Mickey webnaplója

Még idén belefért, hogy elolvassam Loyolai beszámolóját saját életéről. Hosszas unszolásra mondta el szerzetestársának, aki jegyzetelt, de mert rövidlátó volt, lediktálta egy írnoknak. Ám az utolsó sorokat már olaszul írta meg az, aki Szent Ignác közelében tartózkodott akkor, amikor a végére ért mondókájának. A Zarándok c. munka egy fantasztikus ember fantasztikus története dióhéjban.
Ignác (Inigo) nem jezsuitának született. Bőven világi életet élt, harcokban vett részt, a franciák várostroma során ágyúgolyó találta el, mindkét lábára megsérült, egyik lába szilánkosra tört. A tört részek pocsékul forrtak össze. Kérésére újra eltörték, újra illesztették, de akkor meg egy csontja kiállt. Inigo szerette a szépet, vállalta az őrült fájdalmakat, mert kérésére az izmot és a kiálló csontot eltávolították.
Lovagregényre vágyott betegsége alatt, de a Biblia és a Szentek élete állt rendelkezésére. Ezek lábadozása során teljesen átalakították életszemléletét. Istenhez fordult teljes valójával.
Beszámolójában kitér megtapasztalásaira, lelke rezdüléseire.
Szélsőségességek jellemezték életét.
Hol megnövesztette haját és körmeit, hol levágta őket. Hol volt hol aludnia, hol nem.
Megszakításokkal, de szinte egész életében böjtölt.
Számos esetben letartóztatják, ő soha nem fejt ki ellenállást ezek miatt. Rendre szabadul fogságaiból. Többször idézik az inkvizíció elé, sose ítélik el, jóllehet véleményét mindig bátran kinyilvánítja.       
Folyamatosan megalázkodik mások előtt.
Szinte folyamatosan koldul, hol eredménnyel, hol nem. Utóbbi esetek fokozzák nélkülözéseit.
Műveli magát, ahogy sikerül, s rossz lábával vándorol.
Hol a Szentföldön bukkan fel, hol Angliában, hol spanyol földön találjuk, hol Párizsban, Rómában.
Lelki antennája égi vezérlésű. Megtanul párbeszédet folytatni Teremtőjével. Még a rendalkotmány egyes kitételeihez is az Isten véleményét kéri ki.
Mivel sugallatokat kap a jövőjét illetően, sose fél átzarándokolni puskaporos területeken, ugyanis az ő idejében egymást érték a helyi villongások.
Nagyon sok alkalommal beteg. A nélkülözésektől, a fogyasztott ételektől kikészül a gyomra, vesekövek jelenléte nehezíti napjait.
Többször utazik kalandos körülmények között tengeren, de fizetni sose tud. Addig-addig keresi a megoldást, mígnem ingyen szállítják egyik kikötőtől a másikig. Ha pénzhez jut, nem sokáig birtokolja. Nagyon sokakon segít, miközben maga is nincstelen.
De nemcsak anyagilag. Lassan-lassan kialakul benne az a módszer, amellyel sokak épülését szolgálhatja: Összeállítja lelkigyakorlatos könyvét, amely évszázadok óta használt útmutató a megtérést elhatározók számára.
Elég gyorsan haladtam az olvasásban, mert a lábjegyzeteket jobbára figyelmen kívül hagytam. Azt vélem, hogy a lábjegyzetek összessége terjedelmesebb, mint a Zarándok szövege. A könyv olvasása érthetővé tette, hogy miért tudott egy új szerzetesrend berobbanni az 1500-as években a reformáció idején.
Loyolai Szent Ignác csakugyan fantasztikus ember volt, Isten fantasztikus embere.                
***
Zene. A Suscipe (Fogadd el, Uram!) Tolcsvay-szerzemény, amelyet Balás Bélának írt püspökké szentelése alkalmával.  Szövege Loyolai Szt.I..-tól: Fogadd el Uram, szabadságomat, Fogadd el egészen. Vedd értelmemet, Akaratomat és emlékezésem. Mindazt, amim van, és ami vagyok Te adtad ingyen, visszaadom Uram, visszaadok egyszerre mindent. Legyen fölöttünk korlátlanul rendelkezésed, csak egyet hagyj meg ajándékomul: Szeretnem Téged. Csak a szeretet maradjon enyém a kegyelemmel, S minden, de minden gazdaság enyém, Más semmi nem kell. https://www.youtube.com/watch?v=AYpBEOfCDwc
  

ŐK és MI, győztesek és vesztesek a címe Jobbágyi Gábor társadalomkritikát tartalmazó önéletírásának. A rendkívüli tömörséggel bő 100 lapon megírt kötetben a szerző azt igazolja, hogy akik 1945 előtt a polgári jómód részesei, vagy a gazdálkodók közül nyertesek voltak – és ezek száma nem kevés, számítása szerint kb. 8 mó –, 1945 után kifosztottakká, ellehetelenítettekké váltak. Valahogyan oly módon, amit Thatcher asszony úgy fogalmazott meg, hogy „az a baj a szocialistákkal, hogy időről időre kifogynak a mások pénzéből”. 
Jobbágyi professzor kortársam. Lényegét tekintve ugyanazokat a mellőztetéseket érte meg, amely oly sokunknak osztályrésze lett. Érdekes megfigyelése, hogy a vagyonukból kiforgatott, lakásukból, házukból elkergetett, kitelepített, mélyen megalázott emberek vagyona, ingatlana a politika csillagának változásával a pártvezetők és káderek zsákmánya lett, és mindmáig az ő birtokukat képezi. A vesztesekből lett győztesek mindmáig olyan előnyök élvezői, amelyek nem illették meg őket, és ma sem illetik meg. Zárt kasztjukon nehéz rést ütni, fogást találni. (Elég csak a színészegyetem napjainkban folyó praktikáira gondolni.) A győztesek máig kamatoztatják kapcsolati tőkéjüket.
Azt veti fel a szerző, hogy érdemes volna megkutatni a nagy polgári lakások eltulajdonításának a folyamatát és mértékét. Azt, hogy máig kik lakják a régi tulajdonosuktól elkommunizált ingatlanokat. Megjegyzi, hogy nemcsak a Gyurcsány-villa ilyen, hanem igen sok másik is van Budapest legfrekventáltabb részein.
Mondanom se kell, hogy egyszerre elolvastam az egész könyvet, amelyben a szerző kitér a kisgyerekkorában kezdődő nélkülözésekre, s tart az óvodában, iskolában, a hadseregben és a munkahelyein őt ért méltatlanságok felé.
Helyesen állapítja meg, hogy jó ügyekért akkor is harcolni kell, ha látszólag kudarcra vannak ítélve korunk Don Quijotéi. (Az ő esetében az 56-os sortüzek perei, abortusz-törvény körüli hercehurca, jogtalanságok a jogi világban.)
Persze tudhatta ő is, miként én is, ha másból, nem az általános iskolás énekkönyvünkből az emberi sorsok alakulását: „Jó lesz nektek, szegény lányok, rossz-rossz, gazdag lányok.” (állítólag orosz népdal)
A Bunkócska szövege sem ígér semmi jót:
„De ha eljön a nap, / mikor ébred a rab, / s lekötött kezét-lábát kinyújtja. / Aki ellene volt, / az a fűbe harap, / mert a bunkó a földre lesújtja. /
Hej, te bunkócska, te drága…”  
Jut eszembe, hogy annak idején az első sorokat nem értettem, vagy nem akartam érteni.
Sose hallok olyan gyönyörű nótaszót, amilyent sihedernyi koromban.   
Mivel a dallam hangsúlyos részei az aláhúzott szótagokon van, egykor így szólt bennem a nóta:
…ANgyönyö RŰnótaszót,ami LYENTsihe DERrnyiko RÓÓÓMban.  Ja kérem, a magyar hangsúly a szó elején van.
***
Zene. Venite, adoremus at the Notre Dame.
https://www.youtube.com/watch?v=9rUFy3Id7aI

Ha hó nincs is, fagy már kezd lenni. Téli gumik fenn. Kinéztem az ablakon. A mi utcánkban minden kocsi szélvédője jeges. A mienk a mellékutcában áll a fenyő alatt. Ablakai jobbára jégmentesek. Mit számít egy-két méter is a helyi klímában.
Idén két képeslapot kaptuk. Egyet Mónitól, aki szép írásával örvendeztet meg minden évben, és Micáéktól, akik az idei huncutságot ki nem hagyták volna: BULLDOG - KARAJCSONT! – zsiványkodva. A mellékelt szív ugyanakkor meggyőz minket szeretetükről. Minap Levi oda nyilatkozott, hogy szeretné, ha részt vennék az esküvőjén. Azt mondtam neki, hogy rajtam nem múlik. Van-e már menyasszony? De hogy is lenne!? Levi csak kilenc. Mindenesetre lelkére kötöttem, hogy ha számít részvételemre, akkor igyekezzen.
Domi már majdnem tud írni. Nem is kell tudnia mást, csak a DOMI-betűket. Aláírása hiteles.
Rituci pedig szép bogarat rajzolt a lapra. A mellékelt pointilista jellegű fenyő technikás kép. A fenyő helye üres, amelyet színes pöttyök tarkítanak körös-körül.    
Ezek a lapok érkeztek. A mi lapjainkat Tücsi rajzolta az ablakokra – Északnak és Délnek meghirdetve a karácsonyt. 
Most nehezebb a fogyás, mert minőségi kajákat eszünk. Azért nem tettem le róla. Főtt kolbászt reggeliztem kenyér nélkül, mustárral. Jó sós volt. Szívesen abbahagytam.
COVID-19 hírek. Akkora a vírus reklámja, hogy külön blokkja van a híradóban. Egyre-másra oltják az embereket, s el nem mulasztanák megmutatni, ahogy a tűt tövig döfik a páciensekbe. Olyan szívderítőnek gondolják, s olyan közérdeklődésre számot tartónak? Egyesekben él az a feltételezés, hogy ez a vírus nem természetes. Mások összeesküvés-elméletnek tartják. A számítógépes programok világából veszik az analógiát. Megteremtették a PC-t, a sokféle szoftvert jó pénzért eladták, majd „vírussal” fertőzték, és a vírusirtó programokat is jó pénzért adták el. Lehet, hogy primitív a húzás, mindenesetre nagy pénz van benne. Mondják ezt a gyógyszerfejlesztő cégekről is, hogy első szempontjuk a haszon, nem a gyógyítás.
Én először e módszerről a seregben hallottam. Üveges bakatársam hencegett vele, hogy lefizetett néhány srácot, hogy verjenek be néhány ablakot. Majd másnap arra járt, s felajánlotta üveges szolgálatait. Nemde a kéretlen őrző-védők is ezt csinálják? A bolttulajdonost értesítik, hogy valakik szét akarják verni a berendezését. Ám megakadályozhatja, ha havonta iksz összeget hajlandó fizetni a „védelem”-ért. Nem is folytatom az eseteket, nehogy kísértésbe essenek azok, akik hajlamosak rá.    
***
Karinthy: „Az ember megy őnagyságával. Őnagyságával eddig se volt kellemes feladat sétálni, őnagyságának ui. »megállómániája« van, vagyis minden kirakatnál megáll.”
Néhányszor már megállapítottam, hogy Karinthy minden témát megírt előlünk. Ha nem hiszed, olvasd tovább az írásait, s rájössz, hogy tévedtél. Azt is megírta, amiről azt gondolnád, hogy eszébe se juthatott (pl. 1916-ban a televíziót).
***
Zene. Schubert A hársfa.
https://www.youtube.com/watch?v=zC7gEVSgf9k
      

Korunkra nemcsak a covid-19 jellemző, hanem a virtuális világ lehetőségei is. Így történt, hogy bár a szentestét kettesben ünnepeltük, másnap már M. jóvoltából valamennyi családtagunk megjelent a képernyő előtt, hogy erről-arról tájékozódjon egy konferenciabeszélgetés-szerű távkapcsolat révén. Jó volt hallani a gyerekek hangját, az unokák beszámolóit, a különféle karácsonyfákra ránézni, és látni az elégedett arcokat.
Eddig sikeresen ellenálltam a mobilkészülék használatának, de most levettek a lábamról. Elláttak egy okostelefonnal. Meg is jegyeztem, hogy kissé frusztrál a léte, mert be kell ismerjem, hogy telefonom okosabb nálam. Már kikerült a dobozából, és előbb-utóbb használni is fogom. Van neki pin-kódja, van neki puk-kódja, simogatós képernyője.
Még nem értem rá közelebbről megismerkedi vele, de türelem, majd kézbe veszem – bár kicsit nagy a tenyeremhez képest.       
Csak sorolom, hogy miféle könyveket kellene azonnal elolvasnom. MOST – ahogy a krimikből tanultam. (Ajjaj. Hol volt ön tegnap délután kettőt és este tíz között? … És tudja ezt valaki igazolni? Neeeeeem?)
Egy Karinthy Frigyes-válogatást, hogy a mosoly le ne hervadjon a fejemről;
egy Böjte Csaba Füves könyvet, hogy bölcsebbé legyen életvetésem;  
egy Terence Hill életéről szóló kötetet, hogy lássam, hogy kell élni, amíg megadatik;
és még négy másikat, amelyeket folyamatosan olvasgatok.
Közben egy kommentárt írok, s ha megjön a rejtvénylap az előfizetésre, akkor azzal is érdemben foglalkozom, hogy el ne tompuljon az agyam.
Nem hanyagolhatom el a kalóriaszámlálást se, s ha mégis, már csak a jó modor is azt kívánja, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen. Nehéz ez az ünnepek alatt, de nem reménytelen.
Hangom kissé rekedtes, vigyáznom kell magamra, mert mint mondják, belőlem csak ez az egy példány van. Persze, ha több lenne, akkor is megpróbálnék vigyázni magamra. Megpróbálnék, noha akárhányszor figyelmeztetnek rá, megkérdezem magamban, vagy akár hangosan:
Tessék mondani, kérem, hogy azt hogy kell? Aki nem vigyáz magára, azt baj éri? És azt, aki vigyáz magára, azt nem éri baj?
A kellő óvatosság ellenére vannak kétségeim. Mindenesetre megteszem, ami rajtam múlik.
Holnap maradok a fenekemen, mert egyáltalán nem múlt el a fertőzésveszély, és próbálom kerülni a megbetegedés esélyét.
Helyből kívánok mindenkinek Boldog karácsonyt!
***
Zene. Szilas: Abonyi mise, Credo. Figyeljük meg a karácsonyra utaló rész líraiságát. „Et incarnatus est de Spiritu Sancto ex Maria Virgine, et homo factus est.” 4’35-től.
https://www.youtube.com/watch?v=1jTVS5y2dAI

Szenteste megosztottam feleségemmel, hogy hogyan alakítottam át maibb formára az üdvözlégy imát. Most megosztom Veletek is.
„Üdvözöllek, Szeplőtelen Szűz! Veled van az Úr. Áldottabb vagy minden asszonynál és áldott a  te fiacskád, Jézus.
Asszonyunk, Istenanya Mária, imádkozzál értünk, a Gyorgyovich családért, É. Zs. K. M. családjáért, értünk, a nagyobb családjainkért, és az elhunytjainkért – most és haláluk óráján. Ámen.
A Második rész igen változó, attól függően, hogy kiért szól Mária közbenjárását kérve. Így aztán lehet ez is – legyen is:
„Asszonyunk, Istenanya Mária! Imádkozzál mindazokért, akik ezt a posztot olvassák, most és haláluk óráján. Ámen.”  

Olvastam és olvastam, de szecska, amit olvastam. Néztem egy filmet öt percig, összevertek egy fickót, a verő embert (Furkó) ledöntötte Rex kutya, pisztolyt fogtak a tettesre, aki megadta magát. Megbilincselték, és fejét előírásszerűen lenyomva a meseautó hátsó ülésére lökték. Én is megadtam magamat. Otthagytam a filmet.
Müller Cecília a tévében. Kezd optimista lenni, de igen óvatosan fogalmaz. Valamikor a jövő évben „oltódzkodhatunk” covid-19 ellen. Lesz huszonöt oltóhely, ahol belépéskor vár két űrlap. Egyik a testi betegségeink felsorolására, a másik, hogy alávetjük magunkat az oltásnak – lesz, ami lesz alapon. Majd megszúrnak, majd magunkhoz térünk 20 percben, majd, ha közben nem mutattunk allergiás tüneteket távozhatunk kezünkben egy kártyával, ami feljogosít egy újabb oltásra 21 nap múlva.    
Ha valaki elég türelmes, napi tíz-húsz oltásszúrásban „gyönyörködhet” a tévé rosszvoltából. Hogy miért untatnak ezzel az évszázados gyógymóddal napjában egy tucatszor, nem tudom. Már rég át kellett volna térni valami kíméletesebb eljárásmódra.
Becipeltük a hatalmas Normann-fenyőt az erkélyről, hogy szokja a szobaklímát. Csütörtökön kapja meg díszeit.  Nálunk nem úgy van, mint Nyugaton, ahol adventben napról napra készül a karácsonyfa.
Információdagályos korunkban egyre-másra érkeznek a karácsonyi jókívánságok. Így meg úgy megfogalmazva, ilyen meg amolyan történetekkel fűszerezve, csilivili sziporkákkal, ötletesekkel és ötlettelenekkel. Olyanoktól, akiket ismerek, és intézményektől, amelyeket nem, avagy csak alig.
Reklámajánlatok:
A világ legszebb…
A világ leghosszabb…
A világ legnagyobb…
A világ legritkább…
A világ legérdekesebb…
A világ legritkábban látható…
Hogy nem fáradnak bele. Hogy mi a világ legilyenebb-olyanabbja – jószerével csak az Isten tudja.    
Legjobb kikapcsolni az infókat, s elcsendesedve várni, hogy megszülessen bennünk, akire már ezredévek óta vár az ember. A karácsonyi történés csoda marad mindig.
Mária se értette egészen, ami vele történt.
Pázmány Péter ilyen szavakat ad szájába Mária imája c. versében:
Oh áldott gyermek!
Oh felséges Isten!
Oh édes Fiam!
Oh én mennyei szent Atyám!
Oh Uram, Teremtőm!
Ki vagyok én, hogy alázatos szolgálódat ily nagy jóval látogatod?
Szoptassalak-e téged mint fiamat,
   vagy imádjalak mint Istenemet?
Bétakarjalak-e mint anyád,
   vagy tiszteljelek mint szolgálód?
Tejet adjak-e, mint anyád,
    vagy temjénnel áldozzak néked?
Hogy lehet, Uram,
   hogy ölembe vegyelek téged,
   ki az egeket bétöltöd?
Mint táplállyalak téged,
   ki minden állatokat eledellel tartasz?
Legyen hát ihletett csend, intimitás és boldogság!  Mondanám, hogy Isten éltesse a kis Jézuskát, de Jézus a háromságos Isten egyik személye, hát meglehetősen abszurd ilyet kívánni. Ő maga az élet, az alfa és az Ómega, „aki született, de nem teremtmény” – tudjuk a Krédóból.
A többi CSEND. 
***
Zene.
Betlehem, Betlehem és Sebestyén Márta.
https://www.youtube.com/watch?v=WK2fVjFtkKM

       

Annyira jó, hogy változtatás nélkül bemásolom Deske posztrészletét:
„Megkért, villamosozzam körbe a várost, ajándékaival a rokonoknak. (Autóval Pesten ilyenkor nem.) Halkan fogcsikorgat.
Reméltem, ebből végleg kiöregedtem.
És akkor fölrémlett.
A SZERETET MINDENKOR SAJÁT AKARATUNK FÖLADÁSA.
Legyen meg a te akaratod.”
***
Elhunyt barátunktól kérdezték, hogy mi kell a jó házassághoz? Mire ő: Nyelni, nyelni és nyelni. Azt már csak én teszem hozzá: Remélem, hogy oda-vissza értette.
***
A nyelésről asszociálom, hogy nyelnék már édest is, de valahogy ebben az adventben az nem akaródzik, mert nagyon kívánatos volna az eredményes fogyás. „Majd lesz az még, ha véget ér a kín.” Már csak tizennyolc kilót kellene magam mögött tudni. Hála Istennek, nyolc már lement. Jótékony hatásait érzem is (könnyebb mozgás, mélyebb légzés, nagyobb mozgékonyság, a ruhadarabok szorításának megszűnése, cipőmbe beleugrok). Remélem a tisztességes, eredményes folytatást.
***
Mivel kint esik és szürke minden, a lakásban űzöm a sétálást (megfogadtuk, hogy karácsony előtt már nem mozdulunk ki innét). Naponta egy órát mászkálok, mint a tigris a vasrácsos ketrec mögött. Remélem, hogy tekintetem nem olyan szigorú, mint a nagymacskáé.
***
Utoljára Dohnányi változatát akartam megjeleníteni a Hull a pelyhes nótájára, se a klip a következő feldolgozásra, egy babysitter-nótára váltott. Mégis többen meglájkolták. Vajon belehallgattak? Vagy legalább feltűnt nekik, hogy nem stimmel a zene az elvárthoz képest? Gyanítom, hogy csak a rutin nyomatja meg a lájk-gombot. Kinek van türelme egy komolyzenei felvétel végighallgatására, amikor  másodpercenként nonstop záporoznak rá az új információk.
***
Három erős Prokop-mondat:
- A művész az elsőszülött, az esztéta (kritikus) csak belőle él.
- A jól megfestett csendélet különb a negédes szentcsaládnál.      
- Legtöbb hívőnek a vallásossága csak babona. (Mivel pap is volt, ő tudta, hogy miért jelenti ki.)
És egy pozitív megállapítása:
- A boldogság lehetőség arra, hogy hosszabb ideig kedvére élhessen valaki.
***
Zene. Utoljára a francia dalocska. J. Ch. F. Bach: G-dúr variációk)
https://www.youtube.com/watch?v=Hd-LfdfiYyw

Kertész Imre: Minden nyelvnek, minden népnek, minden civilizációnak van egy domináns Én-je, amely a világot regisztrálja, uralja és ábrázolja is. Olyan alany ez az állandóan munkálkodó kollektív Én, amellyel egy nagy közösség – nemzet, nép, kultúra – több-kevesebb sikerrel, de általában véve azonosítani tudja magát.  Lám, milyen plasztikusan fogalmazza meg K. I. a nemzeti identitás mibenlétét, fontosságát. Ne veszítsük el soha.
***
Közeledünk az ünnephez
Olvasom, hogy dec. 21. Sztálin születésének a napja. Valahogy nem stimmel. Utánanéztem a Google-on. Valójában dec. 18-án született.
Közeledünk az ünnephez. Közeledünk a misztérium csendes és nyitott elfogadásához. Erre biztos jó az „ebzárlat”. Nagyobb a csend, kevesebb az ajándékok utáni hajkurászás. Végtére rá kell döbbennünk, hogy nincs nagyobb ajándék, mint ha egymásnak vagyunk ajándékai. Erre meg kell érni. Ferenc pápának a Szent József évet meghirdető levelében így fogalmaz: Szent „József boldogsága nem az önfeláldozás logikájában, hanem az önajándékozás logikájában rejlik. Sosem látunk ebben a férfiban frusztrációt, hanem csak bizalmat.” Nem játssza el a mártír szerepét, hanem ajándékává válik övéinek. Ez a legtöbb, amivel készülhetünk az ünnepre, amit tehetünk a Kisdedért. Nyitunk egymásra, nyitunk, s felfedezzük a többiek értékességét. Bízunk benne, hogy általunk is sikerül kapcsolataink embereinek megvalósítaniuk Isten róluk szövött tervét.
Ez felszabadító és örömteli.
***
Karácsonyra tőlem a baptista gyerekdalt kaphatják a gyerekek, az unokák. A többször elénekelt dal egyre gyorsuló módon adandó elő. Ezt szeretik a gyerekek. Ide csak a szövegét tudom tenni ismételten:
„Nincsen egyedül a szívem többé, glory alleluja           
velem van az ég Ura mindörökké,  glory alleluja
Jézus, hajnalcsillag, glory alleluja
Jézus, hajnalcsillag, glory alleluja
***
A Jupiter-Szaturnusz konstellációja most van topon. Mit sem látunk belőle. Hetek óta felhős az ég. Takarja a napot, takarja a betlehemi csillagra hajazó jelenséget.
Nem mutatja magát, s mi tudomásul vesszük, hogy ebből egy életre kimaradunk. A fiatalabbak még megérhetik a legközelebbi együtt állást, mi már nem. A kabaré embere jut eszembe, aki nem utazott sehová, hanem ezt hajtogatta: „Na és! Megnézzük videón.”
Bevallom, én már láttam egy francia fotón. Tényleg egymás fényét erősíti a két bolygó.
***
Zene. Dohnányi, Változatok egy gyermekdalra
https://www.youtube.com/watch?v=V9pPN6b7488                                        

Pandémia idején mit tehet az ember. Kirándul. No, nem Pandémiába, mert az odakint van, csak ide kirándul Lőpormalmiába.  Ha van helyben futás, és van helyben járás, akkor kell lennie helyben kirándulásnak is. Nos, ez utóbit gyakorlom naponta. Ki mondta, hogy ez csak sétálás? Lehet, hogy fiatalabb korúaknak tényleg az ez a fel-alá mászkálás, de az én koromban már ez is valami. Mit kirándulás? Túra. Felmászok időnként a szőnyegre, fel a küszöbfára, s letekintek magam elé. Mit látok? Macskákat. Pormacskákat. Megsemmisítem őket. Oda valók a szemétgödörbe.
A terepen jól esik a mezítláb járás. Megelőzi a harántsüllyedést. Keletről indulok a csillagtúrára. Benézek az északi fertályra, majd vissza a kiindulási ponthoz. Minden régióban kilátókat találok, és minden kilátó tele van fényes csillagokkal. Utamat megszakítom egy rövid pihenő erejéig a fehér jelzés mentén lévő kiöblösödésnél. Egy pillanatra leülök az erdélyi fából készült alkalmatosságra, és konstatálom, hogy a szomszédban étterem van. Korai még az időpont. Mivel kész étel nincsen, folytatom utamat nyugatra. Egy éles jobbkanyar után benézek az északi helységbe, s örülök neki, hogy nem esik, bár igen borús az idő. Vissza a fehér jelzésre. Tovább menve nyugatra, ismét lekanyarodom délre. Átmenetileg nem látok semmit, amikor a barlanghoz érek. Nem tudom, a fülem zúg-e, vagy netán távolból valamilyen géphang duruzsol a fülembe. Mindegy is, visszakanyarodva elmegyek a zuhogó mellett. Időnként hallom a víz lezúdulását. Mintha volna ott valaki. Inkább folytatom a csillagtúrát.
Most délre egy hatalmas tisztáshoz érek. Gyönyörű a kilátás, egy kilépő korlátja véd attól, hogy le ne essek a szakadékba. Legalább tíz méter mélység tátong alattam. Ahol állok, biztonságos. Nem áll fenn a veszélye annak, hogy lezuhanok. Megcsap a friss levegő. Nagyokat szippantok belőle. Látómezőmben különféle madarak jelennek meg. Rigó, dolmányos varjú, szajkó, tőkésréce, galambcsapat és sirály is. Nem tudok betelni különféle stílusú repülésükkel. Elgyönyörködöm bennük. Majd eszembe jut, hogy a szomszéd már Pandémia, s nem akarom vele összeszűrni a levet. Egy alkalommal láttam, hogy kis denevérek szelték át Pandémia légterét. Lehetséges volna, hogy ők Lehelnek ránk halált hozó lehelettel?
Hátat fordítok inkább a látnivalóknak és visszatérek a határról a biztonságosabb Lőpormalmiába. Most északra megyek, majd a keletnek forduló fehér jelzést követem. Az út kövezett. Vigyázok arra, hogy a lapos köveken el ne botoljak. Így érek vissza a keletre lévő kiindulóponthoz.
Itt megpihenek, mert – mi tagadás – alaposan elfáradtam.             
***
A nóta szövege: „Erdő mellett estvéledtem. Subám fejem alá tettem.”
Én meg kérdem: És mivel takarództál, ha subád a fejed alá tetted?
***
Zene. J. Haydn, 94. szimfónia (Üstdob szimfónia), második tétel. https://www.youtube.com/watch?v=3Dct_50FyoE

Kodály: „Nincs olyan egyéni eredetiség, amely nem gyökerezik valamely nemzeti eredetiségben. Nemzetközi érdeklődésre annál inkább tarthatunk számot, minél magyarabbak vagyunk.”
A mester e két mondatából válik érthetővé, hogy miért nem kap érdemeinek megfelelő rangot a világ zeneművészetében. Ő magyarként éli meg emberségét. S ettől karakteres.
Ha gamelán zenekart halluk, tudjuk, hogy hol vagyunk. Ha dobkórust hallunk szólni, bonyolult képletekkel, tudjuk, hogy hol vagyunk. Ha jódlizást hallunk, ugyancsak tudjuk, hogy hol vagyunk.  Ezzel szemben a világzene innen is, onnan is csipeget, és már nehéz követni, hogy hol keletkezett s mit fejez ki. Lehet, hogy jól hangzik, de gyökértelen.
Nézzünk szét az egyéb területeken. A balatoni sárga-zöld színkombinációjú házakat látva tudjuk, hogy hol vagyunk. A faragott székelykapukat látva tudjuk, hogy hol vagyunk. De az iparművészeti Múzeumot látva is tudjuk, hogy hol vagyunk. A ma építészeti alkotásait látva, nem tudjuk, hogy a földgolyónak melyik részén tartózkodunk.
Nem azt mondom, hogy építsük fel a nagy falat magunk köré, de azt igen, hogy az idegennyelvi hatásokat asszimiláljuk saját nyelvünkbe. Ez meg is történik általában. Igaz, hogy a computer kapott magyar nevet, de a számítógép mellett elmegy a komputer is. Igaz, hogy volt törekvés az emailt magyarítani. Többé-kevésbé  el is terjedt a villámposta és a drótposta név, de ha valaki emailt küld, azt is megértjük. Meghonosodott a fájl szó is. Összetett szavunkká lett a fájlnév, és a toldalékolással beékelődtek a műszaki szavak: printelünk és szkennelünk, ha kell.
Ezt kellene tenni az élet minden szegmensével.  Építkezzünk magyarul, legyen saját stílusa minden termékünknek, minden dalunknak, minden szokásunknak. Ha valaki hozzánk látogat, nem gondolnám, hogy azért érkezik, hogy éppen olyan benyomások érjék, mint otthon. Inkább azt hiszem, hogy a magyar kultúra értékeivel szeretne ismerkedni. Rajtunk áll, hogy megadjuk-e ennek az esélyt.
***
Maszk-készítők. Felhívom a figyelmeteket arra, hogy érdemes mintadarabokat eltenni a legkülönfélébb maszkokból. Egyszer még kiállítási tárgyakká fognak előrukkolni. Minden magára  valamit adó cég saját emblémás maszkkal rukkolt ki. Mivel a használt maszk fertőzhet, új maszk példányokat lenne érdemes összeszedni. Tehát nem a sebészeti egyenmaszkra gondolok.
Maszkra fel! Különösen is érdekes lehetne a tréfás megjelenésű maszkokat begyűjteni. 
Az én fantáziám nem terjedt ki az érdekesség szempontjára, bár egyik maszkomra ráírtam, hogy
HÜLYE COVID-19!
***
Napi egy-másfél órát sétálok. A lakásban. Entlang. Rájöttem, hogy nem egyformák a lábaim. Az egyik jobb, mint a bal.
***
Plébánosunk megelőlegezte, hogy szép karácsonyunk lesz. Mert ne feledjük, hogy velünk az Isten! Emmánuel. Felidéződött bennem egy baptista gyerekdal, amely nagyjából erről szól:
Nem lesz egyedül a szívem többé. Glory, alleluja. Velem van az ég ura mindörökké. Glory, alleluja. Jézus, hajnalcsillag. Glory, alleluja, Jézus, hajnalcsillag. Glory, alleluja.
***
Zene.
Most nagyon lazára veszem. The  Golden Gate Quartet: Rock my Soul. Ringassa lelkemet
https://www.youtube.com/watch?v=FGjMNha2feo