Mickey webnaplója

Csaknem érthetetlen az érdekek eluralkodása az értékek felett. Végképp megkergültünk?
Mondok néhány példát. Ha valaki magát nőnek érzi férfi létére, nem kérdőjelezhető meg. Miért nem?
Ha valaki kijelenti, hogy csak a fekete számít. Nem kérdőjelezhető meg. Miért nem?
Ha valaki fűt-fát összehord, hogy saját hazáját rossz színben tüntesse fel, nem büntethető. Miért nem? 
Ha valaki azt mondja, hogy megveszlek kilóra, nem büntethető. Miért nem?
Ha valaki kívülről besétál az EU-ba, jóllehet nem választott képviselő, és ott osztja az észt, nem vezetik ki. (Dehogy vezetik, dehogy vezetik, mint a galambot, etetik.) Miért nem?
Ha a török elnök hibbantnak minősíti a francia államfőt, mert az nem kívánja eltűrni a franciák feletti fetvát, nem ítélik el. Miért nem?
Bezzeg az én időmben, de most komolyan:
Oly korban élünk, amelyben divat a hazaárulás.
O tempora, o mores. Mi lesz veletek, értékek?
Mi lesz veled, európai civilizáció,
mi lesz veletek, társadalmak?
***
Zene.
Nagyon nem akartam megosztani az elcsépelt slágert (Oly távol, messze van hazám) Hát persze, hogy távol van, ami messze van, persze hogy messze van, ami távolra esik. Azért sem akartam, mert ha igaz a keletkezéstörténete, akkor úgy zajlott, hogy az énekesnő (Boross Ida) a stúdióban októberben lemezre énekelte a hazavágyó dalt, s 56 szilveszterén Bécsbe távozott. Ettől kezdve hamisan cseng a fülemben. Mégis megosztom, mert 56-ban 57-ben és még később is megállás nélkül ismételték az rádióadók. Többször, mint a Que Sara, sara c.-t, többször, mint a Csokko-csokko-csokkoládét. A dallam egyébként angol szerzemény, de német változata is volt.  
https://www.youtube.com/watch?v=LUTHajlSGKk

Magyarul!
Középiskolás koromban hangzott el néhány alkalommal: Itt magyarul lesz beszélve! Aztán telt múlt az idő, és valami nagyon megváltozott.
Kezdetben volt a levelezés. Ezt váltotta fel az e-mailek küldése. Aztán jött az SMS, a messenger, a  whatsapp, az instagram, a podcast. Ki tudja tartani az iramot?
A bombázásnak egyáltalán nincs vége. Az On-line oktatás és a home office foglalkozás már a Covid-19 műve. Mert epidémia van, sőt pandémia. Ez karantént vonz, ami vírusradart generál. Tudod, ez egy applikáció. A digitalizáció terméke. A kontakt-kutatást segíti.
A sűrített idegennyelvűségen nem segített az sem, hogy meghallgattam a Rövid híreket. Play now – ajánlotta, mielőtt még az innovációs miniszter szót kapott volna. Majd az adj vérplazmát felszólítás, s szóba került, ha már – a PRC-teszt is. Ugye nem kell magyaráznom? Tudod, ami a DNS-t vizsgálja. Valami standard pozitivitást is emlegettek a covid-szűrés kapcsán.
Főszerepben a kriptovaluta, a bitcoin, a klímapolitika, a migrációs útvonal s a drogozás.
Utána reklám, amely már a szokásos közérthetőséggel ajánlotta a lifefit mucofree max kapszulát, Mucopront szuszpenziót, majd a csomagküldő az Astratex kebeltartót, a Benu gyógyszertár az ibuprofén tartalmú szerét. Xilomare következett. Gartengolddal, Magne B6 expresszel, L’Or kapszulával, Magnosolvval, ami energizer folytatódott. Utána Aspirin+C forte, a kihagyhatatlan,  a White Now, Detox Sygnal, s ha mindez kevés volna, a Lidl Dulano termékei következtek.
A kockázatok és mellékhatások kétségtelenül megjelennek. Stílszerűen: prosperálnak. 
Persze, hogy visszasírom a közérthető reklámok idejét: Cipőt a cipőboltból!
***
Mire jó az esős idő?
Persze, megitatja a kitikkadt mezőket, előkészíti a mikrobák számára az avart, az óvodások felhúzhatják gumicsizmájukat, hogy a pocsolyában megtarthassák minőségellenőrzésüket. De nemcsak arra.  Ingyen lucskosítja az autókasznit, hogy aztán a folyamatos esőzés közben letöröljem mikro-szálú kenővel a rátapadt szennyeződéseket. Néhányszor kicsavarom a nedves-szutykos kendőt, és a takarítás után (kb. 2-3 perc) az öblítést már a kitartó esőre bízom. Ennél gyorsabb, kellemesebb megoldást nem ismerek. Vasárnap délelőtt ez történt.
Vihetem a kocsit gumicserére.
***
Zene.
Que sera, sera. Doris Day, 1956. Magyarul utóbb Ahogy lesz, úgy lesz szöveggel lett sláger.
https://www.youtube.com/watch?v=chSytFIhRFA
               

Van abban valami elemi primitívség, ahogyan politikusok egymásnak rontanak. Megvallom nem dobott fel D. Trump és J. Biden eszmecseréje, de a hazai politikai tévéműsorok kölcsönös sárdobálásai sem. Mintha fixaideák mentén folyna a beszéd. Szándékosan nem használtam a párbeszéd szót, mert az a szó nem igazán fedi le a pengeváltások hangnemét.
Azt hiszem, nincs új a nap alatt. Régi alattomos trükk, az ellenfelet vádolni azzal, ami rosszat én művelek.
Már a gyerekkorban kialakul ilyesmi.
A süketek párbeszédére idézem: „Egyik fülem sós, a másik meg paprikás, nem hallom, hogy mit dumálsz.”
A fordított rágalmazásra is találtam gyerekszájat: …. Az mind te vagy, de én mi vagyok? Újabb vádra ugyanaz a képlet …  - Az mind te vagy, de én mi vagyok? … Az mind te vagyol, de én mi vagyok? …sine fine     
Mikor fogják a politikusok megtanulni, hogy csúnya dolog a hazudozás?
Mikor fogják megtanulni az építő jellegű párbeszéd alapjait?
Ha arra gondolok, hogy egy-egy ciklus négy évig tart, s meg kell próbálni a kormánypárton halálos sebet ejteni, akkor mindig kevésnek fog tűnni az az idő, amit vádaskodásra lehet fordítani. Ez pedig megnehezíti az egymás közti tisztességes hangnemű érintkezést. Persze nem lehetetlen, de csak akkor, ha a taplóságot befejezik, s aki nem érdemben szól hozzá egy vitához, azt keményen büntetik, vagy egyszerűen kivezetik a tanácskozás helyszínéről.
Mint meglett korú állampolgár kénytelen vagyok megfogalmazni, hogy szörnyű hallgatnom a folyamatos károgást, gyalázkodást azon a helyen, ahol az ország építésével kellene foglalkozni. Mondanom se kell, hogy a gondolkodást együtt kellene tenni.
De hol vagyunk ettől?    
Nem kellene a politikusoknak is magukba szállni, és az ember méltóságához illendő hangnemet használni?
Mindenesetre szurkolok annak, hogy az alpári megfogalmazásokat a támadott fél ne viszonozza, mert akkor ő is lemegy kutyába.
A károgókra pedig én is egy közhelyet alkalmazok: Ezt tanultátok az iskolában?
Vauúúú, vagy maiul – WOW!
***
Zene. Azt mondják, csaknem érthetetlen, hogy a legszebb melódiákat összehozó nemzet olyan vad militáns magatartást tanúsított, mint a német. Ez érdekes kijelentés, de nem igaz. Elég arra gondolnom, nekem mekkora csalódást okozott, hogy a Vujicsics együttes által megszólaltatott délszláv népek zenéje kitűnősége ellenére hogyan lehetséges, hogy az ott élő népek egymásnak essenek és gyilkos indulattal kaszabolják egymást a balkáni háborúban. Minden nép zenéje szép, és minden nép esendő is. Jó ezzel számolni. Itt és most egy német dalt hozok, melynek a címe Muss ich denn… Megformálták német lányok, meg a francia Mireille Mathieu, meg a Bundeswehr zenés alakulata, s meg az amerikai Elvis Presley. Utóbbit osztom itt meg.
https://www.youtube.com/watch?v=Hlbu6SsjlSE

1. Bányász mozi. Melósok, pereg a híradó. Rákosi tépegeti a búzakalászokat a mezőn. Mosolyog. Melósok felállva tapsolnak egy kövér kopaszt kivéve, ak szerényen mosolyogva ülve marad.
   Rászólnak a többiek: - Állj föl, kopasz, és tapsolj, mert különben elvisz az ÁVÓ.
   2. A szesztilalom idején, valahol Szibériában, két muzsik hűtőházat épít,
   azaz szögesdróttal körbekerítenek egy kunyhót. Egyszerre az egyikük
   felkiált:
   – Gyere gyorsan, Vologya, találtam egy üveg vodkát, igyuk
   meg!
   – Ne ordíts, te őrült, elvisznek!
   – Innen? Hová?…
   3. – Mi a különbség a szovjet és az amerikai AIDS között?
   – Az amerikai halálos. A szovjet legyőzhetetlen…
   4. Brezsnyev és Koszigin utaznak haza Nasszer temetéséről. Brezsnyev megszólal:
   – Te, Alekszej! Láttad Nasszer kezén azt a szép aranyórát?
   – Nem, mutasd!
   5. Kohn és Grün 1963-ban találkoznak az utcán, megörülnek egymásnak:
   – Kohn, te még élsz? 56-ban láttalak utoljára.
   – Nemrég szabadultam.
   – Te jó ég! Hát mit követtél el?
   – Én? Semmit!
   Mire Grün rosszallólag:
   – Kohn, Kohn, ne akarj engem átverni. A semmiért csak három év járt!
   6. 56. Döntik a Sztálin-szobrot, ami nyolc méteres kolosszus. Ám nem olyan egyszerű, mert vas sín merevítése van. Rángatják kötéllel, inog a szobor, és egyre többen skandálják sportszerűen, mintha a szobornak drukkolnának: Tartsd magad, Jóska! Tartsd magad, Jóska!
   Jóska persze utóbb megadta magát.
   ***
   Hajnalban
   fekszik
   fülel
   felül
   feláll
   ***
   Dobolnak
   Dobolnak az afrikai tam-tam dobosok
   Dobolnak a jazz-zenészek
   Dobolnak a könnyűműfaj ritmusszekciói
   Dobolnak az ideges emberek
   Dobolnak a híradások alatt
   Dobolnak a reklámok alatt
   Dobolnak a meccsközvetítések alatt
   Dobolnak a forradalmi megemlékezések alatt
   Dobolnak a meteorológiai jelentések alatt
   Dobolnak a műsorok végén lefutó szövegek alatt
   Dobolnak a versmondások alatt
   Dobolnak a dobolás alatt
   Dobolnak, dobolnak, dobolnak...
   Kikapcs
   ***
   Zene.
   Még mindig 56-ra emlékezve Beethoven Egmont-nyitány.
   https://www.youtube.com/watch?v=pkxXFLRmqvw 
   

Közös blogunk témája: Szól a rádió. Valamit írtam arról, hogy miért szeretem máig a rádiózást. Korábban sípoló csöves készülékeket, később a zúgó tranzisztorosokat, utóbb az adásokat önmaguk értékes voltáért.
1956-ban Telefunkenünk volt, csöves világvevő rádió. Az ötvenes években ezt hallgattuk. Az adások propagandisztikusak voltak. Nálunk a két adó, a Kossuth és a Petőfi a kommunista pártot éltette, a Szabad Európa a Nyugat civilizációját, s a honi történések kritikáját sugározta.
1956. október 23-án forradalom tört ki a korábbi bp.-i tüntetés nyomán. Örkény István ekkor dobta ki a rádiót – tán az Astoriából – azzal, „hogy hazudtunk reggel, délben, meg este. Hazudtunk minden hullámhosszon”. A harcok miatt a rádió szükségmegoldásként átmenetileg a Parlamentből közvetítette adását, s mivel zenei anyaga nem volt, ismét és ismét a Beethoven Egmont-nyitányát sugározták, olyannyira, hogy később a forradalmat idéző állandó zene lett ez az opus.
De ha már.
Itt újra felidézem a forradalmi napok idején adott slágert: Oly távol messze van hazám…  Oly sokszor ment, hogy teljesen elcsépeltté lett. Egyik késő este pedig morbid módon egy később beteljesült próféciaként Ozmin áriáját hallom a Mozart-operából: „Az lesz majd a kéjes óra, majd ha áll az akasztófa, és a gége megszorul…”
Akkoriban dívott az Ahogy lesz, úgy lesz/Sará, sará küldfödi melódia is.   
A Szabad Európa egyik rovatának a szignálja egy Schubert F-moll Moment Musicaux volt annak idején. (Amikor a szolfézsoktatás újraindult, Éva néni valamiért éppen ezt a zongoradarabot játszotta el nekünk kéretlenül. Később öngyilkos lett. Barátját – úgy mesélték – kivégezték a megtorlások során.)
Az Amerika hangja egy harsány indulóval indított (olyasféle hangvételű dallal, mint az USA himnusza), amikor egyáltalán a fading és a kitartóan vernyákoló adás-zavarás mögül előbukkant.
Emlékezetes slágereket hallottunk a nyugati adókon: pl. Presley Peace in the valley c. dalt, amelyet 57-ben Ed Sullivan tévéadásában énekelt el, kérve a hallgatóságot, hogy a magyaroknak gyűjtsenek adományokat, mert leverték igazságos forradalmukat, szabadság harcukat? (Attól függ, honnan nézzük az eseményeket: Mivel az oroszok számos tankhadosztállyal támadták az országot, repülőik bombázták Bp.-et, inváziónak, háborúnak kell nevezni, ami ellenünk történt.)
***
Zene. Legyen Schubert F-moll Moments musicaux.   
https://www.youtube.com/watch?v=-9NfUChA49s&list=RDA5_uAD1npUY&index=4

Hajnalban kapom a hírt, hogy Keith Jarrett (anyai ágon magyar származású) amerikai pianista két stroke után hihetőleg többé nem léphet fel, nem adhat koncertet. Halványan pedig arra emlékszem, hogy magyarországi koncertet is tervezett mostanában. Ő volt az a szóló jazz-zongorista, aki úgy nyilatkozott évtizedekkel ezelőtt, hogy egy jó koncerthez három dolog kell, egy jó zongora, egy jó akusztikájú előadóterem és lelkes, értő közönség.
A családunk szívébe a Kölni-koncert hanglemezével lopta be magát. Számos alkalommal végighallgattuk a folyamatos improvizálásokból álló korongot.
Már valamikor megírtam, hogy egy időszakban évenként egyszer lebicikliztünk Paksra Bp.-ről. Csakugyan le, hiszen a Duna folyása mentén kerekeztünk lefelé. Jól elfáradva érkeztünk sógorékhoz, húgomékhoz, ahol  minden alkalommal halászlével fogadtak, s a megérkezéskor fáradalmainkat a Kölni-koncert meghallgatásával próbáltuk feledtetni.
Hogy vártuk, hogy végre hanyatt dőlhessünk, s átadjuk magunkat a játékos hangzás élvezetének. A lemezen Jarrett felkap egy-egy témát és boncolgatja, körbeírja, megmutatja közelről – változatokkal. Nem mindenki szereti ezt az ostinato-szerű lépegetést hangvirágról hangvirágra. Mi szerettük.
***
Zene.
Legyen a Kölni-koncert. Eredetiben nem megy, mert nem engedi a youtube, csak másnak az előadásában. De hát az is visszahozza a hangzásvilágát. Hallgassunk bele.
https://www.youtube.com/watch?v=onhM1YUJiKs
  

Egyre inkább foglalkoztat az a gondolat, hogy noha introvertált vagyok, hiányozik a társadalmi érintkezés, a kapcsolatok. Na, nem arra gondolok, hogy kórház, orvosi rendelő, maszkos alakok, hanem épp ellenkezőleg. A szokott társaságok, kiscsoportok, rokonlátogatások, kötetlen beszélgetések. A legalapvetőbb kérdésre szeretnénk tőlük választ kapni: Hogy vagy, hogy éled meg a bezártságot, van-e értelmes elfoglaltságod? Hogy szolgál egészséged? Miben lehetek hasznodra? Fertőerdőben járunk, s keressük a kivezető utat, miközben könnyen lehet, hogy még csak egyre beljebb hatolunk.
Igaza van azoknak, akik információ-túltengésről beszélnek. A szoc. időkben nem láttunk ki a nekünk tartott szemellenzőktől. Emlékeztetőül a szovjet humor: A központi csatorna a pártkongresszust közvetíti. A kettes csatornára váltó továris képernyőjén egy gumibotot lóbáló rendőr vonja össze a szemöldökét: Elvtárs! Nem kapcsolsz azonnal vissza a kongresszusközvetítésre?
Ma nem győzzük a fejünket kapkodni, hogy az érvek és ellenérvek bozótjából merre vágjuk ki magunkat. Nem akar a tézis és antitézis fenekedéséből kialakulni a szintézis, annál is inkább, mert hogy sokféle észjárású dolgokban kellene rendet vágni, s mi van akkor, ha megvezettek bennünket a részkérdésekben? Sokan összekeverik a relatív igazságokat abszolút igazságokkal.  A pártok egymásra mutogatnak. A szemlélő pedig válassza ki közülük a hiteleset. (A bibliás embereknek annyival könnyebb, hogy van fix kapaszkodójuk. A Fentvaló kinyilatkoztatásai jottányit sem vesztenek érvényességükből az idők során. Vagy másképpen: Krisztus a szegletkő (a fix igazodási pont), ő az út (járjunk a nyomában), az igazság (nem téved, mert abszolút a tudása, és nem is téveszt meg, mert feltétlenül igazmondó) és az élet (mert ő létezik az idő kezdetén, s országának nem lesz vége).
Napok óta foglalkoztat, hogy kiszálljak-e a FB-ból, mert igaza van Földi Lászlónak, aki váltig hangoztatja, hogy ingyen kiszolgáltatjuk magunkat a világ leghatalmasabb adatgyűjtőinek, akik személyiségünk minden rezdüléséről tudnak, ráadásul hatásos eszköz van a kezükben, amellyel megvezethetnek bennünket.
Hát nem tudom.
Nincs igazán rejtegetnivalóm.
Ha úgy tetszik, azt is mondhatom, hogy akik látnak engem, ugyan mit látnak?
Másfelől az is munkál bennem, hogy posztjaim hasznára lehet azoknak, akik hajlandók bele-belenézni.
Még nem döntöttem véglegesen.
***
Zene.
Unokáinknak is. Egy gyermekdalfeldolgozás gyermekkórussal, Kertem alatt…
https://www.youtube.com/watch?v=RBQ2gLo-GgA

Éva és Francois ma éppen 25 éve házasok.
Az úgy volt, hogy 1995. április elsején reggeliztünk. Csöngettek. Ajtót nyitottam. Az ajtóban pedig egy francia fiú állt fázósan. A hóesés ellenére csupán egy posztó tiroli kabát volt rajta. Egészen Győrig stoppolt, majd Győrbe érve nem vette fel senki, vonatra szállt. Kelenföldtől taxival jött. 1800 ft-ja (akkor az még erős pénz volt) bánta, de megérkezett – igazi húsvéti meglepetésként. Mosolygott, én meg azt mondtam neki: Bonjour Francois. Ekkor Éva felsikoltott az örömtől. Mert utánajött akit szeretett, és aki őt szerette.
Telt-múlt az idő.
Történt azon a nyárelőn, hogy leszálltak a HÉV-ről, mert valahonnan jöttek, és én is leszálltam, mert valahonnan jöttem én is. Ők egymás kezét fogva vidáman trécselve vágtak át a réten, én mögöttük haladva örömmel konstatáltam, hogy milyen erős a közöttük vonzódás.
A dátumra nem emlékeszem, csak a tényre. Az étkezőben ültünk együtt, Fr. beszélt, Éva fordított: Arra gondoltunk, hogy megházasodunk… S kérdőleg néztek ránk. Én azt válaszoltam, hogy jól gondoltátok. Tegyétek meg!
Boldogok voltak. Utóbb – augusztusban – megesett a tanácsi esküvő is itt, Óbudán. Mint férj-feleség utaztak Franciaországba. Ott Éva apósa szorgalmazta, hogy tartsák meg mielőbb az egyházi esküvőt.
Nos, erre került sor Lyonban, 1995. október 21-én.
Szép volt, jó volt, bensőséges volt.
Évának Tücsi sikerített menyasszonyi csokrot.
Francois azt mondta, hogy oui, Éva azt, hogy igen, és megköttetett házasságuk az Isten színe előtt.
Telbisz Kati szolgáltatta a zenét. Bach-partitát játszott egy szál hegedűn, részletekben.
P. Fülöp ez alkalommal kalocsai hímzéses oltárterítőt használt.
Majd a százhatvan főre kalibrált lagzi következett, diszkóval, rokival, parfétortával, dús gazdag vacsorával, magyar pálinkával, tokaji aszúval és nemes francia itókákkal        
Saint-Sorlin-en-Bugey-ben. A kúria mellett folyik a Rhône, a svájci határ folyója.
Ha már ott jártunk, lesétáltunk a francia-svájci határra rácsodálkozni a szemközti magas svájci hegyoldalra.
Némileg pihenten indultunk haza másnap este különféle autókkal – mi a Skodánkkal.
***
Prokop Péter: „Isten az abszolút van, aki nem tud nem lenni.” Megfogalmazása elgondolkoztató: valamit állít, amiből következőleg az ellenkezőjét tagadja. Még hozzáteszi: „akit ideáiddal tömködsz, minél inkább zaklatod, mint érzékeny csigabiga annál inkább elhúzódik előled”. Van igazsága.
Grószi albérlőjének, Izsák bácsinak a megformálásában: „Ez így van, és nincs másképpen.”  
***
Zene. Bach 3. hegedűpartita.
https://www.youtube.com/watch?v=5tjl07RmEQg

Menjünk vagy ne menjünk? This is the Question.
Ez a kérdés, válasszatok. Az orvosok egy része kitart amellett, hogy akinek érzékenyek az ízületei, az jól teszi, ha güzülteti őket, tornásztatja, s arra serkenti, hogy olajozó anyagot termeljenek a berozsdásodott részek. Az orvosok másik része műtétet javasol, és kipucolja az oda nem való törmelékeket, majd szükség esetén protézist ültet a kopott alkatrészek helyére. Eddig a térdízületekről meséltem. Ám hasonló a helyzet a csípőízületekkel is. Jól sejtettem, hogy a combcsontok aránytalan érzékenységéről van itten szó, azaz a forgókról, amelyek a combnyakkal ízesülnek vápájukba. Azért utánanéztem a neten.
Abban maradtam magammal, hogy a séta mindennapos tevékenység. Nem úgy van az, hogy fél évig nem sétálunk, majd nyakunkba vesszük a környéket. Akinek edzésben vannak az ízületei, azoknak kellemes időtöltés a séta. Hogy kopott ízületekkel hosszú gyaloglásokba kezdjünk, az kétféle kimenetelű lehet. Vagy olajozottá válik a sétálás, vagy egyre keservesebb megpróbáltatássá. Persze a puding próbája, hogy megesszük. Úgy lehet, hogy a napi mászkálásé is hasonló. Vagy belejövünk, vagy végképp leszokunk róla.
Ma átmentünk Újpestre a hídon. Odafelé jó volt, de visszafelé már nem.          
Kellemesen elfáradtunk mindketten. Ilyenkor legalább mobilt viszek magammal, s tücsköt-bogarat lefotózok, hogy legyen munícióm a napi FB-ra rakott fotókhoz.
Itthon egy kicsit pofozgatom a nyers képeket, s selejtezem is azonnal őket. Bizonyára vannak köztük olyanok, amelyek „csak nekem szép”-ek, mint Petőfinek az alföld.
Meglepve tapasztalom, hogy a hidat összemázolók között akad néhány esztétikus is. Az apró falragaszfélék között is. Ezekre is kiterjed figyelmem.
***
A FB-on szembejön velem egy orvosi előadás, amely teljes mellszélességgel elítéli a gyógyszervegyészetet, aminek a profitnövelés a mozgatója a gyógyítás helyett. Aztán fogom a marék esti adagot, és nem a legjobb érzéssel tüntetem el magamban.
Eszembe jut az autógyártás mai arculata. A kocsik ma védenek karambol esetén, de totálkárosak is lesznek, mert úgy vannak konstruálva, céllal elgyengített alkatrészekkel, hogy cserélni kelljen az autót a balesetek következtében. Nehéz a tisztán látás, talán nem is lehetséges, mert kaotikus a gazdasági mainstream. (Azért a gyógyszereket nem hagyom el, mert viszonylag tartják állapotomat, ha meg nem is gyógyítanak.)
***
Zene.
Azért választottam az All Together Now c. Beatles-slágert, mert gyors lépkedésre emlékeztet lüktetése, azaz egy iramos sétálásra. 
https://www.youtube.com/watch?v=SM8S4Y7FPMk

Életkorommal, időbeli rendszertelen életmódommal, egészségi állapotommal függ össze? Nem tudom. Tény az, hogy az engem jobbára érdeklő kötet olvasása közben is lecsukódik a szemem, kikapcsolok. Időbeosztásom rajtam múlik, a kötelező pirulákat rendszeresen szedem, az idő kerekének a visszafordítása csak egy ízben történt meg tudomásom szerint, amikor az ószövetségi Hiszkija király halálosan megbetegedett. Izajás közbejöttével azonban meggyógyult, sőt értésére adták, hogy az Úr tizenöt esztendővel megtoldotta életét. Ő bizonyságot kért s kapott: Izajás kérte az „Urat s az visszatérítette az árnyékot Ácház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már lement, hátrafelé, tíz fokkal.” (Vö. 2Kir 20) Az én nappalaim is rövidülnek, éjszakáim meg hosszabbodnak, de nem igazán, mert amikor kivet az ágy, akkor ki is kelek belőle. Erre utalnak a hajnal előtt megosztott posztjaim, amelyeket általában már előző este elkészítek, hogy mikorra a napilapok megjelennek, az én posztom is olvasható legyen.
Ma bérmálták Ágostont, aki immár István is lett. Isten éltesse s vegye körbe kegyelmével.
***
Az a gyerekkori történet jutott eszembe, hogy az akrobata napjában elbújt a templomban, és mutatványaival kedveskedett az Úrnak az éj csendjében. Valaki mesélte, hogy ő meg táncolt egymagában a zárt áldozatbemutató helyen. (Neked táncolok, Uram) …és aki zenélni tud? … Nem is rossz ötlet!
Lám, az égi ki mit tud!
Don Boscóról szól az a történet, hogy az utcán lófráló gyerekeket megszólította, és kikérdezte, hogy mihez értenek? Volt, aki azt mondta, hogy az égvilágon semmihez se ért. A szent nem fogadta el a válaszát. Hát fütyülni csak tudsz?! A gyerek tudott fütyülni. Immár ketten fütyültek, és kötöttek barátságot. Fütyültek a nyomorult körülményekre, s együttműködtek az értékek mentén.
Bár mindenki őszintén törekedne közös platform megtalálására, közös hang megtalálására, s felhagyna kamaszos makacsságával a jóindulat jegyében.
***
Prokop könyvei sok-sok illusztrációt tartalmaznak. Közöttük sok a vonalas ceruzarajz.
 Kedvem volna ráengedni színezni szerető unokáimat, hogy kedvükre színezzék vonaltól vonalig ezeket a fekete-fehér grafikákat. Hátha kedvük volna hozzá. Színes ceruzánk van dögivel. Csak mostanság ők nincsenek nálunk a dög járványhelyzet miatt.
A covid nevű parazita is befejezhetné már a pusztítást. Végül is meddig még?
Nincs új a nap alatt:
  „Gád elment Dávidhoz és tudtára adta. Így szólt: „Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elől, ő meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? … Dávid a pestist választotta… Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig.” (Vö. 2Sám 24,13.15)
***
Zene. Ide most valami fütty kellene. Van a törököknek egy füttynyelvük, amit egymástól távol élő hegyi lakók alkalmaznak. Most mégis Hacki Tamást idézem.

https://www.youtube.com/watch?v=gTn_TjROLts