Mickey webnaplója

Tegnap azzal kezdtem a posztot, hogy nem voltunk misén. Nemcsak én nem voltam, hanem T. sem. Azért nem, mert ő is beteg. „Ő kezdte”. Tüdőgyulladása van.
Azért írom ezeket, mert megjegyezte, hogy nemcsak én vagyok beteg.
Mi ezt tudjuk, mostantól kezdve meg mindenki, aki olvassa a blogomat.
Reményem szerint túl vagyunk a nehezén.
Megjegyzem, nem azért részleteztem az átélt tüneteket, hogy nyafizzak, hanem azért, hogy nyilvánvalóvá tegyem a most divatos kórság szimptómáit.    
Egész nap öntjük magunkba az előírt gyógyszereket a gyógyszergyárak és patikák nagy örömére.
Százával használjuk a papírzsebkendőket a papíripar nagy örömére.
Fújjuk az orrunkat, harákolunk, köhögünk, krákogunk, tüsszögünk.
Elmélázok a felsoroláson.
Valamennyi hangutánzó szó.
A fújjuk az orrunkat pedig azt igazolja, hogy a nyelv nem logikus.
Tudniillik nem az orrunkat fújjuk, hanem az orrunk váladékát.
***
Most, hogy írom a posztot, az Abba együttes Intermezzo c. zenekari száma szól a fülemben. Szeret[t]em ezt a zenét.
A zenék, és az azt keretező effektusok az idők során erősen megváltoztak.
A preklasszikusok, a klasszikusok  kitűnő zenéket produkáltak minden különösebb külsőségek nélkül.
Vagy ötven éve a zenei produktumok és a külsőségek egyformán jelenvoltak.
Korunkban megfordult a dolog.
Hatalmas fényeffektusok, habok és hullámok, színes füstök kísérik az alig zenének nevezhető számokat.

Hamvazószerda van. Nem voltunk misén. A hamvazás barka hamujával történik szöveg kíséretében. Emlékezz ember, hogy porból vagy és visszatérsz a porba. Vagy: Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.
***
Elesett vagyok, pedig nem is estem el. Elesettségem oka felső légúti fertőzés. Bár divatos ez a nyavalya, nem vagyok divatkövető, és mégis…
A rendelő ajtajában felirat: A felső légúti fertőzéssel érkezők viseljenek maszkot. Viseltem. Ha azt írom: nincsenek jó betegségek, nincs benne semmi új.
Inkább leírom a tüneteket, hogy kellőképpen elrémüljetek.
Végtagjaim mintha ólomból lennének.
Kézfejem, lábam fázik.
Bőröm fáj.
Szédelgek.
Időnként száz a pulzusom.
38, ill. több a hőmérsékletem.
Gyógyszerkészleteim az egekben. (Adok, veszek, cserélek, és nő a gyűjtemény). Most már nagyon kell figyelnem, hogy mikor melyiket kell bevennem.
Feküdnöm kéne, de fekve nem lehet a napi bevásárlásokat lebonyolítani.
Azért van vigasztaló is. Már ezért érdemes volt felkeresnem a házi orvost.
Megállapította, hogy a tüdőm tiszta, a szívem veszett ritmusa ezzel a nyavalyával jár.
Azt kérte, hogy 4 óránként szedjek egy algopirint, ambroxol most nem kell, de ha rossz a helyzet, kapjam be a felírt antibiotikumot is.
***
Jut eszembe az LGT-sláger szövege:
És jött a doktor, és azt mondta, hogy nagyon beteg vagyok.
Vigyázz magadra! - szólt a nővér,
És belém tömtek néhány csepp Fagifort.
De nekem nem kell, nekem nem kell gyógyszer,
Adjon valami mást:
R. ||: A zene, a zene, a zene, a zene, a zene, a zene kell! :||

Tegnap valaki a fb-on felvételizés miatt sürgősséggel kereste Kodály-Vargyas: A magyar népzene c. tudományos igényességgel megírt könyvet. Emlékezetem szerint megvolt nekünk is. A zenei kötetek között meg is találtam. 1952-es kiadás (akkor már harmadszor adták ki). Nos, szűkszavú messenger-üzenetemre nem jött válasz.
Magam meg belelapoztam az 500 különféle népdalt felölelő, feldolgozó könyvbe.
Mindjárt az első lapokban találom a következőket: Virág Benedek írja Kazinczynak: „A minapában  (1803) elalkonyodott már a nap, - ablakomnál dohányozgatván egy tiszta torokból hallám énekelni: »Mi haszna, Galambom! ha előtted járok.« A hirtelen támadt kiabálás s zaj miatt többet nem érthettem. Nem tudná-e ezt valaki nálatok? Ha úgy, írd meg, édes Kazinczym! és más akármiféle tréfás énekeket, s nevetséges dalokat!”
A dolog érdekessége akkor (de ma is), hogy ha VB átment volna a szomszédba, azonnal megtudta volna a folytatást. Nem ezt tette, a fél országgal odább lakó K.-hoz fordul  levélben. Hátha ismeri...
Attól érdekes a dolog, hogy ma ugyanez történik. Mindent a google-tól, a fb-tól, az okos telefontól akarunk megtudni. Közben valós társadalmi kapcsolataink szétzilálódnak, elsekélyesednek.   
***
Egy másik figyelemre méltó adalék.
A gyerekek a nagyszülőktől tanulták meg az általuk ismert dalokat. A szülők ugyanis nem igazán értek rá átadni ebbeli tudásukat. Dolgoztak látástól vakulásig.
Tehát nagyszülők! Feladat az áthagyományozás.
***
Hej, a könyv olvasása kapcsán visszaköszönt gyerekkorom szolfézsoktatása!
A régi típusú kvintváltó dallamok és az újtípusúak. A mari és cseremisz, a csuvas párhuzamos példák,
a szövegek, a ritmusok.
Közel hetven év távlatából merül fel a pienhang elnevezés.
Tényleg tanultuk egykor. Az ötfokú, tehát pentaton dallamok csaknem következetesen kerülik a félhangokat, szolmizációs névvel a fá-t és a ti-t. Ám néha mégis – ha hangsúlytalanul is, de elő-előfordul, hogy szerepelnek e dallamokban is. Nos, ezek a pienhangok  - át5futó hangok. (A pien a kínai szaknyelvből jött át.)
***
Szeretem a hangokat.
A pienhangot,
az ilyen hangot,
az olyan hangot,
- a szirénhangot nem,
- a szirénáét se,
de már a trombitahangot,
az emberi hangot,
a mennyei hangot,
a klasszikusok hangját,
az értelmezhető hangot,
a fájdalomküszöböt el nem érő hangot,
a 16 és 15000 Hz közötti tiszta hangokat,
a zenekar hangjait,
az általuk megrezgetett felhangokat,
a kis- és nagyszekundot, -tercet, -szextet, a bővített-szűkített és tiszta kvartot-kvintet, a nagy és kis szeptimet és az oktávot is, a nónát is ... és ki tudja még milyen hangtávolságokat is, szeretem ha a helyükön vannak.
Szeretem a zenét, ha könnyű, ha nehéz, ha komoly, ha humoros, csak ízléses legyen. 
 

Megpróbálok áttérni a teaivásra. Nem azért, mert jobb, hanem mert nincs benne a literenkénti 560 kcal, sem növekedési hormon. Tapasztalatom szerint a tej nem tett jót se a bőrömnek se a kilóimnak.
Kár. Szerettem, és szeretem. Szeretném…
De hát…
Át kell terveznem néhány dolgot.
Hátha segít a változtatás tovább élni.
Pl. a dupla nescafémat vízben oldom.
***
Tegnap megdöbbentett, hogy a M.-ék hét éve vették autójukat.
Így szalad az idő.
Azt hittem, két-három éve történt, hogy az eladásra kínált Opelt Szombathelyen járva megszemléltem. Tetszett.
Na, de ilyen régen volt immár!
Hét év úgy elszelelt, mint a semmi.
Ma belső hallásom által többek között egy régi Shadows-szám lüketett bennem.
Tegnap az autórádió Rossini zenéjét, a Figaró-áriáját sugározta. Órákig nem tudtam szabadulni tőle. (Nem is nagyon akartam.)
Nehéz megmondani, hogy jó-e, avagy éppen ellenkezőleg ez a csaknem folytonos zenében élés; a zene, mint közeg.
Elég csak egy dal, egy zenemű nevét leírnom ahhoz, hogy megszólaljon és hosszasan szóljon bennem az adott darab.
***
Tegnap E. mesélte, hogy a MűPa rendezvényén Levi unoka olyat produkált, amelyre egy zenetanárnő felfigyelt és úgy reagált: De szeretném én ezt a gyereket tanítani, továbbfejleszteni muzikális érzékét!
Elképzeltem, mivé fejlődhetne egy gyerek természetes adottságai kibontakoztatása révén egy olyan pedagógus nevelése kapcsán, mint amit az elsóhajtott mondat gazdája megvalósíthatott volna. Sajnos igen messze laktak egymástól.
***
Kicsit erre hajaz Miklósa Erika bejelentése: Alapítványt hoz létre a zenei tehetséggel megáldott fiatalok megsegítésére. KvintEsszencia lesz az alapítvány neve. Pénzzel és törődéssel szponzorálja a művésznő a rátermett fiatalokat.
Ha minden igaz, Vásáry Tamásnak is van egy hasonló rendeltetésű alapítványa.
      

Valamiért igen aktuálisnak érzem Márai Sándor profétikus versét.
Honnan tudta?
Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van… 

A szépség inzultus lesz.
A tehetség provokáció.
És a jellem merénylet!…

Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.

És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.
Megvalósulni látszik, hogy leöntik vitriollal a szépet, bemázolják a tehetségest, szíven döfik a jellemest.
Nem kéne,  hogy így legyen,
ne hagyjuk, hogy így legyen!
***
Évtizedekkel ezelőtt, amikor egyik kollégám számon kérte rajtam egyik kijelentésemet, azt válaszoltam neki:
Milyen alapon várod el tőlem a tökéletességet?
Te még sose tévedtél? 

Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek. Egy újszülöttnek minden vicc új.
Négy éve felpakoltam egy viccet. Ma elolvastam, és újra nevetésre állt a szám.
- Gyün a hideg, Pali! A kitört ablakot nem csináltad meg.
- Csináld meg te, Julis! Te törted be, amikor hozzám vágtad a vasalót!
- Te vagy a hibás. Minek ugrottál félre?
***
Tegnap temetésen vettünk részt.
Ma két családtag üli napját. E. névnapját, É. születésnapját. Isten éltesse őket!
Holnap együtt is ünneplünk.
Egy hete Á. azt mondta, e héten hazalátogat. Tegnap kiderült, vasárnap is marad. A többit majd meglátjuk.
***
Be kellene fejeznem a tejivást.
Be kell látnom, hogy az én koromban már nincs szükségem további növekedésre.
Egy liter tejben több mint 500 kcal van.
És akkor még nem ettem semmit.
Mindenféle teák gyűltek össze.
Meg kellene ízlelnem őket.
Biztosan akad köztük kedvemre való.
És ha nem, a lehűtött víznek kevéssé érezni a klóros mellékízét mint a csapmelegnek.
Nyiff-nyaff.
***
Ma kitárt ablaknál dolgozom (lopom a napot).
Kint cinkék csiripelnek (majdnem „ciripelnek”-et írtam, de azt más Isten teremtménye teszi).
Tehát cinkék ezek, és ha minden igaz, azt csiripelik megállás nélkül: Szerelem, szerelem, szerelem, szerelem…

Nem akartam írni a dicséretről, de hát egy s más eszembe jutott, s miért ne írnám le.
- Az első, ami beugrott: Az öndicséret büdös.
Egy régi filmvígjáték (A szép amerikai) egyik jelenete arról szól, hogy a férfi beszorul a kocsi csomagtartójába, Kulcs nincs, szerelme, a fiatal nő éjszaka szerelőt keres és talál: egy borostás öregedő embert. A nő kopog a csomagtartón, s így szól: „Drágám…” A szerelő magára érti a drágámat. Elemlámpájával alulról megvilágítja borostás ábrázatát és szendén vigyorog hozzá. Őt ismerték el, ő a drágám…  övé az elismerés…
- Az ember vágyik elismerésre. Van-e olyan valaki, aki kételkedik benne, hogy béremelését megérdemelte, jutalmát megérdemelte, előléptetését megérdemelte?
Aligha.
- Érdekes az a bibliai kitétel, amely a hegyi beszédben hangzik el: „Amikor adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.”
A dicséret kikényszerítése rendetlen kívánság. Hiúság lappang mögötte.
- Ám az is igaz, hogy a humánus tettekért kapott elismerés helyénvaló.
Hadd hozzam ide a szerzetes Böjte Csaba kijelentését. Senkit se lehet jóvá szidni – az előző állítást igazolja.  
Különösen is igaz ez a gyermekek nevelése esetében.
- Ha egy kisgyerek érdemes cselekedetet visz végbe, meg kell érte dicsérni, hogy a jóra való késztetés rögzüljön benne. Ennek igazsága könnyen belátható. A jó cselekedet és az érte kapott elismerés mélyen bevésődik a gyerekbe, és motiválja, jó irányába tereli egész valóját.
A dicséret elmaradása pedig közönyössé teszi.
- „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis” – morfondírozik hexameterben József Attila.
A dicséret ösztönöz. Elmaradása kétkedővé tesz.
- A művészek, tudósok mintegy kirakatban élnek. Valamennyire exhibicionisták. Számon tartják sikereiket és az érte bekebelezett elismeréseket. Ám minden csoda három napig tart. Jön az érzelmi hullámvölgy. Majd az erőfeszítés, hogy újabb elismeréseket zsebelhessen be a közismert személy. Ez a folyamat alighanem megállíthatatlanul jelen van sokak életében.
- Különös téma lehetne az, amikor valakik azért kapnak elismerést (anyagi elismerés, dicséretet, biztatást, hogy valami gonoszságot vigyenek végbe). De ebbe nem akarok belefogni.  
- Közhely az a szitu, amelyben a férj 20 évi házasság után is fukarkodik a dicsérettel, elismeréssel, köszönettel, szeretetének kifejezésével, és kérdésre, hogy már nem szeretsz, csak annyit válaszol: Húsz éve kimondtam, hogy szeretlek, s még nem vontam vissza.   
Megint csak oda lyukadhatunk ki, hogy kell az őszinte dicséret.

Tavaszi meleg van ma. Hivatalból 11 fok Bp-en. Ingben leledzhetek a balkonon.
Itt biztos, hogy még magasabb a hőmérséklet.
Fenyeget, hogy erősödő módon visszatér a tél, sarki légmozgás hűti le a jövő héten az országot.
Lehet.
De most meleg van.
Nálunk béke van.
Annyira az, hogy az idegenforgalom megnőtt.
Annyira az, hogy számos nyugati polgár keres póthazát, mert a hivatalos propaganda ellenére meggyőződött arról, hogy itt általában biztonságos élni.
A fenyegetés a szomszédban folyó proxi-háború léte.
Attól való félelem, hogy kiterjedtté válik az egész világra, ahol egyre több háborús góc tűnik fel.
Lehet, hogy kitör a 3. vh., de most itt béke van.  
Örüljünk neki.
Ostromoljuk az eget, hogy ne eszkalálódjék a háború.
Most, itt van mit enni-inni.
Fenyegetés: A klímaváltozás heves és rapszodikus időjárással jár.
Lehet, hogy nagy éhínségek jönnek. (Nagyanyánk fenyegetése igazolódna be: Majd még megennétek!!!)  
Ez előfordulhat, de most van mit enni, inni.
Túl vagyok két kimutatott Covid-influenzán.
Egyes becslések szerint a Covidnál lényegesen pusztítóbb vírusos fertőzések jönnek.
Lehet, hogy jönnek, de most nincsenek jelen ezek a nyomorult vírusok.
Éljünk harmóniában!
Ki tudja, még mikkel bombáz bennünket a tömegmédia.
Ne üljünk fel neki!
Tegyük csak a dolgunkat, mintha semmi veszedelem nem fenyegetne.
Írva van: Elég a mának a maga baja.

Még mindig olvasgatom, amikor kedvet érzek rá, a magyar novellisták remekeit. A remekeit idézőjelbe is tehetném. Tegnap ugyanis egymás után két „remek” követte egymást. Az első – meglehetősen hosszú – Gergely Sándor „remeke”: Vitézek és hősök. A vitéz egy tanácsos úr, aki beismerésével felesége „vörös” fivérét kivégezteti a Horthy rendőrséggel, jóllehet anyósa is velük lakik. A hős a kommunista öcs, aki a legváltozatosabb kínzásokat viseli el, mert nem akarja bajba keverni anyját, húgát és annak családját. A sztori elég abszurd és lélektanilag is kétséges.
A másik novellát Lengyel József jegyzi (Kicsi, mérges öregúr). Andrián fizikus, akit elkap a cseka. Együtt gyötrődik sokadmagával, akiktől beismerő vallomásokat akarnak kicsikarni, meg azt, hogy társai is voltak az államellenes összeesküvésben. Időnként kihallgatják az öreg professzort, aki a kihallgatók félig se elszívott cigarettáit kicsempészi fogolytársainak. Az öreg a szent, kihallgatói az ördögök (romantika). Végül az utolsó megveretése után nem tér vissza fogvatartott társaihoz. Alighanem végeznek vele.
Valóságos felüdülés a Kossuth Rádiószínház c. műsora. Tíz részben hallgatható Varga Domokos nagyon emberi, humorosra vett családtörténete, a Kutyafülűek. A még két napig tartó darab minden adása azzal kezdődik, hogy Varga Domokos az alig elkezdett művet zömmel az 56-os szerepléséért kirótt börtönbüntetése alatt véste papírra. (Ennyiben hajaz az előzőekre.) Őt nem ítélték el nagyon sok évre, de reggelente hallotta az akasztásra vitt emberek jajszavát.
Persze a regényes történet nem erről szól, hanem róluk, a hatgyermekes házaspár hétköznapjainak a szépségeiről, megpróbáltatásairól.
Valóságos felüdülés szembesülni azokkal az eseményekkel (gyermek elvesztése, kalandok az úttörővasúton, nélkülözések, fára mászás kritikus magasságba, szülés nehéz körülményekkel övezve, lakástűz, tetőn mászkálás stb, stb) és mindezek ellenére a túláradó öröm.
Élvezettel hallgatom.
Az archívum lehetővé teszi a teljes sorozat visszahallgatását.  
Érdemes.

Ugye a tizenkétfokú skála szolmizációs nevei a következők:
do di re ri(má) mi fá fi szó szi lá tá ti dó 
Hát ezzel a néhány szótaggal nem könnyű értelmes szöveget összehozni.
A kabarészerzőknek sikerült. A tilos pénzváltó ezt szolmizálja az utcasarkon:
„Do-(l)lá-re-la-dó!
Nem rossz. Szó, mi szó.
Én meg ezt kérdezem: Di-ri,mi-ti-szó???
Szo-szó, ez se rossz.
Egyik lányunk beceneve La-la volt.
Egyik unokánk Do-mi,
egy másik neve Má-ri,
egy harmadiké Ri-ta.
A do-mi nagyterc.
A má-ri enharmonikus hangok, azaz ugyanazt a hangot jelölik más módon, mint pl. fisz és gesz, mint pl. La-la.
A ri-ta tiszta kvint.
Valami arra int,
hogy hagyjam abba itt.
***
A közelmúltban játszottam a Szózat játékot, amikor is az ötbetűs megfejtés a VURST szó volt.
A szót értjük, de nem magyar, hanem német szó.
Legközelebbi ajánlatom megfejtésre: DURÁK.
Az se magyar, de jól hangzik.
Azt jelenti, hogy HÜLYE.