Mickey webnaplója

1 hidegfront
24 Celsius-fok
1 belső hallással érzékelt zene: Bartók - Román táncok
1 zsibbadt kisujj
3 zümmögő ventilátor
3 ajtó kitárva az északi szellő előtt
6 unoka
2 gyerek
1 meny
2 házasfél
2 l tej
12 zsemle
2 kenyér
2 palack tonik
1 adag tatárbifsztek 
1 kg paradicsom
Összesen: reggeli
1 kg száraztészta
2 üveg sűrített paradicsom
1 nagy lábas bolognai
1 adag tatárbifsztek
10 tányér
10 villa
10 éhes száj
Együtt: ebéd
1 alvó csecsemő
3 tévémese-néző  
1 laptop bűvölő
1 okos telefon kockoló
Összességében: csend

A találkozások vagy létrejönnek, vagy nem.
Vagy megtaláljuk a közös hangot, vagy nem.
Vagy vágyunk az őszinte kapcsolatfelvételre, vagy nem.
Vagy nyitottak vagyunk a másik befogadására, vagy nem.
Vagy meghallgatjuk a másik felet, vagy nem.
Vagy megértére találunk, vagy nem.
Vagy megtaláljuk a közös platformot, vagy nem.
Vagy sikerül kimondanunk magunkat, vagy nem.
Vagy sikerül megismerni a többieket, vagy nem.
Vagy elfogadjuk a többiek ajándékát, vagy nem.
Vagy együtt örülünk velük, vagy nem.
Ma többszörösen megvalósult minden mondatom első fele.
Létrejöttek a párbeszédek, megvalósult a szemléletcsere.
Mindenki elmondhatta, amit a többieknek szánt.
Zavartalanul örülhettünk egymásnak.
Előbb Ráckevén, majd Zs.-ékkel idehaza.
Egy biztos, a nap a találkozások napja volt.
Köszönet érte a meghívóknak és mindenkinek, aki megmutatta arcát.

Egyszer talán valami fontosat írok le, annál is inkább, mivel ma a perikópa többek között arról szólt, hogy „beszédetek legyen igen igen, nem nem. Ami ezeknél több, az a gonosztól van.”
Mivel megígértem magamnak, hogy lehetőleg naponta írok, és nagyon fontos esemény nincs, kénytelen vagyok addig valami fontatlant írni.
Felelőtlenül azt ígértem egy alkalommal, hogy közlöm reggelente: miféle dallamra ébredtem. Ma reggel semmiféle dallam nem ébresztett. Ám nem sokkal később valahogyan Rossini A sevillai borbélyának egyik áriája, a Figaróé indult el lendületesen, ahogy kell.
Egy gondolat erejéig visszatérek a tegnaphoz.
Két ujjam a kicsi és a gyűrűs elzsibbadt egy hete. Ez már máskor is előfordult, de most nem múlt el. S mivel a folyamat péntek délutánra felerősödött, elmenetem az ügyeletre. Ott hamar kimondatott a szentencia. A kétujj-zsibbadás könyöki idegi probléma és reumatikus jellegű. Mondanom se kell, hogy méréskor jócskán fenn volt a vérnyomásom. A fene kívánkozik az intenzív osztályra. Mondhatom még, hogy telehold volt, mondhatom még, hogy 73 vagyok lassan, mondhatom, hogy van ebben némi örökletesség is. De mindhiába. Le kellene fogynom. 112 az induló súlyom. 22-t kellene leadnom, hogy kerek szám legyen.
Általános állapotom kielégítő, erről orvosi papírom van, de hát
szednem kell,
mérnem kell,
kontrollra jelentkeznem kell,
a gyógyszerekben bíznom kell (és a vérnyomásmérőben is. Ahányszor megmérem, annyi értéket mutat.).
Mondom feleségnek, hogy érdemes volt az ügyeleten megjelenni. Sokszerűen vizsgálgatott a doktornő. Ezzel megbízható kontroll birtokába kerültem (EKG, emésztőszervek, tüdő, szív, végtagok, tenzió), plusz egy recept vérny.csökkentőre.   
Programom hát bőven akad, várom az ideális időjárást hozzá, mert a hőség immár túlságos. Nem is dugom ki az orrom a légkondi mellől, még fotózni is rest vagyok. Hacsak a lakásban nem találok témát.
Tegnap este szókeresőt játszottam a mobilon. Mellém lép Ritácska. Egy fél pár papucsot, meg egy jojó madzagját fogja a kezében. Mindkettőt a kezembe akarja nyomni mintegy cserére kínálva a mobilért.
Azonnal létrejön az üzlet, s ő viszi boldogan magával a zsákmányt.

Pietrelcinai Szent Pio imája
Jézus szent szíve, minden jónak forrása,
imádlak téged,
hiszek benned,
szeretlek téged
és bánom minden bűnömet.
Neked ajándékozom az én szegény szívemet.
Tedd alázatossá, tisztává és minden kívánságodnak megfelelővé.
Add, jóságos Jézusom, hogy én benned és te énbennem élj.
Védj meg a veszedelmekben,
vigasztalj a szenvedésben,
őrizd meg testem egészségét,
add áldásodat minden művemre
és a szent halál kegyelmét add meg nekem.
Ámen.
Ez így rendben is volna. El lehet mondani a nap bármely órájában, percében, el bármely napszakban.
Öregedvén, elkopván, sejtjeink szereptévesztése idején különösen is aktuális. Nem beszélve arról, hogy olyan kánikula tört ránk, hogy még légkondi mellett is épp elég elviselni.
Mikszáthot olvasom. Sok-sok fordulattal ír, érdekesen ír és bele-beleszól a saját hangján a történésekbe, mintegy felnézve a papírról, hogy egy-egy gondolatát megossza velünk. Egyik kisregényében (A kis prímás) akadtam erre a fanyalgó megállapítására:    
„…Rossz a magyar nyelve, sohasem pihent, mindig a fényeset piszkolja.”
Nem új a dolog. Már Jakab apostol is foglalkozik a témával. Ezt írja levelében: „A nyelv tűz, a gonoszság világa. A nyelv az a tagunk, amely egész testünket beszennyezi… A nyelvet senki emberfia nem képes megszelídíteni: az nyugtalan, gonosz, tele van halálos méreggel. Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik az Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön. Testvéreim, ennek nem volna szabad így lennie!” (Jak 3,6skk.)
Bizony, nem volna szabad ennek így lennie, de hát így van mind a mai napig.
Amit tehetek: befogom pörös számat.
Hátha akad követője.
***
Tegnap Antal-nap volt, Isten éltesse az öcsémet!
Ma Hedvig-nap van, Isten nyugosztalja anyai öreganyámat, és Isten éltesse unokanővéremet!

Történt pedig, hogy egy alkalommal Széchenyi István mellé ült egy parvenü a belvárosi templomban. Az újgazdag leste a grófot, s próbált úgy viselkedni, amint tőle látja. Széchenyi észrevette. Rendes szokása szerint két forintot tett ki, hogy a perselybe dobja. A parvenü is kitett két forintot. Széchenyi kiegészítette 10 ft-ra, az újgazdag is. Mire a gróf megduplázta. Az újgazdag is hozzátett még egy tízest. Széchenyi újra megduplázta. Most már 40 ftnál tartott a kitett összeg mindkettejük előtt. Széchényi megtoldotta tízzel. Így 50 ft volt előtte. A parvenü is így tett.  A perselyező először az újgazdag elé ért, aki előkelő mozdulattal rakta a perselybe az ötven forintot. Széchenyi egy mozdulattal visszavett 48 ft-ot, hiszen máskor is csak két forintot szokott adni.
Most is így tett.
***
A világ a fogyasztói szokásokat elvitte az abszurd irányába. Sokat illik adni, ilyen-olyan napokra, ilyen-olyan apropóból. Szinte mindig. Elég arra gondolni, hogy az óvodákban, iskolákban mennyire elterjedt a név- és születésnapok megünneplése. Egy 25 fős osztály egy évben így minimum 50-szer eszik tortát, vagy süteményt, esetleg a bérelt játszóházban tölti a délutánt. És ez még csak csepp a tengerben.  
Egy polgárcsalád öreganyja nem így tett fiatalkorom idején. Számos unokája volt. Karácsony előtt felkereste az antikváriumot, és felvásárolt megfelelő számú ifjúsági témájú könyvet. Arra már nem emlékszem, hogy mindenki maga választhatott valamilyen szempont szerint, vagy kinek-kinek a kezébe nyomta azt a kötetet, amiről azt gondolta, hogy érdekelheti az illető gyermekcsét, noha már az ő idejében sem ez volt a jellemző szokás. Magam mégis neki adok igazat.  A birtoklási ösztön, a birtoklási hajsza nem ismer határokat. A reklámok és a fogyasztói társadalom ráutaló magatartása egyként gerjesztőleg hat erre a folyamatra. A józan szeretetnek mégis megálljt kellene parancsolnia, hogy el ne harapózzon ez az anyagiak iránti kielégíthetetlen szomjúság. Semmi értelme nincs, s csak arra jó, hogy a szeméthegyek egyre magasabbra nőjenek – megállíthatatlanul.
Ellenzem.
És nem úgy, mint az egyszeri ember: Az egyre drágább ajándékokat megvenni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.
***
Idős házaspár üldögél házuk verandáján. Megszólal az öregúr:
– Most előveszek egy nagy adag fagylaltot a hűtőből. Kérsz te is?
– Én csak egy kis adagot – válaszolja a felesége –, de önts rá csokoládészirupot! Nem akarod felírni? Tudod, milyen feledékeny vagy.
– Dehogyis! Észben tartom. Kis adag csokoládésziruppal.
– Igen, és dióreszelékkel. Nem felejted el?
– Persze hogy nem.
– És tegyél egy szem cseresznyét a tetejére! Biztos vagy benne, hogy nem felejted el?
– Dehogyis, Márta!
Az elkövetkező tíz percben kihallatszik a verandára, ahogy a férj ügyködik a konyhában. Végül megjelenik két tányér sonkás tojással.
– Ugye megmondtam, hogy írd fel! – sóhajt az asszony. – Hát nem elfelejtetted a pirítóst?

1. BG-nél olvasok a szép lányról, aki szelíd tekintettel és mosollyal az ajkán ült a buszon. Kezét ölébe ejtette. lébe tett keze – miként korábbi időkben szokás volt imakönyvet tartani a kezünkben – korunk szokása szerint okos telefonját szorongatta.
   Érdekes kép. Megragadott.
   2. Forró reggelre ébredtünk. Közhely, ha leírom, hogy tempósan szalad felfelé a higanyszál a hőmérőn. Részben hát persze hogy szalad, ha megsüti a nyári nap, részben, mert hol van már a higanyszál. Talán színezett szesz mutatja a csakugyan egyre magasabb értéket. De a 85%-os páratartalmat még az se. Azt a bőrünkön érezzük.
   3. Nemcsak forró reggelre, hanem egy the Champs-számra is ébredtem. Igaz, hogy hamar kiverte fejemből egy másik hívatlanul. Ezúttal the Dave Clark Five Time c. darabja. Szeretem ezt a jó ritmusú nótát. A Clarkról jut eszembe a Clark Adam, amely tegnap megemelte a Hableányt, majd elúszott felfelé. A Hableány egy uszály hátán lefelé, hogy a rendőrök szeme elé kerülve, és a mi szemünk elől elvonva foglalja el átmeneti tartózkodási helyét.
   ***
   4. Az jutott eszembe, hogy Karinthy játékát ki lehetne terjeszteni tárgyakra, fogalmakra is. A játéka lényege, hogy öt lépésben a világ bármely emberéhez eljut kapcsolódásokon keresztül. Miért ne lehetne ez a tárgyakkal is. Egy másik, nagyon hasonló gondolat, hogy vannak, akik egy mondat erejéig kifejtenek egy témát, majd laza szálon továbblépnek, hogy többé ne találjanak vissza az első elejtett gondolathoz. Ehhez meg nagyon hasonló az az ember, aki kimegy a konyhába gyufát keresni, ott megakad a szeme az üres papírzacskón, azt elviszi a szemeteshez, de látja, hogy takarítani kellene, ezért seprűt ragad, és munkához lát. Midőn egy a kanapén hagyott könyvhöz ér, eszébe jut, hogy megzavarták az olvasásban, pedig milyen érdekes résznél tartott. Leteszi a söprűt, és folytatja az olvasást. Stb., stb.
   ***
   5. A plébánia közel van a Dunához. Következésképpen sok a szúnyog, amíg nem ritkítják. Múltkor fotóztam a kertjében a szép virágokat. Ott sündörgött egy szúnyog. Szemmel láthatólag nem csípte a virágokat. Engem csípett volna, de én nem csíptem, hogy csíp. Szerintem a virágok se csípnék, ha csípné őket a szúnyog. Végül engem se csípett meg. Elcsipkedte magát onnan, addig hadonásztam.       

Tegnap két alkalommal is visszahűtöttem a lakást, mert betört a kánikula az országba. Egyelőre csak 31 fokkal, de mellé 67% páratartalommal. Az előttünk álló hét ennek a jegyében fog eltelni. A fiatalok a három gyerekkel folytatták a megkezdett országos kék-túrát. Pilisszentlászlóról indultak és Visegrádon kötöttek ki. A kis fickók bírták az iramot. Levi próbálja legyűrni utálkozását a lepkéktől. Hazaérve kullancsvizit következett. Senkin nem találtak ilyet.
Mivel nincsen kedvemre való és általam korábban nem olvasott könyv itthon, a tévé, a FB és a rádió műsorai között keresgettem valamiféle szellemi táplálék után kutatva. Többek között megtudtam, hogy a Hableány motorost éppen e percekben, ma kora reggel, öt órakor kezdik kiemelni a Dunából. A Katolikus rádióban pedig elcsíptem egy interjút a késő esti órákban, amely Szilas Imrével készült, amikor itt járt. Érdeklődéssel hallgattam, annál is inkább, mivel két miséjéből és egy angol nyelvű psalm-ból sugároztak tételeket ill. részleteket. Mit mondjak? Elég kalandos élete volt a komponista orgonaművésznek, aki ma is a kaliforniai Pasadenában él.
***
Nemcsak állandóan zúg a fülem, de állandóan háttér-zenél is. Elég gazdag a merítés. Hol komolyzenét „közvetít” belső hallásom, hol esztrádot gyermekkoromból, akkor is, ha hitvány zeneként él bennem (akkor is, ha nem ismerem se a mű szerzőjét se a címét), hol népdalokat, hol jazz-t, gyakran slágereket.
Sokan leírják, miket álmodtak mielőtt felébredtek. Arra gondoltam, hogy én meg leírom, hogy miféle zene szól a fülemben ébredéskor.
Nem nehéz kitalálni, hogy reggel mit hallottam belülről: Amivel elaludtam este. Szilas Imre Örvendező zsoltár hangjai ültek el bennem egész éjszaka, és szólnak még most, hajnalban is bennem valahol a háttérben.
***
Levikének gyakorolnia kell az olvasást. Nem szereti. A vicceket meg igen. Arra gondoltam, hogy a kettőt össze kellene kapcsolni. Olvasson poénos dolgokat, talán éppen vicceket. Ugyanolyan betűkkel szembesül, mintha valami komolyabbat olvasna.    

Ifjabb Miklós hazahozta a levizsgáztatott Mitsubishit Szombathelyről. Hála Istennek épségben megérkezett ebben a kánikulai melegben. Ő ment érte nem én. Mert aggódtak volna miattam, hogy régóta nem vezettem ennyit. Így én aggódtam miatta. Mert ha engem baleset ér, végül is munkám zömét elvégeztem itt a földön, de ha őt éri végzetes baj, fiatal családja marad támasz nélkül. Mindegy is már. Itthon van, és rendben van.
Azért a nap kérdését ideírom: Melyik vonattal jön haza M.?
***
Pünkösdvasárnap több fotót készítettem az eklézsia virágoskertjéről. Majd agapét tartottunk. Azt kértem az égtől, hogy jöjjenek a népek mise után, ha már összeraktuk a kaját. És jöttek. Talán rásegített egy nekik szánt megjegyzésem is: „80 főre terítettünk”; megszólíthatta a bizonytalankodókat. Jó hangulatban beszélgetett vagy három tucat ember.
A „desszert” mindig valamilyen történet.
Ma két történettel készültünk.
Megkérdeztem tőlük, hogy a bosnyák kecskékről, vagy a horvát macskákról beszéljek-e? Úgy lett, ahogy vártam: Mindkettőről.
Itt dióhéjban a bosnyák kecskéket foglalom össze.
1993. Balkáni háború. Nincs kaja felnőttnek, gyereknek. Az USA zarándokai összedobnak pénzt, hogy kecskéket vásároljanak a bosnyák ínségeseknek a horvátoktól. Az üzlet létrejön; több száz kecskét raknak kamionra á 160 USD. Ám a vám miatt megduplázódnának a költségek. Ekkor jön a váratlan segítség. Egy helyi pásztor elvezeti a kamionokat egy félreeső tisztásra. Mutatja a túlsó dombot, az már Bosznia. A sofőröknek értésére adja, hogy ő most átszalad oda, és amikor odaér, nyissák ki a kamion ajtóit. A domb tetején fütyülni (furulyázni?) kezd. Mire a kecskék átrohannak hozzá a dombtetőre.
A kecskék nem tudják, hogy vámkötelesek lennének.
A történet aktualitása: Isten útjai nem a mi útjaink. előre ki nem számítható, el nem képzelhető segítséget kap az, aki komolyan veszi az isteni kegyelem és közbenjárás létezésének valóságát.
Kell ennél pünkösdibb történet?               
A Macska-sztorit egy az egyben a FB-ról kopiztam. A történet Szopkó Zsuzsa gyűjteményének egyik sziporkája. Ha találkozom vele személyesen, elmesélem, mekkora sikere volt a történetének. 

Magyarországon mindenki költő
Ezt találtam Bibliámban.
Tested vétele
Lelkünk étele
Kettőnk élete
Immár közös
          mickey
***
Tudok angolul?!
Egy másik helyen, Dániel könyvében az adott versnél:
Everything growing from the earth – bless the Lord!
azaz: Áldja minden, ami a földön sarjad, az Urat! (Dán 3,76)  
***
A reggeli ébresztőt egy napja motoros fűnyíró masina rendezte. Gondolom, a rajta ülő sofőr fülhallgatóval dolgozik, mert a gép hangja olyan, mint egy négy motoros repülőé.
Már a levágott füvet gereblyézték, amikor hazafelé jöttem.
– Jó napot! – üdvözöltem a házunk előtt dolgozó négy nőt, akik lehajtott fejjel dolgoztak tovább, köszönésemet nem viszonozva. Remélem, azért jól esett nekik.
***
Még egyszer az Uz-völgyi temetőgarázdákról.
Az jutott eszembe, hogy a bűnbeesés következménye az, hogy „akaratuk rosszra hajló lett”. Avagy miért nem követték Ferenc pápa figyelmeztetését. A szétszakadt darabok összevarrásán kell(ene) dolgozni. Egyelőre más látszik.  Egyelőre mintha a Káin és Ábel esete ismétlődne.
Bár Bábel Balázs katekizmusában más hasonlatot használ a rosszra hajló természetre. Gyerekeknek szokta emlegetni: Bemész egy szobába. A szobában egy asztalon egy halom pénz áll. Hozzáteszel-e egy újabb pénzdarabot, hogy nőjön a rakás, vagy megpróbálsz ellopni belőle valamennyit? Utóbbi? Na, látod? Ez a rosszra hajló természet következménye.
***
…és egy freudi félreolvasás: Megszakadt az Uz-völgyében a párbeszéd a két nemzet között.
De mivel előtte az állt, hogy a Szűzanya segítségét kérjük a szakadások összevarrásához, bennem átalakult a szöveg: (itt) megszakadt az üdvözl égy… a nemzetek között.
***
A nap hírei. M. megy el a Coltért. Mert jobban szeret vezetni, mert jobban ismeri Sz.helyt, mert GPS segíti út közben a napi úti körülmények elemzésével. Legyen vele a Madonna della Strada.
A Hableány motorost két nap múlva, kedden hozzák fel a Dunából.
Ma agapé. Két történetem van. A macskákról, a kecskékről. Esetleg egy komoly pünkösd ünnepéről. 
Lehet, hogy a választást a hallgatóságra bízom.
***
Tegnap a fiatalok lakodalomban voltak. Jól érezték magukat.
Domi ugyan megjegyezte: Nagypapa, fülsüketítő volt a zene.
Elképzelem.

Egykor az Illés együttes kísérletezett a slágerek különféle megformálásával. Ennek érdekes példája a Rohan az idő c. daluk. Sokkal hosszabb egy-egy strófája, mint a megszokott négysoros daloké. Volt olyan megalapozott vélemény, hogy ebben az irányban kellene folytatniuk a kereskedést új irányok ügyében (Szilas).
Nem folytatták, bár mégis.
Az IM-ben (Ifjúsági Magazin) annak idején megjelent egy hosszas dallamkísérletük azzal a megjegyzéssel, hogy pályázatot hirdetnek a szövegírásra. Egyszer találkoztam is később az elkészült szövegverzióval, de az egészet mégsem ezért emlegetem. Hanem, mert egész éjszaka ez a dallam járt a fejemben. Még reggel is.
Aztán fotóztam egy hajnali fénnyel operáló képet. Rajta a Szentcsalád-ikon és az alatta lévő óra. Azonnal beugrott egy képzettársítás – ora pro nobis. Ettől már csak egy lépés, hogy ez az ora pro nobis megszólaljon bennem (Monteverdi kórusrészlet), és „kiüsse” az előző dallamot.
Hát így élek egy nappal pünkösd előtt.
Innen indulva kétfelé asszociálhatok. Az egyik irány egy történés. Unokánk a következő évben költözés miatt ének-zenei tagozatba járna. Tegnap ismerkedés volt az iskolában. Egyelőre vonakodik a fiúka, annak ellenére, hogy nagy örömmel fogadták.
A másik irány, hogy ugyancsak tegnap fotóztam egy néhány rózsát. Nem állítom, hogy pünkösdi rózsák, de ez idő szerint mégis azok, lévén holnap pünkösd ünnepe.
Majd mutatom.
***
A tegnapi fogó-sorozatot kiegészítem még eggyel: 
A Macskafogó nem fogó, hanem animációs filmcím.