Mickey webnaplója

Cetlik: Egy részük szükséges, egy részük felesleges. A feleslegesek egy részének egzisztenciális fontossága hatalmasnak látszott. Ez az Alkalmassági vélemény egészségi alkalmasságról. Megjelölve az alkalmas szó. Mellette a kiegészítés: szemüveggel. (Megjegyzem elavult a szó. Nincs szemüvegem, „szemműanyagom” van.)
Mivel túl vagyok árkon-bokron, a papír elvesztette jelentőségét. Készíthetek belőle papírrepülőt, vagy jegyzetelhetek a hátuljára takarékossági szempontok miatt.
A másik papírból csak repülőgép készülhet, mert mindkét oldalára írtak. Adatlap járművezetésre jogosító okmány kérelméhez. Rajta helyben készült fotóm.  Ami érdekes, hogy nincs rajtam a pápaszem. Levetette velem a köztisztviselő azzal, hogy befénylik. Ilyen se volt még.  
Végül elkészült az új plasztikkártya. A kiadó megjegyezte, hogy rossz ablaknál jelentkeztem. Nem a jogosítvány ablakot, hanem az elkészült okmányok kiadása ablakot kellett volna választani.
Mondom neki, visszamegyek másik sorszámért.
Ne menjen, válaszolja, majd a háta mögött sorakozó abc-rendbe terelt borítékok közül kiválasztja az enyémet. Összehasonlítja a lejárt és az új kártya fényképét. Egyformáknak találja őket. Majd átadja az újat.
Nekem egy régi LúdasMatyi-történet ugrott be. Két pasas utazik a villamoson. Jön az ellenőr, kéri a jegyeket. Átnyújtják, visszakapják, és megjegyzik: Nem vette észre. Az ellenőr kollégájának megsúgja, hogy mit mondtak az utasok. Jön az is, kéri a jegyeket. A két pasi átadja, visszakapja, és megjegyzi: Ez se vette észre. Újabb ellenőrök szállnak a szerelvényre, a régiekkel susmorognak. Ez újak újra ellenőrzik a jegyeket. A két pasi megint megjegyzi: Ez se vette észre. A revizorokat eszi a kíváncsiság, hogy ugyan mit nem vettek észre, hiszen szabályosak a jegyek. Az utasok felvilágosítják őket: A jegyek hátulján lévő szöveg tiltja a jegyek másra való átruházását, mi pedig jegyet cseréltünk. Ez az, amit nem vettek észre.
A kártyáimat összehasonlító tisztviselő se vette észre, hogy a régin szemüveges a képem, az újon pedig nem.
***
Laci atya: Mivel Krisztusban élsz és ő benned, minden küzdelmed egyben szellemi harc, és nemcsak a te harcod, hanem az övé is. Ha hiszed ezt, megtapasztalod irgalmát, amely örökkévaló!
***
Olvasom Vásáry Tamás Üzenet c. négy kötetes munkájának első könyvét. Csaknem hihetetlen, hogy képes valaki mellékfoglalkozásképpen ennyi szöveget begépelni. Nagyalakú a négy kötet, s együtt háromezer oldal. A titok nyitja: A szerző virtuóz zongoraművész. Megszokta a fergeteges tempójú billentyűzést. Teljesítménye alighanem Guinness-rekord. Falom a sorait, mert igen érdekesen, érzékletesen és nagy részletességgel ír.       

Nyár közepe óta kínlódok azzal, hogy levizsgázzon az öreg autóm, majd párhuzamosan két hónap óta azzal, hogy levizsgázzon a gazdája. Úgy éreztem magamat, mint Charlie a kisregényben, aki Algernon-egérrel versenyez, hogy melyikük éri el a labirintus végét először. Az autó kezd rozsdásodni. Ezért, meg mert a motortér poros volt, a gyors szerviz megtagadta a kocsi vizsgáztatását. Nászuram, Feri viszont átsegítette a nehézségeken. Elfogadható áron két évre áldását kapta a kocsi a hatóságoktól a folyamatos használatra.
Én is így jártam. Máskor zökkenőmentesen vettem az akadályokat, most nem. Hogy miért? Fogalmam sincs. Nem változtam igazán. Ötven éves korom óta magas a vérnyomásom. Soha nem okoztam más egészségében kárt karambolozással. Akkor meg miért szívattak idén? Szívgyógyász, hipertónia, holter, eredményhirdetés, háziorvos, kormányablak volt az események sorrendje. Tegnap tettünk pontot a végére az augusztusban elkezdett Canossa-járásnak. Kézbe kaptam két évre jogosítványomat, sőt két évre és egy hónapra, mert amíg az orvosok packáztak velem, addig is használtam a kocsit.
Elmondhatom, hogy égi és földi közbenjárásra Charlie és Algernon egyaránt teljesítették a labirintuson való áthaladást.
S hogy melyikünk hamarabb?
Talán Algernon, talán Charlie.
De akármelyikük is ért célba elsőként, nem rajtuk múlt.
***
Két blődli. 1. Egy igazgatóh. szerint téves a zenészek által használt két ige: hegedül, illetve zongorál. Tudniillik éppen fordítva van a dolog: a zongorista ül a hegedűs áll, tehát a két ige helyesen: zongorül és hegedáll.
Szerintem még mindig torz a két ige, mert eltér a magyar illeszkedési szabálytól. Magas hangrendű magánhangzóhoz nem tehetünk mély hangrendűt, és fordítva.
Tehát zengerül, illetve hogodáll a helyes forma.
2. A zeneszerző így morfondírozik:
Kompon állva tervezek egy parti túrát,
s eközben
komponálva tervezek egy partitúrát.  

Azért különösen is élvezetes egy olyan részletességű önéletírással szembesülni, mint amilyen Vásáry Tamás Üzenet c. kötete, mert lépten-nyomon összefutunk olyan epizódokkal, amelyek szükségképpen jellegzik a mi életutunkat is. Persze nem minden momentumát, de jó néhányat kétségtelenül.
Izgatottan olvastam visszaemlékezését első zongoraszerepléséről. Amikor is pódiumon zenekari kísérettel Mozart művet adott elő szólistaként. Tán még kilenc éves se volt. Az én életem nem hozott ekkora megrázkódtatásokat, de amit ő átélt ott és akkor, a kisebb lélegzetű fellépések során igen hasonlókat tapasztaltam.
Szorongott, szorongtam én is. Nem aludt, nyugtalan voltam én is. Elment az étvágya, az enyém is.
Nem kell félni – mondta az apja. Nézd az ott ülőket káposztafejeknek – mondta az én apám is. Alighanem egyikünknek se sikerült.
Tamáskának viszont akkora sikere volt, hogy feledtette lámpalázát, és egyre nagyobb rutinnal szerepelt a nyilvánosság előtt.
Én ma sem szeretek szerepelni, se kitűnni, se operációra várni, se lábadozni, se magyarázkodni, se szónokolni, se szólót énekelni, se, se, se…
Mivel kenyerem javát megettem, már nem is várható, hogy közszereplést kellene vállalnom, mikrofon előtt nyilatkoznom, hangszeren játszanom sokak előtt.
Bár gyerekkoromban hegedültem, igencsak rühelltem a közös óráknak nevezett alkalmakat, amikor az összesereglett szülők előtt kellett zongorán kísért zenedarabbal előrukkolni.
Csak sokára jöttem rá, hogy nem nekem való, nem az én utam.
Sok kellemetlen perctől kíméltem volna meg magamat, ha határozottan elutasítok minden erre vonatkozó felkérést.
Ma már persze mindegy.
Mégse felesleges talán megemlékezni a múltnak erről a szeletkéjéről, hátha akad az utódok között olyasvalaki, aki a háta közepére se kívánja a közszereplést.  Jobban teszi, ha más irányú tevékenységben tölti ki élete munkás éveit.
***
Egyszer egy idős kardiológus azt mondta, hogy alkatomnál fogva jobb lett volna több fizikai munkával eltöltenem aktív éveimet. Nem azért, merthogy szellemileg visszamaradott volnék, hanem egyszerűen azért, mert testfelépítésem jobbára erre predesztinál. Ha úgy tettem volna, hihetőleg jobban éreztem volna magamat a bőrömben. 
Meglehet, hogy igaza volt.
Ma már ez is mindegy.
***
Ma átveszem az elkészült jogosítványt újabb két évre. Ezzel hosszas vesszőfutásom mind rozsdásodó autóm, mind pedig rozsdásodó gazdája ügyében felfüggesztve két évig.
***  
Szellemes közhelyekből egy csokor:
Ha lenne utolsó pillanat, semmi se készülne el.
Mindenütt jó, de mindig elzavarnak.
A vegetárius régi indián szó. Jelentése „béna vadász”.
Szívós állat a teve. Akár élete végéig kibírja víz nélkül. Sőt utána is.
A felfedezések úgy születnek, hogy valaki nem követi az utasításokat.
Az önző csak magára gondol, az irigy másokra is.
Ha tilosban parkolsz, ne állítsd le az ablaktörlőt. Mozgó a.t. alá nem lehet büntetőcédulát tenni.
Aki a hideget nem szereti, hóember nem lehet.
Az okos csak a felét hiszi el annak, amit mondanak, a zseni azt is tudja, hogy melyik felét.
       

Volt egy jó gondolatom, de elfelejtettem. Miért akkor tör fel bennem, amikor nem a képernyő előtt ülök?
Felköszöntöttem egy kedves ismerőst születésnapján istenéltetve őt, de azt válaszolta, hogy ha lehet már ne sokáig éltesse.
Ennyi balsiker után nem marad más hátra, minthogy leírjam álmomat, amelyből feleség keltett fel azzal, hogy elaludtam. Tényleg elaludtam, mert még nem rendeződött bennem a megálmodott káosz. Történt ugyanis, hogy álmomban anyám a filmmúzeumba invitált kettőnket. Valamiért minket megelőzve egyedül indult útnak. Azért mi kocsiba vágtuk magunkat és utána uszultunk. Kerestem parkolót, de amit találtam, az nem a volt. Más helyet kellett keresni. Ám autóm egyszeriben biciklivé lett. Nem tudom, hogy csinálta. Közben tesóm is eltűnt. Én felmentem a mozi aulájába. A nálam lévő kézi fúrógépet megpróbáltam kardigánom ujjába suvasztani, hogy ne lássák. A pénztárnál irgalmatlanul sokan álltak. Nem álltam be a sorba. Minek? Ha kapok is jegyet, máshová szól majd. A film régen elkezdődött. Úgyse találkozunk. Kimentem. Rájöttem, hogy korábban volt nálam esernyő is, és most nincs meg. Ettől a gondolattól nem lettem boldog. Ahogy tolom a járdán a biciklit, találok egy átlátszó műanyagdobozt, belezárva néhány összerakható színes fafigura, és néhány darab keksz. Az érintetlen dobozt felnyitottam, a kekszeket megettem, majd folytatva utamat először egy német kerékpárost láttam az út mentén. Táblát tartott a magasba. Rajta felirat: „aus Berlin”. Majd kicserélte egy másikra: „nach Moskau”. Mellette pikszis, abba várta az önkéntes pénz-hozzájárulást. Nem volt nálam csak egy tízezres. Azt sokalltam volna adománynak. Tovább mentem. Ekkor már repülőt röptettem, hogy hogy került a kezembe, ne kérdezd, fogalmam sincs. Ám velem szemben egy másik pasi drónt röptetett. Én ordítottam, hogy vigyázzon, el ne kaszálja a repülőmet. Közben kerestem a továbbhaladás útját, mert ismeretlennek tűnt a táj. Keresésemet zavarta meg feleségem kérdése: Te ma nem akarsz felkelni?
Dehogyse – mormogtam. Sebtében kimentem reggelizni.
Még az a jó érzésem se támadt, ami Karinthy elkéső diákjának, akinek ébredését így ábrázolja a szerző:
„Jaj, jaj, hóhér úr, én készültem! Jaj, Erzsi, Erzsi!...
Na, mi az, ifiúr?... Mi?! Maga még az ágyban van? Hiszen nyolc óra van már, a nagyságos úr már el is ment a hivatalba.
Tyű! Ezt elaludtuk megint! Tyű! Mi lesz itt!!
Még jó, hogy a harisnyám fent van.”

FB-on találtam: „A modern orvostudomány olyan hatalmas fejlődésen ment keresztül, hogy gyakorlatilag ma már egyetlen egészséges ember sincs.” (Aldous Huxley)
***
Azóta még nagyobb mértékben tovább fejlődött az orvostudomány. Olyannyira, hogy aki korábban magát egészségesnek tudta, és akit elkezdenek vizsgálni, az elég gyorsan hospitalizálódik. Gyakorlatilag csak saját szakállára vonhatja ki magát a kontrollok rendszeréből. Ezért előbb-utóbb meghal... és  aki nem vonja ki, az is.  (én)
***
Továbbolvasom Vásáry Tamás visszatekintését saját életére.
Tegnap Salgótarjánban születésnapoztunk, sok olvasásra nem tellett idő, mégis érdekes epizódot feszeget a zeneművész azokon a lapokon, amelyet éppen böngészek.
Apja szorgalmas , rátermett, tehetséges és igen értelmes ember.
Politikai együttműködéséért hatalmas összeget fizetne a hatalmon lévő kurzus.
Az érte küldött tárgyalópartner nem tudja megvenni kilóra a felsőházi képviselővé avanzsált embert. Ezért megígéri neki, hogy tönkreteszik.
Ez nem maradt üres fenyegetés, hanem be is következett. Olyan törvényt alkottak, amelyek folytán meg lehetett vonni felsőházi képviselői rangjától, és publicistákon keresztül saját környezetében is ellehetetlenítették.
Már akkor is?     
Mi az hogy!
Már korábban is.
A Mester óva inti övéit: Óvakodjatok a farizeusok kovászától…
Másutt: Ne gyűjtsetek földi kincseket, ahol a moly és a rozsda emészt.
Igaz, hogy azt is megemlíti, hogy az e világ emberei okosabban járnak el a saját ügyeikben.     
Lám-lám.

Ez ismert kifejezés. Az én esetemben meleg olvasmányváltásról kell szólnom. Röviden ismertettem korábban posztomban Sebő Ödön önéletírását. Ő ugye Gyimesben védte az ezeréves határt, amíg tehette. Véletlenül utána kezembe került Heinrich Böll könyve az Ádám, hol voltál? (Wo warst du, Adam?  Ez a regény amarra hajaz, német szemüveggel ábrázolva az eseményeket. A II. VH vége felé a németek visszavonulnak, átmennek Magyarországon, és szétporladnak seregeik, szét a győzelmi esélyük is. Ezt taglalja a kötet. Engem leginkább az érdekelt, hogy hogyan látja egy német Magyarországot, hogyan az embereket, a viszonyokat. Meglehetősen porosnak, koszosnak ábrázolja a helyiségeket, köztisztaságot.
A melegolvasmány-váltás ma következett be. Befejeztem a Böll-regényt, és nekiláttam Vásáry Tamás négykötetes önéletírásának (Üzenet).
Kisgyerekkoráról számol be az általam olvasottakban. Most kezd zongorát tanulni. Ami megállapítható, hogy a terjedelmes írásból ki lehetne gyűjteni egy füves könyvre való szentenciát. Még nem döntöttem el, hogy feladatomnak tekintem-e. Mindenesetre meglep, hogy mennyire emlékezik sok mindenre Debrecenben gyermekeskedve. Tetszett a cirkuszművészetről írt fejtegetése. Még inkább tetszettek azok a nyelvi csemegék, amelyekre idős korában is emlékezik.
Idézek néhányat: Pogácsaszájú Zsuzsi néni… csücsökbólintós – ez ezüstszínű karácsonyfadísz-toboz; kalaput-leszkatot – kalapot kabátot; míruc – kandallóban látható tűzmanócska; pucicsiga – meztelencsiga.
Ezek gyerekszájak nagyjából. De a visszaemlékező által következetesen használt mindég szó egyértelműen régies hangzású. Ma nem így ejtjük.
***
Érdekes élményem, hogy a kezdő zongorista korában hallott Boccherini-menüettet megtanulta lejátszani némi kísérettel együtt. Olvastán megszólalt bennem a hivatkozott menüett dallama.
Zongoratanárnője ráveszi, hogy mindent nagyon lassan játsszon. Őt ez gyermekként is nagyon zavarja. Mint írja: A lassúság egy idő múlva olyan fokot ért el, amikor már megszűnt a hangok közti hallható összefüggés.  Én ezt érzem az olyan felolvasók esetében is, amikor annyira szétszaggatják a mondatokat, hogy értelemzavaróvá lesz az interpretálás. Egy szöveghez megfelelő tempó tartozik, és az erősen lassú olvasás éppen úgy veszélyezteti a szövegértést, mint a folyamatos hadarás. 
Íme, egy szentencia, amelyet édesanyja idéz hebrencs kisfia fejére: A Róma alatt masírozó Attilának a szemébe vágta a pápa: Attila vezér, te a világot legyőzöd, de egyet még nem tudsz, azt, hogy önmagunkat legyőzni a legszebb győzelem. Még sokszor a fejére olvassák Tomikának, aki folyamatosan dolgozik azon, hogy önmagát legyőzze.
Mi mindent tartogat még a háromezer oldal? Elképzelni is nehéz.

Számos gondolatom támadt az ösztönösséget és a tudatosságot illetően. Megpróbálom őket valahogyan mederbe terelni.
Vannak naiv művészek, ösztönösen dolgozók és képezett alkotók. Igaz ez a képzőművészetekre, fe igaz ez a zenészekre is. Hogy melyik értékesebb, ember el nem döntheti.  
Az, hogy művészettörténetet tanultunk, művészeti alkotáselemzést is, az tudatosabbá teszi az embert, amikor megáll egy kép, egy szobor egy szép épület előtt.
Az, hogy zenetörténetet tanultunk, zeneművek elemzését is, tudatosabbá tesz, amikor meghallgatunk egy-egy remekbe szabott melódiát, vagy éppen nem remekbe szabottat.
Erre elég. De hogy hiteles-e egy mű, abban csak az irányít el, ha hitelesnek ismerjük magát az alkotót.
Hogy boldogabbá teszi-e az embert, ha szakértő szemmel néz egy alkotást, vagy hallgat egy zenét, azt nehéz megmondani. Ami szép, az inkább ösztönösen szép, mint tudatosan. Mégis érdekes felismerni azokat az elemeket, amelyektől szép vagy rút egy kép, egy zenemű.
Az efféle témákat boncolgató, és az összefüggések megértését elősegítő tanulmányok arra jók, hogy támpontokat adjanak ahhoz, hogy egy mű mitől szép, miből, hogyan építkezik, s mivé állhat össze szerencsés esetben.      
Mindez azért is jut eszembe, mert K. és Á. jóvoltából tegnap megkaptam Vásáry Tamás önéletírását. Mivel szívesen hallgattam a kitűnő zongoraművész és karmester zenéről szóló előadásait, megnyilatkozásait, érdeklődővé tett az iránt, hogy hogyan teltek mozgalmas évei, amelyekről olyan részletességgel számol be.
Eddig négy kötetet írt meg, de ki tudja, hogy még mennyit kíván megjelentetni.
Könyveivel kapcsolatban felmerül az a kérdés is, hogy le lehet-e írni egy élet minden rezdülését? Alighanem nem.
Az élet olyan sokféle impressziót ad, annyi megfigyelésre ad lehetőséget, hogy még egy nap ingereinek teljességéről se lehet tárgyilagosan beszámolni.
Persze minden erre irányuló kísérlet kiváló alkalom lehet arra, hogy bepillantsunk valakinek a lelki szemeibe, és megpróbáljuk megérteni, hogy miben áll embersége.          
***
Kissé elméletire sikerült fejtegetésemet feloldom, s néhány szocialista viccel fejezem be.
Hogy mi a különbség a létező és a működő szocializmus között?
Az, hogy a létező szocializmus nem működik, működő szocializmus meg nem létezik.
***
Két szovjet pilóta egymás között.
Iván, ez nem egy dél-koreai utasszállító repülőgép előtted?
De igen. Eltaláltad.
***
És még valami.
Ötszáz klímaváltozás-szkeptikus tudós írt alá nyilatkozatot és juttatott el az ENSZ-be kijelentve, hogy a széndioxidnak semmiféle klímaváltozást befolyásoló hatása nincs. Ellenben a CO2 léte a természet fennmaradásának alapvető feltétele.
Na, most akkor mi vaaaaaaaaaaan?  

Az olaszok még 1956 után a magyar forradalomra emlékezve szereztek egy dalt (Avanti Ragazzi di Buda), amelyet a Lazio szurkolói tartanak életben, hiszen minden mérkőzés alkalmával elénekelik. Aktualitását az adja, hogy egy jobbos olasz pártrendezvényre meghívták a magyar miniszterelnököt, akinek közös akarattal elénekelték a nótát. Ide idézem (magyar fordítását is):

Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest,  studenti, braccianti, operai il sole non sorge più ad Est!
***
Abbiamo vegliato le notti le notti di cento e più mesi, per l'alba radiosa di ottobre, quell'alba dei giovani ungheresi.
***
Ricordo tu avevi un moschetto su, portalo in piazza, ti aspetto, nascosta tra i libri di scuola anchio porterò una pistola.
***
Sei giorni, sei notti di gloria durò questa nostra vittoria; al settimo sono arrivati i russi con i carri armati.
***
I carri ci schiaccian le ossa, nessuno ci viene in aiuto. Il mondo è rimasto a guardare sullorlo della fossa seduto.
***
Ragazza non dire a mia madre che io morirò questa sera; ma dille che vado in montagna a che tornerò in primavera.
***
Compagni il plotone già avanza, già cadono il primo e il secondo finita è la nostra speranza, sepolto l'onore del mondo.
***
Compagno riponi il fucile torneranno a cantare le fonti quel giorno serrate le file e noi torneremo dai monti.
***
Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest studenti, braccianti e operai, il sole non sorge più all'Est
***
 Avanti ragazzi di Buda, avanti ragazzi di Pest, studenti, braccianti, operai il sole non sorge più ad Est!

Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.
***
Száz éjszakát virrasztottunk át
és hónapokon át álmodtunk
azokról az októberi napokról,
a magyar fiatalok hajnaláról.
***
Emlékszem volt egy puskád,
lehoztad a térre, vártam rád,
a tankönyveim közé rejtve
én is hozok egy pisztolyt.
***
Hat dicsőséges nap és hat dicsőséges éjszaka
a győzelmünk idején
de a hetedik nap megérkeztek
az oroszok a harckocsikkal.
***
A tankok összetörték a csontokat,
senki nem hozott segítséget
a világ csak figyelt
az árok szélén ülve.
***
A lány nem mondja az anyámnak,
nem mondja neki, hogy meghalok ma éjjel
azt mondja neki, hogy a hegyek közé bujdosok
és visszatérek tavasszal.
***
A bajtársaimmal elítéltek vagyunk,
elveszett a forradalmunk,
nemsokára megkötöznek
és a kivégzőosztag elé állítanak minket.
***
A bajtársaim már az osztag előtt állnak,
elesik az első, a második,
véget ért a szabadságunk
eltemetve a világ becsületét.
***
A bajtársak elrejtik a fegyvereket
majd visszatérnek énekelve az indulókat,
azon a napon, amikor felsorakozunk,
és visszatérünk a hegyekből.
***
Előre budai srácok
előre pesti srácok
diákok, földművesek, munkások,
a nap nem kel fel többé keleten.

Még megjegyzem, hogy szerkesztőkoromban kezembe került egy Nyugaton megjelent vaskos kötet, amely meglepően gazdag anyagot sorakoztatott fel. A legkülönfélébb nációk költőinek és íróinak megemlékezését az 1956-os forradalomról. Itthon semmit nem tudtunk erről a sokszerű szolidaritásról.   

Még hajdanán a szerkesztőségben esett szó arról, hogy a számítógépek elterjedése hogy felgyorsította volna a szövegrögzítés stb. tempóját, ha nem kellene minden gépet rendszeresen karbantartani, minden gépen vírust irtani, minden gépet felturbózni, rátelepíteni a fejlesztéseket naprakészen, és törölni a felesleges fájlokat. Abban maradtunk, hogy a géphasználattal megtakarított idő elvész a fentiek következtében.
Régen a kenyérpapír sarkán ceruzával írt tételeket összeadta a fűszeres, és ezzel az ügy el volt intézve. Ma egy blokk tartalmazza a cég nevét, címét, adószámát, a tételek nevét, mennyiségét egységárát, összegét, majd ugyanezt végig minden tételen, ad egy végösszeget, megadja az engedménykód számát, a kártyaszámot, a kártyanevet, a bankkártya fizetés választását, a támogatás összegét, a vonalkódot, egy újabb telefonszámot, a Novodata system számát, a nyugtaszámot, dátumot, óra perc másodperc megjelölésével, majd egy ellenőrzőkódot is a végére csap.   
Mondom, régen ezt úgy intézték el, hogy volt egy hecsedlitea 4 ft, egy levél Kalmopyrin 0,70 ft, fizetsz 4,70-et, és kész.
Ám ma mindent regisztrálni kell. Tapasztalom ezt az orvoslásnál is. Ha bármilyen panasszal felkeresem a szakorvost, készítenie kell egy ambuláns kezelőlapot. Rajta név, TAJ-szám, anyja neve, lakcím, telefonszám, stb, stb. Megannyi begépelendő adat, szöveg, szedett gyógyszerek, allergia, laboreredmények, … végtelen sora. Pecsét, aláírás, dátum.  
Mondanom se kell, mekkora kavarodást okoz egy esetleges áramkimaradás, áramszünet.
Akkor vége a világnak!
Nekem még gépíróm volt, és ha kiküldetésre mentem, a vállalati sofőré volt az út, enyém az érdemi ügyintézés. Most az orvos viszi számítógépbe az adatokat. Tapasztalatból mondom, hogy teljesítménye attól függ, hogy milyen tempóban képes gépelni, és hány hibát ejt közben. Emiatt a rendelési idő jelentősen meghosszabbodik. Mivel elég rendszeresen fel kell keresnem az orvosokat ezért, meg azért, kötetnyire szaporodtak az elkészült anyagok. Zömük csaknem teljesen feleslegesen.       
Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, amikor úgy vélem, az általános bizalomhiány miatt kell mindent „lepapírozni”, pecséttel, aláírással hitelesített módon igazolni minden állítást. Mert mi lesz, ha az ügyfelem, ellenfelem megtámad a bíróságon?
Mióta a Ludas Matyi  LE A BÜROKRÁCIÓVAL rovata megszűnt, a bürokrácia soha nem látott szintet ért el Európa-szerte.
Innen érthető BG megállapítása, miszerint Európa Ázsiához képest annyira túlszabályozott, hogy ha rajta múlna, Európa betiltaná egész Ázsiát.    

Ma hajnalban már nem jött álom a szememre, gondoltam, hogy megírom mai posztomat, ha már így esett.
Engem a piaristák némi igényességre oktattak (több-kevesebb sikerrel). Nem szerették az olcsó megoldásokat, a közhelyek pufogtatását, a levél helyett néhány szóban megírt képeslapok küldésének a szokását. Ők jelentették ki, hogy kellemes a lábvíz, de nem a karácsonyi ünnepek. A kegyelem teljes pedig mekegő szó. Tehát vagy készültünk valami frappánssal, vagy jobban tettük, ha el se kezdtük a mondókánkat. Gonddal kellett készülni, ha valakit fel akartunk köszönteni.
Hajnalban néhány felnőttkori köszöntő jutott eszembe. Zömmel a jezsuita időszakból, ahol gondosan készültünk egy-egy névnapra, születésnapra. Ebben is élen járt Kékes Jóska (RIP), aki nyugdíjas telefonközpontos volt a Sodrás utcában, és megrögzött rímfaragó. Néhány csasztuskája máig megvan, de a legérdekesebbet nem őrizte meg emlékezetem.  Sajnos csak néhány kitételére emlékszem. Ilyenek voltak benne: / Magam írtam e verset, /a Jóisten éltesen engem, /… /ti elég, ha mondjátok:  Ácsi! / Éljen soká Jóska bácsi! /
***    
Írtam én is Gyurkovics névikéjének a stílusában Mari-verset, aminek a hátterében az áll, hogy a Mária nevet sokféleképpen becézik, s ezekhez kell csak valami rémes rímeset kitalálni.
Írtam aztán népdal-parafrázist is. Ez elég rövid ahhoz, hogy idemásoljam. A horgosi csárda nótájára készült.
 / A kolhozi konyha feldíszítve. / Ide jár a Pepi bá, a Feri bá, a Jóska bácsi minden délben. / Szabó Feri assziszi, neve napja van neki, / de csak néki. / Lábjegyzet: A külső helyről hozott ebéd minőségét nevezte SzF kolhozkosztnak, így a helyiséget kolhozkonyhának. Az ő névnapja Assisi Szt F. napján volt, szemben Nagy F. vel, akié Xavéri Szt. F. napján. Innen, hogy SzF assziszi (azt hiszi, s helyesen), hogy csak neki van névnapja.
***
Babos István SJ (RIP) emlegette, hogy amikor elöljárójuk 94 éves lett, szerzetestársai köré sereglettek jó kívánságaikkal. Isten éltesse kedves tartományfőnökünket!  Mire az ünnepelt: Ti a barátaim vagytok. Látjátok, hogy milyen rozoga lettem, ha szeretnétek, nem kívánnátok nekem, hogy még hosszasan éljek és szenvedjek.
***    
Egy alkalommal N. Péter névnapját ünnepeltük. Péter-Pálkor már megfogyatkozik a dolgozói létszám, lévén kora nyári időpont. A neves teológus szerzetes megszokta, hogy méltóképpen ünneplik, szép felköszöntővel. Ám ebédkor csak hárman voltunk rajta kívül. Még álltunk az asztal körül, amikor feltette a kérdést: Na, ki lesz az ünnepi szónok?
Mondom neki, én: Isten éltessen Pepi bácsi!
De ha már róla esik szó, egy alkalommal említette, hogy mit hallott egy idős vidéki bácsitól: Hetvenöt évet megérni nem érdem, de teljesítmény! Egyet kellett érteni vele.    
Én eddig 73-at töltöttem be, és ez is valamiféle teljesítmény, ha nem is érdem.
Végül is ki kell bírni élve.