Mickey webnaplója

Miklós fiú harminc éve látott napvilágot.
Azóta párhuzamosan öregszünk.
Ő a statisztikai fiatalkorúságot hagyja ma a háta mögött, mi pedig egyik évet a másik után így: pikk-pakk. Nem szeretném, ha „öcsi bácsi”-nak neveznék. Volt ő Mica, Kismiki, hiszen hozzám képest csakugyan az volt, de nem az ma. Ahogy Zakariás felírta egy táblára keresztelő nevét: János az ő neve, úgy ide írom magamnak: ezután Miklós az ő neve. Ja és Isten éltesse Miklóst! Tücsi jó kajákat kreált, én meg kikerestem azt a zenét, amit kisgyerekként nem tudott megunni. Presser, electromantic https://www.youtube.com/watch?v=8kQBlHwv9Ps
Megköszöntöttük a közösen elköltött ünnepi vacsora során.
Lábjegyzet a Kiv 6-hoz. Az Úr Mózeshez. „Majd meglátod, mit teszek a fáraóval!” „Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr, az Isten kiszabadítottalak titeket az egyiptomiak szolgaságából.” (Ezzel a mondattal még sokszor fogunk találkozni az ószövetségben.) Itt újra sorolja a szerző, hogy kikből áll Izrael tizenkét törzse. A törzs történetét újra és újra el kell sorolni, így kívánja a hagyomány, így a szokások, a tisztesség, az írásbeliség alig megléte. Néhány nevet kiemelek.
Lévi 137 évig élt. Kehát 133 évig, Amram 137 évig. Mit tudunk róluk (és a többiekről)? Semmit, vagy a nevükön kívül alig valamit. Hosszú életet éltek az Úr kegyelméből.
A fejezetben még az Úr utasítja Mózest, hogy keresse fel megint a fáraót.
Közöm. Három hosszú életű ember. Mai kutatók egy himalájai embercsoport hosszas életének okaival foglalkoznak. Három okot sorolnak fel. 1. A Himalája kőzeteiből kioldott ásványokkal dús vizet isszák a helyiek. 2. Egy helyen kiemelkedően magas kort érnek el. Ott tömérdek kajszibarack terem. Ez fő ételeik egyike. 3. Állandóan föl-le közlekednek, lévén a hegység igen meredek, alig találni rajta vízszintes területet.
Megjegyzem, nem vonz a föl-le császkálás. Épp elég az első emelet. A csapvizünk még mindig átlagon felül jó. Kicsit klóros, kicsit ezért káros, de ha nem volna klóros, nagyon káros volna. Marad még a kajszi barack. Nem tudom, idén milyen lesz a termés az Alföldön.
Közöm a családfához is van. Felsorolják, hogy ki kinek az ijafia. Nekünk is van több száz fotónk a régiekről. Drága megboldogult anyánk gondosan felírta a képek hátára, hogy ki kicsoda. Legtöbbjét még be tudom azonosítani. És a következő generáció? Mit mond nekik, ha tudják: az a szépia színű műtermi kép szegény jó dédanyjuk mostohatestvérét, amaz meg férjét és lányát örökíti meg.
Van apánk családjáról egy képünk. Érdekes módon anyjuk nem szerepel rajta. Minden gyerek rajta van. Tudom, ki kicsoda. Azt is tudni vélem, hogy a köztük álló férfi sokuk keresztapja, egy agglegény ügyvéd, akinek Szekszárdon nagy háza volt. Ám megoszlik a vélemény a férfi kilétét illetően. Mások szerint apai öregapánk áll gyermekei között. Már most bizonytalanságban vagyunk a személyek azonosságát illetően.
Én apai nagyapámról egy képet láttam. Lovon ül egyenes derékkal. Grószi (nagyanyánk) emlegette is sokat: Nagyapátok úgy ült a lovon, mint a cövek!
Bizonyára.          

Biológiai órámat el kellene vinni a biológiai óráshoz, hogy nézzen bele. Ha értetlenkedve fürkészné arcomat, elmondhatnám neki, amit most nektek, hogy reggel tejeskávéval indítok, majd néhány óra múlva – ha szükségesnek érzem – utána küldök egy másikat is. Ezután – azt gondolhatnám logikusan –, hogy ébren tart, felpezsdít, elindít úgy, hogy alig tudok megállni. De az én szerkezetem nem logikus, hanem misztikus.
Hogy agyam kellő tréningben részesítsem, vettem egy rám méretezett rejtvénylapot (Fülesbagoly olasz módra). Nekiugrottam egyik feladványnak és … elaludtam rajta. A két kávé után. Majd újra és újra próbáltam a meghatározásokra és megoldásokra figyelni. Nem sikerült. Belealudtam többször is. Akkor otthagytam a vacakolást, más munkát keresve. Este választhattam: a tévét nézem, vagy fejtem az újság különféle típusú rejtvényeit. Hármat-négyet megfejtettem. Az utolsót este 11-re fejeztem be. Egy „Szerkessze újra” rejtvény volt. Egy fekete kocka valahol a négyzethálóban, mellette egy-egy szám. A meghatározásokat, a rejtvényt nekem kell összeállítani ennyi támpont felhasználásával. Máskor is szokott sikerülni, ha nem minden meghatározás kiszáradt folyómeder Iránban (négy betű) jellegű. Most is kitöltöttem az ábrát. Azonban általában belenyomorítom a meghatározásokhoz járó sorszámokat a kockákba. Most nem. Csak írtam és írtam, amit kellett. Néha utánaszámoltam, hogy jó helyen tapogatódzom-e. És seperc alatt elkészültem a mókával. Ekkor 17. órája voltam ébren, a kávéivástól számított 14–15 óra távolságban, és nem voltam álmos, úgy kellett magamat belepasszírozni az ágyba.
De minek.
Reggel elmeséltem feleségnek, hogy már megint fel kellett ébrednem. Álmomban valahol Németország egyik városában találtuk magunkat, ahol utat tévesztettünk. A 80-as számú villamossal kellett volna szálláshelyünkre menni, de az elkanyarodott valahol. A megállóban csak az 5-ös számú állt meg. Közben este lett, zegernyéssé vált az idő, és köd szállt le. Én meg az ágyról szálltam le. Mondanom se kell, örömmel. Lehet, hogy az ószövetségi álomfejtőre, Józsefre volna szükségem, hogy világítsa meg – rendre szamár – álmaim értelmét?
Lábjegyzet. Kiv 5-höz. A fáraónál. Mózes és Áron bejelentkezik a fáraóhoz, aki fogadja őket. Nem hatódik meg az istenüknek áldozatot bemutatni kívánó két ember kérésétől. Sőt idegesíti őt a három napig tartó kivonulásnak még az említése is. Munka alóli kibúvást sejt a kérés mögött, s emiatt „szigorítóba” küldi az izraelitákat. Emeli a „normát”. A vályogtéglavetőknek eztán ugyanannyi téglát kell készíteni, mint korábban, de nem kapják kézhez a pelyvát, hanem maguknak kell összegyűjteniük. Ez persze nem megy. Kezdik ütlegelni a saját népükből kiemelt munkavezetőket. Panaszukra a fáraó válasza: Lusták vagytok. Mózes imádkozni kezd az Úrhoz, hogy változzon meg a helyzetük.
Közöm. A nemzetek sarcolása mindmáig folyik. Ferenc pápa is úgy látja, hogy a GDP-növekedés nem jelent túlcsorduló poharakat, mely többlet a szegényekhez vándorolna. Azt látja, hogy a poharakat nagyobbakra cserélik a gazdagok. Magyarul az életszínvonal-különbségek ollója nyílik. Így volt ez egész életemben. Elvtársak, hölgyeim és uraim! Még három nehéz év van előttünk. Lassan 68 éves leszek, de az elvonások mértéke nem igazán mozdul. Mi mégsem panaszkodhatunk. Nem jártunk a gulágon, nem voltunk hadifoglyok, nem száműztek bennünket Hortobágyra, Kistarcsára, Recskre stb. Persze bizonyos vonatkozásban modern életet élünk. Az egyszerűség kedvéért: a komfort rabszolgáinak tekinthetjük magunkat.       

Lassan lecseng a húsvét. Tegnap este ugyan még egyszer keresztre feszítették Krisztust a Názáreti Mária c. filmben. A film egy édes mosolyú nőre van felépítve. Itt-ott nem ártott volna egy biblikus véleményét kikérdezni, hogy valójában kinek jelent meg először a Feltámadott, vagy elhangzik-e egy ilyen mondat a Bibliában? Mindent összevetve a film feledhető. Magam is csak annyit akartam mondani, hogy túl vagyunk a húsvéton, de benne az ünnepkörben. Tegnap lezajlottak a már említett locsolkodások is, a rendőrség is tette a magáét, szondáztatott boldog boldogtalant. Szóvivőjük szerint ha egy részeg főútvonalon karikázik a taksa 60 000 ft, ha mellékúton, 30 000 ft. És zéró tolerancia van, azaz nyista pia: 0 ezrelék. Ha kérdezné valaki a véleményemet, a bérekhez képest hatalmas a büntetés összege. Nem élünk mi olyan jól. Viszont nem adózunk 50 l/év kisüsti pálinka után. No, itt visszaveszik az adókiesést.     
Persze húsvét nyolcadában még benne vagyunk. A természet szokásosan nekibolondul. A rigók fütyülnek, egyikük évek óta a szovjet himnusz első hat hangját fütyüli, ritmusban. Tegnap egy másik fajhoz tartozó madár hangjára lettem figyelmes. Nem láttam, mert lombok takarták, de egyfolytában azt csivitelte, hogy Demszky, Demszky, Demszky. Így y-nal. Soha korábban nem hallottam hasonlót se. Választási rádiósreklámnak kiváló volna. Bizonyára papagáj volt.
A múltkor Bagdy Emőke előadását látom-hallgatom, aki többek között az álmokról is beszél. Arról, hogy akkor a jobb agyfélteke dolgozik. Rendezi a napközben ért különféle hatások okozta agyi eltéréseket, s nyugalmi állapotot teremt reggelre. Elképzelem. Úgy dolgozik, mint a gyors számítógép töredezettség-mentesítője. Innen oda rak három szegmenst, onnan emide, s mindezt villámgyorsan. Reggelre pedig agyunk rendezetten áll az újabb megmérettetések elé. (Sikerült a kihívás szót elkerülnöm!!! Éljen, éljen, éljen. „Megcsináltam”.)  
Csakhogy ahogy múlnak az évek, egyre kevesebbet alszom. S nem készül el ébredésig a rendezés. Innen, hogy nyugtalanító álomképekkel ébredek. Ma pl. arra, hogy egy évfolyamnyi főiskolással hatalmas teremben étkezünk, műsort hallgatunk, majd indulnánk, de nem találom a cipőmet. Sehol. Az esti himnuszban tér vissza: „A gonosz álmok fussanak, és minden éji képzelet…” Ez nálam úgy valósul meg, hogy rendre kilépek a bizarr vagy éppen nyomasztó álmok világából és veszek egy jó mély lélegzetet a tavaszi illatkomposztból.
Rövid megjegyzés. Igen lassan haladva elszöszmötölök a Biblia egy-egy fejezetén. Ha a végére érek, könyvnyi terjedelmű lesz. A képzeletbeli könyv címe: Közöm a Bibliához, alcíme Lábjegyzeteim az egyes fejezetekhez lenne. Nem kell izgulni, azt írtam: lenne.
Lábjegyzet a Kiv 4-hez. Mózes „csodabot-”ot kap az Úrtól. Ha ledobja, kígyóvá lesz, s ha felemeli a farkánál, visszaváltozik. (Később még szerepet kap ez a bot.) Más furcsaságokra is képesíti az Úr. Ha bedugja kezét a ruhája alá, s kihúzza hófehér lesz a leprától. Ha újra megteszi, eltűnik róla a baj. Ha a Nílus vizét földre önti, vérré változik. Nem szónoktípus Mózes, de segítséget ígér nekik az Úr. testvére, Áron lesz a szócsöve. Mózes „felsőbb utasításra” és Jetró engedélyével visszatér családostul Egyiptomba. Találkozik Áronnal, ő maga csodákat tesz, Áron pedig szónokol hozzá. A népe elfogadta vezérnek, Isten küldöttét látva benne.
Közöm. 1. Egy antropomorfizmus: „Én azonban megkeményítem a szívét [a fáraónak] és nem engedi el a népedet.” Isten „látja-tudja“, mi fog történni, de nem teszi rosszá a fáraót, s másokat se.
2. Nemrégiben szóltam róla, hogy hányféle történés csak a hit általragadható meg, mert nem e világi eredetű. Ilyen minden tudományosan értelmezhetetlen eset. Ilyen volt a nagy-bumm, ilyenek a lourdes-i csodák, a szentté avatásokat általában megelőző-hitelesítő csodák, többnyire gyógyulások.
3. Én se vagyok szónoktípus. Ezt felismerve néhány közszereplést elhárítottam. Az én szócsövem (Áron) az írásaim. Nem látom át egyáltalán értéküket, de talán nem is az én feladatom megítélni őket. Ha lelkiismeretem szerint osztom magamat, szerény útja lehet mások szolgálatának. 

Mint azt megírtam, 42 éve házasodtunk húsvétvasárnap. Teljesen megváltozott közös életszakaszunk nyitányát éltük meg.
Ugorgyunk!
Elmondom, hogy sose vonzott a locsolkodás. Tisztelem, mert magyar népszokás, de nem szeretem. Anyósom iránt leróttam a kötelező köröket, s érdekesen jól eső volt megtapasztalni, hogy mások milyen szenvedélyesen jönnek-mennek a szagos vizükkel, miegymással. De igazán sose volt az enyém. Tegnap láttam a Facebookon egy képet. Alighanem egészen szokványos képet, a vidéken szokásos locsolásról. Népviseletbe szépen felöltözött lánykát két oldalról markos kezek tartanak, s egy harmadik egy vödör vizet zúdít a lánykára. Erről nekem egészen más gondolataim támadtak. Vagánynak azt tartottam volna, ha adva egy lány és adva egy fiú. Az egy fiú megpróbálja nyakon önteni az egy lányt egy vödör vízzel. A sportszerűség így kívánná, legalábbis az én fejemben. Ami pedig a képen történik, az inkább erőszakra emlékezet. Valahogy adós marad nekem az emberi méltósággal, ami kijár mindenkinek. Ismerem persze a viccet: Az erőszak hol marad? – kérdezi a nő. A kérdés, míg világ a világ, feszültséges marad. Ott vibrál a természetünkben a kétféle mágnes. A vonzó és a taszító egyaránt. Ráadásul hol vonz, hol taszít. Nos, ezek között az erőterek között lavírozunk mi, hormonokkal felszerelt és önmagunkra reflektáló lények.  
Húsvéthétfő.
A Feltámadott azt üzeni tanítványainak, menjenek Galileába, majd ott találkoznak Vele. Azért ott, mert ott találkoztak először is. Meglátni és megszeretni, emlékezni az első szerelemre: hogy is volt? Onnan indultak, nagy köröket írtak le, s oda térnek vissza most, egy gyökeresen megváltoz(tat)ott világrendbe. A Feltámadott a tó partján halat sütöget. Szóba elegyednek. Megismétlődik a csodás halfogás. 153 nagy halat zsákmányolnak. Persze. Emberhalászokká lesznek. Mégpedig szélsebességgel. De ez már pünkösd.
Lábjegyzet a Kiv 3-hoz. Mi mást is csinálhatna Mózes, mint legelteti Jetró nyájait a pusztában. Így jut el a Hóreb (Sion) hegyhez, ahol a találkozik az (el nem) égő csipkebokorral. A bokorból Isten hangja szól: Én vagyok, aki vagyok. Jahve,
atyáitok istene,
Ábrahám Istene,
Izsák Istene,
Jákob Istene.
Kivezetlek benneteket Egyiptomból a
kánaániak,
hettiták,
amoriták,
periziták,
hivviták, és a
jebuziták földjére.
Mondjátok a fáraónak: ki akartok menni három napra a pusztába, hogy áldozatot mutassatok be nekem. Ő nem járul hozzá, de csodajelek hatására végül majd elengedi a népet.
Egy meglepő tanács: Kérjetek a szomszédoktól ezüst- és aranytárgyakat, s vigyétek magatokkal kivonulásotok alkalmával. Így kifosztjátok az egyiptomiakat.    
Közöm.
Isten egyik legpontosabb megnevezése. Ő van. Örök jelenben van.  Van a nagy bumm előtt, van ma, van örökre. Csak ő lehet, aki van. Mindenki más volt – van – lesz. Később látjuk a jánosi megfogalmazást is: Az Isten szeretet. Annál meglepőbb, hogy az egyiptomiak kifosztására biztatja népét. Ilyenekkel még bőven fogunk találkozni az ószövetségben. Hogy a Szeretet eltűri a fosztogatást, elfogadom, de hogy igazságtalanságra (bosszúra?) biztatna, ez nem fér össze a róla alkotott képemmel. Nyilván a szerző erősen világias elképzelése ez csupán.      

Nemcsak húsvétvasárnap mozgó ünnep, hanem házasságkötésünk napja is.  Hiába mondom, hogy április 2-án volt az esküvőnk, mindig hozzá kell tennem, hogy igen, de… Igen, de valamiért húsvétvasárnapra tettük az esküvőnk napját, méghozzá elég sokan. Ismeretségi körömből négy pár állt különféle templomok oltára elé, hogy életfogytig szóló hűséget esküdjön párjának. Ez jószerével meg is valósult (egy pár szétment. Grr.). Nem tökéletes ez a világ.
Akkor sokunk énekelt a Mátyás-templom ifjúsági kórusában. Mivel az időzítés megengedte, hakniztak egyik esküvőtől a másik nászmiséig, hogy a kért zenei betéteket produkálják. Mi egy egyveleget kértünk. Volt az ordináriumban részlet a beat-miséből, Ottó Ferenc ütős miséből, egy rész Sári laci miséjéből, a Sanctus pedig a Luba-miséből. A végén César Franck örvendező zsoltárát fújta a kórus orgonakísérettel. Ma már higgadtabb lévén egy stílus mellett döntenék. De hát akkor egészen más temperamentum jellemzett mindkettőnket. Tele voltunk örömmel, töretlen optimizmussal a kezdeti szerény körülmények ellenére. Azóta 42 év telt el. Ma már mindegy, hogy április 2. vagy húsvétvasárnap. A jogosítványt megkaptuk, s vezetgetjük egymást több, mint négy évtizede. Még emlékezünk rá, még megittunk egy-egy pohár tokajit, és örülünk, hogy megadatott, hogy koccintsunk.
Nem akarom közös életünk kezdetét túlragozni, legfeljebb elmélázom rajta, hogy hogy is van az, hogy a házasságok az égben köttetnek. Ott is, meg itt is. Végül is szentség.
Inkább leírom a maiaknak tanulságul: Abban a csoportban (regnum), amelybe mi és még kb. tíz jegyes-, majd házaspár tartozott, mind szerény körülmények között indult közös életének. Egyetlenegy fickó várt a lagzival addig, ameddig lakását össze nem gürcölte. Mi többiek meghúztuk magunkat itt-ott, kinek mi adatott szélesebb családja jóindulatából. Mi pl. feleség özvegy nagyanyjának a lakásában kaptunk egy kuckót.
Ma 87 négyzetméteres lakásban élünk – immár ketten –, ha a garázst nem számolom bele. S tanúsíthatom, hogy mindnyájunk sorsát elrendezte az Isten. Többen házat vettek, néhányan maradtak lakástulajdonosok.
Tanulság: Ha szereted őt, ne lacafacázz sokat, vedd felségül (menj hozzá), és tartsd szárazon a puskaport. A többit Isten majd elrendezi, ahogyan ő szeretné.
Még megjegyzem, hogy tudjátok: A feleségemnek nincs párja!
Illetve... én vagyok.             
Lábjegyzet. Közöm a Kiv 2-höz. Most aztán benne vagyunk az ószövetségi mozgások közepében. Az izraeli fiúkat folyóba kell dobni. Lévi asszonya inkább szurokkal bekent kosárba rakja újszülöttjét, s hetekig rejtegeti a nádasban. A fáraó lánya rátalál, és megtetszik neki a síró baba, akit saját nővére őriz, s aki ajánl mindjárt egy szoptató dajkát neki: a mamát. A fáraó lánya felnevelteti vele a fiúcskát, akit Mózesnek, vízből kihúzottnak nevez. Mózes előkelő körökben nevelkedik. Majd megismeri sorstársai sanyarú helyzetét is. Egyszer egy izraelit ütlegelő egyiptomit agyoncsap, elássa, mégis kitudódik az eset. Mózes menekülésre fogja a dolgot. Midián pusztájáig meg se áll. Akkor lányokat ment meg pásztoroktól, s hazakíséri őket atyjukhoz, Reuelhez, akit még Jetrónak, másutt Hobabnak neveznek. Szó szót követ, Reuel Mózeshez adja lányát, Cippórát, aki persze fiút szül: Gersomot. Még említés esik arról, hogy a zsidók Istenükhöz fohászkodnak, hogy enyhítene sorsukon. Ő pedig jóakarattal tekint népére.
Közöm. Kicsit kívülről szemlélem a történetet, amely nekem azt mondja, hogy Isten hogyan alakítja egy nagy hatású vezér sorsát jó sors és hányattatások között, hogy gazdag élettapasztalatra tegyen szert. Lefogadom, ha valaki a mi sorsunkat kicsit távolabbról nézi, ugyanúgy képes összegezni, hogy mi miért történt személyes sorsunkban. Magunkba nézni mindig hasznos, még akkor is, ha túl közelről nézünk életünkre. Ez azt jelenti, hogy saját megítélésünk szubjektív. Nem tud más lenni.

Ha csak a rózsafüzér egyes titkaira gondolok, kizárólag a hit által lehet elfogadni őket.
1. Istenember, akit a Szentlélektől fogan egy fiatal lány.   
2. Meddőnek tartott Erzsébet idős korában megszüli Ker. szt. Jánost.
3. Angyalok hirdetik az Üdvözítő születését.
4. Simeon tanúságot tesz róla, hogy a Messiást tartja a kezében.
5. A 12 éves gyerek ámulatba ejti a templom szolgáló papjait tanításával.
És sorolhatnom őket napestig. A három-egy Isten léte, Jézus csodái, kétszeri csodás halfogása, Jézus, aki lecsendesíti a tengert, jár a vízen, Krisztus kétszeri kenyérszaporítása, számtalan beteggyógyítása, halott-feltámasztása, saját maga feltámadása, isteni színeváltozása, jelenléte az Eucharisztiában, az oldó-kötő hatalom kegyelmei.
Ha meggondolom, egy valóság van, s annak hitünk szerint isteni kinyilatkoztatáson alapuló történései, részei. Múltkor idéztem J. Ratzingert, aki azon elmélkedik, hogy a minket szerető Istenről látható világunk nem ad bizonyítékot.
Kapaszkodónk Krisztus, aki életével, halálával, feltámadásával igazolta tanításait (tetteivel szavait és viszont). A benne való hit a vízválasztó. Aki elfogadja szavai, tanítása, tettei igaz voltát, annak a számára az egyes – emberi tapasztalattal nem magyarázható – események (csodák) csupán a hitrendszer elemeit képezik. Aki nem kívánja elfogadni a világegyetem alapjában misztikus voltát, az sokféle elméletekkel állhat elő időről időre, vagy egyszerűen értetetlenül áll az emberi agy számára befoghatatlan (makro- és mikro-) kiterjedések előtt, az idők egymásutánjának titkai előtt, s az elképzelhető, de meg nem tapasztalható további dimenziók előtt.
A keresztények 2000 éve kitartanak a feltámadás ténye mellett, s hiszik (hisszük), hogy Isten nem hagyta magára a teremtést, hanem Atyaként viseli gondját ingyenesen szeretve minden embert, már csak azért is, mert a saját képére és hasonlatosságára teremtette.
Ebben áll húsvétunk titka. És azért titok, mert kézzelfoghatóan nem megtapasztalható, csak a hit által fogadható be és el. (Krisztus a szegletkő, melyet az építők elvetettek, s hozzátehetjük: mind a mai napig sokan elvetnek.)
Lábjegyzet. Közöm a Kiv 1-hez.
Új könyv indul, a történet folytatódik. Izrael fiai szaporodtak, betöltötték Egyiptomot. Hogy megnyomorítsák őket, munkafelügyelőket állítanak rájuk, akik kegyetlenkednek az izraeliekkel, és a legkeményebb munkákkal akarják elvenni életkedvüket. Két bábájukat felszólítják, hogy az újszülött fiúkat tegyék el láb alól. Azok kijátsszák a törvényt. A fáraó eztán mindenkit felhatalmazott, hogy az izraeli fiúcskákat dobják a folyóba.
Közöm (közünk). 1. Vannak népek, ahol a termékenység átlagon felüli. Ez nem függ össze az anyagi jóléttel, a mai gazdag államok példája jól mutatja. A helyzet mintha fordított volna.  A 3. világbeliek szaporodnak. Afrika, Dél-Amerika, India, Kína. 2. Ma a fiúkat tartják meg, s lányok millióit abortálták el Kínában, ahol csak egy gyerek születhetett, s az akkor legyen fiú. Indiában, ahol egy apa koldusbotra jut, ha lányát férjhez akarja adni. (Nemegyszer az asszonyt is megöli férje, hogy újraházasodva újabb vagyonkához jusson. Remélem, nem túl gyakori ez.) 3. A kényszermunka őse megtalálható az ókori civilizációban. 4. Ma is megy a sarcolás. Az utcánkban mindenféle parkolási anomáliát 10 000 ft-os csekkel „jutalmaznak”. A fene érti, hogy miért. Valamikor az idegenektől szedtek vámot és adót, nem a fiaktól. Ezt Jézus is megjegyzi Péternek 2000 éve. Mi történik ma? Megzavarodtunk?

– énekeljük a húsvéti vigíliamisén. Azaz
Krisztus győz,
Krisztus uralkodik,
Krisztus parancsol.
Egyik gesztusától se féljen senki.
Hisszük, hogy feltámadt a halálból, győzött.
Hisszük, hogy valamiféle módon a világ összességében az ő akaratát teljesíti. Úgy uralkodik, hogy szolgál.
Hisszük, hogy parancsol. Egy parancsa van, a szeretetparancs. Hiányában megnézhetjük a földgolyóbist.   
Az előbbiek szellemében az összes hozzám hasonlóan gondolkozónak, és az összes velem ellentétesen érző, gondolkodó felebarátomnak ezúttal kívánok áldott és igaz húsvétot locsolással vagy anélkül, tojásfestéssel vagy anélkül, lényegét megértve vagy anélkül. (Aki lát engem a FB-on, attól elnézést, hiszen fél napja már olvashatta eme húsvéti jó kívánságaimat.)

Az egyik húsvéti ének szövegéből idézek:
A halál és élet harcra szállt.
Meghalván az élet, a halálon úr lett,
A halál és élet harcra szállt.
majd még
Fényes nap, Úr-adta ékes nap!
Isten adta nékünk, ezért örvendezzünk.
Fényes nap, Úr adta ékes nap!
Kiemeltem itt a sok versszak alapmondandóját: A halálon úr lett. Ez hitünk egyik központi titka.
A legfontosabb.  
Minden ebből vezethető le.
Ezért testesült meg az Ige, ezért élte elénk az egyetlen követésre méltó életet, ezt az életet (az Atyának való engedelmességet) hitelesítette keresztjével és feltámadásával. Ő visszament az Atyához, de művét ránk hagyta. Többé a föld nem élhet a régi szokott és megrögzött önös módján. (Ennek jelképe, hogy a templom kárpitja Krisztus halálakor kettéhasadt teljes hosszában.) Az emberrel kötött új szövetség, a krisztusi végrendelet átírta a világtörténelmet. Megint csak egy népénekhez folyamodom, egy olyanhoz, melyet Bárdos Lajos szép négyszólamú motettává nemesített. Ismerem belülről, mert énekeltem, és ismerem kívülről, mert tegnap hallottam az immár évek óta nélkülem működő kórustól. A dal szövege:
Világmegváltó Jézus, keresztre fölfeszítteték.
Isten Báránya, Jézus, érettünk megtöretteték.
és még
Föl, föl már, ébredj szívem, én lelkem már erősödjél,
hogy innen égbe jussunk, már mindig jól és szentül élj!
Két apró megjegyzés. Személyesebb volna a szöveg, ha a fölfeszíttetél és megtörettetél szavak szerepelnének benne. Akkor nem történetet mondana el, hanem imába foglalná a történteket.
A másik: Furcsa, hogy magamnak ajánlok programot. Didaktikus volna még az is, ha másnak javasolnám a megjavulást. Így még furább. Igazságtartalmát persze nem érinti a megfogalmazás. Igazán az volna szerencsés, ha sikerülne megfogni egy ilyen tartalmat: ideje, hogy mind elmozduljunk a Krisztus-követés irányába. Ennek millió módja van, csak költői véna kell hozzá.
Lábjegyzet. Közöm a Ter 49-hez. Ebben a fejezetben Jákob megjósolja, prófétálja utódai, a 12 törzs jövőjét. Még egyszer kéri, hogy az Efrontól egykor vett kánaáni machpelai barlangban temessék el felmenői és feleségei mellé. Majd meghal.
Közöm. Nem csak én írok lábjegyzetet, hanem a Biblia szerkesztői is. Ők azt írják, hogy a prófécia legkorábban Dávid idejéből származhat. Ők a szakemberek, én csak megjegyzem, hogy visszafelé lényegesen könnyebb jósolni, mint előre. Engem nem zavar a tény, sőt bizonyos szempontból megnyugtató is. A nemzedékek emlékezete, mely apáról fiúra szállt szájhagyomány útján, alighanem pontos képet rajzol meg és jelöl ki az egyes törzsek sorsát illetően, melyek rendre beteljesedtek. Így hitelességük elég alapos. Ha pedig tévednének a szakemberek, akkor Jákob és gyermekei, unokái elhűlve hallgathatták, kire milyen sors vár. Volt már ilyen. József a főpohárnok előléptetését, a főpékmester kötél általi halálát adja elő az érintetteknek.
Nem szeretném, ha valami rémségeset jósolna nekem valaki hátralévő életemről. Jobb abban bízni, hogy sorsom teljesen istenfüggő. Az lesz és úgy lesz, ahogyan elrendezi sorsomat a saját érdekemben. Én egyet tehetek, hittel állok elébe.  

Alapállásom. A világ nem racionális, hanem (számunkra legalábbis) misztikus.
Nem gondolkoztam még eleget. Két mondat, amellyel nehezen birkózom mind a mai napig.
1. Íme, a szent keresztfa, rajta függött valaha a világnak váltsága, s egy himnusz elég szép dolgokat hoz össze magáról a fáról. Már az ókorban – mint legmeghatározóbb ereklyét – tisztelték a keresztfát. Kifejezetten azért, mert „rajta függött valaha a világnak váltsága”. Ennek máig élő hagyománya a kereszthódolat. Megkönnyíti dolgomat, hogy rajta van a korpusz, aki rajta függött valaha. Valahogyan mindmáig túlságosan áttételes és költői a fáról szóló dicshimnusz. Semmi volna az a fa, ha nem Krisztus áldozatának eszköze.
2. A másik hasonló. Az „o felix culpa” … „ó, szerencsés bűn, amely ilyen értékes Megváltót érdemelt”. Ez se mai megfogalmazás. Történt, ami történt. Történt, ahogyan történt. A lényeg: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki benne hisz, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Minden tiszta: a próféták leírták a fájdalom férfiját, aki Krisztusban testesült meg, és sorsa is benne teljesedett be. Minden rá vonatkozó jövendölés megvalósult. Ő az Isten Báránya, aki elvette a világ bűneit. Mégis ott fészkel a gondolat bennem (bennünk?), hogy ha Isten úgy akarta volna, mindez másképp is történhetett volna. A próféták azért jövendölték meg ezt a véget, mert ez következett be. Nálam okosabbak mondják: eleve lehetett volna máshogy is. Alighanem nekem életem fogytáig kérdés marad, vajon tényleg szerencsés-e a bűn, vagy hát inkább úgy igaz, hogy Istennek mindenre van gondja. Ő a bűnből is képes jót eredeztetni. Egyedül ő, mert a feje tetejére állhat a világ, az ő akarata fog teljesedni. Vagy ahogyan a költő fejezi ki szépen: „Mert megölhették hitvány zsoldosok, / és megszünhetett dobogni szive - / Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die. / (Pilinszky: Harmadnapon)
Lábjegyzet. Közöm a Ter 48-hoz. Józsefnek az egyiptomi főpap lányától származó ivadékai közül az első kettőt megáldja Jákob. Furcsa módon megismétlődik a jelenet, ami Ézsau és közötte egykor történt. Az elsőszülötti áldást nem Manassze, az idősebb, hanem Efraim, a kisebb kapja. Jákob jobbját a balról álló fejére teszi s viszont. József figyelmezteti tévedésére, de Jákob tántoríthatatlan. (Isteni akaratot teljesít, amikor így dönt.) Még megjegyzi, hogy „Isten visszavezet benneteket atyáitok földjére. Neked (József) adok egy részt, testvéreiden felül, amit az amoritáktól karddal és íjjal szereztem meg.”
Közöm.
Az élet rácáfol a logikára. Nem logikus, hanem misztikus. Vannak szabályok, s olykor a szabályokat erősítő kivételek. Itt is ez valósul meg. Nem látja Jákob se, hogy miért van rá szükség, de kijelenti, prófétálja, hogy Efraimé nagyobb nép lesz, mint Manasszéé. Azért lesz nagyobb, mert Istennek úgy tetszik. Azért lesz nagyobb, mert Isten valamiért Efraimot halmozza el olyan tulajdonságokkal, melyek a választott nép jövőjét jobban garantálják. Emlékezzünk Káin és Ábel áldozatára. Isten Ábelére tekintett és az idősebb Káinéra nem. Ő tudja, hogy miért. A világon minden a valószínűség-számítás rendje szerint valósul meg. Mi ezt Gondviselésnek mondjuk. Ld. még a fentieket (az ő akarata fog teljesedni.)    

Sok olyan ismerősöm akadt, aki sose tanult meg énekelni, legfeljebb úgy gondolta, hogy énekel, amikor monoton hangon a szöveget mondja. De kettő közülük pap lett, s mindketten megtanulták a hangmagasságokat megkülönböztetni. Nem lettek operaénekesek, de a liturgikus lamentációkat a legnagyobb meglepetésemre tisztán intonálták. Micsoda erőfeszítés lehetett részükről! Mekkora kitartás még ha szakmai segítséggel is. Emlékszem jól egyikükre, hogy osztálykiránduláson a gézaházai turistaszálláson még csak a szövegmondásra volt képes. Később papként nagy tömeg előtt biztos hangon énekelte a gregorián dallamú szövegeket. TISZTÁN.
És énekeltük mi is nagypénteken, amit kellett: Halmos László motettáját kereszthódolatkor:
Popule meus, quid feci tibi? Aut in quo contristavi te? Responde mihi!
Quia eduxi te de terra Aegypti: parasti Crucem Salvatore tuo.
Agios o Theos.
Sanctus Deus.
Agios ischyros.
Sanctus fortis.
Agios athanatos, eleison imas.
Sanctus immortalis, miserere nobis.
Mennyi emelkedettség volt ezekben a feldolgozásokban.
(Halmos Lászlónak már mindegy, de nekünk nem, hogy megismerjük nagyjainkat. Azért leírom ide, hogy nemzetközi elismeréseket tudott magáénak a győri kántor-zeneszerző. A zenei versenyek bírálói azt emelték ki, hogy Halmos lecsupaszítottan egyszerű zenei eszközökkel csodazenéket alkot. Megerősíthetem: igazat szóltak róla. Miséi, motettái énekelhetők, modernek, gyönyörűek, lélekemelők. Talán Arvo Pärt dolgozik a maiak közül hasonló átütő erővel.)
Persze nagypénteken nem ő a főszereplő, hanem az istenember, aki mindent feláldozott, hogy bennünket megmentsen.
Az előző latin-görög szöveg immár folyamatosan írva: „Én nemzetem, teellened mit vétettem? Vagy mivel szomorítottalak meg? Felelj nekem! Amiért Egyiptomból kihoztalak, te Üdvözítődnek keresztet készítettél. Szent Isten! Szent Isten! Szent, erős! Szent, erős! Szent halhatatlan, irgalmazz nekünk! Szent halhatatlan, irgalmazz nekünk!” 
A lamentáció persze ennél sokkal hosszabb, csak a hangvételére kívántam reflektálni.
Nem tudom, ki hogy van vele. Nekem húsvét akkor kezdődik lelkem mélyén, amikor Krisztus passiói bevégződnek. Már minden jól van, már nem fáj neki semmi, már bizonyította mindent felülmúló szeretetét. Megpihen, mint Isten a hetedik napon. A mű elvégeztetett. Most már a fellendülés ideje következik, a hihetetlen feltámadás mégis hite. Pál írja, hogy ha Krisztus nem támadt fel, akkor mi se, és szánalmasabbak vagyunk minden embernél. Erővel, hittel írja. Egyébként még az orosz kommunisták is fújták: Krisztosz voszkresz! Nos, ez indul meg, ez kezd érni a pieta jelenetekor. (Ugye megbocsátjátok nekem a szent napokról festett antropomorf képet. De hát ember vagyok!)
Lábjegyzet. Közöm a Ter 47-hez.
A törzs képviselői Jákobbal és Józseffel az élükön tiszteletüket teszik a fáraónál. Az csakugyan megkérdi, mivel foglalkoznak. Ők darálják a betanult szöveget: juhpásztorok vagyunk. Nosza, a fáraó azonnal megbízza őket nyájai felügyeletével, és az ország legjobb részén telepíti le őket. Közben az aszályos évek egyre-másra követik egymást. József az őskapitalista. A gabona eladásával előbb minden pénzt megszerzett a fáraónak, a következő évben minden állatot átvett a gabona fejében. Utóbb pedig minden szántóföldet felvásárolt, sőt a népet magát is megvásárolta, mivel más vagyonuk a puszta létükön kívül immár nem maradt. Adott cserébe élelmiszert és vetőmagot azzal, hogy minden évben a fáraóé a termés ötödrésze. Jákob közben a közösen eltöltött 17 év elteltével 147 éves lett. Józsefnek a lelkére kötötte, hogy kiviszi Egyiptomból, és saját sírboltjukba temeti el. Így is lett. Esküvel erősítették meg a megállapodást, mely akkori szokások szerint történt, s a fordító némi eufémizmussal azt írja, hogy ehhez az esküt tévő amannak csípője alá tette a kezét.