Mickey webnaplója

Vén magamnak vén autója a múltkor nem volt hajlandó elindulni. 
Fiunk megsegített, gondosan feltöltötte az akksit.
A kocsi magához tért, és megindult. Azóta közlekedtem vele.
De ma…
Ma megint megadta magát.
Elindult, majd elerőtlenedett. Hiába nyomtam a gázt, leállt. Aztán annyit se mondott, hogy nyekk.
Egy semleges területen a járda mellé édesgettük, majd lezártuk az öreg kocsit a Keve utcában.
Valaki dicsérete a Keve utcai akkuszerelőt. Mivel utunk a háza előtt vitt el, és mivel éppen egy kocsin dolgozott az utcán, meg szólítottam.
Elmondtam, hogy mit tapasztaltam.
Ő úgy látja, hogy a generátor nem termel áramot, s az akkut hiába töltjük fel. Egy darabig dolgozik, aztán lemerül.
Még elmondta, hogy szűkös az ideje. Mindenesetre elfogadta a kocsikulcsot, mi megmutattuk az utcában odébb parkoló verdát, majd telefonszámot cseréltünk, és hazagyalogoltunk.
Ha nem javít ki a mester, vettem volna egy új akkut, és nem értem volna vele semmit.
Most várjuk a fejleményeket.
Olyan gondviselésszerű az egész.
***
Rokonlátogatás egyelőre felfüggesztve. Az unokák ketten kötőhártyagyulladással bajlódnak. Egyik a fülével is.
Szegény embert az ág is húzza.
***
PS. A szerelő visszaszólt, hogy mégis az akku ment tönkre. Cseréli. Deo gratias!
  
  

Ma korán keltünk, még sötétségben, hajnali 6 órakor misén vettünk részt (idén a covid miatt először és utoljára).
A legrövidebb nappal következett: a nap 7,28-kor kelt, bár ez nyomokban sem látszott a felhős égbolt miatt. Hogy 15,55kor fog nyugodni, afelől nyugodtak lehetünk.
A remény adva: holnaptól kezdve hosszabbodnak a nappalok.
Ma én olvastam az Énekek énekéből a gyönyörű részt.
„Csitt! A szerelmem!
Nézzétek, ő jön ott,
ugrál a hegyeken és szökell a dombokon!
Szerelmem olyan, mint a gazella,
a fiatal szarvas a hasonmása,
Nézzétek, már itt áll a házunk falánál,
benéz az ablakon, nézelődik a rácson át...”
Megint rácsodálkoztam a három szóra, amelyek spontán előre vetítik a karácsonyt.
***
P. Gyorgyovich (London) feltett egy rövid videót arról, hogy ha a futballista a pályán mutatott magatartása szerint töltené otthon a napját, pöccintésektől a földön fetrengene félpercenként.
Jót nevettem rajta, mert valami nyomorult hamisságra mutat rá, amelyet rendre elkövetnek a focisták a remélt büntető érdekében. Van, hogy a színészkedést tizenegyes követi (többször láttam a vb-n), máskor sárga lap, ha a bíró észnél van. Vajon nem bújik meg olykor a részrehajlás az ítélet mögött?
Ki tudja.      

 „Az élet lényege nem az, hogy boldogok legyünk, hanem hogy figyeljünk a mellettünk élő emberek boldogságára.” (Jelenits István)
Ez az az önfeledtség, amit elérni kívánunk, s amit oly nehéz elérni.
Más út pedig aligha van.
Ugyanennek egy másik megfogalmazása: csak másban moshatod meg arcodat.
Egyik első írásom a kínai mese adaptálása, amelyben a pokol lakói háromméteres kanállal ennének, de nem tehetik, mert mind magát akarja etetni, csakhogy ahhoz túl hosszú a kanál.
A mennyországban ugyanilyenek a körélmények, de mindenki jóllakik, mert egymást etetik a hosszú kanalakkal.
A nagy lelkek megfeledkeznek saját magukról, de környezetükről nem.
Jelenits-csel kezdtem, vele is fejezem be.
Egyszer az életben úgy adódott, hogy felkerestem a ferencieket húsvét előtt. Jelenits tanár urat találtam a gyóntatószékben. Vallomásomat feloldozás követte, majd penitenciaképpen azt adta, hogy imádkozzak azért, hogy ismerőseimnek, barátaimnak, rokonaimnak szépséges húsvétja legyen.
Meghökkentett a feladat.
Nem írta elő, hogy mekkora legyen ez az ima.
Rövid vagy hosszú, egyszeri vagy többszöri rágondolás.
Ki nem mondatlanul is kimondta, hogy ’nagylelkűségemre bízza, mit kezdek a feladattal’.

Meg kell vallanom, izgalmas volt a foci-vb döntő. Az argentínok elhúztak, a franciák kétszer is egyenlítettek, majd a 11 rúgásokat elbaltázták.
Maguknak köszönhetik a kudarcot.
Amikor a hosszú meccsnek vége lett, azonnal kikapcsoltam az adást.
Sok francia covidos volt. Talán nem voltak még 100%-osok.
Elég volt.
Elég a fociból,
elég a folyamatos zajongásból,
a közvetítők szövegeiből.
Katarban nyilván hatalmas meleg van, ezért kellett télre időzíteni a vb-t. Ám ádvent nem igazán ideális időszak arra, hogy a várakozás ihletett csendje helyett mindenféle náció csapata szereplésével foglalkozzunk olyan sűrűn és olyan hosszan.
Katar nem keresztény. Talán nem is ismerik advent mibenlétét.
A rákészülés csendje persze ránk van bízva. Senki sem kényszeríthet a tévé elé.
Akár így, akár úgy, most már mindegy.
Vége a csatáknak, vége a vb-nek, győztek a győztesek, vesztettek a vesztesek, mi meg, ha későn is, a lényegre figyelhetünk.
Veni, veni Emmanuel!
***
Vasárnap elém került egy karikatúra, de a mellétett szöveg fogott meg igazán. Ha rossz volna a kedvem, csak fel kell idéznem a kancsal mondatot: „Hülye vagy fiam, mint szódás a lovát!” Eddig minden alkalommal megmozgatta rekeszizmomat. Ez pedig – mint tudjuk – endorfintermelő.
***
M. unokánk (25) arca igen hasonlít Luka Modrichoz (37). Eddig csak én mondtam róla, most elmesélte, hogy többen is megjegyezték, hogy csakugyan hasonlít a horvát labdarúgóra. 
No, lám. Jól láttam meg.
NB.: Tordon Ákos egyszer értésemre adta, hogy kifejezetten dalmata a fizimiskám.

Kezembe került Jálics Izabella önéletrajza (Csodálatos fonal). Én eddig két Jálicsot ismertem: Ferencet, aki jezsuita volt, és Izát, aki a könyv írójának hasonnevű leánya volt. Azonnal megjegyzem, hogy az író Jálics Izabella csak férje után Jálics, lánykori neve Fricke Izabella. Érdekelt, hogy az általam ismert Jálicsok hogyan nevelkedtek, mit végeztek az életben. A leírás pontos, adataiban stimmeltek a dolgok és megfeleltek annak, amikről magam is tudtam.
Az írónő Jálics 102 évet élt. Felnevelt igen szűkös és kalandos körülmények között tíz gyereket, megélve két világháborút, a kommunista diktatúrát, az elvándoroltak életét.
80 évesen megírja könyvét,
85 évesen a Szentföldön tevegel (az előszó szerint tevén lovagolt. No, az nem megy: lovon se lehet tevegelni, tevén se lovagolni, sőt kutyagolni sem.),
90 évesen még autót vezet,
95 évesen még egyedül repül Amerikából Európába.
Halála előtt felveti, hogy meg kellene írni önéletrajzát. Erre a kezébe nyomják: Íme, megírtad. Már nem emlékszik rá, de elolvasva megállapítja, hogy jól van megírva.
A csodálatos fonal az isteni gondviselést jelenti, amely végigkíséri életben, s amelyről nem felejtkezik meg soha. Idősödve önironikusan jegyzi meg: „Nem látok, nem hallok, nem tudok járni, de különben minden rendben van.” Mintha csak Weöres Sándor 66 c. versét olvasnám. 
***  
A tegnapi szózat játék megfejtése: NYENYEC.
A maié: ZSIZSIK.
Azt gondolom, mindkét szóról, hogy KEKEC.
***
Lassan vége a vb-nek. A marokkóiakkal szemben a horvátok lettek bronzérmesek. Méltán. A focisták még csak el voltak a pályán. A bíró arab lévén nem volt könnyű helyzetben. De a lelátókon ülő arab világ félelmetes volt. Nem is kellett hozzá tévé képernyő, hogy az ember tudja az arabok támadnak-e, vagy a horvátok. Ha az arabok, hatalmas biztatást kaptak, ha a horvátok, folyamatos fülsiketítő sípolás követte. Elég észbontó lehetett a pályán a hangulat. 

Egy ízben fordult elő, hogy a szóreggelt, a szózat és a magyar worlde valamelyikét játszva kiraktam ezt az öt betűt: KÍVÁN.
A gép kiírta: Kitaláltad a szót.
Ez persze olyan ritka, mint a lottó ötös, és a játékot egyben megöli.
Ha azonnal a megoldást rakom ki, megszűnik a további játék lehetősége.
Márpedig a betűk után való nyomozás teszi érdekessé a fejtörőt.
Tegnap ilyen prompt megoldás nem született, de ami már két ízben megtörtént, az tegnap harmadszor is.
Merthogy az is ritka, hogy az ember fia másodjára a megoldást hozza.
A tegnapi szójáték első betűsorából (ZAVAR) az első A hang stimmelt.
Erre beírtam: KABÁT.
Mire a gép: Kitaláltad a szót.
A szózat játék komplikáltabb, mint a többi.
Ha azt írom KUTYA, a többiben ez öt betű.
A szózat játékban csak négy, mert minden kétjegyű hangzó csak egy betűnek számít. CS, DZ…sőt DZS is egy betű. Tehát pl. a szenny szó nem hat, csak négy betűnek számít.
A mai feladványt az utolsó (8.) sorban tudtam csak kitalálni.
Mert: Ne már! Milyen szó az, hogy NYENYEC?
***
Reggeli meg nem erősített hír szerint Ferenc pápának (85) szörnyű látomása volt a közeljövőt illetően.
Háború, nyomor, éhínség, gyötrelmek.
Nem is folytatom.
Lehet, hogy így lesz, de ha lehet, ne így legyen.
Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt.

A tévé bekapcs. Arra ébredek, hogy délután egy óra van. Mivel ehetnékem támadt, egy császárzsemlét feláldoztam. Zsírral kentem, szardellával fűszereztem. Érdekelt, mi a szardella valójában. Kiderült, hogy nem hering, de hasonló, tömegesen előforduló takarmányhal. Mindegy. Elég sós volt és elég barna, fogyasztásra alkalmas. 
Kellett ez a kis pótlás, mert ebédem (3 tojásból rántotta) már eltűnt bennem.
Az egész azért történt, mert feleség munkahelyen karácsonyozik, én meg itthon lebzselek.
Ha már így esett a nagy eset, kiporszívóztam. Mióta itthon kornyadozunk, a művelet elmaradt, és már igen kívánkozott a pormacskák és egyebek felszippantása.
Megizzadtam bele, mert meglehetősen elerőtlenedtem a huzamos gyengélkedés során.
Arra gondoltam, hogy akkor is izzadok, ha semmit se csinálok. Per analogiam: „lehet, hogy az életnek nincsen értelme, de a mészáros számlát ki kell fizetni" (Füst Milán).
Kész lett, élek.
Alighanem meghúzom az unicumos butykost, mert hogy egy másik hírességet idézzek: „unicumot mindig lehet inni, evés előtt, evés után, evés közben… Báááámikor” (Zwack Péter).  
Igaz, hogy a rekedtséget nem szünteti meg, de segít olybá venni.
Ha már takarítás.
Olykor találkozom őszről itt feledett állatkákkal. Ezeket rendre ki akarom tessékelni, de nem mindig sikerül. A balkon takarításakor kerülöm a mezei poloska felszippantását, mert mérgében bűzmirigye váladékával felel. Azt pedig nem kérem.
A katicabogarakkal könnyű a helyzet, mert hajlandók papírra tessékelni magukat. Innen egyszerű a dolog. Kiöblítem őket a külső világosságra, avagy a külső sötétségre (napszaknak megfelelően). Köszönik, szárnyra kelnek.
A pókokkal nehéz elbánni. A múltkor leemeltem egyet a falról. Ugrott egy nagyot, le a lapátként használt papírról. Szembefordult velem, és szigorúan nézett. Megpróbáltam újra papírra taszigálni. Megint leugrott róla. Muszáj volt elaltatnom. Ez már két ízben előfordult.
Pedig… Isten látja lelkemet, ha tehetem, kitessékelem őket a birodalmunkból.
Így tettem egy méretes léggyel is, amely az ablak és a szúnyogháló közé tévedt. Résre nyitottam az ablakot, felhúztam félig a szúnyoghálót, és a légylény azt mondta: „Ehun-e! Innen már hazatanálok”, és huss… kirepült alkalmi csapdájából.  

A médiától megszokott
karácsonyi reklámhadjárat mellé idén felsorakozott a
covid-omikron,
a proxy-háború s furcsamódon –
a szokatlan időben lefolytatott foci világbajnokság.
Hab a tortán, hogy az EU-ban is elindult egy korrupciós botrány, amely ugyancsak eléggé zajos.
Egy alapos havazás lecsendesíthetné a környező világot, de egyelőre kivár a havazás.
Bevallom, a képernyő elé csábít a megannyi jeles focicsapat bemutatója.
Meglepetés bőven adódik.
Ahogy szűkül a mezőny, a kérdőjelek is ritkulnak.
A bronzmeccset horvátok vívják a marokkóiak ellen, a döntőt meg a franciák Argentína ellen.
Közben eljár az idő, az advent ideje. A vb. utolsó meccse 18-án lesz, szűk egy héttel szenteste előtt.
Mondhatni: Micsoda advent!
Az advent csendje persze rajtunk múlik.
Az elcsendesedéshez semmi se kell, csak belső figyelem. Valamiképpen a jelenben maradás.
Mert csak az örök jelenben érhető utol a Jelenlévő,
aki ajándékul adta saját szeretetét,
szeretetének megtestesült valóságát, és aki
vár bennünket,
várja kapcsolatfelvételünket, hogy örökre szóló boldogságban részesíthessen.
Ez volna hát a karácsony.
Kettecskén talán régi közös ünnepeinkre fogunk emlékezni, mivel gyermekeink már réges-régen kirajzottak.
***
PS. tegnap a katolikus rádió Almási Ferenccel készített interjút. Érdekes témákat vetettek fel, többek között egy könyvet ismertettek dióhéjban. A modernkori migrációról és hatásairól szól az a regény, amelyet Jean Raspail írt (Szentek tábora), és amely megjelent magyarul is az Alapjogokért Központ gondozásában.    

Tegnap esett a horvát-argentin mérkőzés. Megvallom, az esélytelenebb horvátoknak szurkoltam. Aztán láttam, hogy vesztenek. Azt hiszem, mindent bedobtak, amire képesek voltak egyáltalán. Az ellenük ítélt 11-es jogossága kétséges előttem. De ma már ez is mindegy. Eredetünk okán, meg a horvátok fegyelmezett szép játéka miatt is övék volt elsősorban a szimpátiám. Külön tetszik, ahogy Modric lát a pályán. Ritkán ront. Passzai rendre pontosak. (Egy korábbi meccsen megmutattak egy nátronkartonra írt szemtelen szöveget: Ki az a Modric?)
Az egyik legjobb csapat kapitánya.
Mégis kikaptak 3 nullra. Benne volt a pakliban.
Az argentinok jobbak voltak náluk.     
Szurkolhattam volna nekik is: a pápa kedvenc csapata az argentin válogatott.
Lehet, hogy megnyeri a vb-t?
Az este újabb meglepetést tartogat.
Ki nyer ma? A franciák, a marokkóiak? Ki tudja?
Hír értékű, hogy a holland tv nem közvetíti a meccset, mert az marokkóiak akkor is törnek-zúznak, ha nyer a csapatuk.
Rossz elgondolni, mit művelnek, ha veszítenek.
***
Utánanéztem, hogy hosszú életet élt anyai nagyanyám mikor született és mikor halt meg. A legkézenfekvőbb volt a temetőlátogatások alkalmával készített fotóról megnézni. Nos, Hedvig nagyanya 1885-ben született és 1965-ben hunyt el. Éppen nyolcvan évet élt. Szép kornak lehet mondani. Aztán leesett: Három és fél év múlva ugyanabban a szép korban leszek, ha egyáltalán megadatik.     

Három kategóriában tapogatóztam, hogy ezt a posztot összehozzam. Ajándék, meglepetés, fogyasztói társadalom.
Az ajándék olyan dolog, ami ingyen érkezik a megajándékozotthoz, és szeretetből, figyelmességből adatik.
A meglepetés igazából váratlan ajándék.
Fogyasztói társadalmak. A gazdaságilag fejlett országok társadalma, amelyekben az alapvető és változó igényeit a társadalom nagy többségének tagjai korlátozás nélkül kielégíthetik.
***
Az ajándék több dologtól értékes. Feltételezi az ajándékozott szűkös anyagi lehetőségeit. Az ajándékozó jó szemmel kiszűri, hogy miféle dolognak örülne leginkább a megajándékozott. Az ajándék nem lehet tolakodó, sem aránytalanul eltérő értékű a megszokott mértékhez képest. Nem lehet sértő arra nézve, aki kapja. Elvileg megállapodhatnak az ajándékozó felek a dolgokban, csakhogy akkor nem meglepetés az ajándék, mert a meglepetés kritériuma éppen a váratlanság. A váratlan ajándék pluszt hordoz. Olyasféle poén, mint egy jófajta viccé. Külön figyelmességet igényel, nehogy fordítva süljön el a poén, s valamiért a megajándékozotton csattanjon.
***
Amikor gyerek voltam, sok mindenféle hiányzott háztartásunkból. Pénzünk korlátos, vásárlási lehetőségeink ugyancsak azok voltak. Egyszerű volt meglepetést szerezni nekünk, mert kevés tárggyal, játékkal, dologgal rendelkeztünk. Az ajándékok megelégedéssel töltöttek el minket. Arról is szóltak, hogy értékesnek tart minket, aki megajándékoz. Egyben reményt hordoztak: egy-egy lépcsőként viselkedtek a gyarapodásunkat illetően.
előfordult, hogy az ajándékozó felsorolt öt félét, azt kérve, hogy rangsoroljam őket 1-5ig. Minek örülnék leginkább? Csak egy félét kaptam meg belőlük, s hogy mit? Az már a meglepetés kategóriáját jelentette.
***
A fogyasztói társadalomban minden megváltozott. Kevéssé izgalmas a várakozás. Miért? Ha valamire szükségem van, nem várok: megveszem. Ugyanígy tesznek a család többi tagjai. Még csak érte sem megyek. Házhoz szállítják. Tele vagyunk kacatokkal. Korábban kiürített könyvespolcaink újra telítődtek. Nem igaz, hogy nincs egy rongyunk. Sok rongyunk van. Fölösleges számban.
Ilyen körülmények között nehéz elképzelni korábban sosem volt, s nagy meglepetést kiváltó ajándékokat. Ha kellett, rég megvettük (hányszor akkor is, ha nem igazán kellett).
Ez a felismerés elvezethet akár az előttünk álló ünnep letisztulásához.          
Elirányító szavakat mondott ez ügyben plébánosunk, amikor kijelentette, a Jézuska a gyerekeknek hoz ajándékot. A felnőtteknek nem hoz. A felnőttek tele vannak felesleges kacatokkal. Semmi szükség arra, hogy ezek számát gyarapítsák. Végül is nem a mi születésnapunk van karácsonykor, hanem a kis Jézusé. Ha letesszük a „mindenkinek venni kell valamit” terhét, esélyt kapunk arra, hogy mi magunk legyünk az ajándéka annak, akit ünneplünk.
Ez volna az igazi letisztulás. Rajtunk múlik, hogy felismerjük-e a benne rejlő lehetőséget.