Mickey webnaplója

A két személyes névmás ebben a formában foglalt. Az enyém különbözik tehát ettől, ha nem is sokban.
Ezek és azok – mondom én. Mondom, mert tegnap
ezek és azok harcoltak egymással.
Ezekre szavaztunk mi, azokra mások.
Ezek narancssárgák, azok tarkabarkák.
Ezek máskor is narancssárgák voltak, azok máskor vérpirosak.
Ezek miatt volt már narancssárga az ország, de azok miatt is volt már vérpiros.
Most is narancssárga, de alatta tarkabarka.
Ezek vesztettek a nagy településeken, azok nyertek ugyanott.
Ezek nyertek a kistelepüléseken, azok vesztettek ugyanott.
Ezek nyertek az önkormányzatok testületeiben, azok vesztettek.  
Ezek egyelőre mégis eredményesen vették fel a harcot azokkal szemben.
Ezek és azok mostantól kénytelenek együtt dolgozni a hivatalokban.
Ám nehéz lesz megmondani ezeknek, hogy kik azok, mert azok konfúz társaság, dacszövetség.
Ezek átadják a főváros főpolgármesteri székét azoknak.
Azok szembe találják majd magukat naponta ezek képviselőivel. Hogy ebből mi jön ki?
Ezek közül most sokan bánkódnak, mondanám: ne tegyék, hiszen azok most örülnek.
Ezek örültek ugyanis egy évtizedig, amikor meg azok bánkódtak.
Ezek gratuláltak azoknak, remélem, azok is megemlékeznek ezekről.
Ezek és azok, vajon dualista a világ, vagy van átjárás ezek és azok között?
Ezek erkölcse ilyen és olyan, azok erkölcse olyan meg ilyen. Mit lehet itt tenni?
Ezeknek üzenem, máskor verjék be jobban a patkószeget. Azoknak üzenem: közösek a tennivalóink.   
Ezeknek és azoknak egyaránt megosztom Laci atya (ugye Varga László püspök) napi üzenetét:
„A Sátán jelentése Vádló. Nagyon sikeres, amikor rávesz a vádaskodásra, mások megszégyenítésére vagy az önvádra. Mondj ellent neki ma is!”

Nem emlékszem, hogy a közelemben tartózkodott volna valaha is turbános ember.
Ma ez történt velünk hazafelé a RailJeten.
Velünk rézsút ült egy barna arcú, nagy orrú, jó közepes ember, sötét öltönyben, nyakkendő nélkül, fehér turbánnal a fején. Rendületlenül nyomkodta okos telefonját, fülesen hallgatott egy tanító férfit.
Egyértelművé lett, hogy indiai az ember.
Hatalmas ékköves gyűrűt viselt. Ránézésre maharadzsának véltem.
Elgondolkoztam rajta, hogy rejt-e valamiféle kellemetlen meglepetést az utasoknak. Mert hát ki tudja.
Pokolgépet nem hordott a testén.
Az nem derült ki, hogy volt-e nála kés, és mire szokta használni.
Az viszont kiderült, hogy van nála kiskanál, mert a nála lévő kiskanállal turbánja alá piszkált.
Talán melege lehetett, vagy viszketett a feje búbja.
Turbánviselete miatt iszlámhívőnek véltem.
Egyebekben semmiféle támadási szándékának nem adta jelét.
Elmondhatta magáról: om shanti. Békés lélek vagyok.
Együtt szálltunk le a Keleti pu.-on. Utána meg egy japán férfi kerékpárjával.
Ahogy a külső peronon jövögettünk kifelé, egy háremre elég kendőbe bugyolált mozlim nő mellett haladtunk el. Ezek közül már kikerülhet öngyilkos merénylő. Hála Istennek, ők se szándékoztak gyilkolászni.
Hogy miért említem egyáltalán?
A tévé az oka mindennek. Soha nem mutatnak békés idegeneket. A hírekben csupán a revolverrel, vagy egyéb kézi lőfegyverrel gyilkolászókat mutatják, öngyilkos merénylőket és késsel hadonászókat mutatnak.
Naná, hogy azokat mutatják.
Pedig az emberek zöme békés természetű. De hát mint ilyenek, teljesen érdektelen híranyagok képzésére.
Ma egyebekben Mosonmagyaróvárra indultunk szép napos időben.
És megérkeztünk szép borús időben.  
Megnéztük a szép fiatalok
széppé varázsolt szobáját, beszélgettünk
szép unokáinkkal, akik megmutatták a 
szép Olaf macskát. Holnap meg
szépen elmegyünk voksolni, mert időnként erre felhatalmazásunk van.
Óhatatlanul elém toppan Karinthy Cini egykori, felesége kérésére visszafojtott, ki nem mondott kérdése. Azt szerette volna megkérdezni a szavazó bizottság tagjaitól, amikor csak egy mozgalomra, a Népfrontra lehetett voksolni, hogy mondják már meg az elvtársak, hogy hogy állunk?
A kérdés most sokkal aktuálisabb és érdekesebb, és
holnap ilyenkor (22 h) választ kapunk arra, hogy hogy is állunk.
Remélem, hogy jól.

Merthogy közöm van hozzá. Közöm, mert a Dávid Katalin által emlegetett jezsuiták jó részét személyesen vagy legalább hírből ismertem a velük való másfél évtizedes együtt munkálkodás okán.
Közöm van hozzá annyiban is, hogy vagy huszonnyolc éve javasoltam egyházi közösségemnek, hogy nyisson a társadalomra. Dávid Kata pedig eleve azon dolgozott, hogy kellő okossággal és a kegyelemben bízva kapcsolatban álljon mindenkivel, aki kész elfogadni társaságát, elveit, és tiszteletben tartja véleményét. A másképp gondolkodókat (a proletárdiktatúra alanyait) nem ellenségként, nem bezárkózva fogadta, hanem állandó párbeszédben maradt mindenkivel, aki hajlandó volt a párbeszédre. Emiatt Mindszenty hibáztatta őt, s megszüntette vele való kapcsolatát.
Közöm van hozzá úgy is, hogy amikor én anyai nagyapámnál nyaraltam Dombegyházán, akkor Kata testvére, a híres Lala, éppen ott töltötte kápláni éveit.
Nekem ennek a Lala (Lajos) papnak a neve ismerősként csengett. Megtaláltam, idén március idusán már megidéztem blogomban. Hát hogyne: a DK fiával, Hidvégi Mátéval készült interjúkötetben említi a paprokont, mint kivételes tehetséget és jelenséget.
D. Katalin megemlékezik Böhm Poldi festőről, akik egy lébényi nőt vesz feleségül, Kaszás Marát, aki Pestre jött orvostanhallgatónak, s akinek nem engedték befejezni az egyetemet. Poldi (Lipót) rákban halt meg és Lébényben van eltemetve. Nos, másik nászasszonyom Lébényben él és Kaszás lány. Muszáj lesz rákérdezni, hogy milyen rokoni kapcsolat fűzte őket össze.
Sok mindent nem tudok erről a Poldiról, de a kötet címlapját díszítő festménye (Grazie) szép és hiteles alkotás.
Ismerősöm ismerőse volt a kötetben bőven emlegetett Kondor Béla, aki felborította a szocreállal való élést, és akinek igényes rézkarcai világhíressé tették.
Közös ismerősként tekintek a kötetben szereplő Bernáth Aurél festőre. Szerettem színeit és szakirodalmi tevékenységét. Számos könyvét olvastam. Dávid Kata emberközelbe hozza személyiségének mélységeit megmutatva.               
Nehéz abbahagyni a reflexiót, de legyen elég most ennyi.

Megszakítottam a Vásáry-életmű olvasását befejezvén az első vaskos és jó nehéz kötetet. Megszakítottam, mert beleolvastam Dávid Katalin Emlékiratok c. munkájába, és azonnal felfaltam a kötet felét. Ő is érzékletes stílusban számol be egy hasonló korról és annak történéseiről, mint Vásáry. Mégis egészen más hangsúlyokkal találkozik az olvasó. Ezekből szemezek néhányat.      
- Az Oktogonnál így kínálja a lapokat a rikkancs:
SZABAD NÉP a MAGYAR NEMZET?
SZABAD SZÓ a NÉPSZAVA?
DEMOKÁCIA hetenként egyszer.
LUDAS a MATYI! (Ez utóbbival Rákosira utalt.)
Hát igen. Ezek a rikkancsok!
Magam meg azt hallottam a szoc. időkben az Örs vezér téri aluljáróban, hogy  legszebb ajándék a NÉPSZABADSÁG. Ez is igaz.
- Máté fiamék lakásukat nagyobbra akarták cserélni, de nem sikerült. Így szóltam férjemhez „Légy szíves, beszélj anyádékkal, intézkedjenek onnan föntről. Ennél okosabbat már nem tudok kitalálni.” Férje, Gyuri néhány nap múlva: „Fölhívott valaki telefonon, hogy tud ajánlani egy négyszobásat a Hegedűs Gyula utcában. Nagyszerű lakás, különben a lakás abban a házban van, amelyben születtem. Hát lehet ennél kedvesebben üzenni az égből? – kérdi a szerző. És azt felelem neki, hogy nem.
Anyám Szent Margit közbenjárását kérte eredményesen 1956 elején, de a legutóbbi ingatlanvásárlás is az égiek segítségével történt.     
- Valahol azt írja Dávid Kata, hogy az édesanyja gyerekeiért egyes tagjait ajánlotta fel Istennek. Egy alkalommal ezt jegyezte meg a szüle: Lányom, valamiféle bajból menekültél meg, mert gyulladásba jött a szemem, és a szemem érted van felajánlva.
Megjegyzem, tíz gyermeke volt.
Megjegyzem nekem is szoktak a tagjaim rendetlenkedni, és négy gyerekünk van.
- Az ostromlott BP-en kószálva egy ruszki katona meglátta és elvette DK karóráját. A vele lévő ruszin lány rákiáltott az oroszra oroszul: „Nem szégyelled magad, az édesanyjától ajándékba kapott órát elrabolnád tőle!” Mire a baka visszaadta neki.
- Egy GPU-s markába került. Sorsa meglehetősen bizonytalanná vált. Tört németséggel folyt közöttük a párbeszéd.
Katalin elmondta, hogy vezetékneve Dávid.
A szovjet kihallgató: Armenszki? Találkoztam Erdélyben Dávid nevűekkel, azok örmények voltak.
Mire Kata: Igen, azok a rokonaink lehettek, én is örmény vagyok.
A GPU-s: …én is örmény vagyok.
Kata kapott tőle egy doboz Nivea krémet, és igazoltatása ezzel befejeződött.     
- Dokumentum értékű igazolást ad a sokat támadott pápák, elsősorban XII. Piusz mellett felsorakoztatva érveit.
Én meg megjegyezem, hogy békétlen világunk minden korunkbeli pápát kifogásol, és már-már nagyon unalmas ez. Most éppen Ferenc pápát macerálják.
Számonkérik rajta, hogy nem tökéletes.
Milyen alapon?

Az emailek, SMS-ek korában és a twitterek korában, az Y, Z és alfa-generációk korában a szleng igen sok rövidítést használ az egymással való kommunikációban. Az egyik ezek közül a Közöd? Igen, ebben a kérdő formában. Ugyanis ennek a rövidítése: Van hozzá valami közöd?
Mivel népsűrűségünk átmenetileg öt fővel bővült, leépítettünk sok mindent, pl. könyvállományunkat is. És mivel a fiatalok elköltöztek, öt fővel csökkent a létszámunk, és üres polcainkat lassacskán újra könyvekkel kívánjuk benépesíteni. Tegnap feleség ennek a jegyében hat új kiadvánnyal tért haza belvárosi útjáról.
Most jöhet a „közöd?” kérdése. Azaz, hogy nekem mi közöm van hozzájuk?
Kezdem Dávid Katalin Emlékiratok c. munkájával. Valamennyire személyesen ismerem, ismerjük családját. Már régen elfelejtettem, hogy T. elküldte neki az EMSZO induló szövegét, s annak szerzőit. Lapozgatván most megakadt a szemem a 130-131. lapon, ahol apánk, Gy. Antal és nagybátyánk, Horváth László Iván nevesítve van, és az indulójuk szövege is itt található. Önéletírása olvasásra vár.
Szabó József László kötete (A gregoriántól a beatmiséig) már a címében hordozza, hogy közöm van hozzá. A család legtöbb tagja énekelte a Szilas Imre-féle beatmisét. A 142. oldalig kellett lapoznom, hogy előkerüljön neve és műve.  Aztán a többiek, Sillye, Borka, Dax. Utóbbinak különösen is szeretem örvendező zsoltár c. szerzeményét. Kitűnő ihletett dal, ifjúi lendületbe öltöztetve.
A Székely János pp.-kel készült interjúkötet címe: Mindenki érte él.  SZ. J. egykor a Rózsák terén káplán. Ő kereszteli unokahúgomat. Megnyerő, barátságos pap. Talán ő az, akinek sógorom kölcsönadta Skodáját, mielőtt a mi birtokunkba került. Akkor a pap SzJ. Érsekvadkerten szolgált. De Gy. K. is említi, hogy apja gyerekkorától ismeri a SZ. családot. SZJ most már szombathelyi püspök, ahol is élő kapcsolatban állhat nászurammal, hiszen ő ott szolgál a székesegyházban.
A Keresztény megújulási mozgalmak (1500-1800) c. kötet egy konferencia anyagát hozza.
Közöm? Az első előadást Szuromi Szabolcs neve fémjelzi. Ő volt fiunk hittantanára a gimnáziumban. Egy másik előadó Rudolf császárt emlegeti, tőle származik nemesi levelünk. Mondjam tovább? Most nem. Előbb elolvasom a könyvet.
Dér Katalin írta a Próféciák a Messiásról c. munkát. Közöm? Hajjaj. Először is tudom, ki a szerző. Együtt vettünk részt alkalmanként a Faludi Ferenc Társaság ülésein. Ismerem férjét, aki egy Prohászka-konferencián utánam adott elő. Katalin és férje felnőttkorukban fordultak a katolicizmushoz. Rendszeresen szerepelnek a Kat. Rádió műsoraiban. DK-t idéztem olyan szívesen posztomban a közelmúltban, mert tőle ez a gondolatsor: Krisztus él. Ott van a templomban. Nézd meg! (Megnézte. Ott jött a felismerés. Krisztus és Isten szeret, és most már minden jól van.) Minden jól van…
És tényleg. MOST MÁR MINDEN JÓL VAN.              
Utoljára hagytam Túri Sándor: A zarándok c., szerzői kiadásban megjelent kötetét, az El Camino úton vele történtekről szóló beszámolót. Nem ismerem a könyvesbolti dolgozó szerzőt, csak a feleségem. Közöm? Az van. Rokon lelkek vagyunk némiképpen. Nekem is volt elképzelésem önálló kötetről, de nem akartam magánkiadásban megjelentetni. Mert vagy megél a téma a könyvpiacon, vagy minek kiadni.  Ezt én tudtam, a kiadók mást gondoltak. Elkallódott a gépiratom a gépváltások során. Túri S.-nak volt hozzá elég akarata, hogy pénzáldozattal bár, de megjelentesse kötetét. A bevezetője érdekes írást villantat fel.    
Hát ennyi a könyvekhez való KÖZÖM. 

Amikor utoljára Rómában jártam, biztos, hogy GYF volt már a min. elnök. Onnan tudom, hogy annak idején megírtam: az Örök Városban legnagyobb élményem az volt, hogy egy szűk héten át nem láttam egyetlen fotót sem Fletóról. Ez csak azért tűnhetett fel, mert itthon minden áldott nap minden napilap az ő képével volt tele.
Most, hogy az önkormányzati választások előtt állunk, minden főútvonal, és minden közmédia a politikusokkal, és a köztük zajló marakodásról szól. Hogy nem unják már meg!
Csodálkozom is azon, hogy az egyes táborok a riválisok képét oly gyakran mutogatják.
Nem ismerik a reklámpszichológiát (Mindegy, hogy mit mondanak rólunk, csak beszéljenek rólunk.)?
Miközben jól tudják, hogy a plakátok, tévéműsorok hatására vajmi kevesen fognak a szekértáborok tagjai közül átszavazni az ellenfélhez. Avagy látott-e már valaki Fradi-szurkolót ferencvárosi meccsen az ellenfélnek drukkolni?
Olyan szempontból elég ostoba korban élünk, hogy az érzékek lekötése egyre erősebb ingerek bevetését szorgalmazza. Ez határozza meg a plakátháborút, a szájtépéseket, de ennek a hozadéka, hogy a hírek felolvasása közben végig dobolnak, méghozzá a pihenő ember szívritmusát meghaladó ütemben. Dobja csak fel a kedves nézőt a késes gyilkosról szóló anyag.
Hát normálisak vagyunk?
Még megjegyzem, hogy a vitát szorgalmazók gondolkozásának a hátterében csak az állhat: Ha valaki ellenfelét a vitában lesöpri, az alkalmasabb vezető funkcióra. Pedig a vitában való győzelem csupán annyit jelent, hogy vitakészsége fejlettebb, mint ellenfeléé. De vajon aki jobban bírja érvekkel, annak igaza van-e? Ezt senki nem vizsgálja. Aki nyer a vitában, az szakmailag megfelelőbb-e egy posztra? Azt se vizsgálja senki. Így fordulhat elő, hogy a vitatkozó felek mindegyike (táboruk is) saját emberüket vélik a vitában győztesnek (GyF-et OV-ral szemben, Medgyessy esetlenkedéseit szintén OV-ral szemben, stb).
A férfiak hajlamosabbak erre a szájharcra. Minden kocsma tele van nagypofájúakkal. A színvonal gyakran a közélet szereplőinek viselkedésében sem különb.
Nekem dumálsz? Fizettél nekem már egy krigli sört valaha?  Nem? Akkor mit ugatsz?
Lám-lám. Ezért nincs értelme a szájtépéseknek.
A vitának csak akkor volna értelme, ha eljutnának a vitatkozók egy olyan közös nevezőig, ahonnan indulva saját pozitív programjuk egymástól eltérő voltát kívánnák hangsúlyozni, és nem egymás anyázásával foglalkoznának.
Hol vagyunk ma ettől?    

Hogy ki a főnök? Ezt játszotta barátom a fiával. Mindketten kijelentették, hogy én vagyok a főnök. Aztán kedvesen elbirkózgattak egymással, hogy eldőljön a kérdés.
Immár harmadszor ismétlem Szent Pio idevonatkozó mondatát: Járj az Úr útján egyenesen, és ne gyötörd a lelkedet. Azért fontos ez a kitétel, mert akinek az Isten a főnöke, az egyenesbe kerül a tennivalóit illetően, az megnyugodhat, hogy  a Teremtőtől, aki főnök, a parancsolatokban megkapta a Föld használati útmutatóját. Nincs is más dolga, mint megérteni és elfogadni ezt a főnök-beosztott viszonyt, és  tudatosan megélni a kapcsolatban mindazt, amit értésére adtak.
Hogy mennyire minden mindennel összefügg, idézem az Üzenetből az 556. oldal első bekezdését: (Vásáry) „…Tamás érezte, hogy ő a herceg, akit királyok védenek… s nyitnak meg súlyos kapukat, s úgy emelik át szakadékokon, mint egy hegyi óriás … ami ebben a patronálásban olyan nagyszerű, az pontosan az egész arisztokratikus mivolta. Az, hogy neki semmit sem kell tennie, ő csak van, és ezt felfedezik magas helyen, aztán a többi magától megy, mert a mindenható erők gondoskodnak róla, hogy egy csapásra ott teremjen a faluból a királyi udvarban, a munkapadból a pódiumra, az emberek közül az emberek fölé. Ami nagyszerű volt ebben, az a varázsvessző, a veleszületettség adománya, a csoda, ami neki dukál.”           
Nem is idézem tovább. Nemde ez történt a bibliában szereplő legkisebb fiúval, Dáviddal, Izáj fiával, aki tinikorában pásztorolta a birkákat, s onnan emeltetett királyi rangra, hiszen felkente őt az Úr prófétája.
Nem ennek a felmagasztalásának vagyunk részesei mind, akiknek szól a 127. zsoltár. Pihentében is megad minden áldást annak az Úr, akit szeret. Márpedig az embert szereti, hiszen saját képére és hasonlatosságára teremtette.
***
Vásáry-féle szókincs újabb elemei immár benne találtattak az ért. szótárban:
Pimpimpáré fejű = pitypang fejű;
díbol = pusztít.
Mennyi ilyen lesz még, amit korábban sose hallottam?
***   
Néhány nappal ezelőtt újabb képecskét találtam a szélvédőn:
„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak téged, és te dicsőítesz engem.”  (Zs 50,15)
Rájöttem, hogy a lap hátulja árulkodik a feladó kilétéről: egy Éjjeli kiáltás nevű kisegyház nyomdájában készült az anyag.
Hogy kik terjesztik, nem tudom.
Hogy miért csak az én autómon találtam ilyet?
Talán mert megfigyelték reakciómat.
Talán, mert más tulajdonosok áttették az én szélvédőmre. Ki tudja?
***
Egy ma hozott kézirattal bíbelődtem egy félműszaknyit. Jelentem, elkészült a javítgatása.  A számon tart két szó az én időmbeli helyesírási szabályok szerint. Az új ettől eltér. Immár számontart. Ajjaj! A még és a már között vacillálok.
E munka miatt is késett a mai poszt.     

Most egymásután három melódia váltotta bennem egymást: Az első az Abbától I do, I do, … a másik Jó az álmodozás, s legutóbb egy Elvis Presley-szám.
Előtte megkönnyebbültem egy alapos fürdés után.
Előtte megfürödtem, mert a klinikáról jöttem.
Előtte hasgörcsöm volt hazáig mindenféle eszközökön, mert felfújtak egy spéci CT miatt. Nem volt kedvem fotózni sem az általam jól ismert nyóckerben.
Előtte forróság öntött el, szájüregemet meg keserűség a kontrasztanyag miatt.
Előtte lélegezhettem.
Előtte benn tartottam a levegőt miközben a CT letapogatott.
Előtte szabályosan felpumpáltak a fájdalomküszöbig s azon is túl. Olyan érzésem volt, mintha most kínoznának, pedig nem is. Az asszisztens szerint egy kicsit kellemetlen.  …hogy miért kicsit…?
Előtte preparálták két vénámat. Az egyiket íróinak találták (az nem akarta a kontraszt-anyagot). A másikba megint branült helyeztek.
Előtte várakoztam leöltözve egy szál köntösben a két négyzetméteres vetkőzőben. Nem volt kedvem sétálni, noha lényegesen barátságosabb magáncella volt, mint az aradi 13 siralomháza.  
Előtte behívtak.
Előtte felvettek a vizsgálandók listájára.
Előtte megkerestem a klinikán azt a helyet, ahol engem szekálni akarnak.
Előtte metróval elmentem a klinikákhoz.
Előtte busszal elmenetem a metróhoz.
Előtte kocsival kimentem a buszmegállóba.
Előtte csendben felöltöztem, és eltávoztam otthonról, hogy fel ne ébresszem születésnapját ünneplő feleségemet.
Most, hogy megírtam, hogy mi előtt mi volt, utána vagyok a tortúrának, a fürdésnek, a felfúvódottság érzésének, a hashajtóknak, az előzetes háromnapos diétának.  
Most minden jó.
Kicsit hasonlítok a stigmatizált Szent Pióra, hiszen mindkét csuklóm tájékán ott vannak a szúrásnyomok.
Megittam sebtében egy feketét, és elgondolkoztam azon, hogy mi jobb, azonnal kikészülni, mint nem egy ismerősöm (Isten nyugosztalja őket!), vagy naponta tornázni, sétálni és eljárni az uszodába, megharcolni a vízzel naponta? Vagy néha kórházba vonulni, néha ambuláns kezelésre, néha laborra, gyógyszerek után kapkodva, stb.
Hát a fene tudja. Kinek mi a sorsa.
Engem mostanában a már idézett Pio-szlogen éltet:
„Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.”
Ezt próbáltam ma is.

Holnap még egy vizsgálat.
Diétával készülök rá.
Ha nem mutat bajt, akkor érvénybe lép G. doktor kitétele, amely szerint elég lesz féléves kontroll.
Reménykedem.
Tegnap este elég sok szó esett az eü.-ről  – már korunknál fogva is. De azért is, mert van, aki orvosként vesz részt benne – és nem is Magyarországon.  
Ami kitűnik, hogy a protokoll hasonló világszerte.
Van egy vizsgálatsor, ez ismétlődik a szükséges mértékben, több-kevesebb kényelmetlenséget okozva a pácienseknek (hát persze, patiens - azaz tűrő), anélkül hogy bármelyiküknek az örök életet garantálná.
Lehetnek ragyogó eszközeik, vagy éppen csak megfelelőek, a vége ugyanaz: Egy kis időhosszabbítás ezen a földön.
Ám a létezés elviselhetőbbé tétele egy határon túl nem lehetséges.
Ezt kellene jól behatárolni.   
***
Életemben három Kuksival találkoztam anélkül, hogy a szó hangulatánál leragadva megismerjem a jelentését(Egy negyedik Kuksi a nevéből fakadóan vált Kuksivá, Kukoda volt a vezetékneve). 
A három Kuksi tehát:
Az egyik a Valahol Európában c. film gyermekszereplője.
A másik Csia kislánya, ME. egykori beceneve.   
A harmadikkal Vásáry könyvében találkozom: nővére, Erzsébet beceneve is Kuksi volt.
A név két lehetséges értelme: a kuka (süketnéma) vagy a kukac szó becézése.
Mindkettő az apró gyerek tulajdonságára utal: Még nem tud beszélni, ill. még nagyon kicsi.
De ha már Vásáry. Ugye ő zongoraművész és karmester. De szintén zenész Sáry László és Sáry József.       
***
Olvasom: érvelés. Azonnal átalakul bennem a szó a rövidebb enigmatikus formájára, azonnal betűrejtvénnyé lesz bennem. SÉRV, azaz: érv elé s.
Hát így működöm.

A múltkor megírtam, hogy egy idős kardiológusnő szerint nekem alkatomnál fogva valamilyen testi munka állt volna jól. Tudom is én … kazánkovács, földműves, ács, villanyszerelő vagy ilyesmi. De legalább sporttal kellett volna pótolni az ülőmunka folytán kimaradt mozgást.
Én viszont azt gondolom, hogy érdeklődésemhez leginkább a nyelvészet, és a filológia állt és áll ma is közel. Érdekelt persze a jó zene is. Talán hangszerkészítés lett volna az áthidaló megoldás. Ám  fülemet kikezdte az idő. 
Mégiscsak a filológia és a nyelvészet lett volna a legjobb.
Ma már persze teljesen érdektelen. Az viszont feltűnő, hogy mennyire életelemem az értékes könyvek tartalmának a megismerése. Sokszor okoz dilemmát a kötetek közötti választás.
Azért is örülök annyira Vásáry írás-zuhatagjának, mert beletemetkezhetek.
Ami pedig a nyelvelést illeti, régóta foglalkoztat a fogalmak pontosságára törekvés. Most csak néhány elemet vizsgálok meg egy kicsit.
Adódik az édesanya szó. Teljesen magyar, teljesen szép, teljesen pontos. Édesanyja valakinek az, aki a világra hozta, szemben a mostohaanyával, akinek testileg nem utóda a gyermeke. Ha azt mondom, hogy édesanya, akkor a valakihez tartozását is mondom.
Amennyire lehetőségem megengedte, utánanéztem annak, hogy létezik-e egyéb nyelveken ez a megkülönböztetés. Az olaszban az édesanya madre, az angolban mother, a németben Mutter és így tovább. Érdekelt, hogy az angol mit szól ahhoz, hogy anyát mondok vagy édesanyát. Anya – mother, az édesanya is mother. A németben ugyanez a helyzet. Nem találtam idegen nyelvet, amely megkülönböztetné a szülőanyát az általánosságban használt anya szótól.
Hasonló a királynő-királyné megkülönböztetésének az esete.
A magyarban királynő az, aki egy személyben a legfőbb uralkodó egy országban. Királyné pedig a király felesége.
Az angolban mindkettő neve queen. Németben Königin mindkettő.  Márpedig nem mindegy, hogy mit mondok.
Mennynek királyné asszonya… hangzik a népének.
De Béke Királynője.
A némi kettősség nyilvánvaló.
Ugyanígy járunk a szerelem-szeretet szópárral.
Angolul mindkettő love, németben mindkettő Liebe.    
Márpedig azt is szeretem, akibe nem vagyok szerelmes.