Mickey webnaplója

Ma egy gyerekkoromban játszott hegedűdarabra ébredtem. Szerzője, azt hiszem, a francia Dont. Az Etudes utolsó darabja volt, ami a fülemben duruzsol. Egy H-dúrban írt arpeggió-szerű etűd, amit különféle fekvésekben kellett megszólaltani, már csak hangterjedelme miatt is. Érzékeny füllel és a rám jellemző óvatossággal játszottam ezt az ötkeresztes dúrban írt melódiát. Ezzel a „stílussal” megöltem a zenét. Nem is lett belőlem soha hegedűművész. Nem így a színész Szacsvay nővére, M. Ő a hegedűvizsgán gyors tempóban játszotta, és dobott vonóval. Ahogy kell. Megkövülten hallgattam. A bíráló néhány tanár is. Belőle áradt a muzsika, és technikával is bírta. Igaz, hogy napi másfél órát gyakorolt. Hogy lett-e belőle művész vagy sem, nem tudom. Soha nem találkoztam később a nevével. Persze ez nem zárja ki zenészkarrierjét.
Mire idáig jutottam a sorok írásában, egy másik dallam ébredt belső hallásomban. Ezúttal egy Dancla-etűd, amit szintén mindketten játszottunk. Hogyan jellemezzem a kettőnk között tátongó technikai űrt? Ugyanazt tapasztaltam, mint a fenti esetben. Ő egy szép és igen gyors darabot játszott, én meg úgy adtam elő, mintha most látnám először a kottáját és blattolnám.   
***
Viszont tegnap vizsga előtti tesztelésre vittem autómat. Ma is megy, mint a golyó, de a tesztek mást mutattak. Kérdéses, hogy érdemes-e megjavíttatni a 22 éves verdát. Sokáig azt hittem, hogy túlél engem ez a japán jószág. De lehet, hogy nem, rácáfolva Örkény egypercesére, amely valójában két másodperces, és így szól: Túlélsz pöcök. Hát lehet, hogy nem él túl.       

Tegnap háromféle szöveg járta át énemet.
- A reggel befejezett könyv (A titok vonzásában), írta a német Johannes Hartl, és kb. istendicsőítésről szól. A kötet lapjain indokolja, hogy miért. Hogy mi végett vagyunk a földön. A téma érdekessége: az író Augsburgban létrehívott egy „imádság házát”, ahol nonstop imádkoznak, immár négy éve. Éjjel kevesen, nappal sokan, de folyton-folyvást. Van, aki magában, van, aki hangosan, van, aki énekelve, van, akiknek ez a fő foglalkozása, és heti 25 órát töltenek itt imádságban.
- Az amerikai biológus, Francis S. Collins Isten ábécéje - egy tudós érvei a hit mellett. Collins egyike a géntérkép összeállítóinak Már az előszó megragadott. Az általam is nagyra becsült Freund Tamás agykutató méltatta a kötetet. Collins nem igazán volt hívő gyerekkorában. Aztán megpróbált érveket gyűjteni ateizmusához. Minél mélyebbre ásott, annál inkább meggyőződött róla, hogy álláspontja tarthatatlan. Könyve kibontja az anomáliák okát, a tudós következetességével nyúl a kényes témákhoz, és meggyőzőek érvei. Olyannyira, hogy Freund Tamás egy helyen kifejti, őt is segítették hasonló felvetések helyrerakásában. A kiadás érdekessége, hogy a kötet az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg.      
- A harmadik anyag a FB-on olvasott cikk az okosan vezetett élet várható hosszabbodásával foglalkozik. Életvezetési tanácsokat ad a helyes táplálkozást, a mozgásigényességet és a szellemi kihívásokban való részvételt ajánlva. A többi jórészt génörökség függvénye. A kutatók szerint az ember sejtjei elöregednek, lelassulnak, egyre több probléma okozóivá lesznek. Ami érdekes, a szellemi hanyatlás során először a nevek esnek ki, aztán egyes főnevek is. Azt írja, hogy 80 év felett nem árt a testsúlyfelesleg. Van miből leadni? Nos, először meg kellene érni. A rákos sejtek soha nem öregednek meg. Ez okozza a végelgyengülést? A sejtek max. 120-130 éves tartamra vannak kalibrálva.
***
Még megjegyzem, hogy úgy hírlik, hogy Jean-Louis Trintignan és Anouk Aimée még egyszer közös filmben szerepelnek. A FB-on olvasott hír szerint Trintignan (87) súlyos beteg, prosztatarákkal küszködik, ennek ellenére vállalta az újabb kihívást. Talán 1963-ban készült az Egy férfi és egy nő c. romantikus film kettejükkel és egy örökzölddé lett betétdallal (Daba Daba Dab).
A filmnek 20 év elteltével lett folytatása. Az kevéssé kötött le.
A mostani természetesen egy öregotthon lakójával kapcsolatos történet. Öregemberről szól, aki aggkori demenciával küszködik.     

Tegnap keresgéltem a Youtube-on. Olyan zenéket kerestem, amelyek visszaidézik nekem süvölvénykoromat, s beleringatnak abba a közegbe, mint amit akkor éreztem, amikor sikerült egy lemezt beletalálni a lejátszó korong tüskéjébe. Valahogy a zene élvezetéhez tartozott a hanglemez látványa, fogása, a barázdák finomsága, a korong színe, feliratai. Kik mit adnak elő, milyen márkájú a lemez. Nekem mesél a lemez mással össze nem téveszthető szaga (illata?), felirata: RCA, Philips, His Master’s Voice, Decca, Parlophone, Qualiton, Amiga, Supraphon, Electric, EMI, Melogyia, Pathé, Columbia, Balkanton, Hungaroton… akármi. És forgott a korong és szállt az ének, szólt a gitár vagy bendzsópárbaj, Duane Eddy, Mr Acker Bilk, Satchmo, tudomisénmi.
Tegnap kedvemre belehallgattam ezekbe, mint írtam az imént. És feledtem, hogy egyedül a komolyzene a zene.
Mivel a FB-on működő komolyzene-csoport állandóan azon polémiázik, hogy mennyire legyen szigorú a könnyű- és komolyzene elválasztását jelző határ, ide citálok néhány véleményt, hogy megnehezítsem a vita résztvevőinek a dolgát.
Kodály azt mondta, hogy nincs komoly- meg nem komoly zene, csak jó és rossz zene van. Mindjárt hozzáteszem, hogy az ő értékítélete a jazzt is a feledhető műfajok közé sorolta.
Hadd tegyem mellé a Strauss család tagjainak a muzsikáját. Ők az okai mindennek. Az ő zenéjük képezte a határvonalat a két műfaj között. Utánuk vált külön a két irányzat. A Strauss-zenék közérthető dallamosságukkal és virtuóz hangszerelési készséget felmutató mivoltukkal ejtették zavarba a „komolyistá”-kat.
Vannak aztán megengedőbb vélemények is. Sosztakovics megkísérelt jazzt írni (esztrádra sikerült). Viszont Leonard Bernstein, aki a klasszikusokról tartott sorozatot, ahol rendre meg is szólaltatta az általa elemzett zenéket, egyik alkalommal azt is kinyilvánította, hogy amikor egy roppant nehezen értelmezhető kortársmű vezénylésébe belefárad, szívesen átadja magát a Beatles együttes muzsikája hallgatásának. Na, erre varrjon valaki gombot! Ettől nem szentségtelenedett meg kiművelt zenei képessége, s ezzel együtt is igen kiváló műveket komponált.
Fordítottjára példa:
Én, aki nyíltan vallom, hogy sok jó zene született a könnyű oldalon, azt is szívesen hangoztatom, hogy egy-egy balatoni nyaralást követő hosszas vezetés után hazaérve már nemegyszer bekapcsoltam Beethoven Pastorale-szimfóniáját, és hagytam, hogy ejtőzés közben átmossanak a szépséges melódiák.   

Van nekem egy szótáram, amely végződésüktől kiindulva rendezi a szavakat abc-sorba (szóvégmutató szótár). Ha azt mondom neki, keressük meg a -ció-ra végződő szavakat, nagy tömegben prezentálja őket a vakációtól a porcióig, a mutációtól a rezonációig. De a múltkor arra gondoltam, hogy milyen érdekes sorozatot ad a dióra végződő csokor.
Hát egy fenét.
Az alapszón kívül csak néhány név szerepelt, pl. kókuszdió, borjúdió, hikoridió, de aztán üres a szótár. Csupán két szót, a rádiót és a stúdiót találtam benne. Pedig a nóta is azt mondja:
Minden tűbe fűznek,
minden tűbe fűznek,
csak a tetűbe nem fűznek,
minden állat guszta,
minden állat guszta,
csak a languszta nem guszta.
Ugyanígy
Minden dió dí-ó,
minden dió dí-ó,
csak a stúdió nem dió,
s minden dió dí-ó,
minden dió dí-ó,
csak a rádió nem dí-ó.
És nincs tovább.
Nem lehet, mert a végére értünk a lehetőségeknek, hiába is diózok rajta.
***
Tegnap a gyerekek a Budai-hg.-ben tettek meg egy 20 km-es etapot az országos kéktúrából. Felmentek a Hármashatár-hegyre is. Integettek a gömbkilátóból, mert látszik óbudai házunk. Hej, ha én is közöttük lehetnék… de ahhoz le kellene soványodnom rendesen. Addig a korábban készült fotóimat nézegethetem, amelyeket egykor készítettem odamenet meg lefelejövet.
***
Még egy hét az EU-választásokig. Már nagyon várom. Nem gondoltam volna, hogy ennyire elegem van a nagypolitikai huzavonából. Pedig ez az igazság. Elég kiábrándító.
Azért voksolni fogunk.        

Kiüresedett a lakás. A fiatalok elmentek kirándulni. Itt, most csak a nyitott ajtón behallatszó madárdalolás töri meg a csendet… De nem, megjött a kukásautó is. Csodálom, hogy a madarak nem álltak rá a kukás autó hangjának az utánzására. Úgy hírlik, hogy a városi énekesmadarak éneke prózaibb, mint erdei rokonaiké. Romlik a gusztusuk a városi zörejek miatt.
Tegnap este meghallgattam a virtuóz kamarazenészek műsorát. Nem a műsor elejétől. A kombók, a bandák, technikailag szinte tökéletesek, muzikalitásban nem mindig. A továbbjutóknak örültem, a kiesőket sajnáltam. Ami zavar továbbra is, az a műsor jellege. Már Kodály megmondta: élvezzék a közös muzsikálást, és ne hirdessenek helyezéseket. Egyik ebben jó, másik abban. Egyiknek az összhangzása, másiknak a darabválasztása stb.
Ezzel nemcsak Kodály van így. A kat.rádióban reggel egy gyerekcse emlegette, hogy a szavalóversenyek helyett közös versmondásokat kellene szervezni. Mondjon verset, aki ilyet szeret, hallgassa, aki ilyet szeret, és felejtsék el a nagyon szubjektív értékítéletek meghozatalát.
Mikor nyugszik meg már a világ?
Miért fontos az állandósuló versengés?      
Miért az állandósult vetélkedés?
Miért kell hatalmas pénzekért küzdeni a Honfoglalás c. játékban?
Egyáltalán, miért kell minden sikert pénzre váltani?
Miért volt fontos a SZU-nak a hruscsovi időkben krumplifogyasztásban megelőzni az USÁ-t? 
Miért fontos a másik legyőzése?
Miért fontos belegebedni az – olykor hamis – célokért való küzdelembe?
Mikor térünk vissza a közös örömet szerző játékokhoz?
Miért, mikor, miért?

Vissza kell térni Istenhez, hogy kilábaljunk a válságból! a címe XVI. Benedek 2019 áprilisában megjelent cikkének, (in Klerus-blatt c. lap)  Ebből idézem elgondolkoztató kitételét:
„Isten híján a világ az értelemnek is szükségképpen híján van. Ha ugyanis nem létezik Isten, honnan ered minden, ami van? Szellemi alapja legalábbis biztosan nincs. Egyszerűen csak úgy van, és sem célja, sem értelme nem állapítható meg. Így pedig olyan mérce sincs, amely megszabná, mi jó és mi rossz. Pusztán az érvényesül, aki erősebb másoknál. Ebben az esetben a hatalom az egyetlen mozgatóelv. Az igazság nem számít, voltaképpen nem is létezik. Az emberi életnek csak akkor lehet értelme, ha a dolgoknak szellemi alapjuk és okuk van, ha valaki akarta és elgondolta őket, ha létezik teremtő Isten, aki jó és jót akar.”
Ha figyelmesen elolvassuk, akkor felfedezzük, hogy ez a kaotikus létérzés és gyakorlat eléggé jelen van korunkban, és egyre nyomul. amit J. Ratzinger választékos nyelvezettel fogalmaz meg, az a mindennapjainkban ebben az utálatos mondatban foglalható össze: Megveszlek kilóra.
Ha mégis van feljebb, akkor az annak a lecsapódása, hogy Európa hajszálgyökereiben a tízparancsolat és a szeretet főparancsától nem tud elvonatkoztatni. Remélhetőleg nem is akar. Mint szokás emlegetni, Európában még az ateista is keresztény, amennyiben életét átszövik a parancsolatokban megfogalmazott magatartási normák. Nevezzük humánusnak ezt a magatartásformát.
***
Néhány napja írtam egy kiveszőben lévő nyelvi formuláról, a tetszikelésről.
Tetszik tudni, hány óra van? – kérdezik. Még mit tetszik…? – érdeklődik a boltos. Tetszik tudni: mi illik?
Valójában sokkal furcsább, amikor a tetszik valamiféle nemtetszést fejez ki. Köhögni tetszik? (Tetszeni éppen nem tetszik, de tény, ami tény: köhögök.) Sok ilyen van.     
Ki is használják a tetszikezés feszültségét, akiknek ironizálni tetszik: „Észnél tetszik tartózkodni?” – kérdi, aki valójában arra kíváncsi, hogy beszélgetőtársa normális-e?
Még érdekesebb, amikor a kisgyerek merő udvariasságból tetszikezik.
Apám mesélte, hogy az ő gyerekkorában öccse becsinált, amikor lépcsőházuk fordulójában feltűnt egy krampusznak beöltözött csákó.
Egy alkalommal ez az öcs vitt bennünket nagyobb sétára, amikor  egykori házukba éerve egyikünk megérdeklődte: „Áron bácsinak itt tetszett bekakálni?”
Nekem ezek a nyelvi visszásságok olyanok, mint a balmenetes csavarorsóra erőltetett jobbmenetes anya. Furcsák, letűnt korokat idéznek, nagyon sajátosak.     

Egy csasztuska gyerekkoromból:
Eternit a házunk teteje
eternittel van minden tele
eternit az asztal lapja meg a szék
eternit a vécévezeték.
Ma más a helyzet.
Az eternit megbukott.
Ocsmányos lett, mint Nigériában a második világháború idején az ellenséges Japán.
Az eternitről kiderült, hogy erősen rákkeltő, még a porát is le kell ráznunk magunkról, mert megbetegít.
Ma „internettel van minden tele”.
Ha nem internettel, akkor okostelefonnal,
ha nem okostelefonnal, akkor tablettel.
Ha nem tablettel, akkor laptoppal.
Ha nem laptoppal, akkor számítógéppel.
Számítógépet használ az elsős gyerek, aki játékos programozást tanul.
Számítógépet használ az orvos, amikor receptet nyomtat.
Számítógépet használ a kórház valamennyi adatfeldolgozással foglalkozó orvosa.
Számítógépet használ, amikor ambuláns kezelő lapot fogalmaz.
Számítógépet használ a pénztáros, amikor fizetsz.
Számítógépet használ az autójavító, amikor lekérdezi a típus adatait.
Számítógépet használ a legtöbb szellemi munkás.
Számítógépet használ a doktorandusz, aki doktoriját írja.
Számítógépet használ, aki filmet néz az interneten.
Számítógépet használ, aki zenét hallgat a youtube-on.
Számítógépet használ az óvodás, amikor apja a kedvenc meséjét nézeti meg vele.
Számítógépet használ a nyugdíjas, mert megtanították kezelésére.
Számítógépet használ a háziasszony, aki receptet vadászik a neten.
Számítógépet használ, aki digitális fotót-videót oszt meg a facebookon.
Számítógépet használok én is, amikor bepötyögöm a posztomat.
Lehet az is, hogy ön számítógépet használ, de
Lehet az is, hogy önámítógépet használ.
***
Tipikus 21. sz.-i humor.
Mobilon képsor - tűzoltókat mutat munka közben. A kép feletti szöveg: OLTJÁK A TÜZET
felhőkben szöveg: „Csicska, vagy tűz!” „Anyád se szeret!”
 

Bánk Bán írója fiatal lévén pénzt kért szüleitől. Apja ezt írta Katona Józsefnek: „Kedves fiam, Józsi!  Megkaptam azon leveledet, melyben a 100 forintot kéred, de elolvasatlanul szélnek eresztettem. Nincs nekünk, édes fiam, egy krajcárunk sem, olyanok vagyunk, mint a megszedett tőke. De az édesanyád mégis, az én tudtom nélkül itt küldi neked a 100 forintot. Csókolunk mindnyájan; a te áldott édesanyád és apád, mint névíró. Keresztanyádék is tiszteltetnek, pedig már vagy egy féléve nem jártak erre. A pénzt az aszalt alma alatt találod az acskóban.”
Hát erre is vannak párhuzamos történetek.
- Édes fiam, a leveledet, amelyben pénzt kérsz, nem kaptuk meg.
- Távirat szülőknek: Pénzt stop apám stop fiad. Választávirat: Sz*t stop fiam stop apád
***
Régen hamarabb befejezték földi pályafutásukat az emberek. Móra írja önköszöntőjét:
Ötvennéggyel … hazafelé…
Ha nem néz is visszafelé,
Köd száll már az ember elé,
Hogy a fene essen belé.

Önköszöntőt komponált Kékes Jóska is, aki telefonközpontosként tevékenykedett a Sodrás utcában. Már nem emlékszem az egészre. Valahogy így indult / Ünnepi dalomat zengem / a jó Isten éltessen engem….s a vége: … … mondjad Ácsi, / éljen soká Jóska bácsi!  / Emlékezetem szerint ez nem igazán valósult meg.
***
Ha kedd és letelt a negyedév, akkor Kútvölgyi. Tegnap ilyen volt. Az egyik legkényszeredettebb mondatot préselem ki ilyenkor magamból. A kemó idején ez így hangzott: Kétnapos kezelésre jöttem X. doktorhoz. Most meg: Negyedéves kontrollra jöttem X. doktorhoz.   
Mindenhova mennék, csak nem ide. De hát: Ha muszáj, akkor szívesen! – idézem fel a minket karénekre kapacitáló Maklári Lajos súgta szlogenjét.
Muszáj volt, hát szívesen, mondván: Legyen meg a te akaratod… Történt pedig, hogy egy korábbi vizsgálat bélszűkületet állapított meg a műtét helyén. Tartottam tőle, hogy ez újabb műtétet vonz. De nem. Még tágítást se. Jól érzem magamat. Ebben maradtunk X. doktorral (akinek már az apja is híres doktor volt).
Most pauza szeptember 6-ig, szeptember 17-ig. De mégse.
Adategyeztetés a bankkal, fogytán a gyógyszereim, íratnom kell, autóvizsgáztatás egy hónapon belül, szemüvegcsere is kellene már, jogosítványom is lejár szeptemberben. Stb, stb.
Életszerű? Nemde?
Problémáim vannak, ergo sum.

Csak az olvassa, aki szívesen teszi, mert már megint idézek MF-től:
„Barta azt mondta nekem: »Ferenc, hát hallom, hogy magából is írnok lett. Szép mesterség az, csak írni ne kellene.«”
Hát igen, de írni kell.
Czakó G. szerint naponta legalább egy A/4-est. Akkor évenként összejön egy kötet.
Az írók valamennyire szeretnek népszerűségben sütkérezni. Várják, hogy gratuláljanak nekik, a kirakat fő helyén az ő kötetük szerepeljen stb.
MF nem ilyen. Legalábbis így ír jubilálásáról: „Amikor a szónok köszörülné a torkát, én kilépnék a kamraablakon a kertbe, füttyentenék a pulinak, s elszöknénk erdőre, mezőre, még azon is túl, ahol a madár se jár… ahol nincs tinta, nincs újság, nincs telefon, csak térdig érő gyep van, amiben lehet aludni ötven esztendőt.”
De nem teheti, mert tehetséges.
Hogy mi történt?
„- Kérem szerkesztő úr, valami Móra Ferencnek van itt egy tárcája, talán ezt ki lehetne hagyni.
Feleky Géza ráhagyta, ki lehet hagyni, de küldjék át a levonatokat. Mikor azokat átnézte, elolvasta a tárcát is, s megtelefonálta a nyomdába, hogy az egész lapot ki lehet hagyni, de ezt nem.”
S hogy mi a sikerének a titka?
Móra ars poeticáját rövidre fogja egy helyen: „Egy ember, akit az élet leszoktatott a nagyképűségről, az élet apró bajairól és örömeiről beszélget az emberekkel az élet nyelvén. Ez az egész, ezt megcsinálhatja akárki, s a magam részértől nem is tudok egyebet csinálni.”
Liszt F. se cifrázta. Azt mondta, hogy zongorázni könnyű. Nem kell mást csinálni, mint a megfelelő időben a megfelelő billentyűket lenyomni.
Mozart is könnyedén komponált. Mikor tanítványa a zeneszerzés titkáról faggatta, ő megjegyezte, hogy a tehetséges komponista nem kérdezi meg, hogyan kell, hanem csinálja.
Megfontolandó gondolatok.
Legyen ez elég is erre az esős napra.   

Titi unoka a napozóágyban ringatta magát a nyaralóban.
Apja rászólt: Mit unatkozol itt, miért nem csinálsz valami hasznosat?
Titi visszakérdezett: Nyár van, nem unatkozhatok?
De – hangzott a válasz.
Mire Titi: Oké. Akkor folytatom.   
Engem is faggathatnátok, miért horgonyoztam le Móránál, miért nem tekintek ki az egyéb szerzőkre, az életre, az aktuális eseményekre stb.  
Az én reakcióm se más. Nem tehetem? (De.) Oké, akkor folytatom.
Mégpedig egy érdekes kitétellel, ami költőkre, írókra, alkotókra igaz. Az ének a búzamezőkről c. kötet keletkezéstörténetét meséli el. Abba akarta hagyni a témakeresést és felhagyni regényírási szándékával, amikor templomharang zúgására lett figyelmes. Ez visszavitte gyermekkorába, és szűkebb hazájába, azonnal megihlette, tollat ragadott, és két hét alatt nyomdakész két kötetet írt saját élményei alapján. Most jön a tanulságok összegzése.
„Hogy mi volt akkor? Tudom is én, minek hívják. …Csak egyet tudok biztosan: azt, ha jót ír az író, az nem az ő érdeme. Az megszállottság, révület, sugallat, titok. Az író csak azért felelős, ha rosszat ír. Mert azt olyankor írta, mikor nem diktáltak neki belülről.”
Néhány napja rádiós beszélgetést hallgattam. Dante Isteni színjátékáról váltottak szót a partnerek. Szó szerint nem tudom idézni, de talán nem is ez a fontos. Az ókorban, de a középkorban is általános nézet volt, hogy a próféták, költők nem alkotók, hanem másolók. Azt írják le, amit felülről kaptak. Az alkotó tehát a Lélek, az Isten. Tőle jön a sugallat. Nemde erre hajaz Móra véleménye is? Ő arról írt, hogy „belülről” diktálnak, a beszélgetők arról, hogy „felülről”. A kettő egy. Azt írják belülről, amit kaptak felülről.
Sok mindent nem lehet ehhez hozzátenni. Magam még szűkszavúbban fogalmaztam, mikor megállapítottam korábbi anyagaimra visszatekintve, hogy jobban írok, mint ahogyan tudok.
Így valahogy lehet ez.    
***
Mica lefutotta a maga tíz km-ét a Balaton kitűzött szakaszán. Nem láttam a tévében, nem csoda, hiszen este került sor a futására. Akkor pedig sötét van. Mint említette, öt perc késéssel érkeztek az előző etap résztvevői a stafétapontra. Ő belehúzott, és ledolgozta a kiesett perceket, sőt pluszban adott is egy percet a következőknek.
Ami érdekes még, hogy a tó északi oldalán az országos kék jelzés mentén a hétvégén a gyerekekkel együtt tettek egy próbatúrát. Két pecsétet szereztek pontgyűjtő lapjukra.
A brosúrájuk szerint eddig 6000 ember járta végig az országos kéktúrát. Lehet, hogy tényleg teljesítik?
Szép lenne.