Mickey webnaplója

Azt hiszem, szeretem a jó focit, s olykor találkozom is vele. A sport tévécsatornák sokféle műsorral kecsegtetnek. Valahogyan a klubmeccsek érdekesebbek, mint a nemzeti tizenegyek találkozói. Ugyanis a klubjátéknak megvan az az összeszedettség jellege, ami a válogatottakéból hiányzik. Ettől kezdve csaknem kiszámíthatatlan, hogy egy-egy nemzeti tizenegy hogyan fog szerepelni. Láttam már görög EB csapatot játszani. Láttam már, hogy a portugálok nem tudják kétvállra fektetni az egyik összecsapás alkalmával a magyar válogatottat (láttam Ronaldót toporzékolni). Mindenesetre az aranycsapatnak csupán az emléke valóságos. Mindezt azért írom, mert tegnap Wales ellen indult „sorsdöntő” mérkőzésre a nemzeti válogatott.
Rámentem a meccsközvetítésre az első tíz percben, és azt mondtam magamban, amit A tíz mesterlövész c. filmből merítettem: Eddig még jó. Tényleg az volt: 0:0.
De látszott a magyar csapat szorult helyzete is.
Visszakapcsoltam a második félidőben is, a 65. percben.  A kijelző azt mutatta, hogy 2:0 oda. Ajjaj. Minek nézzem? Lefeküdtem aludni.
Reggel megtudtam, hogy maradt a vesztes állás.
Tehát Wales a továbbjutó, hogy aztán egy újabb sorsdöntő összecsapásban kiessen. Ha meggondolom, csak egy aranyérmes csapat lesz ez alkalommal is.
Ami pedig a focit illeti, nagyon sok erőfeszítés kíséri a csapatok kinevelését.
Hogy megéri-e? Nem tudom. Más sportágakban – elsősorban a vízi sportokban – kétségtelenül jobbak vagyunk.          
Nem is akarom tovább ragozni a honi sporthelyzetet. Hiszen magam sportegyesületnek soha tagja nem voltam, bár focizni szerettem, mégis a pálya széléről kiabálok, ha véleményt alkotok a sportokról.
Kétszer voltam a Népstadionban: először Satchmót, Louis Armstrongot láttam-hallgattam a betonteknőben, másodszor pedig (Szent) II. János Pál stadionbeli megjelenése alkalmával látogattam oda.
Valahogyan a focimeccsek látogatásai kimaradtak az életemből.
Tinikoromban rácsodálkoztam osztálytársaimra, akik ilyen-olyan drukkerek voltak, és hatalmas energiát fektettek bele, hogy saját csapatuk szereplését az egekbe vigyék szemben

- Józsi, hány gombócot tudsz megenni éhgyomorra? – kérdezi Jancsi a barátjától
- Legalább négyet.
- Haha. Tévedsz. Csak egyet. A többit már nem éhgyomorra eszed.
Pap Jancsi, a poénlövő meghallva a viccet maga is el akarja mondani.
- Móricka, hány gombócot tudsz megenni éhgyomorra?
- Hármat.
- Kár. Ha négyet mondtál volna, lett volna számodra egy jó viccem.
***
Az egésznek az ad aktualitást, hogy egy angol nyelvű FB-bejegyzés szerint a NASA megerősítette azt a korábbi kutatói állítást, miszerint nem emberi tevékenység következtében jön a klímaváltozás, hanem a Nap okozza. A Föld pulzáló módon egyenetlen pályán közelíti meg a Napot. Mostanában túl közel kerül hozzá, illetve távolodik el tőle. Másfelől a föld tengelyében is beáll időnként egy kisebb elmozdulás, és ez a kettő okozza az időnkénti szélsőséges időjárást, és az akármekkora mértékű felmelegedést. A cikkíró még hozzáteszi, hogy a klímaváltozással a baloldal riogatja eredményesen a népeket.
A cikkel csak az a baj, hogy egyesek HOAX-nak nevezik, mivel régóta kering az interneten. A nagyobb baj vele az, hogy másfelől álhírnek nevezik, aminek semmiféle tudományos alapja nincs.       
Magam nem tudok érdemben beleszólni a vitába. Trump elnök kiáll a klímaváltozáshoz semmi közünk-verzió mellett. Az EU pedig a klímaváltozás megállítására, legalábbis mérséklésére agitál.
Ha csakugyan a Nap okozná, akkor kísértetiesen hasonlítana az óegyiptomi történetre, ami arról szól, hogy a napfogyatkozást a papi rend előre kiszámította. Amikor bekövetkezett, hókuszpókuszokkal próbálta alátámasztani, hogy hatalma van a nap eltüntetésére, illetve elővarázslására, amennyiben a nép hódol a papok előtt. A nép hódolt, a Nap pedig előbújt annak rendje és módja szerint.
Ha igaz lenne a NASÁ-nak tulajdonított megfigyelés, akkor se ismétlődne meg az ókori „csoda”, mert a pulzusváltás belátható időn belül nem valósulna meg. Így az emberi beavatkozás eredményességével érvelők elesnének a „na ugye, megmondtuk” győzelmi felkiáltásának a lehetőségétől. Hol lesznek már akkor ők, hol leszek már akkor én, ha egyáltalán túl lehet élni a felmelegedést.
***
Ma  megérkezett két összerakható fotel (román), egy összerakható asztali lámpa (kínai), egy hosszú fa lerakó (orosz) és egy fém lerakó (kínai). A meglévő lengyel kanapé társaságában kell jól érezniük magukat. Két markos legény szállította az emeletre a bútorféléket, és két kevéssé markos valaki, feleség és én állítottuk össze a lapra szerelt foteleket stb. Filmezni kellett volna bennünket, ahogy öregesen birkózunk a combos darabokkal: Kitűnő témát szolgáltattunk volna egy karikaturista számára.
Meg is jegyeztem, hogy csak annak örülök, hogy nem karácsonyfát kellett lapra szerelt állapotából életre keltenünk.
Ugye, tudja mindenki, hogy milyen az IKEA-karácsonyfa? Külön egy dobozban a kóró, egy másikban a ragasztó. Egy zacskóban pedig a tűlevelek.   
***
Dal a receptkiváltásról
Van szatyromban minden jó,
Amlodipin, Valsacor,
Atorva és Diovan.
De hogy ebben mi jó van...?

- 

Ma az olvasmány a Makkabeusok első könyvéből vétetett. Ebből ragadok ki egy mondatot: „A király felhatalmazta őket, hogy pogány szokásokat vezessenek be. Pogány szokás szerint testgyakorló iskolát létesítettek Jeruzsálemben.” Lám a stadionépítés nem új keletű. Miért is van rá szükség mégis? Egyszer A. Merkel értésére adta OV, hogy annál rosszabb variáció nem létezik, mintha a gazdagság gyengeséggel párosul. (Logikus. Van vagyona és gyáva: Vegyük el tőle az értékeit!)
Ebben a helyzetben mit lehet tenni? Erősíteni kell az embereket.
Tehát kell a sport, kell a testedzés, kell a megannyi intézmény is.  Ha elég edzetté lesz a társadalom, akkor erőt lehet a betolakodni vágyókkal szembeállítani.
Megpróbáltam tréfára fogni, hogy kiktől mire lehet számítani?
A sakkozók elkészítik a stratégiát.
A go játék képviselői vigyáznak az ország területi épségére.
A futballisták kialakítják a helyes taktikát.
A birkózók ölre mennek az ellenséggel.
A vívók megvívják ádáz tusáikat.
A pólósok segítik a folyamőrséget.
A súlylökők a várvédelemben látnak el feladatot, a bástyákról dobálják a súlyokat.
A gerelyhajítók a gyalogságot erősítik hatalmas és félelmetes fegyvereikkel.
A diszkoszvetők dobócsillagként küldik az ellenségre korongjaikat.
Az öttusázók a hegyivadászokat megszégyenítő manőverekre vállalkoznak.
A hosszútávfutókból lesznek a futárok.
A rövidtávfutók a füstgránátokat visszadobálják a feladóknak.
Az ugrók ráugranak a támadókra.
Az ökölvívók kiütik az ellenséget.
A kerékpároshadosztály a korábbi könnyűlovasság feladatait látja el.
A gátfutók árkon-bokron üldözik a menekülőket.
A gyaloglók lelépik az ellenfelet.
A tájfutás résztvevői helyismeretüknél fogva nyernek.
A „bénák” öngólokkal gyengítik a csatározókat.
A felsorolás folytatható.
Én itt mindenesetre abbahagyom az agyzsibbasztást, márt bár nekem kellemes időtöltés, hátha mások számára unalmas.

FülesBagoly hanyag módra:
Úgy kell annak, aki megveszi a FülesBagoly Olasz módra c. rejtvényújságot. Már sokszor elhatároztam, hogy nem adok ki pénzt erre a hevenyészett lapra. De mivel a kapott két rejtvénylap 79 rejtvényét megfejtettem, új muníció után kellett néznem.
Megvettem a novemberi számot. Nem hallgattam Karinthyra, akinek a tréfás közmondásai között szerepel: Aki megveszi a házat, megveszi a poloskát is. Hát én megvettem. Ha lehet, még azóta is romlott a nívója a lapnak, hogy utoljára találkoztam vele. Az anagramma rejtvényt csak úgy lehet megfejteni, ha a rejtvényábra alsó sora alá egy újabbat szerkesztek hozzá.
A mozaik-rejtvényt sehogy se lehet megfejteni. A megadott mozaik darabokból nem áll össze épkézláb megfoldás, s a végére lapozva egy másik rejtvény megfejtését közlik, amely köszönő viszonyban sem áll a feladattal.
A rejtvényhez Bús Balázs repi tollát használom. Meg kell hagyni, prímán ír. (Kár, hogy Balázs elvesztette a választást.)
Tegnap itt volt Rita unoka. Nincs két éves. Meglátta nagymama kezében a Bús Balázs-tollat. Elkérte nagyanyjától, s hozta nekem a rejtvénylappal együtt, hogy dolgozzak vele, mert az az én tollam.
***
És ha már a választás vegyes kimenetélénél járok, hadd jegyezzek fel egy hasonlóságot a választások kimenetele és a graffitik között: Ha van még efemer valami, az a graffiti. Olykor-olykor sajnálom, hogy így van. Mert bár a graffitik zöme pocsék firka, akad üdítő kivétel is. Ám ezek sorsa ugyanúgy efemer sors, mint a pocsékoké. Takarja őket a következő firka, amely nincs tekintettel arra, hogy az alatta levő esetleg nagyságrenddel különb színvonalú volt, mint az aktuális. Nem így van ez választások alkalmával is? A hitvány nemegyszer letakarja az értékeset.
***  
A Puskás Aréna megnyitója egyben egy legendás játékos búcsúja is volt: Gera Zoltán 67 ezer ember előtt tett tanúságot hitéről, szavait jól hallható taps követte. „Mindenekelőtt Jézus Krisztusnak köszönöm, hogy itt vagyok. Mindent, amit elértem, neki köszönhetek.”
Nem ő az egyetlen, aki tehetségét rendszeresen megköszöni annak, akitől kapta. Pl. a belőtt gólok után, amikor az égre mutat. Pl. Balczó András, aki elmondta magáról, hogy a müncheni olimpián eljutott a mélypontra, amikor is egy olyan égi löketet kapott, hogy öttusában egyéni olimpiai bajnok lett. Kegyelemként emlékezik rá, hogy rájött, hogy nem tartozik senkinek a győzelemmel, s ne azért szeressék, mert első lesz, hanem a Balczó Bandikát szeressék. A nyerési kényszertől való szabadulás szárnyakat adott neki. Győzött és győzött, amíg mindenkit mindenben le nem győzött. Így volt ez már régen is. Toldi a cseh legyőzésekor mit is mond? „De nem köszönöm azt magam erejének, / Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének.”

George, légy szíves, ma már ne mondj több igazságot, kérleli a professzorné férjét Albee drámájában (Nem félünk a farkastól). Mivel a közelmúltban már annyi igazságot hintettem el, elhatároztam, hogy ma nem elsősorban igazságokat fogok termelni, olvasott rezüméket magamból kisajtolni, hanem megpróbálom az alig lehetőt: Néhány viccet idehozni. Azért csaknem lehetetlen a dolog, mert a vicc nem terem, mint kender – bőven.
Azért van néhány már-már viccnek számító közlés különböző forrásokból. Ezekből szemezgetek.
***
- Kedves mester, higgye el, sokra tartom, hogy az éjszaka közepén segít nekem – mondja a lerobbant kocsi gazdája az autómentőnek.
- Hát még én! – feleli a mester.
***
(Nem Karinthytól vették kölcsön, merthogy) Mi az: A sivatagban él, és szemmel láthatóan semmi dolga.
- Ücsörgőkígyó.
***
Poénos vicc: Két folyó beszélget. Az egyik megkérdezi: - Mondja, nem véltelenül ön a Po folyó?
A másik így értetlenkedik: Po én? Micsoda poén!
***  
Doktoros.
- Doktor úr, segítsen! A nővérem liftnek képzeli magát.
- Hozza be hozzám a nővérét, kérem!
- Nem tudom, mert nem áll meg ezen az emeleten.
***
A bárpultnál ülő férfi dupla whiskey-t rendel.
Megissza, belenéz a zakója zsebébe, bólint, és rendel egy újabb pohárt italt.
Megissza, belenéz a zakója zsebébe, bólint, és rendel egy újabb pohárt italt.
A pultosnak feltűnik a dolog, és megkérdezi a vendégtől:
– Mondja, kérem, mi van a zsebében, hogy minden pohár után belenéz?
- Az ügyvédem fotója. Ha már kezd becsületesnek látszani, az azt jelenti, hogy már eleget ittam.
***
Azt álmodtam, hogy két fél vagyok. Ennyi az egész.
***
Mi legyen a Rex-felügyelő utolsó epizódjának a címe?
REXIT. (Ez az én szabadalmaztatásra váró poénom.)
***
Öreg bácsika elmegy az életbiztosítóhoz, hogy szerződést kössön
velük: Az ott lévő hölgy megkérdezi:
- Hány éves, bácsika?
- 102 éves vagyok.
- 102?! És a maga korában életbiztosítást akar kötni? Tudja mit? Jöjjön vissza holnap.
- Holnap nem jó. Akkor lesz az apám születésnapja.
- Az apja születésnapja!? Hány éves az apja?
- 139.
- Akkor jöjjön vissza a jövő héten.
- Jövő héten végképp nem jó. Akkor lesz a nagyapám esküvője.
- A nagyapja esküvője!? Hány éves a nagyapja?
- 164.
- És az ő korában meg akar házasodni?
- Nem akar, de a szülei erőltetik...

1946. A budapesti Szent István-bazilika lépcsőin mondott szabadtéri misén prédikált Mindszenty. A terror akkor már kinyújtotta csápjait. Falragaszok jelentek meg, köztük ilyen felírással: „Kisöpörjük a reakciót!” Ő felemelte a szavát: „Csak lassan azzal a seprővel! Nem engedünk mindent kisöpörni!” – s felsorolta mindazokat a keresztény értékeket – Isten, haza, vallásos családi élet –, amelyeket meg kell védelmezni. Mintha ma hasonló lózungokkal támadnák a fentieket. Csak sunyibb formában.
***
Sátoraljaújhelyi beszédének egyik megragadó mondata: „Miért haragusznak egyesek ebben az országban az Anyaszentegyházra? Mert ami jó, arra az Anyaszentegyház sohasem fogja mondani azt, hogy rossz, ami pedig rossz – s itt felemelte hangját –, arra az Anyaszentegyház sohasem fogja mondani, hogy jó.” Ja, kérem, az újbeszél szerint minden szónak az az értelme, amelyet adok neki. Ha nőnek érzem magamat, akkor a bíróságnak kell zavarba jönnie, mert én azt teszek, amit akarok. Ma egy tinilány teleordíthatja a világot a „hogy merészelitek” zöld szlogennel, miközben mindenki tudja, hogy demagógia, amit művel.
***
Az egyszeri állomásfőnök – az anekdota szerint – így irányította Zalaegerszegen a vonatról leáramló tömeget: „Akik misére mennek jobbra, akik mesére mennek, balra szíveskedjenek fáradni.” Zalaegerszegen nem engedtek mikrofont felállítani a templom előtti téren, ahol Mindszenty misézett és prédikált, de hangja betöltötte a teret, s a nép úgy odafigyelt, hogy majd a lelke szakadt ki… Ott mondotta ezeket a nép körében gyakran idézett szavakat: „Sokféle köszöntés volt már ebben az országban: köszöntek úgy, hogy ,Szebb jövőt', s nem lett szebb jövő; köszöntek úgy, hogy ,kitartás', és nem volt kitartás. Most úgy köszönnek, hogy ,Szabadság', de van-e szabadság? Egy köszönés van, amely volt, van és lesz: ,Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus'!” Ismereteim szerint traktorokat pöfögtettek a közelben, hogy elnyomják a szónok hangját. A gazdákat pedig lóösszeírás ürügyén próbálták azon a napon távol tartani a szónoklattól.
***
„A magyar bábkormány tüntető gyűléseket szervezett a csőcselék és a megfélemlített párttagok bevonásával, akik »Munkát, kenyeret! – Mindszentynek kötelet!« jelszóval vonultak fel Budapest utcáin. Az egész ország megdöbbenve figyelte az eseményeket: Lehetséges volna ez? Egy főpapot, mint közönséges gonosztevőt perbe fogni, kivégeztetni?
Mint lidércálom nehezedett a nemzetre egy törpe kisebbség rossz szándéka, a moszkvai fegyverek és tankok árnyékában.” (Az idézetek Miskolczy Kálmán visszaemlékezései) . A durvaság mintha újra itt csapkodna a tereken, és mintha megint egy törpe kisebbség rossz szándéka kapna erőre a láthatatlan és névtelen pénztőke ösztönzésére.
***
„Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat, és megkövezed, akik hozzád küldettek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de ti nem akartátok.” (Mt 23,37)  A jézusi szavak a kiszolgáltatottság panasz-szavai.
Imához.

Látjuk, Velencében méteres vízben gázolnak a városban közlekedők. Látjuk, a tízméteres hullámok között hánykódó hajókat, látjuk a cunami erejét, vagy akár csak egy csőtörés pusztítását. Bár Petőfi kinyilvánította, hogy a víz az úr (habár fölűl a gálya s alúl a víznek árja, azért a víz az úr), a gálya se hagyja magát. Lehet tagadni, de végenincs csatározás folyik a szekértáborok között.
Olvasom, hogy Bayer antiintellektuális társaival szórja a sok marhaságot, és olvasom azt is, hogy az egyetemi professzor elképedve tapasztalja a hallgatók elemi tájékozatlanságát. Arany portréjának gondolják Petőfiét, úgy vélik, hogy a Bán bán zenéjét Katona József írta stb.
Elképedtem ezen a tájékozatlanságon.
Azt érzékelem, hogy egymásnak feszülnek az indulatok, és próbálnak fogást találni a másikon. A háború nem dőlt el, csaták folynak változó kimenetellel.
A tagadás szelleme kísért, a rombolásé, a dacé, a dolgok összemosásáé, az orwelli újbeszél szelleme kísért (őrültségeket kívánnak lenyomni kísérletképpen a társadalmak torkán, hátha beveszik – bevallotta Junker), értékeket védelmező, felmutató, építő munkával szemben.
Nem is akarom folytatni. Inkább a régi vicc poénját hozom ide. Hogy mi lesz, azt tudom, de hogy addig mi lesz, azt nem tudom.
De hozhatok más viccet is.  Egy ebéd közben Rómában szó esik arról, hogy Fatimában parasztok hoznak búzát ostyasütéshez. Mindszenty meséli az asztaltársaságnak:
„Otthon is szokásban volt ez, viszont egyszer az egyik parasztgazda nagyon sajnálta a búzát, és ezért elment a plébánoshoz. Megkérdezte tőle, hogy ez évben nem lehetne-e búza helyett zabot vinni?
Erre azt mondta a plébános: Én nem bánom, hozhatsz, de ha prédikáció helyett nyerítek, akkor ne csodálkozzatok!”
A bíborosra visszaemlékezők megemlítik, hogy megkérdezték Mindszentytől, hogy készül fel beszédeire, hogy megannyi idézettel tarkítja mondanivalóját? Ő azt válaszolta, hogy megtanulta őket annak idején, s csak emlékezetéből beemeli aktuális mondanivalójába őket.
Ám csak arra emlékezhetünk, amit valaha bevéstünk.
Az értékek bevésésével pedig mintha baj volna.
    

Nem emlékszem rá, hogy valaha ekkora vonzást éreztem arra, hogy egy könyvet olvassak tovább és tovább. A Mindszentytől szóló antológia pedig ilyen. Megismerem azt a kort a bíboros szemüvegén keresztül is, amelyben cseperedtem. Egy helyreigazítás mégis kikívánkozik belőlem a poszt elején. A kötet megidézi a Kő az úton c. verset, s Prohászkát nevezi szerzőnek. Nem tudom, mitől ment át a köztudatba ez a fals adat. A verset a német Maria Fesche írta, Turmezei Erzsébet fordította, és valamiért Prohászkának adták a szerzőséget. Tévedés. 
Lapozzunk.
Mindszenty tudta, sejtette, mi vár rá a Rákosi-érában. Elé ment. Köröztetett egy négymondatos anyagot országszerte, melyet leközölt a legtöbb világlap, s melyben félreérthetetlenül állást foglal saját ügyében.  Ezt írja:
„Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben.
Nem mondok le érseki tisztemről.
Nincs vallanivaló és semmit sem írok alá.
Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének a következménye, s azt eleve semmisnek nyilvánítom.” (59. o.) No comment.
Készül elfogatására is. A nyugati rádióadóknak továbbít egy papjaihoz szóló, kitartásra buzdító levelet (hangvétele hasonló az ószövetségi Makkabeus fivérek elszántságához), ezt letartóztatásának a napján beolvassák mindenütt a külföldi rádiók.
Bízik a szentek közösségében égen-földön. Amikor anyja biztosítja róla, hogy sokan imádkoznak érte, így reagál rá: „Mindjárt édesanyám szavai után kezdtem a visszafizetést, és imádkoztam azokért, akik értem imádkoztak. Ezt a szokásomat még folytatni akarom halálomig, és remélem, folytathatom majd az örökkévalóságban is.” (71. o.)
Az észak-amerikai magyarokhoz írt helyzetelemzése máig érvényes. Ebből idézek: „Az Egyház mai mély válsága ne ijesszen meg bennünket. Túlságosan és sokáig ráhagyatkoztunk az ősi múltra épült, a családi és nemzeti folytonosságba beágyazott keresztény hitre. E beágyazottság azonban csak támasz lehetett, de nem volt sem maga a hit, sem annak záloga. Minden egyénnek, minden nép minden egyes nemzedékének újra és újra meg kell küzdenie a hitéért úgy, mint Jákobnak az Isten angyalával. Nem szabad elereszteni az alkalmakat, a lehetőségeket még halálos fáradtság miatt se, mindaddig, míg Isten meg nem áld bennünket. Ez az Isten akarata. Isten fiatal. Övé a jövő. Ő nemcsak a múlt, a hagyományok, a valamikori nagyságok tudója vagy féltékeny vigyázója, hanem az újnak, a fiatalnak, a holnapnak az előhívója egyénekben és népekben, akik nem adják föl magukat. Ezért nincs helye a csüggedésnek. ... Százados, tragikus és hősies küzdelmekben hazát vesztettünk… Több százados törökdúlás ment át rajtunk, és a nemzet testén hordta súlyos következményeit: az elernyedtséget, a betelepüléseket. 1849-ben saját dinasztiánk tiport el bennünket orosz csizmával. A végzetes Trianont követte a még végzetesebb kiszolgáltatásunk Jaltában és 1956-ban a nemzetgyilkos kommunista rendszernek.”  (72-73. o.)
Egyfajta elkényelmesedésről ír, ma még jellemzőbb ez a fajta viselkedés. Rátapint a Jaltában elfogadott status quo embertelenségére. A kommunistákat nemzetgyilkosoknak nevezi. Kérdem én, a népeket beolvasztani akaró folyamatos és máig ható törekvés nem éppen ilyen nemzetgyilkos tendencia?
Dehogynem.
Ami pedig a hitre igaz (minden egyes nemzedékének újra és újra meg kell küzdenie a hitéért) a kultúrára is igaz. Kodály emlegeti, hogy minden generációnak meg kell küzdenie a kultúra megszerzéséért. Nagyon gyorsan elillanhat az értékekre való fogékonyság, s társadalmi méretűvé dagadhat a nihilizmus, a humánus eszmék félredobása talmi, gagyi portékákra cserélése. 
Ezért kell észnél lennünk, nincs több életünk, csak egy.

Peterdi Pál azzal népszerűsítette a testi kondíció megőrzésére szolgáló kocogást, hogy „a láb mindig kéznél van”.
Amikor azt látom, hogy a világ elég rossz állapotban van, arra gondolok, hogy egy hasonló szlogennel kellene népszerűsíteni az imát:
Az ima lehetősége mindig kéznél van.
 A kapcsolatfelvétel lehetősége mindig adott:
nincs gyenge térerő,
nem merül le az akksi, és az sem fordulhat elő, hogy éppen
nincs nálam a mobilom, az okostelefonom.
Ha eszemnél vagyok, a kapcsolás létrejöttébe nem szólhat bele senki.
Segítséget kérhetek az egész égi mindenségtől:
A Teremtőtől,
a szentek társadalmától,
kedves odaát lévő ismerőseinktől,
rokonainktól,
barátainktól.  
Nem győzöm hangsúlyozni Prohászka igazát. Ahogy tíz éve megidéztem, ma is ezt teszem:
„Uram, mutasd meg arcodat!
Látni akarlak s többet venni tőled s meríteni belőled, mint eddig.
Aki csak a maga fogalmaihoz ragaszkodik, s nem fogadja el a másét, az olyan, mint akinek a nap hátulról süt, s így mindig saját árnyékába lép.
Nem lelkünk s énünk vetületeit akarjuk, hanem a közvetlen fényt! 
Ezt add, Úr Jézus!” Írta Prohászka majd száz éve.
A világ összes gonoszsága, erőszakossága, durvasága és szemtelenkedése ellen javasolom a püspökkel: Forduljunk a közvetlenül a FÉNY felé, s ne törődjünk az árnyékokkal, mert úgy nem érdemes élni, depresszióhoz vezet.
De ha már megadtam magamnak a szót, akkor azt is hadd fejezzem ki, hogy az árnyék folyamatos megjelenítése a virtuális térben hallatlanul romboló hatású. Azt sugallja, hogy a bűn, a rossz, a cinizmus az úr. Azt sugallja, hogy csinálhatsz bármit, „megveszlek kilóra”. Ez persze csupán mérhetetlen szemtelenség, ha némelyekre nézve igaz is.
Ne a rosszat erősítsük, hanem a jót!  
„Teremtőnk kérünk téged... az ellent kösse meg kezed, testünket, [lelkünket,] hogy ne törje meg,”
Ments meg minket mindenféle szutyoktól.      

Egyszer megjelent egy cikkem a jezsuita lapban, melyben Mindszenty bíborosról emlékezem.
De most másról mesélek.
1956-ban nagybátyám családostul Amerikába, Mindszenty József pedig a bp.-i amerikai követségre menekült.
Utóbb Mindszenty Bécsbe emigrált, nagybátyám, Horváth László pedig mint zalai 1972-ben felkereste bécsi otthonában a szintén zalai származású bíborost.
Ezt részletezi egy Youngstown, Ohio-ban 1987-ben megjelent antológiában (Szentnek kiáltjuk!)
A könyvre rátaláltam.
Nagybátyám visszaemlékezése a kötetben megtalálható.
Ebből idézek:
„üdvözölhettem a bíborost,.. és negyvenöt perces beszélgetés következett ezután... A nagy apostol energikus erővel hatott reám hitével, bölcsességével, alázatosságával… megjelent egy gyönyörű rózsafüzérrel, mondva, hogy ezt a felségemnek küldi azzal, hogy mondjon el egy tizedet Magyarországért... Az audiencia végén megáldotta egész családomat.
Utóbb… erősödött bennem a gondolat, hogy valamit kell tennem Mindszenty bíborosért. … zenei kompozíciót kell írnom az ő emlékére. A sokféle elgondolásból miseterv született.
1975 karácsonyára sikerült befejezni. „English mass in Memory of Joseph Cardinal Mindszenty”. Első bemutatása 1976. február 22-én volt a New Yersey-ben levő Summit Szent Terézia templomában, ahol orgonista és kórusvezető voltam hét éven át…
A kiadás munkájának elvégzése után a mű szép nyomtatásban is megjelent…
Horváth László megzenésítette Könnyű László költeményét (Ének Mindszentyről) is vegyeskarra, orgonakísérettel. Ez utóbbi teljes kottáját leközli az antológia. (450–459. o.)