Húsz éve hallottam a már akkor is régi viccet, amely valahogy így szól:
Két idős koma beszélget. Az egyik azt mondja: Olyan pszichiáterre bukkantam, aki teljesen kigyógyított feledékenységemből.
– Igen? De jó. Magamnak is szükségem volna rá. Áruld már el nekem is, ki volna az illető!
– Na, ki is? A nyelvemen van a neve. Majdnem tudom is már. Na, várj csak! Mi is a neve annak a lila kora tavaszi virágnak, ami erdőben nő és illatos?
– Az az ibolya.
– Ahá! Ibolya! – szól ki a konyhába az első számú pofa –: Hogy is hívják a pszichiáteremet?
Persze a nevek. Először – mondják – a nevek esnek ki az emlékezetből. Van, aki ellazítja magát, hátha a probléma laza ébren tartása felhozza az emlékezetből a kívánt nevet. Más sorolja az ábécét, és a kívánt kezdőhang kimondása felszínre hozza a feledett nevet.
Egy másik vicc szerint János bácsi jól emlékezik rá, hogy mi volt 1950. augusztus 21-én délután négy órakor, csak arra nem emlékezik, hogy ezt öt perccel korábban már elmesélte.
Az ember ezeken felnőtt korában jókat nevet, utóbb ajkára fagy a nevetés, mert kezd szembesülni hasonló gondokkal.
Per hecc, a saját kínlódásomat hozom elő. Tegnap beszélgetés közben oda értünk, hogy mennyire helytelen, ha valakiről túlzó mértékben és csupán csak a jót mondják ki, írják le, alkalmazzák rá, kitüntetése alkalmával. Ma délig kellett várnom rá, hogy agyam sarkából előrántsam a frappáns kifejezést, amely társalgás közben nem akart eszembe jutni. Pedig mi sem egyszerűbb ennél, ha akadálytalan az emlékezetem. Kivágom, mint énekes a magas C-t. De ha lemegy a redőny...
Nem feszítem tovább senkinek a fantáziáját. Ez a kifejezés a szuperlatívuszokban való beszédmód. Persze, az. De ha nem jut eszembe... akkor átmegy a passzív szókincsembe? Vagy mi a fityfene.
Ízelítő a Sir 11. f.-ből.
Ne ítélj látszat szerint!
A bölcsesség fölemeli a szegény fejét, s a főemberek között juttat neki helyet. Senki fiát ne dicsérd a szépsége miatt, s a külseje miatt ne vess meg senkit...
Megfontoltság és nyugalom
Amíg utána nem jársz a dolognak, ne kárhoztass senkit, vizsgáld ki az ügyet, csak azután korholj. ...
Csak Istenben bízzál!
...A jó és a balsors, az élet és a halál, a szegénység és a gazdagság: minden Istentől van. Gazdag lett a fösvény, mert gyötörte magát, pedig csak ennyi lesz a jutalma, nem több: amely napon mondja, „Végre nyugalmam van, mostantól már csak javaimat élvezem,” nem tudja, még mennyi ideje van hátra, és mindent másra hagy, mert meg kell halnia. Tarts ki munkád mellett, lelj benne örömet, és öregedjél meg a foglalkozásodban...
Ne bízzál a gonosz emberben!
Akárki jöttmentet ne vezess házadba ... óvakodj a gonosztól, mert rosszat forral... Ha befogadod az idegent, zavart kelt körötted, elidegenít családod tagjaitól is. Közöm. 1. A külcsín látszik, a belbecs nem, vagy alig, mégis fontosabb. 2. Kölcsey is óva inti unokaöccsét az üres fejű társalkodótól. 3. A gazdag pórul járásáról később Krisztus parabolát mond, melynek végső kicsengése: „Esztelen, még az éjjel számon kérik lelkedet!” Az óvatosság és a megfontoltság egymás édestestvérei. Bölcsesség híján könnyen pórul járhat az ember.
2016.03.14. 12:23 emmausz
Hogy is híjják azt a minekishíjjákot?
2 komment
2016.03.11. 11:53 emmausz
Röhrig és Kassai
Idegesítő mondás, de attól még igaz lehet: Gyáva népnek nincs hazája. Tegnap újra egy Kassai-előadást hallgattam. Ő említi: Valaha a honvédelem nem választható volt, hanem természetes. Ma problémás. Miért? Mert balesetveszélyes. Akár meg is lehet halni. Ez így március idusán meglehetősen elgondolkoztató. Hol van ma: „A haza minden előtt.”
Apropó. Két új megmondó emberrel gyarapodott a magyar hírességek listája. Az említett Kassai Lajossal és Röhrig Gézával. Mindkettőt egy-egy film dobott a köztudatba. Mindketten elég sűrűn nyilatkoznak. Mindketten képesek egyelőre új vagy újszerű értékeket felmutatni. Mindketten fittyet hánynak a divatos gondolati irányzatoknak, és arról beszélnek, amire ihleti őket a Lélek. Mindkettőt bírom, jókat kortyolok felrázó értékeléseikből, megcsillanó humorukból, azokból a rendszerekből, amelyekre töprenkedéseik során ráéreztek, ráébredtek. Levont következtetéseik találóak, színvonalasak, emberségépítő jellegűek.
Ami tetszik még bennük: Egyelőre egyikük sincs elszállva saját magától.
Ízelítő a Sir 10. f.-ből.
Az uralkodó hivatala
A bölcs uralkodó erősíti népét, az okosnak kormánya jól meg van szervezve. Olyan a nép, mint a fejedelme, amilyen a város feje, olyanok a lakói is. Az ostoba király tönkreteszi a várost, okos vezetéssel a város gyarapszik. A földkerekségnek Isten az ura, ő rendel föléje a kellő időben jó vezetőt.
Az önteltség ellen
Ne neheztelj másra, bármilyen hibás is, önteltség ne vezesse sose tetteidet. A gőg gyűlöletes Isten s ember előtt, s a jogtalanságot egyként bűnnek tartják. Az egyik népről a másikra száll át a hatalom, a jogtalanság, a pénz, s az erőszak miatt. ...a kevélységnek a bűn a kezdete, a megátalkodott csak úgy ontja a bűnt. Ezért sújtja az Úr külön csapásokkal, míg egészen meg nem semmisíti. A gőgösek trónját felforgatja az Úr, s az elnyomottakat ülteti helyükre. A büszkék gyökerét kitépi az Isten, s az alázatosokat ülteti helyükre. ...
Tiszteletre méltó emberek
Mely nemzet áll becsben? Az emberi nemzet. Melyik nép áll becsben? Amelyik az Urat féli.
Alázat és igazság
Ne játszd a bölcset, amikor dolgozol, s ne dicsekedj, amikor nélkülözöl... Fiam, csak mértékkel dicsérd magadat, és annyi tekintélyt szerezz, amennyi megillet... Közöm. Minden nemzet olyan vezetőt kap, amilyet megérdemel – szokták emlegetni. ez így nem pontos. Pedig évezredekkel ezelőtt már ismerték a választ: Isten rendel a városállamok stb. élére a kellő időben jó vezetőt. Ha rossz e város (állam) vezetője, nincs okunk aggódásra. Isten látja, hogy idelenn mi történik. Valamiképpen a rosszból is jót készít. Nem kell nyugtalankodnunk. Elég, ha a külső változásokra ránézünk, és tárgyában szemléljük. A változásoknak bennünk kell megvalósulnia. Egyedül az hot érdemi fejlődést. Nem véletlenül íratott a rendszerváltozás idején: Van rendszerváltozás? Miért, te mennyit változtál. Amennyit változtam, annyit változott a rendszer. Jó vagy hátrányos irányban.
Szólj hozzá!
2016.03.10. 10:33 emmausz
Hogy van M?
Ma a helyi piacon vásároltunk, ahol P. egy kismama, megkérdezte T.-t: Hogy van Miklós?
Jól esett, hogy névről ismer, jól esett érdeklődése.
Mivel kérdése rólam szólt, és mivel mögötte álltam, magam válaszoltam neki: Köszönöm, jól vagyok.
Ebben nem is a helyzet komikussága az érdekes, hanem az, hogy tanúja voltam annak, milyen, amikor az emberről jelenléte nélkül beszélnek.
Ha jobban belegondolok, nagyon nem mindegy, hogy milyen tónusban.
Per hecc, kicsit olyan is ez, mint amikor valakit megtárgyalnak a temetésén, aki viszont odaátról mindent érzékel, tudomásul vesz, kiröhög, vagy éppen egyetért az elhangzottakkal, mert igen jól esik neki.
Furán érdekes élmény.
Felhívtam Ildit, mert nénapja van. Mivel nem vette fel, ide is írom: Isten éltesse őt és minden Ildikót!
Sir 9. f.
A nők
Ne féltékenykedj szíved asszonyára, és ne tanítsd meg rá, hogy neked rosszat tegyen. Ne szolgáltasd ki magadat asszonynak, nehogy a végén a fejedre nőjön. Ne vesd szemedet csapodár asszonyra, nehogy a hálójába essél. Hárfázó nővel ne ülj egy asztalhoz, nehogy foglyul ejtsen a művészetével. Ne meregesd szemed a hajadonra, nehogy vele verjen meg (az Isten). Ne add össze magad feslett nőszeméllyel, nehogy kiforgasson az örökségedből. Ne nézelődj a városkapuk körül, elhagyott helyeken ne sokat lődörögj. Takaros asszonytól fordítsd el az arcod, és ne nézegess szépséget, amely nem illet meg. Sokakat tönkretett már az asszonyi szépség, mert mint a láng, felgyújtja a vágyat. Ne üldögélj együtt férjes asszonnyal, ne ülj megszédülten vele egy asztalhoz, mert hátha lángot vet a szíved, s belepusztulsz a szenvedélyedbe.
Férfiak közt
Régi barátodat ne hagyd el hűtlenül, mert hisz az új barát meg sem közelíti. Az új barát új bor, de úgy élvezed, ha régi. Ne irigykedjél a bűnös sikerére, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége. Ne leld kedvedet a bűnösök sikerében; gondold meg: nem marad büntetlen idelent. Akinek hatalma van az ölésre, azt kerüld, így nem kell kiállnod halálos félelmet. De ha találkozol vele, kísérd figyelemmel, nehogy az életed elrabolja tőled. Légy tisztában azzal, hogy tőrök közt járkálsz, és hogy sáncok fölött vezetnek lépteid. Felelj más embernek, amilyen jól csak tudsz, a bölcsekkel pedig (gyakran) tanácskozzál. Okos emberekkel együtt sződd a terved, s az Isten törvénye legyen tanácsadód. Igaz férfiakkal ülj le az asztalhoz, s az Úr félelme legyen dicsekvésed. Dicséretes a mű, amit kézműves alkot, de a nép vezére beszélni tudjon jól. A szájhős ember réme a városnak, a fecsegőt pedig (mindenki) gyűlöli. Közöm. Tanácsok férfiaknak arra vonatkozóan, hogy miképpen viszonyuljanak a nőkhöz és a férfitársakhoz. Két mondatot emelek ki belőle: Ne üldögélj együtt férjes asszonnyal megszédülten egy asztalhoz, mert... Mivel életem során leginkább ültem, és sokszor férjes asszonyokkal is egy teremben... vigyáznom kellett, szívhőmérsékletem állandó hőmérsékleten tartására. A másik: a nép vezére beszélni tudjon jól. Politikusok! Tőlem nem kell tartanotok. Nem szerettem soha életemben szónokolni. Ma sem szeretek. Következésképpen a továbbiakban sem leszek népvezér.
Szólj hozzá!
2016.03.09. 11:54 emmausz
Analógiák
Hallgatok egy interjút. Az író elmondja: elképzel tervet, szerkezetet művének, hozzá szereplőket. Az események írása közben azon veszi észre magát, hogy a hősök önálló életbe kezdenek. Letérnek a nekik megálmodott szerepről, mintha átállítaná valaki a váltójukat. Másfelé viszik a történetet. Hozzátette, ez művészi szempontból okos, mert jobb lesz általuk a mű.
Festő írja, hogy a vonalak és színek felvázolása közben alakul a téma. Az akarttal ellentétben mozdul más irányba az alkotás. Menetközben az alkotónak kompromisszumokat kell kötnie a kialakult formák és színek összhangja miatt.
Ez az én életemben legkézenfoghatóbban a séták során mutatkozik meg.
Tegnap ketten indultunk a Várba. Gyalog és busszal, majd újra gyalog. A Dísz téren szokásos leszállni, és a Halász-bástyához és a Dunára nyíló kilátáshoz terelődni. Most inkább a másik oldalt választottuk, s dél felé indultunk a Sándor-palota és a Vár irányába. Döntésünket befolyásolta, hogy vízhajtót vettem be indulás előtt valamikor. Így „szükség” szerint vettük az irányt valamiféle toilette-t megcélozva (Sikerült.) Tovább haladva elmentünk a Mária-szoborhoz, le a lifttel olyannyira, hogy a Szarvas téren kötöttünk ki. Közben megbeszéltük, hogy a Szent István Társulatot érdemes felkeresnünk, aktuális ügyeink rendezésére. Így is lett. (Ezt aztán előzetesen végképp nem terveztük.)
Még megjegyzem, hogy a felújítás során túlzsúfolttá lett a Vár. Szobor szobor hátán, nevezetesség nevezetesség hátán, érdekes látványosság látványosság hátán. Úgy vagyok vele, mintha egy ház építését követném nyomon. Először kialakul a funkcionális ház, majd a szépen vakolt, utóbb esetleg a giccsig túlcicomázott épület.
Az a benyomásom, hogy az építők rendelkezésére bocsátott összeg olyan hatalmas volt, hogy még ez is, meg az is belefért. Hogy vissza ne kellejen adniuk felhasználatlanul, még ezt is, meg azt is megépítették, odahelyezték.
Nem biztos, hogy jól döntöttek.
Sir 8. f. Okosság és megfontoltság
Hatalmas emberrel ne szállj soha perbe, miért is kellene a kezébe esned? Gazdaggal ne perelj, nehogy hatalmával föléd kerekedjék. Mert már sokak vesztét okozta az arany, a királyok szívét is megnyomorította. Ne vitázz szájhőssel, tüzére ne rakj fát. Bolonddal ne tréfálj, nehogy a nemzetségedet szidja. Ne szégyenítsd meg, aki megtért a bűnből, jusson eszedbe, hogy mind bűnösök vagyunk. Ne űzz csúfot az öregemberből, hiszen mi magunk is megöregszünk egyszer. Másnak a halálán ne ülj győzelmi tort, gondold meg, hogy egyszer mindnyájan meghalunk.
A hagyomány
Ne utasítsd el a bölcsek szavait, inkább kapva kapj a mondásaikon, mivelhogy belőlük sok tudást meríthetsz, úgyhogy fejedelmek előtt is megállhatsz. Ne vesd meg, amit az öregektől hallasz, hiszen ők maguk is atyáiktól vették. Mert így tudásra teszel szert és alkalomadtán meg tudsz majd felelni.
Az okosság
Ne rakj fát a bűnös parazsára, nehogy tüzének lángjában megégesd magad. Gúnyolódó miatt fejed ne veszítsd el, így a szád elé vetett csapdába esnél. Ne adj kölcsön annak, aki nálad hatalmasabb, ha meg kölcsönadtál, lásd be, hogy vesztes vagy. Ne kezeskedj többért, mint amennyi vagyonodból futja, s ha már kezeskedtél, tudd meg: fizetned kell. Bíróval ne beszélj, mert az úgy ítél, ahogy neki tetszik. Vakmerő emberrel ne igen érintkezz, nehogy veszedelmet hozzon a fejedre. Az ilyen mindig a saját feje után jár, s a balgasága téged is tönkretesz. Hirtelen haragú emberrel ne vitázz, és elhagyatott helyre ne menj vele. Mivel a vérontást semmibe sem veszi, ahol nincs, aki segítsen, meggyilkolhat téged. Bolonddal ne beszélj soha bizalmasan, mert semmit sem képes titokban tartani. Ha idegen látja, ne tégy semmit, aminek titokban kell maradnia, mert nem lehet tudni, mit főz ki belőle. Ne tárd fel akárki előtt a bensődet, és ne hidd, hogy tőle jótettben lesz részed. Közöm. Az óvatosság mellett voksol a szerző. Csupa tiltás a felelőtlen magatartás kivédésére. Az oktalanság olaj a tűzre, vagy ahogyan 3000 éve mondták és írták: fa rakása a parázsra.
Szólj hozzá!
2016.03.08. 15:34 emmausz
Ni vu, ni connu
Tegnap írtam a Senki nem tud semmit c. filmről. Az jutott eszembe róla, hogy baj van a filmcímekkel, egyáltalán a címekkel. Éva már huzamosan Franciaországban élt, amikor egy alkalommal megemlítette, hogy még idehaza mennyire tetszett neki a Horgász a pácban c. vidám film Louis de Funes főszereplésével. Odakint próbálta elmagyarázni francia családjának, hogy horgász a pácban a címe, de nem aratott sikert e próbálkozása. Kinevették: Miféle pác, amiben Funes Lajos szerepelt főleg. Honnan tudta volna, hogy a vígjáték eredeti címe Ni vu, ni connu. Márpedig amaz köszönő viszonyban sincs azzal a horgásszal, aki pácban van – méghozzá átvitt értelemben. Lehet, hogy szigorúbban kellene kezelni a címadás kérdését.
Emlékezetem szerint Thornton Wilder szép regényének a címe A teremtés nyolcadik napja. Ezért simán megvettem antikváriumban ugyanennek a szerzőnek a Sorsom az ég c. munkáját. Csak itthon vettem észre, hogy ugyanarról a regényről van szó, szögre, betűre. Pusztán más címmel jelentették meg a kiadók.
Hát csak óvatosan azokkal a címekkel.
Ízelítő a Sir 7. f.-ből: Különféle jó tanácsok
Ne tégy semmi rosszat, és nem ér semmi rossz. Kerüld a bűnt..., egyetlen bűnöd sem marad büntetlen. Ne légy kishitű, amikor imádkozol, és ha jót akarsz tenni, ne halogasd.. Meg ne vesd soha a fáradságos munkát, a földművelést se, amit Isten rendelt
A gyermekek
Ha barmaid vannak, legyen rajtuk a szemed, és ha használhatók, tartsd meg őket magadnak. Ha fiaid vannak, tanítsd őket fegyelemre, és kicsi kortól kezdve hajlítsd meg nyakukat. Ha lányaid vannak, vigyázz a testükre, ne légy elnéző irányukban. Ha lányodat férjhez adod, csak értelmes emberhez add hozzá feleségül. Ha szíved szerint való, tartsd meg feleséged, de ha nem szereted, akkor ne bízzál benne.
A szülők
Szívedből, lelkedből tiszteld az apádat, s anyád fájdalmát soha el ne feledd. Gondolj arra, hogy általuk létezel; hogy hálálod meg, amit veled tettek?
A papok
--- Keresd Teremtődet minden erőddel, s akik neki szolgálnak, azokat ne hagyd cserben. ...
A szegények és a szenvedők
A szegény felé is nyújtsd ki a kezedet, hogy az áldásod tökéletes legyen..., és gyászolj együtt a gyászolókkal. Ne légy rest, hanem látogasd meg a betegeket, ezáltal gyarapszik benned a szeretet. Közöm. mit ajánl, ma is teljesen érvényben van, kivált nagyböjt idején. Amikor is az imádás, a böjt és az alamizsnálkodás időszakát éljük. Gondolná-e, aki Jézust hallgatva szembesül az igazsággal, hogy az ő idejében már legalább 1100 éves mondás ez: Amikor imádkozol, ne szaporítsd a szót.
Szólj hozzá!
2016.03.07. 10:09 emmausz
Senki nem tud semmit (Nikdo nic deví)
A címbeli háromszoros tagadás meglehetősen lehangoló így önmagában. Ám ez nemcsak egy letargikus kijelentés, hanem egy 1947-ben forgatott csehszlovák film címe is. Ha emlékezetem nem csal, ez volt az az első film, amire nálam idősebb unokatesóm elvitt moziba. Hamar otthonosnak éreztem magam ottanság, láttam is (hihetőleg az első sorban ültünk), és próbáltam venni a poénokat lévén ez egy fanyar filmvígjáték (röhögtem, amikor a többiek). Az ötvenes évek elején láttam a filmet, több, mint hatvan éve. Ezért megcsillant a szemem, amikor a fb-on rátaláltam. Úgy döntöttem, hogy bármilyen avíttnak tűnik is, végignézem, hogy visszaidézzem, milyen hatások értek kiskoromban. Egyes jelenetekre emlékeztem ekkora idő távlatából is, sőt többre, mint amit láttam. Szerintem szerepelt egy tömegjelenet a filmben, egy verekedés, amikor egy pasit fejbe vernek egy dobozos gitárral, olyannyira, hogy nyakáig szalad a gitár kerete, és a gitárnyakat megmarkolva húzza őt az, aki fejbe verte. Két eset lehetséges: másik filmben láttam, amire emlékszem, vagy pedig kivágták a jelenetet időközben.
A film története egyébként naiv-romantikus. A rosszak megbűnhődnek, a jók győznek. Egy spicli az igazakat üldözi, üldözés közben a társaságot megmentő repülőgép farkát meglovagolja, s onnan lövöldöz rájuk pisztolyából. A pilóta megbillenti a gépet, mire a félrészeg horogkeresztes önkéntes engedelmesen lezuhan, és ez a zuhanás egyben a záró kép, a slusszpoén. Mi pedig megkönnyebbülten lélegezhetünk fel: „Megdöglött a rusnya féreg, hogy a fene egye meg” – hogy Kazal László kupléját is ideidézzem.
Ízelítő a Sir 6. f.-ből:
Ahogy a rossz hírnév szégyen és gyalázat, az a sorsa a kétféleképp beszélő bűnösnek is. Ne ess mohóságod hatalmába soha, nehogy mint a bika, úgy összetaposson. Lombodat leeszi, gyümölcsöd letépi, s te magadra maradsz, mint az elszáradt fa. A zabolátlan lélek gazdája tönkremegy, ellenségei előtt gúny tárgyává válik.
A barátság
... barátaiddal szemben légy óvatos. A hűséges barát erős támaszod, vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz. A hű barátnak egyszerűen nincsen ára, nincsen, ami vele értékben fölérne. ...
A bölcsesség iskolájában
Fiam, tanulj ifjúságodtól fogva, és még ősz fejjel is gyarapodj a bölcsességben. ...Tanulhatsz, fiam, ha kedved van hozzá, és ha idefigyelsz, okosabb leszel. Ha akarsz, tanulhatsz, és bölcs lesz belőled, hogyha a füledet felém fordítod. Szegődj szívesen az öregekhez, és ahhoz csatlakozz, akit bölcsnek ítélsz. ... Elmélkedjél sokat az Úr törvényein, s az ő parancsain gondolkodj szüntelen. Akkor megvigasztalja majd a szíved, s megadja neked a kívánt bölcsességet. Közöm. Talán megbocsátható, ha azt idézem így hetven felé, hogy még ősz fejjel is gyarapodj a bölcsességben. Kezdek őszülni lassan-lassan. Remélem, ha elég tempósan merülök új ismeretek elsajátításába, valamennyire egyensúlyt tartanak feledésem sebességével.
Szólj hozzá!
2016.03.06. 06:30 emmausz
Szakértő
Az értelmező szótár szerint szakértő a szakvélemény nyilvánítására illetékes valaki. Főnévként pedig: A szakértő nem más, mint a szakértő személy. Most már aztán udjuk, hogy valaki szakértő-e vagy sem. Nem igaz?
A vakparádé az vakparádé, szokta volt mondani egykor GI. Az értelmező szótártól többet vártam volna, mint egy ilyen semmitmondó meghatározást. Mégse érdemes bántani a szócikk szerzőjét, mert azt meghatározni, hogy ki egy ügynek ki a szakértője, meglehetősen nehéz. Továbbmegyek. Szakmánként is eltérő, hogy a szakértést valamiféle képzéshez kötik-e vagy sem.
Saját tapasztalatom szerint szakértő az, akit szakértőnek titulálnak.
Ezzel akkor szembesültem, amikor egy szerkesztőségi felkérés nyomán megjelent a lap előzetesében annak a bejelentése, hogy a kérdésről felkért szakértő (és itt állt a nevem) ad tájékoztatást. Történt azután, hogy egy még szakértőbb szakértő kigolyózta az én cikkemet. Egyik ámulatból estem a másikba.
Mindenesetre azóta, ha a tévében szakértőt kérdeznek témaelemzésre, gyököt vonok a szakértő kategória valóságértékéből, s abban maradok magammal, hogy az illetőt kérték fel, véleményének a kifejtésére. A szakértő egzakt meghatározását pedig felejtsük el, lévén a szakértő mint olyan nem létezik, csak mint henye kifejezés.
Sir 5. f.
Gazdagság és elbizakodottság
Sose hagyatkozz a vagyonodra, s ne mondd hetvenkedve: elég javam van. Ne kívánság és vagyon szabja meg utadat, szívednek ösztönös vágyait ne kövesd. Ne kérdezd hencegve: „Ki parancsol nekem?” Mert az Úr nem késik, hogy észre térítsen. Ne mondd: „Vétkeztem és mi bántódás ért?” Mert az Isten tovább bírja kitartással. És a bocsánatot ne vedd oly biztosra, hogy bűnt bűnre halmozz annak tudatában. Ne mondd: „Olyan nagy az Isten irgalma, hogy tengernyi bűnöm is elnézi.” Igaz, hogy irgalmas, de ha kell, haragszik, és a bűnös ellen fordul indulata. Halogatás nélkül térj hát az Úrhoz, megtérésed napját ne halaszd későbbre, mert az Úr haragja váratlanul kitör, és elragad az ítélet napján. Ne hagyatkozz csalfán szerzett kincseidre, a haragnak napján nem veszed hasznukat.
Önállóság és önuralom
Ne rostálj bármi szélben, s ne járj minden úton, [a kétszínű bűnös szokott így tenni]. Maradj meg szilárdan meggyőződésednél, és a beszéded legyen egyértelmű. Amikor hallgatásról van szó, légy fürge, s csak megfontoltan adj feleletet. Hogyha tudsz valamit, adj választ társadnak, ha nem tudsz valamit, akkor fogd be a szádat. Dicsőség s gyalázat forrása a beszéd, a nyelv végzetévé válhat az embernek. Nehogy kétféleképpen szóló embernek mondjanak, vagy fondorlatos, üres fecsegőnek! Mert hogyha gyalázat a tolvajnak bére, kemény ítélet vár a kétfélén beszélőre is. Ne hibázz kicsiben és ne vétkezz nagyban, és ne válj barátból soha ellenséggé. Közöm. Az erkölcstan vakmerő bízásnak nevezi az irgalommal való packázást, visszaélést. Nagy ívben kerülendő. Ez a leglényegesebb mondandója a fejezetnek.
Szólj hozzá!
2016.03.05. 07:40 emmausz
Nosztalgia
Amit soha nem tettem ébren, megtettem álmomban. Reggel visszaaludva, álmomban elmentem volt munkahelyemre, a Sodrás utcai szerkesztőségbe. Tudtam, hogy nem a megszokott kp fog fogadni, ezért se igyekeztem korában oda, ahol már semmi nem az, mint volt egykor. Az épület faajtaját nyitottam volna, amikor magától nyílt, Péter bácsi igyekezett kifelé. Kölcsönösen megijesztettük egymást, nem számítottunk a találkozásra. Karon fogtam őt, és kimentem vele a kapuig. Ő eme rövid idő alatt elmesélte, hogy valakivel összefutott, aki hírt vitt felőlem, hogy itt és itt látott ezzel és ezzel. Nem igazán tudatosult bennem, hogy ki, kivel látott, de nem is tartottam fontosnak. Elbúcsúztunk egymástól.
Bent tényleg más enteriőrt találtam, mint amilyentől megváltam. Fiatal társaság munkálkodott, akik mintha maguk is lapszerkesztéssel foglalkoztak volna. Némelyikük ismerősnek tűnt régről. A mellettem álló azt taglalta, hogy most le kell fordítania van Gogh versét, amit Mozartról írt. Meg se fordult a fejemben, hogy van Gogh alighanem nem írt verset, pláne nem Mozartról. Sőt! Azt is tudni véltem, hogy száz éve már lefordították ezt a verset, csak rá kell keresni a google-keresőn.
Az ajtóban kifelé régi kolleginába botlottam, ő még maradt.
Egyedül indultam hazafelé. A buszmegállót nem találtam a helyén.
Távozásom óta azt is áthelyezték.
Kerestem a megállót, s addig kerestem, amíg fel nem ébredtem.
Ízelítő a Sirák fia könyve 4. f.-ből
Fiam, a szegénytől el ne vedd kenyerét, s ne hagyd elepedni az elnyomott szemét. Ne nézd el, hogyha szenved az éhező, és a tanácstalant ne keserítsd meg. A szerencsétlenhez ne légy keményszívű, ne hagyd epekedni adományod után... Figyelj oda a szegény szavára s viszonozd szívesen köszönését. Üldözői elől mentsd meg, kit üldöznek, és ne légy gyáva, amikor ítélkezel. Az árvákhoz olyan légy, mintha apjuk volnál, s mintha férjük volnál, légy olyan az özvegyekhez.
A bölcsesség nevel
A bölcsesség jóra neveli fiait...Szentélyben szolgálnak, akik szolgálják őt, és akik szeretik, azok az Úr kedveltjei. Aki rá hallgat, az helyesen ítél, biztonságban van, aki közelében lakik. Aki benne bízik, örökségül kapja, még utódai is örülhetnek neki.
Álszemérem és emberfélelem
Fiam, mérd fel helyzetedet és kerüld a rosszat, és saját magadért sose szégyenkezzél. Van szégyenérzet, ami bűnnek melegágya, s van szégyenérzet, ami dicsőség és kegyelem. Ne légy túl szigorú önmagaddal szemben... a bölcsesség a szóban nyilvánul meg, az okosság pedig a nyelv válaszában. ... Bűnödet ne szégyelld sose megvallani, és ne szegülj szembe a folyó sodrával. Félkegyelműnek ne állj szolgálatába, ne keresd a hatalmasok kegyét, ha döntesz. ...Ne nyisd ki a kezed, hogy elvégy valamit, s ne csukd össze, amikor adakoznod kéne. Közöm. A bölcsesség nagyon jó dolog, érdemes rá törekedni, amennyire ez rajtunk múlik. két aktualitás húsvét előttre: Ne légy túl szigorú (skrupulózus) önmagaddal szemben... és még: ... Bűnödet ne szégyelld sose megvallani. A helyes lelkiismerettel ki-ki tartozik önmagának, különben fejlődésképtelenné válik.
Szólj hozzá!
2016.03.04. 19:43 emmausz
A hemina és még valami
„A kalocsai érsek borszentelőt tartott a jezsuitáknál. Ez alkalommal mesélte: A szerzetesi hagyományokban ismerték a mértéktartást, hiszen előírták, hogy egy „hemina” bort – ez egy ókori római mértékegység volt – ihatnak a szerzetesek. Azóta sem fejtette meg senki, hogy mennyi egy hemina, amivel aztán alkalmanként vissza is éltek a borbarátok.” Eddig az anekdota.
Mára megoldódott a rejtély a hemina fogalmat illetően. Történt ugyanis, hogy a könyvmegállóban kezembe akadt az a Györkösy féle Latin–magyar szótár, amire gimnazista koromban nem akadt 50 forintom. Így éppen 50 év óta nélkülöztem. Ma ingyen az ölembe pottyant. Nos, eme szótár legutolsó lapján foglalkozik az ókori mértékegységekkel, így a heminával is. Kiderült, hogy 1/6 congius=1sextariussal viszont ½sextarius=1heminával, amely 0,274 liternek felel meg.
Így a barátok tévedésben voltak azt illetően, hogy senki sem fejtette meg, mennyi is egy hemina. Talán nem is akarták, hogy ez a rendetlen ragaszkodás utolérje őket az űrtartalmak pontosítását illetően. Akkor ugyanis kiderült volna, hogy mindössze egy bögre bort ihatnak meg, mert egy hemina kb. annak az űrtartalmával egyenlő.
***
Kamaszkori élményem, hogy láttam Szőnyi István idilli szépségű képét – az Esti vonat címűt. Esteledő idő, kivilágított ablakú vagonokat húz a gőzmozdony a kezdődő sötétségben. Jó a téma, hihetőleg állomáson tartózkodik a szerelvény, mert nem ábrázolja a sebességet a festő. Nincs elmosódás, tiszta, jó kontúrú ablakkeretek között mutatkozik az ismétlődő módon a kivilágító sárga fény. Mivel itt lakunk egy vasúti töltés közelében, hasonló élményeim támadnak csaknem naponta. Elhúz a dízelgép, mögötte a kivilágított ablakú vonatkocsik. Igazán fotózni való. Van hozzá nagy tudású fényképezőgépem és kis tudású saját magam. Nagyon nagy érzékenységűre kellene állítanom a masinát, hogy elfogadható minőségű esti képet alkothassak a tovaszaladó szerelvényről. Eddig nem sikerült. De majd. Esetleg a megálló környékén kellene lekapnom, lassú haladás mellett?
Ízelítő a Sir 3. f.-ből: Kötelességeink szüleink iránt
Rám hallgassatok fiaim, atyátokra, s tartsátok meg szavam, hogy üdvöt nyerjetek. Az Úr az apát többre nézi gyermekeinél, s az anyának jogot ad fiai fölött. Aki tiszteli apját, levezekli bűneit, s aki becsüli anyját, az kincset gyűjt magának. Aki tiszteli apját, az majd örülhet fiainak, s meghallgatást nyer, hogyha imádkozik. Aki becsüli apját, hosszú életű lesz, s az Úrnak szolgál: szüleit szolgálva Istennek is szolgál! ... Az apa áldása védi a fiak házát, ...legyen gondod elaggott apádra, és ne szomorítsd meg életed egy napján se! Nézd el neki, ha értelme csökken, ... Balsorsodnak napján gondol rád az Isten, s mint dér a melegben, eltűnnek bűneid...
A gőg
... A dacos szív sok szenvedést okoz magának, és a bűnös ember bűnökre bűnt halmoz... A bölcs szív nyitva áll a bölcsek szavának, s a bölcs kívánsága: a rá hallgató fül.
A szegények szeretete
Vízzel oltják el a lobogó tűzlángot, az irgalmas szeretet bűnöket engesztel. Aki a jótettet viszonozza, gondol a jövőre, s amely napon meginog, biztos támaszra lel. Közöm. Nagyjából a 10 parancs egyikének a kifejtése: Atyádat és anyádat tiszteljed! A gőg ostoba magatartás. A szegények iránti szeretet viszont gyümölcshozó tett.
Szólj hozzá!
2016.03.04. 19:40 emmausz
Circli és társai
A gyerekek egyedfejlődése során artikulációs bázisuk is fejlődik. A legegyszerűbb szótagismétléses szavakat követi az egy-, kéttagú szavak reprodukálása megfigyelőkészségük, ügyességük és nemek szerint (vö. kommunikáció egy, ill. két félteke).
Mivel közellakó unokáink mindegyike fiú, rájuk az előbbi jellemző. A kisebb most tanul beszélni, és boldogan ismételgeti, amit már ismer: fa, só, Tete (Levente), papa (ez én vagyok) mama (ez a nagyi), apa, ill. anya: ők a szülők.
Egy alkalommal nagyi megvásárolt egy textilből készült kosarat, benne a legkülönfélébb textilből készült élelmiszerrel. Volt közöttük tortaszelet, képviselőfánk miegymás, többek között circli.
Ki nem találjátok, hogy mi ez.
Inkább elárulom.
Textilből mintázott virsli, csakhogy Domi unokának még sok ez így együtt. Ezt mondja circlinek. Amikor nálunk van, feltétlenül megkínál bennünket circlivel, ha már egyszer felismerte és néven tudja nevezni.
Persze azt már ő se tudja, honnan is tudná, hogy másfél emberöltővel korábban az akkor gyerekkorába lépő Zsike ugyanezt a vörös árut zsirflinek titulálta.
Nem úgy beszélt, mint a szomszéd gyerek, aki kijavította beszédhibánkat, értésünkre adva, hogy „Nem úgy kell mondani tesóm nevét, hogy Zoji, hanem úgy, hogy ZOJI!!!”
Értitek?
Sirák fia 2. f. Isten félelme próbatétel idején
Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra. Keményítsd meg szíved és légy állhatatos, a kísértés napján ne kapkodj el semmit. Ragaszkodj az Úrhoz és ne tágíts tőle, hogy életed végén majd felmagasztaljon. Mindent, ami rád szakad, tűrj el békességgel, maradj hűséges a megaláztatásban. Mert az aranyat tűzben próbálják, a kiválasztottakat meg a balsors kohójában. Bízzál az Istenben: gondodat viseli, járj egyenes úton és reménykedj benne. Akik Istent félitek, várjátok kegyelmét, ne hagyjátok el, nehogy elessetek. Akik Istent félitek, benne reméljetek, akkor nem marad el a jutalmatok. Akik Istent félitek, jókat reméljetek, szüntelen örömet és irgalmasságot. Nézzétek a letűnt nemzedékek sorát: melyik szégyenült meg, ha Istenben bízott? Az állhatatosak közül kit hagyott el? S kinek feje fölött nézett el, ha hívta? Mert jóságos az Isten és fölötte irgalmas, megbocsátja a bűnt és segít a balsorsban. Jaj a gyáváknak és a tétováknak, jaj a bűnösnek, aki kettős játékot űz. Jaj a lankadt szívnek, amelynek nincs hite: éppen mivel ilyen, nem talál oltalmat. Jaj neked, ingatag, állhatatlan ember: mit teszel majd, hogyha meglátogat az Úr? Akik az Urat félik, hallgatnak szavára, s az útjain járnak, akik őt szeretik. Akik félik az Urat, keresik a kedvét, és akik szeretik, törvényében élnek. Akik az Urat félik, kitárják szívüket, s rábízzák magukat igaz alázattal. Vessük magunkat Isten karjaiba, ne kerüljünk az emberek kezébe, mert amilyen nagy ő, éppoly nagy irgalma. Közöm. Ma nekem három vezérgondolaton akadt meg a tekintetem. ...ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra... az aranyat tűzben próbálják... Akik az Urat félik, kitárják szívüket, s rábízzák magukat igaz alázattal. Nekem ma közülük is legaktuálisabb az utolsó.
Utolsó kommentek