Mickey webnaplója

A gyerek, akit ellazsnakoltak, ellenáll a fájdalmaknak, és így vigasztalódik:
- Hihi-há, nem is fáj!
A mondóka ösztönös, nem tudja, hogy az önszuggesztió eszközével él.
Szerencsés esetben a dolog tényleg megoldódik, de nem feltétlenül.
A mondóka úgy is folytatódhat:
- Hihi-há, nem is fáj, hihi-há, nem is fáj, s egyre sírósabb hangon hihi-há, hihi-há…Brühühühü…
Émile Coue kicsit komolyabbra vette a szöveget. Ő azt ajánlja, hogy mondogassuk egyre inkább meggyőződéssel:
- Egyre jobban és jobban érzem magamat.
- Egyre jobban és jobban érzem magam, egyre jobban és jobban… Jobban? Biztos ez?
Vagy igen, vagy nem.
Lehet helyreállító folyamat hordozója, de lehet önbecsapás is.
Jobb szakemberre bízni, hogy megállapítsa hogylétünket.
Így szól a pszichológus-vicc.
Két pszichológus találkozik. Az egyik így szól:
- Látom, te jól vagy! Mondd, én hogy vagyok?

Leült a PC elé valaki, aki nem más, mint én.
Elkezdett egy írást kibontani, ami nem más, mint egy poszt.
A poszt mai témája nem más, mint a nem más.
Mert hetenként egyszer a tévében folytatódik egy sorozat, ami nem más, mint a virtuózok.
Ezekben az adásokban szerepel egy komplett muzsikusbanda, ami nem más, mint egy zenekar.
Jelen van még egy testület is, amely értékel, amely nem más, mint a zsűri.
A zsűri mindenkit dicsér, de egyeseket kizár, másokat megtart. Ez nem más, mint igazságtalanság.
Aki mégis folyton nehéz helyzetben tudja magát, az nem más, mint az említett zsűri.
Aki még nehezebb helyzetben van, az nem más, mint akinek a nevét nem olvassák.
Így hát célba veszi a kijáratot egy érzéssel, mely nem más, mint frusztráció.
Talán feltűnt, hogy ha kell, ha nem, mondandómba szövöm, hogy nem más.
Ez végül is marha unalmas.
De nem csak akkor, ha én mondom, hanem akkor is, amikor a zsűri ítéletét hatásvadász módon a nem más, mint minduntalan való betoldásával késlelteti a tény közlője.
Szinte hallom a reménykedők szívdobogását, ismétlődő feszültségét.
Minek ez a kínzás? Kinek fontos?
Csak sejtem: Annak, aki nem más…  
***
Kicsit kevés, kicsit aprószemű, kicsit gyorsan elolvad, de a miénk.
Hullogatott a hódara.
Hamar abba is hagyta.

Nyugaton a helyzet változatlan.
Egy drezdai üzletközpontban túszejtés esett.
A félresikerült szankciók még visszahatnak.
A baloldal brüsszeli képviselőjét lekapcsolták pénzekkel való visszaélések miatt.
A baloldalt úgymond meglepte a történés. Engem nem.
Itthon a covid-szennyezettség mértéke nemigen változik a napok során. A mi covid-szennyezettségünk kimutatható. Szerdáig karantén. Szedem a porokat a drogokat, a pezsgőpasztillákat. Hol izzadok, hol meg a hideg ráz. Utóbbi gyerekkoromba visz vissza: „Bogluc tanár magyaráz, engem meg a hideg ráz.”
Az ízek kiiratkoztak belőlem átmenetileg. Étvágyam nem sok. Azért enni kell, még akkor is, ha nem annyira esik jól.
Van, aki 6000-es C vit.-t 4000 D3-at,
van aki Aspirin forte +C.t,
van aki  2000-es C.-t, 4000 D-t javasol, és  
van, aki azt javasolja, hogy a kritikus napokban duplázzam meg a vitaminbevitelt.
Van aki a Resistar Pro-t javasolja.
Megint más a Milgamma lágykapszulát.
Én már a Multivitamin 10 filteres tea elől is menekülök.
Beveszem azt a minimálisat, amelyet orvos írt elő, aztán slussz.
Alapból 10 féle gyógyszert szedek. Ezekhez jönnek a covid idejére betársult pluszok. Meg tudná valaki mondani, hogy ez a tucat pirula kereszthatása miképpen befolyásolja életemet. Életet-e vagy haltat? Arról nem is beszélve, hogy az én anyagcserém is valamelyest egyedi. Rám a mellékhatásokból mi vonatkozik? Mi van a postcovid-szindrómával. Miben áll, meddig tart, kiheverhető-e maradéktalanul Megannyi megválaszolatlan kérdés.
Pazienza – türelem – javasolja az olasz.
Hát az van, no meg a remény. Változó közérzetem hullámai egyszer csak elcsitulnak.
Bízom Istenben, és szárazon tartom a puskaport.   

Rövid leszek.
Covid reszel.
De immár párban, mert feleség is megtesztelte magát. Piros, piros, piros, párosan is piros.
Az úgy kezdődött, hogy Vuhanban kinyílt a szellem palackja, és elárasztotta halált hozó mérgével a világot.
Nem kérdezem, hogy kinek jut eszébe tömeggyilkos biológiai eszközök gyártása.
A covid elterjedt, még mielőtt az oltóanyagok elkészültek volna.
Jól emlékszem, hogy annak idején egy valamivel küzdöttek ellene: A személyes találkozások mellőzésével. A rokonlátogatás úgy esett, hogy mi az erkélyen, a gyerekek, szép unokák az úton álldogálva látogattuk egymást, beszélgettünk egymással. Aztán ők el, mi meg be.
Az oltások (2-Shinofarm+1Pfizer) könnyebbülést hoztak, de végső megoldást nem.
Megboldogult szívgyógyászom szerint én régen túl vagyok a fertőzésen. Zörög a tüdőm. Aha. Posztkovid szindróma. Ilyen se volt még.
Egy éve valamiért megteszteltük magunkat az üzletközpont mögötti placcon. Negatív eredményt hozott a teszt. Karácsony előtt járt az idő, mert rögvest vettünk karácsonyfát is, és betuszkoltuk a Coltba. Még meg is jegyeztem, hogy a házhoz szállító munkás milyen méltatlan módon, a latyakos földön húzza maga után a megvett fákat.
Íme, elmúla egy év, de nem múla el a covid. Minduntalan felüti a fejét.
A mi esetünkben úgy lehet, hogy T. elment egy gyászmisére, és ott összepuszilkodott sokakkal. Ki tudja, kit fertőzött meg, vagy hogy kik fertőzték meg őt. Aztán hazajött. Közben történt, hogy baktériumos fertőzésemmel öt ízben kerestem fel különféle rendelőket, és utána néhány ízben a patikákat. A baci-infekció mellé összeszedhettem a Covid-vírusfertőzést. Vagy idegenek fertőztek meg, vagy T. Vagy én T.-t. Soha ki nem fog derülni.
Ízeket nem érzek, a felírt Ambroxolt és Aspirin c-t szedem a szokásos sok más mellett. A házi orvos azt tervezi, hogy mától karanténba helyez, szerdán pedig oldja az ebzárlatot.
Most együtt dolgozik bennünk a covid.
Kívánjatok mindnyájunknak készülődős ádventet.
Mi is ezt kívánjuk mindenkinek.    

Reggel óta gondolkoztam, hogy ma mivel borzoljam türelmes olvasóim idegeit.
Már annyiszor megírtam, hogy az egészségem nem igazán jól szolgál.
Nyiff-nyaff.
Persze, öregszem.
De ezen felül is okom van panaszra.
6-án este kezdtem kevéssé érezni az ízeket. A folytatás ugyanerről szólt.
Ma az üzletközpontban vettem egy gyorstesztet, mert több mint gyanús megérzéseim támadtak.
A patikus az Orawell tesztet ajánlotta. Mondom neki, hogy kísértetiesen hasonlít a teszt neve az angol íróéra. Tán nem is véletlenül?
Elmosolyodott.
Én meg kineveztem magamat eü. szakdolgozóvá, mert csak az ő mintavételük hivatalos. Az enyém csak afféle amatőr próbálkozás. Mindenesetre megjelent a két tesztcsík, mutatván, hogy nem véletlen ízvesztésem, korábbi lázam, hörghurutom, testi gyengeségem.
Az eltelt néhány órában értesítettük háziorvosunkat, kedves ügyfeleinket, rokonainkat, barátainkat, azokat, akik minket akartak látogatni, s azokat, akiket mi akartunk felkeresni. Őket is magukat is maradásra bírva.
Túl a három oltáson, túl az első idők jósló történésein, felfegyverkezve C- és D-vitaminokkal szegülünk szembe az orvtámadással.
Magamat takarékra téve kuckózok be
paneljaink mögé,
paplanaink alá,
szebb időkben reménykedve.
A címen gondolkozva beugrott elmémbe a Hyppolit a lakáj kocsisa, aki egy kalamajka előidézőjét egyetlen szóba sűrítve azt mondta: Hippodron.   
Az én nyavalyámat egy szóba sűrítem, s jelentőségteljesen megerősítem: COVID.

Szünetmentesen tünetmentes napokat, heteket, hónapokat remélek. Ez egyelőre nincs így, de hát a remény hal meg utoljára. (Ismered a reményhalat? ja, lepényhal!)
Ennyi volna a mondanivalóm, vagy mégse?
Napjaim az izzadás és láz, valamint a hidegrázás között folynak. Péntekig meg kell gyógyulnom. Akkor fogy el a két doboz antibiotikumom.
Addig takarékon élek.
A foci vb, annyit segít, hogy próbálok a meccsekre figyelni. Nem mindig sikerül. Naponta olvasni már nem akaródzik. Mintha beszűkült volna az érdeklődésem.
Ami még most se esik nehezemre, orgonácskámon felidézni régi melódiákat, ritmusokat, hangulatokat. Bár némely hangról azt gondolom, hogy hamis (tehát tiszta), hiszen az én fülemmel van többszörös probléma (csökkent a hallásom, egyes frekvenciák kiesnek, ettől hamis minden).
Mivel fülemre aligha hagyatkozhatok, a szememmel is követem az általam játszott dallamot. Tudnom kell, hogy milyen hangokat ütögetek le.
A szemem még lát, a lábam még jár, a kezem még fog, a hajam még megvan, belső hallásommal majdnem mindig hallok valamiféle melódiát.
Most pl. Henri Salvador: Monsieur Boum-Boum szól belül. Nem akarattal. Valamiért éppen ez a hatvan éves nóta van soron.
Hogy miért?
Ki tudja.   
Mi tagadás, fényesebb lett volna, ha éppen Mozart K 550, G-moll szimfónia belső hallásáról számolhattam volna be.
Minden zenének esélye van, de, hogy éppen mit hallok, az ösztönös.

Hogy enged a nyomás, kedves zenék foglalják el méltó helyüket emlékezetemben, s kívánkoznak arra, hogy leüljek az el., orgonához felidézni őket. Amiket meg akarok idézni, azok a spirituálék, amelyeknek a szövegéből ki-kikaptam egy-egy mondatot tegnap. Ma ideírom teljes szövegüket. Titkon azt remélem, hogy a férfikarra négy szólamban írt jó ritmusú tartalmas zenék utolérhetők a piaristák könyvtárában, s megszólaltathatók a mai ifjúság által. Elsősorban Böjte Csaba kórusára gondoltam, de a mai gimnáziumokban elvileg működő énekkarokra is akár (netán a Lumen Christi kórusra, vagy pl. a jezsuiták kórusára). Nagyon érdemes rájuk cuppanni, mert hatásos ráadásszámok lehetnek ezek. Valamikor Maklári Lajos piarista tanította be a kamarakórusnak őket. Érdemes feleleveníteni őket, már csak ezért is, mert fülbemászó szövegek és szívbe markoló zenék ezek.
Nos, kedvcsinálóként nézzük a portékát.
I know the Lord (Farkas F. feld.)
Ha reánk tör a homály, ne fájjon, ami fáj, ne félj, te kicsi nyáj az Isten véd. Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén. Ne félj, te kicsi nyáj az Isten véd. És kedves neki minden szegény. Ne félj, te kicsi nyáj az Isten véd. Csak övé az élet, övé a lélek, övé az ének a szívemben. Ó mondd csoda-é hogy a szívem dalol, övé az ének a szívemben, a Krisztus a koldusig így lehajol, övé azt ének a szívemben… stb.
Going to shout Fehér gyolcs
Fehér gyolcs, fehér gyolcs, Istentől a ragyogó gyolcs. Majd ha hozzá közeledek, a gyolcsom előveszem, ragyog majd az én szívem... Minden ember arra vár, nyílik-e már odaát a menny… A fehér gyolcsban odamégy szívem.
Sebes szárny, sebes szárny, Istentől a suhanó szárny. Majd ha hozzá közeledem, a  szárnyam előveszem, s suhan majd az én szívem… Minden ember arra vár, nyílik-e már odaát a menny... A sebes szárnyon odamégy szívem.    
Vidám síp, vidám síp, Istentől a daloló síp. Majd ha hozzá közeledek, a sípom előveszem, s dalol majd az én szívem… Minden ember arra vár, nyílik-e már odaát a menny… A vidám síppal odamégy szívem.
Daniel (Farkas F.)
Csoda-e, mint jön elő, Dániel jön elő, Dániel jön elő, Dániel. Csoda-e mint jön elő Dániel, mikor az ÚR a szabadító. Íme, kiszáll ő a mély veremből, Jónás jön a tenger mélyéből. És a három tűzbe dobott ifjú kijön, mert az Úr a szabadító.
Itt fönt állok az üdv hajóján, szelek szárnyán repül a hajó, elvisz engem föl a magas égbe, odavár az Úr a szabadító.
Listen to the lamb (Farkas F.)
Szeme csupa könny. Sír a Bárány. Halld meg odafönt, Égi Bárány. Halld meg odafönt, bármi vár rám, ha halni kell, az égbe térek én. Mit ér a jómód és a balsors mit árt, ha halni kell, az égbe térek én. Angyal koronát hoz majd énnekem. Ha halni kell, az égbe térek én.
Van még néhány spirituálé is, amelynek itt csak a címét adom meg. A forrás ugyanaz: piaristák.
Csontmező (Ezekiel); Nehéz teher Geoffrey; Pihenő Geoffrey; A kerék Burleigh; Go down, Moses! Swing low, swing chariot, stb.
Még egyszer. Azért hívom fel rájuk a figyelmet, mert jó őket énekelni és jó meghallgatni is.

„Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén, ne félj, te kicsi nyáj, az Isten véd...
és kedves neki minden szegény, ne félj, te kicsi nyáj, az Isten véd.”
Valamiért ez a spirituálészöveg teszi helyre bennem a dolgokat.
Lehet könnyű és lehet nehéz az idősödés – jó kezekben vagyunk.
„Benne élünk, mozgunk és vagyunk” – megmondta már Pál.    
Az istenhívő és az ateista ellentétét a hit és a racionalitás közt feszülő különbség adja.
Hogy lehetne megérteni, hogy minden Eucharisztiában az Isten Fia van jelen.
Egy, aki sok, nagyon sok.
Egy, akit magához vesz az ember, s ettől fogva benne lakik a hívőben.
Hogy lehetne azt megérteni, hogy az emberben megjelenik az, aki az Alfa és az Ómega, aki a kezdet és a vég, akiért az egész univerzum teremtetett.
Szétfeszít ez minden emberi gondolatot, az ész határain túlmutat.
Csak a hit teszi lehetővé, hogy az elképzelhetetlent befogadja.
Befogadja az örök élet hitét, befogadja, hogy az Isten nem tartotta méltatlannak, hogy az ember legbensejében helyet foglaljon, s immár együtt nézzenek a világra – az Isten és az embere.
Ez mégsem tudathasadás, mert a hit embere nem akarja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, csupán elfogadja annak a tanúságételét, akit minden szempontból hitelesnek ismert meg.
Hiszen róla szóltak az ószövetségi próféciák, melyek rendre beteljesültek.
Hiszen annak az Istennek a megnyilvánulásai, akinek a parancsait nem lehet büntetlenül áthágni, mert hosszú távon rendre visszaütnek.
Nem is folytatom.
Misztérium ez, rációval követhetetlen.
Persze attól még szent igaz.   

Mottó:
„Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből,
és ruhátlanul térek a föld méhébe vissza.
Az Úr adta, az Úr elvette,
legyen áldott az Úr neve!”
- Hólyaghuruttal kínlódtam, amihez jött egy vírusos torokgyulladás. Hol felszökik a lázam, hol alábbhagy, hol izzadok, hol nem.  
Megjártam bajaimmal négy orvost, felírtak ezt-azt, próbálom fejben tartani, hogy a meglévő számos-számtalan gyógyszerem mellé mikor melyiket kell bekapni.
- Ezektől függetlenül átszereltettem az autógumikat télire.  A mester értésemre adta, hogy a csere alkalmával az egyik nyári gumi kidurrant. Gondoskodjak másikról nyárig.
- Ma az autót be akartam indítani, de az akku azt mondta, hogy nyekk, utána meg azt, hogy csekk. Volt még néhány eredménytelen kísérletem. De se fel, se le, se tyű!!!
- T. megégette két ujját. Igen kellemetlen lehet neki.
- Zs. lány telefonált, hogy az egyik szeme megsérült tornászás közben. Nem akar elmúlni róla a baj. Biztattam, hogy keresse fel az ügyeletet. Minimum eligazítják, hogy mi legyen a következő lépés a gyógyulásához.  
Van még valami?
T.-nek mondom, hogy kicsiben leginkább az ószövetségi Jób históriájához közeledünk. Igaz, hogy sose volt háromezer tevénk, stb, stb.
- S ha kitekintünk, találjuk a proxy háborút, földrészünk züllesztését.
- Tegnap meghalt Hegedűs Zsuzsa. RIP.
- A brazil szuperfocista, Pelé (82) a hírek szerint haldoklik. Vastagbélrák fektette kétvállra szegényt.
***
Papunk szerint az én dolgom, hogy kifeküdjem a nyavalyáimat.
A kanapéról jól látom a szemközti polcsort, s a rajta lévő tárgyakat. Hány és hány emberrel hoznak kapcsolatba, legalábbis az emlékezés szintjén. A tárgyak felsorolásától most eltekintek, inkább csak a nevekre fókuszálok. Gézától, Anikótól, Zolitól, Krisztiántól, Katitól, Feritől, stb, stb. Ez csak egy polcos lerakó.
A lakásunkban sok hasonló található.
Mennyi tárgy, mennyi név.
Mielőtt mindez elenyész.
A végére teszem hitünk vigaszát. Egy baptista nóta szövegéből idézek:
Nincsen egyedül a szívem többé, glory, hallelujah, velem van az Úr mindörökké,  glory, hallelujah…

66
Most vagyok hatvanhat éves.
Csak azért nem járok óvodába, mert köhö-
gést kapnék.
Csak azért élek, mert még nem hal-
tam meg.
Nem leszek öngyilkos, kivárom
életem végét.
Közeleg amaz idő, amikor az ember
a szemétől nem lát, a fülétől nem hall,
a lábától nem jár, a kezétől nem fog.
Ekkor végleg befelé kell fordulni, belül
sétálni, befelé figyelni.
Csak a belső táj
ne legyen barátságtalan.

Weöres S. még tíz évet élt. Szabó Feri többször emlegette római találkozásaikat. Egy alkalommal esti beszélgetést folytattak egy kisvendéglőben. Közismert volt, hogy WS szereti a jó bort. Időnként kérte Ferit, hogy hozasson ki még egy féllitert. Végül hazafelé indultak volna, de WS lábai már nehezen engedelmeskedtek. Így szólt: „Ferikém, kísérj már haza, egy kicsikét be vagyok csiccsentve.”
Szeretem WS.-t, szeretem a verseit. Ezt is.
Magamra is vonatkoztatom.  
76
Most vagyok hetvenhat éves.
Csak azért nem járok óvodába, mert köhö-
gést kapnék. (Úgy látszik jártam óvodába, mert éppen köhögést kaptam. De hiszen sose jártam óvodába!!!)
Csak azért élek, mert még nem hal-
tam meg. (Stimmel.)
Nem leszek öngyilkos, kivárom
életem végét. (Pontosan. Életem végét nem siettetem.)
Nagyon közel az az idő, amikor az ember
a szemétől nem lát, a fülétől nem hall, (HÁÁ?)
a lábától nem jár, a kezétől nem fog. (Kopnak, kopnak.)
Ekkor végleg befelé kell fordulni, belül
sétálni, befelé figyelni. (A befelé fordulás megy, az orvos inkább a kifelé fordulást javasolja „kifelé sétálással”.)
Csak a belső táj
ne legyen barátságtalan.
(Próbálunk a szépre koncentrálni, ameddig emberileg ez egyáltalán lehetséges.)