Mickey webnaplója

Volt idő, amikor three peaks-t játszottam. A pasziánszjáték számlálója kumulálta az eredményt. Arra voltam kíváncsi, hogy mi lesz, ha elérem a 100 000-s számot. Nem is tudom, mire számítottam. Tán arra, hogy a kerek számot elérve a játékvilág peremén üldögélve lelógathatom a lábamat a semmibe?
Nem ez történt, hanem – el nem képzelitek – tovább számolt … 101 000 stb.
Ki hitte volna!?
Abbahagytam a játékot. Pedig a végtelen előtt valamivel alighanem befejezte volna a számolást, és kezdte volna elölről.
Az agyrágóbogár etetése céljából, vagy ki tudja mi másért, rákaptam három különféle ötbetűs játékra, amelyek közül leginkább a SZÓZAT játékot favorizálom. Hogy miért? Magam se tudom. Ez a kitalálós egy betűnek jelöli a kétjegyű mássalhangzókat. Így a felhasználható betűvariációk száma jelentősen megnő, igaz, hogy nyolc próbálkozást engedélyez (szemben a többi kettővel, amelyek csak hatot engednek).
A lényeg a lényeg… Elkezdtem játaszani. (Ez is kumulálja a nyert játékok számát.) De, ha egyszer nem sikerül a megoldás, elölről kezdi a számolást. Sportot csináltam belőle, hogy minden feladatot megoldjak. Egyszer 65-ig jutottam folyamatosan, most 101-nél tartok. Ez annyit jelent, hogy 101 egymást követő napon eredményesen dolgoztam.
Ám egyre inkább feszültségben tart a sikeresség kényszere. A mai eset aztán végképp elgondolkoztatott. Egymás után négy jó betűt találtam: ELVÉ. Az ötödikre a lehetséges variációkat végig próbáltam, de képtelen voltam rájönni, hogy miféle betű lehet a végén, hiszen az ELVÉT szót nem fogadta el, és már csak egy próbálkozásom lehetett. Csaknem kizárásos alapon beírtam: ELVÉR. És ez a megoldás!!!
De vajon megoldás-e?
A magyar értelmezőszótár nem ismer ilyen szót, és a Czuczor-Fogarasi sem. A Google talált egy előfordulást, amely nem személynév, hanem egy csasztuskában szerepel – tán elver értelemben.           
Érdemes megőrülni ezekért a szófejtő játékokért?
Nem valószínű. Nemegyszer előfordult, hogy amit az egyik játék létező szónak fogadott el, a másik kiírta, hogy nem ismert a szó.
A fene ismeri ki magát közöttük!

A jóságos Beton püspök atya kötetkéjét (A legszebb kor) olvasom. Két idézetét emelem ki, noha egyiptomi beszámolója is magával ragadó, és a többi elmélkedése is.
Az első szemelvény tükröt tart elénk.
„Ó, ha csak arra kellene igent mondani, hogy Istenben három személy van, és hogy Krisztusban két természet egy személyben egyesül, igazán nem rendülne meg bele egész emberi valónk. De hitünknek az is a tárgya, hogy nem szabad egyszerre két úrnak szolgálni, mi pedig egynek sem akarunk. Az is a tárgya, hogy ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Attól féljetek, aki a testet is és a lelket is a pokolra taszíthatja. Mi pedig ettől is, attól is félünk. Az is a hit tárgya, hogy aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét mindennap. Mi pedig azért akarunk utána menni, hogy vegye le keresztjeinket mindennap. Az is a hit tárgya, hogy aki nem mond le mindenről, nem lehet az én tanítványom. Mi pedig a tanítványai is szeretnénk lenni, de semmiről sem mondunk le…
Hinni, milyen más ez, mint „jó fiúnak” lenni. Azt csináltuk a hitből, amit az angyalokból: puttókat, szöszi fürtökkel, aranyos szárnyakkal. Pedig a hit olyan, mint Jákob angyala: sokáig kell vele birkózni, amíg megáldja életünket.
…és a másik:
„A levert magyar forradalom után történt. A balassagyarmati plébánián este véget ért a jegyesoktatás. A fiatal pár lent a ház előtt a fák árnyékában még beszélgetett, amikor fegyveresek érkeztek.
Csengettek.
Az egyik emeleti ablakból kinézett az atya.
- Kit keresnek? – kérdezte.
- Thiry Istvánt* (1933-2000).
- Mindjárt megnézem.
Azzal átment a saját szobájába, és máris visszatért a nyitott ablakhoz.
- Nincs a szobájában! Mit mondjak, ki keresi?
A válasz elmaradt, a hívatlan vendégek továbbálltak.
*Thiry István a Regnum Marianum papja volt, őt is börtönre ítélték koncepciós perben.

A 20. sz.-i magyar elbeszélők kötetiből több mint 1200 oldalt olvastam, míg rátaláltam egy szellemes, mégis irodalmi értékű novellára. Szerzője Kós Károly, építész, írásának címe: Koronázási emlékeim.
A novella azt meséli el, hogy Bánffy Miklós grófot kérik fel, irányítsa a IV. Károly és Zita koronázása helyszínének felékesítését. A gróf többek között Kós Károlyt kéri fel a munka megálmodására, elkészíttetésére.  Így számol be róla a szerző.
…amikor a sors szeszélyes akaratából szerény részese voltam annak a művészcsoportnak, mely Bánffy Miklós gróf közvetlen parancsnoksága alatt és irányításával az utolsó magyar király koronázási szertartásának külső művészi munkálatait tervezte és végrehajtotta, a rajtam való hétköznapi ruhának és fehérneműnek nem voltam boldog tulajdonosa, csupán szerény és háládatos árendálója, aki azokat sógoromtól kaptam volt kölcsön. Viszont ugyanakkor, a háború kellős közepén, ötvenszázalékosan rendelkezésemre állott egy tekintélyes és kitűnő szürke autó, katonai jelzéssel és katonasofőrrel, melynek tülkölésére minden rendőr haptákba vágta magát és szalutált. Sem azelőtt, sem azóta nem állott rendelkezésemre semmiféle autó, és nem szalutáltak nekem a rendőrök…
Egy ilyen kontrasztos indítás után elmeséli Kós, hogy a rövidre szabott határidőkkel, a zord időjárással (tél hidege) és a bürokráciával megharcolva hogyan készült el a mindenféle díszlet, a királydombtól kezdve a hatalmas országzászlóig és a kifeszített óriás molinóig. Igénybe vette hozzá a rendőrséget, a katonaságot, de még a tűzoltókat is.
Érdekes kortörténeti adalék a hiteles tanú visszaemlékezése jóvoltából. Izgalmas és szellemes munka.   
***
Azon gondolkozván, hogy miért is áll hozzám ily közel a leírás, rájöttem, hogy a hasonlóság okán. Lapszerkesztőként ért az a felkérés, (amit több neves szerző elutasított), hogy írjak cikkeket adott címszavakhoz, és találjak ki tartalmakat egy készülő jubileumi albumhoz (Jubileum 1000-2000). A feladatot elvállaltam felmérve, hogy akárhogyan sikerül is, nincs mihez hasonlítani, mert minimum ezerévenként keletkezik egy ilyenhez hasonló mű.
Az album elkészült, s köze is volt a koronázási helyhez a szervezők (Blanckenstein M., Csupor Z, Szalay Olga) miatt. Nem mindenki reagált, aki felkértem, nem mindenki dolgozott úgy, ahogy szerettem volna, de így is sok elismerést kapott a kiadvány.
Rég volt, szép volt.        

Kütyüsimogató jelenünkben nem ritkák a könyvtárak felszámolása. Egy alkalommal én is meghívást kaptam, hogy egy immár mások által kiherélt könyvállományból vigyem, amire szükségem lehet.
Ellenálltam a kísértésnek.
Nem volt nehéz, mert emlékezetem szerint ez arra az időre esett, amikor nem volt autónk. A könyvek pedig – mint ismeretes – elhagyják magukat. Más oka is van visszafogottságomnak. Idősödve arra kell gondolni, hogy hogyan szabaduljunk meg házikönyvtárunk darabjaitól – megkönnyítve az egykori örökösök dolgát.
Hogy egyáltalán a témával foglalkozom, annak az az egyszerű oka, hogy álmomban megjelentem a szerzetesek házában, ahol a könyvtárak likvidálása folyt. Az álom képtelensége abban állt, hogy volt főnököm, néhai SzF könyvtárának a felszámolása is napirenden volt, ám a könyvespolcok között éppen vele találkoztam. Feri annak idején jelentős mennyiségű könyvet gyűjtött össze Rómában, és menekített Bp-re hazatelepülésük alkalmával.
Tehát ott álldogált a könyvek közötti folyosón, és sajátos mosolyával fogadott.
Azt magyarázta, hogy lanyha az érdeklődés.
Egy naptárt mutatott, aminek az egyik lapja félig hiányzik. Az illető nem vitte el az egész naptárt, csak az őt érdeklő idézetet nyeste le az oldalról, mint ahogy a sonkából nyesnek le egy-egy szeletet. Feri derűs volt. Kicsit még beszélgettünk, aztán felébredtem.   
***
Miközben írom a posztot, megérkezett postán egy doboznyi új könyv. Amolyan karácsonyra szánt kötetek.  Knyígi… legyintene a szibériai rab, aki jóféle élelmiszerek érkezését remélte.
Tehát – ha akarom, ha nem – tovább gyarapodik könyvállományunk, még ha csak átmeneti jelleggel is.  
Mi lesz az olvasással, mi a Gutenberg-galaxissal?
Nehéz megjósolni.
Talán csak annyi, mint az LP lemezekkel és lejátszókkal. Aki szereti, hogy serceg a tű a lemezen, aki szereti, hogy imbolyog a Pick-up-fej a barázdákon, aki szereti, hogy forog a lemez, az továbbra is időt szán a régi időket idéző lemezhallgatásnak, mert teljesen más hangulata van, mint a CD-nek és társainak.
Ugyanígy, aki az olvasást azzal kezdi, hogy beleszagol a könyvlapok közé, s élvezettel falja a szövegeket, az továbbra is szeretni fogja a kézbe vehető könyveket. Az is megeshet, hogy információkért továbbra is a lexikonokhoz, enciklopédiákhoz fog nyúlni, és nem a google-t faggatja.
A többiek meg…?
Nyomkodják, simogatják a kütyüt.

„Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt”
– mondja a nóta, majd egy másik versszakában úgy folytatja, hogy
„eljön az Úr, eljön az Úr, aki úgy várunk…”
A dal nem magyar. Sem a dallama, sem a szövege.
Ma valahogy megérintett igazsága.
A nap minden reggel eljön, de nem minden reggel felhőtlen az ég, amikor csak sejtjük, hogy eljött (hiszen kivilágosodott).
Ám, ha teljes ragyogásában jön el, akkor minden megváltozik.
Felragyognak a színek, bevilágítja lakásunk minden zegét-zugát. Felerősíti tárgyaink harmonikus vagy épp ellenkezőleg: megmutatja dolgaink poros, kopott mivoltát.
Láttat.
Az amatőr fotós kihasználja az alkalmat, és elkezd képeket gyártani a fellobbanó fényekről és éles árnyékokról.
(Én is ezt tettem reggel).
Elgondolkoztatja az embert, hogy lehet az, hogy a kb. 150 milliárd km távolságból indult sugarak megtalálják az utat hozzánk, a lakásunkhoz, a szobáinkhoz, a tárgyakat reflektorfénybe állítva, minden porcikájukban megvilágítva? A fény nyolc percig utazik, míg elér hozzánk, hozzátok, hogy bearanyozza tárgyainkat.
Nem észbontó? 
A nóta folytatása szintén gyújtó hatású.:
„eljön az Úr, eljön az Úr, aki úgy várunk…”
Nincs mese, itt az advent.
Az úrjövet kifejtése áll előttünk a lehető legrövidebb formában.
Várjuk, hogy megszülessen, akinek el kellett jönnie.
Még 12 nap, és eljön.
Eljövetelére talán még sose volt ilyen szükség, mint 2023-ban.
Éltető napunk, melegítő napunk, sugaraiddal minket körbeölelő napunk, bennünket megvilágító napunk, jöjj el! Marana tha!

A felsőoktatási szemeszterek két részből állnak: szorgalmi időszak és beszámolási időszak.  
A szorgalmi időszak idején nincs nagyobb számonkérés. A diákság igyekezik is kihasználni mozilátogatásokkal, bulikkal stb. A beszámolási időszak keményebb. A korábbi időszak mulasztásait éjszakába nyúló tanulás követi. Utána jön a vizsga, ahol is ébren kell lenni.
Ma indult el első szóbelijére a nálunk tanyázó Á. Nem tűnt idegesnek.
Hogy én annak idején az voltam-e? Ki tudja? Talán igen.
Előkerestem pókhálós indexemet. Az érdekelt, hogy miből szóbeliztem legelőször.
Ha minden igaz, 66. dec. 20-án, jogból, Dr. Kordánál. Sorra vágta ki társaimat. Nem akart senki bemenni, amikor megérkeztem egész éjszakai tanulás után, és az után, hogy az antikváriumban vettem egy National Geographic c. színes lapot. Azt nézegettem, hogy valami kellemes is történjen velem. Mivel nem akadt vizsgára jelentkező, bemenetem. Nagyon jó tételt húztam, s jöttem ki egy ötössel.  
Az indexet nézegetve még sok érdekes élmény jut eszembe. Ezekből csak egyet emelek ki, a  kereskedelem-gazdaságtant (kergazd). Ezt a tárgyat Zala F. tanította. Az indexben többször szerepel aláírása, amit rendre Zulunak lehet olvasni, mert nem zárta az a-betűt felül.
Történt, hogy záródolgozatot íratott velünk. Kijavította őket, majd beszámolt a szomorú statisztikáról: az osztály fele elégtelen: s kezdte sorolni a neveket. Számolgattuk, hány nevet mondott eddig, s mekkora annak az esélye, hogy a mi nevünk is szerepelni fog.
Nem szerepelt a nevem a bukottak között, nem szerepelt az elégségesek között, sem a közepesek között, de még a jók között sem. Már-már arra gondoltam, hogy elkallódott az én dolgozatom, amikor nótájának a végére érve azt mondta: van egy jeles is, GyM dolgozata.
Eléggé hihetetlennek tűnt, hisz sok jófejű diák akadt közöttünk.
Azért elfogadtam értékelését.
PS.: A bukásomról majd máskor.
Addig csak annyit: Nem igazi diák az, akinek nem volt utóvizsgája.

Számos gyógyszert beszedtem a héten.
A legjobb közülük az Ambroxol.
Hat, mert ugye van benne x-betű.
A Neocitrántól felszabadult légzést, megkönnyebbülést vártam.
Ezek meg is jöttek valamennyire, de azonnal megérkezett mellékhatásként az ínygyulladás.
Nincs kedvem semmit rágni, még érett banánt se.
A közmondásnak így kellene hangoznia: Nincs betegség betegség nélkül.
Továbbá: Amit elkaphatsz ma, ha teheted, halaszd el holnapra.
Jelen állapotom derűlátásra ad okot.
Este óta nem vettem be lázcsillapítót, s nem is szökött fel a lázam.
Antivakarinra nincs szükségem.
Viszont egy kis antibőrbirizgálóra igen.
Kellene még
antiizomlázix
antiszédelex
antifejfájox
antilevertseng
antiorrdugix
antidezodrix
Na meg az, hogy elhagyjon végképp ez az átkozottak által kitalált betegség.

No, de ennyire?
Ha akarom igen, ha akarom nem.
A FB-ra feltett csinálós (kreatív) videókhoz külön idegrendszer szükségeltetik, mert ezerrel öltögetnek, vibráló mozdulatokkal csiszolnak, elképesztő sebességgel hányják a maltert a falra, követhetetlen tempóban készítik fejjel lefelé a portrékat.
Végeredményben mindegy, hogy min, de eszetlen tempóban dolgoznak. Mintha idegesek volnának.
Avagy miattunk teszik, úgy vélvén hogy ennyire nincs időnk egy-egy klipet, videót megnézni?
Ennyire…
Mit hoz a jövő?
Lemezjátszónkon 33 helyett 78-as sebességben fogjuk meghallgatni kedvenc zenéinket?
A filmeket kétszeres tempóban nézzük majd?
A száz méteres síkfutást is két másodperc alatt fogjuk megnézni, mert több időnk nincs rá?
Nem is tévedek nagyot. Láttam már néhány újravetített labdarúgómérkőzést kétszeres tempóban. Feltűnően gyorsak voltak a gyerekek.
Ösztönösen védekezem ez ellen a nyomorult kapkodás ellen, mert ellentétes emberi méltóságommal. Hagyjanak engem saját tempómban élni, ha meglátom ezt a kényszeres kapkodást, rendre kilépek a klipből, vagy a végére ugrok, hogy megnézzem: mire megy ki az idegbajos kapkodás.
***
Valamiért vannak tendenciák, amelyeket az emberek ösztönösen követnek.
Alighanem igen sok ilyen van, nekem csak néhány tűnt fel.
Pl. hogy a vándorlás szokásosan kelet felől nyugat felé tart. Gondolom a nap járását követve.
Pl. hogy a fejlődés a konkrét valóságtól az absztrakció felé tart: az egyszerűtől a bonyolult felé.  
Ilyenre példa a zenében bőven van: a népdaltól az áriáig, a cakewalktól a freejazzig, az egyszólamúságtól a sokszólamúságig, a könnyű zenétől a modern komolyzenéig.
De a népmesétől a dagályos regényig, a népköltéstől az absztrakt versig is igaz a tendencia.
Sőt talán még a házasodási szokásokat is ide lehetne sorolni. Mindenki igyekszik értelmesen házasodni. Aztán a kiválasztódások során eljut egy olyan beszűküléshez, hogy az elit olykor már arra kényszerül, hogy vérfrissítés céljából rangon alul házasodjon, ha nem akar degenerálódni.  
   

Egyelőre hűséges hozzám a covid.  Éjjel nem kaptam levegőt – csak a szájamon át. A fekvés se ízlett, ezért elég sok időt töltöttem a kanapén üldögélve. Most azt álmodtam, hogy minden levegővételnek értelmes szavakba, mondatokba kell összeállniuk. Persze ez is teljesíthetetlennek bizonyult. Tripla munkával olykor sikerült átpréselnem egy-egy lélegzetvételnyit orromon – főleg kilélegezve. A reggel folyamán valamennyire enyhült az orrdugulás. Azért nem hagyott el teljesen. Valamivel kisebb mértékben kísért a hidegrázás is.  Nem foglalkoztam vele érdemben. Azért a Nurofent bekaptam, mielőtt még elkapott volna a láz újabb hulláma. Így viszonylag normális  közérzettel töltöttem a délelőttöt. Ám az említett kapszula csak hat órán át hat. Ennek lejártával ma is visszatért a lázam. Most csak 38.4-et mértem. Van némi remény, hogy előbb-utóbb csak befejezi átkozott munkáját a vírus. Most még fáj minden mozgás, fáj a bőröm is.
***
Van más hír is. M.-nak beállt a dereka a hólapátolás alkalmával. (Nekem annak idején szívritmuszavart okozott ez a megerőltető munka.)
Azt gondolom, hogy a történtek miatt bízza fiaira M. a továbbiakat. Nem elég, hogy városukat áramhiány késztette ki, most meg ez is.
Elképzeltem, hogy reggel nem nyílik a kapu, mert nincs áram. Reggel nincs kávéivás, mert nincs áram. A fagyasztó tartalmát pedig legjobb a hóba kitenni.
Hála Istennek, már múltidő az előfordulás. Visszaért az áramszolgáltatás. Fejemben pedig visszatért egy  jó régi óriásreklám szövege: HA ÁRAM VAN, MINDEN VAN.
Visszatért az erre adott válaszom is:
NA, NE MONDJÁK! HA ÁRAM VAN, ÁRAMSZÜNET PL. EGYÁLTALÁN NINCS.
***
Ma szentelik a második engesztelő kápolnát Normafánál. ez léptékkel nagyobb, mint a korábbi trafik méretű házikó. Megtudtam, hogy Natália asszony (látnok) bazilika méretű templom megépítését szorgalmazta az alig lakott térségben.  
Hogy kinek volt igaza: Natáliának-e, hogy ha megépül ,ezrek fognak odatódulni?
Az egyházi elöljáróknak, hogy fokozatosságot illik a dolgokba vinni. Lourdes sziklabarlangjánál se épült azonnal hatalmas bazilika.
A Normafa ráadásul közismert sí- és szánkóterep. Oda bazilikát építeni elég nagy kihívás. K. I. egyszer azzal érvelt, hogy a Szűzanya nemcsak az engesztelőket szereti, hanem a sízőket is.
Hogy így körüljártam a témát, nem fűzök hozzá kommentárt, de azért megjegyzem: Istennek semmi sem lehetetlen, másrészt: „ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt.” (126. zs.)  

Az én covidom hihetőleg ugyanolyan mint a többi covid. (De nekem erről tesztem is van.) Elmesélem, hogy milyen nyomorúság tört rám.
Miközben írom posztomat, kb. 90 a pulzusom, minden lüktetést külön közvetíti a fülem. 
De ugorjunk az elejére.
Még nem tudtam, hogy covidos vagyok, csak rázott a hideg.
Egy vödör teát felszíva átmenetileg alábbhagyott a hidegrázás, hogy aztán újult erővel csapjon le. Közben egy oktávot mélyült a hangom (tényleg, nem kell valakinek infrahangot kiadó szinkronhang, mondjuk tigrisbőgés utánzására?)
Hogy ne unatkozzak, lázas lettem: 38.7. A Nurofen forte levitte, hogy aztán hajnalra egy tizeddel még magasabb értéken kulmináljon.
Éjjel hol arra vártam, hogy reggel legyen, hol hülyeségeket álmodtam. Pl. egy Mengyelejev-táblához hasonló valami jelent meg szemem előtt, és a négyzetekbe került – számomra megfejthetetlen – jelek lassacskán elfogyadoztak, mint a mahjong kövei.
Ez annyira zavart, hogy felkeltem hajnali 4 órakor. A kanapén üldögélve békésebb időket éltem meg, igaz, hogy 38.8-ra felszökő lázzal. Újra Nurofen, újra elmúlt a láz. Ekkor az orvos javaslatára reggel covid-tesztet vettünk.
Naná, hogy pozitív értéket mutatott.
Közben-közben próbálok megszabadulni torkom váladékától, és fújom az orromat a papírzsebkendőkbe (pézsé) – számolatlanul.
Remélem, e vírus unja meg előbb, s nem én.
Apropó, megint kezd a hideg rázni, megint beveszek egy Nurofent, és magamra veszem a radiátorokat is.
***
Maradék energiámmal próbáltam néhány fotót készíteni a meglepetésszerű havasesőzésről.
Azokból megjelenítek néhányat a FB-on. Persze hogy, hisz olyan kevés havas táj-fotó készül napjainkban. : )