Mickey webnaplója

„Áldott ez az éjszaka” – hangzik el az egyház húsvéti liturgiájában, az Exsultetben.
Teljesen helyénvaló karácsonykor is felemlíteni, hiszen  ez az éjszaka is áldott, nagyon is az, amelyen eléggé misztikus, ámde végletesen egyszerű körülmények között Mária világra szülte egyszülöttjét, Jézust.
Dicsőség a mennyben Istennek, és békesség a földön az embernek.
Most már tényleg minden jól van.
Helye van a Stille Nachtnak, mert finom a dallama, és mert igaz a szövege:
Csendes éj. Legyen csendes az éj. Vagy még határozottabban: Csend legyen!
Befelé hallgatunk, hogy átéljük az ünnepet egész bensőségességében.

Megjelent Martos Levente Balázs, Szelíd fény című kötete. A könyvben a Vatikáni Rádióban elhangzott elmélkedéseit olvashatjuk.
Érdekes egybeesés ez, hiszen a Szelíd fény kategóriára John Henry Newman könyvében bukkantam rá. Ez ihletett meg 2007-ben, amikor egy elmélkedésem született e kifejezés kapcsán. Karácsonyra hangolódva megidézem:
A Szelíd Fény
Játszom a gondolattal, hogy 
ha indián nevet kellene adni Istennek, 
hogyan nevezném el. Alighanem
Szelíd Fénynek.
Ebben benne érzem
a megvilágítás szándékát,
a rejtőzést,
a szolgáló szeretetet,
az út megvilágítását,
a derűt,
a jó kiteljesedésének várását – ráutaló ténykedéssel,
a játékosságot,
a plaszticitást,
a teret és az időt,
sőt az időn való uralkodást is.
Benne tudom
a vesékbe látást,
a titkok tudását,
az irgalmat,
a visszafogottságot,
az alázatot,
a szemlélődést,
a megértést,
a Tőle különböző elviselését,
a ragyogás módját,
a mindenen való uralkodást,
a mindent elengedés révén.
A közeget, melyben lehet és érdemes élni,
mely körbevesz, de nem tolakodik,
megérint, de leheletfinoman,
mely láttat, de nem vakít,
mely színessé teszi életünket,
miközben fehér jellege magába zár minden színt.
Mely tükrözhető,
sarkítható, összegyűjthető,
de le nem tagadható,
mert sötétséggel nem takarható el a fény.
Csak fordítva.
Elűzi a sötétet jelenlétével.
Éltet ez a fény,
gyógyít,
benne megfürödhetünk,
nála jól érezhetjük magunkat.

Megtetszett a FB-on olvasott kérdés.
Csakugyan megtettem-e mindent, és ha igen, akkor miért nem?
Azért, mert sokáig nem jöttem tisztába magammal.  Mint minden egészséges gyerek többféle tehetséggel voltam megáldva. Ezek a tehetségek többnyire sokáig szunnyadtak bennem. Kétségtelen zenei hallásomra azonnal reagáltak szüleim. G.-t zongorára, engem hegedű tanszakra írattak be. Nem állítom, hogy jó hegedűs lett volna belőlem, ha a hat-hét évi tanulást folytatom. Lejátszottam a kottát, de adós maradtam azzal, hogy megzabolázzam a hegedűt, és azt csináljak vele, amihez kedvem van. Pl. jazzt játsszak, pl. slágereket vonózzak, pillanatnyi érzéseimet beletegyem a hegedülésbe.
Na, igen. Gyermeki álmokról akartam értekezni. Hát legyen.
Kicsi koromban szerettem volna kalauz lenni, mert annak síppal ellátott lyukasztója van, és akármikor villamosozhat. Aztán másodikos koromtól, akármikor villamosozhattam, éppen a zenetanulás miatt. Hét megállóra laktunk a Váli úti zeneiskolától. Volt tanuló bérletem, volt hetijegyem 2ft 70 fillérért. Ám meguntam a sokszor tömött, sokszor fagyos villamosokat, s nem lettem kalauz.  
Postás is akartam lenni kicsit később, amikor a más biciklijén (nekünk nem telt rá) megtanultam kerekezni. Hát persze, hogy postás akartam lenni, aki egész nap biciklizhet. S amikor megkaptuk nagyapánktól a várva várt kétkerekűket, rájöttem, hogy a biciklizést akkor is művelhetem, ha nem leszek postás. Nem lettem.
Egyszer a kezembe akadt egy műszaki könyv, egy építészettel foglalkozó. Úgy gondoltam, hogy legjobban teszem, ha építészmérnök leszek, mert az szép épületeket gondolhat ki, talán várakat is bástyákkal. Nagyanyám kérdezte, hogy neki is építek-e majd házat? Igenlő válaszom után megjegyezte, hogy akkor ő már nem fog élni. Nem jöttem zavarba. Azt mondtam neki: Nem baj, nagymama, akkor majd sírházat építek neked. (Nem építettem, hogy is tehettem volna, nem lettem építészmérnök.) A címbeli kérdésre válaszom: Nem tettem meg mindent. Sőt szinte semmit se tettem meg gyerekkori álmaimért. S ez esetemben nem is baj.
A gimnázium humán tagozata furcsa módon úgy működött, hogy minden tantárgy gazdája követelte, hogy olyan komolyan vegyük az általa előadottakat, mint akik életük hátralévő részében arccal az ő tárgyuknak kívánnak majd élni. Ennek feleltem meg, amikor minden szükséges és szükségtelen ismeretanyagot próbáltam magamba szívni. Így eléggé diffúz elképzeléseim támadtak leendő életpályám felől. Érettségi után zavarban is voltam. Legyek pszichológus? A materialista közegben ez nyomorult területnek számított. Legyek kertész? Nincs hozzá alapismeretem. Legyek pap? Ki tudja, mit határoztam volna, ha nem zavarnak meg egy alkalommal ihletett lelkiállapotban. (Persze, ha arra gondolok, hogy nősülni kívántam, akkor eléggé távolról láttam én azt a területet.)
Fel kellett volna tűnnie annak, amire nem figyeltem, összeszedett íráskészségemre. Legkésőbb az érettségi idején, hiszen értésemre adták akkor már, és nem egyszer, hogy megy ez nekem, s nem is akárhogyan.
Mindenesetre alulról akartam indítani. Textilgyárban kezdtem dolgozni, s textilvegyész szakra gyúrtam. Ám a gyár elzárkózott támogatásomtól.
Kereskedelmi főiskola lett a vége. Elvégeztem, gyakoroltam húsz éven át, de sose lett az enyém az áruforgalmazás.
45 évesen álltam rá, hogy publicistává legyek. Ez feküdt, ez bevált, ez meghozta a várt eredményeket, ezt belülről adtam elő, nem mint a hegedülést annak idején. Szót fogadtak nekem a szavak, s én is szót fogadtam indíttatásuknak.
Jó negyedszázados tevékenységem igazolja, hogy ettől kezdve találtam arra sínpárra, amelyen könnyedén szaladgált vonatom.

Ma még utoljára folytatom a Sarah bíboros könyvéből (Esteledik, a Nap már lemenőben) szemezgetett gondolatok ismertetését.
- Benedek pápa mondta: „mélységes rokonság van a kommunista délibáb, a náci őrület és a között a demokratikus liberalizmus között, amelyet ma ismerünk. E három ideológia az ember boldogságát szándékozik megvalósítani, ha akarja az ember, ha nem. A kommunizmus és a nácizmus találta fel a haláltáborokat, a liberális demokrácia ideológiája a médiát használja üldözésre és az ember átnevelésére egészen kicsi korától kezdve… Ezek olyan ideológiák, amelyek azt képzelik magukról, hogy ők az emberiség egyetlen politikai, gazdasági és társadalmi vonatkozási pontjai. A keresztények ezért mindig szálka lesznek ezeknek a totalitárius rendszereknek a szemében.
- Szent Ágoston: „Ha elvesszük az igazságot, mivé is lesznek az államok? Nagy rablóbandákká.”
- Sarah: A demokratikus társadalomnak szüksége van tartalomra: jogra, közjóra, különben a semmi köré szerveződik.
- Minden katolikus közösségnek üzeni: Közösségeinknek úgy kell alakulnia, hogy ne elégedjenek meg azzal, hogy Istennek helyet adjanak, hanem őt kell  középpontba helyezni…
- Ha nem aszerint élünk, amit hiszünk, akkor oda jutunk, hogy aszerint fogunk hinni, amint élünk.
- Jézus azt mondja nekünk, hogy ti vagytok a föld sója, nem pedig a föld cukra!
- A mi vonatkozási pontunk nem ez a világ: hazánk a mennyben van. Krisztus pedig a szegletkő.
- Mit tegyünk?
- Az egyháznak békésnek és derűsnek kell maradnia mindazon hatalmakkal szemben, amelyek összefognak, hogy nevetségessé tegyék.
- Amíg bárányok vagyunk, győzni fogunk, még akkor is, ha számos farkas vesz körül minket: sikerül győznünk. De ha farkassá válunk, minket győznek le, mert meg leszünk fosztva a Pásztor segítségétől. (Aranyszájú Szt. János)
- A cseppfolyós ateizmus sajátossága a hazugsághoz való alkalmazkodás. Ez korunk nagy kísértése. Ne hagyjuk magunkat becsapni., Ne szálljunk szembe ezzel az ellenséggel. Mindig ő győz. Ha támadjuk, beleragadunk a finom kompromisszumokba. Mi rábízzuk magunkat Istenre amiatt a világosság miatt, amit ő birtokol, és nem amiatt a világosság miatt, amit én birtoklok.
- A hazugság és a vetélkedés által megrontott világ haldoklik. Csak a hit hozhat békét neki.
- Ha a keresztény hűséges akar maradni, alázatos büszkeséggel kategorikus nemet kell mondania az újpogányságra, mely Krisztus ellen jött létre.

Elmondom dióhéjban, hogy mit álmodtam. Lebicikliztünk az öcsémmel a román határhoz. Tán Dombegyházára, hogy ott felvegyük bátyánkat. Ő ülne a nyeregben, én a vázon, öcsém a csomagtartón. Arra gondoltunk, hogy felkerekezünk Bp.-re. Mivel alföldön vezet az út, legalább a nagyobb emelkedőkkel nem kell számolnunk. Ahogy ott tanakodunk, hogy hogy is lesz, ránk esteledett. Ajjaj, be kell kapcsolni a dinamót, s az visszafogja a haladást. Mindez a ház mögötti kertben történt. Egyszer csak hátra szalad az egyik unoka, és jelenti, hogy kész a kaja, menjünk előre reggelizni. Ezen meglepődtem. Hogy lehet reggelizni este? Kiléptem a dimenzióból. Felébredtem. És tényleg. Bár még sötét van, és mégsincs este. Sőt mi több, máris Bp-en vagyok. De hová lettek a testvéreim?
***
Nem minden zene könnyű hozzáférésű a karácsonyi beatmiséből. Domi kedvencét (Isten báránya),  nem találtam. Viszont az Istengyermek c.-t igen. Ennek is van személyes vonatkozása. Egy alkalommal, tán kispapoknak ,adtuk elő az Egyetemi templomban. Az Istengyermek c. lendületes szám. Orgonakíséretében öt versszakon át folyamatosan váltakozik egy szinkópás (off beat) és egy alapritmusú rész. Az alkalmi zenekar tagjai képesek volt kísérni a kórust, de a billentyűsüknek ez a szám a torkán akadt. Tardy Laci szól nekem, hogy üljek az orgonához, és kísérjem a számot. Tudta, hogy tudom. Engem olyan hirtelen ért a felkérés, hogy megijedni se értem rá. Ő beállította a regisztereket, s levezényelte a darabot. Én meg ültem a padon és elkísértem az Istengyermek c. nótát. A dolog érdekessége, hogy egy hangot se hallottam abból, amit játszottam. Állítólag a hajóban jól szólt.
***
Mint írtam dec. 18-án halt meg apám 59 éve. Egyben ez a baljóslatú nap Sztálin születésnapja is volt anno. Apám temetésének a napja pedig 21-én történt, amelynek a nappala az év legrövidebb nappala. Ettől kezdve hosszabbodnak lassacskán a nappalok.
Reményeink szerint megkapjuk unokáinkat is még a délelőtt folyamán. Ez önmagában derűt hoz az életünkbe. Hisz ők életünk folytatásai valamiképpen. A kérdés, hogy a biztató jelen után milyen jövő elé néznek?
Ez azért foglalkoztat kiváltképpen mostanság, mert elolvastam és befejeztem a guineai származású Sarah bíboros vaskos kötetét (Esteledik, a Nap már lemenőben), amelyben Európát igen sötét színben láttatja.
Érdekes és vaskos megfogalmazásoktól súlyos a könyve. Néhányat muszáj megidézni az utoljára olvasottak közül. A 421. o.-on H. de Lubac megállapítását hozza. Idézem: „a 68-as diáklázadás a szabadosság kirobbanása volt.
…valaki azt mondja: kettő meg kettő az négy, s egy másik azt feleli: kettő meg kettő az öt. Az arany középutat választó pedig azt ajánlja: legyen négy és fél. De ha azt állítom, hogy kettő meg kettő az öt vagy négy és fél, szabadabb vagyok? Inkább idióta. A szabadság lényegét tekintve az igazsághoz van kötve.” 
A szerző szerint a liberális kapitalizmusnak arra van szüksége, hogy anarchikus szabadosság alakuljon ki…” Nagyon elítélő másutt is: „A Nyugat – írja – fegyvereket szállít Afrikába az egymás ellen harcoló népcsoportoknak. Amíg a szegények gyilkolják egymást, a nagy nemzetközi csoportok kizsákmányolják a háborús országok természeti kincseit.”       
Idézi W. Churchill elhíresült mondását is: „A demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amelyeket már kipróbáltunk.” Ám a szerző továbbmegy. Mint írja: A demokráciák viszont napjainkban a pénzoligarchák túszai… A népek a nép általi kormányzása a pénzvilág nép feletti uralmává vált … Az elfojtás egyre gyakoribb cselekvési mód a nyugati demokráciákban (ld. sárgamellényesek ellen alkalmazott erőszak).  Stb., stb.
Helyzetértékelése realista, mégis azt kívánom, hogy bár ne legyen igaza.

Karfára támaszkodom?
Egy frászt. A „kar.fa” támaszkodik a vállamra, úgy cipelem fel az emeletre. Idén vettünk egy nagy fát. Jövőre?
Ha lesz jövő… (a nyomdák szerint igen, hiszen már régóta az üzletekben a 2020-as naptár, s itt lesz az Eucharisztikus Kongresszus is jövőre, de csak akkor lehet itt, ha lesz 2020),
… talán veszünk fát, talán nem.
Talán lehet kapni, talán nem.
Talán földlabdást, talán az árát jó célra ajánljuk fel.
Talán megérjük, talán nem.
Akár így, akár úgy, ma a napi FB-anyagokból emeltem ki egy mondatot.
„Ne félj már, megmentelek téged, mivel én vagyok a te Urad és Istened”.
De idézhettem volna egy spirituálé szövegét is:
„Ha reánk tör a homály, ne fájjon, ami fáj, félj te kicsi nyáj, az Isten véd.”
Így van ez valahogyan. Idézhettem volna egy másik blogból is, de csak kis átalakítás után tehetem:
„…mi értelme volna a szeretetnek, ha nem épp az, hogy az ember a tökéletlenségei ellenére szereti a másikat.”  Békesség a Jóakarat embereinek.
Nem tollászkodom tovább a FB anyagai között, annál is inkább, mert oly sok felesleges, redundáns, tolakodó, hisztériakeltő vagy bombasztikus anyag kerül fel rá.
Csak egy életünk van, nem célszerű hát felszippantani mindenféle értéktelen vagy kétes értékű információt. A válogatás művészet, az ez irányba megtett erőfeszítések méltók emberségünkhöz.
Mivel ma egy hosszas interjú után vagyok, és eresztem ki magamból a gőzt, itt abba is hagynám, de meg nem állom, hogy egy kapott magaslabdát le ne csapjak. Emailben jött az OTP-banki hirdetés: Szövege: „NEKED MI A LEGKÖZELEBBI LÉPÉS?” 
Válaszom: A TÖRLÉS.
Ezt muszáj volt annak, aki oly sokat olvasott Karinthy Frigyestől – többek között ezt:
„Mondja, kérem, mi volt életében a leghülyébb kérdés, amit interjúban kérdeztek Öntől?”
„Habozás nélkül rávágtam: »Ez«.”
Most pedig karácsonyt váró zenét teszek a FB –ra, A Messiás második zenekari tételét, a Pastorale-t. Kölyökzenekarban próbáltuk. Az akkor tanuló Oberfrank Géza dirigált. Emlékezetem szerint nem ad(hat)tuk elő. A Kádár-korszakról mesélek, amikor nem illett idealista zenével megtömni a serdülő ifjúság lelkét. 

Kering a FB-on egy grafika, aminek a szövege találó. ide citálom:
Balról szóló: Nagyon népszerű vagyok a közösségi oldalon.
Jobbról szóló: Az nem ugyanolyan, mint amikor gazdag vagy a Monopolyban?
Eddig a közzétett szöveg.
Hozzászóltam: Ez nagyon ott van.    
Aztán elgondolkoztam rajta, hogy jót írtam-e. Mi az, hogy ott van? Az én időmben ezt úgy mondták, hogy ez nagyon ül, azaz nagyon igaz. Elődeim pedig úgy fejezték ki, hogy ez nagyon találó. De hát változik a (köz)nyelv. Ahogy változunk magunk is.
Ami pedig a fenti rajzos szöveges anyagot illeti, figyelmeztetés nekünk?
Nem kellene olyan komolyan venni, hogy van internet,
nem kellene olyan komolyan venni, hogy van FB.
Nem kellene olyan komolyan venni, hogy hányan szóltak a posztomhoz, hányan lájkoltak.
Nem mindegy?
Persze hogy mindegy – hallom rá a választ.
Azért a dolog mégsem ennyire egyszerű.
A szépíró, a publicista, az újságíró és a költő a világ legmagányosabb foglalkozását űzi. Minden általa elengedett írás „éli” a maga életét, „halja” a maga halálát. Az írónak fogalma sincs róla, hogy hányan olvassák sorait, és kik azok. Nem tudja, hogy kiknek ír.
Nos, ezért próbál bizonytalan lépéseket tenni annak érdekében, hogy mégis kapjon némi felvilágosítást arról, hogy kik olvassák, és mekkora körben terjed az, amit ír.
Mert az írás csakugyan lövés a sötétbe.
Vagy rátalál az olvasókra, vagy elsüvít közöttük a semmibe.
***
A mai napra is közvetítek gondolatokat Sarah bíboros megállapításaiból. Azt írja, hogy „Európa haldoklik...
Európa manipulálja, kereskedelmi áruvá degradálja és játékszerré teszi az emberi életet, ezzel megteremtve az emberi élet eltűnésének a feltételeit...
De vannak nagylelkű családok, vannak virrasztók. Ezeknek üzeni a bíboros: A ti küldetésetek nem az, hogy megmentsetek egy haldokló civilizációt. A ti küldetésetek az, hogy hűségesen, kompromisszumok nélkül éljétek a hitet, amit Krisztustól kaptatok. Így megmentitek a hit oly sok évszázadának örökségét. Ne féljetek, hogy kevesen vagytok! Nem arról van szó, hogy választásokat kell nyerni, vagy befolyásolni a közvéleményt…
A lényeg az, hogy élni kell az evangéliumot. Nem úgy gondolkodni róla, mint utópiáról, hanem megtapasztalni…
A hit olyan, mint a tűz. Amikor a tűz megvilágítja az éjszakát, az emberek lassanként köréje gyűlnek. Ilyen legyen a ti reménységetek!”
Ezek olyan velős, megfontolandó mondatok, amelyek jól beleillenek a karácsonyvárás elmélkedő, összeszedett időszakába.
Beszéltem.

Coda. 

A Szigligeti Színház színésze (jobbról) azt üzente Pintérnek, Schillingnek  (balosok) és a velük egy húron pendülőknek, hogy nem félnek. “Ahogy 1981-ben sem féltem, pedig kaptam a jóból. Én már tudom, hogy milyen az, és csak arra kérem a Jóistent, hogy te soha ne tudd meg.”

Reggel
Találkozom a hajnallal,
a feleségemmel,
a tabernákulum és az Eucharisztia Krisztusával,
Látom a feljövő napot, a miséző papot.  
Találkozom az üzlet pénztárosával.   
Délelőtt
Megjönnek a fiatalok: Elvi, Dodó és Rita.
Távozik Elvi.
Elmegyek Dodóért, aki tornára jár.
Találkozom a recepcióssal.
Hazahozom Dodót, itthon találkozunk Tücsivel.
Elmegy Tücsi intézményi karácsonyra. Áldott karácsonyt kívánok általa volt kollégáinak.
Megérkezik Elvi és Józsi, aki keresztapa.
Délben
Együtt ebédelek Elvivel, Dodóval, Ritával, Józsival.
Délután
Altatni tér Elvi, elalszik Rita.
Távozik Józsi. Szép karácsonyt kívánunk egymásnak.
Megjön a szódás. Elmentében kölcsönösen szép karácsonyt kívánunk egymásnak.
Tévémese bekapcsol. Dodó kikapcsol. Az almát és az almalét elfogadja.
Megjön a gyerekek apja. Hozza Levit. Aztán apjuk tovább intézményi karácsonyra.
Levi, Dodó leragadnak a képernyő előtt. Azért az almalevet Levi is elfogadja.
Megérkezik Elvi, Rita elaludt.
Rita ébred, gyerekek tévé kikapcs. Sapka, kabát, cipő. Banánturmixra nem marad idő.
A gyerekek Elvivel eltáv.
Egymagamban.
Hamar sötétedik.
Hazavárom Tücsit.
Vajon mit fog mesélni?
A nap folyamán többször bevillan: Ma van 59 éve annak, hogy apánk meghalt.
R. I. P.

Gyerekként azt hittem, hogy csak a Mikulás tud átmenni a zárt ablakon.
Utóbb kiderült, hogy a mezei poloska is tud, s ha mégsem, akkor meg hogy jött be a szobába? S nem is egy.
A függönyön találtam egyet.
Kidobtam.
Majd a függönyön találtam egyet.
Eltapostam.
Aztán gépelés közben a karomra szállt.
Kidobtam.
Majd a billentyűzeten landolt egy.
Azt is kidobtam.
Amikor a hajamon éreztem kaparászást, hát nem egy mezei poloska volt?
Kidobtam.
Nooormális?
Ránézek a naptárra: Dec. 17. Kinézek a kinti hőmérőre. Plusz tizennyolc Celsius.
Nooormális?
Meghallgatom a híreket. Mintha kezdene eluralkodni az összevissza beszélés és a káosz.
Nooormális?
Az egymást követő reklámok között tíz másodpercenként hangzik el a mantra a kockázatos mellékhatásokról.
Nooormális?
A FB-on végre találok valami értelmeset, de tovább lapozom. Többé nem találom meg.
Nooormális?
A migránsok húzogatják az oroszlán bajuszát. Megpróbálják a csaknem lehetetlent, hívatlanul átmászni a határkerítésen. Lebuknak. Oda nyilatkoznak, hogy Németországba akarnak menni.
Pénzük kimeríthetetlenül sok, személyi okmányuk semmi, esélyük az átjutáshoz kétséges.
Németország - ha kvóta alapján is -, de fogadni akarja őket.
Ahonnan jönnek, van kikötő. Németországnak is van kikötője. Egy hajóút rendezett jegyvásárlás esetén lényegesen olcsóbb, mint az embercsempészeknek fizetett sarc. Akkor meg…  
Nooormális?
Még mást is mondok. Egy repülőjegy mindössze töredéke annak, mint amit az embercsempészeknek kifizetnek. Miért nem repülnek?
Miért döngetik mi kerítésünket?
Nooormális?
***
Nyelvike
Néhány főnév többesszámú alakja egészen mást is jelent, mint egyes számban. Ilyenekre bukkantam:
tuba – tubák
paca – pacák
dia – diák
osztja – osztják
ma – mák
A többieknek egyes számban nincs értelmük.
rozsomák értelmes, de a rozsoma nem
az osztrák értelmes, de az osztra nem
pasztinák értelmes, pasztina nem az.
stb

Sarah bíboros könyvében reflektál Piotr Bednarski (Kék hóesés) könyvére. Ezt írja:
A lengyel szerzőt még gyerekkorában deportálták Szibériába, a Gulágra a szovjet korszakban. A vonatra felszállva, amely a táborok felé szállította, azt kérdezte magától, miért deportálják vele együtt az édesanyját, aki annyira szép. Van-e szebb a gyermeki szívnek, mint az édesanyja arca? Aztán ezt a választ adta saját kérdésére: „Mert arra a szépségre, amely édesanyámról sugárzott, ott majd szükség lesz.” A szépségre mindenütt szükség van, ahol az ember elállatiasodik, mindenütt, ahol az emberből ördögöt akarnak csinálni… A gyermek rájön a koncentrációs táborokat építő szovjet rendszer és az erőszakos halál förtelmes undokságára, felkiált: „Krisztust keresztre feszítették. Értünk. Ő fiatal volt és szép. Ő szeretett és szeretetet hirdetett, és ennek ellenére, vagy talán éppen ezért megölték… A szeretet talán bűn?”
Megjegyzésem: A korunk támadásai közepette felmerül bennem is: tán a szeretet bűn egyesek szerint, vagy legalábbis nyálasnak számít rozsdás vaskorszakunkban?
És egy másik gondolat: Nem kellene lefordítani, kiadni ezt a könyvet?
***
[Horribile dictu] még kimondani is szörnyű…
Magáról is vall Sarah bíboros. „Guineában születtem, Szeku Turé diktatúrájának idején. Megértettem, hogy a forradalmi diktatúra erőszakosságára az egyetlen válasz a szeretetből vállalt szenvedésben van….Tudtuk, hogy minden letartóztatott testvérünket kínzásoknak vetik alá. A rendszer állítólagos titkos információkat akart kiszedni belőlük. Kétségem se volt afelől, hogy elődömet, Msgr Tchidimbót a legkegyetlenebb kínzásoknak vetették alá. Arról a sok emberről, akiket Szeku Turé börtöneibe zártak, többé semmi hírt nem kaptunk…. A rendszer alantas tagjai féktelen perverziót tanúsítottak: Szerették nézni, hogyan halnak meg foglyaik. Ezzel az ördögi borzadállyal szemben kellett Guinea népét bevonni az isteni szeretet, a megbocsátás világába. Az erőszaknak és a gyűlöletnek csak úgy lehet ellenállni, ha visszahúzódunk Istenbe azért, hogy mérték nélkül tudjunk szeretni. Istenben van az egyetlen reménység. Az Atya magába gyűjti az életet és a szeretetet.”
A szadizmus nem idegen korunktól. Az erős hitű vértanúk „visszahúzódnak Istenbe”. Nincs más lehetőségük. Mikor lesz ezeknek vége? O tempora o mores! – kiáltok fel Ciceróval.