Mickey webnaplója

A háziasszony visszatérő problémája: Mit is főzzek?
A költőé és a bloggeré hasonló.
Hogy saját magamat idézzem, minap ezt voltam bátor lejegyezni: „Bejövök blogot írni a szobába. A szokásosan olvasott blogokat végiglapozom, hátha bővültek újabb poszttal, de nem, illetve alig. 
Mi ez a renyheség? 
Magam se találom azt a madzagot, amin kicsapódhatna a szellemi kandiscukor. 
Nem találom azt a katalizátort, amely megindítja agyam kerekeit. Olyannyira nem, hogy a gépem előtt leragad a szemem.”
Igen. Kell a szellemi katalizátor, a madzag, amire kicsapódhat a kandiscukor.
Egy véletlenszerű olvasmányélmény ráeszméltetett arra, hogy a költők is ihletre várnak. Hírlik, hogy Schiller rothadó almát tartott a zongoráján és azt szagolgatta az ihelés reményében.
Esetünkben pedig Weöresről írja Czigány György (ismeretségünk okán igazából Gyuri), hogy nevezett költőt mi inspirálja versének, A szörnyeteg koporsója IV. tételének a megírására.
Idézem.
„Tudod, Gyurkám – mondta álmatag hangon – levettem a polcról találomra egy Rákosi Viktor kötetet, kiírtam minden tízedik szót, kaptam egy vibráló felületet, amivel már lehetett dolgozni...” 
Nem rossz. Sőt. Nagyon is ügyes!
Jobb, mint József Attiláé, aki költőtársával csak sorzáró rímes szavakat adott meg, s hozzáfogtak szonettet gyártani az adott szavak felhasználásával.
Weöres szabadabb asszociációkhoz jutott.       
Holnap lehet, hogy egy könyv oldalainak első szavait veszem igénybe, hogy témát gerjesszen bennem.
Most viszont az Ószövetség újabb két hosszú tekercséhez érkeztünk, a Makkabeusokéhoz.
Összefoglaló az 1Mak 1-hez. Nagy Sándor idejében vagyunk, aki meghódította Indiától kezdve az akkor létező civilizációkat. A királyok adóztak neki. Ismert, hogy fiatalon meghalt. Vezérei örökölték birodalmát. A fejezet Antiochusz rendeleteit sorolja, melyek törölték a törvényt, s halállal büntettek mindenkit, aki nem hódolt az egységes kultusz bálványainak. Uralkodását azzal indítja, hogy kifosztja a jeruzsálemi templomot, minden aranytárgyat, amit csak talált elrabolt. Nagy vérfürdőt rendezett a zsidók soraiban. Rá két évre a míziaiak vezérét küldi Jeruzsálembe, aki békét hirdet, s békétlenséget hoz. Elfoglalja s megerősíti a vár egy részét, s a martalóchadjáratai során szerzett kincseket gyűjti ide. A zsidó férfiakat lemészárolja Dávid városában, a nőket, gyerekeket fogságba hurcolja, a nyájakat eltereli. Aki teheti, elmenekül a városból s meghúzza magát kietlen helyeken. Sokan meghalnak inkább, semhogy tisztátalanokká legyenek. Közöm. Egyszer fent, egyszer lent. Az előző könyvek Izrael győzelmeit sorolták, most változik a kép, új pogányság akarja maga alá gyűrni az igazakat. Mi ez? Edzés? Az igazak próbatétele, kiválogatása, kiválasztódás. Is. Sub pondere crescit palma. Teher alatt nő a pálma. A szenvedés megedzi az embert. Lákai bíboros jelmondata: A megnyesett fa kizöldül. Korunk hasonlata: Minél jobban földhöz vágják a labdát, annál magasabbra pattan. Egy biztos, hogy egy nagy tisztulási folyamat indul meg ezekben az időkben. (Kr. előtt 300 körül járunk.)

A Kairosz kiadó sorozatának CIII. kötetéről.
A bizonyosságot kell keresni. Falus András akadémikussal beszélget Kapitány Katalin.  
Szeretem a kiadó interjúfüzet-sorozatát. Kb. a fele szemnyitogató, vagy ha úgy jobban tetszik, nekem való mondandókat hordoz. (A másik fele is ismert figurák életének kulcsfontosságú eseményeit hozza, de valamiért nekem érdektelen.) Az előbbiekhez tartozónak vélem a Falus Andrással készített kötetkét, mely többszörösen is megragadott, magával sodort, mondandójával felkeltette érdeklődésemet.
– Így pl. ez a káoszelméletről szóló: „A természettudományban vannak ún. sztochasztikus események. Káoszelméletek épülnek erre, ami szerint egy bizonyos elemszám fölött már nem kiszámítható az, hogy mi történik.”  9. o.
– A bizonyítás és a bizonyosság egymástól két homlokegyenest eltérő valami. Semmi sem történik véletlenül. De a bizonyítékokat nem kell keresni. A bizonyosságot kell keresni. Talán a bizonyosság lesz a legnagyobb jelentőségű életünk végén – nyilatkozza. 11. o.
– „A világegyetem tömege mintegy tíz a nyolcvanadikon gramm. Még leírni is döbbenetes. De azt is, hogy egy sejt magjának a DNS-ében található információ kombinációinak a száma úgy aránylik a világ szuperszámítógépeinek az összességéhez [itt nyilván összkapacitásról van szó], mint a Föld tömege egy dióhoz. Elképesztő. Nem?” – kérdi ő, s kérdem én is. 67. o.
– A magasabb rendű élőlények szervezetében többszörös túlsúlyban élnek mikrobák. Az emberi szervezetben majd 100-szor annyi mikroba él, mint ahány emberi sejtünk van. Ezek egymással is küzdenek táplálékért, élettérért. Vannak jó mikrobák és rossz mikrobák, küzdelmük hatásai lényegesek pl. az immunológiai működésre is. 53. o. 
– Több helyen említi az EDUVITAL honlapot  (eduvital.net), amelyen a legújabb kutatási eredményekről számolnak be immunológusok, biológusok, hogy az érdeklődők első kézből kapjanak tájékoztatást. Mint mondja: „az eduvital célja az egészségnevelés sokszínű, gyakorlati tanítása, elsősorban az ifjúságra legközvetlenebbül hatók, így a pedagógusok, eü-dolgozók, lelkipásztorok, szociális munkások, újságírók számára.” 87. o. Majd kicsit körülnézek azon a honlapon, mert érdekel az, ami a tudósokat még jobban érdekli.
De szívesen rendelkezésre állnak a Nagyvárad tér 4. alatti irodájukban, ahová bárki bekopogtathat. 85skk.
– Még megjegyzek sok okossága közül néhányat. Védelmébe veszi a védőoltásokat és az MGO-t. A kettőt támadó – főleg a neten megjelenő anyagokat – az összeesküvés-elméletek közé sorolja.
– Érdekes gondolat: A hit kérdése a miért?, a tudomány kérdése a hogyan? A gondolatot Einsteinnek tulajdonítja.
Akit érdekel, érdemes végigolvasni. Ára: 1500 ft. (Ez a sorozat nem olcsó.)
Összefoglaló az Eszt 10-hez. A perzsa királyok könyvében olvasható: „A zsidó Mardokeus a második volt Achasvéros király után, a zsidók előtt tekintélyes, kedves ember, mert népe javát kereste. Mardokeus megálmodta előre, hogy mi fog történni. A kis forrás folyóvá dagadt (Eszter), s volt két sárkány Ámán és én. A nemzetek összegyűltek, hogy kiirtsák a zsidókat. De a nép Istenhez kiáltott, aki megszabadította őket.” „Ő rendelt két sorsot, egyet Isten népe számára, egyet a pogány népek számára. E sorsok beteljesedtek minden népen óráról órára az ő tervei szerint.”
Közöm. Téves a felvilágosodás istenképe, amely úgy véli, Isten megpörgette az univerzumot, aztán sorsára hagyta: ahogy lesz, úgy lesz. A kinyilatkoztatás folyamatosan arról szól, hogy minden az örökké jelen való Isten gondviselése és színe előtt és akarata szerint megy végbe. Semmi sem véletlen, csupán rejtett az emberi elme előtt. A krisztusüldözésből megtért Pál is megerősíti: Krisztus az alfa és az ómega. Minden érte teremtetett, benn áll fenn a mindenség...

A mai nap igen furcsa. Biztos a kettős front az oka. Reggel megtettem a száraz kiflit, (T. akarta), s neki hagytam két vágott zsemlét.
Bevettem a reggeli gyógyszereket.
Kivittem T.-t a Kelenföldi állomásra. Nem idegesítettem magam azzal, hogy az órát nézzem. Vagy odaaraszolunk időre a reggeli csúcsban, vagy nem. Őt kitettem, de parkoló nem volt. Illetve csak egy fél kilométerrel beljebb. Azért visszasiettem, hátha. De T. sehol. Se a pénztáraknál, se a vágányoknál indulás előtt szűk tíz perccel.
Nem kellett volna bevenni a vízhajtót. (Vécés néninek 150 ft.)
Valamiért nem kap ingyenes válaszborítékot T. csak fizeti az SZJA-t nyugdíjasként (úgy kell annak, aki dolgozik). Sorban állás a postán: ajánlottan 475 ft.
Hazajövet levágom magamról átizzadt ingemet. Szokás szerint megnézem a zsebét, hogy nem maradt-e benne pzs (papírzsebkendő). Az nem, de egy gombakku igen. Ilyet az órásboltban kellett volna vennem. Elfelejtettem. Biztos a posta miatt esett így.
Fülledtség fogad. Muszáj egy Drehert benyakalnom: 189 ft.
Ülök a számítógép előtt. Melegem van. A kínai oszlopventilátort álló helyzetben találom. Tudom, így szabályos. Így kell állnia a nagykönyv szerint. De kavitációja egytizedére csökken, ha vízszintbe rakom. Hát vízszintbe rakom s bekapcsolom.
A „felhozatalt” nézem az interneten. (Szörfözöm.) Lám, egy furcsa képhez több adagban véleményt fűzök. A képen egy kopasz férfi, karján egy fehér menyasszony. A férfi egy csinos nő után fordul. Kb. ennyi a kép. Azt írom rá, hogy nem értek vele egyet, de így hangzik a közhely: Nem kötöttem vaksági, csak hűségi fogadalmat. Rájöttem, hogy ezt a poént a számtalan előttem kommentelő rég lelőtte. Utánaírom: „Ez a hűség-vakság téma alighanem egyidős az emberiséggel. Karinthy írt is hasonlóról. Kik csókolóznak többet, a férfiak vagy a nők? Az összes indulatos kommentből kiderül, hogy nem vagyunk egyfélék. Vérmérsékletünk is különbözik, erkölcsi tartásunk is stb. Mi új van ebben? (smile hangulatjel) Nem kellene úgy felszívnunk magunkat... persze szabad.
Nosza, megkapom a magamét: „Mondja ezt egy férfi! Nem is vártam férfitől más megjegyzést! Szánalmas!”
Tényleg szánalmas vagyok. Egy ilyen ócska témához nem kellett volna hozzászólnom. Ezentúl majd óvatosabb leszek. Azért halkan megjegyzem: Ki nem szánalmas? Aki nem szorul irgalomra. Azt is megkérdezem: Ki nem szorul közülünk irgalomra? Azt én is tudom, hogy aki választott valakit a sok valakik közül, az a többit nem választotta. Vagy nem én – a szánalmas – idézem sokat az Archimédesz, a csavargó c. filmből?:  – Megveszed ezt a kutyát? – Nem? – Akkor tedd le! Jut eszembe még az előzőekben befejezett ószövetségi könyv. Judit csábítgatja Holoferneszt, majd lenyiszálja a fejét. Az nem szánalmas.  
Már megint teleírtam a posztnak szánt lapot. Maradjunk hát ma ennyiben.
Összefoglaló az Eszt 9-hez. A zsidók a király levelével megerősítve hozzáláttak ellenségeik megsemmisítésének. Adar hónap (az év 12. hónapja) 13-ána Mardokeus tekintélyétől megijedt népekből a zsidók 75 000 embert öltek meg. Eszter tanácsára a király engedélyezte, hogy másnap is folytathassák az egyéb népekhez tartozók legyilkolását. Vérengzésük befejeztével az izraeliek örömünnepet tartottak vidéken és a városokban. Hagyományteremtő jelleget adott nekik Mardokeus javaslata, amelyet Eszter levelében megerősített. Azóta is tartja a zsidóság a purim (pur= sors) ünnepét megszabadulásuk emlékére.  Közöm. Tipikus ókori, ószövetségi eseménysorozat. Amit nekünk főztetek, most ti eszitek meg. (Vö. Fogat fogért stb.) Egyszer megérné megvizsgálni, hogy az állattenyésztő népek körében gyakoribb-e a lefejezés, lévén hogy az állatok rendszeres megölése egyfajta rutinná válik/válhat. Nem vagyok se etnográfus, se történész, még kevésbé szociológus, hogy felelősséggel állítsak ilyesmit, mégis előfordulhat, hogy van korreláció a kettő között. Vizsgálják meg azok, akiknek ez a hivatásuk.         

3.30 gyógytea éhgyomorra. De ki tudja vajon: éhgyomor-e az, amit este még megtöltöttem ezzel-azzal?
5.10 Pillantás a digitális rádióórára. Túl korai volna még felkelni.
7.00 A kukás autó zörgése ébreszt. Nem szoktam ennyit aludni. Épp ideje felkelni.
Reggeli gyógyszerek, tejeskávé, egy zsemle körözöttel.
7.20 PC be: a szokott internet-helyek böngészése, emailek, fb, bloggerek. Sehol semmi. A Google-kereső figyelmeztet,hogy ezen a napon született 1888-ban Inge Lehmann, aki szeizmológaként bizonyította, hogy magja van a Földnek.
7.55 Indulás misére.
8.00 Pontban beesünk kezdésre.
8.30 Van itthon minden, nem kell boltba mennünk.
Még egy tejeskávé, kálium-tablettával, mert a Furosemid (vízhajtó) „felzabálja” a káliumot.
9.40 PC be: a szokott internet-helyek böngészése, emailek, fb, bloggerek. Sehol semmi.
Hagyom bekapcsolva számítógépet, rákötöm a zsebrádió akkuját, hadd töltse.
9.45 Miről is írjak ma? Most semmiről, mert megérkezik Levente unoka. Kicsit játszunk, kicsit megnézi-meghallgatja Bud Spencer örökbecsű Lalalalalala c. opusát. Mostanra kb. 77-edszer. Majd lekívánkozik a Duna-partra.    
10.00 Le autóval a partra. Habok és hullámok, nagy döglött hal (kicsipkedték a sirályok a szemét is), uszadék fa mérhetetlen tömegben, folyóba dobható kavicsok, folyóba nem dobható nagy rönkök, nap, árnyék, nap nap, árnyék, nap. Nekem puska. Golyónak tekintem, bedobom a folyóba. Levinek pecabot: méretes „botkalimpa” a kezében, Tücsi „letelefonálja” (mobilfotó). Nem vittem nagy gépemet. Jól tettem, semmi különös, hacsaknem a Vöcsök II. szárnyashajó, amint vízuszályt röptet maga után, miközben eleje kikönyököl a vízből. Jött egy néhány sétahajó, BKK-hajó is. Nem értem, miért nem utazik rajta nagy tömeg ember. Olcsóbb lehetne a jegy, és ugyanott tartanának a cégek, mint így, hogy alig utazik velük-rajtuk valaki.
12.00 Ebédre készülünk.
PC be: a szokott internet-helyek böngészése, emailek, fb, bloggerek. Sehol semmi, ill. mégis. Deske írt egy posztot.
13.00 Befejezzük az ebédet Elvirával, Levivel, Domival, Tücsivel.
13.10 Józsi bejelentkezik.
13.30 Megérkezik. Kávézunk, beszélgetünk.
15.10 Ők egyszerre el, mi itt maradunk. A zsebrádió akkuja feltöltött, lekötöm a PC-ről. A szokott internet-helyek böngészése, emailek, fb, bloggerek. Sehol semmi. Olyannyira nem, hogy tegnap írt kommentemet nem találom a facebookon. Talán törölte a gazdája, vagy én kezeltem rosszul a technikát? A kommentet mindenesetre megismétlem. Lesem, hogy megél-e, vagy újra törlik.
16.00 Holnap nem megyek Zs-hoz, csak T, mert pénteki időpontot kaptam a SZIG-cserére. Akkor meg hogy mehetnék?
16.20 Elkészült napom eddigi vázlatos kivonata. Most jönne el annak az ideje, hogy posztot írjak. De hiszen készen is van ... és hol van még az este!
Összefoglaló az Eszt 8-hoz. Ámánt és háza népét felakasztják, házát Eszter, gyűrűjét Mardokeus kapja. A király rendeletei nem vonhatók vissza, ám újabb levelet fogalmaznak immár a zsidók védelmére. Ebben említik, hogy Ámán és még sokan saját jótevőik ellen kezdenek áskálódni. Ámán méltatlan lett hivatalára s gyors halál végzett vele. Kérik a perzsákat, hogy ne irtsák ki a zsidókat, inkább támogassák őket. A levél elment a birodalom 127 tartományába, s sok perzsa zsidóvá lett hatására. Közöm. Ez aztán a 180 fokos fordulat az eseményeket illetően. Ámán a maga módján jót akart (saját magának). Eszter is, egész népének. Nekem kilóg a fejezetből egy mondat. „Sokan saját jótevőik ellen kezdenek áskálódni.” Nemde ma is? Hányan vernek jótevőik kezére? Kicsik és nagyok. Kicsik, akik most próbálgatják oroszlánkörmeiket, mondván: „ezt még meg merem”. És nagyok, akiknek nincs az a rezsim, amely kielégíthetné mindent keveslő kívánságlistáikat. A hálátlanság mérhetetlenül igazságtalan, egyben életünk megrontója. Jobb hálásnak lenni reggel a reggelért, a reggeliért, a kisütő napért, a májusi esőért, s még ezer és egy dologért. A hála éltet.

Gyönyörű a reggel. Hármas erősségű keleti szellő fúj, tiszta az égbolt, melegít a nap. Az erkély egyik karosszékén ülök, a másikon a lábamat nyugtatom. És mindkettőn elalszom. Ez így nem mehet. Bejövök blogot írni a szobába. A szokásosan olvasott blogokat végiglapozom, hátha bővültek újabb poszttal, de nem, illetve alig.
Mi ez a renyheség?
Magam se találom azt a madzagot, amin kicsapódhatna a szellemi kandiscukor.
Nem találom azt a katalizátort, amely megindítja agyam kerekeit. Olyannyira nem, hogy a gépem előtt is leragad a szemem. Pedig végigaludtam az éjszakát. Lehet, hogy ez a baj.
Sebtében lenyomok még egy kávét. A másodikat reggel.
Rendbe rakott CD-im közül kettőt kiemelek, mert most ilyenem van.
Úgy látszik, úgy vagyok a zenehallgatással, mint a nők az öltözködéssel, akik a megfelelő hangulatukhoz megfelelő ruhákat keresnek. Nos, én most a következőket éreztem közel magamhoz hangulatilag. Egy spanyol lemezt: csupa L-betűs számot hallgatok: La bamba, La cucaracha, Linda, La Adelita. La raspa... La arancha, La Islas Marias. Utána következik egy bolgár népi ihletésű dalokat éneklő asszonykórus. Gyönyörűen intonálják az egymással kevéssé harmonikus szekundokat párhuzamosan. Csakúgy lebeg az egész. Az aszimmetrikus 5/4-es bolgár ritmus 2 és 3 aprózásnyi ütemegységekből épül, amelyek igen temperamentumossá, dinamikussá teszik a kórust. De most még nem tartok itt. Közlöm, hogy egyelőre ébren tart a zene, a kávé. Reggel csak annyira futotta figyelmemből, hogy 10 képet kiválasszak a Veszprémben fotózottakból. Ma és holnap tervezem felét-felét megosztani a fb-on. Reggel misét kértünk húgom elhunyt anyósáért. Csütörtök reggel 8-kor lesz helyben, messze a közvetlen rokonságtól. Így hát alighanem csak lélekben leszünk együtt. Nagyon kedveltük Editkét. Mosolygósnak ismertük, barátságosnak, jó humorúnak, aki ízes palóc tájnyelvet használt.
R. I. P. Isten nyugosztalja.
Tegnap nyitott a Szent István Könyvhét a Belvárosban a szokásos helyen. Korábban ki-kilátogattam a térre (akkor még a Ferenciek terén tartották a hangulatos, Makovecz Imre által tervezett házikók alatt árusítva). Meg kell vallanom, sose lett az enyém igazán. Nemcsak ez, az állami könyvhét és a könyvfesztivál se. Elvesztem az ismeretlen művek gazdagságában, forgatagában. Fogalmam se volt, hogy melyik könyvhöz érdemes közelíteni. Nem segített ezen az sem, hogy akadt kiadó, amelyik a kezembe nyomott néhány általuk favorizált kötetet, hogy írnék róluk recenziót. Egy részüket el se olvastam. Hogy is mondjam: a svéd gyerekversben megírtakkal analóg volt élményem. Tudjátok, arról a gyerekről, aki bélyegeket gyűjtött egészen addig, ameddig apja egy kiló bélyeggel meg nem lepte. Akkor abbahagyta a gyűjtést. Így valahogy vagyok én a könyvek hatalmas felhozatalával. Hogyan találnám meg ebben a szénakazalban azt a három szellemi gombostűt, amely kitűnő, és engem érdeklő témájú stílusú volna?
Azért akinek van érkezése, és kedve is hozzá, csak látogasson el erre a könyvünnepre. Sokan dedikálnak.
Összefoglaló az Eszt 7-hez. Achasvéros Eszter lakomáján megkérdezte: Mit kívánsz tőlem? Eszter válasza: „Ajándékozz meg életemmel és népem életével, mert ki akarnak irtani minket.” „Ki gondolta ki ezt a gaztettet?” – így Achasvéros (alias Xerxész). „Ez az elvetemült Ámán” – mutatott rá Eszter. Ámán Eszter kereveténél könyörög az életéért. Ez felbőszíti Xerxészt: „A királynén akar erőszakot elkövetni az én jelenlétemben és az én házamban!!!” Azonnal zsákot húznak Ámán fejére. Az eunuch megjegyezte, hogy Ámán bitófát állíttatott saját házánál. Nyomban fel is akasztották rá. Ettől a király mérge elpárolgott.  Közöm. Judit merénylettel szabadítja meg népét az Úr eszközeként, Eszter egészen másképpen. Csupán szót emel saját érdekében és népe érdekében, a könyörtelen jogtiprás megfékezésére. Az eredmény ugyanaz. „Meghal a cselszövő”, és életben marad a királyné, életben Mardokeus és a zsidó nép. Isten tervei, útjai, döntései változatosak, kiszámíthatatlanok és teljes bizonyossággal bekövetkeznek. Nincs értelme kapálódzni ellenük. Inkább az ok-okozati összefüggésekre érdemes odafigyelni, rajtuk elgondolkozni.  

Vannak „fentebb nem”-ben megírt imák (pl. Himnusz), barokkos körmondatokban megfogalmazott imák, szent közhelyeket előszedő imák, és vannak azután puritán imák is. Utóbbiakból idézek kettőt: Az egyik alighanem Sillye J. szövege:
„Békesség legyen velünk,
itt van köztünk Krisztus.
Békesség, békesség
legyen velünk.”
A másik hasonló, és egy taizéi nóta szövege:
„Ne félj, ne aggódj, ne sírj, ne bánkódj,
ha tiéd Isten, tiéd már minden.
Ne sírj, ne aggódj, ne félj, ne bánkódj:
elég ő néked.”
A harmadikat bennem a jezsuiták ihlették. Arról szól, hogy rengeteg a közúti és egyéb úti baleset. Amikor a jezsuiták útra kelnek, egy üdvözlégyet mondanak el s hozzácsapnak egy az Úti Boldogasszonyt megszólító rövid fohászt. Pontos szövegére nem emlékszem. A kérdés engem is foglalkoztat, és mert naponta vezetek, és sokan mások is vezetnek, kérem az égi segítséget. Először arról szólt az imám, hogy utunk eredményesen érjen véget. Ám kétértelmű a dolog a hívő részére. Ha az úton éri a halál, akkor is célba ér(het), örök céljához, ha nem is oda igyekezett. Ezért fordítottam a szövegen, és másképp fogalmaztam. Azt kérem az Úti Boldogasszonytól (Madonna della strada), hogy járjon közben annak érdekében, hogy se én ne okozzak balesetet másoknak, se mások ne okozzanak balesetet nekem, s a velem utazóknak se. És egyáltalán, minden autóvezető épségben jusson oda, ahová igyekezett.
* * *
Furcsának található, hogy olyannyira válogatós lettem: Mit olvassak el, és mit ne. Számos könyv vár befejezésre, amelyeket elkezdtem, de amelyeket egy jobb/fontosabb/ jobban megírt/érdekesebb opus félrerakatott velem.
Nem így vagyok a korrektúrázással. Ha jól megírt a könyv, akkor unatkozom, hisz nem az a feladatom, hogy mindennel egyetértsek, ami a kéziratban szerepel. Izgalmassá az eredményes hibavadászat teszi az olvasmányt, amennyiben munkámnak tökéletesítő haszna van.
Kicsit olyan ez, mint a keresztrejtvény. Ha ismert kérdésekre kell sablonos válaszokat adni, szellemi renyheséget okoz és ellenszenves. Akkor érdekes a rejtvény, ha új megfogalmazásokat tartalmaz, és ezek logikusak, megoldhatók, szellemi csemegék. Ilyen is van, ha nem is túl gyakori.
Összefoglaló az Eszt 6-hoz. Nem lehet az véletlen, hogy megtalálták az események könyvét, s az álmatlan Xerxésznek felolvasták belőle Mardokeus ügyét, aki leleplezte a királygyilkosságra készülő eunuchokat. Xerxész kérdésére elmondták, akik vele voltak, hogy M. semmi jutalmat nem kapott tettéért. Ámán épp a királyi udvarban tartózkodott ebben az időben. Megkérdezte tőle X.: Hogy kell megtisztelnie egy embert a királynak. Ő – magára vonatkoztatta – és azért ezt mondta: „Tegyenek a fejére koronát, adjanak rá palástot, ültessék lóra, és vezessék végig a városon az ünnepeltet.” Ekkor Xerxész megparancsolta Ámánnak, hogy szerezze be a kellékeket, és vezesse bennük végig a városon Mardokeust. Ámán igen elszomorodott, érezte vesztét és nem is alaptalanul. Közöm. El lehetne intézni az egész történetet azzal, hogy „aki másnak vermet ás, maga esik bele”. Előfordul, de nem feltétlenül, és nem ilyen ripsz-ropsz módon. Eszter könyvének minden fejezete eddig is arról szólt, hogy az Úrral kapcsolatot lehet és kell létesíteni, aki megáldja az igazak életét, és megbünteti a bűnözőket. Ki se mondja a fejezet Isten nevét, de érzékelteti, hogy látszólagos véletlenek már-már romantikus összejátszása fordítja meg a száműzöttek tömegének a sorsát, és Ámánét is.
1. X. (Achasvéros) álmatlan.
2. Épp abból a könyvből olvasnak fel.
3. Éppen azt az eseményt, amely Mardokeus tettét beszéli el.
4. Ámán valamiért épp a királyi udvarban sertepertél.
5. Abszolúte félreérti a király kérdését.
6. Maga ellen hívja ki a sorsot, anélkül hogy mindennek a tudatában volna.
7. egy 24 órán belül üldözötté lesz az üldöző, áldozattá kezd válni a gyilkosságra törő.

Tegnap a napi megszokotthoz képest halmozottan nagyszámú információ ért. Vala ugyanis egy rokoni esküvő, mely Veszprémben tartatott. Többen fotóztunk. Magam kb. száz képet csináltam, 17-et eldobtam, a többi is amatőr kép, de hát az esemény rajtuk van. Készült ezeken kívül vagy 50 kép magáról a környezetről is, mert szépek voltak a házak, a paloták, a várdomb, a virágok, a házak térképzése stb. Késő estig azzal szórakoztam, hogy a nyers képeket valahogyan elfogadhatóvá tegyem. Mivel számos kép keletkezett, mappát nyitottam nekik. El is küldtem a jelen lévő tesóknak és a jelen nem lévőnek is. Az első élményem, hogy visszabeszél a masina: Delivery... trallala, trallala. Mérgemben csökkentett számban újra megkíséreltem a lehetetlent. Két helyről érkezett válasz. Egyikük hét, másikuk 4 képet kapott. Ld. előző mondat. Megnéztem az albumot, mely választási lehetőséget nem kínálva kiírta: Csak ön nézheti meg. Ezek után Google Mail-lel azonnal és pillanatok alatt sikerült továbbítani két helyre is minden képből. Ezzel meg az a gubanc, hogy nem lehet lapozni. Így hát kezelésük lassú.
Nem tökéletes az általam alkalmazott módszer, nem tökéletes az állítólag felhasználóbarát softver se, mert nem tökéletes ez a világ.
Az esküvőn, ahogyan az már szokott lenni, háromféle társaság vett körbe bennünket. Akikkel elég nagy rendszerességgel találkozunk, akikkel esküvőkön – egyéb torokon – ritkásan találkozunk, s akikkel még soha az életben nem találkoztunk. Mivel ilyenkor elég sokan szoktunk lenni, elbeszélgetünk azokkal, akikkel máskor is szoktunk, beszélgetünk azokkal is, akikkel ritkán látjuk egymást, s szinte alig azokkal, akikkel korábban sose találkoztunk.
Számos epizód közül csak kettőt említek itt. Az egyik: Még mindig tanulom kezelni a fényképezőgépemet. Még mindig előfordul, hogy egy társaságot „virág”-programmal akarnék lefotózni, egy tájat „portré”-programmal stb. Elég bosszantó. Főleg az, hogy a hiba nem az én gépemben van, hanem hozzám sokkal közelebb.
A másik egy ártatlan és jól végződő incidens. Levágtam egy székre vászontáskámat, amibe a nap során szükségessé válható dolgokat raktam. Majd később a korábbi mozdulatról elfeledkezve levágtam magamat is ugyanabba a székbe. Amilyen gyorsan leültem, olyan gyorsan fel is pattantam, mert mintha összetörött volna valami a zsákomban.
Nem kellett kibontani a csomagot, mert azonnal rájöttem, hogy egy érintetlen nagyobb zacskó negró cukorka lapult mások mellett a cuccaim között. Ez adott olyan recsegő hangot, mint amikor valami egyszer s mindenkorra apróra törik.
Összefoglaló az Eszt 5-höz. 3 nap elteltével Eszter teljes pompába öltözik, és az Úrhoz fohászkodik segítségért. Majd hívatlanul belép a királyhoz. Összeesik (sajnáltatja magát? Mindegy is). Xerxész felemeli és biztosítja felőle, hogy nem hal meg, amiért kéretlenül jött a trónterembe. Eszternek fűt-fát ígér, hogy kedveskedjen neki. Megcsókolja, Eszter pedig csodálatosnak nevezi és dicséri arca kedvességét. A királytól azt kéri, hogy jöjjön el Ámánnal együtt egy általa szervezett lakomára. Másnap a lakomán megígérteti a királlyal, hogy első emberével részt vesznek egy megismételt lakomán is. Ámán örül, majd Mardokeus tiszteletlenségétől felháborodik. Irritálja, hogy a köteles tiszteletet nem kapja meg tőle. Felesége azt tanácsolja, hogy állíttasson egy 50 könyök magasságú bitófát, s a királyt kérje meg, hadd akasztathassa fel Mardokeust. Ettől a tervtől Ámán némileg megnyugszik. Közöm. A nők nem fegyvertelenek, csak más módszerekkel dolgoznak, mint a férfiak. Sose felejtem el, hogy karcsú kolleginám egy ízben megbeszélést kért közös felettesünktől. Az telefonon jelezte, hogy azonnal fogadja. Nem érdekelt igazán a történet, mégis máig emlékszem a részletekre. A nő megigazította sminkjét, és még egy gombot kigombolt a blúzán. Így indult tárgyalni. A tárgyalás sikere felől nincsenek kétségeim. Itt a tét egy munkahelyi tárgyaláshoz képest végtelenül nagyobb. Arról szól, hogy a száműzetésben lévő nép életben marad-e, vagy sem.  Folyt. köv.     

– Mintha a bloggereknek üzenné Hafner Zoltán: Hacsak nem akarsz titkos író lenni, nincs más választásod, mint kiadni a kezedből, kiszolgáltatni azt embereknek.
Kertész: Egyfelől tudnod kell, hogy maradéktalanul kiszolgáltatod magad, másfelől hogy éppen erre törekszel. Ironikus helyzetbe kerülsz tehát. Az óvatosságra pedig azért van szükséged, mert sohasem közelíthetsz másvalaki szemével a művedhez...
Ez mindenfajta nyilvánosságra igaz. Még az írássivatagba (internet fb stb.) dobott homokszemedre (blogod) vonatkozóan is. Vagy olvasnak, vagy nem. Vagy véleményeznek, vagy nem. Vagy jót írnak munkádról, vagy nem. Ezen vagy megsértődsz, vagy nem.
– Kertész saját bevallása szerint a Sorstalanságot a 60-as években írta és 75-ben jelent meg. Közben próbálkozott kiadóknál. Eredménytelenül. Így kritizál: Teljesen nyilvánvaló, hogy a kiadó levele marhaságokat tartalmaz, s hogy az egész förmedvény csak a visszautasítás ürügyéül szolgál. A Kéziratot betettem az iratszekrény egyik fiókjába.
HZ: Beletörődtél, hogy a könyved nem fog megjelenni?
Válasz: Úgy emlékszem, hogy idáig nem is jutottam el.
HZ: Olvastam, hogy Joyce több mint száz visszautasító levéllel dicsekedhetett... Proust Swannját egy André Gide nevű szerkesztő utasította vissza a Gallimard Kiadónál...
Kertész: Engem... egy kiadónak álcázott cenzurális hivatal, amelyet a katonai titkosszolgálat egyik volt tisztje vezetett...
Egy krisztusi kép villan be: A Beteszda-fürdőnél toporognak a betegek arra várva, hogy valaki levigye őket a vízhez, amikor az felkavarodik. „Volt ott egy ember, aki 38 éve szenvedett ... [Krisztus kérdésére így válaszolt]: Uram, nincs emberem, aki bevinne a tóba.” (Jn 5,5-7)
A kiadók joggal válogatnak a kéziratok között, mert az a dolguk, hogy a könyvkiadást fenntartható módon menedzseljék. Az író viszont választhat. Vagy megalkuszik, és a kiadó szájízének megfelelő művel rukkol elő, vagy vállalja saját magát, és számol vele, hogy esetleg az életben nem jelenik meg tőle semmi, mert önmagát kívánja adni kendőzetlen őszinteséggel, és nem kíván kompromisszumokba belemenni. A kapcsolati tőke oldhatja a merevséget és patthelyzetet – ha van. A szabadság meg sokba kerül, de lehet, hogy így is megéri. 
Összefoglaló az Eszt 4-hez. Mardokeus Eszter tudomására hozza, hogy ki akarják irtani népüket. Maga is böjtöl és vezekel, Esztert is erre kéri, s még arra is, hogy kérjen ügyükben kihallgatást a királytól. Mindketten imába merülnek egymástól függetlenül: egyik a palotán kívül, másik a háremben. Eszter elhatározza, hogy bemegy a királyhoz, aki a hívatlan vendéget agyonütheti, vagy fogadja. Imája teljesen korához, az ószövetséghez hű, fogat fogért, szemet szemért: „Isten, amikor a király színe elé járulok, szívében kelts gyűlöletet ellenségeink ellen, hogy [Ámán] elpusztuljon azokkal, akik egyetértenek vele... Szabadíts ki a gonoszok kezéből!” Közöm. Az ellenségszeretet későbbi. A Mester: „Ne álljatok ellen a gonosznak... Aki elveszi köntösödet, annak add oda ruhádat is.” Nehéz jót akarnunk azoknak, akik szemben állnak velünk. Még sincs más út. Vagy 30 éves rádióhír. Az angol betörő akciója során üveget tör. A rendőr utána veti magát, de úgy elvágja magát az üvegcseréppel, hogy ömlik belőle a vér. A betörő látja, hogy a rendőr halálos sebet kapott. Visszaszalad, és elköti a vérzést. Ott marad a mentők érkezéséig. Letartóztatják, majd felmentik. Ilyesvalami lehet a megvalósult ellenségszeretet.            

Próbálom érteni a Kertész Imrével készült interjú alanyát. Amiket mond, olykor meghökkentő, olykor távoli, olykor letargikus, és ... olykor nagyon is egy húron pendülünk.
– Egyik kedves kijelentése. Az írás felfokozott élet. Igen.
– Egykori tornatanárom egy idős ember, neve Csorba. Ugyanőt említi? Ilyen kicsi volna a világ?
– A művészet mindig ünnepnek tekinti az életet. Tetszik.
– A párbeszéd során a kérdező Hafner Zoltán mondja: „A gyűlölet, ha jól szervezett, valóságot hoz létre, mint ahogy valóságot teremthetne akár a szeretet is.” Rokon gondolatom: Különbőzők vagyunk. S amekkora ellenséges indulat lakik bennünk, meg kölcsönös félelem, azzal az erővel akár szerethetnénk is egymást.
– Kertész mondja, kérdi: „...amióta az Isten halott, nincs objektív tekintet, a »panta rhei« állapotában élünk, nincs kapaszkodó, és mégis úgy írunk, mintha volna, vagyis, mintha mindenek ellenére léteznék a sub species aeternitatis szemszög, az isteni álláspont, vagy az »örök emberi«; hol rejtőzik ennek a paradoxonnak a feloldása?”
Ma ugyanezeken gondolkoztam: Van Isten – Nincs Isten. talán nem kell bemutatkoznom 4000 poszt után. De megpróbáltam a nem hívők bőréből is ránézni világunkra.
Ha van Isten, akkor teremtményeivel rendelkezik. Nagy szerencsénkre a Teremtő maga a Szeretet. Sugalmazva van (1Jn). Szeretetből adott kapaszkodókat: szeretetparancsot, tízparancsolatot, boldogságmondásokat, hegyi beszédet, kinyilatkoztatást, az evangéliumokat.
Ha nincs Isten, nincsenek felsőbb tekintéllyel bíró kapaszkodók. Nincs felettünk (szerető) hatalmasság, semmi és senki. Ettől kezdve az erőszak, a véletlen, a szükségszerűség, az ideológiák harcolnak egymással; a szkeptikusok, a mindenféle izmusok kitalálói, az emberi véges képességű agyak próbálnak rendet teremteni a világban. Látjuk, hol tartunk. elég kaotikus a helyzet.
Ha van Isten, akkor ő a főnök: Ő a szőlősgazda Krisztus parabolájában, amelyben maga Krisztus a szőlőtő, mi meg a szőlővesszők. Nem akarok belemenni a kép elemzésébe, csak megjegyzem, hogy kétszikűekre emlékeztető a gyökerünk. Van a Teremtő, aki közénk ültette a szőlőtőt. A szőlőtő ereszt főgyökeret, s belőle ágaznak le a mellékgyökerek, hajszálgyökerek. A főgyökér viszi fel a táplálékot a szőlővesszőknek, hogy beérjen a szőlő.
Ha nincs Isten, akkor gyökereink olyanok, mint az egyszikűeké. Mint a hagymáé. Nincs főgyökér. Egyforma vastagságú (vékonyságú) és számtalan szálból álló gyökérzet van. Mind-mind szívja a magáét. Mind-mind továbbítja a magáét. Miként az emberek, akik felett nincs semmiféle tekintély. Összeszedegetik az értelmi képességük, szívmelegségük, humanitásuk nívója szerinti elveket, megfigyelt gyakorlatokat, utánzásra érdemes módszereket, stb. és szuverénként megpróbálnak ezekből a töredékességekből építkezve életszemléletet kovácsolni, életvezetési irányelveket követni.
Mivel meglehetősen hajlamos vagyok az empátiára, alighanem sikerült elképzelnem ezt a helyzetet. Ha nincs Isten, azt csinálok, amit akarok, de kétségeim támadhatnak afelől, hogy bárminek van-e egyáltalán értelme. Élek bele a világba, ahogy lesz, úgy lesz. Vagy éppen agresszív módon szeretném keresztülverni a saját eszméimet, amelyek eleve esetlegesek. Nincs végső remény: Élek és meghalok.  
Nekem hit nélkül nehezebb volna. Óhatatlanul Vörösmarty A vén cigány c. verssorai rémlenek fel: „A vak csillag, ez a nyomoru föld / Hadd forogjon keserű levében...”
Hiszem, hogy ennél jobb a helyzet. Célja van életünknek, és ez a cél túlmutat „a nyomoru föld”-ön.
Összefoglaló az Eszt 3-hoz. Xerxész fő embere, jobb keze Ámán. Térdhajtás jár neki. Mardokeus zsidó lévén nem tiszteli meg vele Ámánt, akinek amikor a fülébe jut M. ellenkezése, mérgében el akarja pusztítani mind őt, mind egész népét. Xerxésztől engedélyt kér és kap egy levél megfogalmazására, amelynek értelmében a zsidókat kardélre kell hányni egy szálig az év előre kitűzött napján, mert úgymond „ez a nép minden emberrel szemben ellenséges magatartást tanúsít, ... veszélyezteti a birodalom nyugalmát.” Szuza várában lakomát tart Xerxész (Achasvéros) és Ámán... a városban pedig eluralkodik a döbbenet.” Közöm. A különbözőség megítélése sokféle. Az első és természetes az volna, hogy a változatosság gyönyörködtet. De csak akkor, ha minden nép hisz benne, és eszerint él. A szomszédság, a keveredés félelmek okozója, mert nem ismerjük a másikat, nem ismerjük szándékait, nem ismerjük fel, hogy mit miért csinál. A különbözőségek előítéleteket szülnek. Ezek mind a tehetségekre, mind a minket irritáló tulajdonságokra vonatkoznak. Előítéletes pl. a nyugati típusú társadalmak fehér lakosságának szempontjait figyelembe vevő IQ-teszt. Esélye sincs egy eszkimónak a zseni kategóriát elérnie. De ha a lappok életvitelére alapozott IQ-tesztekkel mérnénk az európai népek szintjét, ugyanilyen siralmas lenne a helyzet. A félelmet egy valami oldja, a megismerés, mégpedig a szeretetteljes megismerés. Hiába az ész, ha ellenséges indulatok fűtik.

Próbálom az ígért Pilinszky-sorokat idehozni. A tegnap a fák lombját alulról fotóztam. Pilinszky egykor olvasott írása ihlette a képeket. Íme:
Pilinszky János: A gyerekkor fái
Ezerszer látott kép. Uzsonnázó család a fűben, s kissé odébb, szinte elfeledve az árnyas liget előterében, magányos gyerekkocsi. Látszatra semmi se történik a tökéletes idillben. Pedig mennyire hogy történik! Méghozzá olyasmi, ami egyedül a világ születéséhez fogható. A gyerekkocsi sátra alól egy néma csecsemő figyel egy néma fát.
Olyan ez a fa, mint egy óriás dajka, első tanító. Minden levele egyforma: csecsemőkorunkban ő oktat minket a világ, a létezés beszédére. És csak egy csecsemő figyelme lehet oly erős, hogy ezt a beszédet meg is értse. Később figyelmünk lankad, s a fák szavait elfelejtjük. De mégse egészen.
Mert mit is „mond” egy fa egy csecsemőnek? Pontosan azt, ami kimondhatatlan. De ez a kimondhatatlan és néma nyelv mégis létezik, sőt minden lehetséges beszéd közül a legerősebb. Arról szól, hogy a világ van. Ez az egyetlen hatalmas szó alkotja egész szótárát. Később a világ arról beszél majd, hogy ami van, miként és milyen formákban létezik. Ez a beszéd már kimondható, tengernyi szóból és végtelen mondatból áll. Ez a világ második nyelve, a felnőttkor beszéde, mely lassan-lassan feledésbe meríti az első, néma beszédet. De amint mondottuk már, mégse egészen. A felnőttkor kimondható, gyakorlati nyelve olykor el-elnémul bennünk, hogy – ha csak pillanatokra is – visszatérjünk az első és paradicsomi eszmélésünk egyetlen néma és hatalmas szavához. Hogy úgy lássuk a világot, ahogy az a teremtő Isten tenyerén fekszik. „Én vagyok, aki vagyok” – mondotta Isten önmagáról. A teremtés legfőbb szava viszont az a mondat, amivel a világ teljes súlyával teremtőjére támaszkodik, valami ehhez, a föntebbi mondathoz hasonló lehetne: „A világ az, ami van”.
A gyerekkor fái, akár a paradicsoméi, ettől a mondattól beszédesek s némák.
                                                                                                                   (Új Ember, 1974. augusztus 11.)
A másik témám a szerda esti beszélgetés megidézése vázlatosan: Az antropológus Lázár Imre témáit feszegetem. Az intrauterin életben az emberi sors sok vonatkozása alakul. A szülés – fájdalom – az orvos érdeme. Ő vezeti le mesterséges környezetben. A gátmetszés megelőzi magát a szülést, ha ugyan nem császárral jön világra a gyerek. (Elgondolkoztam már azon, hogy nincs érdemben születésnap, ha azt veszem: számítás szerint egy adott napon kellene a csecsemőnek a világra jönnie, ám az orvos előrehozza a dátumot, mert szabadságra megy. Az anyát befektetik, az orvos ügyel, ezért nem vállalkozhat császárra csak másnap, amikor technikai akadály merül fel. Nincs steril műtő, tehát még egy nappal csúszik a beavatkozás. Így nem is születésnap, hanem a kórháznak alkalmas nap, az orvos ráérésének a napja, amikor a gyerek a világra jön.)
Kötődés. Ha elszakítják a csecsemőt szülőanyjától, nehezen feldolgozható frusztráltságba keveredik. Szerencséjük van a megtérőknek, mert az istenhit oldja a személyhez kötődés korábbi ellehetetlenülését vagy sérülését – mondja az antropológus. „Nagy arc” – ahogy mostanság értékelik. Alighanem érdemes volna könyveit megemészteni. Lázárnak igaza van. „A Krisztus a koldusig lehajol” – hangzik a spirituálé szövege. A legfontosabb dolgunk nekünk is a lehajolás. Jézus tanítványai lábmosásakor elég mélyre hajolt. Mindig oda jutok magam is: Csak akkor tudok valakit emelni, ha „lemegyek a szintjére. Onnan tudom húzni, emelni.” Mennyire igaz ez a kicsi gyerekekkel kapcsolatban.
Összefoglaló az Eszt 2-höz. Vasti helyett új asszonyra vágyik Xerxész. A szép szüzeket begyűjtik az országban, de mind közül a Mardokeus gyámsága alatt élő unokahúg, a zsidó Eszter nyeri meg tetszését. A nőket két házban tartják. Az első a várományosoké, akik még nem találkoztak a királlyal. A másik az ágyasoké, (mellékfeleségeké), akik egy éjszakát már a királlyal töltötték. A király koronát tesz Eszter fejére, s lakomát rendez tiszteletére. E. titkolja zsidó mivoltát. Mardokeus lebuktatja a király ellen összeesküvést szervezni kívánó eunuchokat, akiket felakasztanak. Közöm. Gondolná-e az ember, hogy évezredekre megy vissza az a mai szemtelen kitétel, hogy megveszlek kilóra. Persze Achavéros (Xerxész) hatalmánál fogva tett teljesen önkényes lépéseket. A despotizmus se mai tehát. A két hárem léte szintén a hatalom következménye. Kell az állandó kéj, de kell a fiú utód is, különösen harcgőzös időkben.