Mickey webnaplója

Egy híját esmértem örömimnek még,  
Megnyíljon a blogom, 
Most is úgy, mint rég.
Lám, lám, lám...
Megadá az ég.
Kutya legyen a nevem, ha tudom, mi romlott el, miközben pihent a számítógépem. 
Én este annak rendje-módja szerint kikapcsoltam a masinát, ám reggelre eltűnt a belépéshez szükséges admin. fül, és lehetetlenné vált saját lapom használata. Valami nem volt gömbölyű, de hogy mi... Ki tudja?
Úgy jártam, mint a Mitsubishivel. Tizenhét évig hűségesen szolgált, s aztán megpróbáltuk mi szolgálni, mert magától nem volt hajlandó közlekedni. Sőt, senki noszogatására sem volt hajandó megbízhatóan dolgozni. MI tagadás, meg kellett tőle válni. 
A prédikátor szerint ami van, az volt már korábban is. Igazat beszél. Avagy nem állt-e le a rákhalászattal Forest Gump? És nem hagyta abba a kontinensen való átszelést egy pillanat alatt? Dehogynem. 
Otthagyta és kész. Nincs tovább. 
Akik olvasni szoktak, azok számára ebben a formában is közzéteszem utóbbi két posztomat.

Fricskázom a valóságot
- Megnyitom a számítógépet. Ma eddig hat két téglalapot mintázó ajánlat, értesítés, kérés – átugrandó akadály – gördült elém.
Bezzeg a Blog.hu!
Tegnap óta azt közli velem, hogy a saját blogom a FB-on keresztül jelenleg nem elérhető. Nincs kitől megkérdeznem, hogy mikor lesz elérhető, és most miért nem az, hiszen mások folyamatosan tesznek felé új posztokat a FB-ra a Blog.hu alkalmazásával, és még hozzá: eddig az enyém is elérhető volt.   Próbálkoztam az Indapass-on keresztül is. Az azt közli velem, hogy tévesen adtam meg emailcímemet, avagy a jelszómat.
Ebbe a csapdába lépten-nyomon beleesem.
Próbálkoztam a Kvízpartba is belépni. Az éppen nem működik, nem fogad belépést.
Tatarozzák, selejtezik, noszogatják, fertőtlenítik, megújítják a köntösét?
Nem tudom.
De ellenáll minden betörési kísérleteknek.
Mintha a fogyasztóbarát kifejezés mára ellentettébe torzulna, és arról szól, hogy tapsoljak a komplikációkhoz, a kitalációkhoz.
Nem teszem.
- Rátérek a papíralapú feladványok megfejtéséhez.
Történt, hogy ma megvettem egy FülesBagoly Olasz módra c. rejtvénylapot.
Tényleg olasz.
Emlékezetem szerint az olaszok az Euro bevezetése előtt milliónyi lírában kapták a fizetésüket, egyre magasabbra kúszott az infláció. Mintha ez történne a magyar „olasz” lappal is.
Amikor elkezdtem vásárolni, 295.- volt az ára. Minden hónapban nekiláttam a változatos rejtvényanyag megfejtésének. Aztán hanyatlani kezdett a lap.
Először 395-ft-ra, majd tovább emelték a lap árát.
Jelenleg éppen a duplájába kerül: 595 ft az ára. Olasz annyiban is, hogy a rejtvényfajtákban alig találni változatosságot.  Ezek miatt elhatároztam, hogy évente csak egy pld.-t veszek.
Miért olasz még?
Mert A Pál utcai fiúk c. könyvben szereplő törökmézes olasz eljárására hajaz.
Amikor a diákok méltatlankodtak, hogy többet kér az adag törökmézért, ami ráadásul kisebb is a korábbinál, az olasz azt felelte nekik: „Hát most kisebb, hát most drágább”. A regénybeli nebulók erre felborították a standját. Én ezt nem teszem. Megfejtem a kevesebb fantáziával készült és drágán mért rejtvényeket … és még ritkábban fogok egy-egy példányt megvenni.
Lehet, hogy addigra 1500 ft lesz az ára, avagy 3 Euro?       

Se kukák, se baglyok nem leszünk               
Tegnap az amerikás unokahúgunk barátjával Bp.-re érkezett. A velük való találkozásra meghívást kaptunk már korábban. De mint már korábban se, most se tudunk angol társalgást folytatni, így aztán vagy akad alkalmi tolmácsunk, avagy ülünk egy sarokban kukamód.
A jelenségről messengerben váltottunk néhány mondatot Cs.-val.
Ő szerette volna, ha megjelenünk a találkozás helyén.
Mi magunk helyett unokánkat delegáltuk, aki profi angolos. Ez meglovagolva Cs. úgy vélekedett, hogy alkalmasint segít nekünk a jó angolos M.
Cs. ír-amerikai felesége, C. mellénk állt, mert még erősen élt benne itteni élménye. Cs. öcsénkkel magyarul folyt a társalgás, amiből ő egy mukkot se értett. Ezért az üzente, hogy nagyon is megért engem, mert ő ugyanezen megy át. Ül bagolymódra, mert egyebet nem tehet.
Nos, ezúttal mi elkerültük a kétórás utazást, s az utazások közötti akárhány órás hallgatást.
Megfigyeltem, hogy ahogy korosodunk, egyre több a meghívás, miközben mozgáskultúránk egyre gyatrább. Azért még többnyire helyt állunk, de kétszer is meggondoljuk, hogy merre hány lépés, ami ránk vár.
***
Utolsó aktusként megérkezett postán a kocsi törzskönyve. Biztosítás befizetve, már csk vezetni kell verdát.
***
Hogy mi lelte a számítógépemet, ki tudja? Lelassult, és nem engedi megnyitni honlappomat a blog.hu. Lehet, hogy vége a PC.-mnek?

Kellene írnom valamit erről a sűrű napról.
Mise után itthon döfönyéztem, mígnem elhatároztam, hogy a 11 órás vonattal Piliscsabára indulok.
Fotóztam az új medret kapó patakot, s az emeletes vonattal célba értem.
Unokáztam, hogy stílszerűen fogalmazzak.
Azért mentem délelőtt, hogy szokja ottlétemet, jelenlétemet MK, a legkisebb, aki rettentő anyás.
Összebarátkoztunk az első félóra után.
Sorra érkeztek az unokák.
Hol mesét kértek,
hol kártyázást,
leginkább pedig a duplo legóval való építkezést.
Megjött diétára fogott L. is. Csirkehúst sütött tejfölös-fokhagymásan, s cvekedlit főzött hozzá magának.
Ügyesen összehozott ételhez jutott.
Majd ő a felnőttek társaságában balra el, én meg a három apróbbal a nappaliban foglalkoztam.
Nászaink két autóval érkeztek. F. vezette a Chevrolet-t, L. az Audit.
Ki sem hűlt a chevy motorja, amikor megindítottam hazafelé, szemergő esőben.
40 perc alatt hazaértem.
Az estét a kocsi üzemeltetői kézikönyvének lapozgatásával töltöttem.
Ez az autó mindent tud, amit a Colt tudott, de még annál is többet tud.
Ki kellene tartanunk egymás mellett még huzamos időn át.
Úgy legyen!     

Tizenhét év óta írom a blogomat.
Húsz év óta dolgozom számítógépen.
Mióta a FB létezik, lógok rajta.
Próbálkoztam a twitterrel is, de nem szálltam bele igazán.
Az email-fiókom a drótposta rendszerben indult, majd átnyergeltem a gmail-re.
Megírtam több mint hatezer posztot.
Uraltam a világhálót, de újabban, mintha az akarna uralkodni rajtam.
A legbensőségesebb zeneszámokat teletűzdelik reklámmal.
A hirdetéseknek se szeri se száma.
A számítástechnikai újdonságokról szóló ajánlatok elé tolakodnak az éppen engem foglalkoztató anyagnak.
Egyik zeneszámot automatikusan egy másik követi, az egyik videót azonnal egy másik érdekességgel kecsegtető követi. Az újságok hírajánlatainak se vége se hossza.    
Kell ez nekem? Jó ez nekem? Hasznos ez nekem? Kinek az élete ez? Az enyém, vagy az immár drogként előálló technikáé? Leélhetném az életemet a PC előtt, ha ülőhelyem biliben végződne és pincér hozná időben a szükséges ételeket italokat (gyógyszereket is).
Magamon tapasztalom, hogy mennyi tudatosság kell ahhoz, hogy felálljak a géptől, még mielőtt elárasztana teljesen felesleges információkkal, történetekkel, pletykákkal, uszításokkal, idegborzoló anyagokkal.
***
Hogy megkaptam és meghallgattam három CD-t (The Shadows), azóta valamelyik számuk uralja belső hallásomat. Olyannyira, hogy ki kívánkozik belőlem saját billentyűs interpretálásomban. De nemcsak ők, hanem ma pl. The Kinks, The Dave Clark Five és társaik. Próbálok a jelenben élni, de az aktív zenélés csak akkor volna jelen tevékenységnek tekinthető, ha én találnék ki zeneszámokat. Ez általában nincs így. Ha nem is menekülök a múltba, de a jelenből visszatekintek arra az időre, amikor egy zeneszámnak még volt eleje, közepe és vége.
Nem hiányzott se a görögtűz, se habok és hullámok, köd, színek kavalkádja és egyéb giccs.
A zene nem akart más lenni, mint ami.  Fülbemászó dallamok, jó ritmusok együtt.
Mintha a zene és a külsőségek között fordított arányosság volna. Minél kevesebb a zene, annál nagyobb a felhajtás.
***
Már a RM is.
A majálisra a különféle belépők árai mind 99-re végződnek. Hadd említem meg, hogy ez lélektani átverés, a fogyasztók semmibevétele. Nem kellene átvennünk ezt a fajta parasztvakítást.  

A jó gyerek mondókája:
Kést letettem,
petróleumhoz nem nyúltam,
az ollót visszaadtam,
konnektort nem bántottam…
stb, stb.
Az öreg nyugger mondókája.
A meccset megnéztem. (Real M. Manchester City 1:1) Spanyol gól Modric gólpasszával.
öt órát aludtam
gyógyszereimet bevettem
ágyunkat bevetettem
reggelimet bekaptam
Feleséget elkísértem
a klinikán tőle elbúcsúztam
hazafelé fotózgattam
könyvmegállóban kotorásztam (eredménytelenül)
tízóraimat megettem
feleség üzenetét átvettem: (10,45. túl vagyok rajta [szemműtét])
az ő ebédét félretettem
Második kávémat megittam
a 3 féle szózat játékot mind harmadik sorban megfejtettem
HOLLÓ
TALÁL
ÁLLAT
és kész
adósa vagyok a puzzle játéknak és egy eredményes mahjonggnak
Mindent összevéve: Hála Istennek!
***
Egy kis O. Henry:
A Cumberland-hegységben élő Folwell és a Harkness család vérbosszúja úgy indult, hogy szomszéd lelőtte Harkness vadászkutyáját.  Majd kiirtották egymást, s családonként már csak egy-egy férfi tag maradt életben. Hogy életben is maradjon, Cal Harkness NY-ba költözött. Folwell utána eredt, hogy kiirtsa. Ám NY.-ban a vidéki ember rettenetesen magányos maradt. Persze ilyen szövegekre nem volt vevő a NY-i polgár: »A Rankinsék disznai jóval nehezebbek, mint a mieink, csakhogy arra őfeléjük sokkal jobban lehet makkoltatni, mint itt minálunk…«   
Egyszer ráakadt földijére az emberforgatagban, s ráordított:
- Adjisten, Cal! Fenemód örülök, hogy találkoztunk! S csakugyan szívből megörült neki.
És még egy fricska a tőkések keményszívűségéről:
Azt álmodtam, hogy egy sereg jómódúnak látszó lélek közelében álltam, s hogy egy rendőr szárnyon ragadott, és azt kérdezte tőlem, hogy hozzájuk tartozom-e?
- Kik ezek? – kérdeztem.
- Hogy kik? – mondta. – Ezek vesznek fel munkáslányokat heti öt dollár fizetéssel. Maga is ehhez a bandához tartozik?
- Isten őrizz! – mondottam. – Én csak egy árvaházat gyújtottam fel és megöltem egy vak koldust a garasaiért.
Hát persze. Vannak a gonoszságnak fokozatai.

Tegnap megírtam, hogy ha 32 ember mindegyike mindenkivel kezet fog, az 496 parolát teszt ki.
Nem számláltam össze a változatokat, csak alkalmaztam rá a közismert képletet.
N személy esetén a közös kézfogások számát ez a adja: n(n-1)/2. És kész.
Ma hajnali öt óra sem volt, amikor a hajnali világosság kiűzött az ágyból.
Naponta háromféle szózatjátékfélével szórakozom.
Ha jól számoltam, ma negyedszer fordult elő, hogy másodjára rátaláltam a keresett ötbetűs szóra. Beírtam: TÁJÉK.
Az Á és a K jó helyen volt.
Beírtam: PÁNIK.
Erre vége lett a további találgatási lehetőségeknek.
A játék rövidre zárva, mert azonnal a megoldandó szóra akadtam.
Bezzeg a mahjongg!
Kinéztem a szememet, akkor s tudtam lekapni valamennyi párost.
Igazán rendezettebb sorokba rakhatnák az elemeket, hogy kevesebb macerával kapkodhassam le a párokat.
A puzzle játékkal vigasztalódtam. Elég hamar kiraktam a rosztovi kremlt.
Képernyőm nagysága miatt kb. száz elemből álló mozaikokat szoktam választani.
Így is könnybe lábad a szemem a játék végére.
Ennek persze nem a képernyő az oka, hanem a közeli nyárfák „vattái”.
Minden tavasszal kikészíti a környéken élők szemét, orrát.
Mindkét érzékszervünk nyálkahártyája felveszi a levegőben lebegő szálakra bomlott vattát, és
csípi az orrunkat,
csípi a szemünket.
Én nem csípem,
csupán elviselem.
Még egy-két hét, és ezt a kellemetlenséget felváltja a kánikula.
P.S.:
Lekaptam minden mahjongg-követ.
Csiáék ma hazarepülnek.
Ágoston matek írásbelizik.

Most írni kellene valamit a tegnapi családi találkozóról. G. 79. születésnapját (ami éppen ma van) ünnepelte mindenki, aki ráért Érdre menni, és valamiképpen a családhoz tartozik. Összeszámoltuk. Zs. már tegnap, én meg éjjel az ágyban forgolódva: 32 fő vett részt a (jobbára kerti) partin.  Ha mindenki mindenkinek köszönt az elején, akkor 496 kölcsönös köszöntés esett. Ha
mindenki mindenkivel szót váltott, akkor is ez a szám, de ha
a parti végén mindenki kezet rázott vagy puszit adott egymásnak, akkor is közel ötszáz ilyen történt.
Mert nincs még itt a megvett autónk, M. fuvarozott el bennünket. Mert nincs még itt megvett autónk, misére Á. fuvaroz. Neki megígértem, hogy két szelet tortát fogok enni.
Éz így is lett.
A diókrémesből és a puncsból is egyet-egyet.
Egyik jobb volt, mint a másik.
M. sokat játszott és focizott Á. fiaival, mégse ebben fáradt el, hanem – mint mondta – a magyar nyelvre való folyamatos odafigyelésben.
Kisebb baleset történt. A két és fél éves MK megmártózott a medencében egy lufi után nyúlva. Azonnal kihúztam. Nem ivott egy kortyot se, az ijedtségen kívül nem lett más baja.
Hála Istennek!
Általában tetszenek a kertek, de B.-éké különösen is szép.
Egyenletes zöld gyep, a két szélen gazdag flóra. Zömmel virágok, de akad ott háromméteres bambusz is. Kedvemre fotóztam.
Mivel csaknem évente megismétlődik a születésnapi invit, ilyentájt ismételten fényképezek. Majd mutatok néhány képet.
Cs és C ma még itt, holnap az USA-ban.
Merész és tiszteletre méltó vállalkozásnak ismerem el az övékét, ekkora utat megtenni nem semmi a mi korunkban. Én nem is vállalkoztam rá egy korábbi meghívás ellenére.
Végül is köszönettel tartozom mindenkinek, aki megszervezte és elősegítette – akár csak a részvételével is – ezt a kedélyesre sikerült, hangulatos találkozót, amelyen ki-ki felköszöntötte az anyákat anyák napján.  
Ma Ágostonra gondolunk, aki ezekben az órákban éppen érettségizik: irodalom írásbelijét veti papírra.    

O. Henry stílusa olyan eredeti, hogy a műfordító személyétől függetlenül mindig jól felismerhető.
Csak példákat hozok, mivelhogy mostanában újra olvasom novelláit.
- Hank úgy megrázta a gyereket, hogy zörögtek a szeplői.
(Lehet, hogy ez amerikanizmus?)
- Úgy volt, hogy a másvilágon jártam. Nem tudom, hogyan kerültem oda: lehet, hogy a Kilencedik körút magasvasútján, vagy talán valami agyonhirdetett gyógyszert vettem be, vagy meg akartam fricskázni egy bokszbajnok orrát, vagy hasonló meggondolatlanságot követtem el.
(Az agyonhirdetett gyógyszerekből ma sincs hiány.
Vö. A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét.)
- Della háromszor is megolvasta a pénzt. Egy dollár nyolcvanhét cent, és holnap van karácsony napja. Világos, hogy nem tehet egyebet, minthogy lehuppan a kopott kis díványra, és bőg egy nagyot… az élet csak zokogásból, szipogásból meg mosolyból áll, főként azonban szipogásból.
(Mennyire érzi a női lélek rezdüléseit!)
- Így szólt az orvos: „Én mindent megteszek, amire a tudomány az én csekély személyem közvetítésével képes, de ha egy betegem számolgatni kezdi, hogy a temetésén hány kocsi vesz majd részt a gyászmenetben, akkor én levonok ötven százalékot az orvosságok gyógyhatásából.
Mármost, ha kegyed el tudja érni, hogy a beteg egyszer megkérdezze, milyen kabátujj lesz idén télen a divat, akkor biztosíthatom, hogy a gyógyulás valószínűsége már egy az öthöz és nem a tízhez.”
(Ma ez prózában így hangzik: Félig üresnek vagy félig telinek ítéli-e a vizespoharat?)

Ha szombat, akkor porszívózás. De nem, szerdán rendkívüli porszívózás történt vendégjárás előtt.  
Előbb nyolcan voltunk együtt, majd a második turnusban négyen, meg két agár.
Ma egy kis söprés is elég.
Ha szombat, akkor jön a kukásautó.
Nem is egy, hanem a szelektív gyűjtő is.
Ma nem volt sok szemetünk.
Majd legközelebb viszi a miénket.
Ha szombat, akkor… Jut eszembe egy Norman Wisdom film, (Ellopták a hangomat), annak is egy epizódja. Bedobták a fürdőkádba a jóhangú Pitkint, aki tiltakozott: Miért fürödjek, nincs ma szombat!?
De ma szombat van!
Ha szombat van, ha más nap, nehezen különböztetjük meg a többi naptól, mert a nyugdíjasnak nemcsak szabadszombat dukál, hanem szabadhétfő, -kedd, -szerda, -csütörtök- és -péntek is.
Ha szombat van, akkor az örvendetes olvasót mondják, akik rendszeresen imádkozzák a rózsafüzért.
Ha szombat van, akkor vasárnap-előesti csendes misét mond a plébánosunk, nincs kántor.
Ha szombat van, akkor Karinthy szerint víg kend, mert már  itt a víkend.
Ha szombat volt, akkor csak délig dolgoztunk egykor, és a tanítás is folyt.
Ha szombat van, akkor ma már nálunk nincs munkanap, sem tanítás.
Ha szombat van, akkor is dolgoznak az egészségügyben és még számos más ágazatban, ha nem is teljes létszámban.
Ha szombat van, az izraeliták felhagynak a jövés-menéssel.
Ha szombatot hallok, településnevekre gondolok: Szombathely, Nagyszombat, Magyarszombatfa, Rimaszombat…  Dunaszerdahely.
Ja, nem.

Ha azt kérem, hogy ne gondolj a vízilóra, jó eséllyel folyamatosan a vízilóra fogsz gondolni.
Bár nem ragaszkodtam hozzá, kb. azóta, hogy rendetlenkedni kezdett a Colt autónk (tehát jó negyed éve), kisebb kihagyásokkal, de már engem is zavaró mértékben foglalkoztat a hogyan tovább kérdése.
Nem is egy kérdés, hanem kérdésdömping.
Nem akarom.
Autó nélkül, használt autóval, új autóval, lízinggel, részletre, biztosítás kivel, bank nélkül, melyik autót, mennyiért, hol, hogyan, hány ajtós legyen, rejtett hibák zsákbamacskája, átírás, bekerülés, járulékos költségek, készpénzkivétel rendszeresen, meddig szól a forgalmija, benzines, befér a garázsba, téli-nyári gumik, emelő, pótkerék, adminisztráció, bürokrácia, az autósok életének megkeserítése, összevissza változtatott egyirányúsítások, parkolás ellehetetlenítése, mi várható, meghosszabbítják-e a jogosítványomat, meddig fogok még vezetni?
Nem is folytatom tovább.
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáznak többnyire a fejemben – jórészt anélkül, hogy szeretném és akarnám.
Próbálom is elhessegetni magamtól ezeket a többnyire felesleges felvetéseket, de úgy járok velük, mint a fentiekben emlegetett vízilóval. Azért se gondolok rá, mert már is rá gondoltam.
És ez így megy nappal, olykor álmatlan éjszakákon is.
Nem akarom!!!      
***
Képzelt apróhirdetések
Balladámat jobb Ladára cserélném – XY költő.
***
Régi emberemet ÚjEmber-re cserélném.
***
…és egy reklám:
KOZEL sört ide! Kozel a legjobb!

Jézus megkérdezte: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: a fiaiktól vagy az idegenektől? Miután így felelt: Az idegenektől – Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok. (in: Mt 17)
Világunk meggajdult, minden korábbi logikus szabály ellenkezőjére fordult. Avagy hogyan magyarázza meg azt EU, hogy minden migráns szabadon bejöhet a schengeni határok mögé mindenféle személyi okmány nélkül. A saját fiak pedig a legkacifántosabb jogszabálydzsungel hálójában vergődnek?
Itt az eklatáns példa. A biztosítónk a kötelező bizt. tarifáját megemelte. Az általunk megbízott bank nem teljesítette, mert meghaladta a kikötött limitet. Erre a biztosító velünk szerződést bontott. OK. Úgyis ki akartuk vonatni a forgalomból a kocsinkat, noha pótlólag megfizettük a fennálló tartozásunkat. Mivel pedig új autót vettünk, igazolást kértünk a volt biztosítótól, hogy Bonus10+ kategóriájába esünk, hiszen évtizedek óta balesetmentesen közlekedtem. A biztosító megtagadta azzal, hogy nincs köztünk érvényes szerződés. Igaz, hogy mindenféle adatunk továbbra is fent van a rendszerében. A tények nem számítanak. Valamiféle szabályra hivatkozva megtagadják az igazolást. Ez milyen már? – kérdezhetném.
De nem kérdezem, mert meggajdult világunkban a fiaknak messze nem járnak azok a kedvezmények, mint az idegeneknek.
Annyit sikerült elintézni kétszeri nekifutásra, hogy méltányosságból kérjük elutasító döntésük felülbírálását.      
Hátha.
Vesztenivalónk nincs.
Hazajőve The Shadows zenéjével vigasztalódom.
Ez szól írás közben.
Konkrétan most éppen a The Boys című.
Egyébként mai Catoként üzenem: Le a bürokráciával.