Mickey webnaplója

„Lehet, hogy az életnek nincsen értelme, de a mészárosszámlát ki kell fizetni ...” (Füst Milán) Ennél a pesszimista kijelentésnél van pozitívabb, mindenesetre ez jutott eszembe ma.
Eddig vártam a hidegfrontot, azt hangoztatván, hogy majd akkor fogok porszívózni. Mára megjött, mégse akaródzott hozzáfogni a rutinfeladathoz.
Azzal biztatgattam magamat, hogy lehet, hogy nagyon terhemre van, de a porszívózást végre kell hajtani, ha nem akarom, hogy megegyen a kosz bennünket. Sikerült.
Tegnap sikerült a könyvmegállóból elhozni egy hiányzó Móra-kötetet. Az egyik gyűjteményes kiadásból a fele megvan, további hármat olvastam egyéb összeállításokból. A tizenkét kötetes Móra-gyűjteményből igazán csak három ismeretlen előttem. Majd ezeket is becserkészem alkalomadtán. Hazahoztam még egy Örkény-antológiát is (Az utolsó vonat). Benne mindjárt az elején a dobozolós Tóték. Olvasva jobban tetszik, mint a tévéfeldolgozásban, jóllehet parádés szereposztásban láttam. Azt hiszem, a nyelvi sziporkákat nem lehet mind felvonultatni egy színdarabban.
Hátralapozva a könyvben újra élveztem az egyperces novellák válogatását. Azt hiszem, kell egyfajta pimaszság, kihívó hozzáállás ahhoz, hogy érdekes és eredeti, csattanós történetkék pattanjanak ki az író fejéből.
Ilyesmire gondolok:
„…- Nincs okom panaszra.
– De minek húzza azt a kötelet maga után?
– Kötelet? – kérdem hátrapillantva. – Azok a beleim.”
Azt állapítottam meg, hogy magam nem dolgoztam soha a fantázia akkora amplitúdójával, mint Örkény, ennél fogva írásaim is nem lehetnek olyan fordulatosak, mint az övé.       
***
A nyári mozgalmas rokoni találkozók után figyelemre méltó változás a jelen csöndje. Kettecskén birkózunk a kánikulával, beszorulva a lakásba. (Nem mintha a hűvösebb időben nagyokat mászkálnánk.)
Örvendetes módon eseget olykor valamennyi eső.
Nem örvendetes módon a MOL nem győzi ellátni benzinnel a nagyérdeműt.
Mi lesz itt? Hiába van autónk, ha nincs üzemanyag, vagy ha van is, de csak arany áron.
Idősödve egyre inkább szükségét látjuk, hogy igénybe vegyük az öreg Coltot.
Épp elég a vásárolt cumókat felzsonglőrködni másfél emeletre.
Ha egy Füst Milán-idézettel kezdtem, egy blődlivel fejezem be, egy közhellyel:
„Mindenütt jó, de legfehérebb a konyhakredenc.”

Az embert néha letaglózza a megírandó témák sokasága, máskor szellemi uborkaszezonban találja magát.
Olyan is ez, mint a napi főzés. Mi legyen ma az ebéd?
Az, ami adódik;
az, amihez alapanyagok állnak rendelkezésre;
az, aminek itt a szezonja;
az, amin megakad az ember szeme az élelmiszerüzletben;
az, amit a kínai vagy magyar étterem kínál.
De ha arra vesszük utunkat, akkor jókora krumplis lángos az ebéd. (Két napja arra jártunk – Flórián aluljáró –, de zárva volt a lángosos. Nem is mentünk el az üzletig, azt gondolva, hogy nyilván szabadságon van.)
Ugyanígy vagyok a fényképezéssel.
Belenéztem a nyári vakáció alatt készült képek tömegébe.
Mit fogok ma megosztani?
Azt, ami adódik, mert azt fotóztam le, ami adódott.
Tőlem senki nem várhatja, hogy képet tegyek fel a Fudzsijamáról, ameddig fel nem keresem Japánt.
Ha minden évben szép mályvákat látok, azt fogom lekapni. Ha érdekes felhőket, akkor azt, stb, stb.
Más is adódott.
A mai lecke Szent János 1. leveléből vétetett.
Így indul: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való…” (1Jn 4,7skk.)   
Feltűnt, hogy hány alkalommal hangzik el az olvasott részben a szeret, szeretet, szeretteim, szeressetek szó. Megszámoltam: tizenhétszer. Azért ez nem semmi. A levél csúcsa: az Isten szeretet. Ez nem attribútuma a Fentvalónak, hanem a lényege.
A szeretet szó egyébként nem túl szerencsés hangzású. Engem a racsnis fém forgóajtó hangjára emlékeztet. Az szól így: szeretetetetet…tet…tet…tet-te-t–t...
A love, a Liebe, a Ljubóv mind lágy hangzású.
Nem tudom, honnan ez a ropogós szeretet szó? [utánanéztem: urali eredetű – sere]
Persze a lényeg a lényeg.

Most, hogy két szabadon választott leckét teljesítettem, arról írhatok, amiről akarok.
De miről akarok írni?
A Zamárdiban évenként megismételt nyaralásról?
Ám legyen.
Majdnem lementem a közelebbi szabadstrandra, de az állandósult forróság visszatartott.
Talán jövőre. Lesz jövőre?
Majdnem felkeltem hajnalban, hogy a partot fotózzam azon szüzességében, ahogy a korai időszakot a pára és csend körülöleli.
Ugyanez (majdnem) vonatkozik az esti aranyhídra is. Mentségemre legyen, hogy utóbbit már az elmúlt években többször lefényképeztem.
Idén jószerével haszonélvezője voltam a nyaralásnak. Igaz, hogy levezettem öreg Coltunkat Zamárdiba (lecipelvén a tábori konyhát), de a reggeli bevásárlást immár M. átvette, noha igen fáradtnak látszott. Köszönet érte.
A palacsintákat mamut méretekben E. készítette, a tócsit Zs, a napi ebédeket T. Köszönet érte.
Érdekes volt megfigyelni, hogy a fiatalság, de a felnőtt korosztály is eltáncol a hagyományos ételektől, jórészt még a kenyértől is, és mindenféle élelmiszeripari terméket fogyaszt inkább. Hogy egészségesebbeket esznek-e, nehéz volna megállapítani.
Romlik a hallásom. Egyelőre NP módszerét követem. Nem kérdezek rá semmire, csak ha a kifejezetten nekem szóló szöveget nem értem. A válaszokat a közlőktől hangosan kapom. Nem mindig tudom, hogy miért hangosak a hozzám intézett szavak. Azért-e mert gyengén hallok, vagy azért-e, mert ingerültséget hordoz (Miért nem vesz az öreg hallókészüléket?).
Kedves a kis unokáimtól, ahogy apró kezükkel játékra invitálnak. Megfogják az enyémet, és mozgásra serkentenek. Kedves az is, hogy a legkisebb, MK kezét nyújtja, hogy megfogja mutatóujjamat, hogy ismét és ismét elskandáljam neki a csipp-csipp csókát.
Sokat köszönhetek GT.-nak, GÁ.-nak, GB.-nak, akik a társalgást angolra fordítva megkönnyítették a francia családdal való kölcsönös értekezést.    
Örvendetes, hogy K. mégis lejött egy nagycsaládi közös fotózásra.
É.-tól érkezett egy kemény szöveg, amelyet egy fr. pároknak szóló lelkigyakorlaton hallott az előadótól: Ha hülye, akkor is szeresd! Ez nyilvánvaló, és eligazító. Mindenki valamiképpen eltér a normalitástól (ha egyáltalán létezik ilyen), ezeket az eltéréseket nem mindig lehet kibeszélni, de elviselni kötelező.
Ugrok egy nagyot.
Éva idén nem vett fr. ismerőseinek galuskaszaggatót. Annyit említett, hogy vett volna vagy ötöt, mert mindenkinek ízlik az általa készített házi nokedli, de Fr. o.-ban ismeretlen ez az eszköz.      
Nosza, vettünk pótlólag öt darabot.
Előbb-utóbb majd csak eljut hozzá.

A múlt héten a Balatonnál vártuk az idő rosszabbra fordulását, de végig maradt a kánikula.
Próbáltam árnyékos helyen maradni, próbáltam olvasni.
Elolvastam vagy hat Ludas Matyit a 60-as évekből. Nem az igazságtartalmukért, csupán nosztalgiáztam.
Igen, akkoriban a szoc. politikáról, a bürokráciáról, az üzemi fonákságokról és természetesen a magánélet bögyörőzéseiről szóltak a karikatúrák és a prózák. Azért hozott szellemességet is a lap. Próbáltam kimásolni őket.
Legnagyobb meglepetésemre találtam egy régi FülesBagoly rejtvényújságot is, amelynek a rejtvényeit a hét során megfejtettem.
A magammal vitt Móra-kötetet itthon fejeztem be.
Elég jól haladok Móra életművének megismerésében.  
Viszont bevallom, hogy a nagy mesélő, Jókai már nem az én nyelvemen ír, nem kívánom elolvasni a 100 kötetét, miközben elismerem írói zsenijét.
Nekem alighanem meghatározó fontosságú az írók által használt szókincs és nyelvi lelemények. Ezért szeretem pl. Gárdonyit (különösen azóta, hogy megismertem a Titkos naplóját).
Az én szemem is felcsillan, amikor egy új szófordulatra találok.
 Ma a kezembe került egy lev.lap, amely ingyenes hallásvizsgálatot reklámoz. (Naná, nem is a félmillás hallókészüléket). Azonnal váltottam a kifejezésen imigyen: „ingyenes vallásvizsgálat”. Kicsit a gyónásra hajaz.
Egy nyelvgyötrőt hallva (Moszkvics-slusszkulcs) azonnal beugrott egy tán kevéssé nehéz szókapcsolat: texasi taxisok.
Ezekkel szórakozom, s kerülöm az üres vagy álságos tartalmú szóvirágokat.
M. jóvoltából nem fogytam ki az olvasnivalókból. Bud Spencer Eszem, tehát vagyok étel és életreceptek c. több száz oldalas eszmefuttatásával várom a kánikula végét.
      

J. S. Bach családfája így alakul
1. házasságából hét gyereke született: 5 fiú két lány.
A hétből kettő újszülöttként, egy pedig egyéves korában hunyt el.
2. Házasságából tizenhárom gyereke született, hét lány és hat fiú. Közülük három fiú és két lány nagyon hamar elhunyt.
Összesen tehát húsz gyereke született, közülük a legmagasabb kort egy fia ért meg (74), a többiek a legkülönfélébb életkort. A húsz gyerek átlagéletkora kb. 28 év volt.
A tíz éves kort tíz gyereke nem ért el, öt lány és öt fiú.
Következőleg több mint tíz évet ugyancsak tíz gyereke élt meg.
Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan érintette a zeneszerzőt ez a sok haláleset?
Két valószínűsíthető válaszom van.
Az egyik, hogy hihetőleg az ő idejében a gyermekhalálozás hasonló gyakoriságú lehetett, mint az ő családjában. A másik feltevésem: E nehézségek elviselésében nagy szerepet játszhatott J. S. Bach mély istenhite. Tudvalevő dolog, hogy kompozícióit Isten nevében kezdte, a végére pedig azt írta, hogy Istennek legyen hála. Szokták is mondani, hogy nem csak a kerete, hanem minden zenéje elejétől a végéig ima.
Mint mondják, J. S. Bach akkora zenei zseni, mint a fizikában Newton.
Amikor Pilinszky megismerte Bach zenéjét, többé nem volt képes elszakadni tőle. Folyton folyvást hallgatta, mert felismerte semmi máshoz nem hasonlítható tökéletességét, zenéje változatosságát.
***
Nyaralás közben kezembe akadt néhány Ludas Matyi „élclap” a hatvanas évekből.
Ilyeneket lehet bennük olvasni:
- Mi baja van?
- Szívpanaszaim vannak, de ideges alapon.
- És maga? Ideges vagyok, de én is ideges alapon.
Az én megfogalmazásom:
Doktor úr én idegi alapon vagyok ideges.
***
És még:
- Addig elvből nem kezdek új életet, amíg a régit be nem fejeztem.
Az én változatom szilveszterre:
Minek kezdjek új életet? Még a régit se fejeztem be?
Kétféle megoldása lehet felfedezéseimnek:
Kongeniális vagyok a Ludassal, illetve, hogy talán abban az évben kezembe kerültek a vicclapok.
 
 
 

A  Balatonnál egyvégtében kánikula volt az elmúlt héten. Boldogan üdvözöltem a tavat már a sztrádáról, amikor megpillantottam. Nem is láttam többet. Nekem a strand egyre messzebb esik, így mellőzöm a vele való találkozást, egyben a sirályok récék, az aranyhíd és a csendes hajnalok fotózását. Megteszik helyettem mások.
Ami érdekessé tette a hetünket, az a találkozások. Fogyatkozó hallásom megnehezítette a kommunikációt. Nemcsak tolmácsolni kellett az idegen szövegeket, hanem hangosan elismételni, hogy én is megértsem. Nem könnyű a fellépő hiányosságok elviselése senkinek. Ebben a rekkenő időszakban megpróbálta huszonegy ember az egymással való szótértést és egymás elviselését.
Ami számomra érdekes.
Mi azt gondoljuk, hogy miénk a ház, a kert.
A hangyák azt gondolják, hogy övék minden, potyognak le a hársfa lombjából, esnek a méreteikhez képest kb. a 100. emeletről, és vidáman futkosnak tovább, miután talajt fogtak.
Ha a pókoknak lenne tudatuk, akkor kiröhögnék az embert, aki azt hiszi magáról, hogy övé a nyaraló. Egy frászt.
Ott van, ameddig ott van, aztán visszaadja valamennyi pókfajnak a terepet. Alig kiterjedésű apró pókoktól kezdve a karoló pókokon át a méretesebb kaszáspókokig sokféle fajuk megtalálható. Finom szálaikkal minden tele van. Kitakarthatod a sarkokat, másnapra új háló feszül ugyanott.
Ez a pók telefonja, hiszen tele-fonja.
De az apró madarak is ott csicseregnek napkeltétől napnyugtáig.
Ami új volt idén, egy kabóca jelenléte. Olyannyira, hogy egy este körbezsongta a konyhát, úgy kellett kitessékelni.
Hadd zárjam megfigyeléseimet azzal, hogy az utolsó délután megjelent egy mókus is. Korábban gyakrabban láttuk, idén jobban rejtőzködött.
Aszályos időszak lévén, pocsolyák híján alig találkoztunk szúnyoggal. Nem tudtak a lárvák kikelni. Mondanom se kell, hogy egyáltalán nem hiányoztak.
Itt abba is hagyom beszámolómat.
Dolgom van, a készült fotók feldolgozása.

Kettő az egyben. A Beszélgetések a ferdetoronnyal kötet a Túl a palánkon c. Spanyolországból küldött hírlapi tudósításokkal folytatódik a jelenleg olvasott Móra-kötetemben.
Hm. Túl a palánkon. Jó kis időmértékes cím. Felidézi bennem a tanár-diák viccet.
Feladat időmértékes verssor írása.
A diák felolvassa, mit írt. Íszom a vízet.
Mire a tanár immár helyesen: Ülj le, te marha!
Megint bővül a sajátos igék sora. Emlékeztetőül: Móra tájnyelvi igeragozásának eddigi sorolása (marakszanak, óvakszik) kiegészül újabb találatokkal: cipekszünk, gyötreni. Még újabb találat a furakszik. És egy tájnyelvi kifejezés: kacsalódni – enyelegni, tenni a szépet.
A kötetben részletes leírást kapunk Gaudi templomának építési helyzetéről. Gaudi a Sagrada Familia-templomot megálmodva egy igazi katalán épültekomplexust terveztett felépíttetni. Méretei: a hajó hossza 160 m, a kereszthajóé 130, magassága 60 m. A fő torony 160 m, melyet tizenhat db 100 m-es torony vesz körül. Éjjel lámpák hirdetik a credo első sorát.
Móra csaknem lehetetlennek tartotta, hogy valaha elkészüljön a mű, mert lassan csorgott az a mérhetetlen összeg, amibe megépítése került volna. Amennyire ismerem a templomépítés sorsát, közeledik befejezése. A lehetetlen teljesülni látszik.
Egy másik érdekesség a bikaviadal közkívánatra történő leírása. Megjegyzi, hogy egyedül a bika arányos teste szép a viadal egészét tekintve.
Nem szereti, miként én se szeretném, mert…
A leírás vége tetszik. „Hogy megszavaznám-e Magyarországra a bikaviadalt?
Meg.
De csak úgy, ha az arénában nem 12 ember viaskodnék egy bikával, hanem 12 bika egy emberrel.
Az előtt az egy ember előtt én is megemelném a kalapot.”

A vendégfogadás rugalmasságot kíván.
Jelenleg kilencen vagyunk nálunk. Tegnap átmenetileg tizenöten, de leszünk napokig huszan is. A hét tapasztalata, hogy a társaság programja kilencváltozós függvény. Ha magamat állandónak tekintem, akkor nyolcváltozós. Ha az időjárást is figyelembe veszem, akkor mégiscsak kilencváltozós.
Kánikula vagy esős idő,
hidegfront vagy dunszt.
Fogad a fodrász, vagy sem.     
Veszünk paradicsompürét, vagy sem (leves).
Korán kelnek a fiatalok, vagy későn.
Reggeliznek-e, vagy az már ebéd?
Kirándulnak-e, vagy várost néznek?
Adminisztrációt intéznek, vagy inkább strandra indulnak?
Szeretik a paprikáskrumplit, vagy inkább a milánói makarónit preferálják?
Értik-e, amit magyarul mondunk, vagy tört idegen nyelven kell értésükre adni valamit?
Pihennek-e vagy lakást néznek?
Bankba mennek vagy költöztetik az ingóságokat?
Társasjátékoznak-e, vagy mindenki inkább a mobiljával pasziánszozik?
Elég-e húsz péksütemény vagy kevés?
Kell-e még egy karton tej vagy sem?
Vonattal közlekedjünk-e vagy kocsival?
Kell-e pulóver, vagy egy póló is elég?
Van-e náluk naptej, vagy itthon hagyták?
Hol található egy radír?
Elég lesz-e a párizsi és a borjúmájas, vagy vegyünk még?
Hányan kérnek szendvics jégkrémet, hányan fagylaltot?
Van-e valami krémünk szúnyogcsípésre?
Hol van a fenistil?
Van wifi?
Elég a térerő?
Beleszaladnak-e egy tüntetésbe, vagy megússzák, amikor tömegközlekednek?
Nem folytatom.
A függvény talán nem is kilencváltozós, hanem a kérdések hálója, folyamatos újratervezéssel.
Nagyon életszerű az ilyen családi összejövetel.
Szépen összecsiszolódunk, kikerülünk átmenetileg a nyugdíjasok megszokásaiból.  

Unokázunk. (A magyar mindenféle szófajból képes igét képezni!) 
A nap forrón süt.
Mármint odakint.
A szobában idebent kondicionáljuk a levegőt.
Így is mezítláb járkálunk a padlón mi öregek és az unokák is.
A parkett terítve apróbb-nagyobb játékokkal.
Megállapításaim:
A legjobb a perzsaszőnyegen téblábolni.
Eggyel kellemetlenebb egy padlón felejtett plüssmackón átgázolni.
Kettővel kellemetlenebb egy parketten felejtett könyvre rálépni.
Hárommal rosszabb egy díszpárnába botlani.
Néggyel kellemetlenebb egy leesett rostirónon taposni.
Öttel rosszabb matchboxot tudni a talpad alatt.
Hatodik fokozat, a különféle LEGO-építőelemeken járni.
Akkor inkább a murva, vagy kavicsszőnyeg.
A legjobb a Balaton iszapjában mászkálni.
Simogatja a talpunkat.
Mit simogatja!
Körbeveszi.
De ahhoz oda kell nyomulni a forróság ellenére.
Hát egy frászt!
***
Móra tájnyelvi igeragozásának eddigi sorolása (marakszanak, óvakszik) kiegészül újabb találatokkal: cipekszünk, gyötreni.
Még keletebbre ez utóbbi hangzócsere igen gyakori: pl. motrot, litret, stb.   
***
Mindenkinek boglya hűvösét kívánom, melyben tíz tizenkét szolga heverészett annak idején Arany Toldijában, amikor még nem kánikulának titulálták a forróságot, csak megállapították, hogy „ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta”.
Persze vásott diákok mi minduntalan szikkadt töcskenyájakat emlegettünk.