Mickey webnaplója

Megjelenik havonta egy Új Ember-kiadvány, amely a napi miserendet, felolvasandó szentírási részeket tartalmazza: Adoremus a neve. Persze, hogy megpróbáltam értelmet varázsolni neki visszafelé olvasva. Mondom feleségnek: Te, igaza volt Badinyi Jósnak, minden máshogy van az asszírokkal, a szkítákkal, a pártusokkal. Az ADOREMUS.  Visszafelé olvasva: Sumér óda.
Emlékeztem rá, hogy a magyar földrajzi nevek között is elég rendes számban előfordul olyan, amelyiknek visszafelé olvasva is van értelme. Csak néhányat hozok: Itt van pl.Vas megye, fordítva egyem? Sav. De Somogy megye is érdekes. Fordítva Egyem? Gyomos (remélem tévedek)! Baranya, anya rab. Nógrádnak nincs értelme fordítva olvasva, de lefordítva igen: újváros. Pét-Inota. A Tóni tép. Bihar valami arab szó lehet visszaafelé, mert hátulról olvasva rahib.
Itt abbahagyom, mert eszembe jutott valami, mint Karinthynak, aki éppen kínai verset írt.
Lábjegyzet a Kiv 16-hoz. Idézem a Bibliát: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel. Ti pedig ide hoztatok a pusztába, hogy az egész közösség éhen vesszen... Estére fürjcsapat jelent meg, és ellepte a tábort. Reggel pedig … a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Mózes így szólt hozzájuk: Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni. Az Úr parancsa a következő: mindenki szedjen belőle szükségletének megfelelően, fejenként egy omert számítva, a családtagok száma szerint… [A manna] fehér volt, mint a koriandermag, s olyan íze volt, mint a mézeskalácsnak. Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek.” 
Közöm. Isten Gondviselője a világnak. Bőven megtermi gyümölcsét a föld, csak az elosztás igazságtalan. Innen a sok szenvedés. A választott nép hite időről időre alábbhagyott: morogtak. Isten pedig gondoskodott róluk hússal és kaláccsal. Mivel sokáig morogtak, sokáig kellett bolyonganiuk a pusztában. Negyven évig ették a mannát. Negyven évig bolyongtak „keménynyakúságuk miatt” és éltek távol az egyiptomi „húsos fazekak”-tól [1. említése itt van!]. Mózes kapcsolatban állt az Úrral. Jól tesszük, ha törekszünk erre a párbeszédszerű kapcsolatra. Hogy értsük a Teremtő ránk vonatkozó tervét.  

Az ember társas lény volt Aronson előtt is, de mit tegyünk: neki jutott eszébe ilyen címen könyvet írni tudományos megfigyeléseiről. Az embernek ebből a társaslényi mivoltából következőleg érdemes fololdódnia a társakban, találkozni velük, segítségükre lenni vagy éppen segítségüket kérni. Élményeinket kicserélni, megosztani a többiekkel, meghallgatni őket. Többet ér egy pszichológus rendelésén való részételnél, többet mindennél. Különbözőségeink, eltérő élethelyzetünk, személyiségünk eltérő gazdagsága egy-egy lehetőség a kölcsönös kiteljesedésre. Nem mondom, hogy állandóan egymás gondolataiban kell kurkásznunk, de azt igen, hogy mások gondja szolidárissá, mások öröme vidámmá tesz minket is.
Tegnap több találkozásunk is esett.  
Reggel a misén, délelőtt saját testvéreimmel, délután a fiatalabb generációval családostul nálunk, este egy virtuális találkozást hallgattam meg egy gazdag zenész személyiséggel, Illényi Katicával, aki a tévének nyilatkozott kb. öt éve. Érdemes meghallgatni a vele készült szűk félórás interjút.  https://www.youtube.com/watch?v=DekM3T2n0LI
Lábjegyzet a Kiv 15-höz. Ez későbbi betoldás (ld. SZIT lábjegyzet). Nagyjából Isten-dicsőítés, aki jól elverte az egyiptomiakat, de biztos kézzel óvta választott népét. Beszámol még két valamiről. Áron nővére dobbal a kezében táncra perdül, s őt követi a többi nő: „Magasztaljátok az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette.” Az egész eddigiekről lerí, hogy hatalmas antropomorfizmus. A másik valami: Isten megígéri, hogy ha követik parancsait, Ő lesz orvosuk, és semmiféle betegséggel nem fogja őket sújtani. A fejezet végén egy említés. Megérkeztek Elimbe, ahol 12 forrásra és 70 pálmafára bukkantak. Letáboroztak alattuk.
Közöm. Mindig megmosolyogtatott, ha valaki azzal fenyegetőzött: Majd megver a jó Isten. Ha jó, akkor nem ver meg. Ha „megver”, akkor – tudva-nem tudva – kapálóztam a rám tett „iga” ellen, „nem akartam járomba hajtani a fejemet”, magam kerestem a bajt. Még sokszor fogjuk látni, hogy az Isten jelenlétében zajlik a világegyetem történelme. Tudja, mit akar, s célját eléri. Mivel sokan ellenkeznek vele, ezért a „szegletkövön halálra zúzzák magukat” (azért újra és újra megpróbálják az emberek).
Nem így van, de én így képzelem el az örök jelenlét: Isten előtt köralakot ölt a világtörténelem. Bármelyik szeletére néz, együtt látja az egészet. A világ pedig engedelmeskedik Isten legapróbb részletekig lebontott tervének. Ez sokszor kínos a lázongásunk miatt, máskor sétagalopp, amikor belesimulunk akaratába. Persze emberek lépten-nyomon belerondítanak ebbe a tervbe. Ez sokaknak okoz fájdalmat. Hát vigyázzunk egymásra, emberek, hiszen szegről-végről mindnyájan rokonai vagyunk egymásnak, ahogy ezt korábban már kifejtettem másutt.              

Munkás Szent József ünnepén néhány idézetet hozok a munkáról, amelyek életem során elültek bennem.
…és Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó, és megpihent a hetedik napon. Teremtés könyve.
Atyám mindmáig munkálkodik, ezért én is [Jézus] munkálkodom. (Jn).
Aki nem dolgozik, ne is egyék. (Pál) … utóbb Rákosi, Sztálin.
Elég a mának a maga baja. Nézzétek a mezők liliomait, nem szőnek, nem fonnak…
Méltó a munkás az ő bérére.
És most ugorgyunk.
A legolcsóbb mezítlábas cigi a Munkás volt. Elvileg mindegy, melyik végét gyújtod meg. Volt, aki gondosan ügyelt rá, hogy előbb a rárajzolt gyár égjen le, s csak aztán a MUNKÁS (felirat).
Goli WC-felirat: „Ha már nyakig ülsz a sz*ban, kapaszkodj a magas életszínvonalba.”
Gimnáziumi tanár adta szánkba: Hol a munka, hadd kerüljem.
P. százados: Elvtársak! Gyenge kezdés után erős visszaesés.
Csúfolók:
1. Szerencsétlen az az anya, kinek fia csizmadia,
mert nem tudja, mely órában ragad a csirizes tálban.  
2. Egy kis homok, egy kis mész,
kőművesnek nem kell ész.
3. Kérdés: Bölcsész vagy? Válasz: Nem, csak elbambultam.
4. Egy mérnökagy egyenlő öt közgazdász aggyal.
Mottó: Szerencsés, aki azzal foglalatoskodik, amit szeret csinálni.
Axióma: Többnyire addig forgolódnak az emberek, ameddig meg nem találják a nekik testhez álló munkát.
Szólás: Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja.
Erősödő véleményem: Ha tudnám, hogy miféle rabszolgamunkával készül a legtöbb dömpingcikk, sose venném meg őket. Már többen üzentek a termékbe dugott levélen át, hogy kényszermunkások és embertelen körülmények között dolgoznak jó másfél műszakot naponta.
Kőmíves Kelemen országa: Kit nappal felraktak, éjjel elomlott.
Oswiciem hazug, cinikus felirata: Der Arbeit macht frei!    
Az oroszok hazug szlogenje. Málenkij robot=évtizedes gulag-munka.
Mielőtt abbahagyom, azt a sokat emlegetett tényt rögzítem, hogy a gótika idején a szobrok emberi szem által sose látható hátsó részét ugyanolyan szenvedéllyel kidolgozták, mint a látható részeket, mert Istennek készítették, aki mindent lát.
Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes!
A jezsuiták jelmondata: OAMDG. Omnia ad maiorem Dei gloriam. Mindent az Isten nagyobb dicsőségére!
A bencéseké: Ora et labora! Imádkozz és dolgozz!
Annak, aki fintorog munkához látni, biztatásul: Ha muszáj, akkor szívesen!
Itt befejezem, mert valahol csak el kell harapni a témát, hisz ez csak poszt.
Lábjegyzet a Kiv 14-hez. Szokatlan mozgásukból a fáraó arra következtet, hogy az izraeliek eltévedtek. Üldözőbe veszi őket. Ahogy Toldi botjával mutatja az utat Budára, Mózes is kinyújtja botját a tenger felé, s az eltakarodik útjukból. Rendkívüli apály, erős keleti szél… a lényeg: Átkelnek száraz lábbal a Vörös-tengeren. Majd újra kinyújtja kezét Mózes, s a tengerben botladozó egyiptomiak mind odavesznek emberestül, lovastul, harci szekerestül. Izrael fiai látták az egyiptomiakat holtan feküdni a tengerparton, és nagy félelem töltötte el a népet az Úr színe előtt, s bíztak benne meg szolgájában, Mózesben.
Közöm. Láttuk az előzőekben, hogy Arany L. meséje elérkezett a kifejlethez, „a kóró ringatta a kismadarat”, miközben a többiekkel elég sok kalamajka esett. Végül is a célba érés megtörtént. A választott nép épségben s gazdagon távozott Egyiptomból. Ez az Úr terve, s ez az ő akaratuk is, mely teljesedett. Azt, hogy mindezekhez mi közöm van, nem akarom hosszasan cizellálni. Annyi, hogy a Gondviselésben való bízás bölcs cselekedet, hiszen általunk át nem látható, előre nem látható megoldásokon át vezetgeti életünket. A mi dolgunk teljes bizalommal elfogadni irányítását. Attitűdünk hozzá pedig az Úr félelme, amely a Példabeszédek könyve szerint (1,8) a bölcsesség kezdete.     

Két történet.
1. Tegnap csoportunkkal találkoztunk. Jó hangulatban folyt az élménycsere. Sok minden történt a távoli és a közelmúltban a korombeli emberek regényes életében. Ide csak egyet hozok. M. Meséli, hogy lánya a megélhetésükhöz alapvetően fontos kártyáját nem találta. Se egyik lakásban, se a kinti házban. Szőrén-szálán elveszett. Rengeteg időt töltött el a kereséssel, futkosással, mindennek a feltúrásával – eredménytelenül. A telefonba már zokogott, úgy kért segítséget. M. azt mondta neki: Most nyugodj le, s próbálj visszaemlékezni rá, utoljára milyen körülmények között használtad a kártyát, s hívj vissza, ha eredménnyel jártál. Ezután M. a két frissen szentté avatott pápa közbenjárását kérte, hogy szerencsétlenül járt lányának ennyi segítséget adjanak. Alig fejezte be imáját, cseng a telefon. Megvan a kártya, szólt bele lánya immár felszabadultan nevetve.
2. Ma reggel rosszul jártam. Az üzletközpont ATM-jéből akartam pénzt felvenni még a szokásos vérvétel előtt. A gép párbeszédet folytatott velem: Kártya be, nyelv magyar, felvett összeg…, bizonylattal. Zörög a masina, kerreg-berreg, pénzt nem ad, csak egy bizonylatot. Kiírja viszont hálából, hogy keressem meg a bank ügyintézőjét, mert késve akartam az összeget kivenni. Az az igazság, hogy ahhoz, hogy bármikor kivehessem a bankókat, a rést záró ablaknak ki kellett volna nyílnia. No, ezt nem tette. Fél hét van, a bank még bőven zárva. Én el a kórházba. Érdekes módon fél órával hamarabb kezdték a vérvételt, így hamar sor került rám. Hova menjek misére most immár, hogy a bank közelében maradjak? Nem volt sok időm gondolkozni, mert a szomszédban a szaléziek misére harangoztak. Íme, a megoldás. Utána vissza a parkolóba, de még 20 percem van banknyitásig. Hogy ez ütemesen teljen, a hídfelújítás miatt kialakult dugóba kerültem. Mire szabad parkolóhelyet találtam, és beértem a bankba, éppen 8 óra lett. Én voltam a második ügyfél. Megkaptam a kért összeget, s a tájékoztatást, hogy az ATM elég vacak. „Parkoló pályára”tette a pénzemet, melyet az üzemeltető cég visszautal a számlámra. Így legyen!
A mai zajban nehezebben halljuk meg a Gondviselő szavát, de ő gondoskodik rólunk. Avagy nem ment minden olajozottan mindkét esetben?
Hála Istennek, igen. Sokszor szoktam megszólítom őt a Te Deum zárószavaival: „…ezért, Uram, kérlek téged: Ne hagyj soha szégyent érnem.”
Lábjegyzet a Kiv 13-hoz. Mielőtt útnak indulnak, az Úr a lelkükre köti, hogy minden elsőszülött fiút szenteljenek neki, s évente tartsák meg a pászka ünnepét. Hét napon át kovásztalan kenyeret egyenek. Mindkét gesztussal arra emlékezve, hogy az Úr erős kézzel hozta ki népét Egyiptomból. Elindult tehát a felfegyverkezett néptömeg minden kincsével, minden állatával. A Sás-tenger mellett haladtak. Mózes az egykor tett ígéret szerint József csontjait magával vitte Egyiptomból, hogy Kánaánban temesse el Jákob sírjába. A vonulók előtt Isten haladt: nappal felhőoszlop, éjszaka tűzoszlop formájában, hogy mutassa az utat a választottaknak.
Közöm. Most fordul a leírás élesbe. Emlékezzünk Arany László meséjére. Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat. Ám a kivonulás nem mese, hanem véres valóság. csak a hasonlóság igazi. Eddig folyt a cicázás, a huzavona, mígnem felpörögtek az események. Megindul a tömeg, hogy soha többé ne térjen vissza Egyiptomba. Megindul később a fáraó is. De ott még nem tartunk.
Az aktuális kérdés: Vannak-e jelei annak, hogy Isten ma is felhő- és tűzoszlopként mutat utat nekünk?
A kérdésre fent válaszoltam mai posztomban.    

Most harmadszor írom le blogomban, hogy „túlélsz, pöcök”. Úgy kell Örkény Istvánnak, miért írt egyperces novellát róla. Talált valami igen hétköznapit, olyat, amely minden ember életében előfordul. A novella olvasója felcsillanó szemmel veszi tudomásul, hogy ilyen „pöcke, pöcökje” neki is van. Nem is egy. Bár lomtalanításkor megszabadultam két, alig használható csavarhúzótól, amelyeket ezelőtt 58 éve örököltünk – használtan, azért maradt jó néhány.
Most egy huszonöt éves pöcökről írok.
Negyed évszázada költöztünk Óbudára, a Pók utcába. Sokat mesélhetnék az úttörő időszakról, amikor egy, az építkezés során itt felejtett vastalicskát (japánert) toltunk ketten L.L.-val, aki természetesen már régen elköltözött saját házába. Akkor a ház körüli sittet vittük egy lerakóhelyre. Hatalmas és kisebb betondarabokat, téglákat, drótokat, miegyebet. Az NDK-ból ideszakadt Sabina rumos teával kínálta az együtt güriző tulajdonostársakat. Érdekes Sabina sorsa. Az NDK-ba a KISZ jóvoltából kiutazó és ott dolgozó Pista gyerek feleségül vette Sabinát, s idehozta a legvidámabb barakkba (vö. a szabin nők elrablása). Majd adódott, hogy akinek német társa van, az meg van invitálva az immár egyesült NSZK-ba, s ők azonnal mentek két gyerekükkel. (Vö. a szabin pasik elrablása.)
De hát a „pöcök”-ről ígértem írni.
A pöcök egy kb. két és fél méteres pvc-sín – áramvezeték-csatorna. Ugyancsak a tereprendezéskor került hozzám. Akkor még nem tudtam, mekkora kincs. Elég széles ahhoz, hogy egy matchbox-autót leguríthassak a teknőjében. A sort alighanem saját fiunk nyitotta meg, aki öt éves volt ideköltözésünk idején. Már voltak játékautói. Székre tettük a csatorna egyik végét, s indult az egyirányú autócsorda lefelé. Sokáig elszórakoztatta a fiút. Kis kihagyás után újra életre kelt a pvc-sín. Matyi unoka ma 17, de nem volt mindig ennyi. Boldogan játszott a száguldó kisautókkal. Őt követte az öccse, Tim, majd kishúga, Estelle. Egy ilyen mókából ő sem maradhatott ki. (Akinek két bátyja van, az szereti az autókat is. Estelle egyszer egy kisautót illesztett a hajához, jelezve, hogy neki autós hajcsatra volna szüksége.) Aztán a most 10 éves Gosti következett. Érdekes módon húgai nem igazán vonzódtak hozzá, noha megpróbáltak autógurítósat játszani ők is. Ám ma itt van Levi fiú, aki már főállású bölcsődés. Elővettem a pvc-pöcköt, és ő boldogan eregette le rajta a traktort, a buszt, a rendőrautót, a kombájnt, a papa zöld autóját és kisebb labdákat is. Órákig buzgólkodott, majd megebédelt és most az igazak álmát alussza.
Az előbb emlegettem, hogy „elővettem a pvc-pöcköt”. Igen. Merthogy éjszakánként hasznos funkciót tölt be. A legtöbb ágy egy idő elteltével a széle felé lejteni kezd a szivacsmatracok tökéletlensége miatt. Úgy aludtam egy darabig, hogy „ellentartottam” az enyhe lejtőnek. Persze elég gyorsan meguntam. Arra jöttem rá, hogy egy cm-rel meg kell emelnem az ágybetét külső szélét. Fogtam a balkonsarokba támasztott műanyagsínt, és az ágykeret mentén lefektettem hosszában. Éppen a kellő alátámasztást kínálta. Használata óta nyugodtan alszom az immár újra vízszintes ágyamon.
Megértitek, hogy a „pöcök” túlél engem?!        
Lábjegyzet a Kiv 12-höz. Pászka (húsvét) előképe. A kivonulók egyéves hím bárányt szerezzenek, szól az utasítás. Vérét kenjék az ajtófélfákra és a szemöldökfára, hogy a halál angyala megkímélje az ott lakókat. A bárányt süssék meg, minden részét egyék meg, a csontokat égessék el, hozzá kovásztalan kenyeret fogyasszanak keserűsalátával. A szomszédoktól szerezzék meg az ezüst- és aranytárgyaikat. Az Úr angyala végigvonul éjszaka Egyiptomon és minden elsőszülött gyermeket megöl a fáraó fiától kezdve a rabszolgákig lefelé. Az állatokét is. „Ezt a szokást akkor is tartsátok meg, amikor bejuttok arra a földre, amelyet az Úr ad nektek”. Mindez megvalósult és valóban hagyományteremtő esemény volt.  „Nagy sírás tört ki Egyiptomban.” A fáraó immár utasította Mózest, hogy menjenek azonnal innen marhástul. Meg is tették. A férfiak száma 600 000 volt. A fejezetből kiderül, hogy összesen József óta 430 évet töltöttek Egyiptomban. 
Közöm. Olyan ez a történet, mint eposz, mint egy hősköltemény. A választott nép nyomora és abból való szabadulása isteni vezérléssel. Nem sieti el a szerző a történések elbeszélését. Kitér minden fontos eseményre. Így pl. a pászka szertartás eredetére, gyökereire. Én a héber pászkán részt se vehetnék, hacsak a circumcisiónak alá nem vetném magamat. Legalábbis a fejezetben ezt rögzíti írója. Az isteni beavatkozás itt meghatározó. A későbbi eposzokban csak érintőleges. Hogy mi történt valójában, azt több ezer év távlatából nehéz kideríteni, talán nem is lehet. Egy biztos, Isten szeretet. Látja, mi fog történni, esetleg közli is a prófétákkal, így Mózessel is, de magát meg nem tagadja. Így csak találgathatunk, miért a sok gyilkosság, miért a nagy földrengések, miért a cunamik, miért a lávakitörések pusztításai, miért az ártatlanok szenvedése. Utóbbiról NP jezsuita megjegyzését írom ide. Ez a szeretet ára.  
   

Bagdy Emőke előadásai közérthetőek, lényeges dolgokat mondanak el az emberről, a helyes életvezetésről, arról, hogy hol a helyünk az univerzumban, hogy a jobb agyfélteke szerepe hanyagolt, pedig érzelemvilágunkat szabályozza, működteti és kibontakoztatja. Márpedig tudni lehet, hogy érzelmeink a sajátjaink, ellentétben a gondolatokkal, amelyeket innen-onnan felcsipegetünk, megtanulunk és alkalmazunk. Az ember okoskodhat, ameddig akar… Emlékezetem szerint azt mondta BE egyik előadásában, hogy az érvelés hatékonysága kb. 7%. Szemben az érzelmi ráhatással, amelyé meghaladja a 40%-ot. A pontos számokra már nem emlékszem, de a PAX tévében hallgatott előadásában csakugyan szó volt értelemről (bal félteke vezérli), érzelmekről és szellemvilágunkról. Arról, hogy hogyan kapcsolódunk szuverén entitásként a világegyetemhez, hogyan egymáshoz.
Akkor nagyon elült bennem az a gondolat, hogy a blogokban közzétett posztok többé-kevésbé értelmesen megfogalmazott témákat járnak körül, s próbálják elhinteni, amit írójuk arról tud vagy tudni vél. No hiszen. Ha elég értelmes a blog, 7%-a megy át az interneten azok körében, akik egyáltalán elolvassák. Csakhogy az érzelmek átadásának nincsenek meg a kellő műformái. Az intimitások nem tartoznak a közzétehető témák közé. Az érzelmes ömlengések giccsesek, a saját sikereink boldog elővezetése pedig öndicséretgyanús.
Egyszer a közelmúltban írtam az érintés testi és lelki vonatkozásairól. Arról már mégsem szólhatnak naponta a posztok, hogy most hagyd abba az olvasást és simogasd meg a párodat, dögönyözd meg az unokádat, gyúrd át finoman minden kis izmát a karján, a nyakán, a hátán, a lábain. S arról se, hogy tornáztasd meg.
Viszont akadhat egy terület, amely harmonikusan adagolja a tudást és az érzelmeket. Ezek pedig a bennünket ért élmények, amelyeknek a megosztása csakugyan bevonhatja az olvasót abba a miliőbe, amely minket egy történés folyamán körbevesz. Egy-egy rövid történet élővé teszi a posztot, emberivé a közlést, embernek való tartalmat kölcsönöz neki. Csak élnünk kell vele. Próbálom ezután. Hátha sikerül.
PS. Ma egy rövidhíren akadt meg a szemem: „Magyar egyházi és politikai méltóságok is részt vettek [Rómában]a szentté avatási szertartáson– tájékoztatott a Vatikáni Rádió.” Továbbgondoltam a hírt: Még sokkal több egyházi és politikai méltóság, valamint velük egyenlő méltóságú polgár itthon maradt. Egy részük tévén, rádión keresztül követte a vatikáni eseményeket. Ha valakinek ez kevés volna, álljon itt a pápa mai tweet üzenete: . „Az egyenlőtlenség a társadalmi problémák gyökere.”
Lábjegyzet a Kiv 11-hez. Néhány kijelentésbe foglalható össze a fejezet. Az Úr engedékennyé teszi az egyiptomiakat a választott nép iránt, akiket felszólít, szomszédjaiktól kérjenek ezüst és aranytárgyakat. Mózes isteni üzenettel megy a fáraóhoz: Ha nem enged, saját elsőszülöttje, és minden ember és állat elsőszülöttje meghal. Mint várható volt, a fáraó most sem hajlott az engedékenységre.
Közöm. Mióta ezüstöt és aranyat bányásznak, azóta ez a két nemesfém kincsképző. Amiből kevés van, az értékes (a gyémánt is). Amikor megélhetési zűr van háborúskodások miatt, terméskiesés miatt aszályos években, akkor mutatkozik meg, hogy mennyit érnek az értékőrző a nemesfémek. Így van ez akkor is, amikor bankválságtól lehet tartani; amikor rájövünk, hogy a király meztelen, a papírpénz mögött nem áll semmi, csak a nyomdatechnika; amikor bedőlnek a valuták. A túlélést jelenthetik a tartalékok. Ám Krisztus óta felülírja ezt a szeretet, mint a legnagyobb kincs. Péter a béna koldusnak azt mondja: Aranyam, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom. Krisztus nevében mondom: Kelj fel és járj! Az felugrott és táncolni kezdett örömében.
Ami pedig a fáraót illeti, alighanem jobban érdekelte, hogy miféle csodák jöhetnek még, mert ezt olvassuk: „a fáraó nem hallgat rátok, hogy csodajeleim sokszorozódjanak Egyiptom földjén”. Veszélyes játékba fogott, ha ezt akarta. Felelőtlen, mint az az ember, aki borítékos sorsjegyeket vásárol (a családja megélhetését jelentő) havi fizetéséért az izgalom, s a meggazdagodás vágyától hajtva. Aztán nem marad semmije sem. 

Tegyük fel, hogy 10 000 év múlva rátalálnak az én számítógépemre. Tegyük fel azt is, hogy a régi korokból alig marad használható információ a mai napról. Valaki nálam sokkal értelmesebb megfejti, hogy miféle szövegeket rejt a winchesterem. A mai napot felütve bizonyára hálásak lesznek azért, hogy megemlékezem a világ első pápákat érintő kettős szentté avatásról. A felvetés, tudom, abszurd, mert nem hiszem, hogy valaha akkora sajtója lett volna bárminek, mint a mai nap eseményének. Az előzetes becslések arról szóltak, hogy 200 000 embert várnak a kanonizálásra. A közbülső számokat most nem részletezem. A másik szélsőérték 3 milliós tömegben jelölte meg a látogatók számát. Én már a képernyő előtt ültem, amikor megérkeztek a fiatalok és felségem. Kérdésükre, hogy hányan vannak a téren és a környező térségeken, ránézésre azt mondtam: kétmillió-száznegyvenezer-ötszázhuszonnyolcan. Ehhez tartom magamat, amíg más meg nem cáfolja becslésemet.
Legalább négy pápáról szóltak a megemlékezők, de a többi nevét is említették, XII. Piustól indítva. Gyerekkoromban ő volt a pápa. Az 1956-os forradalommal kapcsolatban szolidaritását fejezte ki a magyarok mellett. Utódja, XXIII. János megválasztásakor kiskamasz voltam. Mivel magyarul is megjelent enciklikája a Pacem in terris, megvettem, elolvastam, igaz tartalmúnak találtam. Utódja VI. Pál fejezte be az elődje által indított zsinatot. Néhány emlékezetes megnyilatkozása volt. Az élet védelmében síkra szállt a fogamzásgátlók használata ellen, majd Mindszenty bíboros külföldre vitele ügyében játszott kulcsszerepet. Köze volt a bíboros félreállításában, melyet M.J. alázattal tudomásul vett, de mélyen meg is bántódott miatta. (Azóta odaát minden problémát elsimítottak.) I. János Pál egy hónapos szolgálata mindenkit elgondolkoztatott. Mi volt az ő megválasztásának a célja? Transzcendens aspektussal nem rendelkezvén innen nem tudjuk megállapítani. Utódját nem lehetett megjósolni, Karol Wojtyláról is csak annyit prófétált Pater Pio, hogy pápai szolgálatot kell majd ellátnia.
Most XXIII. Jánost és II. János Pált is szentté avatták, azaz kanonizálták. Ez azt fejezi ki, hogy életvitelük Istenre irányított volta alapján biztos, hogy üdvözültek. Sok támadás éri őket, és azokat, akik erre a lépésre határozták el magukat. Erre azt mondom, az vesse rájuk az első követ, aki bűntelen. Bizony, bizony, gyarló embereké is a mennyek országa Isten irgalmából fakadóan. Meglepetésként hatott, hogy XVI. Benedek emeritus pápa jelen volt az eseményeken, s természetesen a ceremóniát levezénylő Ferenc pápa, akit szintén nem mindenki becsül úgy, mint én.
Pedig mindenki előtt elmondta: „Bűnös ember vagyok, imádkozzatok értem.” Mi kellene még?
A két pápa szentek közé való beiktatása megtörtént. Akit ez zavarna, még egyszer leírom: akit nem kanonizálnak, az is üdvözül, ha maga is rajta van, és bízik Isten irgalmas szeretetében. Sok helyet készített ugyanis az Atya az embereknek az ő országában.
Lábjegyzet a Kiv 10-hez. Még mindig a fordulatok előtt állunk. A 8. csapás a sáskajárás. Mózes fenyegeti a fáraót. Annyi sáska lepi el országát, hogy fű, fa, gyümölcs egy szál se marad utánuk. A fáraó nyakassága folytán így is lett. Már sejtjük a folytatást: A fáraó elismeri: vétett istenük ellen, s imáikat kéri. Utóbb természetesen mégsem engedi el a hébereket, csak a férfiakat, hogy áldozatot mutassanak be Istenüknek. Marad tehát a 9. csapás. A háromnapos sötétség. A fáraó alkuba bocsátkozik. Mehettek emberek, gyerekek asszonyok, de állataitok maradjanak veszteg. Mózes tiltakozik. Erre a fáraó ráripakodik: „Ha még egyszer a szemem elé kerülsz, életeddel fizetsz érte.” Mózes válasza: „Te mondád.”
Közöm. A fáraónak kezesek kellenek: nők és gyermekek. Ajánlatát Mózes elveti. Ma ugyanez a helyzet. Pénzre van szükséged? Jelzálogot kér a bank. Készpénzfizető kezeseket kér a bank. Hátterében a földi biztonságra törekvés, a bukástól való félelem áll. Akik ismerik a történelmet, jól tudják, hogy adott esetben mit érnek ezek a biztosítékok, zálogban hagyott tárgyak, túszul ejtett emberek, kezesek. Ha Isten is úgy akarja – semmit. Ma ejtek tíz hadifoglyot, holnap végez mindnyájunkkal egy rajtaütés, egy bombatalálat, egy akna, egy kézigránát.
Az egész kapitalizmus erről szól. A kapitalista többet és többet akar, mert fél, hogy lemarad, hogy éhen vész, hogy … tudom is én, mitől fél. Mindenesetre úgy viselkedik, mint a mérgezett egér, a biztonságra való törekvés válik mániájává, aminek egész népek, térségek isszák meg a levét. Utóbb pedig jöhet egy fordulat, amikor a pénzre még éhesebb falkák orozzák el a kisebbektől összekuporgatott vagyonukat. kevesebb energiával akár szerethetnénk is egymást, vagy legalább elismerhetnénk kölcsönösen kinek-kinek emberi méltóságát.  

A rendetlen ragaszkodás mint olyan erkölcsi kategória. Arról szól, hogy szokásokat veszünk fel, melyek életvezetésünkhöz nem, vagy csak érintőlegesen tartoznak. Rendetlenül ragaszkodhatunk a mindennapi jégkrémhez, a mindennapi csokoládékockához, a mindennapi kakaóhoz, a mindennapi sörhöz, a mindennapi negróhoz, bizonyos tévéadások kihagyhatatlan megnézéséhez, a számítógép előtt való üldögéléshez, az interneten való csaknem folyamatos szörfözéshez, a túlságos falatozásokhoz, bármihez, ami nem, vagy nem okvetlenül tartozik hozzá fejlődésünkhöz, előrehaladásunkhoz. Ezek helyett kell(ene) személyiségünknek megfelelő elfoglaltságokat találni, továbbá annyira használni a világ javait, amelyek és amennyiben előmozdítják mindazt, amire teremtve vagyunk. (Ez a kategória Loyolai Szt. Ignácé).
Nekünk nagy élményt jelent pl., hogy viszonylag elérhető távolságra lakik megházasodott fiunk családostul. Ám életvitelük önálló volta miatt nem tanácsos azon ácsingózni, hogy mikor jönnek, és addig miért nem, stb., stb. Ha ránk vonatkozik az, hogy a világ értékeiből (a rokoni kapcsolati tőke is ilyen) csak annyit illik felhasználni, amennyi előrehaladásunkat előmozdítja, akkor rájuk is igaz. Így hát olykor örülünk egymásnak, s olykor türelemmel várunk a következő találkozásra. A kapcsolattartásnak, de a felnőttként való leszakadásnak, önálló életvitelnek is megvan a maga jogosultsága. A kettő egyensúlyáról kellő odafigyeléssel kell gondoskodni.
Mindig örülünk, ha jönnek, és tudomásul vesszük, ha éppen önálló életükön dolgoznak otthon önálló családként, vagy a korosztályuk körében építgetik az emberi kapcsolatokat.
Mostanában beállni látszik a találkozások és egyedüllétek gyakorisága, mely persze a kölcsönös egymásrautaltság/önállóság függvényében dinamikusan változik.
Lábjegyzet a Kiv 9-hez. A lényeget lásd, ne a következetlenséget. Ez áll a Biblia egészére. A szelleme abszolút igaz. Az egyes könyvek írói koruk színvonalán adják elő mondandójukat.
Itt ez se enged, az se hagyja. Mózes felkeresi a fáraót azzal fenyegetve, hogy dögvész viszi el állatállományát, ha nem engedi elvonulásukat. Jött a veszedelem, s az egyiptomiak minden állata elpusztult. Csak a Gósen földjén tartott izraeliták állatai nem. A fáraó megátalkodott, és nem bocsátotta el a népet. Jött a következő, immár 6. csapás. A hamut feldobta Mózes a fáraó előtt, s a hulló portól minden egyiptomi kelevényes lett. A varázslók ezúttal „beteget jelentettek”. A fáraó ismét megkeményítette szívét. Ezért két nap múlva a 7. csapás is bekövetkezett. Jelezte a fáraónak Mózes, hogy makacskodása miatt hatalmas jégeső veri el Egyiptom földjét. Felhívta a figyelmet arra is, ha a rabszolgák és az állatok a szabad ég alatt tanyáznak, menthetetlenül elpusztulnak a jégtől. Így is lett. A történetíró mintha megfeledkeznék róla, hogy egy hét se telt el azóta, hogy a dögvész minden állatot elhullajtott. Írtam, hogy a lényegre figyeljünk! Lehet, hogy a csapások között nagy idők teltek el, lehet, hogy hamar pótolták az állatokat újakkal. Látszólag mégis fennáll az összeférhetetlenség. Mindenesetre újra ígér a fáraó, és ismét nem teljesíti ígéretét. 
Közöm. Nemde ez a huzavona folyik napjaink politikájában is? A lényeget kerülik, mint macska a forró kását, s diplomatikusan körülírják a dolgokat. Aztán másképpen értelmezik a leírt egyezményeket. Gondolhatunk a parlamenti választásokra is. Miket ígérnek a pártok, s mivé lesznek azután, hogy hatalomra kerülnek. Gondolhatunk a jogászokra, akik képmutató és hazug módon csűrik-csavarják a paragrafusok értelmét. Avagy vesztett-e már pert nagy vagyonnal rendelkező ember? De gondolhatunk a tömegtájékoztatásra, a médiára. Ugyanúgy hatalmi érdekeket szolgálnak. A mai hatalmas erőfölényt felmutató birodalmak sem különbek az ókoriaknál. De ha buknak, akkor létükkel fizetnek galádságukért. Tudjuk, hogy Egyiptommal is ez történt. A választott nép szabadul. Csak még addig történt egy s más.            

Minden György druszája Ferenc pápának, akit ugye Jorge névre kereszteltek. Alighanem egyik neve napját se üli meg úgy, mint mifelénk szokás. Azzal együtt Isten éltesse így sárkányölő Szent György napja környékén! Ez a derék pápa olyan dolgokat fogalmaz meg, amelyek újszerűek és lényegesek. A napokban 40-50 fő előtt a Szent Márta házban többek között ezt prédikálta: Félünk az örömtől?! Jobb azt gondolni: Isten létezik, de messze van; Jézus feltámadt, de messze van. Kissé távol vannak. Félünk Jézus közelségétől, mert ez örömmel tölt el bennünket. Ez magyarázza, hogy annyi keresztény élete szüntelen temetéshez hasonlít. Jobban szeretik a szomorúságot, mint az örömet. Nem az öröm világosságában, hanem az árnyékban mozognak jobban … De Feltámadásával Jézus örömet ad nekünk – annak az örömét, … hogy közelről követhetjük, hogy a nyolc boldogság útján járhatunk, annak az örömét, hogy Vele lehetünk… Te beszélsz Jézussal? Te elmondod azt Jézusnak, hogy: ’hiszem, hogy élsz, hogy feltámadtál, hogy közel vagy hozzám, hogy nem hagysz el?’ A keresztény életnek ilyennek kell lennie: Párbeszéd Jézussal, mert Jézus mindig velünk van problémáinkkal, nehézségeinkkel, jó cselekedeteinkkel.” 
Igaza van. Abban is, hogy végtelenül boldog perspektívát rajzolt az ember elé a Megváltó, s abban is, hogy meg kell tanulnunk megszólítani őt, azaz valamiképpen dialógus támadjon közöttünk.
Merthogy ő életem fix vonatkoztatási pontja, akitől indulhatok, akit követhetek, akihez mindig visszatérhetek, aki abszolút, akinek a példája modellálható, s minden embernek való.
Ha én volnék a pápa, most biztos így folytatnám: Kérdezd meg magadtól: ki az életed fix vonatkoztatási pontja? Aki sose csalt meg, s akiben sose csalódtál. Aki örök értékeket vonultat fel életvezetésedhez. Ha megtaláltad, kövesd a példáját.
Lábjegyzet a Kiv 8-hoz. A „húzd meg-ereszd meg” játszma csapásról csapásra folytatódik. Tehát békák lepik el Egyiptomot.  A varázslók ugyanezt képesek megcsinálni. Mégis hajlik rá a fáraó, hogy elengedje a népet. Másnap a döglött békákat halmokba rakták. Bűzlött tőlük egész Egyiptom. Mondanom se kell, a fáraó szíve megkeményedett. Most aztán következnek a további „szigorítók”. Áron a föld porára üt, s szúnyogok milliárdjai lepik el az országot. Új fejlemény: Ez a varázslóknak nem sikerült. A fáraó szíve mégis megkeményedett. Másnap reggel a Nílus partján folyt a további alkudozás. Mivel a fáraó nemet mondott, Áron másnapra bögölyök támadását ígérte. Ez is bekövetkezett. Az egész ország vakaródzott. A fáraó most már látszólag enged: Mehettek áldozatot bemutatni, de az országon belül. Félt, hogy otthagyják a kizsákmányoltak az országot. Még abba is belemegy, hogy Gósen pusztájába menjenek, „de ne túl messzire”. Ám meggondolja magát, és továbbra is megkeményíti a szívét. A huzavona és az korábban emlegetett mese hasonlóságokat tartalmaz. Az ismétlődő elemek könnyen mesélhetővé teszik a történetet. Persze ez csak stilisztikai kérdés. A lényeg: A fáraó attól való félelme, hogy a héberek távozásával meggyengül országa, nagyobb, mint az egyes eddigi csapások okozta veszteség. 
Közöm.
Az emberek egy része – köztük én is – hajlamos arra, hogy az általa jónak ítélt taktikán ne változtasson. Ez a makacsság olykor elég sokba kerül. Állítólag Bismarck emlegette: „Egyedül az ökör következetes.” (Ő aztán az volt, nem is kicsit.) A fáraó is következetes. Ezért véleményének megingatására egyre súlyosabban érzi az Isten kezének ránehezedését. A mai politikában ugyanez érvényesül. Vannak, akik a status quo fenntartása mellett kardoskodnak, s az ellenszegülőkre „nyomást gyakorolnak”. Csakhogy a földi hatalmak ezt saját érdekeik mentén teszik, melyek időnként szeszélyesen változnak. A csapások fokozása Egyiptomra mindvégig a héberek szabadon engedését célozta.   

Ma megidézek egy mesét, amelyet kb. II. osztályos korunkban olvastunk. Kicsit hosszú, de nem baj. Ennyi nosztalgiázás belefér, egyébként is célom van vele.
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis madár. Ez a kis madár egyszer nagyon megunta magát, rászállt egy kóróra.
- Kis kóró, ringass engemet!
- Nem ringatom biz én senki kis madarát!
A kis madár megharagudott, elrepült onnan. Amint ment, mendegélt, talált egy kecskét.
- Kecske, rágd el a kórót!
Kecske nem ment kóró-rágni, a kóró mégse ringatta a kis madarat. Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy farkast.
- Farkas, edd meg a kecskét!
Farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy falut.
- Falu, kergesd el a farkast!
Falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy tüzet.
- Tűz, égesd meg a falut!
Tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy vizet.
- Víz, oltsd el a tüzet!
Víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy bikát.
- Bika, idd fel a vizet!
Bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy furkót.
- Furkó, üsd agyon a bikát!
Furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy férget.
- Féreg, fúrd ki a furkót!
Féreg nem ment furkót fúrni, furkó nem ment bika-ütni, bika nem ment vizet inni, víz nem ment tüzet oltani, tűz nem ment falu-égetni, falu nem ment farkas-kergetni, farkas nem ment kecske-enni, kecske nem ment kóró-rágni, kóró mégse ringatta a kis madarat.
Megint ment, mendegélt a kis madár, talált egy kakast.
- Kakas, kapd fel a férget!
Szalad a kakas, kapja a férget; szalad a féreg, fúrja a furkót; szalad a furkó, üti a bikát; szalad a bika, issza a vizet; szalad a víz, oltja a tüzet; szalad a tűz, égeti a falut; szalad a falu, kergeti a farkast; szalad a farkas, eszi a kecskét; szalad a kecske, rágja a kórót; a kóró bezzeg ringatta a kis madarat.
Ha még akkor se ringatta volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Lábjegyet a Kiv 7-hez. A történet fordulatokban bővelkedő, és a valóság komoly. Mózes 80, Áron 83 éves, amikor megállnak a fáraó szőnyege szélén azzal, hogy engedje el országából az általa kizsákmányolt izraelitákat. De a fáraó „megkeményítette a szívét” és nem engedte el őket. Ekkor elindult a 10 csapás, 10 félelmetes természeti tünemény, mely egyre inkább szorongatta az egyiptomiakat. A csapások keménysége fokozatosan nőtt. Mielőtt sort kerítettek volna rá, Mózes próbálkozott. Áron ledobta a botját a fáraó előtt, s az nyomban kígyóvá változott. A fáraó mágusai mind ledobták botjaikat, s azok is kígyókká lettek. De Áron botja felfalta amazok botjait. A fáraó mégse hajlott arra, hogy elengedje Mózes népét. Ekkor első csapásként a Nílusba vetett bot Egyiptom minden vizét vérré változtatta. Tíz napig döglött halak bűze terjengett az országban. A mágusok is meg tudták csinálni a víz vérré változtatását. Így a fáraó nem engedett. A második csapásként Egyiptomot békák lepték el. Békák a dagasztó teknőben, a fáraó ágyában, rámásztak mindenkire. Mondanom se kell, a fáraót nem hatotta meg a békák jelenléte, többet ért neki a zsidók rabszolgamunkája.  Így hát ezúttal sem engedte el a zsidókat.
Közöm. Nemde ma is így van ez? A kizsákmányolókat nem hatja meg a szakszervezet, sem a sztrájk, de még a tüntetések se. Ellenállnak körömszakadtáig az állami előírásoknak, bírói döntéseknek is. Az éri meg nekik, ha minden marad a régiben, a nemzetek marék rizsért húzzák az igát, s gondoskodnak saját egészségügyi ellátásukról is. Van ilyen. Nekem mégis egy mese jutott eszembe erről a folytonos ellenkezésről. A II.-os olvasókönyvünkben szerepelt Arany László meséje.