Mickey webnaplója

Komplikált világ a miénk
Van TAJ-számom, van kórházam, van szakorvosom, van időpontom vérvételre, van egy másik általános laborra. Van a feleségnek is. De mivel neki nincs kórháza, csak laborkérése, a körzeti rendelőbe indulunk. „Minden szupi-szuper, minden nagyon jó, ha közös a cél” – hirdeti a játékfilm. A közös cél ebben az esetben, hogy a másutt kimutatott INR-érték mellé megkapjam a vérhígító szedésének esetleges változtatását, s újabb időpontot a havi vérvételre.
Hívom a kórházbeli ambulancia mellékét: Ők az adataimmal semmit nem tudnak kezdeni. (Dehogynem tudnának: pl. az orvosnak megadhatnák e-mailszámomat, telefonszámomat, s a laboreredményt.) Nem teszik, de a szakorvos mellékét megadják. Még megjegyzik, hogy pillanatnyilag vizsgál, talán délután el lehet csípni az irodájában (talán fel is veszi a telefont), holnap alighanem nem dolgozik.
Ez így elég bonyolult. Nemde?
Próbálom a melléket, persze néma marad.
Lehet, hogy beballagok holnap egy borítékba vágva az eredményt, és az ajtajára tűzöm, ha csakugyan nem dolgozik. Majdcsak reagál valamit. Ír egy mailt, vagy felhív, ha másképp nem lehet elérni.
Összefoglaló a Jud 9-hez. Judit imádkozik az Úrhoz, s hathatós segítségét kéri, hogy megelőzze Holofernesz támadását, aki az Istennel szövetséget kötött nép megalázására tör. Judit kér, rimánkodik, bizonykodik, példálódzik, s végül felfedi imában, hogy mit is kér: „Adj csalfa nyelvet, hogy összezúzzam azokat, akik kegyetlen tervet szőttek szövetséged ellen... Segíts, hogy az egész nép megtudja, te vagy az Úr.” Közöm. Judit csakugyan csalfaságra készül, gyilkos csalfaságra. Egyelőre csak a krimi elején tartunk, de nemsokára meglesz a gyilkos is, az áldozat és tettének minden folyománya kibontakozik. A csalfa terv nem először fordul elő az Ószövetségben.
Rubennel hál el, aki gyereket szeretne tőle, de kilétét nem fedi fel.
Dávid eltéteti láb alól a hettita Uriást, Batseba miatt.
Jákob csalfaságot követ el vak apjával szemben. Így lett elsőszülötti áldásának a birtokosa.
Barátságot mímelve körülmetélik egy város lakóit az izraeliták, majd a lábadozókat megölik.
Jákob kétszer lehúz hét évet, hogy kedvesét feleségül vehesse.
Nem sorolom tovább.
Nehéz pontosan érteni, hogy mikor tűrt, mikor nem a cselhez folyamodás, a trükközés.
Kétségtelen, hogy Isten a rosszból is tud jót eredeztetni.
Most maradjunk ennyiben.                 

– Talált a feleség egy táblázatot, hogy mennyi egy késhegynyi, mennyi egy kanálnyi, mennyi egy bögrényi, mennyi egy csészényi, mennyi a csapott kanálnyi és mennyi a púpozott. Mi fér egy mokkáskanálba, egy kiskanálba, egy teáskanálba, egy evőkanálba, egy merőkanálba. Mennyi a diónyi zsír, a tojásnyi margarin, a közepes krumpli, a nagyobb fej káposzta, egy nagyobbacska vöröshagyma, egy marék savanyú káposzta, egy leveses tányér a belső karimáig stb. Érdekes volna egy ilyen nyelven megírt receptet összehasonlítani egy kémiában jártas ember receptjével. Csak elképzelem: Végy egy molnyi mennyiségű NaCl-t, oldd fel 2dm3 H2O-ban, és így tovább, és így tovább. Nem teszem, mert ahhoz kevés megmaradt vegytani tudásom.  
– Elég sokféle olyan szó merül fel emlékezetemben, amelyeket csak családunkban használtunk. Csak néhányat hozok ide: nyaviglás; Te, gyere egyszer ide!; a disznó szalmakalapját, ... sok van. Talán nem is tartozik a nyilvánosság elé.
– Elképzeltem, hogy játszom igékkel. Eljátszom, hogy mit csinálunk ma. Néhányat lejegyzek példaként: Ma cerálom a ma gát kellető ma cskát;; ma gamra veszem a kabátomat; ma gasítom a kerítést; ma gasztalom azt, akit megillet; ma gázok mindenkit; ma gnetizálom a kés élét; ma gnózom; ma golom a leckét;... túl sokféle van.
- Játszhatnék az -issza végű szavakkal is. Egy bornemissza klarissza a szeszt nem issza. Melissza borissza. Tudományok fogalmai keverednek bennem összevissza: premissza, kulissza, mantissza, abszcissza, diakonissza.
Elvetve.
– Zavarban vagyok, mert amit blogomban, más írásaimban gondolok, azt más is gondolja, vagy le is írja. Szoktam idézni Deskét, mert jó a stílusa, mert amikről szól, sokszor annyira közérdekű vagy érdekes, hogy egyszerűen nem tudom kihagyni. Néha meg (talán nem szerénytelenség említeni) hasonló gondolataink támadnak. Most őt idézem fejből, mert valamiért kitörölte a naplójából rajzát, mely ábra a fizikából ismert kép. Ehhez jön feljebb egy pont. A fenti pont az Isten, az erők eredőjét és összetevőit ábrázoló vektorok alatta, mint egy paralelogramma. Ezek a tetteim – teszi hozzá magyarázatként. Tettem az eredő erő, talán részút felfelé mutat. Egyik összetevője az Isten felé mutat, a másik pedig nem. Tettem annyit ér, amennyit az Istenre mutató összetevő.
Persze ez csak egy gondolatkísérlet, miként az enyém is, amely kb. 20 éve jelent meg A Szív újságban. Sok más között elmondtam, hogy Istenhez fűződő kapcsolatunk lényege a szeretet. Annyira kapcsolódhatunk Istenbe, amennyire szeretünk. A panteista szerint valahogyan személytelenül olvadunk bele az istenségbe az örök vadászmezőkön. Szerintem pedig ő az abszcissza tengely, mi pedig a függő változók görbéi. Mivel ő Teremtő, mi meg teremtményei vagyunk, végtelenül megközelíthetjük, de soha bele nem olvadunk. Mindig megmaradunk külön személynek. Matematikai nyelven megfogalmazva: Istennek aszimptotái vagyunk. Egyre közelítünk hozzá, és mindig különbözni fogunk tőle. „Minden határon túl közeledünk hozzá, de soha nem érjük el.” Na jó, itt abbahagyom.
Összefoglaló a Jud 8-hoz. A fejezet érdekessége, hogy eddig mindenféléről szó esett, csak a tekercs névadójáról nem. Itt elmondják, kinek a leszármazottja Judit, és hogy több mint 3 és fél éve özvegy volt. Nagyon gyászolta férjét, ennek külső jelét is adta. Megtudjuk, hogy nagyon szép nő az özvegy. Nos, vitába száll a város elöljáróival a tekintetben, hogy öt nap múlva meg kell adniuk magukat az ellenségnek. „Próbára teszitek az Urat?” – kérdezi. – Óvakodjatok tőle, hogy az Urat haragra ingereljétek. ...Isten nem olyan, mint az ember. ...Adjunk neki hálát.” Még elmondja, hogy van egy titkos terve, amit nem részletezhet, de bizalmat kér. Isten áldását kérik rá a város vezetői. Közöm. Judit tudja, hogy mit akar. Belső parancsra készül cselekedni. Ahogyan Dávid az Istennek tetsző férfi volt, Judit, alighanem az Istennek tetsző nő. Eszköz Isten terveihez, s ő hűségesen végre is hajtja, amire rendelve van. Az erő nem a lovak számában, a sereg létszámában van, hanem a hit erősségében. A hit maga az erő.       

Egy alkalommal egy szexualitásról tartott előadáson hangzott el: Az üzletközpontban az asszony robog, a férj utána. Az asszony visszaszól: Neked nem veszek semmit, mert utállak. Érted? Tegnapelőtt ezt hallom: Most figyelj rám, mondja az asszony, majd utána megveheted azt a sz* pogácsádat.
Mellettük állt egy dagadt pár (nem mi voltunk) és folyamatosan veszekedtek. A pasi az előrecsomagolt répákat fel-feldobta a mérlegre, mert nagyon jól akart járni, s a legnagyobb súlyút megvenni az egyformák közül. (Ez férfimánia: láttam egy férfit egyszer, aki tojásokkal játszotta el ugyanezt. A tízes kiszerelésű dobozokat egymásután rakta a mérlegre, hogy a legnagyobb súlyút vegye ki közülük.) Visszatérve a dagadtakra: az asszony pörölt a férfivel, de elég halkan ahhoz, hogy ne értsem, mit mond.
Annak többször tanúja voltam, hogy a nő válogat kedvére, a férfi pedig eszi a kefét, meg-megjegyezve, hogy torkig van a bevásárlással és halálra unja magát. (A téma nem új. Valamelyik Kabos Gy.-filmben válogat az asszony órákig a kalapok között, s aztán vásárlás nélkül fordulnak ki a boltból.)  
Ma elmentünk mi is a L.-be, mert kevés a kenyér itthon. Vettem 10 kiflit, a többi tételhez közöm nincs. Fizettünk 5100 ft-ot, s holnap visszaviszünk két n. topot, mert szűk lett.
Van női-női attitűd is a boltokban: Elrohan mellettem két nő, beszélgetnek. Az elöl haladó visszaszól társának: „...sz-ok a koleszterinre, én mindent zsírral főzök”. Csakugyan a zsírok polca felé igyekezett.
Ha több időt töltenék el a bevásárlóközpontokban, s jegyzetelném a különféle magatartásformákat, a megnyilvánulásokból, történetekből, szövegfoszlányokból, elkapott mondatokból alighanem könyvet írnék.        
***
Szombaton Szt. Márk ev. ünnepe volt. A perikópa-részlet tőle való: „A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” (16,17.18) Úgy éreztem magamat, mint a gazdag ifjú, aki szomorúan távozott. Tegnap a karizmatikusok nyilvánították ki, hogy karizmák nélkül visszafogott a keresztények élete (terméketlen?). Nem éreztem jól magamat ettől az elhatárolástól. Azzal vigasztalódtam, hogy Pál a karizmákat említve „sokkal értékesebb adományokra való törekvést” szorgalmaz, és „magasztosabb utat mutat”: Ezután következik szépséges szeretethimnusza. Ha pedig ez a sokkal értékesebb adomány, akkor nincs nagy baj:
Szeretni mindig lehet.
Szeretni egyszerű és jó nehéz.
János ap. figyelmeztet: „Fiacskáim, törekedjetek a szeretetre.”
Szt. Ágoston továbbmegy: „Szeress, és tégy, amit akarsz!”
Összefoglaló a Jud 7-hez. Holofernesz Betulia ellen vonul, hogy elfoglalja a hegyszorost. 120 000 gyalogos, 12 000 lovas és számos seregkövető embere volt. Tanácsra elfoglalta a város vízforrását, hogy kiéheztetve-szomjaztatva kényszerítse megadásra vagy éhhalálra az izraelitákat. 34 napon át tartott az ostromzár, s csakugyan fogytán volt a város vize. A nép zúgolódik, amiért nem kértek békét az asszíroktól. Félnek a menthetetlen pusztulástól. Uzija öt nap türelmet és kitartást kér tőlük. Bízik Isten irgalmában. Ígéri, ha nem változik ennyi idő alatt a helyzet, hallgat a szavukra. Közöm. Ez a kiélezett helyzet ma is a világ számos helyén megjelenik. Amerre az IÁ a Boko Haram vagy egyéb haramiák vérengzései történnek, ahol természeti katasztrófa üti fel a fejét, ahol az ember betegség vagy egyéb miatt egzisztenciális válságba kerül, ott hasonló kérdések vetődnek fel, mi lett volna, ha... és nincs rá racionális válasz. Csak a hit segít: az ima, a „jaj, Istenem”, a bizalom abban, hogy minden jóra fordul, hogy semmi sem történik a Gondviselés tudta nélkül; hogy nincs elveszve semmi; hogy az utolsó szó az Istené. Ő pedig ingyen szeret és nagy irgalmú.        

 *     Megosztom veletek az általam kedvelt 71 éves festő, Váli Deske tegnapi posztját.
10:05 Akad a racsnis csavarhúzóm. Venni kell;
szombat, a Császár uszoda előtti MDF-piacra.
Vakító napsütés, mára meleg. Izgatott szemű háziasszonyok, tömeg, guruló kocsik és nyüzsgés.
Kapitalizmus van, a kirakodó asztalokon versenyben szépségverseny.
Narancshalmok. Mézes köcsögök sorban, főzni való spárgakötegek.
Minden nyüzsög, minden kínál.
A már ismerős vadhúsárus. Szarvaskolbász, és... Katának meg mit vegyek? Libatöpörtyűt, néha látok tányérján valami ilyesmit. Még tűnődtem, ne inkább gyöngyvirágot?
Csavarhúzó, az utolsót előttem eladták.
Igyekvő lavírozás a szűk ösvényen kifelé az emberek közül.
A legszélen nyolcvan éves, jó arcú, apró néni, három üres befőttesüveg a tetejével együtt, újságpapíron, a földön, árulja. 
– Mennyibe kerül? 
– Száz forint.
Lealkudtam ezerre, az üvegeket egy sarokkal arrébb a járdaszélre.
*      De ha már, akkor a saját történetünket is melléírom. Egy hete, mert jók vagyunk (és otthagytunk egy nagyobb összeget a multi üzletláncnál), a kasszánál kaptunk egy 1000 ft-os utalványt arra az esetre, ha záros határidőn belül 10 000 ft feletti összegért vásárolnánk.
Tegnap újra felkerestük a helyet, 12 eFt-on felül fizettünk.
Hazaérve feleség mondja: Ó, az utalvány. Ma jár le.
Igen. Le is járt. Így mulat egy magyar pár. Nem lehet neki kedvezni. Pedig nyugdíjszelvény bemutatására adott napon 5% visszajár, s pontgyűjtő kártya esetén is.
Nem bonyolult ez egy kicsit?
A tőkés idehozza pénzét, befekteti üzleti vállalkozásba. Hatalmas haszonnal elad nekünk, nekem is, én tehát megfizetem az árban azt a reklámköltséget, amelyből időnként visszaad egy morzsát. Ha nem kell, akkor még jobb. Nála marad az is.
Barátunk egy öregasszonyt pénzelt, mi meg a nagytőkét lepjük meg nem érvényesített kedvezményünk áthagyományozásával.
Összefoglaló a Jud 6-hoz. Holofernesz nagyképű szavak kíséretében elbocsátja övéihez Achiort, akik rátalálnak az út mentén megkötözve fekvőre. Achior beszámol róla, hogy Holofernesz milyen kérkedve beszél Izrael háza ellen. A nép e szavakra leborult és imádta Istent: „Urunk, könyörülj nemzetünkön megalázottságában.” Achiort vigasztaló szavakkal halmozzák el. Közöm. A zsoltáros (Dávid) így ír: „Némelyek a harci szekerekben, mások a lovakban bíznak, mi ellenben Urunk, Istenünk nevét hívjuk segítségül.” (Zs 20,8) Lépten-nyomon figyelmeztet a Biblia arra, hogy arccal az Úr felé éljünk. Pl. a 126. zsoltár: „Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő.” Vagy Krisztus: Nélkülem semmit se tehettek. Még másutt: A ti gondolataitok nem az én gondolatom, utaitok nem az én utam – mondja az Úr. Nem igazán van mit hozzátenni. A többi gőg, fennhéjázás, ami már Cicerónak se tetszett: „Quousque tandem abutere Catilina, patientia nostra!” Meddig élsz még vissza a türelmünkkel, Catilina? – förmed rá a vádlottra.  

Minap közölte az Info rádió „Szentté avatták április 23-án délután az 1915-17-es örmény népirtás 1,5 millió áldozatát az örmény egyház székhelyén, a Jerevántól mintegy 20 kilométerre található Ecsmiadzinban.  Az ünnepélyes szertartást az örmény egyház feje, II. Karekin katolikosz celebrálta a világ legrégebbinek tartott keresztény székesegyházában. Korábban sem a katolikus, sem pedig az ortodox egyház nem avatott kollektíven szentté ennyi embert.
Az örmény egyház a maga részéről nem számszerűsítette az új szentek számát. Minden áldozatot szentté avattak, »aki a hitéért és keresztény identitásáért vesztette el életét« – mondta szerdán a KNA német katolikus hírügynökségnek Hovakim Manukyan püspök, aki az örmény egyház ökumenikus kapcsolataiért felel. II. Karekin katolikosz szerint az áldozatok szentté avatásával az »egyház nem tesz mást, mint elismeri a tényeket, vagyis a népirtást«.”
Eddig az idézet. Mint ismeretes, Tayyip Erdogan török államfő pedig – mint minden elődje – tagadja a török népirtást. Az ész megáll. A tagadás szelleme képes-e a tényeknek ellenállni? Hiteles-e annak az állami vezetőnek bármiféle nyilatkozata, aki a leghatározottabban állítja a fehérről, hogy fekete, és viszont? Persze nincs egyedül ez a politikus, csak sokan mások diplomatikusabban fogalmaznak. Én meg azt mondom, nagy gesztus volt Ferenc pápától, hogy egész egyértelműen néven nevezte az 1915-ben kezdődő genocídiumot. Lehet Jorge Bergoglióval (Isten éltesse a Jorge [György] névre hallgató pápát neve napján!) vitatkozni, de Ferenc pápa Krisztus földi helytartója. A Mester pedig nyíltan kijelentette: „Én vagyok a szegletkő, melyet az építők elvetettek... [Ám] aki e kőre esik, összezúzza magát, s akire rázuhan, azt összemorzsolja.” (Mt 21,44) Vajon kellenek-e ennél keményebb, ütős, közérthetően megfogalmazott, figyelmeztető szavak? Miért packáznak vele mégis oly sokan? Gondolják, hogy büntetlenül megtehetik? Isten irgalmas szívű, könyörületes Isten és hosszan tűrő. De igazságos is. Ami 100 éve megtörtént, mintha ma is ismétlődne. Vajon meddig pimaszkodhat az igazsággal az aljasság kemény retorzió nélkül?
Könyvajánlat: Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja. 
Összefoglaló a Jud 5-höz. Holofernesz tanácskozást hív össze, mert fülébe jut, hogy az izraeliták szembehelyezkednek vele. Kérdése: Miféle nép lakik a hegyekben? Milyen erős a hadseregük? Miért nem hódolnak be? Az ammonita vezér, Achior elmeséli az izraeliták életét a legrégebbi időkön kezdve. Igazolja, hogy amikor az ég Istenét imádták, soruk igen jól ment, de olykor elbitangoltak vallásuktól, s olyankor háborút vesztettek, száműzetésbe kerültek, sorsuk hányatottá vált. Ha tehát vétkeztek, Istenük romlásukat hozza, de ha nem, érdemes óvakodni tőlük. Achiort beszéde miatt majdnem széttépik a jelenlévők. Egymást hergelve hangoztatják: Vonuljunk csak fel ellenük, esélyük nincs a győzelemre! Közöm. Mintha csak Sztálint hallanánk: Hány hadosztálya van a pápának? – vetette fel a generalisszimusz, majd eltűnt ő, el a Szovjetunió, senkit nem érdekelnek Sztálin összes művei, romokban az általa terjesztett ateizmus. „Ez a világ elmúlik, de az én igéim el nem múlnak” – figyelmeztetett minket az, akit az Atya küldött.  

Új életet a családoknak programjaiból 3:
Házasság I. Kihagy.
Házasság II. Kihagy.
Férfi hétvége: Kihagy.
Bloggerek találkozója. Kihagy.
Nagymarosi találkozó. Kihagy.
Esküvő I. Részt vesz.
Esküvő 2. Részt vesz.
Szőnyi Zsuzsa emlékkoncert. Vonzó ajánlat. Vásáry Tamás. Cz. György. Nagy kérdőjel.
Fülemülék éjszakája Kihagy.
Nomádtalálkozó. Talán.
A fagylalt napja. Talán.
A Grál hagyománya. Kihagy.
Nagycsaládosok Orsz. Egy.-e közgyűlés. Kihagy.
Túra arborétumba, Ópusztaszerre. Kihagy.
Előadás a Horánszky u.-ban. Kihagy.
A kimozdulások statisztikája elég tendenciózus.
Tíz ajánlat eleve kihagyva.
Esetleges részvétel három.
A biztosra ígért részvételek száma kettő.
Ez nem túl sok, de nem is kevés, ha azt tekintem, hogy elég sűrűn találkozunk a két fiatalabb generációval, és ha azt is tekintem, hogy erőink fogyatkozóban vannak.
Éppen ma beszélgettünk a túlsúlyról, az egészséges étkezésről, a fogyási taktikákról. Némi akasztófahumorral azt mondhatnám: az étkezéseket kellene részben kihagyni, s akkor a programok egy részét vélhetőleg nem kellene.
Minap pl. a Duna-parton sétáltunk. Mutatok néhány ott készült fotót saját FB-oldalamon.
Összefoglaló a Jud 4-hez. Amikor a zsidók Holofernesz betörésének hírét vették, nagyon megijedtek, és a fenyegetést komolyan vették. Megbeszélték a teendőket. Megszállták a magaslatokat, megerősítették a helységeket, hírszerzőket állítottak munkába, hogy elejét vegyék a váratlan támadásnak. Megerősítették a Júdeába vezető szoros őrzését. Eme intézkedésekkel párhuzamosan egy szívvel-lélekkel fordultak Istenhez segítségét kérve. Böjttel és imával várták sorsuk jobbrafordulását. „Minden erejükkel az Úrhoz kiáltottak, hogy ne engedje asszonyaik elrablását gyermekik lemészárlását, templomaik megszentségtelenítését.” Közöm. Amit az előző fejezetben kifejtettem, igaz erre is. Mintha megismétlődne a 2500 évvel korábbi barbarizmus. A korabeli izraeliták nem nyugodtak bele sorsukba, hanem megtettek minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy jobbra forduljon. Megtették azokat a lépéseket, amelyek e világi létük megmaradásának alapvető feltételei voltak. De egységesen és nagy bizalommal fordultak az élő Istenhez, hogy segítsen rajtuk. Imáik hitelesítéséül vezekeltek, böjtöltek. Nemde ma is hasonlókat kellene tennünk? Megjegyzem, hogy egy tucat törzsnek talán könnyebben összetartania, mint 1,2 md kereszténynek.   

Karinthy Így írtok ti c. örökbecsű paródiájában közöl egy kínai verset elkapva annak a lényegét. A verset kínai szokás szerint felülről lefelé kell olvasni. Ezt írja: Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami. Így vagyok olykor a posztokkal is. Amíg a monitort bámulom, sokszor nem jut eszembe semmi olyan, ami másokat érdekelhetne, vagy legalább engem érdekelne. Tegnap azt írtam, hogy talán egyszer bővebben kifejtem, hogy miért nem izgatnak olyannyira az ünnepek. Többféle dolog is igaz rám nézve. Az egyik: Az ünnep többnyire rendezvény jelleget ölt. Muszáj valami nagyon eredetivel kirukkolni, valami sose voltat produkálni, bemutatni, előadni, érzelmeket gerjeszteni, viselkedni, stb. Talán az idő, az elmúlt évtizedek koptattak el ebben a vonatkozásban. Már nem indulok neki, hogy a tűzijátékot jó helyről megnézzem nyakamban egy gyerekkel, a többin meg rajta tartva a szememet, mert ha egy százezres tömegben szem elől tévesztem őket, aligha találok rájuk újra. Vannak valóban olyan jeles események, amelyeket kiterjesztenék minden napra. Én
nemcsak a házassági évfordulónkon kívánom szeretni feleségemet,
nemcsak a nőnapon kívánom tisztelni a nőket,
nemcsak születésnapján akarom szeretni gyermekeinket, barátainkat, igaz M., igaz V. Péter? Nemcsak névnapján ismerőseimet, barátaimat, pl. ma a Bélákat,
nemcsak a föld napján szeretném kíméletesen és értelmesen használni a földet,
nemcsak pedagógusnapon becsülni a tanárokat, éppígy
nemcsak gyermeknapon akarom szeretni a gyermekeket,
nemcsak október 6-án megsüvegelni az aradi vértanúkat,
nemcsak március 15-án a függetlenségünkért küszködők törekvéseit.
Van aztán egy olyan megközelítés is, hogy a jeles napok, emléknapok azért kellenek, hogy feledésbe ne menjenek. Az én hozzáállásom nem változik csinnadratta nélkül sem. Mivel a külsőségek tán nememnél fogva se nagyon izgatnak, jól elképzelem márc. 15-öt kokárda nélkül, (egyébként is fordított kokárdát viselünk, ha igaz, belülről kellene a színeket sorra venni, piros, fehér, zöld, és nem fordítva). Jól megvolnék fenyőfa nélkül karácsonykor és silány minőségű csoki nyuszi nélkül húsvétkor.
Az egyházi ünnepeket pedig mintha a miséket ritkán látogatók kedvéért szerveznék. Aki hitben él, talán érti, mire gondolok: pl. adventben várunk arra, aki köztünk van mindennap a világ végeztéig. Az egyház az előkészületi időszakkal egy-egy nagy ünnepét vezeti fel. Nagyböjttel a húsvétot, a húsvéti időszakkal pünkösdöt. Igaz, hogy pünkösdkor szállta meg az apostolokat a Szentlélek, aminek a következtében ezrek tértek meg, mert a sokféle nyelvből álló hallgatósága megértette Péter beszédét, aki csak egy nyelvet ismert, és ezrével megkeresztelkedtek. De az is igaz, hogy a Szentlélek sose volt távol a világtól. Írva van az Ószövetség második mondatában, hogy a világ keletkezésekor a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Azóta is velünk van. Mindenkivel.
Összegezve: Elismerem készséggel, hogy ünnepekre szükség van, és hogy az ünnepi fellángolásokra csak visszafogott lelkesedéssel reagálok (belátom: ez hibám). Belátom szükségességüket, hogy legalább akkor, legalább anyák napján fejezzük ki szeretetünket, legalább húsvét táján szálljunk magunkba, legalább karácsonykor örüljünk. Ám magam ezeket szeretem/szeretném az év minden napjára kiterjeszteni.
Összefoglaló a Jud 3-hoz. A nép retteg, Holofernesz gátlástalanul teljesíti Nebukadnezár parancsát. A nép Holoferneszt dobbal és tánccal fogadja, mire ő válaszképpen leromboltatja a szentélyeiket. Egyedül Nebukadnezár imádandó, aki elvárja, hogy mint istenhez könyörögjön hozzá mindenki. Holofernesz eljut Júdea határára, s egy hónapig ott tanyázik, hogy seregének élelmet szerezzen. Közöm. A hatalom gőggel kísérti meg minden birtokosát. Igen nehéz neki ellenállni. A hatalom részéről ez terrorhoz vezethet, a nemzetek, törzsek részéről forrongáshoz. A bűn magában hordja büntetését. Ez egészen általános tapasztalat. Megfordítva: Isten nem életünk megkeserítésére adott törvényeket, parancsokat, hanem azért, hogy élhető legyen életünk a földön, majd a transzcendens létben, az ő színről színre való látása állapotában. Nevezhetjük mennyei Jeruzsálemnek is. 

Ma van a föld napja. A GOOGLE-kereső kvízzel lepi meg a ráklikkelőt. „A Föld napja: Te melyik állat vagy?” Mellbevágó a kérdés? Provokatív és pimasz. Nem embernek való. Lassan hozzászokunk ezekhez az agymenésekhez (pl. Egyen teát! Miért egyek teát? – kérdezhetném, de nem teszem).   
Egyébként: nem szeretem a kiemelt napokat. Valamire felhívják egy napig a figyelmet az évben. Aztán meg ejtik a témát, hogy egészen más felé rángattassék az emberek figyelme. Az évben 365 nap van. Duplázzuk meg, és legyen kétszer annyi valaminek a napja. Pl. május 8-a a győzelem napja, és a fagylaltozásé (no meg G. születésnapja). Nem létezik, hogy jólneveltségünk, a világról alkotott ismereteink nem érik el kb. 700 dolog ismeretének, értékelésének a szintjét. Ha pedig elérik, felesleges, hogy egy-egy napot előrángassunk ennek meg annak a hangsúlyozására. Arról nem is beszélve, hogy hány nagyobb érték fel sem merül, aminek napja lehetne. Pl. az emberi méltóságé. A gyerekmunka elleni megmozdulásoké, az üldözötteké, a menekülteké, az abúzusokat elszenvedőké, stb. De vajon nem kellene-e az év minden napján tiszteletben tartani mások és a magunk emberi méltóságát, nem kellene-e felhagyni a gyermekek kizsákmányolásával, a gyermekrabszolgasággal, a szervkereskedelemmel, az abúzusokkal, a prostitúcióval, a kábítószer-kereskedelemmel, a fegyvergyártással, a pénzek kiszivattyúzásával, a vallások nevében elkövetett sorozatgyilkosságokkal, a háborúk szításával?
Nem sorolom tovább. 
„Ez az a nap, mit az Úr rendelt” – énekeljük, akik énekeljük. Éppen a mai nap. És arra rendelte, hogy tegyek meg minden tőlem telhetőt, hogy megálljanak a világ fenntarthatósága elleni merényletek, hogy az emberért teremtett nap megteremje gyümölcsét, hogy mindenki szálljon magába, és álljon ellen annak a kísértésnek, hogy egymásnak a farkasai legyünk. 
Szeretném, ha holnap is elmondhatnám, megélhetném társadalmilag, világméretekben ugyanezt. 
Összefoglaló a Jud 2-höz. Nebukadnezár, aki szerényen az egész föld urának nevezi magát, talán mégsem az egészé, hiszen ki akar irtani minden alja népet, amely nem az ő törzséhez birodalmához tartozik. Holoferneszt bízza meg, hogy fővezérként gyűjtsön válogatott csapatot 120 000 gyalogost, 12 000 lovast, s a nyugatra eső országok ellen vonuljon fel, hogy katonái lábával fedje be amazok földjét, és fosztogassanak ezek a katonák. A népeket koncolják fel, vagy vessék rabszolgasorsra. Holofernesz hada ellepte a földet, mint a sáskák. Holofernesz ide-oda citálta seregét, Mezopotámiától Izraelig, Midiántól Damaszkuszig feldúlta az útjába eső városokat. Kardélre hánytak minden fiatalt. Rettegett tőlük mindenki. Közöm. Nagyjából az ún. „iszlám állam” formációjának a leírása kb. 2500 évvel korábbról. Ha a világ szó nélkül hagyja, hogy megismétlődjék a barbarizmus, akkor ráutaló magatartásával a fejlődést tagadja. Ha pedig reméli a fejlődést, akkor tennie is kell érdekében. De vajon létezik-e az a bíróság, amely a tömeges mészárlások elkövetőit egyenként képes megbüntetni. Vajon képes-e a civilizált világ megrázni a fejét és megállítani a sötétség meg-megújuló támadásait?

Levente kapott egy fatáblát. Különféle alakú mélyedésekbe különféle figurák illeszthetők bele. De mindegyikbe csak az az egy, a belevaló. A többi nem. Vannak a figurák között állatok: kacsa, ló, nyuszi, malac, aztán ház, gyerekek, virágok, tárgyak.
Levente kapott egy nádparipát is. Persze nem otthon készült lovacska ez, hanem az üzletközpontban kapható távolkeleti kivitelben. Azért épp olyan jól lehet lovagolni vele, mint a századokkal korábbi elődjével. Sőt. Ezzel még gitározni is lehet. Egyszer – kb. egy éve – videóra vettem, amint Levi a hóna alá kapja a lovacska fejét és a seprőnyélszerű részt „pengeti”: szabályosan gitározik. Mivel apja mellette állt, a gyerek rákérdezett, hogy mi legyen a műsor. A táblácska éppen kéznél volt, apjuk kiemelt egyet-egyet a figurák közül, és Levi mókásan rögtönzött hozzá. Az ő kis száján azonnal dallá fakadt a ritmusos valami. Az énekekhez sorra felmutatott tárgyat megnézte, s hozzáfogott a művészkedéshez. Nyuszi, mondta, majd impró következett, a végén újra nyuszi (aztán sorra: ló, cica, malac, kislány, házikó stb.) Mindegyik után meghajolt, s várta a tapsot.
Ugyanez más formában. Kikapcsolódni indult egykori főnökeim egyike, aki kirándulni és előadni egyaránt szeretett. Egyszer küldött egy e-mailt a szervezőnek. Kedd. 9 és 10h között előadást tartok. Miről?
Ugyanez egy harmadik formában. Ebédet kellene főznöm. De mi legyen ma az ebéd? (Edd meg leves, kapd be tészta.) Ez nem szezonális, ehhez be kellene mennem a csarnokba...trallala, trallala.
– Legyen lecsó, mondja valaki. Annak itt van a szezonja, meg finom is.
– Jaj, már nem éltél hiába! Csakugyan az lesz. Hogy köszönjem meg fantáziádat?
Jöjjön a negyedik is. Közös blogunk éltetője és motorja, Ági, olykor bedob egy témát, hogy írjunk arról. (Hogy köszönjük meg, már nem éltél hiába!) Mi meg, ha fogyó számban is, de reflektálunk előbb-utóbb a témára és összeszedjük azokat a személyes élményeket, amelyek bennünk élnek, s megpróbáljuk összefoglalni. Mostanság gyerekkori meséinkről kért írni.
Most jutottam el mai posztomig. Bevallom, ha csak nem ér valamiféle impulzív hatás, olykor nehezen indul – már gyakoriságánál fogva is. Ám ma – mint olvashatjátok – témára akadtam, nevezetesen arra, hogy mi is legyen ma a téma. Hát legyen a mai téma a téma.
Nem új a dolog. Már Karinthy is erősen rágta a tollát napi cikkírási kényszere miatt a kávéházi szegleten, amikor odatolakodott egy nem várt, kellemetlen fráter. És feltartotta volna az írót, de mégse. K. Frici jegyzetelt aközben, míg ismerőse fecsegett. Majd néhány frappáns mondattal kiegészítette, a cikk elejére pedig ezt a címet firkantotta: Ő ad nekem témát. Én is megtehetem, amit a humorista: a poszt elejére firkantom: Ők adnak nekem témát.
Összefoglaló a Jud 1-hez. Új tekercshez érkeztünk, Judit könyvéhez. Nebukadnezár összeszövetkezik a környező törzsekkel, és megtámadja Arfaxádot, a médek uralkodóját. Behatol Ekbatanába, feldúlja, a királyt lándzsájával leszúrja. Csapatai a győztes martalóchadjáratot követően 120 napot töltenek vigadozással. Közöm. A szövetségkeresés kétélű dolog. Vagy létrejön félelemből, számításból, barátságból, avagy ki tudja miféle opportunizmusból, aztán lesz, ami lesz. Vagy nem jön létre, s akkor, akik kimaradtak belőle, számíthatnak a retorzióra. Nebukadnezár se felejtette el, kik nem csatlakoztak hozzá. Megtámadja és leigázza őket. A seregek ma is kétfélék abban a tekintetben, hogy követi-e őket a logisztika, az utánpótlás, a tábori konyha, vagy sem. Utóbbi esetben osztogatás kizárva, a fosztogatás pedig nem. Nebukadnezár is az utóbbi gyakorlatot követte. Sáskamód felélték, amit az általuk elfoglalt és leigázott városokban találtak. Elképzelem a negyedévig tartó dorbézolást. Mennyi kínszenvedést jelenthetett az ott élőknek.

Szemünk milliónyi információt ragad meg naponta. Fülünk nem tudom mennyit, hiszen be se tudjuk csukni éjszakára, hogy pihenjen. „A hit hallásból fakad” (Róm 10,17). „Akinek füle van a hallásra, hallja meg” – mondja Jézus ismételten. Ez azért érdekes, mert azt gondolnám, hogy a világ konkrét valóságát mégis inkább a szemünk közvetíti. A valóságot, a világosságot a fénysugarak tükrözik, de a gondolatok alighanem a hallás útján ragadnak meg bennünk. Ritka az az előadás, amelyik csupán fényeket, filmeket mutat. Leginkább előáll egy ember, és azt hangoztatja, hogy mire jutott egy-egy témát illetően.
A látásra épít a tévé, a videó, a hallásra a lemezjátszó, magnó, a mai kütyük egy része, CD-k, legrégebb idők óta a rádió.
Egy ízben leírtam, hogy a gyermekkórházba beutalt kicsi szüleje első kérdése arra irányult, hogy hol a tévé. Belépve nem látta, mert az ajtó felett volt. Azonnal bekapcsolta, anélkül hogy rápillantott volna, melyik adóra állt rá, és az mit sugároz. A tévéhez, rádióhoz hozzá lehet szokni. Állandóan bekapcsolva kell lennie ennek vagy annak. Nemcsak háttérrádiózás létezik, amely mellett egyszerűbb házimunka végzése elképzelhető, hanem háttértévézés is, ami mellett ugyanez nehezebben képzelhető el. Nem zárom ki teljesen, hogy valaki képes többfélére figyelni. A kérdés, hogy érdemes-e? Itt aztán megoszlanak a tapasztalatok.
Van, aki a tévére esküszik, és van is benne valami. 100 csatorna között mindig van egy leginkább figyelemre méltó adás. Ennek megkeresése elég fáradságos lehet. Ami engem zavar, az hogy a mi lakásunkban – ha virtuálisan is – idegen emberek kiabálnak segítségért, pereskednek ellenfeleikkel, hadonásznak pisztollyal a kezükben, üldözik az előlük menekülőt, az orrom előtt operálják a beteget, s főleg sokat kiabálnak. Mi közöm van hozzá?
Nem az én feladatom eldönteni, hogy mi teszi tévépártivá az emberek egy részét, s mi rádiópártivá más részét.
Magam az utóbbihoz vonzódom. Van néhány általam preferált adó, amelyet szívesen hallgatok. A háttérrádiózásnak nem lettem híve. Amikor hallgatom az adást, akár pihentethetem is a szememet. Nem kell hozzá látnom, mint ugrálnak a képek. Érzésem szerint azért áll hozzám közelebb a rádió, mert teret hagy a fantáziámnak. Nem látom, csak hallom, hogy ki beszél, kik zenélnek, mi történik egy hangjáték közben, egy színházi közvetítés alkalmával. Szemem pihentetése néha olyan jól sikerül, hogy felségem figyelmeztet, „ki kellene kapcsolni már a rádiót, mert horkolásod zavarja az adást”. Kénytelen vagyok elhinni neki. Ez olyankor fordul elő, amikor – késő este – szeretnék még figyelni, mert engem érdeklő műsor fut, de készségemet felülírja álmosságom.
Mert magam kevéssé kedvelem a tévét, dicsérem M. és E. eszét, akik ingyen se fogadtak el egy nekik felajánlott színes tévét. Ha célzottan érdekli őket egy film, megnézik PC-n, és kész.
Egyebekben alighanem a tévézés és rádiózás ügyében is kettészakadt az ország. Kinek a pap (tévé), kinek a papné (rádió). Az előzőekből kiderül, hogy én a papnéhoz vonzódom.
Sok mindenről lehetne és kellene is még beszélni, pl. a tévénézés szokásainak eltéréseiről. Leragadás a sorozatoknál vagy állandó csípőből tüzelés a távirányítóval stb. 
Összefoglaló a Tób 14-hez. Az igazak hosszan élnek. Tobit 112, Tóbiás 117 évig élt. Tobit fia lelkére bízta, hogy amíg ők élnek, maradjon Ninivében, majd ha eltemette őket, még aznap vonuljon ki a bűnös városból. Így is lett. Azonnal Médiába költözött felségével. Ekbatanában élt Ráguelnél és anyósánál, Ednánál. Média királya megtámadta Ninivét, Tóbiás tanúja volt a város pusztulásának. Magasztalta az Istent igazságos ítéletéért. Közöm. Két elv ütközik a hosszú életet illetően. Az egyik ószövetségi gondolat: Az igazak hosszú életűek, mind 100 éven felüli kort érnek meg. És még: Tiszteld atyádat ás anyádat, hogy hosszú életű légy a földön. A szerzetesek többnyire hosszú életet érnek meg. A jó házasság meghosszabbítja az emberek életét.
A másik véglet: „Mindig a jók mennek el hamar”, Krisztus nem öregedett meg e földön. Az igazakat kiveszi az Isten e világból. Örülni kell neki, hiszen odaát már minden rendben van.
Látható, hogy Isten útjai nem a mi útjaink, gondolatai nem a mi gondolataink, mindenesetre mindnyájan az ő kezében vagyunk, és aki kigondolt minket a világ teremtése előtt, az azt is tudja, hogy mikor a legalkalmasabb kivonulnunk ebből a világból.