. Mint ilyen, a világ urának gondolja magát. Eddig rendben is van, ám Verne több tucatnyi regényéből egy másik hős az, aki A világ ura c. kötet főszereplője. A hódító Robur. Robur vagy Nemo. Mindkettő markáns megszemélyesítője a „ki, ha én nem” típusnak. Korábbi századok Chuck Norrisai ők, az ítélkezők, a rettenthetetlen férfiak, akik életről és haláltól döntenek. Ezen a mutatott modellen nőtt fel sok-sok generáció. Nem biztos, hogy mindenben követni kellene őket.
***
Szeplőtelen Fogantatás emléknapja volt tegnap.. Mindig az angyali üdvözletet kapjuk evangéliumként. Méltán, hiszen Mária fogantatásáról nem írnak az evangelisták. Ez a Regnum Marianum ünnepe is. Rég nem történt meg, hogy a végsőkig visszafogott módon emlékezzenek meg e napról.                     
***
Zene. Tengernek fényes csillaga.
https://www.youtube.com/watch?v=vgSS3WgoDLs

Jules Verne egyik könyvcíme magyarul A világ ura. A könyvbeli világ ura Nemo kapitány, aki a Nautilusával megteremti a maga kis világát, miután a technika minden áldásával berendezte azt. Ha kell, orgonál, ha kell, búvárkodik, ha ráér, hatalmas könyvtárában válogat olvasnivalót, s ha kell, megszerzi a tengerből élelmét. Ha úgy dönt, elsüllyeszti az ellenséges hajót legénységestül, ha pedig úgy dönt, zárkába dugja azt az embert, akivel nincs megelégedve. Vagyis élet-halál ura, aki a szerinte jókat megjutalmazza, a szerinte bűnösöket megbünteti. Nem nehéz észre venni, hogy a felvilágosodás embere, aki nem ismer el maga fölött senki élőt, se Istent, se embert.
A valóság azonban másképpen áll. A világ ura a Pantokrátor, a megdicsőült Isten Fia. Ha valaki nem hiszi, annak segít Pál, aki Saul-korában még a megfeszített követőit is üldözte, s megláncolva hurcolta őket a nagytanács elé.
Nos, Pál felismeri, hogy Krisztus az alfa és az ómega, a kezdet és a vég, érte teremtetett a világon minden.
Ami pedig az ítélkezést illeti, szintén durván téved Verne hőse. Bár felfuvalkodott emberek, gőgös és nagyzási hóbort megszállottjai időről időre megpróbálják átvenni Isten szerepét, de rendre megbuknak és a semmibe hullanak. Verne hőse Isten szerepében tetszeleg. A katekizmus szerint ugyanis Isten az, aki megjutalmazza a jókat, és meghagyja a megátalkodottakat a maguk készítette csapdában. 
***
Régóta foglalkoztat az, hogy a hálát adok a magyarban nem fejezhető ki egyetlen szóval. Hálálkodom? Ismétlődést, folyamatosságot jelez. Nem ugyanaz. Hálás vagyok? Két szó. Miért nincs egy alapszó, mint pl. köszönetet mondok helyett: megköszönöm vagy csak egyszerűen: köszönöm. A meghálálom nem működik, mert foglalt más értelemben, éppen azt jelenti, mint a „hálám örökké üldöz”, még tréfásabban: ezt még megbosszulom.
Nincs hát megoldás. Ha csak új szót ki nem találunk rá: hálulok, hálazok, hálázok, stb…
Bajom van a gyarló szóval is. A gyarló jelen idejű melléknévi igenév. Elvileg vissza lehet rakni (gyarló az, aki gyarol), csak éppen értelmetlen ma. A Czuczor-Fogarasi még ismeri a gyar kihalt gyököt, ami valaminek a vonczolását (vonszolását) jelentette. Hát esendő emberek lévén gyarlunk akaratunk ellenére, merthogy gyarlók vagyunk.    
***
Zene.
Az Alpokban már leesett a hó (…ta hó, tahó, tahóóóó) Adamo idézi fel nekünk hangulatos dalával.
https://www.youtube.com/watch?v=_64nc_NLE_I

Ez is megvolt, mégis este lett. Megvolt a névnapi jókívánságdömping. Igyekeztem mindet megválaszolni, de ha kimaradt volna valaki, ezúton is köszönöm a sok jófélét, amikben részesítettetek. Aztán eljött az alkonyat, s mi lementünk a garázsba, hogy az „éj leple alatt” szabaduljunk meg kidobásra érett vackainktól.  Mivel délután négykor már erősen sötétedik, hozzáláttunk a témának. Elvileg csak 18 órától szabad a lomtalanításra szánt limlommal kirukkolni, de este 20-tól meg kijárási tilalom van. A kitett préda a köztisztasági vállalkozás tulajdona – papíron. Valójában a lomizók köpnek a vállalat érdekeire. Összeturkálják a szemétkupacokat, és teherautók járják a környéket, hogy megrakodva elszállítsák tudom is és hova, és minek. Mi csak azoktól a holmiktól szabadulunk meg, amelyekre emberi számítások szerint soha nem lesz többé szükségünk. Hogy mások miket dobálnak ki, csak sejtésem van.
Ami megmosolyogtat újra, az egy régi LudasMatyi írás. Nagyjából arról szól, hogy a Rózsadombon a parvenü szomszédok lesik egymást, hogy ki mit dob ki.
Az egyik kidob egy újságköteget, a másik kidob három rozzant cserepet.
Az egyik kidob egy balkonládát, a másik kidob egy ócska műanyag széket. 
Az egyik kidob egy konyhai stokit, a másik kidob egy vekkerórát.
Az egyik kidob egy vasalót, a másik kidob egy autószifont.
Az egyik kidob egy konyhaasztalt, a másik megszabadul a dohányzóasztalától.
Az egyik kidob egy porszívót, a másik kidob egy rádiót.
Az egyik kidob egy tévét, a másik kidobja a pianínóját.
… azt hiszem, itt kifulladtak az egymásra licitálásban.
***
Széchenyi neve hasonló töltésű anekdotát fémjelez.
A misén szokás szerint perselyezés indul. Még messze van a ministráns. De rákészülnek a padban ülők.
Széchenyi kitesz maga elé egy forintot, a sznob, aki látja, nem akar lemaradni, kitesz ő is egyet.
Erre Széchenyi kitesz maga elé öt forintot, a sznob is kitesz ötöt.
Erre Széchenyi kitesz maga elé tíz forintot, a sznob ii kitesz tízet.
Erre Széchenyi kitesz maga elé húsz forintot, a sznob is kitesz húszat.
Erre Széchenyi kitesz maga elé ötven forintot, a sznob  is kitesz ötvenet.
Most érkezik oda a ministráns.  A sznob bedobja az ötvenest, Széchenyi pedig visszaveszi a nagy pénzt s bedob egy forintot.
***
Zene. Tabányi kitűnően tangóharmonikázott. Erről jutott eszembe, hogy Benkó Sándor és D. Band-je is megéri figyelmünket. Mert BS világklasszis volt hangszerén. Szóljanak most ők.
https://www.youtube.com/watch?v=K1RxLRiK4u0&feature=share       

Rakétakilövés Cape Canaveralból a Kennedy űrközpontból. Hosszasan mutatták a kilövés előkészületeit. Sok beszéd, sok élőkép a különféle kontrollokról. Ami megmaradt bennem, az a rakétatestet fátyolszerűen körbe vevő köd, pára, gőz, a fűtés vagy éppen a hűtés páralecsapódása. Mindegy is, itt most csak az érdekes, hogy a pára miatt hol jobban, hol kevésbé látszik a rakétatest.  Ülök a misén. Az imént érkeztünk a külső hidegből. A kapuban lelötyköltük tenyerünket fertőtlenítő folyadékkal, s már maszkban foglalunk helyet.
Szemem előtt ugyanaz a jelenség zajlódik le, mint a floridai űrközpontban. Hol látok, hol alig valamit, csak körvonalakat. Minden lélegzetkifújáskor elhomályosul a szemüvegem, és tényleg csak  homályosan látok mindent, mintegy antik bronztükörben. Rövid időre tisztán is, aztán a folyamat ismétlődik.
***
Ma névnapom nagy ajándéka egy mise-intenció, egy rövid és igen tartalmas találkozás a fiatalokkal. Megkapták Tücsi által összegereblyézett ajándékokat, M. gyógyító pillantást vetett a gépemre, magához térítette rakoncátlan nyomtatónkat, kinyomtattuk, aláírtuk az É.-nak küldendő befogadó nyilatkozatot, így hamarosan megkapja aláírva. Lehet, hogy ez formula bőven elég.
Majd kicseréltük italkészletünket. M. kapott tőlem olyat, amit ő ihat, én kaptam tőle olyat, amit én ihatok. Tücsi és én kaptunk egy-egy, unokáink által hitelesített dokumentumot, miszerint mi vagyunk a világ legjobb nagypapája, nagymamája. El is fogadtuk, és el is hisszük, mint a bérfejlesztésben részesülők, akik ugyanígy éreznek: természetesen megérdemelték, már éppen ideje volt, mert jobbak mindenkinél … bla-bla-bla.
Hogy így van ez? Pedig csak szeretjük a szeretetreméltókat. Még délelőtt lementünk a Duna-partra egy dumapartira. Megdobáltuk a folyót kaviccsal. Azt hiszem, ezt még sose hagytuk ki. Domi megtömte zsebeit „nagyon gyönyörű” kavicsokkal. Hirtelen gyarapodott egy kilót.
***
Zene. Egy mikulás-nóta, a szerző Soeur Sourire előadásában: Dominique
https://www.youtube.com/watch?v=R0rkwf260yY
   

Deskének van egy szemléletes ábrája. Mivel nem találom, el akarom mondani írásban. Az y tengely Isten akarata. Az x tengely az én tevékenységem. A két elképzelés szöget zár be. Annyiban lesz a cselekedetem üdvösségszerző, amennyire belesimul az Isten akaratába. Ábrát nem tudok hozzá mutatni.
Prokop szintén alkotott egy koordinátarendszert, amelynek függőleges szárán (y-tengely) megy a végtelen felé fölfelé, az alázat. Az origótól lefelé pedig egyre süllyed a gőg a végtelen gonoszságig.  
Az x-tengely negatív felén szintén egy alapmagatartás húzódik. A gyűlölet – végtelentől az origóig. a pozitív mezőben a szeretet foglal helyet, mely szintén a végtelen felé tart.
A gyűlölet és a gőg (- és -) a poklot jelenti. A  megjátszott szeretet, mely  gőggel párosul (leereszkedők, fennhéjázók), szintén lent van a negatív tartományban, de a koordináta tengelytől jobbra eső mező ez.
A kétszeresen pozitív mező az alázat és a szeretet megvalósulása, röviden szentek mezője.
Végül az y-tengelytől balra elhelyezkedők mezőben az álszentek csoportja helyezkedik el.  Valójában nem igazán alázatosak, mert gyűlölet van bennük.
Nekem is van ez kis hozzászólásom a koordinátarendszerekhez. Az emberi cselekedetek egy részében én vagyok a középpont, amikor is felfelé törekvésem íve egyre csökken. Aztán jön egy felismerés, egy megtisztulás, annak a felfogása, hogy nem én vagyok életem központja, hanem Isten (legyen meg a te akaratod, de tényleg.), akkor a cselekedetem érdemszerzővé lesz, és íve felfelé gyorsló. A z inflexiós pont az a pont, amikor a görbe íve irányt vált, ebben a megközelítésben megtérést jelent. Életünkben ezzel ellentétes folyamat, amikor visszaveszem az irányítást, és ez rossz kísértésével jár. Az inflexiós pont után ekkor elcsábulok a talmi jelenségek felé, s a zsoltárossal mondhatom: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram.”
***
Zene. Kodály azt mondta, hogy a tangóharmonika nem tekinthető igazán hangszernek, kivéve, ha Tabányi Mihály szólaltatja meg, mert akkor tényleg művészi interpretálás valósul meg.  Legyen itt egy közismert dal, a galamb, népszerűbb nevén La paloma.
 https://www.youtube.com/watch?v=mYD5GyoY2tA             

Magamnak is mondom és minden kritikusnak: Mivel az ember az Isten képmására teremtetett, s mivel Fia senkiről nem mondott le, mert nem akarja a bűnös halálát, hanem hogy térjen meg s éljen, ezért a másokat szidalmazók, másokat bármi módon bántók magát Krisztust támadják. A másokon ejtett seb mind Krisztust célozza, minden támadás rajta csattan. Ennek a megértésével kellene közelednünk az emberekhez. Ez az egy feladat is akkora, hogy aligha fér bele teljesítése az adventi időszakba.
***
A jezsuita történet hőse egy szakács testvér, akin szerzetestársa gyakorolta a vitatkozási készséget. Azt állította neki, hogy nincs Isten. Addig-addig érvelt a testvérnek, mígnem az kifakadt: „Lehet, hogy nincs Isten, de van Madonna, s nekem az elég.” S hogy ki a Madonna, azt megpróbálom röviden összegezni a guadalupei jelenésekkel.
1531. december 9-én Juan Diego mexikói indián egy hegyen gyönyörűséges hölggyel találta szembe magát, aki azt mondta: én vagyok Szűz Mária, az Istennek az anyja, s az a kívánságom, hogy itt egy istenházát építsenek. Irgalmas Szívű Anyátok vagyok, minden ember anyja, mindenkié, akik segítségül hívnak, szeretnek és bíznak bennem. Ezt mondd el a püspöknek. Zumárraga püspök Diegótól bizonyítékot kért, hogy valódi-e, amit előad. A hegyen a Szent Szűz mosolyogva ezt mondta:
– Menj fel oda, ahol először láttál engem. Sok virágot fogsz látni, gyűjtsd össze őket a köpenyedbe (tilma). Aztán hozd ide, és mutasd meg nekem!
Amint ez megtörtént, így szólt: Ezek a virágok a bizonyíték a főpap számára. Mondd meg neki, hogy itt építse fel Isten házát, amint azt általad kértem.
Zummarága döbbenten állt, mert Diego tilmáján láthatóvá vált Krisztus Anyjának csodálatos képe.
Először egy kápolna, majd egy bazilika, a 20. században pedig egy 20 000 ülőhelyes templom épült.
Ezután csodák sorozata következett. Egy halott életre kelése. A legnagyobb csoda, hogy a történtek láttán rövidesen nyolc millió azték keresztelkedett meg. Imádságra járványok szűnnek meg, árvíz marad abba.
A tilma máig sértetlen. A salétromsav nem színezte el. 1920 tájt zajlik a kommunista diktatúra, melynek során robbanószerkezetet helyeztek el a guadalupei bazilikában, a Szűzanya kegyképe előtt. A detonáció hatására meghajlottak a bronz gyertyatartók és a feszület az oltáron, a képnek azonban semmi baja nem lett (még az azt borító üvegnek sem). Az 1985.-i mexikóvárosi földrengés nem tett kárt a templomban, a bazilika és a csodás kép sértetlen maradt. Felfedezik, hogy Mária szemében egy férfi tükröződő alakja látható: Diego képe az. Később felfedezték, hogy Mária szemében tizenhárom alak tükröződik, és mindkét szemében egybevágóan. A tilma anyaga nem alkalmas ilyen színezésre, a színezés eredete mindmáig ismeretlen. Nincs válasz arra, hogyan került a kép az anyagra. Mexikói szemész szakemberek kijelentették, hogy Mária szemében megvan az élő emberi szemre jellemző fénytörés hármas hatása.
A kép a Jelenések könyvének 12,1-2-ben leírt jelenetét ábrázolja: „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott.” A Szűzanya a képen derekán egy szalagot visel, mely arra utal, hogy várandós.
Ennyi a történet dióhéjban. Guadalupéban az a Mária látható, „akit a mennyben Fia megkoronázott”. A nagyhatalmú Szűz megmutatta dicsőségét.
S most visszakanyarodok ahhoz a római jezsuitatestvérhez, akinek a Madonna elég. Értem kifakadását, de Mária nekünk nem elég. Mária Jézusra mutat, aki az ő fia, és aki Istennek is a fia. Aki született, de nem teremtmény, hanem valóságos Isten.          

Thomas Merton: „Nagyon sok keresztény azért nem szent, amiért sok író nem igazán író, és sok művész nem igazi művész. Mert nincs bátorsága azzá lenni, aki valóban önmaga, akivé az Isten akarja, hogy legyen.”
***
Karantén. Ebzárlat. Vesztegzár. Minden képemnek ez lehetne a címe, mert csaknem egy térben készülnek mind. Hol is készülhetnének, amikor szűkös lehetőségeink mentén önkéntes remeteségünkkel próbálunk a pandémia ellen tenni. Képeim nincsenek tekintettel az akadémista elvárásokra. A saját útjukat járják. 
Azért nem is ennyire egyszerű ez a karantén-dolog. Mivel a Prokop (majdnem)-összest olvasom, jól kitapintható, hogy a művész legtöbbet a szenvedő istenfiát és Máriát festette, lazán melléjük téve csendéleteket, elképzelt s valós tájakat.
És az én fotóim? Legtöbbször fákat, virágokat fotózok, mert nincsenek személyiségi jogaik, s nem vadásznak rájuk se a pedofilok, se a titkosrendőrség.  Másodsorban az elém táruló látványt, a gázgyári tornyokat, a Duna-partot, aztán még a plébánia virágait, s nem utolsósorban a tárgyak, fény-árnyék esztétikumát próbálom megragadni. Mi mást tehetnék én, aki nem járja a világ messzi tájait, gleccsereit, sivatagjait.
Ha még példákat keresek a téma-karanténra, elég a Deske-oeuvre-re apellálni. A festőművész és kizárólagos témája az ilyen-olyan műterem, de talán még az sem, hanem a színek harmóniája. Mellé fotózik is már kissé oldottabban. Harangvölgy, járdaflaszter, Lukács-fürdő és oda vezető út, saját gang-részletük. Újabban a szemközti mesterségesen létrehozott park.
Nem beszéltünk össze, de valamiképpen mind a saját utunkat járjuk, és azt reméljük, hogy segít megmutatni Isten országának (világának) szépségét. 
***
Jut eszembe Viktor Vasarely. Ha valaki, ő aztán formalista volt. Képei zöme térbeli torzulásokat mutató alkotás. Ha zebrákat ábrázol, akkor is a csíkosság térbeliségét akarja a síkban ábrázolni. Képei igen szemkápráztatók, s nem is tér le a maga választott útról.
Jazzra fordítva a karanténjelleget – ugye adva van a blues-téma. Ezt járják körül a különféle klasszikus jazz képviselői. Az irányzatok különbözők, de a blues-forma sokszor visszaköszön darabjaikban. Elég a woogie-boogie-ra gondolni. Cifrázzák, de jószerével egymás fölött párhuzamosan eljátszhatók a különféle dallamok. A blues-séma ugyanis mindig 12 ütem, amely meghatározott funkciós vázon alapul: 4 ütem tonika, 2 ütem szubdomináns, 2 tonika, 2 domináns, 2 tonika.
***
Zene.  Meade Lux Lewis: Honky Tonk Train Blues. A zenész afroamerikai, taxisofőr volt. Svájcban egy időben a különféle jazz-zongoristák versenyben mérték össze hangszer-tudásukat a témára történő improvizálást illetően.   
https://www.youtube.com/watch?v=ne_U25ryLjc

Aki Ferenc, annak bőséges lehetősége van a szent Ferencek között válogatni. Csak néhány kanonizált Ferencet sorolok. Assisi, Szalézi, Camporosso Ferenc Mária, Paolai, Borgia, Xavéri. Ugye azt utolsónak soroltnak van ma az emléknapja. Isten éltessen minden Ferencet, Francoist, Frank-et! Elsősorban azokat, akik ma tartják, másodsorban azokat, akik máskor tartják. Ferenc ugye a pápa, Ferenc ugye a vejem, Ferenc a nászuram, Szabó Feri is Ferenc, de ő assisi. Másik munkatársunk, Isten nyugosztalja, Nagy Ferenc volt, aki viszont Xavéri. Utóbbi Ferinek voltak szellemes kijelentései. Most nem arra gondolok, hogy a levessel a kezében az étkezdébe kanyarodva el nem mulasztotta megjegyezni, hogy tütűűűt. Sőt már ebédhez indulásra is volt nyelvi fordulata: Menjünk faldokolni! Ugyanő legalább négy viccet is elmondott. Egyet arról, hogy mit lehet a pesti bolhapiacon kapni. Egyet arról, hogy megbűvöli a sántát és a pöszét a mágus, mégis így szól a taps utána pösze: „a szánta eleszett”.
Egyet arról, hogy János bácsit, a tsz-tagot rádióinterjúra szemelik ki, aki az iránt érdeklődik, hogy az egész világ hallja-e, amit mondani készül. Igenlő válaszra elkiáltja magát: SGÍÍÍÍTSÉÉÉÉÉG.
S egyet Abdonról és Szennenről, az iráni vértanúkról, akiknek a nevét örökölték az egyszeri gazdálkodó ikergyermekei.      
Utóbbi vicc tetszett neki a legjobban, mert egyre sűrűbben mesélte el. Ha azzal kezdte mondókáját: Lehet, hogy már elmeséltem nektek…, biztosra vehettük hogy Abdon következik Szennennel.
Itt most egy másik Ferenc következik, aki élte és ismerte a hazaszeretetet, akinek a himnuszát az egyre zivatarosabb századjainkban fohászként ismételgetjük. Ő írta e sorokat is:
„Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik? Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóul boldogíthassuk. Minden, ami szerfeletti sok részre osztatik, önkicsinységében enyészik el. Így a szeretet. Hol az ember, ki magát a föld minden országainak szentelni akarván, forró szenvedelmet hordozhatna irántok keblében? Leonidás csak egy Spártáért, Regulus csak egy Rómáért, Zrínyi csak egy Magyarországért halhatott meg.” 
***
A csodás érem felirata:
„Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk!”
Tele kellene szórni a kis éremmel a világot, mint ahogy tette Teréz anya a Kremlben. A tisztulás nagyon ráfér világunkra az álságosság elharapódzása miatt.  
***
Zene. Arcadelt, Ave Maria. https://www.youtube.com/watch?v=URYYuxE5270
Egy megjegyzés: Rákerestem a youtube.on. Az első találat Dobrev Klára fizetett hirdetésével kezdődött volna. Azt talán mégse. Gyorsan ellapoztam.

Ne gondolja senki, hogy nevet változtattam (Proko Pista). Nem. A pap-festő-íróhoz való közeledésemet vázolom. Negyedik gyerekünk a Józsefvárosban született 1984-ben. Akkor ott laktunk. A Tömő utcai templomba jártunk, ahol abban az időben a falakat Prokop Péter festményei díszítették. Nagyon újszerűek voltak.
A második hatás a jezsuita kézi könyvtárban ért, ahol néhány dedikált meg dedikálatlan Prokop-könyvet találtam. Mivel zömmel rövid írásokat tartalmaztak, több kötetet elolvastam.
Majd eljött annak is az ideje, hogy találkozzam a mesterrel. Én tudtam, hogy ki ő, ő meg elkönyvelt annak, hogy a római években együtt munkálkodó Szabó Ferenc munkatársa vagyok. Alighanem budapesti könyvbemutatója volt ez az alkalom.
Szabó Feritől egyszer kaptam egy képet. Kincsként őrzöm. Prokop-kép.
Újabb évek teltek el, tán egy évtized is, amikor felkérést kaptam, volt-e személyes kapcsolatom a művésszel, merthogy születésének 100. évfordulójára közös kötetben emlékeznek azok, akik ismerték. Röviden írtam róla.
Megint ugrunk az időben. Listát kértem és kaptam a plébániakönyvtár anyagáról, mivel korábban lecsökkentettük könyvállományunkat, olvasnivalót kerestem. Felfedeztem többek között egy Prokop-kötetet. Nosza, kikölcsönöztem. Elolvastam, s tetszett. De ez csak egy a tizennyolc kötetéből. Gondoltam egy merészt, és megrendeltem két adagban az állományt az Antikvárium.hu-tól két kivétellel. Az utolsó kötetére még várok. Ha teljes sorozatot akarok, akkor a könyvtárból kivettet is pótolnom kell.  Ami pedig a Prokop 100. c. albumot illeti: közvetítéssel felvettem a kapcsolatot a csepeli plébános atyával, akinek van még az emlékkönyvből, csak azon gondolkozik, hogyan juttassa el hozzám, a tőlük 50 km-re lakóhoz.                
Aki olvassa blogomat tudja, hogy hányszor idéztem PP.-t, mert gondolatgazdag szövegekre leltem.
Itt és most csak eggyel bővítem ezek sorát. A jó dr. Waigand József (Tömő u.-i káplán) olvasói leveléből hozom ide felrázó kijelentését. „Sajnálom azokat, akik [PP] képein meghökkennek… Ők annak a hivatalos vallási ízlésrontásnak áldozatai, amelyben egész fiatal pap koromban, a harmincas években, tudatlanságból én magam is részt vettem. Azokat a vásári szentképeket, amelyeket akkor jutalomként osztogattam tanítványaimnak, ma már szégyenkezve dobom a kukába. Oda valók, mert ezek bizony csöppet sem ’szent’ képek! … Kis tanítványaimmal végignéztük a [Prokop]-képeket. E soraimmal most legalább így akarom nyilvánosan is jóvá tenni, amit fiatal papkoromban giccsek kézbeadásával vétettem…” (1980. május 23.) Új Ember szerk.
A prokopista kifejezéssel a Római évek c. kötetben találkoztam. Arról mesél a szó, hogy a papfestő a maga hangját keresve végigpróbálta több ezer év kifejezésmódjait, az etruszkoktól az op-artig, s megtalálta a saját hangját, amely elkülöníti a többi művésztől, mert ő külön utas expresszionista, akinek se elődje nem volt, se követője (amennyire ismerem korunk képzőművészetét). Magányos festő-remete lett.
Ami pedig a szép emlékalbumot illeti: Talán nem is fontos, hogy birtokoljam. Nem leszek tőle más, s a hiányában sem. Elképzelem, hogy milyen szép, milyen szín- és formagazdag.   
Zene. Később … talán

Egyszer kezembe került egy Atkins nevű úr könyve, aki azt ígérte, hogy az űrhajósok által is használt módszerrel fogyókúrázzunk. Jó okom volt rá, hogy elfogadjam ajánlatát, mert vertem a mázsát. Nosza nekiláttam a szénhidrátokat tiltó kúrának, és leadtam 25 kilót. Majd az eredménynek megörülve és környezetem élénk tiltakozása miatt is felhagytam a további fogyási manőverrel. Elkezdtem a húsokon tejen, sajtokon kívül szénhidrátokat is enni. Azonnal hízásnak indultam. Szorgos munkával sikerült visszaszednem elveszített kilóimat.
Telt-múlt az idő. Valamikor a nyolcvanas években találkoztam egy másik kitűnő munkával. A szerző Testkontroll néven jelentette meg nagyjából vegetárius ihletésű kötetét, amelyben arra oktat, hogy kerüljük a húsféléket, s nagyjából a zöldségeket, ritkábban gyümölcsöket részesítsük előnyben. Nekiláttam magamra alkalmazni. Sikerült is csaknem 15 kilót leadni. Alighanem az vetett véget eme gyakorlatnak, hogy a munkahelyi étkeztetés nem ismerte fel a szerző zsenijét, és mindenfélével traktált.
Mikor elértem a 120 kilót, elhatároztam, hogy újra fogyókúrázom. Találtam is egy szimpatikus tanfolyamot: Fogyókúra orvossal. Az oktatás arról szólt, hogy hajdanán húson éltek az emberek. (Később ezt egy másik orvos cáfolta, aki kijelentette, hogy régen örültek, ha bármiféle eleséget találtak rövid életű őseink.) Mindegy is.  
Hozzáláttam az új ajánlat megvalósításának. A módszer neve: paleo-ketogén diéta. Húst, zsírt, tojást ajánl, s minden tejterméket is kiküszöböltet, némi gyökérzöldséget enged. Mi tagadás, gyorsan fogytam. Egy decemberi találkozón említettem, hogy kiszámítottam: Ha ebben a tempóban fogyok, jövő májusra teljesen elfogyok.
Nem ez történt. Már 28 kilóval könnyebb voltam, amikor kórházi kezelésre szorultam. Ott sem ismerték a húsdiéta áldásait, s a mindenevés után az elért 92 kilóról sikerült 116-ra megdagadnom.
A közelmúltban szívgyógyásznál jártam kontrolon, aki ultrahangot készített, s azt tanácsolta, hogy adjak le 16 kilót.
Most egy hete visszatértem a szigorúsághoz, s eddig hat kilótól sikerült megszabadulnom.
Hogy mit hoz a jövő? Ki tudja?   
Tán eléldegélek még valameddig. Kövéren vagy soványan.
Ha lehet, nem fogyasztó káposztalevesen.
***
Zene. Állatok farsangja, az elefántok tánca.
https://www.youtube.com/watch?v=ug8hCAyBaqg