Mickey webnaplója

Ma az ellenségszeretetről szóló evangéliumi szakaszt olvastuk. Ebben található ez a mondat, ha megütik jobb arcodat, tartsd oda a balt is. A katolikus lexikon megfogalmazása szerint természetfeletti erény az ellenségszeretet. Arról szól, hogy felebarátunk bűnei magukban hordozzák a büntetést, meg arról, hogy az ítélkezés nem a mi feladatunk,hanem az Istené. (Vö. ne ítélj, hogy ne ítéltess!) Elhangzott, hogy az ellenségszeretet nem megy magától és nem megy egyik percről a másikra. Bennem meg az fogalmazódott meg, hogy az arám erős képekben beszél, és a jobb arc meg a bal arc odatartása egy ilyen kép. Számos hasonlót hoz a Biblia. (Pl. Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak üdvözülni.) Azért gondolom ezt képes beszédnek, mert Jézus maga is számon kérte kihallgatása alkalmával: Ha rosszat szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha meg jót, akkor miért ütsz engem? Vagy amikor a templomból kikergeti a pénzváltókat.
Azt hiszem, hogy a teljes kiszolgáltatottság és a még éppen ellenségszeretetnek nevezett magatartás minimumát egy schönstatti előadónő határozta meg igen érzékletesen, aki azt mondta – Amit tenned kell: „Ereszd el a nyakát”.       
Azt hiszem, hogy ez az. Az első a barátságtalanság megszűnéséhez ennyi: elereszteni a másik nyakát, azaz élni hagyni. Merthogy az ítélkezés csakugyan nem a mi dolgunk.
***
A muzikalitás és a mobilitás között bizonyos párhuzamokat vélek felfedezni, csak utóbbiba nem mélyedtem még el eléggé ahhoz, hogy minden benne rejlő lehetőségnek hangot adjak.
Mikre gondolok?
mobilok                    –                             zenében  
Kihangosított mobilok egy térben      összhangzat
Fotózás mobillal, pillanatkép,             moment musicaux
Képkidolgozás                                        interpretálás
csengőhang                                            nyitány
terefere                                                   kidolgozás (variációk)
kiabálás                                                    fortissimo 
halk beszéd                                             piano
sms írás                                                    ujjgyakorlat
váratlan hír                                              üstdob a halk részek közben
játék a telón                                            hangszerszóló
lemerült az akku                                     lehangolódás
nincs térerő                                             rossz az akusztika
stb.                                                             stb. 
***
A különféle zsűrik által létrehozott kitüntetési rendszer úgy működik, amint ezt egy  közmondás mutatja: A kutya is odsz*, ahol már van egy kicsi. 
Elég arra gondolni, hogy mekkora fejtörést okozott az, hogy Szabó Magda az éppen soros kerek születési évfordulójára milyen kitüntetést kapjon. Ha jól sejtem, magát az írónőt is idegesítette a dolog. Egy üdítő kivételt ismerek, mégpedig a zenevilág életéből: Aaron Copland írt egy szépséges zenét a közemberek tiszteletére. Nevezetesen a 2. vh.-ban elesett amerikai katonák tiszteletére. Mindenesetre a darab címe:
Fanfare for the common man ... és fenséges ez a zene.
Azokat tiszteli meg, akik csendesen éltek és ugyanúgy múltak el,
azokat tiszteli meg, akiket nem kanonizáltak, de szent életet éltek.
Azokat tiszteli meg, akik megérdemelték...
az emberi méltóság előtt tiszteleg. 
Nagyon tetszik nekem.

Ma nagyüzem van.
Talán nem is, inkább a megszokott szitu.
Négy számítógép üzemel egyidejűleg.
Ugye, az enyém, különben nem készülne el a poszt.
A fiunké, aki tán dolgozik rajta.
Tücsié, aki nem használja éppen, és egy laptop, amin az unokák mesét néznek.
Tegnap is azt tették, sok egyébre nem voltak alkalmasak, mert viselték az idei vírusos influenza minden tünetét. Jött belőlük mindenféle nyíláson az oda nem való matéria. Csak anyjuk tartotta magát. T.-t elég rendesen elkapta, az én és M. feje majdnem szétpattant, de nagyobb megrázkódtatások nélkül megúsztuk. Hőemelkedéssel bajlódott a társaság. No meg mindenféle ízületünk csikorgott, úgy éreztük magunkat, mint akiket megvertek.
Ráadásul fekete felhők hozták a kemény hidegfrontot, így aztán eggyel több okunk volt a fejfájásra.
Gyors lefolyásúnak bizonyult a baj, mert mára nemcsak a nap sütött ki, hanem mi is magunkhoz tértünk.
Mindnyájan megkönnyebbültünk.
Úgy is mondhatnám: tegnap reggel még bevásároltam, amit kellett, ma reggel meg már folytathattuk a vásárlást hétvégére, mert máris túlestünk a nehezén.
Most mondjam azt, hogy ma reggel eltörött a vécé-ülőke?
Most mondjam azt, hogy az üzletközpontban vett újhoz a szerelvényeket rosszul párosították, így nem lehet beszerelni?
Most mondjam azt, hogy vihetjük vissza … Vagy javítsam a régit?

Ha azt mondom, 96, könnyen elém tolakodik a Karinthy-féle teszt. Mondják, hogy néhány százig eseményeket tudott hozzárendelni a soron következő számokhoz. Erre magam nem vagyok képes, de február 22-én óhatatlanul számolni kezd az ember. Drága szülém 1923-ben született ezen a napon, tehát ma lenne 96 éves. Egészségi helyzete oly mértékben hanyatlott, hogy 2000 elején átköltözött az árnyékvilágból az örök fényesség birodalmába. Szeretett élni, és hiszem, hogy ma hallatlan intenzitással éli meg az örök boldogságot.  
Tudni nem tudom, viszont erősen hiszem. Nem tudom, mert bal-agyi féltekém kapacitása véges, és ha minden tudhatót megismernék, az is kevés volna. A végtelenre nincsenek kategóriáink. Hitem meg attól erős, hogy nem kell a magam összeszedettségére hagyatkoznom. A végtelen Szeretet kinyilatkoztatta önmagát. Ez pedig sok-szerűen hitelesíti hitünket. Közülük a legerősebb: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki benne hisz, el nem kárhozzon, hanem örök élete legyen.” Ő mondta, ő ígérte, min vitatkoznánk?
Természetesen örömmel tölt el ez az ígéret. Azt vetítem képzeletem elé, hogy számos (számtalan) barátra, rokonra, bölcsességre, szépségre talált odaát.
Hogyne. Hét gyermeke született, s ha jól számoltam, 19 unokája. Ha hozzáteszem, hogy évtizedeken keresztül egyedül állta a sarat, itt nyugodtan abbahagyhatom az érdemeiről való megemlékezést. Elég itt annyi, hogy nagyon szeretett minket, és igyekeztünk mi is nagyon szeretni őt.
Nyugodjék immár örök boldogságban!
***
Eddig álltuk a sarat. Mára megadtuk magunkat a vírusos nyavalyának, amely kit így, kit úgy ért. Remélem, holnapra feltámadunk belőle. No meg a hidegfront is elhúzza a csíkot D-Ny-ra.

Ha M, akkor Móra?
Már nem.
Már Mikszáth.
Olvasok egy novellaválogatást tőle. A legszembetűnőbb, hogy az ő szóhasználata is kezd kopni. Nem annyira, mint Jókaié, de kicsit hasonlóképpen.   
Az egyik novellája arról szól, hogy kért dúsgazdag hogyan fenekedik egymás ellen egy olasz panzióban. És azzal zárul, hogy Kürtössyt kidobatja Palkovics, mert egyszerűen megveszi a panziót.  A történet ismerős, csak más szereplőkkel. Ám a történet közismert. Kellér Andor A bal négyes páholyban így adja közre.  „A bácsi kaftánban ült be a kávéházba, és reggelit kért, de a pincér, a kávés utasítására, nem szolgálta ki. Az öreg erre fél óra alatt megvásárolta a házat, és a kávést kitette ezüsttükrös üzletéből. A kupléénekes [akkoriban] így dalolt: »Akinek pénze van, annak telik malagára, akinek pénze nincs, az üljön a foteljába…«”  Mondom, nincs új a nap alatt.
Mikszáth megírja, hogy egy csinos lány korábban elvesztette félkarját, mert olyan szepszis érte szolgálóként, hogy le kellett vágni. Ettől kezdve koldult, de nem akárhol: a parlamenti képviselők között. A fogadószobát lejmolta végig azzal, hogy haza szeretne utazni, de nincs vonatjegye. Amikor nyilvánvalóvá tette, hogy hiányzik a fél karja, minden képviselő a bukszája után nyúlt. Mondom, nincs új a nap alatt.
Az ötlet máig hat.
Most is folyamatosan haza akarnak utazni a kéregetők, de valahogyan sosem sikerül nekik. Van azonban sok új trükk is. Pl. nemegyszer láttam a HÉV-en a süketnéma fiatal lányt, aki az üres helyeken elhelyez egy-egy tollat vagy más apróságot kis cédulával. Persze mindezt halál csendben. Majd összeszedi őket. Mert vagy a tollat találja érintetlenül, vagy egy nagyobb pénzösszeget. Az a meg nem erősített hír járja, hogy leszállás után meghallja a mobilhangot, és telefonál is.
Még két megjegyzés: Az egykor élt jezsuita minden koldusnak adott pénzt. Mint mondta, tudom, hogy tízből kilenc kamuzik, de a tizediknek csakugyan szüksége van a pénzre.
És egy másik – egy poén a lejmolóról: „Főnök, van egy cigid, buszjegyre kéne.”

Tegnap kontrollra mentem. Leírom a technológiáját, hogy legközelebb kikerüljem a bizonytalanságokat.
1. Recepció. Kell sorszám, utána az ablaknál bediktálni: ki vagyok, szül. hely, év, anyja neve.
2. 2. emelet jobbra. 208. ajtó. Ha a monitoron megjelenik a sorszám, a 208-ba be, ahol rendelési sorszámot kapok.
3. Vérvételhez kell az öntapadós tikett nevemmel stb. Kell sorszám, de csak azért, mert számlálják, hánynak vették vérét a tárgynapon. Egyebekben ott neveden szólítanak.
4. Vigyázó szemeid a 209. ajtóra szegezzed, oda jön majd az orvos, aki a sorszámodnak megfelelő rendben fogad, és ad elemzést, intézkedést a jövőre vonatkozóan.          
5. A vérvétel után sok idő telik el, míg megjön az eredmény a laborból, és megjön az orvos, aki fogad. Közben nyugodtan el lehet menni bevásárolni, enni, sétálni, fotózni stb.
Én pl. kiszámítottam várakozás közben, hogy eddig 26 446 napot éltem. Egy napot tévedtem. Utóbb ellenőriztem. A PC kalkulátora szerint 26 447 napja élek a földön. (Ma már 26 448.)
A várakozás idején folytattam a Móra-vezércikkek kötetének olvasását. Sok érdekességre bukkantam. Pl. megírja, hogy Pierpont Morgan nagyobb rabszolgatartó volt a fáraóknál. A pénzmágnásnak önös érdeke fűződött ahhoz, hogy a világháborút (1.) az antant nyerje meg, merthogy sok pénzt fektetett be mellettük. Csak akkor remélhette a hadi befektetések megtérülését, ha az antant győz, és a tengelyhatalmaktól behajtja kamatostul jóvátétel formájában azt a pénzt, amellyel ő az antant-országokat támogatta, no meg az Egyesült Államokat. Érdekes módon az antant győzött, a behajtás meg megtörtént. Hogy hány ember élete bánta, azt talán hagyjuk is. A szerző szerint jóval több, mint annak idején a piramisokat építő rabszolgák száma.  (Morgan piramisát) a világ népeinek egyforma ostobasága emelte – a kor egyedül való istenének, a Pénznek. Lehet, hogy nincs új a nap alatt?
A harc mindmáig folyik a pénzszivattyúzás ügyében. (Korunk piramisa)
Megemlíti, hogy a nincstelenség és a vantalanság ugyanazt jelenti, legfeljebb utóbbi szóalakot nem használjuk, még ha igaz is. Megállapítja, hogy akinek semmije sincs, az nem nincstelen, hanem vantalan. Megjegyzi, hogy a nincstelenséget is lehet fokozni. „Ez a legnincstelenebb közöttünk” – mondja egyik munkása. (Ugye a nincs hiánya a van volna, de hát a kettős tagadás...) 
Az uzsora se mai találmány. Egy gazdaember pénzen megváltott egy telket. A bank szerint 920 pengőt ér. Móra kiszámolja neki, hogy ha hatvanhat pengőt fizet érte ötvenkét évig, akkor az 3432 pengő. A gazda elmondja, hogy a kiadása egy évre vetítve 125 pengő. Bevétele 23 pengő. Kára tehát 102 pengő. Milyen munka ez így? – tehetné fel a kérdést, de nem teszi. (Fajvédetlenek) És milyen munka volt a svájci frank-hitelek propagálása? És milyen munka volt a Diák-hitelek kamatjainak egyoldalú egekbe emelése? Nem folytatom.
A prédikátornak igaza van. Nincs új a nap alatt. Ami most van, az volt már régen is.

Mi közöm Dugonics Andráshoz? Annyi, hogy ő egykor piarista szerzetes volt, én meg egykor piarista diák. Egykor diákként a Dugonics utcai iskola alagsorában kaptuk meg a politechnikai oktatást, esetemben a lakatosságot.
Nos, ezt a Dugonics Andrást idézi Móra a Személyes kérdésben c. vezércikkében, 1928-ban. Most itt én idézem a szerzetest:
„Aki húszéves koráig nem szép, harmincig nem erős, negyvenig nem okos, ötvenig nem gazdag és hatvanig nem szent az aztán sose lesz az.” „
Szép kis adatsor, amin érdemes elgondolkozni. Az író magáról megjegyzi, hogy ő életkoránál fogva már csak szent lehet. Én meg már az se. Elkéstem.
De mégse.
Dugonics idejében a hatvanadik életévüket kevesen érték meg. Hihetőleg aggastyánnak számítottak, mintegy a halál előszobájában tartózkodván. Ma az aggastyánkor jóval kilencven felettre tehető. Tehát mégsem késtem le semmiről. A mi a többit illeti:
Húsz évesig hm… nem is tudom…
harmincig hm… nem is tudom…
negyvenig hm… nem is tudom…
ötvenig hm… nem is tudom…
Végtére is nem az én feladatom ítélkezni életem felett, így életszakaszaim felett se.
***
Egy másik írásában (Játék a cirkálóval) felteszi a kérdést: „Talán Németország háborút akar csinálni? Ó, dehogy, Isten őrizz!” Nem is sejtette Móra, hogy 11 év eltelte után egy még gyilkosabb világháború veszi kezdetét. Bár az elsőről megjegyzi, hogy „Káin és Ábel sok tízezeréves harca ez – nem csak Németországban, hanem mindenütt a föld kerekén”. Utóbbi megállapítása sajnos igaz. És mintha nem is akarna tanulni a társadalmi mozgások következményeiből a föld „bölcs” vezetése.
A honi állapotokról fanyalogva állapítja meg, hogy a széthúzás időtlen idő óta tart, és marad is.
Tőlünk Csonkamagyarország magyarjaitól kérdezi: „Mikor fogtok békét kötni önmagatokkal?”
Meg is válaszolja: „Nem, nem, soha!”
Ne legyen igaza!
***
Laci atya: "Kopernikuszi" fordulat a szeretet gyakorlásában, amikor valaki a Szeretet ajándékaként ismeri meg és fogadja el önmagát! Többé már nem körülötte forog a világ!
***
Az evangélikus püspök idézett valakit: 
Ha tengerre szállsz, mondj el egy imát,
ha beülsz egy űrhajóba, mondj el két imát,
ha házasodsz, folyamatosan imádkozzál.  

A szezonon végig makacsul vissza-visszatért a megfázás. Nem is tudom, vírusos influenza, vagy sima nátha torokgyulladással fűszerezve. Hol a kicsi, hol a középső, hol a legidősebb unoka lázasodott be, hol az apjuk, most meg a nagyi is. Mármint a feleségem. Megjegyzem, én is fújom az orromat. Érdekes tapasztalatom az, hogy amikorra mindenki meggyógyul, addigra szoktam magam is lerobbanni. Még előtte állok, illetve amikor a torkom érzem, akkor addig szedem a torokfertőtlenítőt, amíg torkom kaparása alább nem hagy. Az biztos, hogy szutykos a városi levegő, de a vírusok is kiélik magukat.
***
Domi gyerek őszinte kisgyerek, aki nem mindig érti a tréfát, és akkor is komolyan felel, amikor viccelnek vele. Csak emlékeztetőül: Ma nem azt kérdezik a fiatalok, hogy mi van veled, hanem hogy „mi a hányás, öreg”? Domitól is megkérdezik. Ő rendre ezt válaszolja komoly arccal: Én nem is hánytam.
Mindezt csak azért mesélem, mert reggel az ebédlőben várja reggelijét Domi, miközben bátyja cukkolja a hátsó szobából. Levi, ne szívasd az öcsédet! – hallom a figyelmeztetést.
Én Domihoz fordulok:
– Hát te is szívasd vissza a bátyust!
– Nem szívatom – mondja ő ábrándos tekintettel.
– És miért nem szívatod? – faggatom tovább.
– Mert szeretem őt – hangzik nagyon határozott válasza.
Azt hiszem, mára elég is szellemi muníciónak a négy és fél éves Domi őszinte válasza.

Reggel még a jégvirágokat vakartuk a kocsiról, de a nap melege tavaszias időt generál. Kint az erkélyen balkonládában fagyott meg a tavalyi muskátli. Ősszel kellett volna írnom róla, mert akkor volt szezonja, de most jutott eszembe a téma. Mi is ez? Igazából nem nagy ügy.
Ősszel az idő zordabbá válásával párhuzamosan a muskátli levelei megbarnulnak, elszáradnak. Még javában virágzik a növény, de itt-ott megjelennek ezek az ellehetetlenült színű és állagú levelek. Szinte napi szórakozásom, hogy megszabadítom tőlük a növényeket. A maradék zöldben pompázik a muskátlitöveken, azt próbálva elhitetni, hogy megállítható a megállíthatatlan idő, és nem is a tél közeledik. Persze ez csak kozmetikázás, ami egy ideig segít fenntartani a látszatot, mintha…
Miközben tépdesem a leveleket, azon tűnődöm, hogy hányféle praktikával kísérelem meg jól karbantartani magamat. Testápolás, fésülködés, borotválkozás, kenőcsök erre meg arra, pirulák erre meg arra, kontroll-vizsgálatok, s ha nagyon megszorítanak: vérnyomás-ellenőrzés. És ahogyan peregnek a napok, mindenek ellenére időnként letépek magamról egy-egy elszáradt levelet… Nem is folytatom. Mintha egy kicsit hasonlítanék, hasonlítanánk a muskátlitövekhez.  
***
Ma egy szellőrózsát és a virág előtt felnyújtózkodó két bimbót nagyon fotogénnek ítéltem meg, de nem fényképeztem le (mobiloztam le), mert még azt hihetik, hogy fotózni járok a templomba.
***
A fiatalok a szép időre való tekintettel Solymárra mennek megnézni a várat. Nem is tudtam, hogy vár áll a településen.

Ma az evangélium Jézus második kenyérszaporításáról szólt Márk tolmácsolásában. Történt, ami történt, majd aztán hazaküldi a 4000 embert, „maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment”. (Mk 8 9,10) Nem először hallom a részletet, és mindannyiszor nagy békesség fog el az utolsó mondat elhangzása után. Próbálom megfejteni. Talán a Dalmanuta szó csendes búgása teszi. Milyen szép szó ebben a formában. Ugyanarról a helységről van szó, mint amelyet másképp Magdalának hívnak. De a Dalmanuta név szebb*. A hagyomány szerint palesztin területen több ilyen nevű település létezett, melynek egyes vélemények szerint torony értelme van. Ez a Dalmanuta egyebekben a Genezáret-tó partján fekszik.
Még megjegyzem, hogy amikor a Dalmanuta szót meghallom, megjelenik előttem egy kékből és kék vízből álló táj, a vízen apró hullámok békésen ringatnak egy vitorlásbárkát, amolyan egyiptomi vitorlájút. Felejthetetlenül jelen van, él bennem.
Ami pedig a perikópát illeti, Jézus csodajelenete azonos hatású egy példabeszéddel. Itt a képi valóság a következő: A Mester tanít, a 4000 ezres tömeg kitartóan figyel. Rájuk esteledik, ő pedig az immár éhes tömeget megéteti a tanítványoknál lévő hét kenyérrel úgy, hogy tizenkét kosárnyi föle marad evés után. A jelenet jelentése mélyen él az apostolokban, és alkalomadtán előtör belőlük.
Ahogyan a néhány kenyérből nagyon sok lett, úgy Krisztus szentségi teste is sokaknak kiosztható, és az osztás az emberre van bízva.
De kiterjeszthető a kép tehetségeinkre is. Szeretetünk egész környezetünkre kiterjeszthető és kiterjesztendő is.
Így terjed közöttünk az Isten országa.
* A név asszociációi bennem: Dalmanuta: Danuta, Danusia lengyel lánynév – Dalmácia Horvátország tengerparti része – dalmata az ottani ember, de egy kutyafajta neve is. Szintén békés képzettársítások.

Lehet, hogy nem is tanít, mindenesetre nyitogatja a szemünket. Memento c. vezércikkében lyoniakról emlékezik meg. A francia forradalom idején történt, hogy a gazdag Lyon nem örült annak, hogy a konvent a pénzére áhít. Egymásnak feszültek az érdekkülönbözés felei, amelynek az lett a vége, hogy a vörösgárdisták két hónapi ostrom után bevették a várost. A tízezer védőből a harc végére 110 fő maradt, őket is kivégezték. A házakat aláaknázták és felrobbantották. Lyont a földdel tették egyenlővé. A művelet 15 mó frankba került, és a kár, amelyet okoztak: 300 milliónyi. Egy egész nemzedéket kiirtottak, a fejeket, testeket a Rhône-ba dobták, amelynek torkolatánál évek múltán is embercsontokat találtak.
NB. A lyoni eset nem volt egyedülálló. A forradalmi hadsereg tábornoka, Turreau vezetésével hat hadoszlop indult meg, amelyek az egykori lázadók falvaiban, Vendée-ban módszeres tömegmészárlásba kezdtek. Ezek a „pokoli hadoszlopok” néven elhíresült osztagok több tízezer férfit, asszonyt és gyermeket öltek meg. A Vendée-beli mészárlásokat sok történész az első, modern értelemben vett genocídiumként tartja számon, melyet leginkább a katolikusság ellen folytattak.
***
Másutt megjegyzi a szerző, hogy „tudatlanság szüli a gyűlöletet, ezt a rettentően destruktív erőt, amely ma is szétrobbantással fenyegeti az egész társadalmat”. Van neki igazsága, bár szerintem az ismeretlentől való félelem mellett a bizalmatlanság és a „majd én megmutatom” üres ostobasága is jelen van. Ami inkább érdekes: Mintha megálmodta volna a jövőt. Ma is leírhatná. Magam azt kérdezem a FB-bejegyzéseket és kommentárokat olvasva: Mikor jön meg már az eszünk?
***
Megint máshol egy szimbólumról ír, a meg nem valósultság szimbólumáról, mely szerinte az el nem készült Duna-Tisza-csatorna, amelynek tervét folyamatosan hangoztatták. A terv az 1805-ben született Vedres István mérnök fejéből pattant ki, aki leírta tervét könyv formájában. A politikusok emlegették, de soha nem lett belőle semmi. Ferenc Józsefnek is azt mondták, hogy egyelőre csak terv, mire az öreg uralkodó lakonikusan megjegyezte: Kár.  Annál is inkább, mert közben megépült a francia Languedre-csatorna, a Szuezi, a Panama-, az orosz  Ladoga-csatorna és a német Elba-Keleti-tenger-csatorna.       
Utánanéztem, hogy mi lett a tervvel. Az az igazság, hogy nekikezdtek a megvalósításának, és máig 22 km készült el belőle. Hogy mikor lesz kész, arról fogalmam sincs.