Mickey webnaplója

Belefutottam egy grafikába. A kellemes–––hasznos így együtt azt mondja el, hogy „összekötöttem a kellemest a hasznossal”.
Azt gondolom, hogy a közmondások könyvét lapozgatva kellő türelemmel még számos grafika lenne elkészíthető. Ha nem is vizuálist, de egyet magam is készítettem.  Ez inkább egy kétsorosra emlékeztet.
Nem hasad a pad,
ha a hasad apad.
Azaz, ha fogysz, nem törik össze alattad a pad. És még:
Aki lemegy a borpincébe,
az alant fölönt a garatra.
Barom ember a maga almát piszkítja. Ez meg azokat célozza, aki az EU-ban hazája ellen voksol, mintegy maga alá piszkítva. (A mondásban nem az alma, hanem az alom szó szerepel.)  
De ha már politika. Minap a magyar parlament egyik képviselője Hiller Istvánnak célozva fölvetett néhány kérdést, amivel nyilván a nevezett sem ért egyet, biztos, hogy nem. Akkor meg miért nem áll ki az igazság mellett?
A nyúl kiugrasztása a bokorból időszerű kérdés.
Engem jobban zavar, hogy az EU egyik képviselője sem szegezi Sorosnak azt az alapvető kérdést, hogy ki engedte be a kapun, melyik ország delegálta, s ha nem, mit keres az EU-ban?
Továbbá az is kézenfekvő lett volna, hogy a férfiak szülését propagáló előterjesztéskor valaki megkérdezze: Ön Verhofstadt úr netán akar szülni?
A képviselő urak közül van-e valaki, aki tervezi, hogy szülni fog?
Akad-e magát normálisnak gondoló képviselő, aki elképzeli, hogy a férfiak szülni akarnak?
Ha nem, akkor miért foglalkoznak egy nyilvánvaló hülyeséggel?
Nem szégyellik magukat?
Nemkülönben feltehető lett volna-e az a kérdés az EU-ban, hogy normális ésszel kiáll-e valaki személyesen amellett, hogy csak a fekete élet számít?  
Ha nem, akkor minek mantrázza?

Életem során háromszor tanultam meg a négyzetgyökvonást írásban, és háromszor felejtettem el, hiszen soha semmire sem kellett használnom. Elméletére emlékszem: a2+2ab+b2 elve alapján kell lépegetni. Nem vállalkozom rá, mert minek is…
Viszont így az érettségik után felmerült bennem, hogy vajon az írásban való osztás megy-e még. Fellélegeztem. Pontosan emlékszem a módszer lépéseire. Bár osztanom se kellett az utóbbi öt évtizedben, azért még emlékszem egy csomó fogalomra abból korból: helyi érték, maradékok, tényezőkre bontás, legkisebb többszörös, legnagyobb közös osztó, váltószám stb.)
Nullával nem osztunk! Ez legalább olyan kőbe vésett igazság, sőt… mint, hogy „Eb ura fakó, Ugocsa non coronat!” 
Emlékszem, hogy gimnáziumi tanárunk, P. Szoboszlay, mosolyogva mesélt egyik diákja szüleiről, akik büszkén emlegették, hogy „ők is tanultak felsőbb matematikát, törteket, meg hasonlókat…”
Az idő elrepült felettük , miként felettünk is.
Az újabb generációk középiskolás anyagában már szerepel a deriválás, az integrálás és a differenciálás. Az én időmben ez egyetemi tananyag volt.
***
Olvasom Bíró László püspök könyvét (Osztatlan szívvel). Mivel interjúkötet, a Laci püspök hangján szólal meg bennem minden mondata. (Publicistaként annak idején én is készítettem vele interjút.)
Bíró püspök sugárzó ember, aki nem komplikálja az életet. Tud bővelkedni, és tud szűkölködni is.
Utóbbi években elhatalmasodó cukorbetegsége folytán lábműtétek sorozatát viselte el belenyugvással. Gondolatain átsugárzik egyéniségének derűje, hitének biztos volta. Nem bonyolódik teológiai fejtegetésekbe, elmondja, amit gondol az életről, saját életéről és a másokéról. Gondolatait megannyi élményével fűszerezi, ennél fogva akaratlanul is ébren tartja érdeklődésünket.
Könyvét nehéz letenni.    

Az üzletközpont nem először azzal a kéréssel fordul hozzám, hogy kérdőíve kitöltésével segítsem a munkáját.
Nem segítem. Azért nem, mert nem tudom segíteni. Máskor is megkerestek, s valami módon sikerült értésükre adnom, hogy az engedményeikhez ne rendeljenek általunk végzendő tornamutatványokat, hanem a hűségkártyával rendelkezőknek adják olcsóbban és kész.
Nem fogadták meg. Nem is válaszoltak felvetésemre.
Ugyan mit akarnak tőlem megtudni, hogy miért ők a legjobbak, vagy hogy miért van a csőben lyuk?
Minden megnyilvánulásuk azért lehetséges, mert mi már az árakban előre kifizettük az akcióikat, a reklámújságjukat…
Szívem szerint orruk alá dugnám Tabi László inflációról írt krokiját (Mibe kerül egy kiló zsír) s ha venném a fáradságot, megírnám Tabi után szabadon, hogy a 2020-ban 399 ft-ba kerülő Bords Ewe margarin milyen hókuszpókuszok során tornászta fel magát 659 ft-ra, más helyen 859 ft-ra. Készíthetnék extrapolációt arra nézve, hogy ha a görbe trendje nem változik, mikorra éri el az 1000 forintot a fél kiló margarin ára. S ha így megy tovább, a 10 000 forintot.
Nem lehetetlen. Volt már a benzin literje tíz forint alatt.
Most meg?           
Hozzá képest a csillagos égben az ára. S nincs még vége.
Nem kellene a forintot felváltani valami értékesnek látszó pénznemre?
***
Öreg székely elmegy az orvoshoz. A doki meghallgatja a tüdejét, s így szól az öreghez:
- Sóhajtson nagyokat kérem!
- Ej, haj...
***
 A székely ember megy a lovas kocsin. Egyszer magállnak a lovak. Mondja a székely:
- Gyí! - A lovak nem mennek. Mondja még egyszer.
- Gyí - A lovak most sem mennek. Utoljára megpróbálja.
- Gyí! - A lovak most sem mennek. Leszáll megnézni, miért nem mennek. Hát látja, hogy a lovak előtt egy szakadék van. Visszaül a bakra és azt mondja:
- Akkor módosítok. Hó!!
***
 Székely bácsi nagy kínlódás közepette borotválkozik. A gyerek:
- Mi a baj, édesapám?
- Életlen a beretva. Nem viszi a szakállamat!
- Ne mongya mán, édesapám, hogy keményebb a szakálla, mint az a konzervdoboz, amit most nyitottam ki vele!
***
A székely fiú vacsora közben így szól az anyjához:
- Idösanyám, nem elég savanyú ez a káposzta.
- Fiam, hát ez mákostészta.
- Annak elég savanyú.
***
A székely fintorogva beleszagol a levegőbe:
- Fiam, te voltál?
- Nem.
- Asszony, akkor te?
- Nem.
- Akkor én.

Néha jókedvemben régi melódiákhoz folyamodok, amelyek optimizmust árasztanak. Így kerestem ki ma az olasz Toto Cutugno slágerét, Lasciatemi cantare (hadd énekeljek). A dal hangulata pontosan ezt fejezi ki: az éneklés akarását, örömét. Érdemes meghallgatni a Youtube-on. Olyan gondtalanság, könnyedség veszi körül, mint azokat az immár klasszikusnak számító Shadows-számokat, amelyek viszont eleganciájukkal fognak meg engem.
Egyik unokaöcsém fogalmazta meg, hogy a zene egyfajta tökéletességet hordoz. Amiket a nyelv nem képes artikulálni, az a zene által még kibontható. Mindenféle életérzés megszólaltatható a muzsika, a rögtönzés, az eltalált dallamívek nyelvén. És valóban. Fiatal rokonom tudott zongorázni, gitározni, klarinétozni. Nem tudom, hogy játszik-e még. Nagyon benne volt a zenélésben annak idején.
Levi unoka elkezdett trombitálni, Rita meg kedveli a népdalokat, gyerekdalokat.  Van, aki meg gitározik az unokák közül. Igen pozitív ez.
***
Az idei könyvhét köteteinek egy része didaktikus. Megmondja nekem, hogy mit kell csinálnom. Más részük felelevenít régi történeteket. Persze a közel harminc kiadó felhozatalát nem tudom számba venni, s pláne nem értékelni, mégis ez az érzésem a kapott köteteket lapozva.
Nem hiányzik közülük a közelmúlt kommunista hatalmaskodás feltárásáról szóló könyv se. Az a szomorú valóság, hogy az egyházüldözéséről szóló lehetséges történeteknek se vége se hossza. Könyvtárnyi irodalom foglalkozik a háttérbe szorítás, a megvetés, a kigúnyolás, az ellehetetlenítés, a megkínoztatás és a fenyegetettség témájával. Tudom, hogy a sebgyógyítás a feltárással kezdődik. A tisztogatás fáj, de a gyógyulás velejárója. Mindazonáltal érdemes túllépni a nyomorúságokon és az éltető Nap felé fordulni. Isten mindenkit szeret, az ő képmásai vagyunk.
Türelem, nyugalom, terpényie, pakój, pazienza, riposo, Geduld, Ruhe!
***
PAC-kongresszus Budapesten. Cpac, vagy szí-pek? Cpac magyarul, szí-pek angolul.
A CPAC résztvevői szípek (és kevésbé szípek)?
OV félórában összefoglalta évtizedes tapasztalatait. Célirányos „meló”, amit részletezett. Nem mindenki alkalmas és elég motivált ahhoz, hogy hasonló teljesítményt elérjen. Vasakarat, elszántság, kitartás, a jobb keresése, a kényelmesség feltétlen elkerülése szükséges hozzá. No, meg a mindenféle ellenszéllel való szembeszállás képessége. Ez így együtt karizmatikus valami.
Szerettem, hogy megint sok maximával fűszerezte mondandóját. Ez arra utal, hogy a jó koponyák bölcsességeit megtanulta, s alkalmazza szükség szerint.

Szokás szerint éjjel felébredtem. De ha már így alakult, mint máskor is, hátrajöttem a zsákszobába, hogy a számítógépen elbabráljak. Régóta ezt teszem. Előbb megnézem, hogy mi változás történt a FB-on, az emailek között, s hogy az ismerősök tettek-e fel valami érdekeset, hogy netán véget ért az ukrán orosz háború. (Az nem, de Törökország megvétózta a finnek és svédek felvételét a NATO-ba!) Amikor kellőképpen felébredtem, elmondom a szentolvasót mindenféle visszatérő szándékokra.
Most éjszaka megtréfált az internet. Nem volt hozzáférésem.
Kezdtem a csatlakozásokat ellenőrizni. A gépbe menőt, a hosszabbítót, a másik hosszabbítót, a routerbe menőt, de minden próbálkozásom eredménytelen maradt. A router sok zöld jelzése mellett egy pirosat is láttam. Kikapcsoltam-bekapcsolatam a gépet, de se kép, se hang.
Jó.
Talán ez figyelmeztetés, hogy először az olvasót kellene elmondanom, s aztán szörfölni röviden a PC-n. Az is eszembe ötlött, amit Vicka mondott.       
Vicka, ugye Medjugorje egyik látnoka, aki nemrég közreadott interjújában óva intett attól, hogy saját kéréseinkkel zaklassuk Máriát, aki nálunk sokkal jobban tudja, hogy mire van szükségünk. 
Így hát szokásomtól eltérően csak igen vázlatosan emlegettem néhány kérésemet, a részleteket rá bízva a Boldogasszonyra. E kérések között szerepelt, ha akarja, intézze el az internethozzáférésemet.    
Magamba szálltam.
A tizedeket elmondtam.
Bekapcsoltam a számítógépet.
Akarta, elintézte.
Megjött az internet!

Plakátok
A plakátok iránt akkor kezdtem vonzódni, amikor a Lengyelország c. lapban megismerkedtem a plakátművészetükkel. Szeretem a jó plakátokat, mert a plakát egy pillanat alatt megragadja a figyelmemet. Ütős is, hogy üzenete bevésődjön az emlékezetembe. Számos jó példáját láttam a Polska c. lapban. Máig előttem van egy kontúros, színes sugarú nap, vidám jelenetekkel. A hazaiak közül Szyksznian Wanda hanglemezborítói tükrözik a fent vázolt hangulatot.
Középiskolás koromban megnéztünk egy belga kiállítást, amelynek igen karakteres plakátja volt. Nagyjából egy tojás, ami azért többlettartalmakat is hordozott. Egy ismerősöm megígérte, hogy hoz ebből az utcai plakátból. (Nem hozott, de ha hozott volna sem igazán találtam volna neki alkalmas falfelületet a lakásban.)
Kár, hogy így volt. Mert egy dinamikus plakát vidám színeivel mégiscsak fel tudja dobni a házat, a lakást, a szobát.  
Mekkora értéket képviselhet néhány falragasz!
Mekkora kincs volna a falon látni Henri de Toulouse-Lautrec valamelyik színes plakátját!
Emlékszem, hogy egy időben az ÁPISZ foglalkozott plakátposzterek értékesítésével. Hogyne emlékeznék, hiszen megvettük Szőnyi István Kerti pad c. reprodukcióját. Nagyon sokat nézegettem. A fák lombjában különféle beatles-figurákat véltem felismerni.
De emlékszem századelejei plakátra, mely a városligeti háttérrel hatalmas léggömböt mutatott. Ugyancsak megvolt a hangulata.
Ma már sajnálom, hogy nem vettem ezekből a dekoratív másolatokból.
Időről időre ki lehetne rakni közülük egyet-egyet váltásokkal.
A jó plakát ma is vonz. Most olvasom, hogy art deco kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galéria „C” épületében. Őszig megtekinthető.
Hogy igazoljam a szép rajzos felületek iránti vonzódásomat, néhány art deco plakátot jelenítek meg egy rég vásárolt könyvemből kopírozva. Konecsni György plakáttervei, plakátjai.
Felraktam őket a Fb-ra.

Mai posztomban egy szót járok körbe. Ez a szó pedig az ül ige.
- Amikor autót vezetek, és látok egy kutyát gazdástul, sokszor kimondom a parancsot: ÜL! Nehogy a kerekeim alá kerüljön az oktalan állat. Annak idején megmosolyogtam, hogy a kutyának egyes szám harmadik személyben adják a parancsokat. Talán, mert ez az igék leglepusztítottabb fajtája. Rag nélküli.
Ül! Áll! Fekszik! Keres! Talán az egy mehet parancs kivétel ez alól.
- Alois Berger SJ adta értésünkre, amit a jógitól hallott: Az a baj az európai emberrel, hogy amikor ül, akkor már áll, amikor áll, akkor már megy, s talán amikor megy, akkor már újra ül a fantáziájában. Pedig „sehr wichtig”, hogy amikor ülök, akkor üljek, amikor állok, akkor ne menjek, hanem tényleg álljak stb.
- Nemeshegyi Péter SJ mesélt arról, hogy a rendszeresen összeülő bizottságokban spontán kialakul egy ülésrend, s noha minden alkalommal más és más helyre ülhetnének a tagok, nem teszik. Valamiért mindig ugyanoda ülnek vissza. Ezt aztán saját példájukon láttam. Az ebédlőben néhányan naponta ugyanoda ültek. Nem is igen merte volna más elfoglalni a szokásos helyüket, noha erre senki
nem kötelezett senkit.
- Ülő munkában telt el az életem. „Leültem” több évtizedet. Méltán fogalmaztam meg: „előttem az élet, mögöttem a széktámla”. Igen 40-50 évet leültem, pedig nem vétettem senkinek.     
- Elgondolkoztam azon is, hogy a helyben töltött 33 év alatt hol mindenhol ültünk a templomban.
Először évekig a déli oldalon, mert valahol csak kell ülni.
Majd rájöttünk, hogy az északi oldalon lényegesen hűvösebb van. Korpulens lévén átköltöztünk évekre az északi oldalra.
Ám, amikor kezdtem csak „kicsit hallottam”, mert kezdtem „nagyot hallani”, az ambó elé telepedtünk, mert végül is oda hallatszik legjobban az élő szó.         
Megjegyzem, ha olykor egyedül mentem misére, gyakran hátul, az utolsó sorba ültem le, tanújelét adva szerénységemnek.
Terebélyes lévén vendégségben nagy karosszékkel kínálnak, hogy bele ne ragadjak a székbe felálláskor.
Most föltápászkodom kerekes ja nem, guruló székemből, mert a poszt végére értem.

Kitört a nyár.
Tegnap is meleg volt, de jóságosan csillapította egy kitartó lenge szellő, mely mára elenyészett. Ezerrel süt a nap, és jól leégtünk volna a Belvárosba tartván, ha nem lett volna már egy kis alapozásunk.
A kánikula egyik fokmérője, amikor a meleget az autóban már-már alig lehet elviselni, a kormánykerék legalább hatvan fokos, és nekem dolgom van vele, ha nem akarok karambolozni.
Eme forróságban vettünk részt ma a Szent István Könyvhét megnyitóján. Találkoztunk régi ismerősökkel, pl. Tardy Láaszló emeritus karnaggyal és még sok mindenkivel. Kaptunk-vettünk néhány kötetet, ezekkel megrakodva tértünk haza. Elegem lett a gyaloglásból.
Most megint van jónéhány kötet olvasnivaló. Annál is inkább jó ez, mert bekukkantva a könyvmegállóba nem találtam érdekes könyvet. A leszínvonalasabb az Egri csillagok volt, az is meglehetősen elhasznált állapotban.
***
Azon gondolkodám, hogy mintha megrekedt volna a fogalomalkotások rendje, ideje. Hogy az informatikai újdonságok, technikai eszközök nem kapnak korrekt nevet, mert még azelőtt elavulnak, hogy nevet kaphatnának, s ezért csak kütyük maradnak – azt elfogadom.
De hogy nincs szó arra, hogy a tévét nézem-hallgatom, az már érdekesebb. A rádiót, a lemezjátszót hallgatom. A filmet és a tévét, a videót nemcsak nézem, hanem hallgatom is. Arra gondolok, hogy élénk fantáziával rendelkező unokám a barna egyik változatát következetesen elnevezte „tikácsi”-nak. Talált rá egy soha mást nem jelentő szót. Többre gondolok, mint hogy tévézek, videózok. A két érékszervemet egyszerre használom. Erre kellene egy korrekt szót találni.
Vannak más hasonló jelenségek is. Milyen foglommal fejezhető ki a fejtetőre tolt napszemüveg? Égre látó? Takarékra állított napszemcsi?
Vagy minek kellene nevezni azt a kézcsókot, ami sohasem csók, csak azt mímelő gesztus. Nemcsók? Látszatcsók? Mit tudom én mi…             
Nem is folytatom tovább. Volna min gondolkodni. Utolsók között Gárdonyi Géza próbálkozott újfajta fogalmak megalkotásával (vö. Titkos napló).
Írói feladat lehetne a folytatás.

A Vége a Gutenberg-galaxisnak? c. esszégyűjteményt régen olvastam. Tele a könyv széljegyzeteimmel. Egy helyen a francia „per se” kifejezésbe lehet belebotlani a könyvben. Annak idején Nagy Feri kollégánk megmosolyogta a francia és magyar nyelv különbözőségét. Persze a magyarban igen, rajta, no, nosza, hát, bizony, elvégre stb. jelentésű mondatszó. A franciában a „per se” önmagában értelmű. Feri kifejtette: ha franciául gondolkodik, eszébe se jut a magyar értelemben használni. De fordítva is igaz. Ha azt a karja kifejezni, hogy önmagában, akkor eszébe se jut azt mondani, hogy persze. Az önmagában szinonimái egészen mások a magyarban: egyedül, magában, egymagában stb.
A nálunk megszálló francia unokánk gyakran felnevet a hasonló kétértelműségeken. Náluk a probléma szó egészen más tartalommal bír, mint a magyarban. Ritkábban is használják.
Adódik az is, hogy a szótárban szereplő alakot a francia nem használja, vagy csak nagyon régen használta. Jót nevettünk azon, hogy a korábban szerkesztett Eckhardt-szótárban korrektebb megoldásokat találni, mint egy lényegesen újabb kiadásúban. Hogyan lehetséges ez? A szótárkészítő nem ismeri a franciát, vagy tájnyelvi fogalmat gondol jónak? Ki tudja.
Lomb Kató derült rajta, hogy a német lány, aki Jókai könyvekből szívta magába a magyar nyelvet, egy fiatalemberről megállapította, hogy „délceg, ám igen kevély”.
***
Ma bőséges és bensőséges külsőségek között beiktatták Novák Katalint államelnöki tisztségébe.
Igen sokan jelen voltak a ceremónián vezető politikusok. Így pl. Áder János és felesége, Herczegh Anita is. Tudjuk, hogy mindketten részt vettek a maguk módján a közéletben, miként Schmitt Pál és Makrai Kati is korábban. A nők, a first ladyk jószolgálati tevékenységet folytattak.
Most változott a helyzet. Novák Katalin férje, a first gentleman, Veres István Attila, az MNB pénz- és devizapiaci igazgatója (?), aki, úgy tudni, hogy egyelőre maradna a foglalkozásánál. 
***
Ma a fiataloknál. A nap mondása - Ritától (4): „Nagypapa, te nem vagy öreg.” Annyira kedves volt, hogy megkértem, mondja a másik fülembe is. Mondta. Persze nem volt igaza, de akkor is…
Énekelt is nekem egy népdalt. Erdő, erdő, erdő, karosszéki kerek erdő… Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy itt egy település neve áll: Marosszék. Nem fogadta el, mert szerinte annak nincs semmi értelme, csak a karosszéknek. Nem vitatkoztam vele.
Mit mondjak? Ma még az idő is gyönyörű volt. Értem rajta, hogy nemcsak sütött a nap, hanem a fújdogáló szellő kicsit visszahűsítette a sugárzást.
   

- 1788-ban készül el a G-moll szimfónia (K. 550). Schumann értékelése: Mozart G-moll szimfóniájában minden hangjegy színarany, minden tétel kinccsel ér fel.
- A Musikalische Realzeitung M. zongorajátékáról: „Már szinte gyakorlással sem képes valamely művet jobban eljátszani, mint amikor első ízben játssza.” Megjegyzem, hasonlóra Kistétényi Melinda volt képes.
- A német sajtó írta M.-ról: Boldog az a művész, akinek egyetlen hibája abból áll, hogy túlságosan tökéletes.
- Mozart leveléből: Most tulajdonképpen már semmitől sem kell többé reszketnem. Most már tehetségemnek sem tudok örülni. Milyen szép az élet!... Derűs lélekkel kell az embernek fogadnia, amit a gondviselés kiosztott reá. Így én is befejezem temetési énekemet. Nem hagyhatom befejezetlenül.
Mások róla:
- Niemetschek: Kicsi volt, és ha eltekintünk nagy, tüzes szemétől, arca sem árulta el lángelméjének nagyságát. Tekintete szórakozott, kivéve, ha zongoránál ült: Ilyenkor megváltozott egész arckifejezése... Szép gyermek lehetett, azonban hatodik életévétől kezdve ülő életmódhoz volt kötve, hiszen már ebben az időben komponált… Közismerten éjnek idején játszott és komponált legszívesebben, s mivel a munka is igen sürgős volt, mindenki könnyen elképzelheti, mennyit szenvedhetett emiatt egy ilyen finom szervezet.
- Sógornője: Mindig jó kedélyű volt, de legjobb hangulatában is nagyon elgondolkodó; az embernek erősen a szemébe nézett, és mindenre, lett légyen akár vidám, akár szomorú az, meggondoltan válaszolt.
- Orvosai: Vízkóros volt nagy daganattal, reumatikus gyulladásos lázat kapott agyvelőgyulladásos tünetek között hunyt el.
- Kocsis Zoltán jegyezte meg róla: Mozartot nem szeretik a pianisták. Tudniillik tökéletes zongoradarabokat írt. Ha a zongorista becsülettel eljátszotta, interpretációjával akkor se tudott semmit hozzátenni az  elkészült műhöz. Ha meg nem, akkor meg csak magát hibáztathatta.