Mickey webnaplója

A természeti népek történetei, dalai, vadászati módszerei apáról fiúra szálltak. A növények és a tücskök-bogarak gyűjtögetésének módja, a szűkebb élettérben való eligazodás, az otthonteremtés mikéntje pedig anyáról leányra szállt. Mindig is így volt ez.
Az öregek igyekeztek utódaiknak minden tudásukat áthagyományozni, mielőtt kiszálltak volna ebből az árnyékvilágból. Minden időben elhangzott a fiataloknak szóló figyelmeztetés és fegyelmezés: -…BEZZEG AZ ÉN IDŐMBEN!     
Bezzeg a mostani időben mintha bizonyos tekintetben megfordult volna a helyzet.
Amikor az első számítógépet vettem, és az eladó elkezdett az installálásról beszélni, én eléggé értelmetlenül néztem rá. Ő megoldotta a kérdést. Azzal fordult hozzám:
- Van magának gyereke?
- Van. Nem is egy - mondtam.
-  Akkor nem fárasztom tovább magát. Adja a kezükbe, ők majd tudják, hogyan kell beüzemelni a gépet.
Mindez kb. harminc évvel ezelőtt történt. Azóta szélesebbre nyílt az olló az idősebb generáció és a fiatalság informatikai ismerete között. Sok tekintetben leverték a tekintélyt jelentő kalapot az idős generáció fejéről. A számítástechnika sokszerű felhasználásában élen járnak a fiatalok. Egy telepített szoftver sokszorosát tudja annak, mint amennyit használunk a lehetőségekből. Aki alaposan ismeri a gépét, minden előnyét kihasználhatja azokkal szemben, akik csak a legszükségesebbeket értik, használják. Ezzel a többlettudással igen sok időt lehet megtakarítani. Az idősek rugalmatlansága akadályozza meg, hogy az újabbnál újabb PC-generációk tudását magukévá tegyék.
Forradalmi változást hozott az okostelefonok világa is. A fiatalok majd mindegyike rendelkezik okos telefonnal. Önállóságuk még tovább fokozódott. A legtöbb problémájukra választ kapnak az interneten, a google-n és társain. Ez az információszerzés lehet, hogy kissé bizonytalanabb, de rendkívül gyors. Gyors és személytelen.
Amiben nem versenyezhet az ifjúság az idősekkel, az a tapasztalatok világa. Életéveik különbözősége folytán a fiataloknak sok dologra nem lehet elégséges rálátásuk elégséges tapasztalatok híján. Erről sem ők, sem az öregek nem tehetnek. Ez adottság. Szerencsés esetben az idősebbek bölcsességeként könyvelhetik el.  
Összegezve az előzőekben részletezett gondolatsort, mégis azt fogalmazhatom meg, hogy bizonyos tekintetben megfordult a bezzegezés érvényessége. A fiatal több információhoz jut a gépek és saját korosztálya révén, mint az idősebbek. Innen nézve ők szavalhatják, hogy bezzeg a mi időnkben a mi képességeink többek lettek elődeinkénél.
Ez nem is volna baj. Csakhogy a hallatlanul időrabló kütyüzés (kockolás) tönkretette az emberi kapcsolatokat.
Hamarabb talál megértésre az ember, ha mobilon keresi a kapcsolatot övéivel. Mert mint megjegyeztem, egyre több időt töltenek az emberek az okosteló piszkálásával. Ha pedig ebben megzavarják őket, nem mindig mutatkoznak barátságosnak, de ha telefonon érdeklődsz bármi iránt, tapasztalatom szerint hamar választ kapsz felvetésedre.
Ilyen világot élünk.
BEZZEG AZ ÉN IDŐMBEN…!       

Nem tudom eldönteni, hogy azért mosolygok Karinthy Cini könyvén (Leányfalu és vidéke), mert a neve erre serkent, vagy azért nevetek olvastán, mert jó humorú írásokat tartalmaz. Már a Naplója is megfogott annak idején. Cini és a lábtengó, cini és a Lukács-fürdő, stb, stb. kedves régi ismerőseim.
Szereti apját idézni, aki pl. egy biológusról megállapította, hogy kitűnő. Cini így bakafántoskodott: Honnan tudod, nem értesz a biológiához.
„- A biológiához nem, de a stílushoz igen… Idenézz! - bökött a biológus szövegére – milyen világosan ír, ennek igaza van. A szemfényvesztőt, a svindlert, mellébeszélőt már a stílusán is rajta lehet érni. Aki biztosan tud valamit, többnyire világos és áttetsző.”
Elgondolkoztat K. Frigyes megfogalmazása. Kitétele igaz a bloggerekre is. Aki biztosan tud valamit, annak a kifejezésmódja többnyire világos és áttetsző.
Már a könyv eleje is tele van azokkal a kópéságokkal, amelyeket K. Ferenc elkövetett:
Egerben a helyi előkelőség fogadta a kéttucat írót. Sorbaálltak egy kézfogásra.
Cini Hubay Miklós elé állt, és kezet adva a polgármesternek Hubay Miklósként mutatkozott be. Persze az utána következő író is e néven. Lett is elképedés.
Vagy Halasy Olivér olimpikon vízipólóssal történt esete, aki így szólítja meg:
- Mi van, kis Kosztolányi? Tiltakozására csak legyintett:
- Mindegy, az is egy író. 
Legközelebb jött Cini tromfja:
- Tiszteletem, Homonnai úr.
Mire Halasy:
- Nem tudod, hogy Halasynak hívnak?
- Az is egy vízipólózó.
És így tovább, és így tovább.

Hajnalban
a láthatatlan világból nem láttam semmit.
A látható világ kezdett fölsejleni.
Láttam egy villámot. Az lehetett, mert utóbb hallottam a mennydörgést is.
Fél órával később még egy villámot, de mennydörgés nélkül. Távolodhatott a zuhé.
Láttam egy vadászó bőregeret.
Láttam egy sötét zivatarcellát közeledni.
Láttam két emeletes vonatot kivilágítva, és egy földszinteset is.
Láttam, hogy miért szűk rajtam a hosszúujjú kabátka (mert a feleségemé.) Átcseréltem.
Láttam a gázgyári tornyokat is. 4.45kor felkapcsolt a toronyóra világítása. 5,10-kor lefotóztam.
Jó reggelt, mindenkinek!
Reggelre
kiderült, hogy beborult, majd a délelőtt folyamán mégiscsak inkább kiderült. Van, aki ettől kiborult, de nem kellene.
Hangulatunk, mint az időjárás, hol derűs, hol borús.
Alighanem az egyhangúság az, ami untatja a népeket.
Amikor már nagyon régóta pörkölő napfény uralja az országot, minden felhőcskét örömmel üdvözölünk.
De nem tudom feledni azt sem, hogy olykor ólmos szürke lencseként fedett az égbolt, és előbb-utóbb szmogossá válik a levegő. Hogy várjuk, hogy egy jó szél elfújja a pocsék ájert.  
Nos, ez az!
Mindig is a szél barátja voltam.
Az hoz fényt, az hoz árnyékot, az tisztítja ki a levegőt.
Így ma jó napom van. Enyhe szellő fúj észak felől.
Ez segít élni.
***
Újra és újra azon gondolkozom, hogy hogyan lehet átkattintani világlátásomat eredendően pozitívra. 
Hogy félig tele lássam a poharat vízzel, és ne félig üresnek.
Rajtam múlik.
Rajtam múlik?
***
A reggeli perikópa része: Kafarnaumban odamentek Péterhez az adószedők és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?” „De igen” – felelte. Jézus megkérdezte: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztatért. Vedd ki és add nekik oda értem és érted!”
Adódik a kérdés. A mai politikusok kiktől szednek vámot és adót? A saját népüktől, vagy az idegenektől? Kiknek az érdekeit támogatják? A sajátjaikét, vagy az idegenekét? 
Ki-ki elgondolkozhat a helyes válaszon.

 

1. Volt, aki csak a misére jött, agapéra nem.
Volt, akit felismertem, volt, akit nem.
Volt, aki felismert, volt, aki nem.
Volt, akikkel beszélgettem, s sokkal többen azok, akikkel nem.
Voltak felolvasók, s voltak, akik tapsoltak.
Volt, aki lecövekelt az italok, ételek előtt, volt, aki türelmesen várt.
Volt, aki megette, amit választott, s volt, aki a tálcán hagyta.
2. Volt, aki korán jött, volt, aki későn.
Volt, aki autón érkezett, volt, aki gyalog.
Volt, aki levette szandálját, s volt, aki nem.
Volt, aki tudott angolul, volt, aki nem. (Ez mindig nehéz. Mert feszélyező csendekhez vezet.)
Volt, aki vegán, s többségben azok, akik nem.
Volt, aki sokféle gyümölcsöt hozott, volt, aki nem.
Volt, aki nagyothalló köztünk, én is, s csendben maradt, félreült, s volt, aki fesztelen társalkodott.
Volt, aki büszkén mondogatta, immár magyarul, hogy egészségedre, meg viszontlátásra.
Volt, aki próbálkozott a feleség és egészség párhuzamot kibontani, kevés sikerrel.
***
Érdekes kérdés, hogy mikor fordul meg a sorrend: a helyesírás élvez-e elsőbbséget vagy a régmúlt tisztelete. A Mária utcai templom mennyezete alatti félkörben jól olvasható mondat található, mely a mai helyesírást figyelembe véve négy ékezethibát tartalmaz:  „Tanuljatok tölem, mert szelid vagyok és alázatos szivü” (sic!). Felújításkor nem foglalkoztak vele érdemben.    
Lám, még mindig feltör bennem a korrektor hibavadász megrögzöttsége.
Érvelni lehet pró és kontra. Szerintem érdemes tökéletességre törekedni, teljességgel úgysem sikerül.  


 


  

Ma tetőzött a kánikula. Ilyen körülmények között tartotta gyémánt miséjét a bő 91 éves Szabó Feri, akivel együtt dolgoztam a Távlatok c. jezsuita lap szerkesztőségében. Szép volt, rég volt, igaz volt. Ide csak az ünnepelt mottóját hozom: „Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet Fiában van.” (1Jn 5,11) A gyémántmiséről kellő részletességgel beszámolt a Magyar Kurir. Az interneten bőséges fotómelléklet jelent meg az alkalomról.
Senki nem lett rosszul a misén, bár a hajóban nagyon meleg volt.
A szertartást követő agapén sok ismerőssel találkoztam, és még többel nem. Elég, ha csak az egykori szerk. biz. tagjaira fókuszálok. Persze a legtöbben igazoltan voltak távol. Végignézve a sokaságon, első gondolatom az volt, hogy „Rohan az idő, elmúlik az ősz, évek múlnak el. Megállítanám, de nem lehet, mert az idő könyörtelen vonatán fut minden tovább.”
Senki nem tudja megállítani a rohanó időt, és csakugyan fut minden tovább. Helyesebben generációk stafétája zajlik. A fiatalabbak átveszik a stafétabotgot és ők futnak tovább. Nekünk, időseknek nehéz az elhalkulást megcsinálni, de szükséges.
Délután folytatódott a vendégeskedés. Ezúttal bővebb famíliánk tagjaival jöttünk össze, akikkel meglehetősen régen láttuk egymást. Megint csak generációk találkoztak egymással. A nálunk hazát kereső amerikai unokaöcsénk (tanárember) feleségével jött, akit korábban még nem láttunk. Itt ért egy bejelentés, melynek következtében hónapok múltán dédszülővé avanzsál egyikünk.
Ugyanaz a képlet: a stafétabotot átveszi a fiatalabb generáció, s fut vele tovább.
Az első találkozáskor megerősítést kaptam: érdemes folytatni a blogolást. A társalgás kizárólag magyarul történt. A trakta változatos és kitűnő volt. A hangorkán kicsit zavar, mert romlik a hallásom. A nagy teremben úgy keveredett a sokféle beszéd, mint a söntésben szokásos.
Sok egyéb mellett különféle szendvicseket és friss pogácsát majszolhattunk.
A második találkozás sok hasonlóságot mutatott az elsővel. Léghűtött térben zajlott le egy nagy polgári lakásban. Akik beszélik az angolt, bizonyára több információhoz jutottak, mint én.
A trakta itt is kitűnő volt, olyannyira, hogy nehéz lenne felülmúlni minőségben és mennyiségben (plusz a kihagyhatatlan pogácsa). A hangzavar itt is tetten érhető volt. Hogyne, amikor kb. tizenöt ember próbál beszélgetni és ráadásul különféle nyelveken.                                 
Készítettem néhány fotót. Nem igazán sikerültek egyik helyen sem. Nem volt kedvem a forróságban megkeresni a legjobb beállítást.
De talán nem is ez a lényeg. Amiért útnak indultunk, az jó színvonalon teljesült.     
Estére még a hidegfront is átszellőztette a lakásunkat.
Holnap hozzánk jönnek látogatóba olyan családtagok, akikkel ma nem futottunk össze.

Egyre feltűnőbb, ahogyan a különféle média érzékeinkre hatni kíván. Ma már minden rezdülés a közéletben fantasztikus, döbbenetes, meghökkentő, lélegzetelállító, tűrhetetlen, apokaliptikus,  megrázó, tragikus, vért kívánó, terrorisztikus, borzalmas, horrorisztikus, égbekiáltó, megengedhetetlen…
Kihagytam valami bombasztikust, ami érzékeinket eleve felkorbácsolja már egy cikkcím elolvastán?
Amiért szóvá teszem. Ma pl. ezt olvasom a ripost c. internetes oldalon:
KITÖRT A PÁNIK. HATALMAS UFO TŰNT FEL A VÁROS FELETT.
Kacagnom kell, mert egy góbéviccre hajaz:
- Osztán lőtt már medvét, Mózsi bácsi?
- Egyet. De asse avvót.
Így járt a városlakó, ahol kitört a pánik az ufo miatt, merthogy „asse avvót”.
Ennyire uborkaszezon volna?
***
Tegnap Texasban beszélt OV a C-PAC-kongresszuson. Úgy beszélt, mint akinek van mire szerénynek lennie. A szinkrontolmácsolás miatt nehéz volt végighallgatni, viszont megjelent a szövege is. Kiderült, hogy hat oldalas a magyar szöveg. Elolvastam, mint ahogy ismételten el fogja olvasni mind a republikánus oldal, mind a demokraták. Meg fogja kapni a beszéd mind az elismerést, mind az elmarasztalást. Nekem összességében tetszett, mint ahogyan a bp-i kongresszuson felfedett taktikáról szóló nyíltsisakos beszámoló, mind pedig a tusnádfürdői hosszas előadás, OV helyzetértékelése, követett koncepciója.
Két világ fenekedik egymás ellen. A liberális világ, mely nem tolerál más véleményt, s a neki feszülő másik álláspont, amely folyamatosan jelzi, hogy létezik más világnézet is, amely nem lesöpörhető.
Mit nem lehet ezen megérteni?
Elgondolkoztató, hogy cui prodest a következő néhány világfolyamat:
háborúk sorozata,
COVID és társai,
klímabeli kihívások,
forróság és elsivatagosodás,
energiaínség…
éhínség,
vallásüldözés,
hírekkel való állandó riogatás…
Mindünknek bőven van tennivalónk!  
   

 

Tegnap egy hattyú szállt délnek a háztetőnél előtűnve, ma hajnalban egy pár tőkésréce, és egy elég alacsonyan szálló, de már a kelő nap fényében megfürdő repülőgép. Láttam néhány kicsit is csillogni repülőmagasságban. Ezeket szokta mutogatni MK (még nincs 2), hogy „e”.
***
Ma Saint Jean-Marie, arsi plébános, Vianney (a franciák úgy is ejtik, ahogyan írják, és ez, valljuk be, igen ritka) Szt. János emléknapja van. Még sose láttam templomukba beszálló madarat. Ma egy fecske tett tiszteletkört, csivitelt is, tán a szent kedvéért.
***
Az előttünk az ambónál a lépcső alatt két álkaszáspók tartózkodik. Valamit foghatott a nagyobb, mert tegnap óta megnőtt a potroha. Nem lehet jó kaszáspóknak lenni. Csak van, és vagy tovább unatkozik egy helyben állva, vagy éhen döglik. Mi tagadás nem túl vonzó egy ilyen lét.
***
A szoc. idején évente hallottam a kopott közhelyet:
- Elvtársak! Még három nehéz év, és akkortól minden könnyebb lesz.
Most csak hasonló a mantra:
-  Még három forró nap, aztán enyhül a kánikula.
Igen, enyhül, hogy levegőhöz jussunk, majd újra jön a forró három nap, vagy ki  tudja, hány.  
Nem fáztunk tegnap se, de mától bedurvul a hőség.
Riasztást adtak ki hét végéig.
Nem szívesen mozdulok ki ilyen körülmények között, pedig tervezem, hogy volt főnököm, Szabó Feri gyémántmiséjére elmegyek. Ha ő kibírja 91 évesen, nekem is ki kell bírnom. Jó barátja, Bábel Balázs érsek fog prédikálni.
Megjegyzem, hogy tíz éve aranymiséjén ott voltam. Érdemes volna áttekinteni az akkor ünneplő sokaságról készített fényképeket. Sokan már nincsenek közöttünk. Az is igaz, hogy sokan beálltak a sorba helyettük.
Akkor 40 fokot mértek árnyékban.
Le is fotóztam annak idején a forró nap nyugtát.
Mi lesz itt szombaton késődélelőtt?





    

Ma kirándultunk. M.-ék utcáján (P.csaba) halad át az országos kék túraútvonal. Márpedig meglátogattunk őket X-edszer kocsival. Felmerült bennem, hogy mehetnénk vonattal is, az sem túl macerás, és légkondis. Mint tudjuk, ingyen utazunk idős nyugdíjasként. M. ígérte, hogy kijön elénk az állomásra autóval. Köszöntem a lehetőséget azzal, hogy élni fogunk vele.
Unokáink önfeledten élnek a jelenben, szeretik, ha köztük vagyunk, próbálunk egymás kedvére tenni.
***
Napok óta forgatom a fejemben egyik ártatlan gyerekkori élményemet. A mi étkezőasztalunk egy hokedli volt. G.-ral sámlikon ültünk egymással szemben. A hokedli lapján két karunkkal igyekeztünk minél nagyobb területet fogni, kisajátítani. Közben ezt skandáltuk: Az én felem, az én felem, ez az én felem…
Kis gyerekek voltunk persze.
Ám nagyban ugyanez a helyzet. A deep state nyomja az angolszászokat és az EU-t, hogy világuralmát megvalósítsa. Egyre világosabb, hogy nincs egyedül. A magáét követeli Oroszország és Kína meg a hozzájuk kötődők. India. Sokpólusú lett forrongó vad világunk. Mind azt szeretné, ha az őfele nagyobb lenne, mint többieké, s ha lehet, leginkább legyen minden az övéké.
Hogy mi lesz ebből?
***
Mexikóban egy kis településen szentségimádást tartottak. A liturgia végén feltűnt a híveknek, hogy pulzál az ostya. Mégpedig kísértetiesen a szív ritmusában. Sebtében videóra vették okostelefonjukkal a megmagyarázhatatlan eseményt.
A videót láttam.
Hitelességét nem tudom se igazolni, se cáfolni.   

Talán ilyen még nem volt. Egyéb megfontolásból útba ejtettük a könyvmegállót is. Úgy meg volt tömve könyvekkel, hogy időbe telt végig böngészni a kínálatot.
Kötések, nem kell;
Szilvási, nem kell;
Berkesi, nem kell;
Új magyar lexikon teljes sorozat, nem kell;
évvégén kidobott tankönyvek, nem kellenek;
Solohov, nem kell;
még szótárak, nem kellenek;
régi folyóiratok félpolcnyi, nem kellenek;
Szép versek, másik félpolcnyi, nem kellenek;
Nem részletezem tovább, semmi sem kellett a rengeteg könyvből (ugye mondanom se kell, hogy ingyen se!). Ami még tendenciózusabb lehet. Másoknak se kellenek.
Mi lesz veled, Gutenberg-galaxis?
Ott tartok újra, hogy nem hozni, hanem fogyasztani kellene összegyűlt könyvállományunkat. Keresem a módját. Könyvtárnak megajánlom, gyerekkönyveket unokáknak, kinek mit, de fogynia kell a könyveknek, mert elárasztanak bennünket.
***
Fehér sapkámra rábiggyesztettem két betűt: Á R
Ez az én „ársapkám”. Nem gúnyolódásnak szánom a preparált és lefotózott baseball-sapkát képét, csak képi humornak. Még gondolkodom rajta, hogy feltegyem-e a FB-ra.
***
Vannak kövérember-betegségek, és – szerintem – vannak soványember-betegségek. A kövérember betegségek is sokfélék.
Mivel a korosodó embert párhuzamosan támadják meg, totózhat a kliens, hogy melyik fajtája fogja elvinni: a szíve, a tüdeje, a mája, a cukorszintje, az érmeszesedése, a demencia, a Parkinson-kór, netán egy ráküldött COVID- vagy más fertőzés… netán teljesen egészségesen hunyja le végképp a szemét.
***
Tegnap egy banki szórólapon olvasom, hogy a magyarok átlagéletkora 76 év. Megértem tehát az átlagéletkort. Nem semmi, nem mindenkinek sikerül. S ha arra gondolok, hogy a nők évekkel tovább élnek, akkor elmondhatom, hogy maghaladtam a férfi átlagéletkort, ami természetesen nem érdem, de teljesítmény.
  

Befejezetlen fájlomat úgy elzabrálta a PC, mint a WC az egyszeri katona halát. Kellett nekem ebédelni. Most kezdhetem elölről.
Az úgy volt, hogy a bankba indultunk. A buszmegállóban a hidegfront ellenére erős UV-sugárzás ért – volna, de beálltam egy vasbeton villanypózna takarásába, mely kiválóan ellenállt a káros sugaraknak. Kellett is ez a jóvátétel, mert 1994-ben a születésnapomon elbambultam biciklizés közben: hirtelen (plötzlich) egy beton villanypózna meredt elém. Gyorsan leraktam jobb lábamat a flaszterre, de akkorát kellett fékeznem, hogy egy erős nyilallást éreztem a lábszáramban. Alighanem elszakadt az egyik inam. Hamar hazamentem, addigra jelentősen beledagadt pantallómba a lábam. Az engem felköszöntő vendégeink nem vettek észre semmit, fájdalmam elviselhető volt. Sose mentem vele orvoshoz. Utóbb lelappadt a dagadás, s csaknem elmúlt. Ám ha rosszul léptem le a HÉV-ről, bokámban erős fájdalom keletkezett. Néhány év múlva elcsendesedett ez a bajom is. Volt tehát engesztelnivalója a betonoszlopnak.
A bankban megállapítottam, hogy az utóbbi időkben bonyolultabb lett az élet. Minden manőver maga után vonja egy paksaméta papír kitöltését és aláírását. Ha minden jogász módon megfogalmazott sort meg akarnám érteni, a napomat ott tölthetném a hivatalban.
Ám, ha már a Flóriánnál jártunk, meglátogattuk a lángosost. Nem mondom, van némi áremelkedés. Néhány éve az Auchan-ban 160 ft volt egy sima lángos. Akkor az aluljáró krumplis lángosa 300 ft alatt volt kapható. Ma egy lángos fokhagymával vagy anélkül, snidlinggel vagy anélkül, műanyagszatyorral vagy anélkül 650 ft-ba fáj. Előttünk néhányan több lángost vittek el fejenként. Mögöttünk hosszú sor keletkezett. Mondom a feleségnek: Tíz lángost kellene venni, és meghirdetni a mögöttünk sorakozóknak, hogy „itt a lángos soron kívül ezerért!”.
Halál biztos, hogy botrány keveredne belőle. Pedig hasonlíthatatlanul kisebb jelentőségű, mint a forgalom ellehetetlenítése a fővárosban sebességkorlátozással, tüntetésekkel, fekvőrendőrök felállításával az autósok bosszantására.
Magamra erőltetett türelemmel tudatosítom, hogy a világban a káosz inkább növekedőben van, minthogy csillapodna, pedig mindjobban ez utóbbi lenne az érdeke.
Kérem szépen, nekünk tizenegy unokánk van.
A leghatározottabban tiltakozom az ellen, hogy elvegyék az emberi méltóságnak megfelelő élet lehetőségét tőlük!