Mickey webnaplója

Jó egy hónapja került rám egy holter, amely félóránként kuruttyolt, és ara késztetett, hogy megmerevedjek abban a pózban, amelyben éppen leledzek. Mivel nem szerettem volna, hogy túl magas értékeket regisztráljon, aznap nem másztam hegyre, de még sétálni se indultam.  Csak ültem a kanapén és rendületlenül vártam, hogy vége legyen a kínos ceremóniának. Ugyanis a mért értékektől tették függővé, hogy hipertóniámra hivatkozva elvegyék a jogosítványomat. Mindennek a hátterében egy két éve született rendelet áll, amely 220 fölötti értékek esetén kizárja a versenyzőt a további közutak veszélyeztetői közül. Én csak ültem a kanapén várva sorsom jobbra fordulását. Ahogy felnézek, tekintetem a szekrény tetején álló Pietrelcinai Szent Pio szobrára esik. Azonnal intéztem hozzá néhány közbenjárást kérő szót, és ezt annyiszor tettem meg, ahányszor mérni kezdett az ördögmasina.
Néhány kivétellel a normál tartományban maradt a mérés, de nem mindig. Igen hosszas idő elteltével csak mára, augusztus 23-ára kaptam időpontot értékelésre. (Láttam a grafikont. Általában 160 körül mért, este feljebb ment, de éjszaka az esti gyógyszer hatására 140 körüli értékeket regisztrált.)   
Tudjátok, az egyház mikor ünnepeli Szent Pio emléknapját? Augusztus 23-án.
Ma is kértem közbenjárását, hogy az értékelés – ha Isten is úgy akarja – hozzon számomra kedvező eredményt.
Ugyanis több mint 35 éve vezetek, és több mint 23 év óta kínlódok hipertóniával.
Ami érdekes, hogy általam okozott balesetben ez idő alatt senki sem sérült meg soha.
Akkor meg miféle veszélyt jelentek az emberiségre?
Ha viszont elkobozzák tőlem a vezetési lehetőséget, a bevásárlások cipekedései ártanak az egészségemnek. Különben is vagy két évtizede megmondta egy ideggyógyász, hogy vannak olyan emberek, akik csak magasabb vérnyomás mellett képesek élni. 120-as értéken egyszerűen elalszanak. Azóta mástól is hallottam, hogy valaki nem volt hajlandó csökkentő gyógyszereken élni, s 180-as érték mellett több mint 85 évet élt.
Erre varrjon valaki gombot.
Kicsit hosszasan foglalkoztam ezzel a nyavalyás témával, pedig csupán annyit szerettem volna elmondani, hogy két évig még vezethetek autót. Azt pedig csak halkan mondom, hogy a kritikus időintervallumban se tétlenkedtem.
Mi a fenét csinálhattam volna?

Ennek ugyan nincs hírértéke, de megfelel a tényeknek. Tehát:
Olvastam egy könyvet (Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj, Gyimesi-szoros 1944). Hőse az ismert zenetörténész, Sebő Ferenc édesapja, Sebő Ödön. Ludovikás tisztként védte az orosz-román betörés ellen Gyimesbükk térségében az ezeréves magyar határt.  Utóvéd harcaik során  nagy kerülőre kényszerítették az oroszokat, lehetővé téve, hogy a német és magyar haderő visszavonulása veszteségek nélküli legyen. Az eredményes hadműveletekhez helyismeret, merészség, kreativitás és szakismeretek a bánásmód pszichológiájának gyakorlatba való átültetése, a nélkülözések szívós elviselése és nem utolsósorban erkölcsi tartás, bajtársi magatartás egyaránt szükségesek. No meg az Isten különös kegyelme. Mert nem elég azt gondolni, hogy csalánba nem csak a ménű. Néha belecsap.
A tapintatosan és mértéktartóan fogalmazott műből sok érdekes dolog kiderül. Idézet következik:
„Szolgálati szabályzatunkban volt egy rendelkezés, ami a hullafosztogatókra vonatkozott. Úgy voltak büntetendők, mint a szökevények. De természetesen volt a rablásra, fosztogatásra törvényes mód is, amikor valamelyik fél kinyilatkoztatta, hogy a zsákmányolás megengedett. Ebbe minden belefért. Ilyen rendelkezése volt a szovjet hadvezetőségnek (még az is, amit Illés Béla – magyar nyelvű – szovjet őrnagy kijelentett, miszerint a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak.)” 230. o.
Másik sejtett, de nem bizonyított történése annak a leírása, hogy az amerikai fogolytábor sem volt különb az oroszénál. Éheztetés, nagy tömegek teljesen méltatlan körülmények közötti fogva tartása, gyilkosságok, hatalommal való súlyos visszaélések, stb.
Bennem az erősödött meg, hogy gazemberségek minden náció részéről előfordulnak.
Végigolvasva a kötetet azt kell mondanom, hogy olyan ritka hadászati teljesítményről számol be a vitéz rendjelet kapott Sebő Ödön, ami Leonidász thermopülai ütközetéhez mérhető.
Isten csodája, hogy túlélte a sorozatos kataklizmát, az élethalál-küzdelmeket, a megannyi csatát.  

Már tegnap meg kellett volna emlékeznem egykori piarista osztályfőnökömről, Vízvári Lászlóról. A gimnázium négy évében ő vezette osztályunkat. Nekünk biológiát tanított, s Vizesnek becéztük teljesen szellemtelen módon. 
Itt inkább emberi tartásáról és méltóságáról hadd írjak. Hiszen minap volt 100 éve, hogy megszületett (†2004). Szegedi születésű volt. Piarista lett és cserkészvezető. Megtanított bennünket arra a kánonra, amelyet a harmincas évek elején énekeltek a francia cserkészek Gödöllőn, a világtalálkozón. Jambore volt mindössze a szövege, amelyet a franciák zsamborinak ejtettek. Ma is emlékszem a dallamára. Tényleg szép nóta volt.      
Nézzük, mit mutatott még nekünk?
- Alaposan ismerte tárgyát, és minket is bevezetett a biológiába, amennyire csak lehetséges.
- Megtanította az élőlények orvosi elnevezését. Az ilyen latin terminusokat egyikünk gondosan egy helyre gyűjtötte, és jelezte, amikor elérte az ezredik kifejezést. Ha jól emlékszem, pl. a szőrfelállító izmocskák elnevezése musculus correptum pili. (Ha mégse, megbocsátható, több mint fél évszázada írta fel a táblára a szót és még jó néhány másikat is.) Csak úgy röpködtek a latin megnevezések a felelés során is a sztatolit szemcséktől a Langerhans-szigetektől, a neuronokig, a thrombusokig.
- Amikor jó kedve kerekedett, bűvészkedéssel lepett meg bennünket.
- Országos hírét az Astra bábegyüttes művészeti vezetőjeként alapozta meg. Ki mit tud-on emlékezetem szerint díjat is nyertek.
- Szeretett fúrni-faragni, maga készített könyves állványt cellájába, egyáltalán nem a megszokott formában, de festett csatajelenetet is egy fali drapériára. Osztályunkat még lakatos munkára is tanította (politechnika). Ő tervezte társaival a marionett bábfigurákat és a bábjelenetek díszleteit is.
Szavajárása volt: Ide vigyázz! Ide figyelj értelemben. Régen ez elterjedt szóhasználat lehetett. Vö. Vigyázó szemetek Párizsra vessétek. (Batsányi)
- Rendszeresek voltak a többnapos kirándulások, melyeket szintén levezényelt.
- Még érdekesebbnek találtam egy akadályversenyt, amelyet a szentendrei Papp-szigeten rendezett nekünk. Ezen ügyességi próbákkal, erőpróbákkal kellett megbirkóznunk, gondolom, ez  irányú készségét még cserkészvezetői múltjából hozta magával.
- Tudatosan törekedett arra, hogy az orvosnak készülők eredménnyel felvételizzenek a SOTE-ra. Közülünk nem sokan lettek orvosok, ezt szemünkre is hányta. Nem mi voltunk a kedvenc osztálya, hanem az az évfolyam, amelynek a fele orvos lett.
Utánunk még hosszú évekig tanított, mígnem hallásának romlása le nem parancsolta a katedráról.
Embernek, tanárnak, nevelőnek egyaránt jó színvonalon teljesített.
Azt hiszem, mindnyájan szerettük.  Nyugodjék békében!

Katalizátorok?
Ma néhány katalizátor mondatból kiindulva kaphatna értelmet posztom. Ezek rendre:
- A Széll Kálmán téren várok a buszra. A közelemben felharsan a szökőkút zubogása. Egyelőre elnyomja a mentők szirénahangját. Békésebb is amannál. Úgyszólván idilli, bár amaz meg lehet, hogy hasznosabb. Mégsem szeretem hallani, mert olyan, mint egy jajkiáltás.    
- A.GY., egykori kollégám, akinek apja Auschwitzban lelte halálát, rám hagyott egy spirituálékottát: „Jézus a golgotára ment… sose szólt egy korholó szót. Sose szólt, sose szólt, sose szólt.” Ez a Kolléga abban az időben ifjúgárda-tag volt és KISZ-titkár. Utóbb családostul NY-ban telepedett le, bankár lett. Ha kapott értesüléseim nem csalnak.    
- Amikor az ellenőrzés vezetője voltam, egy irodánk volt a rendésszel.  Egyik kolleginánk elmesélte, hogy szabadsága alatt Isztambulba repül, s megpörget egy százdollárost, amit elővigyázatosságból a cigarettatárcájába rejt. Másnap mégis megjelent dolgozni. Elmondta, hogy a reptéren a rendőrök igazoltatták, kérték a cigarettatárcáját, s elvették a személyijét, a valutáját. Nem utazhatott külföldre. Ő a rendészre gyanakodott, merthogy  a rendőrnyomozók azonnal célra mentek. Ennyi véletlen nincs. Egyik holló nem vájja ki a másik holló szemét? De igen.  Akkor nem akartam elhinni. Ma már elhiszem, hogy így volt.      
Ilyen világban éltünk.
Egy másik történet: K.E. baptista kollegina kért útlevélkiváltáshoz munkahelyi ajánlást. Természetesen megadtam neki a beleegyező nyilatkozatot. Ám a személyzetis elutasította kérelmét. Személyesen érdeklődtem nála, hogy miért teszi? Azért – felelte -, mert a baptista kongresszuson való részvétele hátrányosan befolyásolná szocialista hazánk építését. Nem hittem a fülemnek. Szó nélkül faképnél hagytam.  
Nem is írom tovább.
Végül is elmondtam, amit akartam.
Egy impressziót, és két történetet dióhéjban.  

Posztom átalakul? Évekig egy-egy téma kidolgozása állt a középpontjában. Bár szerkezetileg ott is voltak lazaságok. Mostanában viszont mintha egye gyakrabban epizódok tarka egymásutánja alkotná  egy-egy nap anyagát. Én nem bánom. Ez is egy forma. Én mindig is a rövid megfogalmazások embere voltam. Lehetne állandó címe a posztoknak (pl. Egy nap hordaléka [Déry]). Lehetne Tarka csokor, vagy egy tréfás gyerekdalból egy részlet:  
…Petrezselyem, főzőkanál, liszt, meg cukor, szóda,
szőr, zsír, lencse, lekvár, gyertya, mind egybe van szórva.”
Szösszenetek mára:
Reggel még saruban mezítlábazok, amikor nagy vadgesztenye huppan lábam elé. Nem kéne belerúgni, különösen abba nem, amelyik még szőrtokjában leledzik. Szúr is, nagyot üt is. Karinthy balkáni közmondásai analógiájára (Tetvestől ne kérj kucsmát! Aki megveszi a házat, megveszi a poloskát is.) elfogadható egy ilyen szólás: Amikor hull a fáról a vadgesztenye, ne járj már saruban!  
Hogy miért? Nemcsak ez előzőek miatt, hanem mert ilyenkor más hűvös szelek járnak, nagyon szellős lábbeli a saru.
***
„Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd lelkedet." – tanácsolja Pietrelcinai Szent Pio. De jó is felszabadultan élni.
***
BG kedvelt értelmiségi, aki vízitúrája során életében először csónakjából beborult a kis Túrba. Nem akartam poénkodni az ő honlapján, ezért ideírom a lecsapott magas labdát: Remélem, a Túron túrázva csak beborult, anélkül, hogy utána kiborult volna.
***
6-án CT. Tegnapelőtt kontroll, tegnap szűnni nem akaró szorulás, ami az én esetemben lelombozó. Estére sikerült helyrehozni testi és lelki egyensúlyomat.  
***
Kerestem Csiáék érkezési dátumát, de nem találtam meg emailjeim között. Sajnos érkezésük egy időpontra esik a családi körben e délutánra szervezett ünnepséggel. Sajnálom, hogy nem tudok bilokálni, mint a fent nevezett szent. Így testem itthon, lelkem egy kicsit amott lesz. Majd csak összefutunk.
***
23-án eredményhirdetés Jogsi fel, vagy jogsi le.
Vannak még dátumaim, de miért fárasszam azokat, akiknek épp elég gondjuk akad ezen kívül. 
***
Ha elromlik az órám, lecsatolom, és átadom javításra.
Ha én romlok el, hasonló a helyzet, csak az a baj, hogy minden esetben magamat kell odavinni és átadni. Nem lehetne, hogy ne romoljak el? 

Az alapos megfázásom a szokásos módon indult.
Elkaptam egy bacit.
Csípni kezdett az orrom.
Lüktetni a fejem.
Kaparni a torkom.
Eldugult az orrom.
Gyulladásba jött a torkom.
Harcoltam minden orron beszívott lélegzetért.
torokfájásom átment száraz köhögésbe.
Szopogatom a Strepsilst, várom a nátha végét.
***
Tegnap megcsapolták véremet,
megtekintették állapotomat,
kitűzték a legközelebbi kontroll időpontját,
egy elmaradt vizsgálatra beutaltak,
megállapították, hogy leleteim negatívak. S
ha minden rendben lesz, jövőre elég félévente a kontroll.
Nem mertem megkérdezni, ha minden negatív, minek a kontroll.
Azt se mertem elmesélni, hogy papunk szerint teljesen egészséges vagyok.
Hátha a doki vallási kérdésekkel kapcsolatos álláspontját üzeni derék papunknak.
Tudom a vérvételen dolgozóktól, hogy a kemó miatt rossz a vénám.
Ezt megerősítette, aki a CT- kontrasztanyagát kísérelte meg belém diktálni.
Meg az az orvos is, aki a múltkor érzéstelenítővel akarta megkínálni vénámat.
Tegnap a véraláfutásos helyen szúrt meg a nővérke.
Alig éreztem belőle valamit, s nem keletkezett véraláfutás a helyén.
Ilyen apróságok környezik hétköznapjaimat.
A tegnapi kontrollra ráment egy műszaknyi időm.
Vittem egy újságot és két könyvet, hogy elverjem velük az időt.
Sikerült is elvernem, de nem olvasással.
Nem volt hozzá kedvem.
Viszont elgondolkoztam a Szt. János-kórház előtt elballagva, hogy hányszor volt hozzá szerencsém. Egyszer eldugult fülemet szedték ráncba, másszor fiam, lányom miatt kísérőként kerestem fel a kórházat, majd egy alkalommal munkatársamat látogattam.
Sokkal jobb a mellette lévő fogaskerekűvel való kapcsolatom. Szeretem mackós mozgását, a rám váró kirándulás ígéretét, hegyre kapaszkodó különleges jellegét.
De a környéken járva a Határőr utcához is volt közöm korábban. A rendszerváltást követően egy hiú pasi, nevezzük vállalkozónak, bérelt egy villát, hogy alkalmi tárgyalásait ott folytathassa le. Tőlem teljesen idegen volt mentalitása. A Ferihegyre érkező partnerét kellett elhoznia autóval. Mivel neki Daciája volt, azért ostromolta a ház gazdáját, hogy engedje meg neki, hogy BMW-jét használhassa egy fuvar erejéig. Snassznak találta saját kocsiját.
O tempora o mores!                   

Ki tudja, miért – talán, mert volt osztálytársam a helyi pap, s vele egy térben lévén – jutott eszembe, hogy többször nyertem csatát, mintegy véletlenül. Három epizód hasonlít egymásra valahogyan.
1. Középiskola. Az osztály akadályversenyre, vagy valami ilyesmire indul. Nekem kirándulás. Talán a Pilis volt a csúcstámadás célja. Kis csoportokra oszlik a társaság. Minket Blank Miki vezet. Ő megy elöl, mi meg arra, amerre ő. Ködbe, felhőbe érünk. Régen nem tudom, hogy hol vagyunk, és hová tartunk. Megyünk Miki után. Aztán egyszer csak célba érünk.
Napok telnek el. A gimiben vagyunk. Földrajz óra. Én a térképnél felelek. Péter bácsi (föcitanárunk) kérdi tőlem, hol van Mosonmagyaróvár. Hegy-vízrajzi térkép. Talán nem is szerepel rajta a városka. Mutatom, hogy szerintem hol van. Péter bácsi nincs túlságosan elragadtatva a látottaktól. Mindenesetre nyílik az osztályajtó, és bejön az igazgatóhelyettes. Elmondja, hogy kis csapatunk megnyerte a tájékozódó versenyt, mert mi célba értünk és legelsőként. Majd kezünkbe nyom egy-egy érmet formázó sztaniolba göngyölt csokoládét. Kezet fog velünk. Távozik. Péter bácsi megjegyzi: Gy. gratulálok. De nemcsak a természetben kell tudni tájékozódni, hanem a térképen is. Ő se tudta, én se tudtam, hogy több gyermekem születik majd, s egyikük Mosonmagyaróvárra költözik házasként. Ma már pontosan tudom, hol van a város. Kimle után rögtön.
2. Már főiskolás voltam, 2. évfolyamos. Kispályás focibajnokság. Nem volt ki a létszám, ezért sportos osztálytársaim engem kértek, hogy legyek a pályán. Tegyek úgy, mintha tudnék focizni. Majd ők igyekeznek. Elkezdődött a meccs. Kaptam egy jó passzt, és félpályáról bevágtam az ellenfél kapujába, a balficakba. A nézők zajos tetszésnyilvánításba kezdtek. Csapattársaim arca felhős maradt. Értésemre adták, hogy a nélkülem tartott taktikai megbeszélésen a védelemre rendezkedtek be, lévén ellenfelünk erősebb csapat. Erről én nem tudtam. Azért megnyertük az iskolabajnokságot. Állítólag torta is volt.           
3. Regnumi nagytábor Zánkán. Sportnap. Beneveztünk a kötélhúzó bajnokságba. Először mi nyertünk, másodszor elhúztak minket. Ezzel szereplésünk végére is értünk. Nem igazán érdekelt a verseny a továbbiakban. Délután aztán értésemre adták, hogy megnyertük a versenyt. Mind kaptunk egy-egy pólót. Nagyon elcsodálkoztam rajta. Nem értettem akkor, hogy hogyan lehetett ez. Ma se tudom igazán, de talán úgy, hogy akiket mi megvertünk, azok megverték azokat, akiktől mi kikaptunk. Így talán egymást ejtették ki, mi meg nevető harmadikként kerültünk elébük. A csuda tudja. Nem mindegy?
Életem három győztes csatáját, íme elmeséltem dióhéjban. A csatákat megnyertük… és a háborút?
Végül is miért ne? Nevem jelentése Győző.

Tegnap késő este befejeztem a kézirat korrektúráját. Kifolyt a szemem, de az épület áll, a mű elkészült, legalábbis első átfésülése. Nem állítom, hogy így kiadható. Pl. bizonytalanságban hagytam a szkennelt szöveget a bekezdéseket illetően. A kiadványban – gyanítom, hogy sokkal több bekezdés van, mint amit a másolás átvett. Megkapom én még ezt az anyagot másodszori javítgatásra (Vö. Jössz még te a mi utcánkba!) Hogy kihalt ez az egykor olyan mindennapos szólás!
Tegnap azon morfondíroztam, hogy miért használtunk a múltban annyi bumfordi szókapcsolatot, pl. umbulda, pl. Ágyesz bugyesz, ahogy lesz, úgy lesz. Honnan jöttek ezek, és miért maradtak hosszasan életben.  Az Ágyesz bugyreszre ilyen megoldásokat kínáltak az interneten:
Az áldás békességből jött. Hát nem tudom.
Az elagyabugyál igéből. Hát ezt sem zárom ki.
A két szó töve ágy, bugy egyéb kapcsolatokat is felvet lehetőségként. Nem foglalkozom vele.
Az agyabugyál arra is hajaz, hogy aki á-t mond, mondjon bé-t is. Ágyesz bugyesz, csoda foglalkozzék gele. Így jönnek az abc betűi.
***
Úgy látszik, ha nincs kemény feladatom, rögtön játszani kezdek.
Itt van pl. az asztalon az idei borkatalógus.
Itt van ebből következőleg a bor szó is.
A bor szeszes ital.
A Mari becenév.
A Maribor városnév.
A Gábor keresztnév.
Bor Ambrus esetén vezetéknév.
A tábor intézmény.
A csibor rovar.
A bíbor egyfajta szín.  
A jámbor emberre alkalmazott pozitív jelző.
A kóbor az elténferedettségre utaló szó.
A szobor térbelileg megformált valami.
A kosbor növény.
A sör jobbára hígabb, mint a bor.
Borzasztó. Nemde?
És a csombor és a zsombor, és a ….       
Megyek porszívózni.
A por elírt bor…
Megyek p...

Sok híresség befejezi földi pályafutását. A régiek meghalnak, újak meg születnek. Az élet meg megy tovább.
Ma a mobil jóvoltából láttuk, hogy az új „ház”-asok szépen haladnak a terület ráncba szedésével.
Levi nuncsakuval a nyakában a kertben füvet nyír az új fűgyűjtős masinával. Ő most egy nindzsa.
Azért írom, hogy láttuk, mert mindketten torokgyulladással, náthával kínlódunk. Így csak messziről kísérjük figyelemmel a fiatalok életét, mert ha a mi életlehetőségeink beszűkültek is, az élet megy tovább.
Tervezzük, hogy különféle vendégségekben veszünk részt, de a részletek még nem világosak.
Mikor, hová, mivel, kikkel, hányan stb.
A bizonytalanságok ellenére valahogy lesz, mint ahogy SZIG-emmel  is történt.
Visszakerült rendetlen gazdájához.
Nem tudunk mindent megoldani.
Lesz, ami lesz.
Az élet nem áll meg, megy tovább.
Tervezzük a lakásfestést.
Ma eljött a mester, a feladatot felmérni.
Mint mondja, ötven éve a szakmában. Megfáradt.
Ez lenne a hattyúdala, ha még bírja valahogy. Jövőre már nem vállal munkát. Abbahagyja.
Az élet pedig megy tovább.
Októberben helyhatósági választások.
Talán még soha nem környezte ekkora hajcihő. Az ilyenek és az olyanok csapnak össze: Azok, akik bizonyítottak, és azok, akik kétségbe vonják.
Mi is voksolunk. Aztán majd meglátjuk. Vagy ezek nyernek, vagy azok.
Akár így, akár úgy, az élet megy tovább.
Olaszország leállította az afrikai migránsáradatot.
Ha Salvini volt az ezek vezetője, akkor kijelenthető, hogy azok alakítottak kormányt.
A beáramlás újra megindul. Az élet pedig megy tovább.
Salvini és Berlusconi hatalmas tüntetést szerveznek azok ellen.
Vagy sikerük lesz, vagy nem. (Az utcakő a proletárok fegyvere.)
De akár sikerük lesz, akár sikertelenek maradnak, az élet megy tovább.
A brexit sorsa máig bizonytalan.
De akár az EU-ban maradnak, akár nem, az élet megy tovább.
Ha mi már nem leszünk, akkor is megy az élet tovább.
Mi az, hogy nem leszünk? Hiszem az örök életet… Benne a miénket is.
Életünk a halál után is megy tovább.  
Mindenesetre szorongani felesleges, mert minden hajszálunk számon van tartva. Többet érünk mi a verebeknél – üzeni a Mester.  

Rövidülnek a nappalok, és úgy látszik, rövidülnek a sétáim is.
Három napja a Duna-parton időztem hosszasan.
Tegnapelőtt végigjártam a Római sétányt,
tegnap csak vásárolni voltunk, de nem volt kedvem sétálni.
Ma csak a patikába mentem torokgyulladásunk meggyógyászása céljából.
Mennyivel vidámabb volna ez a fokozás, ha Karinthyék játéka adná a kereteket.
Csak emlékeztetőül.
Tegnapelőttutner én dönök.
Tegnaputner te dönsz,
Mautner Ödön.
De hát úgy kell rávennünk magunkat a jókedvre, hiszen megnáthásodtunk,  kapar a torkunk, tüsszögünk és köhögünk. Elég gyenge program így hétvégére, amikor is meg voltunk hívva a fiatalokhoz, unokáinkhoz, s találkozóra nász házaspárunkkal, plusz E. keresztmamájával.
Más volt megírva felőlünk a nagykönyvben. Itthon maródiak vagyunk.
Azért is előveszem a jobb kedvemet.
Én ekelek
te keregsz,
ő klendezik.
mi melünk,
ti vornyáztok
ők csinálnak, amit akarnak.
***
Mindenesetre a mai séta is veszélyben forog, noha az időjárás igen csábító. Igazi indiánnyár van.
Se hideg, se meleg.
Ma találkoztam a Téves mentés kifejezéssel. Könyvcím volt.
Szerintem is alkalmasak ezek a közhellyé koptatott, közismert kifejezések új tartalmak hordozására.
A fotóimat kísérő szövegekben gyakran alkalmazom őket vagy versrészletet, népdal szöveget. Akár elferdítve is. Pl.
Felsőbb osztályba léphet.
Letiltva.
Kihajolni veszélyes!
Vigyázat, magasfeszültség!
Vigyázz, ha jön a vonat!
Nem tesz semmit!
Használat előtt felrázandó!
Kérem a következőt!
Jönni tudok, csak menni nem.
Stb, stb.
És most vissza a kéziratkorrekcióhoz.
Elvégre a szobafogság idejét is illik hasznosan eltölteni.